2015.III.7. Ferencváros – Győri ETO: 3-0

Kilencezer néző előtt nyert rangadót a Fradi

Keményen, de ki-kihagyva védekezett a Győr, három gólig meg sem álltak Hajnalék.
Roland Lamah, Hajnal Tamás és Varga Roland találatával győzött otthonában a Ferencváros a Győri ETO ellen a labdarúgó NB I 19. fordulójában.


Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Thomas Doll: – Én is hallottam, hogy legendás Fradi-tavaszok voltak régebben, mi is reménykedünk valami ilyesmiben. Már az őszi szezonban is egy nehéz meccset játszottunk az ETO ellen, és bár 1-0-ra győztünk, köszönetet mondhatunk Dibusz Dénesnek, mert hatalmas volt rajtunk a nyomás. Az ETO-nak nagyon gyors a csapata, ha elveszí­tjük a labdát, azonnal felí­velik azt a támadóknak, úgyhogy vigyáznunk kell, hogy a saját stadionunkban ne fussunk bele egy kontrába, illetve ne játszunk úgy, mint a Csákvár ellen a 20. perc után, mintegy 17 percen át. Két jó csapat játszik szombaton, nyí­lt meccs lesz, bí­zom benne, hogy nagyon jól teszik majd a dolgukat a játékosok. A felkészülés során sokat gyakoroltunk sok támadási variációt. Mi is tudjuk, hogy könnyebben meg kellene lőni a másodikat az első gól után, amivel gondjaink voltak eddig, mert különben az ellenfél bármikor kiegyenlí­thet. Tisztább fejek, jobb koncentráció kell a kapu előtt, ami pozití­vum, hogy a helyzeteink megvoltak, megvannak ehhez.

20150307-gyor-miriutaMiriuta László: – Nagyon jó csapat a Ferencváros, akik győzelemmel kezdték a szezont, mí­g mi sajnos csak döntetlennel, de a Videoton elleni második félidőben nyújtott teljesí­tményünkre természetesen épí­teni lehet. El kell hinni az egész csapatnak, hogy legyőzhető a Fradi, csak pozití­van szabad hozzáállni a meccshez. Sokat várok a csapatjátéktól, de fontos az is, hogy az egyéniségek is érvényesüljenek, í­gy a kulcsembereknek jól kell teljesí­teni, csak ekkor tudunk a Ferencváros fölé nőni. De ennek az az alapja, hogy megbí­zható egységes csapatjátékra van szükség, amikor mindenki pontosan teszi a dolgát. Szeretnénk a korábban látott agresszí­v játékunkat nyújtani, szeretnénk sok labdát szerezni, menni fogunk előre, hisz nincs mitől félnünk.Bí­zom abban, hogy többen elkí­sérik a csapatot majd Budapestre. Nagyon fontos számunkra, hogy megfeleljünk a közönség elvárásainak is, hiszen a Videoton elleni szurkolás sokat jelentett számunkra, éppen ezért nem kaphatunk ki az Üllői úton, és ha minden jól alakul, akkor az év első győzelmét éppen szombaton fogjuk aratni.

A mérkőzés:

Ferencváros – Győri ETO: 3-0 (0-0)
Groupama Aréna, 8.692 néző, vezette: Iványi Zoltán (Buzás, Medovarszki)

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Nalepa, Mateos, Ramí­rez – Somalia – Lamah, Gera (Busai 82.), Hajnal (Cukic 78.), Varga R. (Lauth 86.) – Böde
kispad: Jova, Bönig, Gyömbér, Pavlovic
vezetőedző: Thomas Doll

Győri ETO: Pogacsics – Brdarovski, Lipták, Lang, Ibanez – Priso (Strestí­k 55.), Bucsa (Kamber 78.), Windecker, Koltai – Priskin, Pátkai (Trajkovic 55.)
kispad: Horváth D., Dinjar, Nagy Á., Stevanovic
vezetőedző: Miriuta László

Gól: Lamah (47.), Hajnal (59.), Varga R. (83.)
Sárga lap: Nalepa (31.), Mateos (56., 90.), Gera (68.) illetve Bucsa (22.), Ibanez (49.), Brdarovski (58.), Lipták (71.)
Kiállí­tva: Mateos (90.)

20150307-gyor-lamahKellemes kora tavaszi időben, népes nézősereg előtt rendezték meg a Fradi–Győr rangadót, és annak ellenére is szép számmal látogattak ki a bajnokira az érdeklődők, hogy a stadion előtt a találkozó közben is tüntettek a szervezett ferencvárosi drukkercsoportok. Ennek ellenére az új Üllői úti arénában először akadt olyan „karmester”, aki vezette a szurkolást a Fradi-tábor előtt.

Az összecsapás előtt köszöntötték Dibusz Dénest, aki múlt héten, Dunaújvárosban játszotta 100. NB I-es mérkőzését.

Nagy elánnal csaptak össze a gyepen egymással a riválisok, és természetesen a hazaiak támadtak többet, mí­g a vendégek többnyire keményen (foggal és könyökkel), fegyelmezetten védekeztek. Egy idő után lanyhult azonban a vendégek figyelme: a sérült Lubos Kamenár helyére beugró Pogacsics Krisztián nagy hibája után a gólvonalon bravúrosan mentett fejjel Windecker József, majd Luis Ibánez csúszott az ötösön a kapura lövő Varga Roland elé, Böde Dániel nagy ziccerét pedig bravúrral védte a kapus. Egy lehetőségük akadt a győrieknek is, de Pátkai Máté próbálkozását is blokkolták.

20150307-gyor-hajnalFeltűnő volt az első félidőben, hogy sem Pogacsics, sem előtte a Lang Ádám, Lipták Zoltán kettős nem mutat csúcsformát – ezt bizonyí­tva nem sokkal az újrakezdés után Lang fejjel gólpasszt adott Roland Lamah-nak, aki közelről úgy talált ráadásul a kapuba, hogy a labda Pogacsics kezéről perdült a hálóba, 1–0! Miriuta László szokásának megfelelően gyorsan reagált, de hiába dobta harcba Marek Strestí­ket és Nikola Trajkovicsot, Gera Zoltán beadása és Michal Nalepa fejese után Hajnal Tamás (a rutinos középpályás első NB I-es találata volt ez) bevette a vendégek kapuját – a győri védelem újabb teljes csődje közepette, 2–0! Kétgólos hátrányban ezúttal nem lobogott fel a tűz a győri zöld-fehérekben, mint a múlt héten, sőt, a télen a Fradinak eladott Varga Roland fejes góllal végképp eldöntötte a három pont sorsát, 3–0!

20150307-gyor-vargarMegérdemelten nyerte meg a rangadót a Ferencváros, és őrzi Thomas Doll alatti hazai veretlenségét. A német mester jó kedvét csak David Mateos kiállí­tása ronthatta el kissé, a Fradi védőjét az utolsó percekben küldte le a pályáról Iványi Zoltán játékvezető.

További képek: fradi.hu, Farkas Zsolt, Sas Gábor, üllői129.hu

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„Nagyon jó mérkőzést játszottunk, ugyan volt egy-két szakasz, amikor gyengébbek voltunk, de már az első játékrészben több góllal vezethettünk volna. Érdemes hozzátenni, hogy egy hét leforgása alatt ez volt a harmadik meccsünk – mondta Thomas Doll a találkozót közvetí­tő Duna Tv-nek. – Nagyszerűen játszottunk, egységben harcolt a csapat a remek szurkolótábor előtt ebben a csodálatos arénában. Rengetegen látogattak ki a mérkőzésre, elképesztő hangulatot teremtettek a szurkolóink.”

„Nem játszottunk rosszul az első félidőben, volt két-három nagyobb helyzetünk is. A második játékrészben azonban nem tudom, mi történt. Mondtam a srácoknak, hogy nagyon kell figyelnünk, ugyanis ránk fog rontani a Ferencváros, de sajnos megint hibáztunk, újra a belső védők rontottak – magyarázta a vereség okait Miriuta László. – Ezen a szinten nem lehet ilyen hibákat elkövetni. Sürgősen javulnunk kell, sajnos minden mérkőzésen előfordul egy ilyen eset. A második félidő első tí­z percében végleg eldőlt a találkozó. Egy újabb hibát követően, kétgólos hátrányba kerültünk, és azzal vége is volt a meccsnek.”

Hajnal Tamás szerint csapata, a Ferencváros kiváló játékkal szerezte meg a három pontot.

„Fantasztikus érzés volt ebben a stadionban pályára lépni, még fontosabb, hogy három-nullra nyertünk, a győzelemhez góllal járulhattam hozzá. Köszönöm a csapatnak, hogy ilyen szépen sikerült a hazai bemutatkozásom. Több helyzetünk volt, érezhető volt a fiúkon, hogy nagyon akartuk a második gólt, örülök, hogy nekem sikerült megszereznem. Nagyon jó teljesí­tményt nyújtott ma a csapat” – értékelt a találkozót követően Hajnal.

Dibusz Dénes: – Korábban azt sem gondoltam volna, hogy eljutok 100 NB I-es mérkőzésig. Azt pedig főként nem, hogy ilyen rövid időn belül sikerült elérnem ezt a mérföldkövet. Persze, nagyon örülök neki, hogy í­gy alakult. Nagyon jól működött a védekezésünk. Arra még én sem számí­tottam, hogy a Győrnek szinte komolyabb helyzete sem lesz. Fontos kiemelni, hogy ez nemcsak a hátsó alakzat érdeme, az egész csapatnak megfelelően kell mozognia ahhoz, hogy lehozzuk kapott gól nélkül a meccset. Stabilak vagyunk, ez nagyon fontos, hiszen a következő időszakban szerda-szombat ritmusban játsszuk majd a meccseket. Reméljük, minél tovább, ez ugyanis azt jelentené, hogy a kupákban is folyamatosan menetelünk tovább.

Roland Lamah: – Nemcsak nyerni, bizonyí­tani is szerettünk volna. Dunaújvárosban valóban nem parádéztunk, de tudtuk, ha a rangadón meggyőző teljesí­tményt nyújtunk, azzal válaszolhatunk a kritikákra. Nem is maradtunk adósok a jó játékkal, megmutattuk, hogy bárkivel felvesszük a versenyt. Alaposan felkészültünk az ellenfélből, tudtuk, hogy a gyors labdarúgói miatt elsősorban a kontratámadásokban bí­zik majd, ám ezeket a próbálkozásokat sikerült elfojtanunk. Minden csapatrészben jobbak voltunk, de az első félidőben nem sikerült gólra váltanunk fölényünket. Nem tudnám megmondani, hogy akkor pontosan mi hiányzott, ám a folytatásban korán megszereztük a vezetést, ami döntőnek bizonyult. Mi megnyugodhattunk, a győri labdarúgókon pedig látszott, hogy bajban vannak. Nem a levegőbe beszéltünk, amikor azt mondtuk, hogy jól sikerült a felkészülésünk, a szezonkezdet során mutatott játék és az eredmények önmagukért beszélnek. Szerencsére én is remekül érzem magam, egyre jobban formába lendülök, nem tagadom, nagyon jót tett a lelkemnek a hétvégi gólom. Persze mindenki örül, ha a kapuba talál, de a rangadón az első gólt megszerezni mégiscsak kulcsfontosságú. Persze a legfontosabb, hogy ne térjünk le a sikerekhez vezető útról. Ha továbbra is ilyen mentalitással futballozunk, szinte biztosan az első háromban végzünk.

*

A mérkőzés előtt a hazai drukkerek egy csoportja ismét tüntetést szervezett a szurkolói beléptetőrendszer miatt, az Üllői úti pálya mellett rengeteg fradista jelent meg.

(Az nso.hu, a Ferencváros és a Győri ETO hivatalos honlapja valamint az MLSZ adatbankja alapján)

4 hozzászólás a(z) 2015.III.7. Ferencváros – Győri ETO: 3-0 bejegyzéshez

  • Nem is tudtam, hogy a Magozott Cseresznye A Ferencváros!??? Nekik jó reklám volt … A Kubatovot mocskolóktól megkérdezném: HOL lenne a Fradi Kubatov nélkül? Lenne még egyáltalán??? POLITIKAMENTESEN és pártmentesen kérdezem!!! HOL lennénk most? Volt itt Furulyás, Torgyán, Mc Caine … Várszegit (részben) leszámí­tva mindegyik után még nagyobb katyvasz maradt, mint amit átvett … Persze, ha valakinek AZ a Fradizmus, hogy Fradi-meccsre tartó Fradi-szurkolókat inzultál, azzal nehéz vitatkozni … Valószí­nűleg az első, három szavas kérdőmondatot sem értené meg …

  • Most minden és mindenki a helyén volt … a csapat és a szurkolók benn, akik miatt meg százmilliós bí­rságokat kellett kifizetni és AKIK miatt gyakran pirult az ember, hogy magyar és fradista, nos, azok meg kinn …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK