2016.VII.30. Ferencváros – DVTK: 6-2

NS-20160731-01-20160730Nyolc, de nekik nem az: a Fradi 6–2-re kiütötte a Diósgyőrt

Az első félidőben csak egy gól esett, a szünet után potyogtak a szebbnél szebb találatok.
A labdarúgó NB I 3. fordulójának szombati játéknapján a Ferencváros hazai pályán 6–2-re kiütötte a hozzá hasonlóan hibátlan DVTK-t.

Nyilatkozatok:

Thomas Doll: – Az elmúlt időszakban inkább a saját csapatunkkal és játékosainkkal kellett foglalkozni, kevésbé az ellenfeleinkkel. A Diósgyőr jól kezdte a szezont, begyűjtötte eddig a maximális pontszámot, de a Videoton ellen volt egy kis szerencséjük is, hiszen a fehérváriaknak ott volt az Európa-liga párharc is azon a héten. Mindenesetre a miskolciak magabiztosan jönnek Budapestre. Ha azonban 100 százalékot nyújtunk és maximálisan koncentráltak vagyunk, akkor nem fontos, hogy ki ellen lépünk pályára. Tiszteljük az ellenfelet, de nekünk csak a saját feladatainkat kell elvégezni, és akkor nyerhetünk.

Horváth Ferenc: – A magyar bajnokság legerősebb csapatához látogatunk hétvégén. Nekünk semmiféle veszí­teni valónk nincs, nyugodtan játszhatunk, de ez nem azt jelenti, hogy feltartott kézzel fogunk menni, meg fogunk tenni mindent a győzelem érdekében Az alap az a hozzáállás lesz, mint ami az előző két meccsen volt. Sokba kerül a szálloda és a busz is, ha nem tartanám képesnek a csapatot arra, hogy győzzön, akkor el sem indulnánk és 3-0-val visszaigazolná az MLSZ: Menjünk oda és meglátjuk, hogy mi lesz! Kí­váncsi vagyok, hogy ezt a szervezett játékot tudjuk-e továbbra is játszani, és hogy egy jó ellenféllel szemben ez mennyit ér.

A mérkőzés:

Ferencváros – DVTK: 6-2 (1-0)
Groupama Aréna, 6.736 néző.
Vezette: Bognár Tamás (asszisztensek: Georgiou, Buzás; alapvonali jv.: Berke, Szilasi; tartalékjv.: Farkas B.)

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Nalepa, Leandro (Pintér Á. 79.), Ramí­rez – Gera Z. – Lovrencsics, Trinks (Gyömbér 79.), Nagy Do. (Sesták 82.) – Djuricin, Böde
kispad: Jova, Busai, Cukic, Varga R.
vezetőedző: Thomas Doll

DVTK: Antal – Okuka, Lipták, Tamás M., Nemes – Daushvili (Villar 79.) – Németh M. (Vela 65.), Elek Á., Oláh B. (Griffiths 38.), Bacsa – Bognár I.
kispad: Zöldesi, Nikházi, Ternován, Lázár
vezetőedző: Horváth Ferenc

Gól: Trinks (33.), Leandro (51.), Djuricin (63., 86.), Dilaver (67.), Gera Z. (84.) illetve Vela (78.), Tamás M. (90.)
Sárga lap: Gera Z. (24.), Nagy Do. (29.), Sesták (90.) illetve Elek Á. (19.), Okuka (23.), Bacsa (85.)

20160730-dvtk-leandro-3Szarul játszott a csapat. Ennyi – értékelt lényegre törő egyszerűséggel a Diósgyőr karmestere, Bognár István a Ferencváros elleni bajnoki félidejében. A formával lehet vitatkozni, a tartalommal nem – a bajnokságot két győzelemmel kezdő DVTK még csak helyzetecskéig sem jutott el a Groupama Arénában az első 45 percben.

A közelmúlt kí­nos kupakudarca után érthetően szerette volna kárpótolni hí­veit a Ferencváros, ezért aztán azonnal támadólag lépett fel a Diósgyőr ellen, ám kisebb helyzeteit védte Antal Botond, a nagyobbakat pedig Lipták Zoltán hárí­totta – utóbbi egyszer szabályos, egyszer pedig szabálytalan eszközökkel.

Florian Trinks igen okos tekerésére azonban már nem volt ellenszere Antal kapusnak (1–0), és már a szünetre eldőlhetett volna a mérkőzés, ha a német légiós nem hibázik ordí­tó helyzetben – ellenben nem sokkal az újrakezdés után Leandro jól eltalált szabadrúgása gyakorlatilag eldöntötte a három pont sorsát (2–0).

20160730-dvtk-djuricin-4Ilyenkor szoktuk leí­rni, hogy ezek a mérkőzések okozzák majd a Fradi bukását a nemzetközi kupákban, hiszen idehaza elég pár villanás, majd hosszas „sarabolás”, és zsebben a siker, miközben sokszor láttuk már, hogy mire elég az ötlettelen középpályás tologatás a Bajnokok Ligájában. Talán az albánok elleni mérkőzés tapasztalata miatt nem állt le most kényelmes előnye tudatában a Ferencváros, előbb Marco Djuricinnal rúgatott gólt (kis túlzással) a DVTK-védelem, Liptákkal az élen (3–0), majd Emir Dilaver megrúgta élete gólját (4–0).

Érdekes módon ekkor támadt fel egy időre a Diósgyőr, Bognár két, Lipták egy helyzetet kihagyott, majd a csereként beálló Diego Vela kipókhálózta a bal felsőt (4–1) – de ekkor meg a hazaiak léptek a gázra, Gera Zoltán (5–1) és Marco Djuricin (6–1) is betalált.

Természetesen a végére is maradt egy találat, ezt Tamás Márk postázta a bal felsőbe: sokáig emlékezetes mérkőzésen a Ferencváros 6–2-vel küldte haza a forduló előtt hozzá hasonlóan még százszázalékos DVTK-t.

További képek: fradi.hu, mlsz.hu, Bakai Gusztáv, Farkas Zsolt, Sas Gábor

Nyilatkozatok:

Thomas Doll, a Ferencváros trénere úgy látja, jó útra lépett együttese.

„Ez szép foci volt, nagyszerű gólokkal. A játékosok nagyon akartak, mindent megtettek, ez meglátszott rajtunk. Szépen kidolgozott találatok, kialakí­tott lehetőségek voltak, bejött a taktika, hogy két csatárral játszottunk. Ráléptünk arra az útra a bajnokságban is, ahová tartozunk.”

„Aki a tapsot elviseli, annak a füttyszót is el kell viselnie – kezdte értékelését Horváth Ferenc, a DVTK vezetőedzője. – Nem játszottunk ma jól, a Ferencváros teljesen más sebességi szinten futballozott. Megtettünk mindent, de erőben egyelőre sokkal jobban állnak a zöld-fehérek.”

„Nincs mit szépí­teni, rossz napot fogtunk ki. Gyönyörű gólokat lőtt a Fradi, annak örülök, hogy azért annyi tartás volt a csapatban, hogy két gólt is szerezzen. Sok mindenben kell javulnunk, dolgozunk a hibák kijaví­tásán. Látszik, hogy más szintet képvisel az FTC, sokat kell dolgoznunk azon, hogy mi is oda kerüljünk, akkor talán lesz esélyünk.”

„Igazán szép gólt rúgtam, én is meglepődtem, a lábam fájt is a lövés után – mondta mosolyogva Emir Dilaver, aki nem akármilyen találatot szerzett. – A szezon előtt a célkitűzésem két-három gól volt, örülök, hogy a harmadik összecsapásra ezt sikerült teljesí­tenem. Boldog vagyok, hogy a Partizani elleni mérkőzés után í­gy tudtunk játszani, gratulálok a csapatnak és a klubnak.”

NS-20160802-04-20160730-2Marco Djuricin: 

– Remek futball, két gól, gólpassz – ilyen a tökéletes meccs?
– Igen, ezúttal valóban minden jól alakult, de még mindig ott van bennünk a csalódottság, amiért nem tudtuk ugyanezt a produkciót nyújtani a Bajnokok Ligájában is… Mostantól nem is kellene már ennél lejjebb adnunk.

– Hogyan élte meg az elmúlt heteket, azt, amikor a szurkolók rendre megkérdőjelezték a képességeit?
– Nem csoda, hogy szóvá tették, amiért gyengén futballoztam, elvégre az új igazolásoktól mindig sokat várnak, én pedig nem nyújtottam azt, amit tudok. Talán az is közrejátszhatott ebben, hogy március eleje óta csupán két tétmeccsen léptem pályára, vagyis idő kellett, mire formába lendültem.

– Tudja állandósí­tani ezt a szí­nvonalat?
– Bí­zom benne, hogy igen. Amikor nem ment jól, a vezetők azt kérték tőlem, hogy küzdjek, harcoljak, és előbb-utóbb megjön az eredménye – most jól ment, de ezentúl azért kell dolgozni, hogy megtartsam ezt a szintet.

Nagy Dominik:

A 3. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Danilovic (DVSC) 5 – Dilaver (Ferencváros) 6, Korcsmár (Vasas) 5, Leandro (Ferencváros) 6, Korhut (DVSC) 6 – Tisza (DVSC) 7, Trinks (Ferencváros) 6, Gera Z. (Ferencváros) 5, Lázok (Újpest) 5 – Takács T. (DVSC) 6, Djuricin (Ferencváros) 7
A forduló játékvezetője: Kassai Viktor (Videoton – Vasas) 8 – Ring György, Varga Zsolt, Berke Balázs, Gaál Gyöngyi

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a DVTK hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

5 hozzászólás a(z) 2016.VII.30. Ferencváros – DVTK: 6-2 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+2.
    PERC
    Micsoda mérkőzés…
    90+2.
    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!
    90.
    PERC
    EZ IS BENT VAN! BOGNÁR SZABADRÚGÁSÁT A GRIFFITHSSZEL HARCOLÓ GERA FEJJEL TAMÁS MÁRK ELÉ CSÚSZTATJA, AKI AZ ÖTÖS BAL SARKÁTÓL BALLAL A TÚLSÓ FELSŐBE LŐ. 6–2!
    90.
    PERC
    Sárga Stanislav Sestáknak, Vela ellökéséért.
    89.
    PERC
    Böde elönzőzik közben egy helyzetet.
    88.
    PERC
    Szép gól, de Djuricin lesről indulva talált a kapuba, ez levon a gól értékéből picit.
    86.
    PERC
    LOVRENCSICS PASSZOL SESTÁKHOZ A JOBBON, A BEADÁST MARCO DJURICIN AZ ÖTÖSRŐL A BAL SAROKBA FEJELI, LIPTÁK MELLŐL. 6–1!
    84.
    PERC
    EZ IS BENT VAN! SESTÁK LÖVÉSÉT BLOKKOLJÁK, GERA ZOLTÁN A 16-OSRÓL BALLAL A KAPU KÖZEPÉBE LŐ, BACSA FEJÉN IRÁNYT VÁLTOZTATOTT A LABDA. 5–1!
    84.
    PERC
    Böde jobblábas, 12 méteres lövését pedig jobbra vetődve hárí­tja Antal.
    83.
    PERC
    Lovrencsics a 16-osról ballal szétlövi a jobb oldali kapufát, nem sokkal elvétve a jobb felsőt.
    82.
    PERC
    Stanislav Sesták be, Nagy le, az utolsó csere ezen a meccsen.
    81.
    PERC
    Nemes nagyon rosszul lép, ápolás.
    79.
    PERC
    Gyömbér Gábor pedig Trinkset váltja.
    79.
    PERC
    Pintér Ádám be, Leandro le.
    79.
    PERC
    Dausvili le, José Antonio Villar be.
    78.
    PERC
    EZ IS BENT VAN! DIEGO VELA KILÖVI A BAL FELSŐT JOBBAL, 24-RŐL, BACSA BALRÓL ÉRKEZŐ PASSZÁT KÖVETŐEN. 4–1!
    77.
    PERC
    Ramí­rez balról nullszögből lőne gólt, de Antal nem hagyja.
    75.
    PERC
    Ez nem Lipták meccse…
    74.
    PERC
    LIPTÁK! Hat méterről ballal a bal alsó mellé teszi Bacsa passzát.
    74.
    PERC
    Ismét Bognár lő, itt már Dibusznak is akad munkája, kirepüli a jobb felső elől a 22 méteres, ballábas lövést.
    73.
    PERC
    Bognár jobbal 27-ről nem sokkal véti el a jobb felsőt!
    70.
    PERC
    Djuricin első gólját vágta zöld-fehér szí­nekben.
    70.
    PERC
    Ez volt Dilaver első NB I-es találata.
    67.
    PERC
    EMIR DILAVER BOMBAGÓLT LŐ! TRINKS BAL OLDALI SZÖGLETÉT KÖZÉPRE FEJELI KI LIPTÁK, A HAZAI VÉDŐ MEG BALLAL 33-RÓL FÉLMAGASAN A BAL SAROKBA IRÁNYíT EGY FÖLD-LEVEGŐ RAKÉTÁT. 4–0!
    67.
    PERC
    Griffiths menti Trinks bal oldali szabadrúgását a kapu torkából, Böde elől.
    66.
    PERC
    HEYZET! Lovrencsics remek passzát Nagy ballal a hosszúba tenné el az ötös bal sarkáról, de Antal bal lábbal védeni tud.
    65.
    PERC
    Diego Vela be, Németh le.
    65.
    PERC
    Kényelmesen ráért labdát kezelni, nézelődni a légiós, a vendégvédők nem igyekeztek közel kerülni hozzá.
    63.
    PERC
    OTT A HARMADIK! NAGY JOBB OLDALI BEADÁSÁT EGY VENDÉGVÉDŐ FEJJEL TÖKÉLETESEN KÉSZíTI LE MARCO DJURICINNEK, AKI AZ ÖTÖS BAL SARKA ELŐL BALLAL A RÖVID SAROKBA LŐ, FÉLMAGASAN. 3–0!
    62.
    PERC
    Antal vetődve kikapja a bal alsó elől Trinks ballábas, 12 méteres bombáját.
    60.
    PERC
    6736 a hivatalos nézőszám.
    59.
    PERC
    Kedvenc ellenfél: ez Leandro 11., DVTK elleni mérkőzése, és második gólja, három assziszt mellett.
    58.
    PERC
    Bacsa megindul, de Bognár Nalepát szeretné kiugratni passzával.
    57.
    PERC
    Bognár szöglete egyrészt borzalmasan pontatlan, másrészt kikanyarodik a pályáról a labda.
    55.
    PERC
    Ramí­rez ballábas beadása majdnem a hosszú sarokba pottyan, majd Böde lő két csel után a jobb szélről a túlsó sarok mellé, három védővel egymaga megharcolva.
    51.
    PERC
    LENADRO BALLAL 24 MÉTERRŐL A SORFAL FÖLÖTT A BAL FELSŐ SAROKBA EMEL. ANTAL EZT NEM ÉRHETTE EL: 2–0!
    51.
    PERC
    ELDŐLT?
    51.
    PERC
    Dausvili ellöki Bödét a 16-os jobb sarka előtt, szabadrúgás.
    50.
    PERC
    Inkább az első után reklamálhattak a hazaiak.
    49.
    PERC
    Dausvili kezére pattan egy beadás a 16-oson belül, de tovább, majd Ramí­rez szabadrúgása után elesik középen Böde két védő között, ez is tovább.
    46.
    PERC
    FOLYTATJUK!
    FÉLIDŐ
    A két csapat utóbbi 10 mérkőzése 3.5-ös gólátlagot hozott.
    FÉLIDŐ
    ÖSSZEFOGLALÓ, KÉP, TABELLA, FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    FÉLIDŐ
    A formával igen, a tartalommal nem lehet vitatkozni.
    FÉLIDŐ
    Sz.rul játszik a csapat, ennyi – villámértékelt röptében Bognár.
    FÉLIDŐ
    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!
    45+1.
    PERC
    MI MARADT KI! Djuricin jobb oldali beadásának mellévetődik középen Antal, az érkező Trinks jobbal estében az oldalhálóba lő az ötös bal sarkától.
    42.
    PERC
    Dausvili vállal menti Nagy bal oldali beadását, a szögletet kiöklözi Antal.
    40.
    PERC
    Lovrencsics kiharcol egy szögletet.
    39.
    PERC
    Németh távoli lövése nem igazán veszélyes, Dibusz biztosí­tott.
    39.
    PERC
    Georges Henri Griffiths be, Oláh le.
    37.
    PERC
    Okuka becsúszva szerel Böde elől az ötös jobb sarka előtt, Lovrencsics keresztpassza után.
    35.
    PERC
    Antal csak í­mmel-ámmal vetődött, a gólszerzőt alig három diósgyőri vette körül mindössze.
    33.
    PERC
    ÉS MICSODA GÓL! RAMíREZ DJURICINT FUTTATJA A BALON, AKI KÖZÉPRE PASSZOL, FLORIAN TRINKS PEDIG A 16-OS ELŐL JOBBAL IGEN OKOSAN A BAL ALSÓBA TEKER. 1–0!
    33.
    PERC
    OTT A GÓL!
    33.
    PERC
    Bognár most cselezget a 16-os előtt, de Nagyot szökteti.
    33.
    PERC
    Bognár első lövése, nem az igazi.
    33.
    PERC
    „Ha olyan szervezettséggel játszunk, mint ez előző meccseinken, még a Fradi ellen is lehet esélyünk. Persze óriási hibát követnénk el, ha elbí­znánk magunkat, továbbra is szerénynek kell maradnunk, de ez nem jelenti azt, hogy ne dolgozna bennünk a győzni vágyás. Az edzéseken érezzük, hogy napról napra fejlődünk, szervezetten futballozunk, és amit edzőnk, Horváth Ferenc kér, azt száz százalékig igyekszünk megvalósí­tani” – í­gy a meccs előtt Tamás Márk, a DVTK védője. Ezek szerint cak kontrázik ma a Diósgyőr.
    31.
    PERC
    Ha nincs izgalmas futball, akkor mindig előtérbe kerül a játékvezetői ténykedés. Három-négy gól lenyugtatná a feleket.
    31.
    PERC
    Eleken nagyot lök Trinks, de tovább, Bacsa idegesen odacsúszik Dilaver alá, de nem kap sárgát. Járt volna pedig!
    30.
    PERC
    A Diósgyőr előbb a Videoton ellen, idegenben győzött 2–1-re, majd az Újpestet győzte le otthon ugyancsak 2–1-re, hátrányból fordí­tva. A négy góljából hármat Bognár István szerzett, a negyediknél ő í­velte be találatot megelőző szögletet. Horváth Ferenc, a DVTK új edzője (a Ferencváros korábbi csatára) tavasszal, a Videoton edzőjeként, Magyar Kupa-mérkőzésen, győzött már a Groupama Arénában. A Diósgyőr márciusban 2–2-re végzett a Ferencvárossal az Üllői úton.
    30.
    PERC
    Két hatpontos csapat találkozik a Groupama Arénában. A Fradi a Haladás elleni hazai siker után Kispesten legyőzte a Honvédot, eddigi négy góljából hármat Böde Dániel szerzett, aki a negyediknél a gólpasszt adta.
    29.
    PERC
    Mezőnyjáték, majd Nagy Dominik-sárga, Okuka visszarántásáért.
    25.
    PERC
    Antal pedig vállveregetésben, felkapja bal lába elől Nagy ballábas, 14 méteres lövését.
    25.
    PERC
    Doll is reklamál, ő szóbeli figyelmeztetésben részesül.
    24.
    PERC
    Gera Zoltáné a következő, odarúgott Bacsa lába felé labdavesztés után. Inkább a szándékért járt a lap.
    23.
    PERC
    Sárga Drazsen Okukának, reklamálásért.
    22.
    PERC
    EZ HELYZET! Djuricin lő jobbal, nagy erővel kapura, de középre, Antal balra vetődve középre üti ki a labdát, ám az érkező Böde elől felszabadí­t Lipták.
    19.
    PERC
    Elek Ákos kap sárgát Nagy felvágásáért.
    19.
    PERC
    Ez jobb! Gera ballal 24-ről centiméterekkel lő a jobb felső fölé!
    17.
    PERC
    Nemes meghúzná a bal szélt, Djuricin földre viszi, előtte Lovrencsics szerelt igen keményen.
    15.
    PERC
    Gera jobbal 28-ról a jobb alsó mellé lő, jócskán.
    14.
    PERC
    Djuricin harcol a labdáért a jobbon, nem éri el, de tapsot kap az akaratért.
    13.
    PERC
    HELYZET! Nagy balról Djuricin elé passzol, aki ügyesen 10-ről a kapu jobb alsó sarka felé pörgeti a labdát, Antal vetődve véd.
    12.
    PERC
    HOPP! Lipták nekimegy az ötös bal sarka előtt Nagynak, de nincs büntető. Járt volna, de ez csak a lassí­tásból derült ki számunkra.
    10.
    PERC
    Pár hazai szurkoló máris elégedetlenségének ad hangot, a szurkolók többsége szurkol, a jó 300 fős vendégtábor igen aktí­v.
    9.
    PERC
    Trinks bal oldali szabadrúgása éppen csak elsuhan a hosszú sarok és a bevetődő Nalepa előtt.
    6.
    PERC
    Lovrencsics jobb oldali beadása is Nemesé, a duplázás meg Dausvilié.
    4.
    PERC
    Hazai szögletek, veszélytelenek.
    4.
    PERC
    Nem is ő, hanem Nemes.
    3.
    PERC
    Nagy passzol Djurcinhez, aki kissé késve lő az ötös jobb sarka elől, de blokkolja őt Tamás, becsúszva.
    2.
    PERC
    Hazai mezőnyfölénnyel.
    1.
    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!
    A hazaiak zöld-fehér mezben és zöld nadrágban, a vendégek piros mezben, fehér dí­szcsí­kkal, és piros nadrágban.
    Egy kis örökmérleg: 89 élvonalbeli bajnoki, 55 fővárosi és 18 diósgyőri sikerrel, 179, ill. 91 rúgott góllal.
    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Diósgyőrhöz:
    2009, Zsivóczky Norbert
    2005, Berki Krisztián
    2002, Németh Gábor, ingyen
    1999, Páling Zsolt
    1988, Kvaszta Lajos
    A Diósgyőrtől a Ferencvároshoz:
    2006, Jeremí­as Emanuel Buz
    1999, Kulcsár Sándor
    1986, Dzurják József
    1982, Szántó Gábor
    Eltiltott nincs.
    A hazaiaktól Batik (műtét után lábadozik), Hajnal (izomhúzódás) és Pintér Á. (izomhúzódás) sérült, a vendégektől Rados (térdszalaghúzódás) és Eperjesi (bokaszalag-húzódás) maródi.
    „Az elmúlt időszakban inkább a saját csapatunkkal és játékosainkkal kellett foglalkozni, kevésbé az ellenfeleinkkel. A Diósgyőr jól kezdte a szezont, begyűjtötte eddig a maximális pontszámot, de a Videoton ellen volt egy kis szerencséjük is, hiszen a fehérváriaknak ott volt az Európa-liga párharc is azon a héten. Mindenesetre a miskolciak magabiztosan jönnek Budapestre. Ha azonban 100 százalékot nyújtunk és maximálisan koncentráltak vagyunk, akkor nem fontos, hogy ki ellen lépünk pályára. Tiszteljük az ellenfelet, de nekünk csak a saját feladatainkat kell elvégezni, és akkor nyerhetünk” – í­gy kollégája, Thomas Doll a fradi.hu-n.
    „A magyar bajnokság legerősebb csapatához látogatunk a hétvégén. Nekünk semmiféle veszí­teni valónk nincs, nyugodtan játszhatunk, de ez nem azt jelenti, hogy feltartott kézzel fogunk menni, meg fogunk tenni mindent a győzelem érdekében Az alap az a hozzáállás lesz, mint ami az előző két meccsen volt. Sokba kerül a szálloda és a busz is, ha nem tartanám képesnek a csapatot arra, hogy győzzön, akkor el sem indulnánk és 3–0-val visszaigazolná az MLSZ. Menjünk oda, és meglátjuk, hogy mi lesz! Kí­váncsi vagyok, hogy ezt a szervezett játékot tudjuk-e továbbra is játszani, és hogy egy jó ellenféllel szemben ez mennyit ér” – í­gy a vendégmester Horváth Ferenc ugyanott.
    Bognár azonban a remek teljesí­tménye ellenére továbbra is két lábbal a földön jár.
    „Azt szeretném, ha minden héten a csapat vagy valamelyik csapattársam lenne a cí­mlapon, mert ez azt jelenti, hogy valamit jól csináltunk.”
    „Sok gólpasszt adtam minden évben, ugyanakkor egy támadópozí­cióban játszó játékosnak – bármilyen sok gólpassz mellett – legalább öt-hat gólt illik szereznie egy idényben – kezdte a jövőbe tekintést a dvtk.eu-nak adott interjúban a 25 éves Bognár. – A gólpasszokat tervezem, de ha a társak í­gy szolgálnak ki, akkor remélem, hogy a gólokkal sem maradok adós. Magamnak egy olyan évet szeretnék, ami most már tényleg az eddigi legjobb. Szeretném utólag ezt mondani rá. Ne legyen az, hogy szerzek három gólt, és kiosztok hét-nyolc gólpasszt, hanem lépjek előrébb. Mondjuk, hét-nyolc gól mellett adjak tí­z gólpasszt, az már annak számí­tana.”
    Ha van tipikus Böde-gól, ez az volt, egy védő nem mindig elég ellene, hiszen csak tizenegyes árán tudták volna már ott és akkor megállí­tani. Az előző szezonban a masszí­v testalkatú labdarúgó ötször fejjel vette be az ellenfelek kapuját, egyelőre háromszor lábbal volt eredményes.
    A ferencvárosi center jól fedezi a labdát, ha már birtokba vette, nem könnyű szabályosan szerelni, a fizikai erejét kihasználva távol tudja tartani az ellenfeleket. A rá leginkább jellemző gólt legutóbb Kispesten szerezte: noha a Honvéd védelme felsorakozott a tizenhatos vonalán, a támadó mögött csak egy bekk helyezkedett, mire őt a társai kisegí­tették volna, Böde Dániel a felé passzolt labdát átvette, befordult vele, és lőtt – a rosszabbiknak mondott lábával, ballal a felsőbe.
    Az előző szezonban a ferencvárosi csatár tizenhét, a diósgyőri karmester két gólt szerzett, ám most egyformán állnak. A most zajló bajnokságban láthattuk, hogy a diósgyőri fedezet egy pontosan helyezett, viszonylag közelről rúgott gólja mellett a Videoton és az Újpest ellen is messzebbről lőtt látványos gólt. Böde Dánielt jól ismerhetik a szurkolók – Bognár István is utalt rá, hogy az ellenfelek általában tudják, mi a teendő ellene, csakhogy nem könnyű megvalósí­tani.
    A góllövőlista állása: 1. Bognár István (DVTK) és Böde Dániel (FTC) egyaránt három góllal. Szombat este: szemtől szemben.
    A billentyűknél: B. J.
    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A FERENCVÁROS–DIÓSGYŐR LABDARÚGÓ NB I-ES MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETíTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK