2006.XI.8. MK, Ferencváros – Gyirmót: 1-0
Nagy baki kellett a Fradi győzelméhez
Hazai pályán nehézkesen nyert a Ferencváros labdarúgócsapata a Gyirmót ellen a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A vendégek a hatvanhatodik percig jól tartották magukat, azonban egy egyéni hibát követően Tököli megszerezte a győztes gólt a Fradinak.
Nyilatkozatok:
Gellei Imre: – A nyolcaddöntőben az a Gyirmót vár ránk, amely elütötte a továbbjutástól az MK-sorozat előző évi győztesét, ez pedig figyelmeztető jel kell, hogy legyen számunkra. Figyelmeztet arra, hogy soros ellenfelünket komolyan kell vennünk. A gyirmóti együttest számos jónevű futballista erősíti, közöttük több olyan, akikkel szövetségi edzőként magam is együtt dolgoztam az utánpótlás válogatottnál, így például a korábban a Ferencvárosban játszó Károlyi Sándor, Oross Márton, vagy említhetem annak a Nagy Lászlónak is a nevét, akit alighanem jól megjegyeztek a fradisták, amikor három gólt lőtt az Üllői úton. A sort még folytathatnám, ám úgy vélem, ezen futballisták neve is bizonyítja, hogy bizony jó képességű gárda vár ránk a nyolcaddöntőben. A tizenhat között nincs könnyű mérkőzés, a miénk sem lesz az. Korábban azonban megfogalmaztunk egy célt, mely szerint minél tovább szeretnénk jutni, illetve lehetőleg elhódítani a serleget, s ehhez a nyolcaddöntőben teljes koncentrációval, 100%-ig odatéve magunkat a Gyirmótot kell legyőznünk.
A mérkőzés:
Ferencváros – Gyirmót: 1-0 (0-0)
Üllői út, 4.000 néző, vezette: Kassai Viktor (Erős, Vámos)
Ferencváros: Kemenes – Bognár, Balog Z., Dragóner, Tímár – Deme (Szalai 84.), Lazic (Csepregi 54.), Lipcsei, Laczkó – Tököli, Bartha
kispad: Szabó K., Horváth D., Csurka, Brettschneider, Fitos
vezetőedző: Gellei Imre
Gyirmót: Sánta – Földes, Radics, Tóth A., Szabó Cs. – László, Török, Polyák (Németh L. 67.), Horváth R. – Bieder (Kun 90+3.), Oross (Pék 90+1.)
kispad: Boros, Tóth N., Tóth P., Zobák
vezetőedző: Hannich Péter
Gól: Tököli (66.)
Sárga lap: Deme (52.), Bartha (68.), Dragóner (90+2.) illetve Oross (55.), Németh L. (75.), Földes (78.)
Nagyon fontos mérkőzés előtt állt a Ferencváros labdarúgó csapata, hiszen hazai pályán kötelező győzelmet kellett volna aratnia, ugyanis a zöld-fehérek a Magyar Kupa megnyerésével tudnak maradandót alkotni ebben a szezonban, a másodosztályú bajnoki cím kötelezőnek mondható.
Így is állt hozzá a hazai csapat: a Fradi az első perctől kezdve irányította a játékot, és beszorította a kapuja elé az amúgy masszívan védekező vendégeket. Azonban hiába birtokolta többet Gellei Imre együttese a labdát, az első félórában igazán nagy helyzetet nem tudott kialakítani.
Az első negyvenöt perc hajrájában a Ferencváros kétszer Tököli és kétszer Bartha révén szerezhette volna meg a vezetést, azonban Sánta András, a vendégek kapusa rendre a helyén volt, és olykor ha kellett bravúrral hárított.
A második játékrész meglepetésre hatalmas gyirmóti lehetőséggel kezdődött. Tímár hibája után Oross cselezte ki Kemenest, majd önzetlenül Törököt hozta játékba, aki lövés helyett cselezett, és addig várt, míg a visszafutó ferencvárosi kapus tisztázott előle.
Ezután azonban az első félidőben látottak folytatódtak a pályán: A Fradi támadott, a Gyirmót védekezett.
A hatvanhatodik percben azonban megtört a jég, igaz ehhez kellett az is, hogy Horváth Rudolf óriási luftot rúgjon az ötösön, ugyanis a labda így került Tököli elé, aki ilyen ziccerekben nem szokott hibázni, és ezt ezúttal sem tette meg.
A gól után a Fradi mintha visszavett volna az iramból, igaz helyzeteket dolgozott még ki, azonban az eredmény már nem változott, így Gellei Imre csapata egy gólos előnnyel utazhat a két hét múlva megrendezésre kerülő visszavágóra.
Nyilatkozatok:
Gellei Imre (az FTC edzője): – Tudtuk, hogy nehéz meccsünk lesz. Korábban többször is megnéztem a Gyirmótot. Az általam látott Dunaújváros és Fehérvár elleni találkozón a gyirmótiak lőttek tíz gólt, kaptak négyet, de egyszer sem tudták lekontrázni őket. A mai meccsen is nagyon szívósan védekeztek, kapusuk remekül védett. Jó lett volna még nagyobb előnyt szerezni a visszavágóra, de a lényeg az, hogy így is van „fórunk”, ráadásul gólt sem kaptunk, aminek a kupában mindig fontos szerepe van. A visszavágón így már a gyirmótiaknak kell jönniük, nekik kell támadniuk, ez pedig több lehetőségeket is „adhat” nekünk a meccsen.
Hannich Péter (a Gyirmót szakvezetője): – Küzdelmes meccsünk olyan eredményt értünk el, hogy megmaradt az esélyünk a visszavágóra, és arra, hogy valami egészen nagy bravúrt végrehajtsunk. A visszavágón szerencsés esetben akár egy 1-0-s győzelem is elég lehet, várhatóan nagyszámú közönség előtt futballozunk majd, ami további erőket adhat csapatomnak.
(Az nso.hu, a Ferencváros hivatalos honlapja és az MLSZ Adatbankja alapján)
ftc.hu: Egygólos előnyt szereztünk a Gyirmóttal szemben a Magyar Kupában. Gólunkat a második félidő közepén Tököli Attila szerezte.
A mieink fölényben játszottak, több helyzetet kialakítottak, de csak egy alkalommal sikerült bevenni a vendégek hálóját. A mérkőzés előtt Balog Zoltánt köszöntötték, aki ezen a meccsen lépett 200. alkalommal pályára zöld-fehér színekben. Csapatunk kezdett erőteljesebben, de az első percekben is látszott, nem lesz könnyű feltörni avendégek védekezését. Együttesünk fölényben játszott, de csak helyzetekig jutottunk a keményen védekező gyirmótiak között. A széleken Laczkó vagy Bognár próbált rendre megindulni, de a beadásaikat általában tisztázták a vendégvédők. Tököli agilisan játszva, rendre gondot okozott a gyirmóti védőknek, de Sánta kapus hárította a próbálkozásokat. Az első félidő mezőnyfölényét nem sikerült gólra váltani csapatunknak.
A fordulás után egy óriási helyzetet puskáztak el a vendégek, egy védelmi hiba utána visszafutó Dragóner mentett. A folytatásban rákapcsoltunk, és a fölényt a 66. percben sikerült kihasználnunk: Tököli a kapunak háttal állva, fordulásból a hálóba bombázta a labdát (1-0). A megszerzett vezetés után csapatunk továbbra is “ment” előre, de a sok szabálytalansággal védekező Gyirmót tartotta az eredményt. A játékidő vége előtt még Dragóner fejelhetett hét méterről, de kimaradt a lehetőség.
A mérkőzést fölényben játszó csapatunk megérdemelten nyert a keményen védekező Gyirmót ellen, és egygólos előnnyel várhatja a november 22-én rendezendő visszavágót.
1-0-s sikerünk után egyik szakvezető sem volt elégedetlen.
93
Vége a mérkőzésnek, egy gólos előnyt szereztünk a visszavágóra.
92
Dragóner szabálytalankodásért sárgát kapott.
92
Binder helyett Kun lépett pályára.
91
3 perc hosszabítás következik, és Oross helyett Pék a pályán a gyirmótiaknál.
90
Bal oldali szöglet után Dragóner fejelt a kapu mellé.
87
Tököli ismét kiszorított helyzetből lőtt kapura, a labdát a kapus a mezőnybe öklözte, ahol is Bognár elé pattant, aki 25 méterről rálőtt, a labdát ismát hárította a kapus, de a rástartoló Bartha ellen lest fújtak.
83
Deme helyett Szalai a pályán.
80
Jó hír!!!! Kéziseink legyőzték a listavezető Győrt 28-26-ra!!!Gratulálunk a lányoknak!!
79
Földes kapott sárgát egy kemény belépő után.
75
Németh L.sárgát kapott.
70
Kassai játékvezető figyelmeztette kispadunkat, túlzott reklamálásért, de a gyirmótiak túlzásba viszik néha a belépőket, amit nem kellene lap nélkül hagyni.
67
Bartha kapott sárgát.
66
László helyett Németh L. a pályán.
65
Tököli megszerezte a várva várt vezetést. Kapu előtti kavarodásban fordulásból félmagasan 6 méterről bombázott a hálóba.
64
Nagy fölényben játszunk, gólra még nem sikerült váltani.
63
Lipcsei szólója elakadt a védőkben, de a labda Deme elé került, aki centikkel küldte el a jobb sarok mellett a labdát.
61
Újra kimaradt egy helyzet, Laczkó betörése után rálőtt a kapura, majd a védőkről kipattanót ismét ráküldte, egy védőről szögletre szállt a labda.
54
Lipcsei szabadrúgását Dragóner tette középre, ahol Laczkó háttal állva a kapunak próbált ráfordulni, de fölé emelt.
52
Szabó kapott sárgát.
48
Lazics helyett Csepregi a pályán. Deme egy szabálytalanságért sárgát kapott.
47
Óriási védelmi hiba után Kemenesnek kellett hárítania.Tímár hibája után Oross cselezte ki Kemenest, majd Török elé játszott, aki kicselezte a rátámadó Tímárt, majd tolt egyet a labdán, de így Kemenes visszaért és elsodorta a labdát a gyirmóti játékos elől.
46
Vége az első félidőnek.
46
Elkezdődött a második félidő, csere nem történt a csapatunknál.
45
Egy percet hosszabít Kassai.
44
Ismét Tököli akcióban,kiugrás után egy védővel a nyakán a rövidsarokra lőtte a labdát, amely meglepte a kapust, de még hárítani tudta.
43
Tököli lépett ki egy jó labdával, de tévesen lest jeleztek.
41
Bognár ugratta ki Tökölit, aki kiszorított helyzetből a rövidre lőtt, a kapus még odaért és hárított.
39
Bognár jobb oldali beadását Bartha fejelte a kapu mellé, de a kapus biztonságból elvetődve védett.
35
A kapuval szemben 17 méterről Laczkó egy jobb lábas lövésre szánta el magát, Sánta a léc alól tornászta ki a labdát, majd a szögletet Dragóner 10 méterről a kapu fölé fejelte.
34
Ismét Laczkó sprintelt el az oldalvonal mellett, beadta a labdát, Bartha érkezett, de nem tudta jó irányba elfejelni a labdát, egy védő megakadályozta.
33
Kicsit leült a mérkőzés, a kezdeti hajtásból vissavettünk, ennek ellenére sokat nincs a labda az ellenfelünknél.
32
Laczkó indult el a védők között, 15-20 méteren keresztül vezette a labdát, de az utolsó pillanatban tisztáztak előle. A szögletből nem lett semmi, felszabadítottak.
23
Szöglet után a gyirmóti védők tisztáztak.
22
Lipcsei indította a kiugró Tökölit, aki kicsit kisodródott, és 6 méterről megpróbálta átemelni a kapuson a labdát, aki még el tudta ütni. A meccs eddigi legnagyobb helyzete volt.
19
A gyirmótiak kemény védekezéssel akarják megtörni a Fradi lendületét, a lapok egyelőre Kassai zsebében pihennek.
18
Jobb oldali szöglet után a labda átkerült a másik oldalra, Tököli behúzott vele, és laposan rálőtt. A kapus hárított.
17
Sárga lapot érően rúgta fel Laczkót Földes, de a bíró elfelejtett benyúlni a zsebébe a lapért.
15
Húsz méterről a Gyirmót veszélyeztetett egy távoli lövéssel, amely méterekkel elkerülte a kapu jobb alsó sarkát.
10
Balog csavart be a kapu elé, Tököli fejelte mellé a labdát.
8
Csapatunk a kezdeményező, de egyenlőre nem találjuk a fogást.
4
Ahogy Hannich Péter a vendégek edzője is várta a meccs előtt, a Fradi birtokolja többet a labdát.
3
Tököli a félpályáról megindulva kicselezett három védőt, majd a negyedik szorításában egy szép szóló után 13 méterről kapura lőtt. Sánta könnyen védte a nem túl erős lövést.
1
Elkezdődött a mérkőzés!
.
Megtörtént a térfélválasztás, mi támadunk a Springer szobor felé.
.
Balog Zoltánt köszöntik a mérkőzés előtt, 200. alkalommal szerepel ma a Fradiban.
.
Szól a „Hajrá Fradi!”, és megkezdődött a bevonulás!!!
.
A 100% Fradi szavazásán a mai eredményt 63% gondolja úgy, hogy több góllal nyerünk, és 23%, hogy két góllal nyerjük a mérkőzést.
.
A csapatok már várakoznk a bevonulásra, mi a már megszokott zöld-fehér csíkos szerelésben, az ellenfelünk tiszta sötétkékben játszik majd.
.
A múlt hét végén a gyirmótiak és a Fradi is idegenben döntetlent játszott az NB II-es bajnokságban. Csapatunk két gólos vezetés után hozott el egy pontot Kazincbarcikáról.
.
A nyolc közé jutásért már oda-visszavágón dől el a továbbjutás. A Gyirmót ellen november 22.-én lép pályára csapatunk Győrben.
.
A 16 közé jutásért soros ellenfelünk a kupában a címvédő Fehérvárt búcsúztatta, a mi csapatunk pedig a Pécset ejtette ki négygólos győzelemmel.
.
Tököli, Tímár és Balog ma este utoljára lép ebben a szezonban hazai pályára, mert a szombaton esedékes Budafok elleni hazai mérkőzésen már a begyűjtött sárga lapok miatti eltiltásukat fogják tölteni.
.
Gellei Imre kijelölte a kezdőcsapatot, és egy visszatérőt üdvözölhetünk a csapatban, Deme Imre felépült Achilles-ín sérüléséből.
.
Üdvözöljük a Fradi szurkolókat online közvetítésünkön!