2016.IV.23. Ferencváros – Újpest: 2-2
Hiába vezetett két góllal az Újpest, egyenlített a Fradi
Az előétel fogyasztható volt, a derbi idei főfogása a Magyar Kupa-döntő lesz.
Az első félidőben az Újpest két góllal is vezetett már a Ferencváros vendégeként a labdarúgó NB I 32. fordulójában, de a hazaiak egyenlíteni tudtak.
Nyilatkozatok:
Thomas Doll: – Néhány játékos Videoton elleni teljesítménye szinte bizonyosan kevés lesz az Újpest ellen. Tudom, hogy nem könnyű a legmagasabb fordulatszámon pörögni, és hiába értük el azt, amiért küzdöttünk, a bajnoki aranyérmet, muszáj továbbra is megfelelően koncentrálnunk. Tudom, mit éreznek a futballisták. Átéltem magam is, milyen az, amikor nagy sikert érsz el: a szurkolók kedvelnek, a nap süt, a lányok szépek, az étterem ajtaja magától kinyílik előtted… Mindenki mosolyog rád, fotózkodna veled, aláírást kér – emberi megnyilvánulás hátradőlni, lazítani kicsit. Azok után, amennyit dolgoztunk a bajnoki címért, ezzel voltaképpen nincs is semmi baj… Csakhogy nincs vége a szezonnak. És még valami: mintha néhányan úgy gondolnák, hogy a bajnoki cím megvan, kis pihenő belefér, és május hetedikén az Újpest elleni Magyar Kupa-döntőn mindent beleadunk. Na, ez biztosan nem így működik.
Nebojsa Vignjevic: – Sajnos azonban mostanság nem úgy játszottunk, ahogy elvárható lenne, védekezésben és támadásban sem voltunk elég hatékonyak, döntő szituációkban hibáztunk, csakhogy ez a derbi előtt már semmit sem számít. Biztos vagyok benne, hogy a Fradi ellen nem lesz probléma a játékunkkal, ha azt nyújtjuk, amit tudunk, nincs félnivalónk. A mai napig emlékszem az első derbimre: amikor kétezertizenhárom novemberében a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében összesorsoltak minket, a Fradinál sokan előre dörzsölték a tenyerüket, mivel a csapatuk a dobogóért harcolt, mi pedig a kiesés ellen. Ehhez képest nem csak azt a párharcot nyertük meg, hanem a kupát is. Remek teszt lesz számunkra a bajnoki meccs, azaz a kupadöntő előtt lemérhetem, ki az, aki elviseli a nyomást, és a nehéz helyzetekben sem remeg meg a lába. Ha választanom kellene, azt mondanám, kapjunk ki most, de nyerjük meg a kupát, az mégiscsak fontosabb. Persze egy ilyen nagy meccs előtt nincs helye az alkudozásnak, nyerni kell, és kész!
A mérkőzés:
Ferencváros – Újpest: 2-2 (1-2)
Groupama Aréna, 11.267 néző.
Vezette: Kassai Viktor (asszisztensek: Albert, Buzás; alapvonali jv.: Iványi, Solymosi; tartalékjv.: Kelemen)
Ferencváros: Dibusz – Nalepa, Pintér Á., Leandro, Ramírez – Gera Z., Hajnal – Varga R. (Trinks 85.), Lamah (Radó 46.), Nagy Do. (Cukic 46.) – Böde
kispad: Jova, Gyömbér, Busai, Szalka
vezetőedző: Thomas Doll
Újpest: Balajcza – Heris, Kecskés Á., Litauszki, Balogh B. – Sankovic, Cseke – K. Hazard, Bardhi (Windecker 86.), Andric (Kabát 82.) – Lencse (Diarra 69.)
kispad: Kovács Z., Kálnoki Kis, Balázs B., Filkor
vezetőedző: Nebojsa Vignjevic
Gól: Varga R. (42.), Litauszki (53. – öngól) illetve Andri (6.), Lencse (40.)
Sárga lap: – illetve Litauszki (79.), Diarra (90.)
Arra készült az Újpest, hogy fél éven belül másodszor is legyőzze a Groupama Arénában a Ferencvárost, és erre bizony a bajnoki előtt kevés esélyt adtak a szakértők.
A lila-fehérek a tavalyi sikert már csak azért is emlegetik, mert azóta sem tértek haza idegenből három ponttal – ehhez képest most az első félidőben kétszer is eredményesek voltak, előbb Nemanja Andrics lőtte higgadtan kapuba ziccerét (0–1), majd Lencse László értékesítette a maga második lehetőségét egy kontra végén (0–2).
A második vendéggól a helyet cserélő Cristian Ramírez, Leandro kettős „segítségével” esett, de utóbbi játékos hamar javított, lévén szép gólpasszal szolgálta ki még a szünet előtt Varga Rolandot (1–2), majd egy szabadrúgás után saját kapujába lőtt előle a menteni igyekvő Litauszki Róbert (2–2).
Az egyenlítés után újabb (sajnos rosszabb) mérkőzés kezdődött, apróbb hazai lehetőségekkel. Hiába látogatott ki tízezernél is több néző a stadionba, egyik csapat sem tudott újítani a második félidő végére, így viszonylagos nyugalomban telt a hajrá.
Ment, ment előre becsülettel a Fradi, de miután az Újpest a 2–2 után szinte már csak a védekezésre koncentrált, kreatív hazai támadások híján maradt a döntetlen.
Az előétel fogyaszthatóra sikeredett, következhet a főfogás a Magyar Kupa fináléjában!
További képek: fradi.hu, Farkas Zsolt, Sas Gábor
Nyilatkozatok:
Thomas Doll: – Az első félidő vége felé már úgy játszottunk, ahogy az egy derbin elvárható, le a kalappal labdarúgóim előtt, mivel cseppet sem könnyű feladat kétgólos hátrányból felállni. Voltak viszont játékosok, akik kevés párharcot nyertek meg, főleg elöl nem jeleskedtünk e tekintetben. Márpedig ha elöl nem védekezünk megfelelően, akkor hátul is bajba kerülhetünk.
Nebojsa Vignjevic: – Kettő nullás előnyünk birtokában túlságosan is visszaálltunk, és elkezdtünk azon gondolkodni, hogyan őrizhetnénk meg az előnyünket ahelyett, hogy továbbra is futballoznánk. Ez hiba volt. Dicséret illeti ugyanakkor játékosaimat, amiért magas színvonalú derbit játszottak. Jó mérkőzés volt, mindkét kapu előtt adódtak gólszerzési lehetőségek.
Varga Roland:
Hermány (Vasas) 5 – Mészáros N. (Debrecen) 5, Korcsmár (Vasas) 6, Baráth (Bp. Honvéd) 5 – Nego (Videoton) 6, Papp K. (Paks) 5, Suljic (Videoton) 6, Radó (Ferencváros) 5 – Takács T. (Debrecen) 6, Lencse (Újpest) 6, Gaál B. (Haladás) 6 A forduló játékvezetője: Kassai Viktor (Ferencváros – Újpest) 9 – Albert István, Buzás Balázs, Iványi Zoltán, Solymosi Péter |
(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és az Újpest hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)
nincs véleményem,aki a tegnapi meccset nézte az láthatta,hogy egy egységes csapat és egyénileg is sokkal jobb Újpest vitte el a két pontot.Ősszel hármat ! Most csak azon ” imádkozom „hogy a következő szezonban,megint a régi nagy múltú csapatok legyenek az NB I-ben.Az én tabellám Fradi-MTK-Újpest-Vasa-Honvéd és utána sajnos hiányoznak a szintén jó vidéki egyesületek,Tatabánya,Dorog,Nyíregyháza Miskolc, és most még a Békéscsaba is kiesik,sorolhatnám,de minek ! A kupa meccs eredményét még jósolni sem tudom ! Ami viszont elkeserít,ha a Lamah elmegy, akkor a Fradi egy kiváló képességű játékost veszit el,ugyan úgy mint mikor a Somália elment.A tíz mezőnyjátékosból ( jelenleg állandóan játszó )ha, tehetném csak ötöt tartanék meg a következő szezonra. ami sajnos nem lehet.így azt hiszem marad a gyomorgörcs,a körömrágás azért hajrá fiúk.
http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/nb-i-a-derbi-alulmaradt-a-derbivel-szemben-nezoszamok-2497345
http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/a-fradi-ellen-meg-a-chelsea-nek-sem-sikerult-az-ami-az-ujpestnek-2497589
PERCRŐL PERCRE
Az előétel fogyasztható lett, a derbi főfogása a Magyar Kupa-döntőre maradt.
90`
VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!
90`
Souleymane Diarra odalép Ramíreznek, sárga.
86`
Bardhi le, Windecker József be, az utolsó mai csere. Szélső helyett szűrő.
85`
Florian Trinks be, Varga le. Az utolsó hazai csere.
85`
Radó jobbról Böde elé játszik, aki ballal a rövid sarok mellé helyez, Kecskéssel birkózva.
83`
Andricsot Kabát Péter váltja, a titkos lila-fehér fegyver.
79`
Hajnal nekifut Litauszki Róbertnek, majd elterül, mert a védő bal kezével ellöki őt.
78`
Gera 30-ról jobbal alaposan elvéti a bal felsőt.
76`
Hazard jobb oldali beadását Diarra a léc fölé ollózza félfordulatból az ötösről. Pontosabban mentett inkább Bardhi elől…
75`
Litauszki fején átázott a közés, cserélni kell. Mármint kötést.
72`
Balajcza fejjel ment a 16-os előtt Böde ellen, Hajnal kapura emel, de nagyon pontatlanul.
69`
Souleymane Diarra be, Lencse le. Csatár helyett erőközéppályás.
67`
Hajnal jobb oldali beadását Radó az ötösről becsúszva a kapus ölébe teszi, Heris 16 méteres, jobblábas lövésére rádől a bal alsó előtt Dibusz.
65`
Radó kicselezi Kecskést is, de az ötösre kivetőve megfogja a labdát Balajcza.
62`
Radó Litauszki mellől ballal az ötös bal sarka elől ellövi a labdát a túlsó felső mellett.
61`
Andrics passza kissé hosszú Lencsének, Nalepa becsúszva tisztáz az ötös jobb sarka előtt.
Az őszi Üllői úti derbin az Újpest Mbaye Diagne góljával győzött. Diagne 11 gólt szerzett, majd Kínába állt tovább, a lilák az egész tavaszi szezonban csak 13 alkalommal találtak a hálóba a szenegáli csatár nélkül.
Az Újpest hármas nyeretlenségi szériában van, és legutóbbi tizenegy bajnokija közül csak kettőt nyert meg.
59`
Balajcza elcsípi a léc alatt Hajnal bal oldali szabadrúgását.
Lencse 11-szer játszott a Fradi ellen, ez 6. gólja 2 gólpassz mellett, az MTK, a Vidi, a Kecskemét, a Puskás Akadémia és az Újpest színeiben is eredményes volt kanadai pontokat tekintve a zöld-fehérek ellen.
53`
Balajcza korábban elmozdult balra.
53`
EGYENLŐ! Hajnal bal oldali szabadrúgását Leandróval csatázva az ötösről Litauszki Róbert jobb lábbal, sípcsonttal a kapu közepébe passzolja. 2–2!
51`
Kecskés elcsúszik, Böde így sem éri el a kapu előtt Varga jobbos beadását.
50`
Micsoda mentések! Böde a jobbon bukkan fel, középen Radó várja a labdát, de előbb Heris, majd Kecskés lép a passz útjába.
46`
FOLYTATJUK!
45`
Kettős csere a hazaiaknál: Radó András és Vladan Csukics áll be, Nagy és Lamah helyére.
Legutóbb pedig az Újpest elvette a Fradi veretlenségét új otthonában, azt megelőzően a zöld-fehérek 24 bajnoki és három kupameccset játszottak a Groupama Arénában vereség nélkül. A 28., magyar csapat elleni összecsapáson esett el végül a Fradi új erődje.
Élvezetes, fordulatos mérkőzést hozott a két csapat csaknem évvel ezelőtti találkozója. A gól nélküli első félidőt igencsak mozgalmas második követte: Farkas Ádám játékvezető jogosan ítélt meg egy-egy tizenegyest mindkét oldalon, s bár rengeteg sárga lapot osztott ki, sikerült kézben tartania a mérkőzést, megfékezte az indulatokat. Simon Krisztián lövésének ugyanakkor senki sem tudott megálljt parancsolni: az újpestiek szélsője Enisz Bardhi átadása után befelé tolta a labdát középen, és tizenhét méterről jobbal a kapu jobb oldalába lőtt. Thomas Doll elismerte: nem úgy futballoztak, ahogy az egy derbihez illik.
Sajnos, manapság ott tartunk, hogy egyes vélemények szerint ez a mérkőzés – meg a három és fél évvel későbbi, 1979. szeptemberi 7–1-es Fradi-siker is, és még ki tudja, mennyi legendás összecsapás… – bundamérkőzés volt. Sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudjuk az ilyen pletykákat, mindenesetre fölöttébb furcsa lenne, hogy a Fradi akkori játékosai szántszándékkal akartak volna nyolcat kapni a Dózsától, hogy aztán évekig ezzel cukkolják őket az újpestiek. És az sem éppen életszerű, hogy ezen az esti, villanyfényes meccsen a bajnoki cím megszerzéséért a Videotonnal ádáz csatát vívó ferencvárosiak megegyeztek volna a lilákkal, hogy ugyan verjék már meg őket, hogy az aznap délután az SBTC-vel ikszelő, így a tabellán egy ponttal eléjük kerülő fehérváriakat még csak véletlenül se tudják visszaelőzni, sőt még a Dózsa is egy ponttal megközelítse őket…
A két csapat egyik legemlékezetesebb mérkőzése a legendás, 8–3-as derbi. Ezen a találkozón esett a legtöbb gól, az újpestiek ezen a bajnokin találtak be a legtöbbször a Ferencváros kapujába. Az 1976. május 15-én lejátszott meccsen Fazekas László ötször volt eredményes, rajta kívül Fekete László (2) és Törőcsik András szerzett gólt a lilák közül, a Fradi találatait Szabó Ferenc (2) és Nyilasi Tibor jegyezte. Fazekas a Népsport tudósítóitól a legmagasabb, 10-es osztályzatot kapta, fantasztikus, „ötcsillagos” mérkőzés volt ez, nem túlzás, hetekig, hónapokig erről beszéltek az emberek.
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
A Ferencvárosé a legjobb hazai mérleg (is) az élvonalban, ebben a szezonban 13–2–1. Az Újpest a negyedik legjobb vendégként, mérlege 5–3–7.
A legutóbbi tizenhat derbin csak egy döntetlent játszottak a felek, hétszer a Ferencváros, nyolcszor az Újpest örülhetett.
Az Újpest volt az első magyar csapat, mely vendégként bajnokit tudott nyerni a Groupama Arénában. A lila-fehérek legutóbb 1994-ben tudták egy éven belül kétszer vendégként legyőzni a Fradit (0–1 és 0–3), most megint megpróbálhatják.
Andrics négy meccs után talált be újra, Lencse hat NB I-es meccset követően eredményes ismét.
45`
VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!
45`
Litauszki és Lamah összefejel, ápolás.
45`
Gera passzát Hajnal nem lövi el azonnal, becsúszva így hatalmasat ment az ötös jobb sarkán Kecskés!
42`
SZÉPíT A FRADI! Egy bal oldali Leandro-beadást ismét csúnyán elmér Balajcza, Varga Roland az ötösről a kapu közepébe teszi a labdát. 1–2!
41`
Nagy mentés: Lamah beadását elméri Balajcza, de Böde elől elhátalja a labdát Litauszki.
40`
LENCSE LÁSZLÓ EZT MÁR BEVARRJA! Leandro rossz passzát Szankovics Hazardhoz teszi, aki meghúzza a jobb szélt, beadását az ötösről a becsúszó Ramírezt megelőző Lencse jobbal a bal alsóba teszi. 0–2!
37`
Lamah driblizik a balon, de Heris szereli, kirúgás. Hiába reklamál a szélső.
A 2015–2016-os idényben a Groupama Arénában találkozott már a két csapat, Mbaye Diagne góljával a lila-fehérek 1–0-ra nyertek, megszerezve ezzel a második helyet a Fradi mögött az őszi záráskor. A már bajnok Ferencvárosnak mindmáig az az egyetlen hazai bajnoki veresége a Groupama Arénában. Egyik csapat sincs csúcsformában, a Ferencváros a legutóbbi öt fordulóban csak két győzelmet aratott, az Újpest pedig még rosszabbul teljesít: a legutóbbi hat fordulóban egyszer nyert, vendégként a december, Üllői úti siker óta nem tudott győzni (mlsz.hu).
33`
Az első hazai helyzet: Lamah bal oldali beadását Böde 10-ről a kapus kezeihez fejeli.
30`
Közben kiderült, kísérleti jelleggel Leandro lett a balbekk, Ramírez meg a jobb.
„Megkérjük a szurkolókat, sportszerű rigmusokkal bíztassák csapatukat!” – hallatszik a stadionban.
29`
LENCSE… Bardhi forintos passzát a kapu(s)ra viszi, megfontoltan, majd jobbal 17-ről a bal felső fölé nyes.
27`
Andrics beadása a nézőké, közben Leandro a balhátvéd helyén álldogál, mintha megsérült volna.
26`
Nagy képtelen levenni Gera jó passzát, Andrics kontrázna, de Varga könnyedén szereli, majd Pintér elfejeli a labdát Bardhi elől.
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
25`
Olyan kényelmesen passzolgat a 16-os előtt a Fradi, mintha vezetne.
21`
Balogh bal oldali beadását kifejeli a túlsó ötössarkon Ramírez, csukamozdulattal. Hazard érkezett.
A sajtószektorból ismét úgy tűnik, hogy a kisebb létszámú újpesti tábor a hangosabb, de mindenesetre a kitartóbb.
Jelentjük, ez a meccs a régi Fradi-sasé. Az új pályázati eljárás alatt…
14`
Heris akciózik a jobbon, de les, Varga jobb oldali beadására meg ráfekszik a rövid sarok előtt Balajcza. Magabiztosan.
12`
Ismét veszélytelen.
11`
Andricsot szereli becsúszva Pintér, szöglet.
Egymás elleni mérkőzések a közelmúltból, jegyzőkönyvekkel ITT!
9`
Lamah bal oldali beadását kivágja az ötösről Litauszki Böde és Varga elől.
Ez Andrics 11. kanadai pontja az idényben, a bajnokságban a hatodik.
Andricsnak nagyon nem megy ebben az idényben, de ma lila hőssé válik?
6`
VEZET AZ ÚJPEST! Lencse megbolondítja a balon Nalepát, középre adását hosszan veszi át Cseke, de jó így passznak Nemanja Andricsnak, aki 11-ről ballal okosan a bal alsóba helyez. 0–1!
Meglepetésre Balogh Balázs játszik balhátvédet az Újpestben. Amikor a középpályás legutóbb ezen a poszton játszott a Groupama Arénában, a magyar válogatott kikapott Észak-írországtól. Igaz, akkor ötvédős rendszerben játszatta a nemzeti tizenegyet Pintér Attila. Mint emlékezhetünk, kevés sikerrel…
5`
Bardhi távoli lövése elsuhan a bal sarok mellett, jócskán.
3`
Andrics bal oldali szabadrúgása és Bardhi balos kornere is veszélytelen.
1`
ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!
A hazaiak tiszta fehérben, a vendégek tiszta lilában.
A hazai kispadon: Jova (k.), Szalka, Trinks, Busai, Csukics, Gyömbér és Radó.
A vendégekén: Kovács Z. (k.), Kálnoki Kis, Windecker, Filkor, Diarra, Balázs B. és Kabát.
Egy kis örökmérleg! A két csapat eddig 216 élvonalbeli bajnokit játszott egymással (ez rekord itthon!), a mérleg: 61 Újpest-győzelem, 57 döntetlen, 98 Ferencváros-siker, 305, ill. 406 rúgott góllal. Több mint 110 évvel ezelőtt, 1905. február 19-én találkoztak először egymással, akkor az FTC 2:0-ra győzött.
JÖTTEK-MENTEK!
A Ferencvárostól az Újpesthez:
1928, Aknai János
1941, Kalocsay Géza
1950, Deák Ferenc
1950, Henni Géza
1985, Haaz Ferenc
1985, Ebedli Zoltán
1994, Wukovics László
1998, Mogyorósi József, i.
1998, Miriuta László
2002, Kőhalmi András, i.
Az Újpesttől a Ferencvároshoz:
1945, Szabó Géza
1951, Gulyás Géza
1985, Ebedli Zoltán
1992, Sorin Cigan
1994, Kecskés Zoltán
1999, Eszenyi Dénes, i.
2003, Csurka Zoltán, i.
2003, Rósa Dénes, i.
2005, Grósz Róbert
Eltiltott nincs.
A hazaiaktól Batik (részleges térdszalagszakadás) és Nagy Á. (térdszalaghúzódás) sérült, a vendégektől Lázok (gerincsérv) és Perovics (térdműtét előtt) maródi.
„Remek teszt lesz számunkra a bajnoki meccs, azaz a kupadöntő előtt lemérhetem, ki az, aki elviseli a nyomást, és a nehéz helyzetekben sem remeg meg a lába. Ha választanom kellene, azt mondanám, kapjunk ki most, de nyerjük meg a kupát, az mégiscsak fontosabb. Persze egy ilyen nagy meccs előtt nincs helye az alkudozásnak, nyerni kell, és kész!”
„Sőt, nem csak legutóbb, hanem mindenki közül először a szezonban – vágta rá büszkén a 48 éves edző. – Sajnos azonban mostanság nem úgy játszottunk, ahogy elvárható lenne, védekezésben és támadásban sem voltunk elég hatékonyak, döntő szituációkban hibáztunk, csakhogy ez a derbi előtt már semmit sem számít. Biztos vagyok benne, hogy a Fradi ellen nem lesz probléma a játékunkkal, ha azt nyújtjuk, amit tudunk, nincs félnivalónk. A mai napig emlékszem az első derbimre: amikor kétezertizenhárom novemberében a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében összesorsoltak minket, a Fradinál sokan előre dörzsölték a tenyerüket, mivel a csapatuk a dobogóért harcolt, mi pedig a kiesés ellen. Ehhez képest nem csak azt a párharcot nyertük meg, hanem a kupát is.”
A mérlege három győzelem mellett két döntetlen és négy vereség, bajnoki mérkőzésen legutóbb a csapata nyert a Groupama Arénában.
A századik után jön a tizedik. Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője szerdán, a Paks elleni 1–1-re végződő mérkőzésen ült századik alkalommal a lila-fehérek kispadján, szombaton pedig a tizedik derbije következik.
„Már a csütörtöki edzésen látszott mindenkin az elszántság, extra erőbedobással készülünk a Fradi ellen. Bár a zöldek minden elismerést megérdemelnek, mostanában ők sincsenek kirobbanó formában. Ráadásul bajnokin legutóbb mi nyertünk a Groupama Arénában, tudjuk, mi kell a sikerhez.”
„Noha a Paks elleni szerdai mérkőzést még elővigyázatosságból kihagytam, szombaton a Ferencváros ellen már ott leszek a csapatban – így Balogh Balázs, az Újpest középpályása, aki a combizomsérüléséből felépülve már alig várja a hét végi találkozót. Kár tagadni, nem úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna, pedig nagyon kellett volna a győzelem a Debrecen és a Paks ellen is. Sajnos a szezon végére kicsit elfogytunk, elfáradtunk, nem eléggé hosszú a kispadunk, és sok sérülés is hátráltatott minket. A szerda-szombat váltásban játszott meccsek sokat kivettek belőlünk, és vár még ránk a kupadöntő is. Bármennyire is fájó, egyelőre nem vagyunk hozzászokva ekkora terheléshez. Persze, ráadásul lehetünk akármilyen fáradtak is, a rangadóra senkit sem kell külön motiválni.”
„Néhány játékos Videoton elleni teljesítménye szinte bizonyosan kevés lesz az Újpest ellen. Tudom, hogy nem könnyű a legmagasabb fordulatszámon pörögni, és hiába értük el azt, amiért küzdöttünk, a bajnoki aranyérmet, muszáj továbbra is megfelelően koncentrálnunk. Tudom, mit éreznek a futballisták. Átéltem magam is, milyen az, amikor nagy sikert érsz el: a szurkolók kedvelnek, a nap süt, a lányok szépek, az étterem ajtaja magától kinyílik előtted… Mindenki mosolyog rád, fotózkodna veled, aláírást kér – emberi megnyilvánulás hátradőlni, lazítani kicsit. Azok után, amennyit dolgoztunk a bajnoki címért, ezzel voltaképpen nincs is semmi baj… Csakhogy nincs vége a szezonnak. És még valami: mintha néhányan úgy gondolnák, hogy a bajnoki cím megvan, kis pihenő belefér, és május hetedikén az Újpest elleni Magyar Kupa-döntőn mindent beleadunk. Na, ez biztosan nem így működik.”
„Nagyon sokat foglalkozunk vele, már tele a fejem a gondolatokkal – magyarázta a Ferencváros edzője. – Megvannak a kiszemeltjeink, kérdés, kinek hol végez a jelenlegi csapata, kivel hogyan tudunk megállapodni, ha rajtam múlna, már most elkezdeném a közös munkát! Ám most az Eb ellenére több időnk lesz, mint tavaly, azaz négy hét. Az igazolásokról annyit mondhatok, hogy gyors játékosokra van szükség, akik kellően kemények a nemzetközi szintű meccsekhez – a Zeljeznicar ellen túlságosan félénkek, puhák voltunk. Csak keményen harcolva lehetsz sikeres! Az is igaz, hogy azt remélem, a minőségi igazolásokkal a mostaninál nagyobb konkurenciaharc alakul ki a kereten belül, mert annak a csapat látja majd hasznát.”
Eseménydús nyár elé néz az FTC, az Európa-bajnokság után következik a Bajnokok Ligája-selejtező – hogyan készül minderre Thomas Doll?
A billentyűknél: B. J.
ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A FERENCVÁROS–ÚJPEST LABDARÚGÓ NB I-ES MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETíTÉSÉBEN!