2018.IV.14. DVSC – Ferencváros: 1-1

Könyves három kapufás gólja egy pontot ért az FTC ellen

Közel 11 ezer néző előtt, remek hangulatban ikszelt egymással a DVSC és a listavezető.
A labdarúgó NB I 26. fordulójának záró mérkőzésén a Ferencváros idegenben 1–1-es döntetlent játszott a DVSC-vel, í­gy továbbra is őrzi az első helyet a tabellán.

Nyilatkozatok:

Herczeg András: – Azt gondolom, a Honvéd elleni kupasiker és a Paks elleni győzelem jót tett a játékosok hangulatának, önbizalmának, magabiztosságának. Jó teljesí­tményt nyújtottunk ezeken a találkozókon, szeretnénk hasonlóan szerepelni szombaton a Ferencváros ellen is. Nagyon készülünk a meccsre, hisz a bajnokaspiránst fogadjuk, amely nagy versenyfutásban van a Videotonnal. Nem feltartott kezekkel lépünk majd pályára, szeretnénk jól és eredményesen futballozni. Szerencsére sok szurkoló előtt játszunk majd, ez mindig feldobja a futballistákat. Úgy érzem, a Ferencváros ellen úgy van esélyünk, ha mindenki összefog, együtt a szurkolókkal jó eredményt érhetünk el.

Thomas Doll: – Szeretném, hogy a csapat jobb idegenbeli teljesí­tménnyel rukkoljon elő, mint a legutóbbi találkozókon, de tudjuk, min kell változtatni egy erős Debrecen ellen. Nekünk a saját játékunkra kell összpontosí­tanunk, fontos, hogy koncentráltan és megfelelő mentalitással vágjunk neki a találkozónak. A Ferencváros ellen minden csapat hazai pályán még többet hoz ki magából, csakhogy bizonyí­tson, ezért alaposan fel kell készülnünk. Az én időmben a Berlinnél ugyanez volt a helyzet, mindig nagyon motiváltak voltak az ellenfelek. Futballistaként megtanultam, miként kell ezt kezelni, most csapatként kell megmutatnunk, hogy ugyanolyan intenzitással tudunk játszani Debrecenben, mint otthon is.

A mérkőzés:

DVSC — Ferencváros: 1-1 (1-1)
Debrecen, Nagyerdei Aréna, 10.841 néző.
Vezette: Iványi Zoltán (asszisztensek: Tóth II. V., Király; alapvonali jv.: Bognár T., Pintér Cs.; tartalékjv.: Lémon)

DVSC: Nagy S. — Kinyik, Szatmári Cs., Bényei, Barna (Mészáros N., 90.) — Varga K., Jovanovic (Filip, 65.), Tőzsér, Bódi — Tabakovic (Takács T., 52.), Könyves
kispad: Kosicky, Tisza T., Kuti, Bereczki
vezetőedző: Herczeg András

Ferencváros: Dibusz — Botka, Blazic, Otigba, Pedroso — Leandro, Spirovski — Varga R. (Moutari, 77.), Nagy D. (Georgijevic, 80.), Paintsil (Priskin, 89.) — Böde
kispad: Holczer, Lovrencsics G., Koch, Rui Pedro
vezetőedző: Thomas Doll

Gól: Könyves (37.) illetve Varga R. (8.)
Sárga lap: Tőzsér (35.), Takács T. (69.) illetve Leandro (71.), Otigba (80.)
Kiállí­tva: Herczeg András (35.)

Varga kontra Varga?

A forduló záró mérkőzésének első pillanataiban úgy tűnt, ez a kérdés döntően befolyásolhatja a bajnoki találkozó kimenetelét. Először ugyanis a debreceniek reménysége, Varga Kevin tüzelt hatalmas erővel az FTC kapujára, Dibusz Dénes védett, válaszképpen alig egy perc elteltével, a góllövőlistát vezető ferencvárosi Varga Roland első lehetőségéből betalált (0–1) – tizenhatodik találatával máris vezetett az FTC.

Arra ezúttal számí­tani lehetett, hogy a két csapat hatalmas elánnal veti magát a küzdelembe, és minden amellett szólt, hogy ez csakis jó NB I-es meccs lehet. A múlt héten öt gólt szerző DVSC a listavezető Fradit fogadta, és a vendégek úgy léptek pályára, hogy tudták, nagy riválisuk, a Videoton két pontot Mezőkövesden hagyott. Tí­zezer néző egy gyönyörű stadionban, nagyszerű idő: se hideg, se túl meleg nem volt – élmény ilyen körülmények között futballozni, ráadásul a nézőtéri hangulat miatt is Magyarországon ritkán tapasztalható atmoszféra közepette zajlott a bajnoki.

Az első félidőben úgy tűnt, a Fradi korai gólja döntően meghatározhatja a mérkőzés kimenetelét. Thomas Doll csapata a vezetés birtokában megnyugodott, próbálta minél többször a labdát az ellenfél térfelén járatni, mire a hagyományos, 4–4–2-es szisztémában futballozó DVSC szándéka a pálya középső zónájának minél gyorsabb átjátszása volt, ezért hosszú indí­tásokkal terelte a játékot a vendégek tizenhatosának környékére. A fejpárbajban erősnek bizonyultak a Fradi védői, í­gy Dibusz Dénesnek sokáig nem akadt munkája. Aztán ismét Varga Kevin hí­vta fel magára a figyelmet, amikor a félidő közepén mintegy hatvanméteres pontos keresztlabdával ragadtatta tapsra a tí­zezer jelenlévő nagy részét.

Majd hirtelen felpörögtek az események! Egy ártalmatlannak tűnő szituáció végén úgy festett, Tőzsér Dániel próbálja megnyugtatni a reklamáló Varga Kevint, ám mégis a DVSC csapatkapitánya kapott sárga lapot szövegelésért, az eset nyomán a kispadja előtti területet elhagyó Herczeg Andrást a nézőtérre küldte Iványi Zoltán, jelentős füttykoncertet kiváltva. Néhány másodperc múlva kiderült, a harag mégis jó tanácsadó: Könyves Norbert végigrobogott a ferencvárosi térfélen, és hatalmas gólt szerezve egyenlí­tett (1–1).

Az egyenlí­tés ébresztőt jelentett a zöld-fehéreknek, akik megpróbáltak gyorsí­tani a tempón, talán rájöttek, hogy túlságosan kényelmessé váltak a vezetés megszerzése után, és több energiát kell mozgósí­taniuk, ha győzni akarnak. Ennek megfelelően a szünetig mezőnyfölényt harcoltak ki, és bár voltak lövési lehetőségeik, az eredmény nem változott.

A ferencvárosiak tempófokozása a szünet után sem csökkent: amint elkezdődött a második félidő, Böde Dániel fejelt nem sokkal a kapu mellé, és ez a jelenet is arra utalt, hogy az FTC győztesen akar távozni. A mérkőzés negyedik negyedórájában a Fradi birtokolta többet a labdát, de erre nagyon felkészült a DVSC, hiszen mind a tí­z mezőnyjátékosa a saját térfelére visszahúzódva, egymáshoz közel helyezkedve próbálta lezárni a kapu felé vezető területeket, és megakadályozni, hogy a vendégek szélsői fel tudjanak gyorsulni.

Böde következő fejese már nem ment mellé, a labda ugyanis a kapufáról pattant ki, vagyis állandósulni látszott a nyomás a hazai csapaton. Mindkét csapat meg akarta nyerni a mérkőzést, nőtt a feszültség, egyre idegesebbekké váltak a játékosok. Dibusznak is figyelnie kellett – bár a játék, a meccs nagy részében tőle távol zajlott, a szórványos ellentámadások során kétszer is nagyot kellett védenie. Az iram meghaladta az NB I-es átlagot, s a szurkolók kí­váncsian várták: lesz-e még egy fordulat ebben a mérkőzésben?

Nos, nem lett, noha az utolsó pillanatig a DVSC több szögletet is elvégezhetett, újabb gól már nem született – az FTC nem tudta kihasználni a Videoton mezőkövesdi botlását, az aranyéremért zajló szoros verseny tovább folytatódhat.

További képek: fradi.hunso.hu, Farkas Zsolt

Nyilatkozatok:

A DVSC vezetőedzője, Herczeg András szerint mindkét csapat hatalmas energiákat fektetett a találkozóba.

„Az első húsz perc nem a miénk volt, a Fradi nagyon jól játszott, mi nem nagyon tudtuk birtokolni a labdát, rúgták is a gólt. A huszadik perctől változtattunk, innentől kezdve jobb lett a játékunk, stabilabbak voltunk. Sikerült is az egyenlí­tő gólt megszerezni. A második félidőben kiegyenlí­tettebb volt már a játék, igaz a Ferencvárosnak volt egy kapufája. A Fradi igazolta, hogy egy komoly csapat, nagyszerű játékosokból áll, de a mi is felnőttünk a feladathoz. Azt sajnálom, hogy a második félidőben volt egy kis pontatlanság, mert lehet, hogy veszélyesebbek is lehettünk volna. De úgy érzem, a játékosok mindent megtettek ezen a mérkőzésen.”

A játékvezető az első félidőben elküldte a kispadtól a debreceni trénert, az esetről a Nemzeti Sport kérdezte.

„Olyan sohasem lesz, hogy az edző és a játékvezető egyformán í­tél meg bizonyos szituációkat. Nyilván reklamáltam, mert nem értettem egy-két í­télettel egyet. Feszültebb voltam én is, nagyon akartunk bizonyí­tani. Ez egy folyamat vége volt, de tisztában kell lennem azzal, hogy a bí­ró vezeti a mérkőzést, nem én. Viszont azt bátran mondhatom, hogy tiszta a lelkiismeretem, mert csúnyán sosem beszélek, káromkodni nem nagyon hallanak, tehát semmi olyat nem mondtam. Reklamálás volt, de meg is beszéltük Iványi úrral a mérkőzés után. Furcsa volt, mert nem nagyon kerültem még ilyen helyzetbe. De a kommunikációt nem befolyásolta, mert a kispad felett ültem az első sorban.”

A ferencvárosiak trénere, Thomas Doll egyáltalán nem volt elégedett az eredménnyel.

„Nem is szeretnék olyan sokat mondani. Vigyáznom kell, hogy ne túl érzelmesen reagáljak. Azt gondolom: a csapatom megérdemelte volna ma, hogy győzzön itt. Jó mérkőzés volt a nézők számára is, a hangulat is tetszett. Igazából több nem is jut eszembe. Néhány szituáción gondolkozom, melyek a második félidőben történtek, de azt hiszem jobb, ha nem kommentálom ezeket a helyzeteket. Szerintem mindenki saját maga képezzen róluk véleményt. Különben megint meg kell jelennem a szövetségnél.”

A Nemzeti Sport unszolására a német szakember azért bővebben is kifejtette, hogy mit gondol a meccsről.

„Harminc percig jól játszottunk, utána kezdőkre jellemző hibát hajtottunk végre. Nem volt szükséges, hogy Böde Danira felí­veljük a labdákat. Semmi nem indokolta ezt, nyugodtan felépí­thettük volna hátulról a támadásokat. Aztán a középpályán elvesztettük a labdát, a középső védő nem a megfelelő helyen állt, gyakorlatilag előkészí­tettünk egy egyébként gyönyörű gólt.”

Varga Roland:

A 26. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Dombó (Mezőkövesd) 6 — Ikenne-King (Bp. Honvéd) 6, Hegedűs J. (Puskás Akadémia) 6, Bényei (DVSC) 6, Stopira (Videoton) 6 — Varga R. (Ferencváros) 6, Tőzsér (DVSC) 6, Rudolf (Balmazújváros) 7, Nwobodo (Újpest) 7 — Könyves (DVSC) 6, Novothny (Újpest) 7
A forduló játékvezetője: Szőts Gergely (Puskás Akadémia — Bp. Honvéd) 9 — Szalai Balázs, Farkas Balázs, Molnár Attila, Kulcsár Katalin

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a DVSC hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

3 hozzászólás a(z) 2018.IV.14. DVSC – Ferencváros: 1-1 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    VÉGE

    Véget ért a mérkőzés, a Ferencváros jó hangulatú mérkőzésen játszott 1–1-es döntetlent a DVSC-vel.

    90+5.

    PERC
    Bódi sarokrúgása után elment a kapu előtt a labda.

    90+4.

    PERC
    Ezt is Tőzsér végezte el, a labda a másik oldalon kanyarodott ki, de utoljára Georgijevicset érintette. Még egy szöglet jöhet.

    90+4.

    PERC
    Tőzsér szögletét a rövid oldalon álló Pedroso fejelte ki újabb szögletre.

    90+3.

    PERC
    Pedroso sodorta szögletre a labdát Könyves elől.

    90+2.

    PERC
    Szpirovszki maradt a földön a kezdőkörben, Bódi ment neki kőkeményen.

    90+1.

    PERC
    Három perc a ráadás a meccs végén.

    90+1.

    PERC
    Takács verte át Leandrót és Pedrosót a jobb szélen, beadása azonban nem talált társat.

    90.

    PERC
    A Fradi is cserélt, Joseph Paintsil helyére Priskin Tamás érkezett.

    89.

    PERC
    Megtörtént a harmadik debreceni csere is, a lábát fájlaló Barna Szabolcsot Meszáros Norbert váltotta.

    89.

    PERC
    Dibusz öklözte a mezőnybe a labdát egy bal oldali szöglet után.

    86.

    PERC
    Varga cselezgetett a ferencvárosi tizenhatoson belül, végül óriási luftot rúgott. így Takács próbálkozhatot, ám ő jóval a kapu fölé küldte a labdát.

    85.

    PERC
    Pedroso lövését Könyves blokkolta.

    85.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    85.

    PERC
    Georgijevics azonnal helyzetbe is került, Leandro bal oldali beadása után egy hazai játékosról került elé a labda, majd egy másik DVSC-védőről szögletre pattant a lövése.

    83.

    PERC
    Újabb ferencvárosi csere, Nagy Dominik helyére Dejan Georgijevics állt be.

    82.

    PERC
    Dibusz szerezte meg a labdát a sarokrúgás után.

    82.

    PERC
    Takács harcolt ki szögletet Blazic mellett.

    81.

    PERC
    Otigba Kenneth kapott sárga lapot, mivel megrúgta Bódit a felezővonal közelében.

    80.

    PERC
    Paintsil vissza is tért a pályára.

    79.

    PERC
    Ápolni is kell a ghánai játékost.

    79.

    PERC
    Paintsil maradt a földön, a hátulról érkező Könyvestől kapott egyet.

    77.

    PERC
    Cserélt Thomas Doll: Varga Roland helyére Amadou Moutari érkezett.

    76.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    75.

    PERC
    Védés! Könyves becsapta a védőjét a tizenhatoson belül, majd tüzelt, de Dibusz hárí­tott, a kipattanót pedig eltakarí­tották a vendégek.

    73.

    PERC
    Bényei ezúttal Paintsil lábát húzta el, ő azonban nem kapott lapot.

    72.

    PERC
    Böde borí­totta fel Kinyiket.

    71.

    PERC
    Leandro is besárgult. Ugyan a labdát találta el, de nagyon veszélyesen csúszott rá Filipre.

    69.

    PERC
    Takács Tamás volt a tettes, belekapott Blazic arcába – kapott is egy sárga lapot.

    69.

    PERC
    Tőzsér szabadrúgása nem volt túl pontos, közben Blazic lent maradt a földön. Lehet, hogy kapott egy könyököst.

    68.

    PERC
    Otigba vágta fel Bódit a bal szélen.

    66.

    PERC
    Egy felí­velés után Kinyik és Bényei között Paintsil kaparintotta meg a labdát, de a túlerő végül győzött, s szerelték a tizenhatoson belül.

    65.

    PERC
    Aleksandar Jovanovic nem tudja folytatni, Ioan Filip vette át a helyét a pályán.

    64.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    63.

    PERC
    Jovanovicot kellett rövid ideig ápolni.

    63.

    PERC
    A támadásnál Tőzsér egyébként eltakarí­tota Bödét, de a játékvezető szerint ezért nem jár tizenegyes.

    62.

    PERC
    Nagy próbálkozott egy lövéssel 12 méterről, de Nagy biztosa megfogta a lapos próbálkozást.

    60.

    PERC
    Thomas Doll ezen csak nevetni tud – Könyvesnek kétségtelenül nagyobb szerencséje volt azon a térfélen a kapufákkal.

    59.

    PERC
    KAPUFA! Leandro beí­velése után Böde háttal a kapunak csúsztatta meg a labdát, amely a bal oldali kapufáról kifelé pattant.

    59.

    PERC
    Könyves lökte fel Leandrót.

    57.

    PERC
    A lövésre készülő Bödét szerelte szabályosan Szatmári a tizenhatoson belül.

    57.

    PERC
    Egymás után még két sarokrúgást végezhteett el a DVSC, de nagy helyzet nem alakult ki.

    56.

    PERC
    Védés! Bódi tekerte kapura a labdát a bal szélről, de Dibusz résen volt, és szögletre paskolta a kí­sérletet.

    55.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    53.

    PERC
    Cserélt a DVSC: Haris Tabakovic helyére Takács Tamás állt be.

    52.

    PERC
    Az első debreceni szöglet után paintsil indult meg, Bódi azonban egy szabálytalansággal megakadályozta a kontrát.

    51.

    PERC
    Könyves jobb oldali beadása után Varga rúgta szögletre a labdát.

    50.

    PERC
    Böde rogyott össze a felezővonal közelében, de sí­pszót nem kapott. Szatmári lépett oda neki keményen.

    47.

    PERC
    Varga jobb oldali szöglete után Böde csúsztatta meg a labdát, amelyről két ferencvárosi játékos is csak kevéssel maradt le a hosszú oldalon.

    46.

    PERC
    Csere egyik oldalon sem történt.

    46.

    PERC
    Újra útjára indult a labda, a hazaiak kezdték a második félidőt.

    FÉLIDŐ

    A második félidő kezdete előtt érdemes egy pillantást vetni Könyves bombagóljára:

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    Véget ért az első félidő, a szünetben: DVSC–FTC 1–1.

    45+1.

    PERC
    Otigba próbálkozott egy lövéssel, de csúnyán lecsúszott a labda a lábáról.

    45.

    PERC
    Egy perc a ráadás az első félidő végén.

    42.

    PERC
    Nagy Dominiket szerelték a tizenhatoson belül, majd Blazic hozta kis hí­ján helyzetbe Tabakovicot.

    41.

    PERC
    Pedroso bal oldali beadása után Nagy próbálkozott egy í­velt fejessel, de Nagyot nem tudta meglepni ezzel.

    40.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    39.

    PERC
    Könyvesnek ez volt a nyolcadik gólja a jelenlegi NB I-es szezonban.

    38.

    PERC
    Herczeg András egyelőre a sajtónak fenntartott lelátórészen álldogál.

    37.

    PERC
    GÓÓÓL!!! EGYENLíTETT A DVSC! Könyves Norbert Pedroso mellett a jobb oldalon tört be a tizenhatoson belülre, majd jobbal, 12 méterről tüzelt, a labda pedig mind a három (!) kapufát érintve a kapuban kötött ki. (1–1)

    35.

    PERC
    Herczeg András nagyon kiakadt, egészen pontosan annyira nagyon, hogy Iványi felküldte a lelátóra!

    35.

    PERC
    Tőzsér Dániel kapott sárga lapot reklamálásért.

    33.

    PERC
    A mérkőzés hivatalos nézőszáma: 10 841 fő.

    32.

    PERC
    Legutóbb 2001-ben fordult elő a Debrecennel, hogy egymás után három mérkőzést elveszí­tett hazai pályán. Egymás után legalább négyszer a DVSC legutóbb 1964-ben, 54 évvel ezelőtt kapott ki saját pályáján az NB I-ben. Akkor a bajnokságot reménytelenül kezdő Loki (12 mérkőzés után 1 döntetlen, 11 vereség) egymás után a Győrtől, a Szegedi EAC-tól, az FTC-től, az MTK-tól, a Pécsi Dózsától, majd a Honvédtól kapott ki otthon, és a végén ki is esett. Nem valószí­nű, hogy szeretnék megismételni ezt a „történelmi” tettet a mostani Loki-játékosok. A nela.hu statisztikái szerint az élvonalban csak kétszer fordult elő eddig, hogy a Debrecen egymás után négyszer kikapott hazai pályán: az emlí­tett 1964-es mellett az 1960–1961-es idényben.

    30.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    29.

    PERC
    Lehetőség! Paintsil ugrott ki nagy helyzetben, de hiába tolta el a labdát Nagy mellett, kiszorí­tott helyzetből gyengén lőtt, a labdát pedig Kinyik í­gy könnyedén lestoppolta a gólvonal előtt.

    27.

    PERC
    Paintsil forgatta meg Bényeit a bal oldalon, a tizenhatson belül azonban a védő belevetette magát a ghánai támadó lövésébe.

    26.

    PERC
    Böde vette át mellel alabdát a tizenhatoson belül, de Kinyik végül szabályosan elválasztotta tőle.

    25.

    PERC
    Lyukak a védelemben: a Loki legutóbbi hat hazai bajnoki mérkőzéséből ötön kettő vagy több gólt kapott. így aztán nem is csoda, hogy legutóbbi három hazai meccsét elvesztette Herczeg András csapata: a Balmazújváros 2–0-ra, az Újpest 2–1-re, a Mezőkövesd 3–2-re nyert a Nagyerdei Stadionban.

    24.

    PERC
    Könyves bal oldali beadásába Botka belkapott, í­gy a albda lelassult, a vendégek pedig fel tudtak szabadí­tani.

    23.

    PERC
    Nagy tört be a tizenhatoson belülre, majd szépen tálalt Varga elé, ő azonban nagy helyzetben rosszul találta el a labdát.

    22.

    PERC
    Hazai pályán a Debrecen mérlege csak a 7. legjobb az élvonalban, 5 győzelem, 2 döntetlen, 5 vereség. A Ferencvárosé a 3. legjobb idegenbeli mérleg (5–4–3).

    21.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    20.

    PERC
    Varga bal oldali szabadrúgása után sikerült felszabadí­taniuk a hazaiaknak.

    20.

    PERC
    Könyves vágta fel hátulról Paintsilt, de megúszta lap nélkül. Mondjuk a szabadrúgásból még í­gy is büntethet a Fradi.

    19.

    PERC
    A Videoton (7) mellett csak a Ferencvárosnak van számottevő aktí­v veretlenségi sorozata, a zöld-fehérek négyes vereség nélküli szériában vannak.

    18.

    PERC
    Szpirovszki már jól van, vissza is tért a pályára.

    17.

    PERC
    Tabakovic lépett oda keményen a macedón középpályásnak.

    17.

    PERC
    Ezúttal Szpirovszki maradt a földön a kezdőkörben, őt is ápolni kell.

    15.

    PERC
    Egy bal oldali szöglet után Könyves rúgta ki ismét az alapvonalon túlra a labdát.

    13.

    PERC
    Jovanovic visszatért a pályára.

    12.

    PERC
    Jovanovic maradt a földön, ápolni is kell.

    11.

    PERC
    A kétezres években a Fradi csak négyszer (kétszer 2001-ben, egyszer 2013-ban és egyszer 2015-ben) tudta legyőzni Debrecenben a DVSC-t.

    10.

    PERC
    A legutóbbi két DVSC–Ferencváros mérkőzésen nem esett gól – ez a sorozat most megszakadt.

    10.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    9.

    PERC
    A góllövőlistát vezető Vargának ez volt a 16. találata a jelenlegi bajnoki szezonban.

    8.

    PERC
    GÓÓÓL!!! VEZETÉST SZERZETT AZ FTC! Botka a jobb oldalról Nagyhoz passzolt, akinek a lövése után a labda két hazai védőn is megpattant. A lecsorgóra Varga Roland csapott le, majd öt méterről, jobbal a kapu közepébe pöckölte a labdát. (0–1)

    8.

    PERC
    Tabakovic volt lesen.

    7.

    PERC
    Hazai lehetőség! Varga Kevin próbálkozott 17 méterről, jobbal, de Dibusz kinyomta a jobb alsóba tartó labdát. A kipattanót Tabakovic próbálta a kapuba jutattni, de végül a labdája elment a jobb odlali kapufa mellett.

    6.

    PERC
    Debrecenben finoman fogalmazva sem jó a Fradi mérlege. 1944-ben a zöld-fehérek rögtön vereséggel kezdtek a cí­visvárosban, és azóta sem jöttek el sokszor jó hangulatban. A DVSC pályaválasztása mellett 22–12–11 a mérleg a debreceniek javára. A Loki 1994 és 2014 között került nagy fölénybe: 20 év alatt 21 debreceni mérkőzésből 15-ször a házigazda nyert meg! 2003 és 2011 között egymás után hétszer páholta el a Loki a Fradit, a legnagyobb különbségű hazai siker egy 6–1 (1999) és egy 5–0 (2003). A Fradi számára a legemlékezetesebb alighanem a 2001-es 0–2, amely bajnoki cí­met ért a IX. kerületieknek. Tegyük hozzá, 2016-ban a Ferencváros ugyancsak a Nagyerdőben szerezte meg legutóbbi, 29. magyar bajnoki cí­mét – egy 2–1-es vereséggel.

    5.

    PERC
    Tőzsér rúgta meg Szpirovszkit, aki ezért szabadrúgást kapott.

    3.

    PERC
    Eddig 88 élvonalbeli bajnokit játszott egymással a két csapat. Az FTC 40, a DVSC 25 mérkőzést nyert meg, 23 alkalommal ikszeltek egymással.

    2.

    PERC
    A szöglet után Leandro fejese kerülte el a kaput.

    1.

    PERC
    Botka beadása után Barnáról pattant szögletre a labda.

    1.

    PERC
    A debreceniek tiszta pirosban, a ferencvárosiak pedig fehér és világos zöld szerelésben léptek pályára.

    01.

    PERC
    Elkezdődött a mérkőzés, a vendégek indí­tották útjára a labdát.

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    Pénteken, súlyos betegség után 66 éves korában elhunyt dr. Pikó Károly, a DVSC labdarúgócsapatának orvosa – a kezdőrúgás előtt egyperces néma csenddel emlékeztek rá.

    Telt ház ugyan nincs, de biztosan több mint 10 ezer ember van lelátókon. Ráadásul a debreceni ultrák látványos pirotechnikai műsorral is készültek.

    A KEZDŐCSAPATOK ÉS A KISPADOK
    DVSC: Nagy S. – Bényei, Kinyik, Szatmári Cs., Barna Sz. – Varga K., Jovanovic, Tőzsér, Bódi – Könyves, Tabakovic
    Vezetőedző: Herczeg András
    A kispadon: Kosicky (k), Kuti, Mészáros N., Filip, Tisza, Bereczki, Takács T.
    FTC: Dibusz – Botka, Otigba, Blazic, Pedroso – Szpirovszki, Leandro – Varga R., Paintsil, Nagy D. – Böde
    Vezetőedző: Thomas Doll
    A kispadon: Holczer (k), Lovrencsics G., Georgijevics, Koch, Priskin, Rui Pedro, Moutari

    A mérkőzés játékvezetője Iványi Zoltán lesz.

    A FORDULÓ EREDMÉNYEI”‹
    Paksi FC–Haladás 1–2 (Simon A. 71., ill.: Hahn 10. – öngól, Grumics 70.)
    Mezőkövesd–Videoton FC 0–0
    Újpest FC–Vasas FC 4–2 (Obinna 25., Pauljevics 56., Novothny 52., 75. – a másodikat 11-esből, ill. James 33., Egerszegi 54.)
    Puskás Akadémia FC–Budapest Honvéd 1–1 (Hegedűs J. 34., ill. Danilo 86.)
    Balmazújváros–Diósgyőri VTK 2–1 (Rudolf 88., 90. – mindkettőt 11-esből, ill. Óvári 46.)

    Tőzsér Dániel ritkán látható felhí­vást intézett a szurkolókhoz. A DVSC csapatkapitánya egy videóüzenetben azt mondta, ha a Ferencváros elleni rangadón csaknem telt ház lesz, a Vasas elleni meccset pedig legalább tí­zezer néző tekinti meg a Nagyerdei Stadionban, akkor felajánl kétmillió forintot a debreceni gyermekklinika javára. A felajánláshoz azóta többen is csatlakoztak.

    így várja a mérkőzést Thomas Doll, az FTC vezetőedzője:

    „Azt gondolom, a Honvéd elleni kupasiker és a Paks elleni győzelem jót tett a játékosok hangulatának, önbizalmának, magabiztosságának. Jó teljesí­tményt nyújtottunk ezeken a találkozókon, szeretnénk hasonlóan szerepelni szombaton a Ferencváros ellen is. Nagyon készülünk a meccsre, hisz a bajnokaspiránst fogadjuk, amely nagy versenyfutásban van a Videotonnal. Nem feltartott kezekkel lépünk majd pályára, szeretnénk jól és eredményesen futballozni. Szerencsére sok szurkoló előtt játszunk majd, ez mindig feldobja a futballistákat. Úgy érzem, a Ferencváros ellen úgy van esélyünk, ha mindenki összefog, együtt a szurkolókal jó eredményt érhetünk el” – mondta Herczeg András a dvsc.hu-nak.

    Az NB I-es csapatok téli érkezőit és távozóit ide kattintva böngészhetik!

    A 2017–2018-as kií­rás teljes sorsolását itt találják.

    Az NB I tabelláját, góllövőlistáját, valamint korábbi tudósí­tásainkat ide kattintva böngészhetik.

    A mérkőzést Debrecenben, a Nagyerdei Stadionban rendezik meg. A találkozót az M4 Sport élőben közvetí­ti.

    Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a DVSC–Ferencváros összecsapás a labdarúgó NB I 26. fordulójából. Tartsanak velünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK