2004.V.5. MK Döntő, Ferencváros – Bp. Honvéd 3:1
Boldog békeidők, avagy az utolsó tangó a kilencedik kerületben. Mielőtt bárki is félreértené, nem akarom Kodolányi János regényét összeboronálni Bertolucci filmjével, hiszen egyrészt közel 70 év válassza el a két alkotást, másrészt a Fradi szurkolók nagyon jól tudják, hogy miért is használtam ezt a furcsa párosítást.
Boldog békeidők. Bár 2004-ben már recsegett az állványzat, de a sikerek még életben tartották a Ferencvárost. A gyengébb 2003 őszi szezont követően Garami Józsefet Pintér Attila váltotta a kispadon. A játékosállomány nem változott, de az edző „keménysége” jót tett a csapatnak, bár ez a végén vissza is ütött, de erről a későbbiekben még biztos szót fogunk ejteni.
A május 5.-i Magyar Kupa döntőjére a Puskás Ferenc stadionban került sor, mindösszesen négyezer néző előtt. Miért voltunk csak ennyien? Nehéz rá válaszolni, de talán összefügg azzal, amit az előbb írtam: bár voltak sikerek, de 2004 tavaszán már gyülekeztek a sötét felhők. Pintér Attilának sem sikerült igazán elfogadtatnia magát a közönséggel, és sajnos a játékosokkal sem. Ehhez jött még, hogy a jegyárak sem igazodtak a „valósághoz”. Ettől függetlenül egyértelmű esélyesei voltunk a kupadöntőnek, hiszen a magyar kupadöntő idején a Bp. Honvéd még az NB I/B listavezetője volt.
Annak ellenére, hogy úgy érkeztünk a kupadöntőre, hogy előtte három vereséget szenvedtünk a bajnokságban és volt közte elég szégyenteljes is (az Üllői úton 0:4 a Balaton FC ellen, de én ide sorolom a három nappal a döntő előtti Újpest elleni 0:1-et is, amit szintén az Üllői úton szenvedtünk el), egy teljesen más Ferencváros lépett a pályára. Talán a nemzetközi kupaszereplés lehetősége dobta fel Gera Zoliékat, de tény, hogy egy pillanatig sem volt kétséges a győzelem.
A csapat is a legjobb összetételben léphetett a pályára. Visszatért a védelem bal oldalára Kiss György, a kiállítás miatt bajnokit kihagyó Vukmir is rendelkezés állt, így Dragónerrel és Botisszal magabiztosnak tűnt a védelem. Örömteli volt, hogy sérülése után Kapic is vállalta a játékot, vele sokkal stabilabbá vált a középpályánk. Ezzel Lipcsei is szabadabban játszhatott, a kapitány végig remekül irányított.
A 36. percben egy szenzációs labdával ugratta ki Tökölit, aki aztán klasszismegoldással rúgta a labdát a Honvéd kapujába. A gólja mellett Tököli végig nagy kedvvel, sokat futva játszott, rendre megoldhatatlan feladat elé állította a védőket. A második gólunk Gera Zoli bólintotta Rósa szögletéből. Néhány perc múlva a Honvéd elég váratlanul szépített, de a hajrában jött a második gólunk „kopírja”, Rósa szögletéből megint Gerzson bólintott, de ezt most Molnár kapus bravúrra a bal kapufára tudta tolni, de jött Sowunmi és néhány méterről a kapu bal alsó sarkába lőtt, ezzel véglet lezárva a kupadöntőt. A hosszabbítás még hozott egy kis izgalmat, Gera „ütközött” Borgulyával, Zoli a gyomorszáját fájlalta, a mentő is készenlétben állt, de nem volt rá szükség, Gerzson a lefújás után már együtt ünnepelt a társakkal.
Utolsó tangó, a kilencedik kerületben. A 2004/2005-ös bajnokság „kétkamarás” rendszerben zajlott (alsó és felsőház). A kupagyőzelem után kikaptunk ugyan Debrecenben, de a csapatok annyira körbeverték egymást, hogy az utolsó pillanatig versenyben voltunk az első helyért, bár arra főleg az Újpest és a Debrecen látszott esélyesebbnek. A vége szerencsésen alakult, igaz ehhez le kellett győznünk a Debrecent. Néhány feszült perces várakozás után, robbant a Szentély, a kupagyőzelem mellé megszereztük a 28. bajnoki címünket is!
Hatalmas ünneplés mellé azonban már párosult a feszültség és a bizonytalanság is. Kiéleződött az edző-játékosok ellentét, a klub pénzhiánnyal küzdött, a levegőben volt Gera Zoli eladása. 2004 nyarán néhány meccsig Keller Józsi ült a kispadon, majd jött László Csaba, de erről bővebben néhány nap múlva, hiszen 2005. május 11.-én is volt egy kupadöntő, amit legszívesebben minden Fradista örökre elfelejtene.
2004. május 5.-én még boldog békeidőket éltünk, de utólag már tudjuk, ekkor már az utolsó tangót jártuk az Üllői út 129 alatt.
– Lalolib –
NEMZETI SPORT
Nyilatkozatok:
Gregor József (a mérkőzés előtt): – Szép éveket töltöttem Kispesten és az Üllői úton egyaránt. A Honvéd színeiben a Fradinak lőttem az első élvonalbeli gólomat, amikor is 3-0-ra nyertünk idegenben. A Fradi elleni legnagyobb sikerem természetesen a 89-es MK döntő, amit szegény Fodor Imi góljával nyertünk meg 1-0-ra. A sikeres kispesti évek után – két bajnoki cím, gólkirályság – Siófokra igazoltam, majd 92-ben kerültem a Ferencvároshoz, ahol 3 évet töltöttem el. A 93-as Szuperkupa-döntőn én szereztem vezetést a Kispest ellen, a végén 2-1-re nyertünk. Nem tudok, és nem is akarok különbséget tenni a két együttesben eltöltött időszak között. A mostani mérkőzésnek természetesen a Ferencváros az esélyese, de a Honvéd okozott már meglepetést az idei kupakiírásban, például a Zalaegerszeg kiverésével. Természetesen a helyszínen fogom megtekinteni a mérkőzést, és győzzön a jobbik csapat.
Gera Zoltán: – A győzelemnek örülök, de játékban még javulnunk kell valamennyiünknek. A hátralévő hat bajnokin még gólokat kell rúgnom, mert szeretnék a bajnokságban is egy olyan sorozatot, mint amit most sikerült a kupában magam mögött hagynom. Igazán akkor lennék elégedett, ha a hátralévő meccsek mindegyikén tudnék piszkálni egyet.
Sowunmi Thomas: – Az utóbbi időben szinte mindig a kispadon voltam, ám eddig csak a Vasas elleni kupameccsen kaptam lehetőséget. Bíztam benne, hogy becserél Pintér Attila, de biztos egyáltalán nem voltam benne, pláne hogy a legutóbbi tartalék meccsen nem ment olyan jól a játék, mint a korábbiakon, amikor gólt is szereztem. Véleményem szerint az edzésmunkám alapján döntött a becserélésem mellett Pintér Attila, hiszen sokat dolgoztam, küzdöttem azért, hogy bekerüljek a csapatba. Az edzőm egyébként a meccs előtt azt mondta, hogy úgy készüljek, hogy amennyiben becserél, a jobb oldalon kapok szerepet, ehhez képest, a baloldalra küldött be. A lényeg azonban nem is ez, hanem hogy végre játszhattam, ráadásul megszereztem az első gólomat a Fradiban! Ez volt a harmadik kupadöntőm, és a második győzelmem. 2000-ben a Vasas színeiben játszottam az első finálét, akkor azonban 3-1-re kikaptunk az MTK-tól. Tavaly már a győztes oldalon szerepeltem, ám annak a sikernek csak a kispadon lehettem részese. Nagyon boldog vagyok, hogy ehhez a kupagyőzelemhez már én is hozzájárulhattam.
(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)
Csodálatos emlék, ráadásul jubileumi kupagyőzelem, három héttel később pedig felejthetetlen éjszaka a SZENTÉLYBEN: a 28. B A J N O K I C í M !!! !!! !!!
HAJRÁ FRADI !
ftc.hu: Ferencváros – Bp. Honvéd: 3-1 (1-0)
Puskás stadion, 5.000 néző, vezette: Hanacsek (Kovács P. Gyarmati I T.)
Ferencváros: Szűcs – Vukmir, Dragóner, Botis (Gyepes 87.), Kiss Gy. (Szkukalek 41., Sowunmi 83.) – Rósa, Lipcsei, Kapic, Leandro – Tököli, Gera
Bp. Honvéd: Molnár L. – Bábik, Vámosi, Budovinszky, Takács Z. – Dobos (Bonchis 37.), Vadócz, Horky, Vén (Hamar 56.) – Drobnjak (Borgulya 67.), Horváth P.
Gól: Tököli (36.), Gera (68.), Sowunmi (86.) illetve Bábik (73.)
Sárga lap: Botis (27.), Leandro (62.), Sowunmi (86.), Szűcs (94.) illetve Vámosi (59.)
A meccs előtti kezdőrúgást krónikásunk, a 60 éves Nagy Béla végezte el.
Egyik csapat sem állt be védekezni, sőt elmaradt az ilyen nagy téttel bíró összecsapások elején jellemző óvatos taktikázás is. A mieink már a 3. percben veszélyes helyzetet alakítottak ki, de az egyedül kilépő Leandrót az utolsó pillanatban szerelték. Egy perccel később már Budovinszky veszélyeztetett szabadrúgásból. A 7. percben a tizenhatoson belül a lőni készülő Tökölit ellökték, de elmaradt a nyilvánvaló tizenegyes. A Honvéd nagyon jól megszervezte védekezését, de nem mondott le a támadásokról sem. Nálunk volt többet a labda, mi irányítottuk a játékot, de mezőnyfölényünk nem volt nyomasztó és mindig résen kellett lennünk, mert ellenfelünk két-három passzal felért a kapunk elé. A kisestiek igyekeztek minden támadásukat lövéssel lezárni, ezzel megakadályozták, hogy egy-egy gyors ellentámadással használjuk ki, a védelmük fellazulását. A 11. percben Vén távoli lövése nyomán váratlanul felpattant a labda, de Szűcs bravúros reflexmozdulattal hárított. Csatáraink közül Tököli semlegesítése okozta a legtöbb gondot a Honvéd védőinek. Támadónk többször is remek ütemben futott be az üres területekre, ahova általában Lipcseitől érkeztek a hajszálpontos átadások. A kispestiek kapusa, Molnár azonban többször is bátor vetődéssel mentett, vagy Tököli lövése kerülte el pár centivel a kaput. A 36. percben megszereztük a vezetést. Ezúttal is Lipcsei szöktette remek labdával Tökölit, aki Molnár mellett a hálóba helyezett (1-0). Az első félidő végén Kiss Györgynek kiújult egy korábbi sérülése, ismét beszakadt a combizma, ezért a helyére Szkukalek állt be.
A második félidő rejtélyes okokból ötperces késéssel kezdődött. Az első negyed órában jobbára mezőnyjáték folyt a pályán, mi már nem erőltetük annyira a támadásokat, a kispestiek pedig nem tudtak mit kezdeni a nagyobb szabad területtel, illetve továbbra sem akartak lemondani zárt védekezésükről. A 68. percben, a második játékrészben többet vállaló Gera révén növeltük előnyünket. Gerzson Lipcsei szöglete után bólintott a kapuba (2-0). A kispestiek nem omlottak össze, elkezdtek minden mindegy alapon, felszabadultan játszani és a 73. percben Bábik fejes góljával ismét nyílttá tették a mérkőzést (2-1). Ebben az időszakban többször is komoly zavart okoztak a kispesti akciók a védelmünkben. Nagyon közel állt a Honvéd az egyenlítéshez, ezért a legjobbkor érkezett a harmadik találatunk. Ismét Lipcsei végzett el szögletet, ezúttal is Gera fejelt kapura, de Mlnár a fejest még óriási bravúrral védte, Sowunmi közeli lövésével szemben azonban már tehetetlennek bizonyult (3-1).
Ezzel el is dőlt a mérőzés, MEGSZEREZTÜK 20. KUPAGYŐZELMÜNKET.
Pintér Attila: – Nagyon boldog vagyok, azt hiszem a csapat megmutatta, hogy van tartása, és az is kiderült, hogy a korábban sérült, vagy eltiltott alapjátékosaink csatasorba állítása milyen hatással van a játékunkra. Adem Kapic, Dragan Vukmir és Kiss György visszatérése révén azt tudtuk játszani, amit a tavasz elején, és ennek meg is volt az eredménye. Örülök, hogy gólokban gazdag kupadöntőn szereztük meg a győzelmet, amely a Ferencváros történetének 20. kupasikere. A csapat ma este ünnepel, de aztán betesszük a serleget a Fradi múzeumba és a bajnokság végéig egészen biztosan nem vesszük ki onnan. A mai győzelem értékes nagyon, hiszen már nemzetközi kupaporondon tudhatjuk magunkat, de nekünk ennél komolyabb céljaink vannak. Céljaink elérése szempontjából döntő fontossága lesz a vasárnapnak, éppen ezért a mai önbizalomnövelő siker, és a szolid ünneplés után holnaptól már csak a Debrecen elleni rangadóval foglalkozunk!
104
Mi is átvettük az érmeket, Lipcsei Péter pedig a magasba emelte a kupát. Valamennyi játékosunkon ugyanolyan póló van, melynek eleján a „Kupagyőztes 2003/2004″ felirat olvasható, hátul pedig egy hatalmas 20-as szám jelzi, hogy ez volt a 20. kupagyőzelmünk. A fiúk, miután a szponzorok táblája mögött elkészült a csapatkép, szurkolóinkhoz viszik a kupát és folytatódik az ünneplés. Honlapunkon hamarosan elolvashatják a mérkőzés összefoglalóját és természetesen nem maradnak el a nyilatkozatok sem.101
A kispestiek most veszik át az érmeket.96
A kispesti szurkolók „bajnokcspat, bajnokcsapat” kiáltásokkal ünneplik csapatukat, a mi játékosaink egy hatalmas „Kupagyőztes” feliratú táblával mennek szurkolóinkhoz. Gerát Dragóner Attila támogatja, de Gerzson is odamegy szurkolóinkhoz, hogy megköszönje a biztatást.95
Vége a meccsnek! Csapatunk a tavalyi évhez hasonlóan idén is megnyerte a Magyar Kupát és már 20-szoros kupagyőztes! Szép volt fiúk, gratulálunk!!94
Szűcs Hanacsek szerint túl lassan végzi el a kirúgást, ezért a bíró időhúzásért sárga lapot ad kapusunknak.93
Gerzson magánál van, nem akar befeküdni a mentőautóba, hanem leül a kispadra.92
Gera a hordágyon fekszik, mentőt kellett hívni hozzá.91
Az ápolás után Gerzson felállt, majd összecsuklott.90
Borgulya terítette le nagyon sportszerűtlenül Gerát. Kisebb lökdösődés kezdődött a pályán, Lipcsei védte meg Borgulyát a többiek haragjától. Gerát egyelőre ápolják.87
Újabb csere a mieinknél. Botis helyére Gyepes jött be.86
Kettővel vezetüünk!! Lipcsei szöglete után Gera fejesét Molnár óriási bravúrral kiütötte, de a labda Sowunmi elé pattant, aki estében a hálóba lőtt (3-1).83
Újabb csere nálunk. Szkukaleket Sowunmi váltotta fel.81
Egy percen belül kétszer is remekül ugratta ki Lipcsei Tökölit, de csatárunk elől Molnár mindkét alkalommal bátor vetődéssel mentett.78
Ismét bizonytalankodtak védőink, a labda Bábik elé pattant, aki egyből keresztbe lőtte a kapunk előtt és a bevetődő Hamar csak centiméterekkel maradt le a labdáról, sőt lehet, hogy a cipője orrával egykicsit bele is ért.76
Takács futott el a bal szélen, beadása után lecsúszott a lábáról a labda és a rövid saroknál a háló tetejére esett.73
Csökkentette a különbséget a Honvéd. Borgulya ívelt be szabadrúgást a kapunk elé és Bábik közelről, tiszta helyzetben a jobb sarokba fejelte a labdát, Szűcs nem védhette a fejest (2-1).68
Kettővel vezetüünk!!! Gera gyönyörű cselek után lőtt, de a labda egy közbevetődő védőről a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. A szögletet Lipcsei végezte el, akinek beadása után Gera a hálóba fejelte a labdát, majd jöhetett a szokásos Gerzson-szaltó! (2-0)65
Kispesti szöglet után óriási kavarodás alakult ki a kapunk előtt, melynek végén az alapvonalon túlra került a labda. Újabb szöglet következett, a védőink röviden szabadítottak fel, de Bábik 18 méterről, kapásból fölé lőtt.62
Leandro becsúszva próbálta szerelni Horkyt, de a labda helyett ellenfele lábát találta el, ezért játékosunk sárga lapot kapott.59
Tököli már sokadszor csapta be Vámosit. A kispesti játékos ezúttal is felrúgta csatárunkat, de most már nem úszta meg sárga lap nélkül.58
Lipcsei remek ütemben passzolt a tizenhatoson belül Tökölihez, aki egyet igazított a labdán, majd ballal centiméterekkel lőtt a bal sarok mellé, Molnárnak esélye sem volt a hárításra.56
Csere a Honvédnál: Vén helyére Hamar állt be.55
Leandro 30 méterről váratlanul lőtt, a labda alig kerülte el a jobb sarkot.53
Gera két Honvéd-játékossal ugrott fel a labdáért, majd a földet érés után elterült. Gerzsont a kiskocsival vitték le a pályáról, de szerencsére az oldalvonalon kívül hamar talpra állt és visszatért a pályára.52
Szkukalek csípett el egy rosszul elvégzett kapuskirúgást, Tökölihez passzolt, majd a visszakapott labdával kapura tört, Molnár azonban védeni tudott.50
A második félidő első perceiben mezőnyjáték folyik a pályán. A mérkőzést a helyszínen tekinti meg Lothar Matthäus szövetségi kapitány is.46
Végre, öt perc késéssel, elkezdődött a második játékrész.46
Játékosaink közül többen leültek a fűbe, hiszen már 3 perce el kellett volna kezdődnie a második félidőnek, de sem a játékvezetők, sem a kispestiek nem jöttek még ki a pályára.46
A mieink már kijöttek a folytatásra. A pálya egyharmada, a Kisstadion felőli oldalon már árnyékban van, a többi részre változatlanul tűz a nap. A szél gyakorlatilag elállt, ezért minket nem fog támogatni a második félidőben.45
A szünetben került sor az egykori Szabad Föld Kupa, most már Kincses Kalendárium Kupáért rendezett meccs eredményhirdetésére. A kupát a legtovább jutó kiscsapatok vetélkedésében a Bag nyerte, a serleget a csapatkapitány Szekula Ferenc emelhette a magasba. Kisebb perpatvar alakult ki amiatt, hogy a szervezők a csapatokból csak két-két embert engedtek az eredményhirdetésre. Tragikomikus jelenetek játszódtak le ennek következtében a ceremónia előtt, hiszen jogosan szeretett volna valamennyi játékos ott lenni a díjátadáson.45
A szünetben megtudtuk, hogy Kiss György cseréjére sérülésmiatt került sor. Védőnknek az első orvosi vélemények szerint kiújult egy korábbi sérülése és ezúttal is beszakadt a bal lábán a hátsó combizma.45
Vége az első félidőnek.43
Lipcsei 30 méteres indításával Tököli Budovinszky és Vámosi szorításában tört kapura, de mielőtt lőni tudott volna, Molnár megszerezte előle a labdát.41
Mi is cseréltünk. Kiss Gy. helyett Szkukalek lépett pályára.37
Cserélt a Honvéd. Dobos helyére Bonchis állt be.36
Vezetüüünk!!!! Lipcsei remek passzal ugratta kiTökölit, aki rávezette a kapusra a labdát, majd Molnár mellett higgadtan a hálóba helyezett (1-0).35
Minden dicséretet megérdemelnek azok a szurkolóink, akik a borsos jegyárak és csapatunk elmúlt meccseken nyújtott teljesítménye után is úgy döntöttek, hogy a helyszínen biztatják a mieinket. Az első perctől szünet nélkül űzik-hajtják előre játékosainkat.33
Botis kétszer is hátra gurította a labdát Szűcsnek, amit kapusunk mindkét alkalommal a mezőnybe rúgott, majd veszekedni kezdett Botisszal. Kapusunk feltehetően arra kérte határozottan védőnket, hogy okulva a tavalyi finálé tapasztalataiból, próbálja ismét megjátszani a labdát és ne gurítson hátra.32
Lipcsei végzett el szabadrúgást 24 méterre a kaputól, de fölé lőtte a labdát.30
Pintér Attila magához hívta Gyepest, valamit mondott neki, védőnk egyelőre nem vette le a melegítőt, de a kispad mellett folytatja a melegítést.29
Horky távoli lövése meglepte Szűcsöt, de kapusunk másodszorra megfogta a labdát.27
Botis szabálytalankodott az alapvonalunknál, amiért sárga lapot kapott. A szabadrúgás után óriási kavarodás alakult ki a kapunk előtt, de nagy nehezen sikerült felszabadítani.26
Kapic ugratta volna ki Tökölit, de Budovinszky megelőzte csatárunkat, aki nem hagyta annyiban a dolgot. Addig gyötörte a nála egy fejjel magasabb kispesti játékost, míg visszaszerezte tőle a labdát, középre gurított, de Kiss Gy. lövése levágódott a közbevetődő Vámosiról.23
A Honvéd nagyon jól megszervezte védekezését, de a támadásokról sem mondott le. Mi játszunk mezőnyfölényben, nálunk van többet a labda, de a kispestiek két-három passzal odaérnek a kapunk elé.20
Tököli a tizenhatoson belül a tavalyihoz hasonló visszahúzós csellel csapta be őrzőjét, majd szorongatott helyzetből lőtt, de a labda keresztbe elment a kapu előtt, a középen érkezők pedig lemaradtak a labdáról.19
Gera a tizenhatos vonala előtt egy sarkazásos csellel bescapta Vámosit és Bábikot, azonban amikor kibújt volna közöttük, a védők lerántották. Hanacsek 2 méterre állt az esettől, de továbbot intett.17
Tököli a tizenhatoson belül pont ott, ahonnan tavaly mindkét gólját szerezte a debreceniek ellen, idén is megcsinálta a cselt, majd kapura emelt, de Molnár védett.16
Gera gyönyörű mozdulattal vette le a labdát, majd Lipcseihez passzolt, aki 25 méterről, kapásból alig lőtt a léc fölé.14
Tököli több jó cselt is bemutatott kispesti tizenhatoson belül, mielőtt szerelték. A védők azonban röviden szabadítottak fel, a labda Kiss elé pattant, aki kapásból, 2 méterrel a kapu fölé lőtt.12
Gyepes elkezdett melegíteni.11
Vén lövése után Szűcs lőtt váratlanul felpattant a labda, de kapusunk egy gyors reflexmozdulattal szögletre tudott menteni.9
Vadócz lapos lövését Szűcs magabizotsan megfogta. Kirúgása után Gerához került a labda, ő Lenadro elé emelt. Leo betört a tizenhatoson belülre, középre gurított, de Tököli elől Molnár bátor vetődéssel megszerezte a labdát.7
Lipcsei átadása után Tököli 8 méterről lőtt volna kapura, amikor a lövés pillanatában ellökték. Hanacsek a nyilvánvaló 11-es helyett továbbot intett. Az ellentámadásnál Horky 18 méteres lövése után Szűcs hatalmasat vetődött, de nem kellett beleérnie a labdába, amely elsuhant a jobb kapufa mellett.5
Nagyon erős szél fúj a pályán. A szél kicsit keresztbe fúj, de az első félidőben inkább a kispestieket támogatja. Ha nem változik az időjárás, akkor a második 45 percben mi élvezhetjük a szél támogatását.4
Szabadrúgáshoz jutott a Kispest 17 méterre a kapunktól. A félelmetes lövőerővel rendelkező Budovinszky állt a labda mögé, de szerencsére jócskán a kapu fölé bombázott.3
Gera-Tököli-Leandro háromszögelés után Leandro lépett volna ki, de a tizenhatos előtt Vámosi szerelni tudott.1
Elkezdődött a mérkőzés, mi indítottuk útjára a labdát. .
A kezdőrúgás elvégzését megnehezítette, hogy a szél elfújta a labdát, melyet Tököli tartott meg a lábával Nagy Béla részére. Ezután krónikásunk Török Lajostól, a Puskás-stadion igazgatójától egy ezüst tálat kapott ajándékba. .
A meccs előtti kezdőrúgást krónikásunk, a holnap 60 éves Nagy Béla végzi majd el. A pályára mindkét együttes utnánpótlás futballistái kísérték ki a játékosokat. A mieink az 1996-os fiatalokkal vonultak ki a gyepre. A kezdés előtt Pintér Attila valamennyi kissráccal kezet fogott, akik együtt a kispesti fiatal focistákkal labdaszedőként működnek közre a találkozón. .
Most jönnek ki a csapatok a pályára. A mieink tiszta fehérben, a kispestiek tiszta feketében játszanak. A Honvédnál, miután kimaradt a kezdőcsapatból Borgulya István, aki általában a csapatkapitányi szalagot viseli, a mai meccsen a kapus, Molnár Levente lett a kapitány. A kezdés előtt a hagyományoknak megfelelően felcsendül a Himnusz. .
A két együttes játékosai befejezték a melegítést. Közben a szurkolói létszám is körülbelül kiegyenlítődött a lelátón. A kispestiek valamennyien egy szektorban helyezkednek el, a mi drukkereinknél „nagyobb a szórás”, mindegyik számunkra kijelölt szektorban vannak szurkolóink. Összesen pár perccel a kezdés előtt legfeljebb háromezren lehetnek a nézőtéren. .
Az eredményjelzőn az összeállítások ismertetésénél megjelent a játékosok fényképe is. Valamilyen hiba folytán Lipcsei Péter neve alá Szili Attila képe került. Nem mindennapi bravúr volt. .
A mezőnyjátékosok is a pályán melegítenek. A mieink Szűcs – Vukmir, Dragóner, Botis, Kiss Gy. – Rósa, Lipcsei, Kapic, Leandro – Tököli, Gera összeállításban lépnek pályára, a kispadon Udvarácz, Bognár, Gyepes, Szkukalek, Nógrádi, Sowunmi és Penksa vár bevetésre. .
Szurkolóink mintegy háromszázan lehetnek a lelátón, a kispestiek kétszer ennyien vannak a szektorukban. A mieink tavalyi helyükről szurkolhatnak, a kispesti drukkereket ott helyezték el, ahol tavaly a debreceniek voltak. .
Elsőként Molnár Levente, a Bp. Honvéd kapusa jött ki a pályára és a ferencvárosi szurkolók előtt kezdett el melegíteni. Pár perccel később érkezett Szűcs Lajos és megkérte a kispesti kapust, hogy fáradjon át a másik kapuba, a saját szurkolói elé. .
A jtáékvezetői hármas már a pályán melegít. Hanacsek Attila és segítői fehér pólót vettek fel a fekete ruhára. .
Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csapatunk Magyar Kupa-döntője a Bp. Honvéd ellen. A lelátón fél órával a kezdés előtt mintegy ezren lehetnek.