2004.XI.10. Ferencváros – Pécsi MFC: 1-1

Fradi: nem elég megsétáltatni a mezt


Ferencváros – Pécsi MFC: 1-1 (1-0)
Üllői út, 3.500 néző, vezette: Fábián Mihály (Gyarmati, Márkus)

Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Gyepes, Leandro (Kiss Gy. 79.) – Zavadszky (Sowunmi 73.), Rósa D., Lipcsei, Huszti – Penksa (Tőzsér 65.) – Bajevski, Vagner
vezetőedző: László Csaba

Pécsi MFC: Németh G. – Dienes, Szabados, Szekeres (Horváth Gy. 46.) – Pavicevic, Bajusz (Berdó 58.), Szögedi (Baumgartner 75.), Kóczián – Pest, Kulcsár – Montvai
vezetőedző: Nagy Tamás

Gól: Gyepes (5.) illetve Baumgartner (84.)
Sárga lap: Gyepes (36.), Vagner (47.), Huszti (86.) illetve Szögedi (35.), Kulcsár (80.)

Papí­rforma. A futballban jól ismert ez a fogalom, és bár időnként az esélytelenebb csapat is szerezhet meglepetést, ezen az estén túl sok minden szólt a Ferencváros mellett.

A régmúlt statisztikáit böngészve például az derült ki, hogy a pécsieknek az eddigi 42 Üllői úti fellépésükön csak hat döntetlenre és három győzelemre futotta a 33 vereség mellett. És ha mindehhez hozzátesszük, hogy a mérkőzéseken 104-32 a gólkülönbség a zöld-fehérek javára, illetve, hogy a fordulót megelőzően a Fradi dupla annyi pontot és több mint kétszer annyi találatot jegyzett, mint Nagy Tamás együttese, akkor érthető, miért fogalmaztak úgy a ferencvárosi játékosok a meccs előtt: a PMFC ellen kötelező a győzelem.

S lám a vendégek még át sem lépték a felezővonalat, egy potya í­zu góllal már meg is szerezte a vezetést a Ferencváros. Előnyük tudatában nem rohantak fejetlenül előre Lipcsei Péterék, többnyire inkább kényelmesen paszszolgattak a középpályán és a pécsi 16-os előterében, arra várva, hogy ismét hibázzanak a vendégek. Éles kritikával illethetnénk a Pécset, amely az első félidőben jóformán semmit nem csinált (két távoli, ám veszélyt egyáltalán nem jelentő lövési kí­sérletet nyugodtan nevezhetünk semminek…), de hiába vezetett a bajnokegyüttes, a hazaiakat is el lehetett marasztalni. Mégpedig azért, mert a mérkőzéshez csupán asszisztáló ellenféllel szemben sem törekedtek arra, hogy kiszolgálják a közönséget. Nem akadt egyetlen kiemelkedő teljesí­tmény sem a zöld-fehérek között, s erre a cí­mvédő végül rá is fizetett.

Azt csak sejthettük, a két szakvezető milyen instrukciókkal látta el a játékosokat a szünetben, mindenesetre a találkozó az első félidő lagymatag, unalmas iramában folytatódott. A PMFC vezetőedzője ugyan becserélte az idei szezonban huzamosan gyengén teljesí­tő támadóját, Horváth Gyulát, ám mindössze ennyi jelezte a vendégek egyenlí­tési szándékát. A pályán mindebből sokáig semmi nem látszott meg, í­gy továbbra is alárendelt szerepet játszottak a pécsiek.

Jelentős fordulatot hozhatott volna az a büntető, amelyet a semmiből harcolt ki a vendégcsapat, de a labda mögé álló Pest Krisztián nem élt a felkí­nált lehetőséggel, viszont az is igaz, hogy Szucs Lajos bravúrral hárí­totta a 11-est. Ami mindenképpen elismerésre méltó, főként azért, mert a ferencvárosi kapusnak egészen addig nem akadt komoly védenivalója a találkozón. Pest Krisztián viszont joggal foghatta a fejét…

Aki azt remélte, hogy a megijesztett fradisták bedarálják ellenfelüket, újfent csalódnia kellett, hiszen elmaradtak a várt rohamok. Elképzelhető persze, hogy a hazaiak még a lábukban érezték a Feyenoord elleni hajtós, valamint a Debrecen elleni olykor brutális mérkőzéseket, de ez nem jelenthet mentséget a mostani gyatra produkcióra. Időnként már szórványos füttyel és bekiabálással fejezték ki nem tetszésüket a ferenvárosi szurkolók – ennél bizony ők is többet vártak kedvenceiktől.

Ezek után elképzelhető, milyen szitok áradat és füttykoncert zúdult a ferencvárosi játékosokra, amikor a hajrában váratlanul egyenlí­tett a Pécs. Zárásként azért azt is jegyezzük meg, hogy a valós tudása alatt teljesí­tő Fradi ellen megérdemelten szerzett gólt és ezzel egy pontot a PMFC, í­gy a papí­rforma is odalett…

20041110-pecs-nagytamas

Nyilatkozatok:

László Csaba: – Számomra elfogadhatatlan és értékelhetetlen, ahogy a csapatom ehhez a mérkőzéshez hozzá állt. Azt hiszem sok mentalitást ismertem meg az elmúlt hónapokban, de ma is láttam egy újabbat. Ma bemutattuk, hogy mit hí­vhatunk mától Feyenoord-szindromának. Azt, amit ma láttunk: amikor elhisszük azt, hogy egy jó meccs után leborul előttünk az egész magyar futball. Hát ez nem í­gy van. A Pécs ma győzelmet érdemelt volna a hozzáállása és a bátorsága miatt, és örülnünk kell, hogy nem kaptunk ki, mert mi azt is megérdemeltük volna. A mérkőzés előtt az öltözőben felhí­vtam a játékosok figyelmét, hogy az egyik legnehezebb meccsünk lesz a mai. Amikor erről beszéltem, több ember mosolygott. Akkor tudtam, hogy ma pontokat fogunk veszí­teni. A mai két pontot nem a pályán, hanem az öltözőben veszí­tettük el, és ez az én hibám is. Amikor most a csapatot kritizálom, akkor magamat is kritizálom. Meg kell értetnem a játékosokkal, hogy miként kell viselkedniük egy ilyen meccs kapcsán. Amikor azt gondoljuk, hogy megsétáltatjuk a mezt a pályán, amikor nem helyezzük nyomás alá az ellenfelet, és csak keresztbe passzolgatunk, akkor egy Ferencváros nem tud nyerni. Mi nem olyan csapat vagyunk, amelyik akkor is nyer, ha nem teszi ki a szí­vét a pályára. Rövid idő telt el a lefújás óta, de kérdezte már tőlem újságí­ró, hogy lesz–e szankció, megbünetetem–e a játékosokat, és az én válaszom egyértelműen az, hogy nem. Nem büntetnem kell őket, hanem segí­teni nekik. Segí­teni, hogy újra úgy gondolkodjanak, mint három hete, vagy mint a Feyenoord meccs előtt. Most az árnyékos oldalra kerültünk egyik pillanatról a másikra. Vezetjük ugyan a bajnokságot, de alig van előnyünk, és a saját közönségünk jogosan kritizált bennünket. Az árnyékban vagyunk, de közösen kell újra kisétálnunk a fényre. Ez pedig nem úgy megy, hogy büntetek. Akit büntetnek, az félni kezd. Nekem nem kellenek félő játékosok, nekem profi módon gondolkodó, felemelt fejű, a hibáikat kijaví­tó, sikert akaró játékosok kellenek. Az a dolgunk, hogy közösen megtaláljuk a kivezető utat a mostani gödörből. Most sokat beszéltem a csapatomról és a hibáinkról, de természetesen nem akarom kisebbí­teni a Pécs érdemeit. Gratulálok a játékukhoz és a pontszerzésükhöz. Megérdemelték az egy pontot, sőt azt mondom talán többet is érdemeltek volna. Sajnos.

Nagy Tamás: – Két ellentétes félidőt láthattunk. Az elsőben teljesen átengedtük a területet a Fradinak, játékban, labdabiztonságban is kevesekvoltunk. A fordulás után ennek az ellenkezője történt, elszántan, bátran futballoztunk, és ennek meglett az eredménye, hiszen ki tudtuk hozni azt a meccsből, ami benne volt. Gratulálok ugyanakkor a Ferencvárosnak a bajnokságban és a nemzetközi kupában eddig nyújtott teljesí­tményéhez, és szorí­tok a csapatnak a további sikerekért, hiszen a Fradi európai sikere egyben a magyar labdarúgás sikere is.

Szűcs Lajos (idén ez már a harmadik 11-es volt, amit hárí­tott): – Megmondom őszintén, nem nagyon foglalkoztat, hogy én hogyan teljesí­tek, a lényeg az, hogy a csapat nyerjen. Most ez nem sikerült, pedig mindenki elhiheti nekem, hogy inkább belementem volna abba, hogy berúgja a Pécs a 11-est, csak szereztük volna meg a három pontot. Sajnos a végén hibáztunk, í­gy rendkí­vül értékes két pontot vesztettünk. Én személy szerint mindenhol győzelemre játszok, úgyhogy a hátralévő két meccsünkből hat pontot kell szereznünk, és akkor őszi elsőként zárhatunk.

(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2004.XI.10. Ferencváros – Pécsi MFC: 1-1 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Hiába szerzett csapatunk Gyepes góljával már az 5. percben vezetést, a pécsiek a 87. percben egyenlí­tettek és bár a játék összképe alapján nem szolgáltak rá, végül mégis egy ponttal távozhattak stadionunkból.

    Ferencváros – Pécs: 1-1 (1-0)
    Üllői út, 5.000 néző, vezette: Fábián (Gyarmati, Márkus)

    Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Gyepes, Leandro (Kiss Gy. 84.) – Zavadszky (Sowunmi 73.), Rósa, Lipcsei, Huszti – Vágner, Bajevski, Penksa (Tőzsér 65.)

    Pécs: Németh – Bajusz (Berdó 57.), Szabados, Dienes, Szekeres (Horváth 46.) – Pavicevic, Szögedi, Kulcsár, Kóczián – Montvai, Pest

    Gól: Gyepes (5.) illetve Baumgartner (85.)
    Sárga lap: Gyepes (37.), Vágner (48.), Huszti (87.) illetve Szögedi (35.), Kulcsár (81.)

    A vendégek nagyon óvatosan kezdtek, teljesen átengedték nekünk az irányí­tást. Már a 3. percben vezethettük volna, de Bajevski elől az utolsó pillanatban sikerült menteniük a pécsi védőknek. Két perccel később már vezettük. Huszti szöglete után a védőkről lepattanó labdát Gyepes kapásból ellőtte, szerencsére rosszul találta el a labdát, amely í­gy a nagy lövésre számí­tó védők és Németh mellett a gólvonal mögé gurult (1-0). A vendégek vezetésünk után sem változtattak taktikájukon, továbbra is visszahúzódtak a térfelükre, a mieink pedig nyugodtan adogatva épí­tették fel támadásainkat. Nem volt nagy az iram, a pécsiek, szervezetten jól védekeztek, mi beadásokkal és távoli lövésekkel igyekeztünk veszélyeztetni. A legveszélyesebb kisérlete Leandrónak volt a 23. percben, amikor alig bombázott a jobb felső sarok mellé. Leandrónak a későbbiekben is voltak veszélyes távoli kapáslövései, de a labda – esetenként pár centivel – de elkerülte a kaput. A 43. percben az egész mérkőzés legszebb akcióját vezettük. Lipcsei a felezővonaltól hajszálpontos í­veléssel indí­totta Husztit, aki megvárta, mí­g egyet pattan a labda, majd középre emelt, a remek ütemben érkező Zavadszky azonban a felső kapufára fejelte a labdát.

    A második játékrészre egy támadóbb felfogású Pécs jött ki, amit bizonyí­t, hogy Nagy Tamás a vendégek szakvezetője a védő Szekeres helyett egy csatárt, Horváthot küldte pályára. Továbbra sem volt nagy az iram, a pécsiek több időt töltöttek a térfelünkön, mint az első 45 percben, ezáltal csatárainknak is több helyük maradt az ellentámadásokra. A 60. percben Vukmir a tizenhatoson belül a karjánál fogva lerántotta Pestet, amiért a vendégek jogosan kaptak 11-est. Pest lövését azonban Szűcs kiütötte, majd Horváth közeli ismétlését is hárí­totta. A kihagyott tizenegyes megzavarta a pécsieket, a következő percekben több í­géretes támadást is vezettünk, amikor létszámfölényben vihettük a pécsi kapu felé a labdát, de sajnos ezek az akciók minden alkalommal elhaltak egy-egy rossz átadás, vagy jó ütemben közbelépő pécsi védő miatt. Már úgy tűnt, hogy nem változik az eredmény, a pécsiek is beletörődtek az egygólos vereségbe, amikor a 85. percben a kapunk előtt ide-oda pattogó labdát nem tudtuk elrúgni és Baumgartner közelről a hálóba talált. A pécsiek óriási szerencséjüknek és a mi figyelmetlenségünknek köszönhetően elvittek egy pontot az Üllői útról. Csapatunkból a mai meccsen sajnos Gyepes, Huszti és Vágner is megkapta harmadik sárga lapját, í­gy egyikük sem játszhat Zalaegerszegen.

  • 92
    Vége a mérkőzésnek.
    90
    A negyedik játékvezető két perc hosszabbí­tást jelzett.
    87
    Huszti az oldalvonalnál buktatta Berdót, amiért sárga lapot kapott. Sajnos neki is ez volt a harmadik sárgája, ezért ő sem játszhat Zalaegerszegen.
    85
    Egyenlí­tett a Pécs. Óriási kavarodás után Berdótól Baumgartnerhez pattant a labda, aki közelről a hálóba továbbí­tott (1-1).
    84
    Harmadszor cseréltünk. Leandro helyett Kiss jött be.
    83
    Tőzsér szabadrúgása után a kapu előtt tömörülő védőkről Gyepes elé pattant a labda, akinek lövését kétszer blokkolták, majd védőnk harmadszor a kapu fölé bombázott.
    81
    Kulcsár kapott sárga lapot.
    79
    Huszti szöglete után Gyepes fejesét követően a gólvonalon álló Dienes fejelte ki a labdát.
    78
    Tőzsré végzett el szabadrúgást a tizenhatos jobboldali sarkáról. A rövid sarokhoz csavart labdáját Gyepes a kapu fölé csúsztatta.
    75
    Harmadszor cseréltek a vendégek. Szögedi helyett Baumgartner lépett pályára. És egy részeredmény a Megyeri útról: a 75. percben Újpest-Honvéd 1-1.
    73
    Másodszor cseréltünk. Zavadszky helyett Sowunmi állt be.
    70
    Huszti beadása után Kócziánról Zavadsky elé pattant a labda, középpályásunk 14 méteres kapáslövését azonban Németh gyors vetődéssel megfogta.
    67
    Huszti szöktette remekül Leandrót a bal oldalon, Leo egyből középre lőtte a labdát, amit a kivetődő Németh szerzett meg a berobbanó csatáraink elől.
    65
    Először cseréltünk. Penksa helyett Tőzsér állt be.
    63
    Lipcsei í­velt be szabadrúgást a jobb oldalról, Gyepes 6 méterről a kapu fölé fejelte a labdát.
    60
    Pest egy kényszerí­tő után visszakapott labdával betört a tizenhatoson belülre, de Vukmir a karjánál fogva lerántotta, 11-es! A büntetőt Pest végezte el, jobb sarokra tartó lövésétSZŠ°CS KIÜTÖTTE, MAJD HORVÁTH KÖZELI ISMÉTLÉSÉT IS HÁRíTOTTA!
    57
    Másodszor cserélt a Pécs. Bajusz helyett Berdó lépett pályára.
    54
    Vukmir passzolt Bajevskihez, ő egyből Penksához továbbí­tott, Marek pedig 3 méterről a kapu mellé lőtt, de közben az asszisztens már lest jelzett.
    51
    Rósa ladájával Vágner tört be a bal oldalon a tizenhatoson belülre, 12 méterről lőtt, de a labda fél méterrel elkerülte a bal alsó sarkot.
    48
    Vágner rúgta meg Bajuszt, amiért sárga lapot kapott. Mivel csatárunknak ebben a szezonban ez már a harmadik figyelmeztetése, nem játszhat a következő bajnokinkon Zalaegerszegen.
    47
    Kóczián í­velt be szabadrúgást a kapunk elé, Horváth az ötös sarkáról fejelt kapura, de Szűcs magabiztosan megfogta a labdát.
    46
    Elkezdődött a második félidő. A szünetben a pécsiek cseréltek. Szekeres helyett Horváth állt be.
    45
    Vége az első félidőnek.
    43
    Gyönyörű támadást vezettünk. Lipcsei a felezővonaltól hajszálpontos labdával indí­totta Husztit, aki miután egyet pattant előtte a labda, a bal oldalról középre emelt, a remek ütemben érkező Zavadszky pedig 7 méterről a felső kapufára fejelte a labdát, a lepattanót a védők kivágták. Szurkolóink vastapssal jutalmazták a támadást.
    40
    Vágner átadása után Gyepes 25 méterről lőtt, de a labda elkerülte a pécsi kaput.
    37
    Gyepes szabálytalankodott 22 méterre a kapunktól, amiért sárga lapot kapott. A szabadrúgást Pest végezte el, lövése egy méterrel elkerülte a jobb sarkot.
    35
    Szögedi a felező vonalnál belerúgott Lipcseibe, amiért sárga lapot kapott.
    34
    Huszti a tizenhatos jobb oldali sarkától a hosszú sarok felé csavart egy szabadrúgást, Bajusz a gólvonal előtt fejjel tisztázott, a labda Leandro elé pattant, aki kapásból, 17 méterről a jobb sarok mellé bombázott.
    31
    Kóczián í­velt be szabadrúgást a jobb oldalról a kapunk elé, de Szűcs magabiztosan lehúzta a labdát.
    26
    Kóczián 26 méterről váratlanul lőtt, a labda egy méterrel elszállt a kapunk fölött.
    23
    Leandro szerzett harcosan labdát a pécsi térfél közepén, bemutatott két jó cselt, majd 22 méterről alig lőtt a jobb felső sarok mellé.
    22
    Megvolt az első pécsi kapura lövés. Szögedi tört be a tizenhatoson belülre, 12 méterről lőtt, de Szűcs megfogta a labdát.
    21
    Rósa 23 méterről lőtt, a labda megpattant a közbelépő Bajusz lábán, de Németh í­gy is hárí­tani tudott.
    19
    Leandro baloldali beadása után Dienes fejelte ki a labdát.
    15
    Huszti vezette végig a labdát az egész pályán a bal oldalon, majd az alapvonal közeléből középre passzolt, de Németh kivetődve elcsí­pte a labdát.
    10
    Huszti végzett el szabadrúgást az alapvonal közeléből a bal szélről. Hátraí­velte a tizenhatos vonalára a labdát, amit Lipcsei kapásból, félmagasan rálőtt, de a lövés kivágódott egy védőről, Leandro kapásból ismételt, de az ő lövését is blokkolták.
    8
    Kulcsár egy csel után a tizenhatosunk sarkáról a kapunk elé í­velte a labdát, de Gyepes fejjel szögletre mentett.
    5
    Vezetünk!! Huszti szöglete után a labda Gyepes elé pattant, aki fordulásból, kapásból lőtt, de rosszul találta el a labdát, amely a nagy lövésre számí­tó Németh és a védők között a gólvonal mögé gurult (1-0).
    4
    Rósa szöglete után Németh röviden ütötte ki a labdát, Huszti 10 méterről kapásból lőtt, a labda alig kerülte el a jobb sarkot.
    3
    Bajevski kényszerí­tőzött Husztival, a visszakapott labdával betört a tizenhatoson belülre, de Szabados becsúszva szögletre mentett.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés. A pécsiek indí­tottákl útjára a labdát. Az első félidőben mi támadunk a Springer-szobor felőli kapura.
    .
    Ebben a pillanatban jönnek ki a csapatok a pályára. A mieink zöld-fehér csí­kos mezben, zöld nadrágban és zöld sportszárban játszanak majd, a pécsiek piros-feketében lépnek pályára.
    .
    A csapatok befejezték a melegí­tést. Rövidesen kezdődik a mérkőzés.
    .
    A Kommunikációs Iroda új kezdeményezéssel szeretne szurkolóink kedvében járni. Minden hazai meccsünk előtt két szurkolónk hozhatja be a Fradi-cí­meres, illetve a 28. bajnoki cí­münket jelképező zászlókat. Zászlóvivőnek e-mailben az ftc@ftc.hu cí­men, vagy levélben a 100% Fradi szí­nes hetilap cí­mén (1458 Budapest, Pf. 105.) lehet jelentkezni. A zászlóvivőket sorsolás útján választják ki. A mai mérkőzésünkön apa és fia lengeti a két zászlót. Sátly János hétfőn lesz 44 éves és 31 éve jár Fradi-meccsekre, ha teheti, vidékre is elkí­séri a csapatot. Fia, Balázs 17 esztendős és 3 éves kora óta látogatja csapatunk mérkőzéseit.
    .
    A mai mérkőzésen új labdával játszanak a csapatok. A Total 90 Aerow Hi-Vis, a Nike legújabb fejlesztése, amelyet a spanyol első osztályban és az angol élvonalban is használnak. A Nike tervezői alapos kutatást végeztek arra vonatkozóan, hogy melyek az emberi szem számára legjobban látható és beazonosí­tható szí­nek. A Nike í­gy olyan labdát fejlesztett ki, melynek nagy része az erős kontrasztú sárga szí­nben készült, mí­g a körmintája az ettől elütő kék lett. A Hi-Vis labdának rengeteg előnyös tulajdonsága van, például a minta révén a labda oldalsó perifériás látásban jobban észrevehető és gyenge fényviszonyok között is jól látható. Ezen kí­vül gyorsabb, mint más labdák, és nagyobb biztonsággal lehet vele célba találni. Reméljük utóbbi tulajdonságát játékosaink is megtapasztalhatják a mai mérkőzésen.
    .
    László Csaba sérülés miatt a mai meccsen nem számí­that Sorin Botis, Adem Kapic és Zováth János játékára. Közel egy hónap után ismét tagja a kezdőtizenegynek Zavadszky Gábor. A mieink összeállí­tása: Szűcs – Vukmir, Gyepes, Leandro – Zavadszky, Rósa, Lipcsei, Huszti – Vágner, Bajevski, Penksa. A kispadon Udvarácz, Bognár, Kiss, Csepregi, Somorjai, Tőzsér és Sowunmi ül majd.
    .
    Tavaly óriási sikere volt a Családi Szektor-akciónknak. A nagycsaládosoknak idén is lehetőségük van arra, hogy a 15-ös szektorból ingyen nézzék meg csapatunk hazai bajnokijait. A mai mérkőzést, csakúgy, mint a Pápa elleni meccsünket a nagycsaládosok és a IX. kerületi iskolák diákjai mellett a Siketek Sport Klubjának tagjai is a 15-ös szektorból nézik végig. Mellettük innen biztatják csapatunkat a Gödi Piarista Szakiskola és Gimnázium tanulói is.
    .
    Már a mezőnyjátékosok is a pályán melegí­tenek.
    .
    Tartalék csapatunk már lejátszotta a pécsiek elleni bajnokiját. A fiatalok Tarcsa, Béres és Nógrádi góljaival 3-1-re nyertek, amihez gratulálunk!
    .
    A két együttes kapusai már a pályán melegí­tenek.
    .
    A pécsiek kalandos körülmények között érkeztek meg stadionunkba. A pesti dugóban elakadtak és 30 percet késtek. Emiatt felmerült, hogy esetleg a mérkőzés is később kezdődik, de a vendégek jelezték, hogy számukra ez a kis közjáték nem okoz különösebb problémát és tőlük nyugodtan kezdődhet az eredeti időpontban, 18 órakor a találkozó.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Hamarosan kezdődi csapatunk Arany Ászok Liga-mérkőzése a Pécs ellen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK