2017.XI.25. Haladás – Ferencváros: 2-1
Avatási ünnep: Fradi-veréssel köszöntötte új stadionját a Haladás
A győztes gólt ráadásul a 17 esztendős Kiss Tamás lőtte, 2–1-re nyertek a nagyon motivált hazaiak.
Remekül avatta fel új stadionját az NB I-ben a Haladás labdarúgócsapata: a kieső helyen álló szombathelyiek 2–1-re legyőzték a bajnokesélyes Ferencvárost.
Nyilatkozatok:
Michal Hipp: – Két hete dolgozom a csapattal, szinte teljesen tisztában vagyok valamennyi játékosom erősségeivel és hiányosságaival. Mivel bajnokság közben érkeztünk, taktikai, technikai dolgokat gyakoroltunk, nincs idő arra, hogy extra dolgokat kipróbáljunk. Tudjuk, hogy az FTC a meccs favoritja, de nincs előre megírva, hogy mindig az esélyesebb csapatnak kell győznie. A ferencvárosiaknak sok válogatott futballistája van, könnyen pótolják a hiányzókat. Kielemeztük a játékukat, sok az erősségük, meccs közben is könnyen váltanak szerkezetet, de láttuk a hibáikat is. Mellettünk az szólhat, hogy hosszú idő után egy új, gyönyörű stadionban játszunk itthon, és hogy a Fradi ellen nem lesz gond a motivációval. Bízom abban, hogy a szurkolótábor mellénk áll és 12. játékosként segít minket. Összegezve: tiszteljük ellenfelünket, de mindent megteszünk, hogy megnehezítsük a dolgát és sikeresek legyünk. Medgyes, Lévay, Tóth Máté, Tóth Benjamin sérült.
Thomas Doll: – Az utóbbi időben sokkal stabilabbak vagyunk, mint előtte. Miha Blazic, Joseph Paintsil és Stefan Spirovski nagyon fontos igazolások voltak, és a többi játékos is megtalálta a ritmust. Minden edzésen érezni, hogy sokkal erőteljesebbek vagyunk. Van lehetőségünk rotálni a csapatot, szerencsére kevésbé sújtanak minket a sérülések is. Ez lehet az oka annak, hogy sokkal sikeresebbek vagyunk, mint a szezon elején. Nagyon fontos, hogy ne azon járjon az eszünk, hogy nekik 11, nekünk pedig 35 pontunk van, maximális koncentrációra van szükségünk. Új stadionban léphetünk pályára, ez lesz az első bajnoki mérkőzés ott, ez számunkra is fontos. A srácokon is érezni a fókuszáltságot. Mindig nehezek az effajta mérkőzések, mert mi vagyunk a favoritok. Keményen kell küzdenünk, hasonlóan, mint azt a Debrecen ellen tettük. Tudatosan készülünk az előttünk álló kihívásokra, ez a feladatunk.
A mérkőzés:
Szombathelyi Swietelsky Haladás — Ferencváros: 2-1 (1-1)
Szombathely, 8.028 néző.
Vezette: Szabó Zsolt (asszisztensek: Szert, Vigh-Tarsonyi; alapvonali jv.: Andó-Szabó, Molnár A.; tartalékjv.: Horváth Z.)
Szombathelyi Swietelsky Haladás: Király – Schimmer, S. Wils, Németh Mi., Bosnjak – Jagodics M. – K. Mészáros (Pinte, 77.), Németh Má. (Kovács L., 57.), Rácz B. (Kiss T., 82.), Halmosi – Ramos
kispad: Gyurján, Grumic, Williams, Polgár
vezetőedző: Michal Hipp
Ferencváros: Dibusz — Botka, Otigba, Blazic, Pedroso — Spirovski, Gorriarán (Hajnal, 50.) — Varga R., Paintsil (Bőle, 72.), Lovrencsics G. (Moutari, 62.) — Priskin
kispad: Holczer, Batik, Leandro, Lovrencsics B.
vezetőedző: Thomas Doll
Gól: K. Mészáros (32.), Kiss T. (84.) illetve Blazic (34.)
Sárga lap: Jagodics M. (16.), Ramos (35.), S. Wils (81.), Kiss T. (88.), Bosnjak (90+3.) illetve Blazic (37.), Otigba (41.), Hajnal (70.), Priskin (87., 90+3.)
Kiállítva: Priskin (90+3.)
Az új Rohonci úti stadion első tétmeccsének első gólszerzője: Karol Mészáros.
A szombathelyiek szélsője fél óra után szerzett vezetést a hazaiaknak, korántsem érdemtelenül, addig ugyanis a Haladás akarata érvényesült. A hazaiak nekiestek a Fradinak, amely áldhatta a sorsot és kapusát, hogy a huszadik percre nem került hátrányba. Bár az első kaput eltaláló lövés Lovrencsics Gergő nevéhez fűződött (Király Gábor gond nélkül védett), utána a vasi együttes percei következtek. Előbb Németh Márió kapott ajándéklabdát Miha Blazictól, be is forgatta a védőt, ám a lövés pillanatában az esőtől felázott talajon elcsúszott, így Dibusz Dénes védte a jobb alsó sarokra tartó labdát. Nem sokkal később a régi stadion utolsó góljának szerzője, Halmosi Péter az új aréna első gólpasszát adhatta volna, ám remek centerezését Myke Bouard Ramos hat méterről az égbe lőtte. A támadó hőssé válhatott volna, percekkel később ismét helyzetbe került, ám a remek ütemben kifutó FTC-kapus ismét hárított. A fővárosi zöld-fehérek oldalán a védelem előtt futballozó szűrők kevés támogatást adtak a támadósornak, némi veszély csak az oldalról középre lőtt labdák után alakult ki, márpedig a bajnoki címre hajtó együttestől ennél azért több kellene.
Amennyire megérdemelt volt a hazaiak gólja, annyira váratlanul érkezett két perccel később az egyenlítés. A gyors gólváltás után kiegyenlítődött a játék, ám mivel a szünetig nem született újabb találat, és mivel a múlt héten Michal Hipp vezetőedző csapata rossz erőnlétére panaszkodott, azt kérdezhettük: a második félidőben is bírja-e majd a tempót a Haladás?
A folytatásban nagy visszatérővel igyekezett hatékonyabbá tenni együttese futballját Thomas Doll, Hajnal Tamás július 16-a után játszott ismét bajnokit. A középpályást a Puskás Akadémia elleni első fordulóban rendezett bajnokin agyrázkódás miatt cserélték le, ezúttal a szürkén futballozó Fernando Gorriarán helyén igyekezett fazont szabni a Fradi játékának. Bár a vendégek időnként képesek voltak kapujuk elé szorítani a kiesés elől menekülő ellenfelüket, helyzetet nem tudtak kialakítani, s úgy tűnt, a hazaiak erőnlét terén is állják a sarat. Sőt, a gólszerzéshez is közelebb álltak, Halmosi Péter szöglete után Jagodics Márk nem sokkal fejelt a jobb sarok mellé, Ramos pedig szabadrúgásból célozta meg a bal felső sarkot, és mindössze néhány centimétert tévedett.
A Fradi labdatartása kevés veszélyt hordozott magában, ám a 78. percben gyors adogatást követően Varga Roland lábában ott volt a győztes gól, ám tíz méterről a léc fölé lőtte a labdát. Más lépett elő főszereplővé: a csereként beálló, a tizenhetedik születésnapját pénteken ünneplő Kiss Tamás a végjátékban ravasz, de annál látványosabb (írjuk le így: alányesős) gólt ragasztott a jobb felső sarokba – 2–1! A hosszabbításban Priskin Tamás fegyelmezetlensége miatt emberhátrányban fejezte be a meccset a Ferencváros, így hazai győzelemmel vált teljessé a szombathelyi stadionavató-ünnepnap.
További képek: fradi.hu, nso.hu
Nyilatkozatok:
„Mindent megtettünk azért, hogy a Haladás ünnepelhessen. Az ellenfelünk nagyobb szívvel, szenvedéllyel játszott és emiatt vagyok kicsit elkeseredve – kezdte az értékelést Thomas Doll. – Emellett azért is mérges vagyok, mert kicsit keményebb volt a mérkőzés, és néhány játékoson azt láttam, hogy próbál elbújni. De ez nemcsak a bajnokságban fordul elő, hanem a nemzetközi, sőt a válogatott mérkőzéseken is. A csapatom a mérkőzés nagy részét a középpályán játszotta, előre nem volt elég erő, lendület, ezen a nedves pályán még egy szabadrúgást sem lehetett az ellenfél tizenhatosa körül kihasználni. Nagyon sokan félénken játszottak.„
Hozzátette, a meccs elején egyáltalán nem találtak magukra, a jobb oldalon a Haladás háromszor is veszélyes támadást vezetett, mielőtt megszületett volna az első gól. Gyakorlatilag csak futottak az események után, ennek a következménye volt a szombathelyiek vezető gólja.
„Ezután váratlanul kiegyenlítettünk, a második félidőre pedig úgy mentünk ki, hogy domináljunk, birtokoljuk a labdát. Azonban nagyon sok játékos nem kérte a labdát, nem hozta magát helyzetbe, nem vállalta be a kemény játékot. Amit ma támadásban mutattunk, azzal nem lehet meccset nyerni.„
Ezután elmondta, már a Paks ellen sem játszottak jól az elmúlt héten, csak a győzelem hatására a szőnyeg alá lettek söpörve a problémák. Többet kell dolgozni, a játékosok oldaláról nagyobb hajlandóságot kell mutatni, harcolniuk kell a pályán.
„Nem is baj, hogy megszakadt a kilenc meccs óta tartó sorozatunk, nem jó az, ha úgy szaladgál mindenki Budapesten, mintha mindenkit meg tudnánk verni. Aztán itt játszunk a Haladásnál… Néha el kell menni a fájdalom tűréshatáráig.”
Michal Hipp így értékelt a 2–1-re megnyert mérkőzés után.
„Alázattal készültünk a mérkőzésre, hiszen a Ferencváros volt magasan az esélyese. Azonban egész héten arról beszéltünk, hogy nem szabad úgy kimenni a pályára, hogy a félsz bennünk van, önbizalommal kell játszanunk, mindent meg kell tennünk a sikerért.”
Mint elmondta, jól kezdték a mérkőzést, több helyzetet is kialakítottak, pedig a Ferencváros ellen ez nem könnyű. A vezetést jelentő találat után nagyon gyorsan jött az egyenlítés, ami feldobta az ellenfelet és ezután ők uralták a meccset.
„Kicsit megnehezítette a dolgunkat, hogy a bemelegítéskor Polgár Kristóf megsérült, Schimmer Szabolcs viszont remekül helyettesítette. Félidőben figyelmeztettük a játékosokat, hogy ne forduljon elő az mint Balmazújvárosban, hogy a Ferencváros meghúz egy-két cserét, vagy változtat a felállásán és erre nem reagálunk. Ma jól tartottuk be a taktikát, bár az ellenfelünk többet birtokolta a labdát, mégsem sikerült helyzeteket kialakítania. A csapat odatette magát, küzdött, szívvel játszott, és így meg tudtuk nyerni a mérkőzést.”
Hozzátette, nagyon fontos volt a győzelem, de nem fognak elszállni, mert ha ránéznek a tabellára, látszik, sok pontot kell még szerezniük, hogy a Haladás bent maradjon az NB I-ben. Természetesen bízik benne, hogy ez a siker lökést, önbizalmat ad a csapatnak a folytatásra.
A győztes találatot szerző Kiss Tamással kapcsolatban elmondta, remekül dolgozik az edzéseken és úgy küldte pályára, hogy lőjön gólt.
Nagy S. (DVSC) 7 — Nego (Videoton) 7, Juhász R. (Videoton) 6, Bosnjak (Haladás) 7 — Bódi (DVSC) 7, Jovanovic (DVSC) 7, Nagy Dá. (Újpest) 7, Zsótér (Újpest) 8 — Koszta (Mezőkövesd) 7, Takács T. (DVSC) 8, Novothny (Újpest) 8 A forduló játékvezetője: Szabó Zsolt (Haladás — Ferencváros) 8 — Szert Balázs, Vígh-Tarsonyi Gergő, Andó-Szabó Sándor, Molnár Attila |
(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Haladás hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)
PERCRŐL PERCRE
VÉGE
AVATÁSI ÜNNEP VOLT MA.
VÉGE
VÉGE
ÖSSZEFOGLALÓ, KÉP, TABELLA, FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
VÉGE
EZZEL VÉGET IS ÉRT A MÉRKŐZÉS!
90+5.
PERC
Priskin (
90+5.
PERC
Bošnjak
90+5.
PERC
Priskin (
90+4.
PERC
Priskin Tamás és Bosnjak Predrag összecsap, tolongás. Sárga mindkét félnek.
90+3.
PERC
Pinte beadása Botkáé.
90+1.
PERC
Négy perc a ráadás.
90.
PERC
Király csúnyán elmér egy Hajnal-beadást, de megússza.
88.
PERC
Sárga a Moutarit visszahúzó és felrúgó Kiss Tamásnak.
87.
PERC
Priskin Tamás lök, majd reklamál. Sárga.
86.
PERC
A 2000-es fiú…
86.
PERC
Ez a 17 éves Kiss idénybeli 3. gólja. A magyar labdarúgás napján.
84.
PERC
KISS-GÓL, DE NAGYON NAGY GÓL! VEZET A HALI! KISS TAMÁS Ramos passzát a 16-os jobb sarkán belülről jobbal a túlsó felsőbe nyesi. Dibusz hiába vetődött: 2–1!
84.
PERC
A szabadrúgást Varga jobbal a kapu előtt keresztbe el.
83.
PERC
Frissítés a középpályán: Rácz le, Kiss Tamás be.
82.
PERC
Racz Kiss (RaczKiss
81.
PERC
Stef Wils felrúgja a 16-os bal sarka előtt Moutarit, egy sárgáért.
80.
PERC
Botka jobbal kapura lő 21-ről, Kovács gyönyörűen blokkol, becsúszva. Zseniális!
80.
PERC
A kétezres években a Haladás három hazai bajnokiján múlta csak felül a Ferencvárost: 2000-ben (3–0), 2012-ben (2–1) és 2016-ban (2–0). 2013-tól 2016 októberéig a Hali egymás után ötször gólképtelen maradt fővárosi riválisával szemben.
79.
PERC
Id. Pinte most segédedző a Halinál, a nyárig Jagodics Zoltán volt az.
78.
PERC
VARGA ZICCERBEN! De jobbal az ötös elől, 11-ről az égbe vágja Szpirovszki remek passzát.
78.
PERC
Pinte Patrik be, Mészáros le. Szélső helyett csatár, Pinte Attila fia.
77.
PERC
Meszaros Pinte (MeszarosPinte
76.
PERC
Priskin passzát Varga jobbról jobbal az oldalhálóba vágja, 13-ról. Király biztosított.
74.
PERC
Szpirovszki nem tud olyan látványosan kezezni, hogy ne kapjon sárgát, Kovács meg térfeléről megviccelnél Dibuszt, de célt téveszt.
73.
PERC
Kovács megmozgatja Királyt egy rossz hazaadással.
73.
PERC
A Haladás az utóbbi 20 NB I-es mérkőzéséből csak hármon tudott győzni. Ma három ziccer után szokott gólt rúgni…
73.
PERC
Doll utolsó mai cseréje, posztra: Paintsil le, Bőle Lukács be.
72.
PERC
Paintsil Bole (PaintsilBole
70.
PERC
Hajnal Tamás odacsúszik a jobbon lendületet vevő Rácznak, sárga.
69.
PERC
És Ramos nem sokkal teker a bal felső fölé, nem is rossz!
69.
PERC
Otigba megússza, nem kap újabb sárgát, Ramos bárhogyan rimánkodik. De szabadrúgás 29-ről, középről.
65.
PERC
Halmosi jobb oldali szögletét Blazic mellől nem sokkal fejeli a jobb sarok mellé Jagodics, nyolc méterről. HELYZET! Dibusz nem érte volna már el.
65.
PERC
Pedroso lekönyökli Mészárost, sárga nincs.
64.
PERC
Paintsil passzát Varga 21-ről a jobb alsó felé lövi meg, de véd Király. A kirúgással Mészáros elnyargal a jobbon, két csel után bead, Otigba Kovács elé fejeli a labdát, aki 18-ról a jobb sarok mellé ollózza azt. Parádés mozdulat, pontatlan lövés.
63.
PERC
A Haladás formája kieséssel fenyegetően rossz… A Hali a sereghajtó helyre csúszott vissza, és a legutóbbi hét bajnokiján nyeretlen. Több mint két hónapja, szeptember 16-án nyert legutóbb bajnokit a szombathelyi csapat (Haladás–Újpest 1–0), amely már a harmadik edzőjénél tart az idényben.
63.
PERC
A Ferencvárosé a legjobb aktív sorozat az NB I-ben, Thomas Doll csapata 9 mérkőzés óta nem talált legyőzőre. Idegenben öt mérkőzés óta veretlen a fővárosi zöld-fehér csapat, ráadásul ezeken a megszerezhető 15 pontból 13-at begyűjtött.
63.
PERC
Szélsőcsere a vendégeknél.
62.
PERC
Lovrencsics Amadou Kalala (LovrencsicsAmadou Kalala
59.
PERC
Bosnjak fejel jócskán a kapu mellé 14-ről egy Halmosi-beadást.
57.
PERC
Karmester helyett szűrő.
57.
PERC
Németh Márió le, Kovács Lóránt be.
57.
PERC
Németh Kovács (NémethKovács
56.
PERC
Leült a meccs, nyom a Fradi, de rossz 16-os előtti passzokkal. Bosnjak megabedobása sem az igazi, Németh Milán távolija meg kapuscsemege.
53.
PERC
Paintsil távoli lövése távolról sem jó.
52.
PERC
Pedroso rossz beadása Wilsé.
51.
PERC
Gorriarán nem folytatja, Hajnal Tamás folytatja a helyén. Szűrő le, karmester be.
50.
PERC
Gorriarán Hajnal (GorriaránHajnal
48.
PERC
Botka és Bosnjak nagyon keményen összerúg, ápolás, ebben részesült Gorriarán is.
46.
PERC
Varga szabadrúgását kifejeli a nagyon magasra emelkedő Jagodics.
46.
PERC
Ramos gyorsan nagyot rúg Pedrosóba.
46.
PERC
CSERE NINCS, FOLYTATJUK!
FÉLIDŐ
A nyugat.hu történelmi érdekességet „ásott ki”: 1981. október 24-én a Haladás–Ferencváros mérkőzésen a Hali vadonatúj szerelésben lépett pályára. Más kérdés, hogy az fehér volt ugyan, de piros ujjakkal és piros Haladás-felirattal, mert a sportszerszállító valamit elnézhetett… Tizenötezer néző előtt a Ferencváros 2–1-re győzött, a találkozón Király Gábor édesapja, Király Ferenc tizenegyest hibázott (félmagas lövését védeni tudta Kakas László).
FÉLIDŐ
Ha már Rohonci út: a régi stadiont 1922. május 7-én nyitották meg, majd 1969–1975 között újjáépítették, végül 2008-ban felújították. Az új aréna megépítéséről 2013-ban született meg a döntés.
FÉLIDŐ
Kép megtekintése a Twitteren
Kép megtekintése a Twitteren
ANONYMOUS
@kovacsyuri
Szombathely, Haladás stadion
10:37 – 2017. nov. 10.
válasz retweets 1 1 kedvelés
Twitter Ads-információk és Adatvédelem
FÉLIDŐ
Ez olyan zöld-fehér öszszecsapás lesz a mindenki számára új stadionban, amelyen helyzetéből adódóan mindkét csapatnak csalódás lenne még a döntetlen is. HAJDÚ B. István a meccs előtt.
FÉLIDŐ
Keserédes. Az első tétmérkőzés az új stadionban, ráadásul a Ferencváros ellen – a telt ház, a nagyszerű hangulat már biztos, a pályán viszont a labdarúgóknak kell megszakadniuk azért, hogy néhány esztendő múlva a hazai szurkolók ne keserédes emlékekkel gondoljanak vissza a szombati találkozóra. A helyezés és a pillanatnyi forma alapján a Fradinak áll a zászló, ám az ünnepi alkalom szárnyakat adhat a Haladásnak, s borulhat a papírforma. BABJÁK Bence, az NS tudósítója a meccs előtt.
FÉLIDŐ
A Haladás mérlege rossz az utóbbi időben, több mint két hónapja nyeretlen, azóta hét fordulóban két pontot szerzett. A soproni albérletben az utolsó három meccsét elveszítette. A Ferencváros a legutóbbi kilenc fordulóban 25 pontot gyűjtött, ilyen jó sorozata 2015 ősze óta nem volt. Vendégként a legutóbbi öt bajnokiján 13 pontot szerzett. A Haladás a legutóbbi hazai meccsét megnyerte a Ferencváros ellen (mlsz.hu).
FÉLIDŐ
VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!
45+1.
PERC
Immáron a Fradi ellen játszott a legtöbbször Bosnjak, 12-szer, ez volt második gólpassza volt kenyéradója ellen. Kétszer nyert, kétszer ikszelt, hétszer kikapott a Fradi ellen.
44.
PERC
Mészáros 5. Fradi elleni meccsén megszerezte első kanadai pontját, Blazic első gólját szerezte a Fradiban.
43.
PERC
Németh M. szabadrúgását kifejeli a középre húzódó Botka.
41.
PERC
Kenny Otigba is kap egy sárgát, lekönyökölte a balon Ramost, akit ápolni kell.
40.
PERC
Ramos kapura tör, szereli őt az ötösön Otigba, becsúszva. Nagy mentés!
39.
PERC
A szurkolók is egymásnak esnek, korántsem irodalmi stílusban. Családbarát környezet, na ja. Azért van, ami nem változik, de jó lenne, ha legalább a TV elől nem kellene elzavarni a gyereket.
37.
PERC
9 mérkőzést játszott le sorozatban a Ferencváros veretlenül a bajnokságban, legutóbbi öt idegenbeli bajnokiján a megszerezhető tizenöt pontból tizenhármat megszerzett.
20 legutóbbi élvonalbeli bajnokijából mindössze hármat nyert meg a Haladás, ebben a szezonban szeptember 16.(!) óta nyeretlen.
36.
PERC
Miha Blazic kap sárgát az előretörő Bosnjak becsúszva történő felvágásáért.
35.
PERC
Mike Bouard Ramos lekönyökli Botkát, sárga.
34.
PERC
DE OTT AZ EGALIZA! MIHA BLAZIC gyorsan javít, Varga jobb oldali, jobblábas szögletét az ötösről félmagasan a bal felső sarokba fejeli, Németh Milán mellől. A labda a földről pattant a léc alá: 1–1!
34.
PERC
A volt szlovák U21-es válogatott Mészáros első gólját szerezte, 9. bajnokiján az idényben. A Loki adta kölcsön.
33.
PERC
Rácz labdájából Halmosi futtatja középről a balon Bosnjakot, aki ismét laposan ad középre,Blazicot megelőzve KAROL MÉSZÁROS jobbal a jobb alsóba lő. Penge mozdulattal: 1–0!
32.
PERC
GÓÓÓL!!! Meszaros (1–0)
32.
PERC
ÉS ITT A GÓL!
32.
PERC
A hazai drukkerek mindent beleadnak, a vendégkórus meg felel rá, most speciel a Zalaegerszeget élteti. Foci és frocli, kar karban jártak mindig is.
29.
PERC
Pedroso most magasabb ívben ad be, Blazic 13-ról gyengéden a bal sarok mellé fejeli a labdát.
28.
PERC
MICSODA BLOKK! Pedroso beadását Lovrencsics ballal 11-ről kapura teszi, de blokkol Németh Milán és Wils, közös erővel!
27.
PERC
Mészáros felrúgja Pedrót, akinek stoplija felszakítja a szélső száját. Ápolás.
26.
PERC
Rácz futtatja remekül Ramost, aki az ötös bal sarka elől ballal a kivetődő Dibuszba pazarolja második ziccerét. Középen jött üresen Németh Márió…
24.
PERC
Rácz odacsúszik Paintsilnek, kihasználva a csúszós gyepet.
23.
PERC
Három a légiós a hazai kezdőben, először nincs fiatal az illetékes szabály bevezetése óta a Hali-kezdőben. A Fradiban öt légiós a kezdőben, egy a kispadon. A hazai kispadon egyébként kettő.
22.
PERC
Régen talán középcsatárból is jobban álltunk talán: Halmosi bal oldali lapos passzát az ötös elől, hét méterről az égbe rúgja Ramos…
21.
PERC
Nagyon esik, persze a mai cipőkkel és labdával könnyebb. Bezzeg régen!
Százéves tárgyak is fellelhetők, nem is kevés, Tóth-Potya István hagyatékában, amelynek darabjait az 1945-ben mártírhalált halt futballnagyság unokája mutatta meg lapunknak. Potya nemcsak nagyszerű labdarúgó, remek ember is volt, szellemi hagyatéka is példás – az élete pedig kész regény, számos elfeledett, rosszul ismert vagy a köztudatba be sem kerülő történettel. BŐVEBBEN ITT!
20.
PERC
A sértett majdnem gólpasszal áll bosszút, de szabadrúgását Priskin nem találja el fejjel az ötösön!
19.
PERC
Bosnjak meg Vargának lép oda, ez nem sárga. Doll el is mondja a maga véleményét, a maga stílusában.
19.
PERC
Paintsil 5 gólnál és 2 asszisztnál jár a ligában.
16.
PERC
Jagodics Márké az első sárga, odalépett Paintsilnek. Jagodics Zoltán, a szűrő apja mindkét csapatban futballozott.
16.
PERC
Paintsil lövése életerősebb, de Király kitolja vetődve a bal alsó elől a középtávoli, jobblábas próbálkozást.
15.
PERC
Németh Márió… Blazic passzol a fiatal magyarhoz, aki még ki is cselezi a légióst, majd tiszta helyzetből lőhet ballal, 13-ról, de éppen Dibuszhoz darálja a labdát. Nagy hiba volt!
12.
PERC
Priskin lő gólt Lovrencsics eltört lövése után, de lesről.
11.
PERC
Paintsil remekül indítja Vargát, aki elesik labdalevétel közben a 16-oson, Bosnjak mellett. Egész délután esett, ezért Varga is nagyot.
11.
PERC
A Haladás 2013 februárjában előszerződéssel kötötte magához az akkor a Veszprémben futballozó Bosnjak Predragot, és a nyáron üdvözölhette soraiban. A később magyar állampolgárságot kapó szerb védő Albánia ellen (1–0) 2014 júniusában a válogatottban is bemutatkozott. A Ferencváros lecsapott rá, ám csak egy bajnokin, a Lombard ellen (0–1) szerepeltette, s kölcsönadta Nyíregyházára. A labdarúgó 2015 nyarán tért vissza Szombathelyre. Ma játssza 101. bajnokiját a Haliban!
10.
PERC
A Ferencváros élvonalbeli bajnokin először 1936. szeptember 6-án vizitált a Haladásnál. A korabeli Nemzeti Sport-beszámoló szerint még Burgenlandból is érkeztek szurkolók a mérkőzésre, melyre négyezren látogattak ki. A Haladás kétszer is megszerezte a vezetést a nehéz talajú, felázott pályán, ez a korabeli erőviszonyok alapján óriási szenzációnak számított. A szünetben a Fradi játékosai autogramokat osztogattak (!), majd 3:2-re fordítottak. A verdikt így is egységes: a Haladás kitűnő teljesítményt nyújtott, a Ferencváros nem játszott tudásához méltón, és szerencsével tudott csak nyerni.
8.
PERC
Lovrencsics lő ballal 16-ról a bal alsó felé, Király vetődve fogja a labdát.
4.
PERC
A Polgár helyére a bemelegítés közben bekerülő Schimmer meghúzza a jobb szélt, de figyel Lovrencsics.
3.
PERC
Varga és Botka akciózik a jobbon, Németh Milán ment előlük.
2.
PERC
A korner már rossz.
2.
PERC
Bosnjak bal oldali beadását kirúgja a kapu elől Otigba.
1.
PERC
A hivatalos nézőszám: 8028.
01.
PERC
ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!
A hazaik tiszta zöldben, sárga díszcsíkkal, a vendégek fehérben, sárgászöld díszcsíkokkal.
„Nagyon fontos, hogy ne azon járjon az eszünk, hogy nekik 11, nekünk pedig 35 pontunk van, maximális koncentrációra van szükségünk – így a fradi.hu-n a vendégmester Thomas Doll. – Új stadionban léphetünk pályára, ez lesz az első bajnoki mérkőzés ott, ez számunkra is fontos. A srácokon is érezni a fókuszáltságot. Mindig nehezek az effajta mérkőzések, mert mi vagyunk a favoritok. Keményen kell küzdenünk, hasonlóan, mint azt a Debrecen ellen tettük. Tudatosan készülünk az előttünk álló kihívásokra, ez a feladatunk.”
Egy kis örökmérleg: 122 mérkőzés, 22 Hali- és 74 Fradi-sikerrel, 115, ill. 242 rúgott góllal.
„Nagyon fontos, hogy ne azon járjon az eszünk, hogy nekik 11, nekünk pedig 35 pontunk van, maximális koncentrációra van szükségünk – így a fradi.hu-n a vendégmester Thomas Doll. – Új stadionban léphetünk pályára, ez lesz az első bajnoki mérkőzés ott, ez számunkra is fontos. A srácokon is érezni a fókuszáltságot. Mindig nehezek az effajta mérkőzések, mert mi vagyunk a favoritok. Keményen kell küzdenünk, hasonlóan, mint azt a Debrecen ellen tettük. Tudatosan készülünk az előttünk álló kihívásokra, ez a feladatunk.”
JÖTTEK-MENTEK!
A Haladástól a Ferencvároshoz:
2014, Bosnjak Predrag, 300.000 euró
2014, Ugrai Roland, 100.000 euró
2008, Pölöskey Péter, ingyen
2002, Leandro, i.
1987, Topor Antal
1974, Szabó Ferenc
1961, Novák Dezső
1957, Horváth György
A Ferencvárostól a Haladáshoz:
2015, Bosnjak Predrag
1993, Schneider Gábor
1991, Topor Antal
1981, Szabó Ferenc
1969, Horváth László
1968, Rátkai László
Eltiltott nincs.
A hazaiaktól Jancsó (talpcsonttörés), Lévai (bokacsonttörés) és Medgyes (combizomszakadás) sérült, a vendégektől Böde (combizomszakadás) és Gera Z. (combműtét után) sérült.
A Videotonnal a bajnoki címért harcoló Ferencvárost aligha hatja meg az ünnepi hangulat, a történelmi mérkőzés. Bár Thomas Doll vezetőedző sérülés miatt két gólvágójára, Böde Dánielre és Varga Rolandra sem számíthat, a második helyezett zöldfehérek a találkozó esélyesei. A kilencmeccses veretlenségi sorozattal
érkező vendégek legutóbb augusztus 27-én vesztettek bajnokit, míg a Haladás szeptember 16-án szerzett legutóbb három pontot.
A 38 esztendős futballista szerint más érzés lesz kifutni a pályára, mint a régi stadionban volt, ugyanakkor a szívéhez még az a pálya áll közelebb, amelyhez gyermekkori emlékei kötötték.
„Király Gáborral sokat beszéltünk az öltözőben arról, milyen edzőpályákon nőttünk fel, és mindegy, mennyire omladoztak a régi épületek, nekünk a második otthonunkat jelentették. A mostani helyzet olyan, mintha a viskóból luxuslakásba költöztünk volna. Minden itt töltött perc öröm, ugyanakkor egyelőre még nem laktuk be, még nekünk is szoknunk kell, hogy mostantól ez az új otthonunk. Szerencsére a kedvező változáshoz mindig könnyebb alkalmazkodni. A fejlődéshez kellenek az új stadionok, ugyanakkor ha a mi generációnk nem a salakos edzőpályán tanulja a futballt, nem lett volna ennyire erős bennünk a vágy, hogy kitörjünk. A szívünkben volt a klub, de mivel láttuk a különbséget, mindenáron külföldre akartunk szerződni. A mai fiatalok sokkal jobb körülmények között készülnek, de emiatt nem szabad elkényelmesedniük. Ők már a füves edzőpályához, az akadémiához, a modern stadionokhoz szoktak hozzá, de az én generációm éppen azért tudja értékelni a mostani körülményeket, mert nem felejtjük, honnan indultunk.”
Halmosi Péter mondta ezt, aki Rohonci úti régi stadion történetének utolsó gólszerzője, a 2015 decemberében rendezett bajnokin a szombathelyiek rutinos futballista góljával győzték 2–1-re a Puskás Akadémiát. Szombaton már az új fejezet lapjai íródnak a november 8-án modern aréna történetében. Az ellenfél a Ferencváros, a telt ház biztos, a pénztárak pénteken ki sem nyitottak, ezért jegy nélkül senki se induljon a meccsre, mert biztosan kapun kívül reked.
„Furcsa érzések kavarognak bennem – mondta Halmosi – Európai mércével is csodálatos létesítményt húztak fel, amikor csütörtökön a stadionban edzettünk,
mondogattuk is egymásnak, hogy már a gyakorlás is teljesen más hangulatban telik ezen a kiváló gyepszőnyegen, ilyen környezetben. Olyan érzés, mintha másik dimenzióba kerültünk volna. Viszont épp ideje, hogy a játékunk is új szintre kerüljön. Ha nem akarunk kilátástalan helyzetben telelni, győznünk kell.
A Fradi ellen is bízom a bravúrban.”
„Nem most történt, lassan már két esztendeje. Mégis, amióta biztossá vált, hogy az új stadionban fogadjuk a Ferencvárost, többször is eszembe jutott, hogy az azóta lebontott arénában én szereztem az utolsó gólt…”
„Az összeállítás sehol a világon nem a játékos dolga. De azért reménykedem, hogy futballozhatok Szombathelyen a csodás stadionban. Úgy tudom, jól fogynak a jegyek, s megeshet, hogy a remek talajú pályán telt ház előtt játszhatunk. Egyébiránt a romániai légiós évek tapasztalatai alapján elmondhatom, hogy infrastruktúra tekintetében Románia előtt járunk. Mert míg kint három, esetleg négy stadion felel meg a mai kor követelményeinek, idehaza majd’ minden csapatnak van vagy hamarosan lesz minőségi stadionja.”
„Elszakadt a combközelítő izmom a dán Midtjylland elleni idegenbeli Európa-liga-mérkőzésen – mondta Bőle Lukács. – Sajnos a gyógyulás sokkal hosszabb
ideig tartott, mint ahogy gondoltam, de most már elmondhatom, egyre jobb erőben érzem magam, ennek köszönhetően a keretben is helyet kapok. Fájdalom, csupán három forduló van hátra az őszi szezonból, mert azért be kell vallanom, a meccsterhelésnél nincs jobb edzés a világon.”
A ferencvárosiak szakmai stábja óvatosan bánik Bőle Lukáccsal: a DVSC ellen 2–1-re megnyert mérkőzésen három percet adott neki, a legutóbbi, Pakson játszott bajnokin (2–0) azonban nem küldte pályára a cserepadon ülő labdarúgót.
Nagy reményekkel szerződött a nyáron a 27 éves Bőle Lukács a román élvonalban szereplő CSM Politehnica Iasitól az Üllői útra, és Thomas Doll, a Ferencváros
vezetőedzője vele képzelte el csapata bal oldalát. Ahogy egy újonnan átigazolt játékos esetében szokás, már az első fordulóban a kezdőben kapott lehetőséget. S bár nem játszott rosszul a Puskás Akadémia elleni hazai meccsen (1–1), sérülés miatt később még a zöld-fehérek keretéből is kimaradt.
„Azokkal értek egyet, akik azt mondják, nem pusztán az erőnléten múlik, hogy elfogy a levegő. Embere válogatja. Az állóképesség a mentális állapottól is függ. Ha fejben tompa vagy, a tested sem megfelelően reagál. Van, akinél sérülés vagy kihagyás miatt nem volt meg az alap, amelyre építeni lehet, mást a helyzetünk feszélyezi. Kieső helyen állunk, ez sok játékost megvisel. Főleg a fiatalokra kell figyelni, nehogy a kelleténél nagyobb teher nehezedjen rájuk. A mögöttünk hagyott időszak rámutatott, hogy mindenkinek ki kell lépnie a komfortzónájából ahhoz, hogy ismét eredményesek legyünk.”
„Igyekszünk optimisták maradni – mondta Bosnjak Predrag. – Téved, aki azt gondolja, a rosszkedv az úr az öltözőben. A hibákat minden egyes alkalommal megbeszéltük, kiveséztük, de nincs egymásra mutogatás. Egységesek vagyunk, széthúzás nélkül, ez erőt kölcsönöz a folytatásra. Magam is az a fajta vagyok, aki nem szívesen rágódik a múlton, a történteket eldolgoztuk, s tanultunk belőlük. Dolgozni kell tovább. Michal Hipp vezetőedző nagyon kedvező benyomást tett ránk, amikor idekerült, két korábbi nyíregyházi csapatársamat, a szlovák Igor Zofcákot, továbbá a válogatott Juraj Halenárt is kifaggattam róla. Halenár a játékosa volt a Petrzalkában, és csupa jót mondott róla. Dicsérte a szakértelmét, a hozzáállását, valamint azt is, ahogyan a labdarúgókat kezeli. Bízom benne, hogy az együttműködésünk sikeres lesz.”
„Az ünnepélyes megnyitó előtt két napig szakadt az eső – emlékezett. – Nem tudtuk, milyen lesz a gyep, ám az állapota minden várakozásunkat felülmúlta. Szép a stadion, remek a talaj, egyetlen stoplis sem hasított rajta lyukat, holott volt, aki gumisban, más csavarosban játszott rajta, mégis remekül bírta a megpróbáltatást. Remélem, hogy ugyanezt majd a csapatunkról is elmondhatjuk szombaton.”
„Nem mindennapi találkozó vár ránk, a Fradi ellen játsszuk első tétmérkőzésünket az új Haladás-stadionban – mondta Bosnjak Predrag, a Haladás egyszeres válogatott hátvédje. – Csapatunk ügyvezetője, Tóth Miklós nemrég újságolta, hogy felettébb jól fogynak a jegyek, valószínűleg telt ház és remek hangulat lesz. Ilyen körülmények között nem számít a múlt meg a rossz szereplés, kizárólag az, hogy méltó módon avassuk fel bajnokin is a létesítményt. Bevallom, izgatottan várjuk a mérkőzést, s nagyon örülünk, hogy végre visszatérhetünk a Rohonci útra.”
Első bajnokiját játssza a Haladás az új Rohonci úti stadionban. Az ünnepi alkalmat – a Ferencváros elleni erőpróbát – azonban beárnyékolja a vasi csapat rossz szereplése: legutóbbi hét bajnokiján nyeretlen maradt, két döntetlen mellett ötször kikapott. A szombathelyiek mégis igyekeznek a szombati mérkőzésre félretenni a közelmúltat, mondván, az ünnep csakugyan ünnep legyen.
„Nem csak az erőnléten múlik, ha elfogy a levegő, sok összetevője van az állóképességnek. Mindanynyian láttuk, mi volt a baj Balmazújvárosban. Voltak játékosok, akik ilyen-olyan okból tudásuk alatt játszottak, s a többiek ezt nem tudták ellensúlyozni. Ez döntő egy élvonalbeli mérkőzésen, amelyen
egyedül az eredmény számít. Ha sorra kikapsz, rossz minden, ha nyersz, semmi gond. Nekünk mostanában sajnos nem sok sikerélményben van részünk.”
A Balmazújvárostól elszenvedett 2–1-es vereség után a figyelem középpontjába került a vasiak erőnléti állapota, az állóképesség hiánya. Tóth Miklósnak jelentős NB I-es múltja van, futballozott Győrben, Siófokon, Sopronban és Szombathelyen is. A vezetői székben ülve labdarúgóként is gondolkozik.
A Haladás új stadionját november 8-án ünnepélyes megnyitóval, valamint a horvát NK Osijek elleni győztes találkozóval (3–1) avatták fel a szombathelyiek.
„Ezért nagy show-műsorral nem, »csupán« apró figyelmességgel készülünk a szombati mérkőzésünkre – árulta el az ügyvezető. – Majd meglátják… Szeretnénk ugyanakkor, ha a Fradi elleni bajnoki jelentené a fő attrakciót.”
A billentyűknél: B. J.
ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A HALADÁS–FERENCVÁROS NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETíTÉSÉBEN!