2015.IX.19. Ferencváros – Békéscsaba: 1-0
A Fradi a 29.-kel tett újabb lépést a 29. felé – Böde döntött
A Fradi először nem szerzett legalább két gólt, szurkolói ébresztőt fújtak, de újra nyert.
A Ferencváros 1–0-ra legyőzte a Békéscsabát a labdarúgó NB I 9. fordulójában. A Fradi 29 bajnoki mérkőzése veretlen, és újabb lépést tett a 29. bajnoki címe felé.
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
Thomas Doll: — Most is az a legfontosabb, hogy a koncentráció legmagasabb szintjét hozzuk. Az ellenfélnek is vannak kiemelkedő képességű játékosai, máskülönben nem lennének NB I-esek. Stanislav kétszer is kezdett, Spanyolországban volt a válogatottal, tudom, hogy a nemzeti csaptoknál jó munkát végeznek, de arányaiban kevesebbet edzenek, így Varga Roland lehet kezdő. Egy-két mellőzött játékosnak is szerepet adunk, de nagy változásokra nincs szükség. Korábban, Busai, Sesták és Radó is jól szállt be csereként.
Zoran Spisljak: — A Ferencváros minden bizonnyal a saját játékát igyekszik majd játszani, de ismerve Thomas Dollt és tudva azt, hogy honnan jött, biztos vagyok benne, hogy megfelelő alapossággal ők is felkészülnek belőlünk. Agresszív, szervezett játékra kell törekednünk, ami mellett meg tudunk valósítani különös taktikai elemeket. Egy biztos, nulla nulláról indul majd a mérkőzés.
A mérkőzés:
Ferencváros – Békéscsaba: 1-0 (1-0)
Groupama Aréna, 8.824 néző, vezette: Szőts Gergely (Erős, Király)
Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Nalepa, Leandro, Ramírez – Nagy Á. – Varga R. (Busai 46.), Gera (Pintér Á. 76.), Lamah (Haraszti 64.), Sesták – Böde
kispad: Jova, Nagy Do., Cukic, Lakatos
vezetőedző: Thomas Doll
Békéscsaba: Ilizi – Bényei, Vaskó, Fehér Zs., Guaru – Borbély (Kertész 79.), Spitzmüller, Calvente Criado, Laczkó (Vadász 90.), Birtalan (Punosevac 57.) – Viczián
kispad: Mursits, Bagi, Balog Zs., Koroudijev
vezetőedző: Zoran Spisljak
Gól: Böde (21.)
Sárga lap: Leandro (90+2.) illetve Viczián (54.)
A sereghajtó a listavezető otthonába érkezett, ám Zoran Szpisljak, a Békéscsaba vezetőedzője meg akarta lepni a Ferencvárost, csapata pedig igencsak szervezett játékot mutatott Vaskó Tamás vezérletével a pályán. A hetedik percben alakult ki az első nagy helyzet, Cristian Ramírez bal oldali beadása után Varga Roland félfordulatból lőtt, Lubos Ilizi azonban nagy bravúrral védett.
A Ferencváros nyomása a 21. percben érett góllá, Emir Dilaver jobbról érkező beívelésére jött (ki más?) Böde Dániel, kapura csúsztatása pedig kicsúszott Ilizi kezéből, majd a kapuban kötött ki (1–0). A héten szerződést hosszabbító FTC-center a nyolcadik (!) egymást követő bajnokiján talált be, és immár 11 gólnál jár.
A 31. percben Ramírez találhatott volna be (vagy adhatott volna gólpasszt), az első játékrész legnagyobb kihagyott helyzete azonban Ezequiel Calvente nevéhez fűződik, akivel szemben már csak Dibusz Dénes volt, ám ahelyett, hogy ellőtte volna a válogatott kapus mellett a labdát, inkább „alábökött”, és nem is járt sikerrel.
Thomas Doll megígérte, hogy lehetőséget ad azoknak, akik korábban kevesebbet játszottak. Így került a pályára Busai Attila mellett az eddig négy percet kapó Haraszti Zsolt és a Fradi mezében debütáló Pintér Ádám is.
Éppen Haraszti hagyta ki a második félidő egyik legnagyobb helyzetét, Leandro kiváló indítása után Ilizbe lőtte a labdát. Rajta kívül még Bödének voltak lehetőségei, ám az egyik ígéretesnek induló lövése pontatlan lett, a másik pedig erőtlen.
Nem brillírozott ezúttal, de Böde Dániel góljával nyert, így már 29 bajnoki mérkőzése veretlen a Fradi, és újabb lépést tett a 29. bajnoki címe felé. A Ferencváros ebben a bajnokságban először nem tudott legalább két gólt szerezni egy meccsen, de mind a kilenc találkozóját megnyerte.
További képek: fradi.hu, Farkas Zsolt, Sas Gábor
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Thomas Doll: – Nem hinném, hogy azért voltunk visszafogottabbak, mert a derbi után mindenki veregette a vállunkat. A múlt heti meccs után kaptak néhány szabadnapot a játékosok, utána szerdán és csütörtökön keményen edzettünk, meleg is volt az elmúlt napokban, elképzelhető, hogy fásultak voltak kicsit a labdarúgóim. De azt ígérhetem, a jövő héten ismét frissek leszünk, és jobban futballozunk. A gólunkig kifejezetten jól játszottunk, ám kétségtelen, utána leálltunk. Egyszerűen nem futballoztunk megfelelően, még egyszer mondom, mintha mindenki egy nehéz hátizsákkal a hátán szaladgált volna a pályán. Pozitívum ugyanakkor, hogy nem kaptunk gólt, hiszen ez tipikusan az a találkozó volt, amikor az ellenfél a meccs végén elhúz egy kontrából és egyenlít. Ez nem történt meg most szerencsére. Böde Dániel ismét gólt szerzett, jókor volt jó helyen. Egyébként számomra ő is nehézkesnek tűnt, mint a többi játékos. Azonban a lényeg valóban a gólja, most olyan formában van, bárhol áll a tizenhatoson belül, a labda a kapuba pattan róla. Örülök, hogy meghosszabbította a szerződését.
Zoran Spisljak: – Izgalmas mérkőzés volt, próbáltunk egy pontot elcsípni a Fradi otthonában, és mondhatom, nem is álltunk messze ettől. Szóval gratulálnom kell a csapatomnak is, kis híján elérte az áhított célt. Talán egy kis bátorság, na és egy gól hiányzott… Ha egyenlítettünk volna, még inkább megjött volna a srácok önbizalma, vagyis az a kicsi plusz hiányzott a döntetlenhez. Talán ha az ellenfél tizenhatosának előterében pontosabbak vagyunk a kontráink végén, most boldogok lehetnénk, vagy ha egy-egy passzunk jobban sikerül, egyenlíthettünk volna. A második félidőben egyébként is próbálkoztunk becsülettel, feljebb toltuk a védekezést, és volt is néhány lehetőségünk. Kár, hogy egyikből sem született gól.
Böde Dániel:
Király G. (Haladás) 7 – Nego (Videoton) 5, Vinícius (Videoton) 5, Fehér Zs. (Békéscsaba) 5, Ramírez (Ferencváros) 5 – Nagy Á. (Ferencváros) 5 – Okuka (Diósgyőr) 4, Oliveira (Videoton) 5, Bognár I. (Diósgyőr) 4, Gyurcsó (Videoton) 6 – Böde (Ferencváros) 5 A forduló játékvezetője: Solymosi Péter (Videoton – Újpest) 9 – Ring György, Lémon Oszkár, Vad II István, Kulcsár Katalin |
(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Békéscsaba hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)
mivel a mérkőzést nem láttam,csak a nyilatkozatokból tudom elképzelni a tegnapi produkciót.Tehát,nem tetszett ! Most már van annyi előnye a csapatnak ( 27 pont ) hogy elkezdjenek, valóban futballozni.Úgy érzem az mesternek igaza van, egy kicsit túl lettek edzve, és ez rányomja a bélyegét a mérkőzésre.Azért ne keressünk kifogásokat,minden mérkőzésre úgy kell kiállni a jelenlegi Fradinak mintha a legjobb külföldi csapat ellen játszanának.Akkor nem csak gólokat hanem jó meccset is látnánk és a lényeg, sorozatban.Hajrá fiuk !
http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/nb-i-a-szezoncsutot-hozo-ftc-meccs-legyozte-a-derbit-2439151
http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/ftc-pelda-nelkuli-elonyszerzes-megdolt-az-mtk-rekordja-2439361
http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/bode-volt-az-egyetlen-elkepeszto-50-es-a-dvtk-nal-2439407