Feljegyzések a fotelból – Csúcsdöntés és egy újabb Dani gól
Ünnepre készültünk. Ünnepelni akartuk a derbin aratott emlékezetes győzelmünket, Dani szerződéshosszabbítását mellyel egy ideig biztosítva látszik a „9-es” mez gazdája (függetlenül attól, hogy éppen kit hoznak Dani „nyakára”), örülni akartunk az újabb győzelemnek, a várható csúcsdöntésnek és a sorozatos győzelmektől egy kissé megrészegülve örülni akartunk annak, hogy a tévés adásszünet miatt újra megtelik az arénának az a része, mely valójában meg tud telni (a kivétel a VIP, ahol legfeljebb az étteremben vannak sokan és nem a lelátón). Persze mindannyian éreztük, az ünneplésbe akaratlanul bele fog vegyülni az elmúlt hetek menekült kérdése és kétlem, hogy van olyan ember ebben az országban akit pro-kontra alapon nem érintettek meg a történések. Aggodalom és szolidaritás jellemezte az első napokat, mely a röszkei miniháború után sokakban félelmet és a szimpátia teljes elvesztését jelentette. Amíg az arénába értünk, barátaimmal is erről folyt a diskurzus, magáról a Békéscsaba elleni mérkőzésről alig váltottunk szót és amikor szóba is került, egy laza kézmozdulattal el is intéztük az előttünk álló 90 percet: négy vagy öt, melyből Dani kettő vagy három. Túlzó magabiztosság? Nem tagadom, volt benne abból is jó nagy adag, de vajon mi gátolta volna meg a bennünk szunnyadó lávát, mely a derbi után úgy tört a felszínre, hogy annak erősségét még a Krakatau vulkán is megirigyelhette volna.
Magabiztosan, veretlenül vezettük a bajnokságot és ha nem lett volna a Zseljó elleni kudarc, már a vésnökök dolgoznának a történelmi tabló aranybetűin. A Békéscsaba tök utolsó, majdnem annyi gólt kapott mint amennyit mi lőttünk, Dani káprázatos formában és a csapat is remekelt eddig, leszámítva egy-egy 45 perces szenvedést. Most könnyű lenne poénkodni azzal, hogy tegnap megdupláztuk a pályán elért szenvedések percszámát, de annyira azért még sem akarok hatásvadásznak látszani. Pedig bőven van benne igazság, de ahogy kedvenc és örökérvényű gondolatom mondatja, nincs igazság és nincs emberség, csak igazságok vannak és emberek (Szerb Antal).
Ahhoz meg nem is nagyon kell mélyre ásnunk, hogy megértsük a tegnapi 90 perc „igazságait”. Már a Dózsa elleni meccs előtt mondtuk, hogy bizony egyszer majd „beüt a ménkű” és megszakad ez a csúcsdöntögető sorozat, de egy hete úgy voltunk vele, hogy szép-szép a törvényszerűség, de az lehetőleg ne a derbin bizonyítsa be az igazát. Nem is tette, bár voltak ráutaló jelek, melyeket ha időben magunkba nézünk, könnyen meg is fejthettük volna. Utólag a tavaszi Honvéd elleni meccs jutott az eszembe, amikor egy szintén örökké emlékezetes kupanyerés után a szezon „legjobb” szenvedését produkáltuk, de akkor is elég volt egy villanás (Somalia) és miénk lett a három pont. Valami hasonlót éltünk át tegnap is az arénában annyi különbséggel, hogy az egyetlen egy vendéghelyzet okozta aggodalmon kívül inkább méla csendben szemléltük a pályán történteket és az egyetlen „izgalmas” rész az volt, amikor a szektorunk „ügyeletes” pincére megérkezett sörrel a kezében.
Pedig úgy terveztem, hogy a tévés adásszünet miatt egy pergőbb és főleg eseménydúsabb fotelt rittyentek és részletesebben leírom a helyzetek és gólok garmadát, de ettől most sajnos el kell térnem és nem azért, mert nem vagyok sportújságíró (mert tényleg nem vagyon az), hanem azért, mert nem nagyon lenne miről is beszámolnom. Gyűrtük az ipart rendesen, az első félidőben a gólunkig a vendégek ki sem jöttek a saját tizenhatosukról, de akkor még nem éreztük azt, hogy itt még gondunk is lehet a végén. Bár hiányzott a megszokott lendület, a széleket nem tudtuk meghúzni és azok akik eddig meghatározták a játékunkat, elég halovány formát húztak fel magukra. Ehhez jött az, hogy nem nagyon vált be Lamah irányító pozíciója (Hajnal nem volt a kezdőben, de még a kispadon sem), Gera is sokkal halványabb volt, Varga és Sesták meg újfent bizonyította, hogy még elég messze vannak attól, amit elvárnánk tőlük.
Dani meg csak Dani, ő továbbra is addig birkózott a jól megtermett békéscsabai védőkkel, amíg egyszer csak felé szállt a pöttyös (Dilaver)… Nem fejelte meg hibátlanul, hiszen ketten is „lógtak a szeren”, ráadásul a vendégek kapusa aki addig remekül védett, Dani segítségére sietett és lányos zavarában addig forgatta a labdát a kezével amíg az végül is bevánszorgott a kapuba. Azt nem mondhatom, hogy megkönnyebbültünk, hiszen érett a gól, inkább úgy jellemezném a lelátó hangulatát, hogy Dani 11 gólja után elég biztosak voltunk a folytatásban. Mindig az első a legnehezebb, főleg akkor ha azt kötelező olvasmányként írják elő, de azt nem nagyon vettük akkor még figyelembe, hogy ma inkább szenved a csapat és nem játszik. Egyszerűen azért, mert eddig nem ehhez szoktunk. Helyzeteink voltak, Haraszti is góllal mutatkozhatott volna be és személy szerint örültem annak is, hogy Pintér is pályára lépett.
Ettől függetlenül biztosan nem állok be azok közé, akik az ilyen mérkőzés után már a csapat fejét követelik és mindenkit melegebb éghajlatra küldene. Az egyetlen vendéghelyzeten kívül (mely azért gólt érdemelt volna), a Békéscsaba azt nyújtotta amit vártunk. Stabilan próbáltak védekezni, nem bonyolították túl a játékot, megpróbáltak többször egymásnak passzolgatni (ez azért ritkán sikerült) és várták a bírói hármas sípszót. A végén már mi is vártuk, őszintén tartottam a sors dühétől is, nehogy lekopírozza az egy héttel ezelőtti történéseket. Persze ahhoz vendéghelyzetek és vendégfölény kellett volna, de talán a sorsot sem kellett volna megkísérteni, mert egyszer majd az is meg fogja unni.
Tegnap este még megkegyelmezett, így folytatódott a csapat remek sorozata. Megdöntöttük az 1967-es 8 meccses „100%-os” szezonindulást (akkor Dunaújvárosban hagytunk egy pontot), a 29 mérkőzéses veretlenségi sorozattal Thomas Doll egyre közelebb került a Lakat tanár úr 31 mérkőzéséhez (1966-67) és már látókörön belülre került szintén Lakat Károly nevéhez fűződő 34 mérkőzés (1968-69) és ha ehhez a számhoz kettő hozzáadunk, máris a dobogó legfelsőbb fokára léphetünk, ahol Blum Zoltán ikonikus 1931-32-ben elért 36 győzelméhez, melyben természetesen benne van a 100 %-os bajnokság 22 győzelme is. Böde Dani is szépen termeli a gólokat, elnézve a tabellát talán akkor sem veszélyeztetnék a gólkirályi címét, ha Dani ezek után csak minden ötödik mérkőzésen találna be (ez persze még feltételezésnek is rossz, jelenleg 8 egymásutáni mérkőzésen talált be). 9 forduló után 11 pont az előnyünk, ami több mint tetemes, de ahhoz, hogy továbbra is nyugodtan várjuk a bajnoki szezon végét, ahhoz a tegnapi mérkőzésnek nem szabadna etalonnak lennie.
És nem is lesz, ebben biztos vagyok. A mérkőzés után Thomas Doll nagyon reálisan értékelt (szokásához híven) és még arra is „vetemedett”, hogy a tegnapi csendesebb játék „bűnét” magára vegye. „Keddig pihenő volt, utána lehet, hogy nem jól osztottuk be az edzéseket, de nem hiszem, hogy elbízták volna magukat.” Szerintem még az sem lenne túl nagy bűn, hogy ha mégis lett volna a tegnapi játékban egy kis többlet bizakodás. Ez is benne van a játékban, és ezért is van a szakmai stáb, hogy néha-néha leszállítsa a játékosokat a földre… és persze a szurkolókat is, mert mi is nagyon hamar el tudjuk hinni a verhetetlenség mítoszát.
Tegnap este ünnepre készültünk. A végén volt egy kis ünneplés, bár a „szép volt fiúk” azért elmaradt, de az újabb győzelemért azért járt a taps.
Most már sorozatban kilencedik alkalommal az őszi szezonban.
10 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Csúcsdöntés és egy újabb Dani gól bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Egyetértek szurkolòtí rsaimal, hogy egy olyan csapat ellen, amely nem elég „öngyilkos” nagyon nehéz és fôleg nem lehet lí tví nyosan jí tszani.
Erre a helyzetre Gera Zoltí n esete egy jò példa. Mit tegyen egy Laczkò ellen, aki rí ngatja, lökdösi és mindent megpròbí l csiní lni vele és még rí adí sul azt is elví rja tôle, hogy jò képet ví gjon hozzí . (pacsizni).
Nem nyìlt harc. Nem lovagias kií llí s, hanem hí tbantí madí s, amit nehezen viselek el és ami sajnos olyan csapatok fegyvertí raiban megtalí lhatò, ahol valòjí ban élet-halí l harc folyik.
Egy kicsit zavartak az imitt-amott felhangzò füttyek a pí lyí n.
Azok a szurkolòk vajon hogy jí tszaní nak egy olyan csapat ellen, amely az egész meccsen í t csak a kontrí kra épìti a csapatjí tékí t.
Vagyis meddig lehet tönkretenni egy mí s csapat jí tékí t, ùgy hogy ne a sají t jí tékí t is tönkreteszi egy csapat ?
A Fradi mégis megpròbí lkozott — kontrí k ide vagy oda — a végén egy pí r tí madí sokkal, hogy legalí bb kielégìtse azokat a fütyülô szurkolòkat.
Szerintem tapsot megérdemeltek volna.
A magamfajta, az egészségi állapota miatt fotelszurkolóvá visszaminősült öregúrnak nehéz hozzászólni az olyan meccshez, amit nem közvetít a TV, és csak a különböző honlapok élő szöveges tudósításait tudta figyelemmel követni. Az történt végülis, amitől féltem, bár annak a jobbfajta forgatókönyvével. A csabaiak valóságos »Maginot-vonalat« építettek ki, ott védekeztek kézzel-lábbal-könyökkel, néha szó szerint csíptek-rúgtak (tán még haraptak is), amin nehéz volt áttörni. S a »sporik« sem álltak a helyzet magaslatán, ha igaz… Ráadásul ehhez csatlakozott a „derby-kór”, azaz hogy az Újpest elleni győzelem után lazább lett tudata alatt a csapat. De szerencsére páncélosaink, a Böde-13 típusú tank segítségével egyszer át tudtak jutni az ellenfél védelmén.
Komolyra fordítva a szót: szerencsére Doll megtanította a csapatot rossz játékkal is nyerni. Egyetértek azokkal, kik szerint tavaly ebből még döntetlen, tavalyelőtt esetleg vereség lett volna.
De nemsokára már senkit sem fog érdekelni, hogy hogyan győztünk. Van egy csodálatos sorozatunk, (illetve vannak sorozataink), és egyébként még élnek Göre Gábor bíró úr jókívánságai.
Kedves Szerkesztők ! Kedves Lalolib !
Segítséget szeretnék kérni Tőletek/Önöktől, hogy akár nyílt színen, akár privát email-címek használatával, de kapcsolatba kerülhessek Lakat T. Károllyal !
Előre is köszönöm a segítséget !
A tegnapi meccsről csak annyit, hogy Doll nyilatkozott arról, félretervezhették az edzésmunkát, ami miatt tompább, fáradtabb volt a csapat. Azaz ő és a stáb a hibás. 9 meccsenként egyszer belefér egy gyengébb produkció.
Kedves Olvasónk!
Természetesen mi nem adhatjuk ki mások email címét. Azt javaslom, hogy írjon egy levelet az info@tempofradi.hu címre, melyben röviden leírja a kérését, amit mi továbbítunk Lakat T. Károlynak.
Utána már csak Önökön múlik a folytatás. 🙂
Köszönöm szépen ! Ezt fogom tenni.
Értékes, tanulságos és szerencsés győzelem – javarészt rossz játékkal. Értékes, mert ebben a formában ez ellen a Békéscsaba ellen nagyon lehet örülni a 3 pontnak, 1 évvel ezelőtt ilyen meccseken döntetlent játszottunk itthon. Tanulságos, mert Doll mester látta mi történik, a második félidei gyenge játék nem most először fordul elő – Doll mester le fogja vonni a következtetéseket. Szerencsés győzelem, hiszen Böde Dani gólja igazán kivételesen szerencsés körülmények között esett, a második félidőben pedig az átemelést követően Dibusz már verve volt, ott is mákunk volt, hogy mellé ment a labda.
…
Ugyanakkor egyetértek a tisztelt rovatszerzővel és a korábban hozzászólókkal is – a Békéscsaba tette a dolgát, amire képes volt, minden erővel és minden eszközt bevetett – amire tehetségéből tellett. Szerencsére helyzeteket nem nagyon tudott kialakítani ellenünk…
…
De éppen ezért, mert ezt a csapatot,a mi FRADinkat hibáival együtt szeretjük, fellélegezhetünk, hogy ezen is túl vagyunk! Ennél jobb fog jönni!! Hajrá Fradi!!!
A Ferencváros jelenleg nagyon sikeres csillagállásban dolgozik a dobogó legfelső fokáért. A tegnapi játék kínszenvedéseinek okát valahogy senki sem látja, vagy én vagyok túl naív és laikus a focihoz. Az FTC jelenleg olyan szinten áll, hogy nem csak győzni megy, hanem játszani is szeretne. Ehhez egy erős, magabiztos, siker tudattal rendelkező csapatnak kell lenni. De milyenek az ellenfelek? Az életük a tét. A zöld fű számukra nem játéktér. Csak csatatér életre halálra. A gyenge csapatok már csak ilyenek. Békéscsaba, a múlt héten az Újpest. És ha valakit pánikroham kap el, akkor az mindenre képes. A tegnapi meccsen lett volna taktika, folyamatosak voltak a támadások. A részünkről. Hogy mit csinált az ellenfél? Rúgott, karmolt, harapott, lökött, taszajtott stb. Én magam nem tudom, hogy Böde vagy Seszták helyében mikor vesztettem volna el a fejem és visszafordultomban húztam volna be egyet annak, aki hátulról leránt, belém könyököl, jól meglök. Ronda taktika ez, és nincs ellenszere, ha a bírónak nincs szeme a látásra, nincs füle a hallásra ( vajon miért kiabálják, hogy hülye vagy, hülye vagy??). Bűn nehéz kiemelkedni egy alapvetően barbarikus kultúrájú masszából. Ma az NB1- et szerintem ez jellemzi. Tisztelet egy- két kivételnek. Persze vannak olyan csapatok, akik még ebben is alulmúlják önmaguk. A Honvéd, a mostani fejét vesztett Újpest és az ominózus vihar sarki tatárhorda tegnap.
Én is vártam személy szerint a nagy arányú győzelmet, és várnom is kell még egy darabig. Talán nem is egy alsóházi csapat ellen fog ez megtörténni, mert nagyot fordult a játék az utóbbi években. Ma a csapatok döntő többsége elrontani akarja a játékot, és még egy-két kapott gól után is a kontrákra, pontosabban a tisztes vereségre utazik, mert ennyit tudnak. Mi pedig néha képesek vagyunk azonnal felvenni az ő sebességüket, ahogy tegnap is, amiből következik egy látványos szenvedés. Nincs gond, minden szezonba vannak ilyen meccsek, és így is igaz lett a jóslatunk, mármint, hogy egy kezünkön megtudtuk számolni a gólokat (igaz van aki félidőnként gondolta:) ). Visszakanyarodva az eredi gondolatomhoz, talán akkor fogunk egy látványos sok gólos győzelmet aratni, ha valaki focizni akar ellenünk, és ilyen csapat nagyon kevés van. így viszont szinte lehetetlen fejlődni, ilyenkor törvényszerű a visszaesés, pedig a nemzetközi porondra elengedhetetlen lenne, hogy játszani akaró ellenfelekkel találkozzunk.
Sajna kevés öngyilkos csapat van a mennyeiben, akik felvállalják ellenünk a támadó játékot. Előbb, vagy utóbb így is megszalad a kés. Remélem még ősszel.
Amúgy Dollnak sajna nagyon igaza van abban, hogy a bajnokságunk nem készít fel a nemzetközi porondra.
Ez a játékvezető hogyan kerülhetett az NBI-es keretbe? A mérkőzés színvonalát is alulmúlta! Most tényleg csak a három pontnak lehetett örülni… Hajrá Fradi!