2017.IV.4. MK, DVTK – Ferencváros: 0-0

NS-20170405-01-20170404

MK: becsülettel küzdött a DVTK, de a Fradi jutott a négy közé

A miskolciak uralták a meccs nagy részét, ám a nagyobb helyzetek a zöld-fehérek előtt adódtak.
A Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott a DVTK-val a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján Mezőkövesden, í­gy 2–1-es összesí­téssel elsőként bejutott a sorozat legjobb négy csapata közé.

Nyilatkozatok:

Bódog Tamás: – Jobban örültem volna, ha 1-1-re végzünk, mert akkor nem nekünk kellene futni az eredmény után. Nem sok hiányzott hozzá, de látszott, hogy amit játszottunk, az működik, és a játékosok is elhitték, hogy van haszna a munkának. A hétvégén jött ehhez egy kis sikerélmény is, í­gy tudunk nekivágni a keddi találkozónak. Rajtuk van a teher, biztosan a legjobb csapatukkal kezdenek. Alaposan kielemeztük a Honvéd elleni találkozót, és idegenben személyes tapasztalatokat is szereztünk. Nekünk most sokkal fontosabb az eredménynél, hogy tovább fejlődjön a játékunk, persze szeretnénk továbbjutni.

Thomas Doll: – Természetesen a győzelemért lépünk pályára. Fontos számunkra, hogy továbbjussunk. A szombati teljesí­tményünknél mindenképpen több kell. Tudom, hogy a srácok készen állnak. Nagy lehetőség kapujában állunk. Nem számí­t, hogy egygólos előnnyel lépünk pályára, mindig ugyanabban a szellemben lépünk pályára, mert nem törekedhetünk a döntetlenre. Bátran kell kiállnunk, és mindenkinek a teljes erejét kell hoznia, ez lehet a kulcs. A DVTK-nak sok jó játékosa van, tudnak erőteljesen játszani, de sokszor hosszú labdákkal is próbálkoznak. Ez ellen kell receptet találnunk. Ha úgy játszunk, mint ahogyan azt múlthéten tettük ellenük a második félidőben, nagy esélyünk lehet arra, hogy az elődöntőbe kerüljünk.

A mérkőzés:

MAGYAR KUPA, NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

DVTK — Ferencváros: 0-0
Mezőkövesd, 2.387 néző.
Vezette: Szabó Zsolt (asszisztensek: Viszokai, Becséri; alapvonali jv.: Bognár, Németh Á., tartalékjv.: Horváth R.)

DVTK: Rados – Eperjesi, Jagodinskis, Karan, Tamás M. (Nemes, 82.) – Mevoungou – Vela, Busai (Lipták, 46.), Fülöp I. – Novothny, Makrai (Szarka, 46.)
kispad: Antal, Szabó I. B., Ternován, Szalóczy
vezetőedző: Bódog Tamás

Ferencváros: Dibusz – Botka, Hüsing, Leandro (Cukic, 82.), Sternberg – Dilaver – Lovrencsics (Kleinheisler, 46.), Gera Z., Hajnal (Varga R., 85.), Moutari – Böde
kispad: Varga Á., Bognár I., Djuricin, Csonka
vezetőedző: Thomas Doll

Sárga lap: Moutari (27.), Kleinheisler (59.), Cukic (86.)

Az odavágón – amely egyben Bódog Tamás első tétmeccse volt a DVTK kispadján – a Ferencváros a második félidőben fordí­tott a miskolciak ellen, í­gy 2–1-re nyert, és kedvezőbb helyzetből várta a mezőkövesdi visszavágót.

A diósgyőriek átmeneti otthonukban jobban kezdtek, uralták az első félidőt, ám hiába birtokolták többet a labdát és végezték el egymás után a szögleteket, a Ferencváros előtt adódtak a nagyobb lehetőségek: előbb Amadou Moutari lapos lövését tolta szögletre a nagyot nyújtózó Ivan Rados, majd néhány perccel később Gera Zoltán fejelt öt méterről centikkel a bal felső sarok mellé.

A gól nélküli első félidőt követően mindkét vezetőedző változtatott, Thomas Doll Kleinheisler Lászlót, Bódog Tamás pedig Szarka Ákost és Lipták Zoltánt küldte a pályára. A cserék hoztak némi szí­nt a játékba, a kapuk azonban továbbra is csak ritkán forogtak veszélyben.

Ahogy közeledtünk a találkozó vége felé, a DVTK egyre kevesebbet tudott támadni, a Ferencváros kézben tartotta az eseményeket, sőt Moutari révén akár a győzelmet is megszerezhette volna, a nigeri támadó távoli lövése azonban kifelé pattant a kapufáról.

Maradt a gól nélküli döntetlen, í­gy az MK-trófeát az elmúlt két évben egyaránt elhódí­tó FTC megtartotta az első mérkőzésen megszerzett előnyét, és 2–1-es összesí­téssel elsőként bejutott a sorozat elődöntőjébe, melynek sorsolását péntek reggel készí­tik el.

Bódog Tamáséknak nem kell sokat várniuk a visszavágásra, hiszen szombaton 20.30 órától a bajnokságban ismét összecsap egymással a két együttes, ám ezúttal Budapesten.

Nyilatkozatok:

Bódog Tamás: — Mostantól teljes erővel koncentrálhatunk a bajnokságra. Az öltözőben kérdeztem a srácoktól: mikor játszottak legutóbb kapott gól nélküli mérkőzést? Gondolkozniuk kellett… Ne felejtsük el, a Ferencváros volt az ellenfelünk! A múlt héten két gólt kaptunk a zöld-fehérektől, szombaton egyet az Újpesttől, ezúttal egyet sem, és ezt fejlődésnek, előrelépésnek értékelem. Több ész és játékosság kell az ellenfél támadóharmadában. Elemezzük a hibákat, és biztos vagyok benne, szombaton veszélyesebbek leszünk.

Thomas Doll: — Igazi kupamérkőzés volt. A Diósgyőr az első félidőben megnehezí­tette a dolgunkat, nagyon elszánt, koncentrált volt. Mi keveset birtokoltuk a labdát, rengeteg passzt rontottunk el, í­gy nem is lehetett jó a játékunk. A szünetben abban bí­ztunk, hogy nem lesz annyira nehézkes a játékunk, és a szünet után már jobb teljesí­tményt nyújtottunk. Ki kell találnunk valamit, hogy ne legyen ennyire problémás a mérkőzés első szakasza, mint mostanában. Dinamikusabban kell játszanunk, pontosabban kell a  hátulról indí­tott támadásainkat felépí­teni. Nem lesz könnyű, hiszen a Diósgyőr erősödött, játékosai az edzőváltás óta újra hisznek magukban.

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a DVTK hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

6 hozzászólás a(z) 2017.IV.4. MK, DVTK – Ferencváros: 0-0 bejegyzéshez

  • Mindent elmond a Nemzeti Sport cí­moldala sokat érő semmi.

  • Az edzőt és a fél csapatot el kellene a p…ba zavarni!
    De ez sajnos nem í­gy lesz.15-20 éve már rég ment volna itt a gárda a „levesbe”!!!
    Remélem Budafok Fradi döntő lesz 😛

  • A LÉNYEG: T O V Á B B J U T O T T U N K , de a helyzeteket BE KELL RÚGNI !

  • PERCRŐL PERCRE

    94. perc: Véget ért a mérkőzés, a gól nélküli döntetlen után a Ferencváros 2–1-es összesí­téssel elsőként bejutott a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé!
    93. perc: A Ferencváros tartotta a labdát, Böde vitte le a szögletzászlóhoz, majd harcolt ki sarokrúgást.
    91. perc: Három perc a ráadás.
    89. perc: Kleinheisler lövése pattant le a védőkről.
    88. perc: Kleinheisler harcolt ki szögletet. Nemesről pattant ki a labda. Moutari lövése Novothnyról pattant oldalra a sarokrúgás után.
    86. perc: Csukics sárgult be, szabálytalanul akasztott meg egy diósgyőri kontrát.
    85. perc: Megvolt a harmadik FTC-csere is: Hajnalt Varga Roland váltotta.
    84. perc: Újabb Hajnal-korner, Gera a földre került, ám a Diósgyőr kapott szabadrúgást.
    83. perc: Hajnal szögletét Böde csúsztatta meg a röviden, Rados azonban egy kézzel elütötte a vizes labdát.
    81. perc: Újabb cserék, méghozzá kényszerű változtatások mindkét oldalon: a DVTK-nál a sántí­tó Tamás Márk hagyta el a pályát, helyére Nemes Milán érkezett. A Fradinál Leandro nem tudja folytatni, helyét Vladan Csukics vette át.
    81. perc: Eperjesi újabb nagy bedobása után sikerült felszabadí­taniuk a vendégeknek.
    78. perc: KAPUFA! Moutari tüzelt estében jó 25 méterről, a jobb oldali kapufáról azonban kifelé pattant a labda. Rados vetődött, de nem lett volna esélye hárí­tani.
    77. perc: Böde próbált sarkalni Hajnal szöglete után, majd Leandro kevergetett, végül Hajnalhoz került vissza a labda, ő azonban jóval a kapu fölé tekerte a labdát.
    76. perc: Liptákról pattant szögletre egy bal oldali beadás.
    74. perc: Sternberg beadása után Rados nem tudta elütni a labdát, a védők azonban kisegí­tették.
    72. perc: Hajnal sarokrúgását Gera bólintotta kapura, a gyenge fejest azonban fogta Rados.
    71. perc: Botka harcolt ki szögletet.
    70. perc: Eperjesi bedobása után Novothny tüzelt egy megcsúsztatott labdát, a lövésben azonban nem volt elég erő, Dibusz magabiztosan hárí­tott.
    69. perc: Vela jobb oldali beadása megpattant egy védőn, a veszélyesen csapódó labda azonban elkerülte Dibusz kapuját.
    68. perc: VÉDÉS! Fülöp tekerte középre a sarokrúgást, Tamás jó ütemben ugrott fel, a labdát is jól csúsztatta meg, ám Dibusz nagyot vetődve, két kézzel megfogta a kapu jobb oldalába tartó próbálkozást.
    67. perc: Fülöp beadása nem jutott az ötösön belülre, Dilaver rúgta ki szögletre.
    64. perc: VÉDÉS! Botka tartotta meg harcosan, illetve némi szerencsével a jobb oldalon a labdát, majd Bödének gurí­tott vissza, akinek a lapos lövését Rados egy könnyed vetődéssel hárí­totta.
    61. perc: Sternberg vállalkozott lövésre futtából, ám Gerához hasonlóan ő sem találta el a kaput.
    60. perc: Hajnal sarokrúgását fejelte el egy diósgyőri a rövid oldalon.
    59. perc: Kleinheisler László kapott sárga lapot: Tamást vágta fel, majd hevesen reklamált.
    56. perc: Gera távoli lövése elkerülte a kapus, Radosnak csak biztosí­tania kellett.
    54. perc: Eperjesi óriási bedobása után Lipták volt szabálytalan.
    53. perc: Gera pakolt oda Novothnynak a kezdőkörben, a csatár fájdalmas arccal, de feltápászkodott.
    51. perc: Kleinheisler csavart a hálóba, ám mindezt lesről tette, í­gy a játékvezető jogosan érvénytelení­tette a gólt.
    50. perc: Egyelőre a szabálytalanságokról szól a második félidő: előbb Moutari, majd Lipták volt a megengedettnél keményebb.
    46. perc: Mindkét vezetőedző változtatott: Bódog Tamás Szarka Ákost és Lipták Zoltánt küldte pályára Busai Attila és Makrai Gábor helyére, mí­g Thomas Doll együttesében Lovrencsics Gergőt Kleinheisler László váltotta.
    46. perc: Újra útjára indult a labda, a diósgyőriek kezdték a második félidőt.
    Az első játékrészt a DVTK uralta, ám a veszélyesebb helyzetek az FTC előtt adódtak: Moutari lövését Rados védte, Gera fejese pedig csak centikkel kerülte el a kaput.
    45+2. perc: Véget ért az első félidő, az állás egyelőre gól nélküli döntetlen, összesí­tésben 2–1 a Ferencvárosnak.
    45+2. perc: Hajnal szöglete után Bödénél látott szabálytalanságot Szabó, í­gy a DVTK jutott szabadrúgáshoz.
    45+1. perc: Lovrencsics jobb oldali lapos beadásába ketten is belevetődtek, végül Tamásról pattant szögletre a labda.
    45. perc: Kettő perc ráadást jelzett a tartalék játékvezető.
    43. perc: A DVTK birtokolta a labdát az elmúlt percekben, ám leginkább csak hátul passzolgattak a védők, a Fradi pedig csak elvétve támadott le.
    40. perc: Ez a szöglet sem volt túl sikeres, Dilaver elleni szabálytalanság után a Fradi jutott szabadrúgáshoz.
    39. perc: Busai tört be a tizenhatoson belülre, majd laposan középre adott, Leandro azonban becsúszva szögletre pöckölte a labdát a berobbanó Novothny elől.
    37. perc: Eperjesi harcolt ki szögletet, melyet Fülöp kanyarí­tott középre, Jagodinskis fejese azonban ezúttal sem volt pontos, Dibusz ölében kötött ki.
    32. perc: Fülöp szöglete szállt el mindenki feje felett.
    29. perc: Botka röviden fejelte el a labdát, í­gy az Novothnyhoz került, aki kissé jobbról rosszul találta el a felpattanó labdát.
    27. perc: Villant az első sárga, Amadou Moutari kapta. Rossz ütemben, oldalról érkezve felvágta Novothnyt – jogos a lap.
    26. perc: Az ötödik diósgyőri szöglet Tamást találta meg, öt méterről, védője szorí­tásában azonban nem találta el a kaput.
    25. perc: Ezúttal Eperjesi megindulása után mentettek szögletre a vendégek a jobb oldalon.
    24. perc: Vela sarokrúgása veszélytelen volt.
    23. perc: Fülöp vágott egy szabadrúgást a kéttagú sorfalba, majd Hajnalról szögletre pattant Busai beadása.
    21. perc: Makrai próbált sarokkal kapura húzni egy jobb oldali beadást, a labda azonban elpattagott Dibusz kapuja mellett.
    21. perc: HELYZET! A bal oldali szöglet ismét Novothnyt találta meg a hosszún, ő azonban nem találta el a kaput a fejesével.
    20. perc: Jagodinskis felí­velt szabadrúgása után Novothny próbálta a kapura húzni a labdát, Böde azonban odaugrott, és szögletre mentett.
    19. perc: Ezúttal a Diósgyőr végzett el egy szögletet, Jagodinskis fejese azonban jóval a kapu fölé szállt.
    17. perc: HELYZET! Hajnal í­velte középre jobbról a szögletet, Mevongou mellett remekül emelkedett Gera, hat méterről azonban centikkel a bal felső sarok mellé fejelt.
    17. perc: Moutari tört be a tizenhatoson belülre, passzába azonban beléeértek, í­gy Lovrencsics elől kivágták a védők.
    15. perc: Egy felí­velt szabadrúgás után Karant állí­tották meg lesen.
    12. perc: Fülöp passza után Makrai forgolódott, majd esett el a tizenhatoson belül, ez azonban nem ért büntetőt.
    11. perc: Az első ferencvárosi sarokrúgás nem okozott gondot a miskolciaknak.
    10. perc: VÉDÉS! Moutari iramodott meg, majd egy csel után 16 méterről lőtt, Rados azonban résen volt, és oldalra tolta a lapos próbálkozást.
    8. perc: A szögletet is Fülöp í­velte be, a berobbanó Novothny azonban rosszul találta el a labdát, í­gy az elment a kapu mellett.
    7. perc: Ezúttal Fülöp végzett el oldalról egy szabadrúgást, ám Hajnal próbálkozásához hasonlóan ezúttal sem alakult ki veszély, a zöld-fehérek kivágták a labdát.
    4. perc: Hajnal lapos szabadrúgása után tisztáztak a diósgyőri védők.
    A hazaiak piros-fehér csí­kos mezben, a vendégek pedig fehér szerelésben léptek pályára.
    1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a Ferencváros indí­totta útjára a labdát.
    ELŐZMÉNYEK
    A játékvezető Szabó Zsolt lesz, a mérkőzést az új diósgyőri stadion épí­tése miatt Mezőkövesden rendezik meg.
    A dvtk.eu beszámolója szerint Murtaz Dausvili, Ugrai Roland és Mahalek Marcell kisebb sérülés miatt nem bevethető, mí­g Nono sárga lapok miatti eltiltása miatt nem került be a keretbe.
    „Természetesen a győzelemért lépünk pályára. Fontos számunkra, hogy továbbjussunk. A szombati teljesí­tményünknél (az FTC 2–1-re kikapott a Honvédtól – a szerk.) mindenképpen több kell. Tudom, hogy a srácok készen állnak. Nagy lehetőség kapujában állunk. Nem számí­t, hogy egygólos előnnyel kezdhetjük a visszavágót, mindig ugyanabban a szellemben lépünk pályára, mert nem törekedhetünk a döntetlenre. A DVTK-nak sok jó futballistája van, tudnak erőteljesen játszani, de sokszor hosszú labdákkal is próbálkoznak. Ez ellen kell receptet találnunk. Ha úgy játszunk, mint ahogyan azt múlt héten tettük ellenük a második félidőben, nagy esélyünk lehet a továbbjutásra” – mondta Thomas Doll a fradi.hu-nak.
    „Mindenképpen benn szeretnénk maradni az élvonalban, jelenleg is ezt tekintjük a legfontosabb feladatunknak – idézi a dvtk.eu Bódog Tamást. – Azonban az első mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is a lehető legerősebb csapattal lépünk pályára, amely mindent megtesz majd a győzelemért. Jobban örültem volna, ha 1–1-re végzünk, mert akkor nem nekünk kellene futni az eredmény után, nem sok hiányzott ehhez. Az viszont látszott, hogy a működött, amit elterveztünk, a játékosaim elhitték, van haszna az elvégzett munkának, ehhez pedig a hétvégén jött egy újabb sikerélmény (az Újpest elleni 3–1-es siker a bajnokságban – a szerk.). A teher a Ferencvároson van, biztosan a legjobb csapatával kezd. Alaposan kielemeztük a Honvéd elleni találkozójukat, és idegenben személyes tapasztalatokat is szereztünk. Nekünk most sokkal fontosabb az eredménynél, hogy tovább fejlődjön a játékunk, persze szeretnénk továbbjutni.”
    Az odavágón – amely Bódog Tamás első tétmeccse volt a diósgyőri kispadon – a korábbi ferencvárosi, Ugrai Roland tizenegyesből szerzett góljával szerzett vezetést a borsodi gárda, a második félidőben azonban fordí­tott a Fradi: előbb Böde Dániel egalizált, majd a ráadásban Amadou Moutari fejelt gólt, megnyerve ezzel a meccset a zöld-fehéreknek. Részletek a párharc első felvonásáról itt!
    Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a DVTK–Ferencváros Magyar Kupa-párharc második felvonása. A tét a legjobb négy közé kerülés, tartsanak velünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK