2008.X.4. Cegléd – Ferencváros: 1-1

A Fradi-szurkolók bojkottáltak, a csapat pontot vesztett Cegléden

Liban Abdi révén már a 16. percben megszerezte a vezetést a Ferencváros, a folytatásban azonban sok helyzetet kihagyott a feljutásra törő zöld-fehér csapat. Az első félidőben gyakorlatilag egyetlen valamirevaló támadásukból gólt szerző ceglédiek tartották a döntetlen állást, hiszen a második félidőben kiegyenlí­tett játék zajlott, sőt akár a győzelmet is megszerezhették volna. A Csiszár Zoltán kiállí­tása miatt az utolsó húsz percben emberhátrányban játszó Ferencvárosnak végül 1–1-gyel kellett beérnie Cegléden.

Cegléd – Ferencváros: 1-1 (1-1)
Cegléd, 1.400 néző, vezette: Farkas Ádám (Kelemen, Fehér)

Cegléd: Sánta – Kenderes, Buzás, Miklósvári, Barna – Fehér, Horváth D. (Ramos 76.), Szabó Z., Selei (Leskó 83.) – Medgyesi (Kecskeméti 90+3.), Villányi
kispad: Járvás, Juhász, Utassy, Lendvai
vezetőedző: Soós Imre

Ferencváros: Williams – R. Wolfe, Souare, Csiszár, Szkukalek – Zsivoczky (Fitos 62.), Ashmore (Morrison 86.), Moussa, Tóth B. – Abdi (Kamate 46.), Ferenczi
kispad: Szappanos, Lamine, Fülöp N., Baranyai
vezetőedző: Robert Davison

Gól: Horváth D. (37.) illetve Abdi (16.)
Sárga lap: Barna (26.) Villányi (82.)
Kiállí­tva: Csiszár (70.)

A Ferencváros egyes szurkolói csoportjai már korábban „üzentek” a ceglédieknek, mondván, nem hajlandóak 2000 forintot fizetni a belépőért az általuk „libalegelőnek” nevezett pályára. Ezért mintegy háromszázan bojkottálták a találkozót, de kí­vülről azért buzdí­tották kedvenc csapatukat.

Bár csaknem mindenütt ennyit kell fizetni a jegyért, amikor a Ferencváros vendégeskedik, a drukkerek ezúttal a körülményeket kifogásolták. Igaz, ami igaz, a lelátón mintegy ezer néző fért el, a többiek a pálya széléről – kerí­tés mögül – figyelhették a mérkőzést.

Az előző idényben is hamar gólt láthattak a pálya mellett álló szurkolók – akkor Ndjodo szerzett vezetést a Ferencvárosnak egy szögletet követően –, mí­g most James Ashmore passza után Liban Abdi í­velt a hosszú sarokba, már a 16. percben.

Ezúttal úgy tűnt, nem áll meg a Fradi: többet támadott, helyzeteket is kidolgozott, azonban gólt a felezővonalat is alig átlépő ceglédiek értek el. Az egykori ferencvárosi Horváth Dávid a 37. percben közvetlen közelről egyenlí­tett.

A második félidőben szintén többet támadtak a pesti zöld-fehérek, azonban a Ceglédnek is volt rá lehetősége, hogy borsot törjön a vendégek orra alá. Medgyesi László lefutotta Szkukalek Igort, majd kicselezte Csiszár Zoltánt, végül az ötös sarkáról a felső lécre lőtt. A ceglédi csatár a 71. percben is meglódult, ezúttal a bal oldalon, Csiszár azonban szabálytalanul állí­totta meg, í­gy az utolsó 20 percre emberhátrányba került a Ferencváros! Újabb gól azonban már nem esett.

Noha nem sok helyzet volt a meccsen, izgalmas és kiegyenlí­tett mérkőzést láthattak azok a drukkerek, akik kifizették a 2000 forintos belépőt, és nem a létesí­tményen kí­vülről szurkolták végig a találkozót.

Nyilatkozatok:

Bobby Davison a következőképpen nyilatkozott a Cegléd elleni 1-1-es döntetlen után: – Csalódott vagyok a pontvesztés miatt, de ez a meccs is tanulsággal kell, hogy szolgáljon. Tisztában vagyok azzal, hogy ellenünk mindenki tí­z emberrel beáll védekezni, ez most is í­gy volt. Ha rúgsz egy gólt, akkor utána két dolgot kellene csinálni: menni tovább, és bedarálni az ellenfelet, és berúgni a helyzeteket. Erre most is megvolt az esély, Ferenczi lábában volt a meccslabda, de sajnos hibázott. Emiatt természetesen nem haragszom rá, mert sajnos a pálya talaja nem volt megfelelő, nem volt könnyű rajta futballozni. Kértem is a játékosoktól, hogy ilyen körülmények közepette a kapu előtt ne passzolgassanak, hanem lőjenek, a mezőnyben viszont próbáljuk meg járatni a labdát. Sajnos ebből nem sok minden valósult meg, mert í­velgettünk, emiatt kissé tehetetlen voltam. Ashmore-t azért cseréltem le, mert az utolsó percekben fájt a lába, nem akartunk megkockáztatni egy nagyobb sérülést, mí­g Abdi szintén rúgást kapott, őt ezért kellett lecserélnem. Volt egy vitám a hazaiak szakvezetőjével. Azért szólalkoztunk össze, mert Wolfe-nak szeretett volna egy sárga lapot kikövetelni a játékvezetőtől, és azt mondtam neki, hogy nem az edzőnek lenne ez a dolga.

(Az nso.hu, a Ferencváros hivatalos honlapja és az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2008.X.4. Cegléd – Ferencváros: 1-1 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk 1-1-es döntetlent ért el Cegléden. Abdi góljával korán vezetést szereztünk, de az első félidő végén Horváth Dávid kiegyenlí­tett. A második félidő egy részét Csiszár kiállí­tása után emberhátrányban játszottuk le, a végeredmény reálisnak mondható.

    Cegléd – Ferencváros: 1-1 (1-1)
    Cegléd, 2.000 néző, vezette: Farkas Á.

    Cegléd: Sánta – Buzás, Miklósvári, Villányi, Kenderes – Fehér, Barna, Szabó, Selei (Leskó 87.) – Medgyesi (Kecskeméti 92.), Horváth D. (Ramos 79.)

    Ferencváros: Williams – Wolfe, Tidiane, Csiszár, Szkukalek – Zsivoczky (Fitos 62.) , Moussa B., Ashmore (Morrison 88.), Tóth B. – Ferenczi, Abdi (Kamate 46.)

    Gól: Horváth D. (37.) illetve Abdi (16.)
    Sárga lap: Barna (25.) Villányi (83.)
    Kiállí­tva: Csiszár (70.)

    A hazaiak kezdtek aktí­vabban, a 4. percben Wolfe mentett a gólvonalról Kenderesi lövése után. Ezután szép lassan fölénybe kerültünk, majd meg is szereztük a vezetést: a 16. percben a már többször is veszélyesen próbálkozó Abdi emelt szépen a hálóba. Nem sokkal később Zsivoczky lövését Sánta lábbal védte, majd Ferenczi lőtt a kapusba. Majd 8 perccel a félidő vége előtt Horváth Dávid egyenlí­tett, korábbi támadónk közelről talált a Williams hálójába. A gólig egyértelműen jobban játszottunk, de sajnos a félidőre í­gy 1-1-el mehettek a csapatok. Fordulás után kevesebb lehetőség volt a csapatok előtt, ám az 57. percben a ceglédi Medgyesi a kapufát találta el.

    A második félidőben kiegyenlí­tett volt a játék, de többször is vezetést szerezhettünk volna, hiszen Ferenczi kevéssel lőtt a kapu mellé, Kamate fejesét pedig bravúrral védte Sánta. Húsz perccel a vége előtt aztán Csiszár kiállí­tása után tí­z emberre fogyatkoztunk, í­gy még nem nehezebb lett a helyzetünk. A folytatásban már nem volt igazán nagy lehetőség egyik csapat előtt sem, í­gy a mérkőzés 1-1-es döntetlennel zárult.

  • 94
    Vége, 1-1.
    92
    Medgyesit Kecskeméti váltotta.
    91
    Szkukalek 25 méteres lövése után a sorfalról pattant vissza a labda.
    90
    Soaure lefejelt labdájáról Kamate hajszállal maradt le. 4 perc a hosszabbí­tás.
    88
    Ashmore-t Morrison váltotta.
    87
    Leskó váltotta Seleit.
    83
    Villányi kapott sárga lapot Kamate buktatásáért.
    79
    Horváth Dávid helyett Ramos állt be.
    73
    Medgyesi veszélyes szabadrúgását Williams tolta a kapu fölé.
    70
    Tí­z főre fogyatkoztunk. Medgyesi iramodott meg a jobb szélen, megelőzte Soauret, majd Csiszár lerántotta, ezért piros lapot kapott.
    69
    Ashmore beadása után Kamate fejelt 6 méterről, Sánta hatalmas bravúrral védett.
    68
    Fitos labdáját Ferenczi perdí­tette a kapu mellé.
    62
    Zsivoczky-Fitos csere.
    58
    A túloldalon Ferenczi fejelt a kapu fölé Zsivoczky remek beadása után.
    57
    Nagy hazai lehetőség maradt ki, Medgyesi az ötös sarkától a kapufára „helyezett”.
    56
    Ashmore baloldali szögletét Kamate fejelte a kapu fölé.
    46
    A megsérülő Abdi helyére Kamate állt be.
    46
    Vége az első félidőnek.
    45
    Ashmore jobboldali szögletét Moussa közelről fejelte a kapu fölé.
    37
    Egyenlí­tett a Cegléd egy ex-fradista góljával. Horváth Dávid Barna átadása után lőtt közelről a hálóba (1-1).
    34
    Ferenczi kapott ajándéklabdát, majd 15 méterről lőtt – a kapusba.
    32
    A baloldalon Selei indí­totta volna Medgyesit, de Tidiane lefülelte a labdáját.
    25
    Barna kapott sárgát, miután Ahsmore ellen szabálytalankodott. Játékmesterünket ápolni kellett.
    23
    Egy kényszerí­tő után Tóth egyedül törhetett volna kapura, de lerántották. Zsivoczky 24 méteres szabadrúgását Sánta lábbal védte.
    16
    Abdi góljával vezetünk! Megint Ashmore-tól kapta a labdát, majd 16 méterről okosan emelt a hálóba (0-1).
    15
    Ashmore passzolt Abdihoz, akinek 17 méteres lövését védte Sánta.
    9
    Ashmore lőtt veszélyesen 24 méterről, Sánta kiöklözte a labdát, Abdi ismételt, de egy védőben elakadt a labda.
    4
    Wolfe elcsúszott, Medgyesi szerezte meg a labdát, Szkukalek remekül mentett előle. A ceglédiak szöglete után a Kenderesi lőtt 20 méterről, Wolfe a gólvonalról mentett.
    3
    Ashmore jobboldali szöglete után Ferenczi elől fejelték ki.
    1
    A Cegléd kezdett.
    .
    Ma Ferenczi István lesz a csapatkapitányunk.
    .
    Csapatunk a következőkéépen áll majd fel: Williams – Wolfe, Tidiane, Csiszár, Szkukalek – Zsivoczky, Moussa B., Ashmore, Tóth B. – Ferenczi, Abdi. Dragóner kisebb sérülés miatt nem léphet pályára.
    .
    Csapatunk 15 órakor Cegléden lép pályára.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK