2014.VIII.17. Győri ETO – Ferencváros: 0-1
A Fradi nyerte a zöld-fehérek rangadóját
A házigazda Győr rengeteg helyzetet elpuskázott, így Busai Attila találata három pontot ért.
A labdarúgó NB I negyedik fordulójának rangadóját a Ferencváros nyerte a rengeteg ziccert elhibázó Győri ETO ellen. A találkozó egyetlen találatát Busai Attila szerezte, az első félidő hajrájában.
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
Horváth Ferenc: – Ez a mérkőzés személy szerint nekem is fontos lesz, mert ez lesz az első rangadóm ebben a stadionban. Eddig ugyanis úgy hozta a sorsolás, hogy idegenben kellett lejátszanunk a rangadókat. Nagyon sokat lendítene a csapaton, ha itt nyerni tudnánk, és erre is fogunk készülni. Amin változtatni kell, azt megbeszéltük, kielemeztük, remélem, hogy azon tudunk is változtatni, de a szerencse is jó lenne, ha mellénk pártolna, sokat dolgozunk érte, hogy ez így legyen. Jó lenne egy nagyon erős Fradi, de ne most erősödjön meg, ráér pár héttel később.
Thomas Doll: – Két erős csapat mérkőzik majd meg vasárnap. Az elmúlt fordulókban a Győr és mi is veszítettünk pontokat, ezért biztos vagyok benne, hogy mindkét együttes ezer fokon ég majd. Kellenek a győzelmek, hiszen a végelszámolásnál minden elhullajtott pont fájó. Százszázalékos koncentrációt várok el mindenkitől, szeretném ugyanazt a küzdő, harcias mentalitást látni, mint amit a Chelsea ellen mutattunk. Ennyi kell, semmi több!
A mérkőzés:
Győri ETO – Ferencváros: 0-1 (0-1)
Győr – ETO Park, 7.213 néző, vezette: Andó-Szabó Sándor (Kispál, Viszokai)
Győri ETO: Kamenar – Svec (Dudás 69.), Lipták, Lang, Völgyi – Kamber, Pátkai (Trajkovic 79.) – Rudolf, Kronaveter (Andric 54.), Varga R. – Priskin
kispad: Kocic, Koltai, Dinjar, Windecker
vezetőedző: Horváth Ferenc
Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Nalepa, Pavlovic, Mateos, Bönig – Gyömbér – Nagy Dá. (Cukic 65.), Gera (Havojic 78.), Busai – Böde (Lauth 78.)
kispad: Jova, Kukuruzovic, Bosnjak, Ugrai
vezetőedző: Thomas Doll
Gól: Busai (45.)
Sárga lap: Völgyi (14.), Lang (23.), Kamber (79.), Priskin (89.) illetve Pavlovic (63.), Böde (74.), Gyömbér (76.), Cukic (81.), Nalepa (84.), Busai (89.)
Kiállítva: Varga R. (85.)
A forduló rangadóját Győrben játszották, ahol két zöld-fehér gárda csapott össze: az előző szezonban második helyen záró ETO és a legutóbb bronzérmet szerző Ferencváros. A kellemes nyárvégi délutánban jó iramban, de helyzetek nélkül kezdtek a csapatok, valósággal eseményszámba ment egy Rudolf Gergely által az oldalhálóba vágott haloványka ziccer. A félidő hajrájában aztán Rudolf, majd Priskin Tamás hibázott ajtó-ablak ziccerben, és ez általában rosszat jelent a futball törvénykönyve szerint – mint ezúttal is: nem sokkal a lefújás előtt egy teljes védelmi zárlatot használt ki Busai Attila, így a vendégek vonulhattak mosolygósan az öltözőbe, 0–1.
A fordulást követően Lipták Zoltán csodásan blokkolta Gera Zoltán közeli lövését, aztán gólpasszt adhatott volna Rudolfnak, ha a támadó le tudta volna venni a hatalmas indítást a kapussal szemben állva. A csatárok tehetetlensége miatt a hazai védőkre maradt a gólszerzés, ám szögletek után Djordje Kamber és Lipták is a léc fölé fejelt az ötösről; majd Priskin is fejjel veszélyeztetett, de ő meg négy méterről David Mateos hátát találta el. Ezek után Varga Roland percei következtek: előbb rosszul vette át a labdát szintén már csak a kapussal szemben állva, majd hat méterről a kapufára gurított. Dibusz Dénes nem unatkozott tehát, az utóbbi esetnél is beleért a labdába, nem sokra pedig óriásit homorított a jobb sarok előtt, hogy elérje Lipták erős fejesét. Nem unatkoztak a nézők sem, sőt kifejezetten jól szórakoztak, igazolva az örök bölcsességet, miszerint minden mérkőzés élvezetes, ahol hajtanak a futballisták becsülettel. A győri szurkolók eltekinthettek volna a körömrágástól, ha kedvenceik pontosabbak, a 70. percben például Varga tíz méterről kilőtte a labdát a Rábcába. Horváth Ferenc Nemanja Andricsot, Dudás Ádámot és Nikola Trajkovicsot is pályára vezényelte, míg Thomas Doll a Vladan Csukics, Benjamin Lauth, Tomislav Havojic trióval frissítette csapatát. Így érkeztünk el az izgalmasnak ígérkező hajráig, amelyben Andrics és Rudolf is kihagyott egy, illetve két ordító lehetőséget, Varga Roland teljesen fölöslegesen kiállíttatta magát – tulajdonképpen saját magát verte el az ETO; a Ferencváros egyetlen gólja három pontot ért.
További képek: fradi.hu, Farkas Zsolt, Lendvai Róbert
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Horváth Ferenc: – Mindent megtettek a játékosok, nem tudom elmarasztalni őket. Csak a gól hiányzott a játékunkból. Büszke vagyok a csapatra, igaz, csak három pontunk van. Két rangadót is elveszítettünk, melyeket kézben tartottunk, de ez pont ugyanannyit ér, mintha nem így történt volna. Két jó csapat feszült egymásnak, így kilencven percen keresztül nem lehet dominálni, de megmondom őszintén, nagyon meglepett, hogy a Ferencváros öt védővel állt fel. A támadófoci volt meghirdetve, de ez nem az én problémám, nem szeretnék ebbe belemenni, amiért jöttek, azt elérték.
Thomas Doll: – A szezon előtt nagyon kevés idő állt rendelkezésünkre a felkészüléshez, és még mindig láthatjuk, hogy van olyan játékos, aki nincs százszázalékos fizikai állapotban. A Lombard Pápa ellen négy-négy-kettes felállásban játszottunk, de ebben a szerkezetben problémáink adódtak a támadójátékban. Néhány hét múlva azonban már másképp fog kinézni a futballunk, amikor játékosaink visszanyerik a legjobb állapotukat. A második félidőben passzívvá vált a játékunk, nem tudtuk eljuttatni a labdát Bödéhez és Gerához, ezért a Győrnek ebben a játékrészben sokkal több lehetősége adódott.
Busai Attila:
Dibusz Dénes:
(Az nso.hu, a Ferencváros és a Győri ETO hivatalos honlapja, valamint az MLSZ adatbankja alapján)
http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/milyen-szerep-jut-lauthnak-a-fradiban-o-az-uj-tuijp-2357753