2016.III.24. Ferencváros – Ferencváros II. (edzőmérkőzés)
A Népligetben ma egymás ellen gyakorolt az NB I-et vezető első számú és az NB III-ban listavezető második számú labdarúgó-csapatunk.
Miközben hat játékosunk – Böde Dániel, Dibusz Dénes, Gera Zoltán, Nagy Ádám, Pintér Ádám és Stanislav Sesták – nemzeti együttesénél készül, a többiek a Népligetben dolgoznak az áprilisban ránk váró nyolc mérkőzés előtt.
Csütörtökön Thomas Doll tanítványai a megszokott edzésgyakorlatok helyett Lipcsei Péter csapata, az NB III Nyugati csoportjában élen álló második számú csapatunk ellen lépett pályára a Népligetben. A mérkőzésen kétszer 30 percet játszottak a fiúk.
– Jó csapat a második számú együttesünk is, ezt ma is megmutatták, kiváló edzőpartnerek voltak– mondta a találkozót követően Radó András. – Most két hétig tétmérkőzés nélkül maradunk, így nagyon jól jött egy kis meccsterhelés, hogy ritmusban maradjunk. Áprilisban még fontos feladatok várnak, hiszen szeretnénk mindkét itthoni trófeát begyűjteni.
(fradi.hu)
A régi idôkben is az utí npòtlí s csapatí bòl kerültek fel az elsô csapatban a jí tékosok.
„Slòci” 1957-es visszaemlékezéseiben erôl szí molt be alapossan.
A Fradiròl sokat azt hallani, hogy az utí npòtlí sa hanyatlí sban van.
Valòjí ban, vagy ùj szelek fùjnak mí r ?