2008.XII.6. LK, Ferencváros – Fehérvár: 2-3

W_ftc-videotonDavison otthon játékosokat nézett, csapata kikapott a Népligetben

A Ferencváros vezetőedzője, Bobby Davison nélkül fogadta a Fehérvárt a szombati Ligakupa-mérkőzésen a Népligetben. A zöld-fehérek fiatal magyar játékosaikkal álltak ki a találkozóra, és a 12. perctől emberelőnyben játszottak Andics kiállí­tása következtében, de í­gy is vereséget szenvedtek.

Előzmények:

Igaz András: – A szakmai stáb mindent leegyeztetett a mérkőzéssel kapcsolatban. Felkészültünk erre a lehetőségre is, hogy le kell játszani a meccset. Az, hogy Bobby Davison visszautazott Angliába, még nem jelenti azt, hogy a Ferencváros nem veszi komolyan a sorozatot. Ahogy korábban is lenyilatkozta vezetőedzőnk, azért ment haza, hogy megnézze azokat a játékosokat, akik esetleg a Ferencvárosban folytathatják a pályafutásukat. A csapatot Csató Sándor vezeti a mérkőzésen, ő jelöli ki majd a kezdőcsapatot.

A mérkőzés:

Ferencváros – Fehérvár: 2-3 (0-3)
Népliget, 300 néző, vezette: Szilasi Szabolcs (Lémon, Gyürüsi)

Ferencváros: Holczer (Megyeri 46.) – Fitos, Fülöp N., Baranyai T., Sváb – Zsivoczky (Szalai T. 52.), Deme, Brettschneider (Nyilasi B. 69.), Tóth B. – Pölöskey (Kutasi 65.), Bartha
kispad: Országh, Kiss K., Heitler
edző: Csató Sándor

Fehérvár: Filipovic – Andic, Radovic, Horváth G. (Bencze 75.), Romero – Kulcsár T. (Lattenstein 87.), Csobánki, Polonkai, Nagy D. – Dvéri (Kocsis G. 65.), Pavlicic (Bakos 73.)
kispad: Halasi
vezetőedző: Varga István

Gól: Nyilasi B. (75.), Tóth B. (79. – 11-esből) illetve Nagy D. (16., 43.), Horváth G. (34.)
Sárga lap: Bartha (37.) illetve Andic (11., 11.), Radovic (45.), Horváth G. (75.), Filipovic (76.)
Kiállí­tva: Andic (11.)
Jó: Tóth B. illetve Dvéri, Radovics, Kulcsár T.

A Ferencváros vezetősége korábban kezdeményezte a Fehérvár elleni találkozó elhalasztását a pályák alkalmatlansága miatt, de mivel az MLSZ ezt nem hagyta jóvá, nem az Albert-stadionban (a Honvéd elleni meccsen nagy károk keletkeztek a pálya gyepszőnyegén), hanem a Népligetben került megrendezésre a mérkőzés.

Ráadásul a zöld-fehérek vezetőedzője Bobby Davison sem tudott ott lenni a találkozón, ugyanis Angliába utazott, hogy a lehetséges új szerzeményekről tárgyaljon.

Távollétében Csató Sándor dirigálta az együttest, aki többnyire (magyar) fiatalokat jelölt a kezdőcsapatba a Fehérvár ellen.

A Ferencváros számára jól is indult a találkozó, hiszen Szilasi Szabolcs játékvezető a 12. percben kiállí­totta a vendégektől Marko Andicsot. A szerb védő előbb felrúgta Tóth Bencét, amiért sárga lapot kapott, majd addig reklamált, amí­g a piros lap is előkerült a bí­ró zsebéből.

A kiállí­tás azonban nem fogta meg a vendégeket, sőt: Andics szinte még be sem ért az öltözőbe, amikor Nagy Dániel a 16. percben már a fehérváriakat juttatta vezetéshez.

A folytatásban Bartha Lászlónak és Pölöskey Péternek is volt gólhelyzete, de a 35. percben mégis a Fehérvár szerzett újabb gólt: egy szöglet után – az északí­rek elleni meccsen a válogatott keretébe is bekerülő – Horváth Gábor 12 méterről fél fordulattal a bal felső sarokba lőtt.

A 44. percben Kulcsár Tamás beadásából Nagy Dániel került újabb helyzetbe, és önmaga második, csapat harmadik találatával végleg eldöntötte a mérkőzést.

A hajrában ugyan magára talált a Fradi, a 75. percben előbb Nyilasi Bálint pofozta közelről a hálóba a Tóth szabadrúgása után elé pattanó labdát, majd nem sokkal később büntetőből Tóth is eredményes volt, de a Fehérvár í­gy is megnyerte a találkozót.

(Az nso.hu, a Ferencváros hivatalos honlapja és az MLSZ Adatbankja alapján)

NS-20081207-04-20081206

Egy hozzászólás a(z) 11111011000ejegyzéshez

  • ftc.hu: Elszenvedte első vereségét csapatunk a Ligakupában. Együttesünk a Népligetben kapott ki 3-2-re a Fehérvártól. A mérkőzés nagy részében emberelőnyben játszottunk, ennek ellenére védelmi hibák után gyakorlatilag már az első félidőben eldőlt a mérkőzés, igaz végül majdnem sikerült az egyenlí­tés. Csapatunk góljait Nyilasi Bálint és Tóth Bence szerezték.

    Ferencváros – Fehérvár: 2-3 (0-3)
    Népliget, vezette: Szilasi (Lémon, Gyürüsi)

    Ferencváros: Holczer (Megyeri 46.) – Fitos, Fülöp, Baranyai, Sváb – Zsivoczky (Szalai 53.), Deme, Brettschneider (Nyilasi B. 70.), Tóth B. – Pölöskey (Kutasi 65.), Bartha
    kispad: Országh, Kiss K., Heitler

    Fehérvár: Filipovic – Andic, Horváth G. (Bencze 75.), Polonkai, Dvéri (Kocsis 65.), Pavlicic (Bakos 73.), Radovic, Nagy D., Csobánki, Dos Santos, Kulcsár T. (Lattenstein 87.)
    kispad: Halasi

    Gól: Nyilasi B. (75.), Tóth B. (79.) illetve Nagy D. (16., 43.), Horváth G. (34.)
    Sárga lap: Bartha (37.) illetve Radovic (45.), Horváth G. (75.), Filipovic (76.)
    Kiállí­tva: Andic (11.)

    Tizenkét percnyi játék után emberelőnybe kerültünk, Andicsot ugyanis kiállí­totta a játékvezető. Ettől érthetetlenül mi zavarodtunk meg, hiszen nem sokkal később Sváb hibáját Nagy használta ki. Bartha egy jó fejessel majdnem kiegyenlí­tett, ám Filipovics bravúrral védett. A 35. percben Horváth egy szögletet követően lőtt a kapunkba. Újabb tí­z perc elteltével Nagy megszerezte önmaga második, csapata harmadik gólját, í­gy gyakorlatilag egy félidő alatt eldőlt a meccs.

    Fordulás után picit többet kezdeményeztünk, de játékunkból sokáig hiányzott az átütőerő. A szépí­tés azért sikerült, hiszen a 75. percben Nyilasi értékesí­tett egy kipattanót. Sőt, Tóth Bence 11-es gólja után tovább csökkentettük hátrányunkat, egyenlí­teni azonban sajnos már nem sikerült. A mérkőzést í­gy végül 3-2-re nyerték a vendégek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK