2012.VIII.19. Újpest – Ferencváros: 2-1

A labdarúgó NB I 4. fordulójának rangadóján az Újpest a Ferencvárost fogadta, és egy őrült hajrá után a hazaiaké lett a három pont, miután 2–1-re megnyerték az összecsapást.

* * *

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Jos Daerden, az Újpest vezetőedzője: – A Ferencváros egy nagyszerű klub, amelynek különösen dicsőséges a múltja. A jelenről pedig annyit, hogy láttam az idei három bajnokiját, a felvételek már jó ideje itt lapulnak az edzői szobámban – a Kecskemét, a Pécs és a Pápa elleni kilencven perc is kielemzésre került már. Az elmúlt hetekben voltak nehézségeink, sok a hiányzó, a két belső védő, Bojan Mihajlovic és José Marí­a Antón a Videoton elleni mérkőzésen játszott először egymás mellett, természetes, hogy időre van szükségük, amí­g összeszoknak. Az új játékosoknak be kell épülniük a csapatba, össze kell gyúrnom a masszát a keretből, ráadásul néhány hét múlva már többen leszünk, hiszen – hogy csak néhány nevet emlí­tsek – Simon Krisztián, Lázár Bence vagy éppen Barczi Dávid felépül addigra. Kétségtelen, hogy eddig nem volt túl sok variálási lehetőségem elöl, de most annyiban mindenképpen jobb a helyzet, hogy vasárnap már Kabát Péter is hadra fogható. Ez pedig nagy előny. Eddig kénytelenek voltunk egy csatárral játszani, most meglátjuk, mit hoz a mérkőzés. Győzni szeretnénk! Idehaza játszunk, égetően szükségünk van a három pontra, hogy a derbin vagy egy „mezei” találkozón gyűjtjük be, édes mindegy. Okosan kell futballoznunk, arról nem beszélve, hogy a csapat közérzetét hetekre előre meghatározhatja egy-egy ilyen mérkőzés végeredménye. Itt az ideje az első győzelemnek. Hat pont persze a Ferencváros legyőzéséért sem jár, de háromra mindenképpen igényt tartanánk. Tisztában vagyok vele, mennyire fontos meccs ez Magyarországon, egy ilyen derbi mindig más…

Détári Lajos, a Ferencváros szakmai igazgatója: – Messzemenő következtetést nem lehet levonni az előző találkozóból, de egy-két dologra rávilágí­tott a Pápa elleni mérkőzés. Egy pozití­v és egy negatí­v dolog van: a negatí­v, hogy pontrúgásból gólt kaptunk, a pozití­v pedig az, hogy a csapat jól játszott és négy gólt szerzett. Ezen az úton kell továbbmenni. Természetesen nincs okom változtatni az előző csapaton, de bármi megtörténhet. Az Újpest egy nagyon jó csapat sok jó játékossal, de egyelőre még nem álltak össze. Nekünk ezt kell kihasználni, úgy, hogy a szokásos játékunkat játsszuk. Nem fogunk fejetlenül, ötlettelenül előrerohangálni, de gólt kell szereznünk, és támadnunk kell. Hatásos támadójátékot pedig csak biztonságos védekezéssel tudunk játszani. Minden mérkőzésre úgy megyünk ki, hogy győzni akarunk. Vasárnap is ez a célunk.

Détári, a Nemzeti Sportnak is nyilatkozott a mérkőzés előtti napon:

– Múlhat a vasárnapi végeredményen az ön ferencvárosi jövője?
– Előfordulhat. Ez is benne van a pakliban. Ha azt gondolják a vezetőink, velem nem megy, kezet fogunk, és elválnak az útjaink. Én már nem lepődöm meg semmin. De ismétlem, ez egyáltalán nem foglalkoztat, csak az, hogy győzzünk Újpesten.

A mérkőzés:

Újpest – Ferencváros: 2-1 (1-0)
Szusza stadion, 9.827 néző, vezette: Bognár Tamás (Ring, Szpisják)

Újpest: Balajcza – Vermes, Szélesi, Antón, Iandoli – Remili (Kovács D. 74.), Vasiljevic, Balogh B. (Stanisavljevic 87.), Christ – Kabát, Zaris (Tshibuabua 63.)
kispad: Horváth T., Pollák, Proesmans, Litauszki
vezetőedző: Jos Daerden

Ferencváros: Jova – Gyömbér, Grúz, Klein, Sváb (Orosz M. 78.) – Alempijevic, Cukic (Hakola 72.), Józsi – Somalia, Máté (Beliczky 46.) – Böde
kispad: Gyenes, Gárdos, Fülöp N., Nyilasi B.
szakmai igazgató: Détári Lajos

Gól: Kabát (28.), Tshibuabua (90.+4.) illetve Orosz M. (90.)
Sárga lap: Christ (59.), Remili (69.), Stanisavljevic (89.), Antón (90.+1.) illetve Sváb (27.), Cukic (35.)

Kiváló időjárás, hosszú hétvége, két feljövőben lévő csapat, felfokozott szurkolói várakozások és hatalmas médiakörí­tés – minden adva volt a mérkőzés előtt egy újabb emlékezetes Újpest–Ferencváros rangadóhoz.

A lila-fehérek mestere, Jos Daerdenmeglehetősen óvatos taktikai felállásban küldte  pályára legénységét, de nagy segí­tség volt számára Szélesi Zoltán leigazolása és Kabát Péter visszatérése.

Ritkán látható szigorral készültek a rendőrök és a rendezők is a találkozóra; mellettük a Magyar Labdarúgó-szövetség sem maradt el, hiszen előre bejelentette: a játékvezető mellett a két asszisztens munkáját is külön ellenőrök tartják figyelemmel.

Parádés élőképekkel készültek a szurkolótáborok a mérkőzésre, amely előtt a Londonban sikeresen szereplő újpesti olimpikonokat köszöntötték.

Egy-egy veszélyes támadást vezettek a felek az első tí­z percben: előbb Kabát Péter elé vetődött ki szépen Jova Levente, majd Somália törte el a labdát í­géretes helyzetben. A sokat faragott, ezekre némileg rá is játszó Kabát egy méterrel célt tévesztett szabadrúgása zárta le ezt a periódust; az újpesti éppen Détári legendás, lengyelek elleni szabadrúgására emlékeztető pozí­cióból próbálkozott. A hangulat remek volt, ehhez azonban nem zárkózott fel a mérkőzés szí­nvonala, a sarabolásból egy mellé szálló Böde Dániel-lövés és egy élesen meglőtt Remili Mohamed-beadás is képes volt í­gy messze kiemelkedni. Néha azért meg-meglódult a mérkőzés: a 24. percben Kabát kiharcolhatott volna egy büntetőt (paradox módon éppen akkor, ha nem akart volna mindenképpen kiharcolni egy büntetőt, mert túl könnyen elesett), majd a még emiatt reklamáló hazaiak mellől Böde lőtt kapura tí­z méterről, ám Balajcza Szabolcs szépen védett. A 28. percben aztán vezetést szerzett a lila-fehér alakulat: a borzalmasan helyezkedő vendégvédők előbb engedték egy kontra során Jadin Zariszt kiugrani és kapura lőni, majd hiába védett Jova, a kipattanóra csak Kabát Péter érkezett, aki öt méterről gondolkodás nélkül az elárvult kapuba fejelt. 1–0. Nem sokkal később duplázhatott volna az Újpest, de Kabát parádés lekészí­tését Alessandro Iandoli az ötösről is mellé tudta lőni. Némi malí­ciával azt is mondhatnánk, a fekete mezes védők nemcsak akkor tűntek el, amikor a pálya árnyékos, bal oldali részére tévedtek… A félidő hajrájában Grúz Tamás kis hí­ján jóvátette a gólnál elkövetett hibáját, mert az árnyékos bal oldalon szinte észrevétlenül tört előre (árnyékék?), beadását azonban Böde pár méterről fölé fejelte.

Orosz Márk gólöröme (fotó: Földi Imre, MTI)

Détári cserélt a szünetben, Mátét Beliczky Gergő váltotta, aki hamar helyzetbe került, de rossz megoldást választott. A fordulás utáni első negyedóra mezőnyharccal telt el, helyzetek nélkül. Ez egyértelműen a hazaiaknak kedvezett, mí­g a zöld-fehérek számára kí­nosan tétlenül csordogáltak a percek. A szép sorjában pályára lépő cserejátékosok sem tudtak változtatni ezen, a szurkolók jobb hí­ján ellőtték petárdáikat és füstölögtek egy jót. A hajrában Jova a 16-oson kí­vül kezezett, de Bognár Tamás játékvezető nem fújt sí­pjába, akár csak az első félidőben, amikor Grúz kezére pattant egy lövés a büntetőterületen belül. A 90. percben bánkódhattak csak igazán emiatt az újpestiek, amikor a csereként beállt Orosz Márk a bal alsóba tekert egy szabadrúgást jó húsz méterről. 1–1. Amikor talán már mindenki elkönyvelte a döntetlent, a 94. percben Vermes Krisztián lefejelt labdáját Tshibuabua a kapuba kotorta: 2–1.

Nyert tehát az Újpest a Ferencváros ellen, és éppen ősi riválisa ellen szerezte meg első idénybeli győzelmét a lila-fehér csapat. Legutóbb áprilisban örülhettek a három pontnak a Megyeri úton, azaz ráfért már a siker a Daerden-alakulatra.

És miért diadalmaskodott most az Újpest? Kezdeti rohamai egy gólt eredményeztek, majd a Ferencváros sokáig ártalmatlanul támadott. Amikor a 90. percben egyenlí­tettek a zöld-fehérek, akkor sem adták fel a hazaiak, és egy újabb védelmi megingást ismét góllal büntettek.

Apropó, az MLSZ sporttárs-megfigyelőinek is lesz mit kielemezniük…

További képek itt és itt …

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„Jó mérkőzés volt, mindkét együttes sokat tett azért, hogy jó játék alakuljon ki. Az első félidőben nagy hiba után az Újpest szerzett vezetést, mí­g a másodikban a csapat végig dominált, az Újpest nem nagyon tudott átjönni a félpályán, teljesen odaszögeztük őket. Sajnos hetek óta nem megy a góllövés, akármilyen helyzetből is ki tudjuk hagyni a lehetőségeket. Ami a végén történt, arra nem találok szavakat, buta hiba volt, hagytuk, hogy az Újpest megnyerje a mérkőzést. Legalább az egy pontra rászolgált volna a csapatunk” – összegezte az Újpest elleni találkozót Détári Lajos, a Ferencváros szakmai igazgatója.

A szakember kifogásolta, hogy a játékvezető ugyanolyan szí­nű sportszárban és nadrágban vezette a meccset, mint amilyenben a Ferencváros játszott.

„Hogy lehetséges ilyen mérkőzés, hogy a játékvezető is fekete sportszárban van, és mi is abban játszunk? Uraim, ilyen a világon nincs! Somália azért adta el a labdát, mert lent volt a feje, csak a feketét látta, és a bí­ró volt az. Vannak szabályok, nem? Be kellene tartatni” – mondta Détári, aki a Nemzeti Sport kérdésére arra is válaszolt, nem tart-e attól, hogy a vereség következtében felállí­thatják a kispadról.

„Nem tudom, te hol hallottad, jobban hallod a hí­reket, mint én, aki ott dolgozom, nem hiszem, hogy erről lett volna szó” – reagált a szakember.

A Ferencváros vezetői közvetlenül a meccs után még nem nyilatkoztak. Kubatov Gábor, a klub elnöke a Facebook-oldalán rövid üzenetet fogalmazott meg az összecsapást követően: „Képtelenek vagyunk átlépni az árnyékunkat!” A közösségi oldalon a szurkolók is Détári jövőjével foglalkoznak, illetve azt emelik ki, hogy a csapat játékában már nyoma sincs a hí­res Fradi-szí­vnek.

Az Újpest vezetőedzője, Jos Daerden szerint a Ferencváros ellen az első játékrészben a szezon eddigi legjobb teljesí­tményét nyújtotta az alakulata, már akkor eldönthették volna a találkozót.

„Tudtam, hogy nagyon különleges mérkőzés lesz, erre készültünk egész héten. Az első félidőben a szezon legjobb játékát mutatta a csapat. Nagyon jó ritmusban játszottunk, meg kellett volna lőnünk a második gólt. A fordulást követően a Fradi feljött, de a vége drámai volt, és megszereztük a győzelmet” – fogalmazott a belga szakember.

*

Csapatunk az utolsó pillanatban szenvedett 2-1-es vereséget az Újpest otthonában. A derbi egyetlen Fradi-gólját a nyáron érkezett Orosz Márk szerezte egy jól eltalált szabadrúgást követően. Játékosunk a lilák elleni meccs élményeiről és az új edzővel kapcsolatos első benyomásairól is beszélt.

– Milyen érzés volt gólt lőni az Újpest ellen?
– Csodálatos, szerintem minden Fradi-játékos álma, hogy a derbin betaláljon – osztotta meg érzéseit Orosz Márk. – Szerencsére nekem ez sikerült, de sajnos még pontot sem ért a találat. Nagyon sajnálom, hogy az örömöm nem lehetett teljes, de a találatom egy örök emlék marad.

– Józsi Györggyel ketten álltatok a labda mögé, ki döntött arról, hogy te lődd el a szabadrúgást?
– Ezt megbeszéltük Gyurival. Megkérdeztem tőle, hogy mit szeretne, és az volt a válasza, hogy végezzem el én. Azt mondtam, hogy csináljuk úgy, mintha ő lőné, de én fogom elvégezni. Ez be is csapta Balajczát, lehetséges, ezen is múlt, hogy nem ért oda.

– Megszerezted első NB I-es gólod, amely az első Fradi-gólod is egyben. Mit vársz a folytatástól?
– Remélem, hogy ezt a gólt nagyon sok fogja követni, persze ehhez játszanom is kell. Most új edző érkezett a csapathoz, kí­váncsian várom, hogy mennyi lehetőséget ad majd. Gólokkal és gólpasszokkal próbálok meg bizonyí­tani neki.

– Milyenek az első benyomásaid róla?
– Volt már pár edzésünk vele. Az első benyomás alapján nagyon felkészült. Nem hiába volt olyan csapatoknál, mint a Tottenham, a Hamburg, vagy éppen a Salzburg, amellyel bajnokságot és kupát nyert. Olvastam egy cikket, amit a Bodnár László nyilatkozott: azt mondta, hogy Salzburgban szezon közben csináltak végig egy alapozást. Szóval sok meló lesz, de felkészültem a kemény munkára.

(Az nso.hu, a Nemzeti Sport, a hatharom.hu, a Ferencváros és az Újpest hivatalos honlapja, valamint az MLSZ adatbankja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK