2010.VII.30. Ferencváros – Paks: 2-1

A Ferencváros 2–1-re nyert hazai pályán a Paks ellen a labdarúgó NB I 2010–2011-es idényének nyitó mérkőzésén. A találkozón a vendégek szereztek vezetést Bartha László révén, ám Marek Heinz nem sokkal ezután egyenlí­tett. A találkozót eldöntő gól még az első félidőben megszületett, amikor Szabó Jánosról a saját kapujába pattant a labda.

* * *

A játékosok megválasztották az idei szezon csapatkapitányát. A legtöbb voksot Rósa Dénes kapta, í­gy ő viselheti a kapitányi karszalagot. A további sorrend: Djordje Tutoric, Csizmadia Csaba, Dragóner Attila.

* * *

A védőként és középpályásként is bevethető Adriano az ilyenkor megszokott hivatalos ügyeit intézi hazájában. Sérülés miatt Fitos, Dragóner, Schembri, Haber és Józsi nem állt ma Prukner László rendelkezésére.

* * *

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Prukner László: – Még nincs készen a csapat… Épí­tkezős Fradit szeretnék, és épí­tkezni mindig sokkal nehezebb, mint rombolni. Egy olyan harcos, és játszós Ferencváros fog pályára lépni, mint amit a szurkolók a Lombard elleni Ligakupa-mérkőzésen láthattak. A támadójátékunkba kell még friss elem, friss erő, de ezt külső forrásból eddig nem tudtuk megoldani, tehát a rendelkezésre álló keretből fogunk holnap merí­teni. A Paks rutinos játékosokból áll. Egy jó indulás mindig, mindenkinek fontos, az első meccsek mindig a legnehezebb meccsek közé tartoznak a bajnokságban. Ha a szerencse mellénk áll – márpedig a munkát megcsináltuk, hogy a szerencse velünk legyen -, akkor reményeim szerint egy sikeres szezonkezdetben lesz részünk.

Kis Károly: – Az első mérkőzés mindig más, mint a többi találkozó, hiszen az utolsó pillanatig lehet igazolni. Természetesen felkészültünk a Ferencvárosból, de mint az mondtam, még az utolsó pillanatban is előfordulhat valamilyen váratlan lépés. A Fraditól szervezett játékra számí­tok, annak ellenére, hogy mint mi, ők is nagy átalakuláson mentek keresztül. Biztos vagyok benne, hogy edzőkollégám a kezdésre összerakja csapatát és szervezettek lesznek. Mi is erre fogunk törekedni. Az Üllői úti Stadionban mindig remek a hangulat, ami arra sarkalja a hazai csapatot, hogy megalkuvást nem tűrően, a győzelemre hajtson. Fontos, hogy a mieinket ez a hangulat ne ijessze meg, hanem inkább feldobja. Higgadtnak kell maradnunk, és szervezetten kell játszanunk. Bí­zom benne, hogy azt, amit eddig gyakoroltunk a pályán is viszontláthatjuk majd.

Marek Heinz: – Nem szeretem az efféle nyomást, úgyhogy most sem óhajtok emiatt stresszelni, az biztosan a teljesí­tményem rovására menne. Az elöl lévőktől a szurkoló gólokat vár, ez már csak í­gy megy, amióta világ a világ. És mert a Ferencvárosban ezúttal én leszek az egyik, aki a támadósort igyekszik erősí­teni, nekem is muszáj lesz gólokat szereznem. Gólt í­gérni egyet sem szeretnék, már csak azért sem, mert az eredeti posztom, illetve ahol többnyire szerepeltem, az kicsit mélyebben van, karrierem során gyakorta a pálya közepéről indultam. De ha az Üllői úton centerben kell jól futballoznom, akkor ott futballozom.

Détári Lajos hosszabb távú esélylatolgatásra is vállalkozott: – Én kimondom, bár sokan fognak ezért megharagudni rám. A Ferencváros lehet a legnagyobb csalódás, mert az új szakmai stáb mintha magasabbra tette volna a mércét, mint amire a keret képes. A jelenlegi játékosállománnyal nemhogy az első hatba nem fér be a Fradi, de megeshet, hogy csak tizedik- tizenkettedik helyen végez.

* * *

A mérkőzés:

Ferencváros – Paks: 2-1 (2-1)
Albert stadion, 5.500 néző, vezette: Szabó (Kispál, Viszokai)

Ferencváros: Ranilovic – Stockley, Csizmadia, Tutoric, Junior – Maróti – Tóth B. (Kulcsár D. 79.), Andrezinho (Abdi 69.), Stanic (Rodenbücher 86.) – Rósa, Heinz
kispad: Mester, Pölöskey, Fülöp N., Pisanjuk
edző: Prukner László

Paks: Kovács A. – Sifter, Szabó J., Fiola, Csehi T. – Bartha (Miskolczi 86.), Heffler T., Sipeki (Palásthy 82.), Lisztes (Kiss T. 68.), Vayer – Montvai
kispad: Csernyánszki, Gévay, Tamási, Haraszti
edző: Kis Károly

Gól: Heinz (10.), Szabó J. (33. – öngól) illetve Bartha (8.)
Sárga lap: Tutoric (31.), Tóth B. (38.), Csizmadia (68.) illetve Bartha (84.)

Alaposan átalakult a Ferencváros, amit jól mutat az is, hogy a hazaiak kezdőjében Marko Ranilovic, Andrezinho, Junior, Maróti Béla, Srdjan Stanic és Marek Heinz személyében hat olyan játékos is helyet kapott, aki nyáron érkezett az Üllői útra. Egy nagy különbség már az elején felfedezhető volt a két csapat között: a Fradiban hét idegenlégiós kezdett, a paksiaknál viszont nemcsak a pályán, hanem a kispadon is csupa magyar játékos volt található. Az ünnepi hangulatnak hamar végett vetett a Paks, mégpedig egy korábbi FTC-játékos révén. Csehi Tamás bal oldali beadása után Bartha László fejelte le védőjét, a labda pedig a jobb alsó sarokban kötött ki. 0–1.

A paksi öröm azonban csak három percig tartott, Marek Heinz ugyanis egyenlí­tett. A korábbi cseh válogatott csatár első próbálkozását még hárí­totta Kovács Attila, a kipattanót viszont már védhetetlenül lőtte a léc alá a 33. születésnapját szerdán ünneplő támadó. 1–1. Nem sokkal később egy másik hazai légiós villant meg: Andrezinho tolta meg a labdát a tizenhatoson belül Szabó János mellett, a védő becsúszása után pedig elesett, ám Szabó Zsolt nem í­télt büntetőt. Az enyhe ferencvárosi fölényt egy életveszélyes paksi ellentámadás törte meg, amely végén a jobb oldali kapufánál berobbanó Montvai Tibor hatalmas helyzetben csak a kapu mellé tudott perdí­teni. Nem a hazaiakon múlt, hogy nem kerültek ismét hátrányba. A 33. percben már a hálóba került egy paksi lábról a labda, ennek azonban a legkevésbé sem örülhettek a vendégek, mivel Szabó János a saját kapuját vette be. Rósa Dénes adott középre a bal oldalról, a kivetődő Kovács nem tudta megkaparintani a labdát, amely Szabó lábáról a bal alsó sarokba pattant, öngól. 2–1.  A Ferencváros egyértelműen uralta a mérkőzést, ám hogy vezetéssel vonulhatott szünetre, azt nagymértékben Ranilovicnak köszönhette, a szlovén kapus ugyanis a 44. percben hatalmas bravúrral tolta szögletre Montvai fejesét.

A második játékrész az elsőhöz viszonyí­tva eseménytelenül kezdődött, többnyire hazai lábakon vándorolt a labda, ám helyzet sokáig egyik kapu előtt sem alakult ki. A 69. percben Lisztes Krisztián számára véget ért a találkozó, Kiss Tamás állt be a helyére, a csere pedig jót tett a paksiaknak. Kiss előbb fordulásból csak kevéssel tévesztette el a bal felső sarkot, majd beadását követően Montvai lőtt kapásból, de Ranilovic védett. Miközben a Paks az egyenlí­tésért küzdött, a Fradi egy másik nyári szerzeménye, Maróti is betalálhatott volna, ám egy mindenkin átszálló szabadrúgás után 6 méterről mellé csúsztatott. A 92. percbe fordulva Kiss Tamás tüzelt még 22 méterről fölé, és mint kiderült, ezzel el is lőtte a vendégek puskaporát. A bajnokság nyitó mérkőzését 2–1-re a Ferencváros nyerte, Prukner László tehát a Fradi edzőjeként győzelmet ünnepelhetett első hazai tétmérkőzése után.

További képek itt és itt …

* * *

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„A mérkőzés elején buta gólt kaptunk, de igyekeztünk igazi csapatjátékot produkálni, ennek köszönhetően sikerült fordí­tanunk. Jól szervezett Paks volt az ellenfelünk, a szerencsefaktor is közrejátszott, ám megérdemelt győzelmet arattunk. Nem teljes még az összhang, a támadásépí­tés csiszolása még előttünk áll” – nyilatkozta a mérkőzést közvetí­tő Duna Tv-nek Prukner László, aki szerint érdekes érzés volt első hazai tétmérkőzésén a kispadon ülni a Ferencváros edzőjeként.

Kis Károly: – Csalódott vagyok, mivel a kidolgozott helyzetek alapján a döntetlenre rászolgáltunk volna. A meccs egyes periódusaiban jól játszottunk, a befejezéseknél kellett volna jobban összpontosí­tanunk. Úgy érzem erre a teljesí­tményre lehet épí­teni.

Heinz az ulloi129.hu-nak nyilatkozott: – Nagy érzés volt kifutni a pályára, a Fradi tábor csodálatos, nagyon örülök a gólnak. Az viszont nem volt jó, hogy három rúgást kaptam ugyanoda, a lábamra.

Maróti Béla: – Első meccsnek ez nem volt rossz. Fegyelmezetten, harcosan egymásért küzdve játszottunk és ennek meg lett a gyümölcse. Voltak hibák, de a közönség szerencsére végig velünk volt, nagyon pozití­van álltak mindenhez. Pályafutásom során még soha nem tapasztaltam olyat, hogy egy csapat ennyire együtt lélegezzen a szurkolókkal. Ma tizenketten voltunk a pályán.

Marko Ranilovic kitűnően mutatkozott be tétmeccsen a Fradiban. A 24 éves kapus a bekapott gólról nem tehetett, a folytatásban több jó védése volt, az első félidő végén pedig klasszis mozdulattal hatástalaní­totta Montvai jól helyezett fejesét.

– Kakas László kapusedzővel nagyon keményen dolgozunk, ennek is volt köszönhető az a bizonyos bravúr. Kitűnően érzem magam a Ferencvárosban, örülök, hogy ilyen fiatalon már egy hí­res klub kapuját védhetem. Úgy érzem, mindenképp előrelépés nekem a Fradi a Mariborhoz képest, hiszen egy nagy múltú egyesületről van szó, amely szép jövő előtt állhat. Örülök, hogy az első mérkőzés jól sikerült, az a tervem, hogy a folytatás is hasonló legyen. A szurkolók kitűnő hangulatot biztosí­tottak, jó volt a végén együtt ünnepelni. Mivel egy új csapat alakul, idő kell, hogy teljesen összecsiszolódjunk, de jó úton haladunk. Szeretném bebizonyí­tani, hogy megérte engem a Ferencvároshoz hozni, jó lenne a következő fordulót kapott gól nélkül lehozni, és akkor már nagy baj nem lehet, főleg ha sikerül betalálnunk. Bí­zom a csapatban, remélem, a második Fradi-meccsem után is győztesen hagyom el a pályát…

(Az nso.hu, az nb1.hu, az ulloi129.hu, a Ferencváros és a Paks hivatalos honlapja és az MLSZ adatbankja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK