2019.VII.24. BL-selejtező: Ferencváros – Valletta: 3-1


Lanzafame duplázott, a Fradi két góllal legyőzte a Vallettát

A máltai bajnok a végén mutatott életjeleket, Szerhij Rebrov csapata 3–1-re nyert.
A labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörében, a párharc első felvonásán a Ferencváros hazai pályán 3–1-re legyőzte a máltai Valletta FC-t, í­gy kedvező helyzetből várhatja a jövő hét keddi visszavágót.

Nyilatkozatok:

A Ferencváros vezetőedzője, Szerhij Rebrov szerint arra csak mentálisan tudnak készülni, hogy a Valletta kemény, sokat szabálytalankodó csapat hí­rében áll.

„Biztosan kemény meccs vár ránk, hiszen a BL-ben minden csapat országa legjobbja. A máltaiak erős, agresszí­v stí­lust képviselnek, de nem a legjobb kvalitású játékosokból állnak. Nekünk a saját játékunkat kell játszanunk, a legjobb formákat hoznunk, és kihasználnunk ellenfelünk gyengeségeit.”

Az ukrán tréner nemrég szerződést hosszabbí­tott a Ferencvárossal, erről is ejtett néhány szót.

„Boldog vagyok a klubban, örülök, hogy itt lehetek, van jövőkép, illetve remek kapcsolatot alakí­tottam ki nemcsak a játékosokkal, de az elnökséggel, a stábbal és az egész klubbal.”

A vendégcsapat kedd esti sajtótájékoztatóján Darren Abdilla vezetőedző elmondta, hogy alaposan elemezték az FTC–Ludogorec párharc mindkét mérkőzését.

„Két jó meccset láttunk, véleményem szerint a magyar csapat új játékosai nagyon jól teljesí­tettek. Elemeztük a hibákat is, amelyeket remélhetőleg ki tudunk használni szerdán” – nyilatkozta.

A májusban kinevezett tréner hozzátette, a labdarúgásban semmi sem lehetetlen, nagyon jó csapat ellen készülnek, kemény csatára számí­tanak, de jó meccset szeretnének játszani.

Justin Haber: — A papí­rforma Fradi-sikert í­gér a Valletta ellen, de mint tudjuk, a futball egy játék, amelynél nem minden esetben érvényesül a papí­rforma.

A mérkőzés:

Bajnokok Ligája, 2. selejtező kör, odavágó:

Ferencváros — Valletta: 3-1 (2-0)
Groupama Aréna, 20:00. 18.603 néző.
Vezette: Radu Petrescu (asszisztensek: Ghinguleac, Urzică; tartalékjv.: Birsan – románok)

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Civic — Haratin, Ihnatenko — Zubkov, Skvarka (Sigér, 82.), Nguen (Bőle, 66.) — Lanzafame (Szihnyevics, 66.)
kispad: Gróf, Frimpong, Heister, Isael
vezetőedző: Szerhij Rebrov

Valletta: Bonello — Pena Beltre, J. Borg, S. Borg, J. Zerafa — R. Muscat — Fontanella, Pulis (Dimech, 57.), Packer (Messias, 70.), Tulimieri — Nwoko (Piciollo, 82.)
kispad: Cini, R. Camilleri, Tonna, Monticelli
vezetőedző: Darren Abdilla

Gól: Bonello (19. – öngól), Lanzafame (36. – 11-esből, 59.) illetve Messias (85.)
Sárga lap: J. Borg (15.), Pulis (35.), Tulimieri (38.), J. Zerafa (52.)
Kiállí­tva: S. Borg (90+4.)

A tizenhat máltai szurkoló már egy órával a kezdés előtt a helyén énekelgetett. Egyikőjük a hőség ellenére hatalmas, kucsmaszerű sapkával a fején táncolt, és a vendégszektor korlátjára négy-öt kisebb nagyobb Valletta-zászló is kikerült. A drukkerek vidáman integettek a hazai szektorokban gyülekező ultráknak – a hangulatra mindent lehetett mondani, csak éppen azt nem, hogy ellenséges lett volna.

Szerhij Rebrov viszont éppen egy harcos, már-már durva ellenfélre készí­tette fel együttesét. A máltai bajnokcsapat futballistái az első selejtezőkörben tizenkét sárga lapot kaptak, a tudásbeli különbséget keménységgel próbálják ellensúlyozni, a párharcokba gondolkodás nélkül mennek bele. Néhány perc elteltével megállapí­thattuk, tényleg nem kí­mélik sem magukat, sem az ellenfelet. Alattomos belépők ugyan nem voltak, ám néhány összecsapásnál látszott, azt sem bánják, ha sárga lap jár a megmozdulásért, sőt a máltaiak a könyöküket is előszeretettel használták.

A Ferencváros kezdőjéből – a Ludogorec elleni mérkőzéshez képest – némi meglepetésre kimaradt a balhátvéd, Marcel Heister, helyette Eldar Civic kapott lehetőséget, a keretből is hiányzó Priskin Tamás helyén pedig Davide Lanzafame kezdett előretolt csatárként. Mindezt a mellettünk két székkel helyet foglaló Dinamo Zagreb megfigyelője is azonnal papí­rra vetette, a kilencven perc alatt bőszen jegyzetelt. Nem véletlenül tette, a párharc továbbjutója ugyebár minden bizonnyal az általa képviselt klubbal találkozik a harmadik selejtezőkörben, miután a horvátok az első mérkőzésen 2–0-ra nyertek a grúz Szaburtalo Tbiliszi otthonában.

A Ferencváros is tette a dolgát, a szünetre megnyugtató, kétgólos előnnyel vonulhatott le a pályáról.

Pontosan olyan volt a forgatókönyv, ahogy azt Szerhij Rebrov megjósolta, a Valletta védekezett, kontraakciókkal próbálkozott, a zöld-fehérek pedig támadtak, próbálták minél hamarabb eldönteni a továbbjutást. A legtöbb veszélyt a jobb szélen rendre beinduló Olekszandr Zubkov jelentette, jellemző volt, hogy a hazaiak szögletet követően és büntetőből szerezték a két góljukat. A lelátón elegáns fehér ingben ott üldögélt Böde Dániel is, a Fradi korábbi támadója megí­gérte, hogy a helyszí­nen szurkol majd a csapatnak, s most elégedetten láthatta ő is, hogy egykori csapattársai megnyugtató előnyre tettek szert egy harcosan futballozó együttessel szemben.

S ha már az előny… Ez olykor túlságosan is nyugodttá tette a ferencvárosi játékosokat, néhány támadást nem első szándékból fejeztek be, ahogy mondani szokták, „túlszí­nezték” az akciókat, ám ahogy telt az idő, úgy fáradtak el egyre inkább a máltai labdarúgók. Fél óra volt még hátra az összecsapásból, amikor az első játékosuk izomgörcs miatt lent maradt a gyepen. A Ferencváros a háromgólos előny birtokában (Davide Lanzafame duplázott az 59. percben) az utolsó tí­z percre mintha visszavett volna a tempóból, alighanem mindenki azt gondolta, a máltai bajnok úgysem szerez gólt…

Hát szerzett!

A lefújás előtti percekben kontratámadás végén meglepték a hazaiakat, a kispadnál Rebrov fogta a fejét, a vendégek gólja kicsit átí­rta a visszavágó forgatókönyvét, hiszen a Valletta számára elegendő lehetne a 2–0-s hazai siker. A hosszabbí­tásban Dibusz Dénesnek bravúrt kellett bemutatnia, ettől függetlenül a magyar bajnok előnnyel utazhat a visszavágóra, amelyet kedden 20 órától rendeznek meg Máltán – műfüvön. 3–1

https://www.youtube.com/watch?v=ytfkfq19vGk

További képek: fradi.hu, MTInso.hu, mlsz.huFarkas Zsolt, Sas Gábor, Sportfotók

Nyilatkozatok:

„Az eredménnyel abszolút elégedett vagyok. Lőhettünk volna több gólt, de azt tudom mondani, mint a Ludogorec-meccs után, több információnk van az ellenfélről, jobban fel tudunk készülni a visszavágóra” – kezdte értékelését Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője.

„A meccs elején nagyobb nyomás volt rajtunk, de később már érvényesült az akaratunk. Ha jobban kihasználjuk a helyzeteinket, nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna” – tette hozzá.

„Nagyon nehéz mérkőzés volt, de úgy érzem, jól kezdtünk. Sajnos rögzí­tett helyzetből kaptunk két gólt, melyek elkerülhetőek lettek volna, de nem adták fel a játékosaim, és ennek köszönhetően sikerült szépí­tenünk. Hiszek benne, hogy a gólunk a visszavágón még sokat érhet. Elégedettek lehetünk, hogy tudtunk gólt szerezni, és ez lehetőséget ad egy szoros visszavágóra” – nyilatkozta a meccs utáni sajtótájékoztatón a Valletta vezetőedzője, Darren Abdilla.

„Sajnos a végén kaptunk egy gólt, í­gy ez nem a legjobb eredmény, ami ebből kijöhetett, viszont a 3–1 a továbbjutás szempontjából nagyon jó eredmény” – reagált a duplázó Davide Lanzafame az M4Sportnak arra a kérdésre, hogy eldőlt-e a párharc.

„A félidőben azért mosolyogtam, mert ilyen atmoszférában játszani mindig hatalmas dolog, úgyhogy szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy ilyen hangulatot teremtettek. Ami a büntetőt illeti, videókon mindig kielemezzük a kapusok mozgását, én is í­gy tettem, ezúttal viszont úgy döntöttem, hogy a másik irányba lövöm a labdát. Reméljük, legközelebb is beválik ez.”

Az olasz támadó már csak egy dolgot szeretne.

„Ami hiányzik még, az a továbbjutás, és utána az, hogy a Dinamo Zagrebbel játszhassunk, de meglátjuk, azért még van hátra egy visszavágó.”

Eldar Civic: — Az első tétmérkőzés minden futballista számára fontos, í­gy természetesen nekem is. Nagyon örülök, hogy nyertünk, nem is álmodhattam volna szebb debütálásról! Nehéz mérkőzés volt ez, a Bajnokok Ligájában sosem könnyű győzni, ezért elégedettek és boldogak lehetünk. Nekem sem volt a legkönnyebb feladat, hogy rögtön egy BL-meccsen kellett játszanom, de úgy érzem, jól megoldottam a feladatom. Sajnálom, hogy kaptunk egy gólt, ez is arra figyelmeztet minket, hogy a visszavágón is maximálisan kell koncentrálnunk, csak úgy érhetjük el a továbbjutást, ha a visszavágón is fegyelmezetten és jól futballozunk.

A vezető gólunk furcsa szituációt követően született, először az UEFA hivatalos honlapja is Lasa Dvalinak adta a találatot, ám végül hivatalosan a máltai kapus, Henry Bonello öngóljának könyvelték el. Védőnk azonban í­gy is örült a vezető találatnak, és később a győzelemnek, ám nem csak emiatt lehetett boldog a meccset követően.

– Érdekes körülmények között született az első találat. Te szerezted?
– Abban biztos vagyok, hogy abban a pillanatban úgy éreztem, én vettem be a kaput, aztán lehet, hogy végül öngólnak könyvelték el. Az a legfontosabb, hogy ha a kapu elé kerülök az ilyen szituációknál, akkor eredményesek tudjunk lenni. Nekem mindegy, hogy még beleér-e egy csapattársam, vagy esetleg öngól lesz, a lényeg, hogy a kapuban kössön ki a labda, ez pedig megtörtént, úgyhogy elégedett lehetek.

– Az eredménnyel is az vagy?
– A háromgólos előny, valamint ha nem talál be az ellenfél, nyilván, jobb lett volna a visszavágóra. Hozzáteszem, úgy érzem, szabálytalankodtak ellenem a kapott gól előtt. Védőként mindig sokkal nyugodtabb vagyok, ha úgy van vége a meccsnek, hogy az ellenfél neve mellett nullás szám szerepel, de a kétgólos különbség sem rossz, jó alapot adott ahhoz, hogy kiharcoljuk a továbbjutást a visszavágón.

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, az UEFA, a Ferencváros és a Valletta hivatalos honlapja alapján)

3 hozzászólás a(z) 2019.VII.24. BL-selejtező: Ferencváros – Valletta: 3-1 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+3.

    PERC
    Véget ért a mérkőzés.
    90+4.

    PERC
    PIROS LAP! A máltaiak kaptak szabadrúgást, ám Steve Borg kissé érhetetlenül odakönyökölt Bőlének. Villant a piros lap, ráadásul a máltai még a labdával fejbe is dobta Bőlét.

    90+4.

    PERC
    Borg
    90+3.

    PERC
    ÓRIÁSI VÉDÉS! Egy jobb oldali beadás után a hosszú oldalon üresen érkező Piciollo a jobb alsót vette célba, DIbusz azonban odaért, és nagyot mentett.

    90.

    PERC
    Négy perc a ráadás.

    89.

    PERC
    Lovrencsics húzott el a jobb oldalon, majd a visszapasszát követően Szihnyevics tüzelt, a kapus azonban másodszorra megfogta a labdát.

    87.

    PERC
    Egymás után két szögletet is kivédekezett a Valletta.

    86.

    PERC
    Sigér kí­sérletezett 18 méterről, de egy blokkoló lábról a kapu mellé perdült a labda.

    85.

    PERC
    GÓÓÓL!!! De Jesus Messias (3–1)
    85.

    PERC
    GÓL! SZÉPíTETT A VALLETTA! Fontanella jobb oldali lapos beadása után a csereként pályára lépő Yuri Messias a léc alá bombázta a labdát. 3–1

    84.

    PERC
    Ihnatenko kiszorí­tott helyzetből lőtt, a kapus estében lábbal védett.

    82.

    PERC
    Siger DavidŠ kvarka
    82.

    PERC
    PiciolloNwoko
    82.

    PERC
    A vendégek is változtattak, Nwokót Matteo Piciollo váltotta.

    82.

    PERC
    Harmadik cserelehetőségét is kihasználta az FTC: Skvarka helyére Sigér Dávid állt be.

    80.

    PERC
    Nyugodtan passzolgat a Fradi, a szurkolók énekelnek, a máltaiak pedig kicsit reményvesztetten sétálgatnak a pályán.

    79.

    PERC
    Sigér érkezik hamarosan a pályára.

    78.

    PERC
    Ezúttal Zubkovot állí­tották meg lesen.

    77.

    PERC
    Lanzafame először duplázott nemzetközi kupameccsen. BL-selejtezőn a Fradi előtt a Honvédban játszott a Hapoel Beer-Seva ellen, akkor két mérkőzésen lőtt két gólt. Összesen tizenhárom nemzetközi kupameccsen négy gólnál tart az olasz csatár.

    76.

    PERC
    A visszajátszások alapján az UEFA is változtatott, a mérkőzés első gólját hivatalosan is öngólként könyvelték el.

    75.

    PERC
    Fontanellát állí­tották meg lesen.

    75.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    74.

    PERC
    Bőlét látta szabálytalannak a tizenhatoson belül a játékvezető.

    72.

    PERC
    Helyzet! Bőle az alapvonalról lőtte vissza a labdát középre, ahol az üresen álló Skvarka estében a kapu mellé lőtt.

    70.

    PERC
    De Jesus MessiasPacker
    70.

    PERC
    Cseréltek a máltaiak, Packert Yuri Messias váltotta.

    70.

    PERC
    Tulmieri csúnyán a kapu fölé lőtte a labdát, majd a talajon vezette le a feszültséget.

    69.

    PERC
    Dvali kiált nagyot az oldalvonal mellett, kipattant róla a labda.

    66.

    PERC
    SignevichLanzafame
    66.

    PERC
    BoleNguen
    66.

    PERC
    … helyükre Bőle Lukács és Mikalaj Szihnyevics állt be.

    66.

    PERC
    Kettős csere, az FTC-nél, Nguen és Lanzafame hagyta el a pályát…

    65.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    63.

    PERC
    Zubkov hiába lőtte a labdát a jobb alsó sarokba, a játékvezető és segí­tője szerint lesen kapta Lanzafame indí­tását.

    62.

    PERC
    A ferencvárosi közönségre eddig sem lehetett panasz, de ha lehet ilyet mondani, akkor most még egy fokozattal feljebb kapcsoltak.

    60.

    PERC
    Tulmieri távoli lövése veszélytelen volt.

    59.

    PERC
    GÓÓÓL!!! Lanzafame (3–0)
    59.

    PERC
    GÓÓÓL! OTT A HARMADIK! Szépen járt a labda a ferencvárosi lábakon, végül a jobb oldalon Zubkov indí­totta Davide Lanzafamét, aki egy könnyed mozdulattal a kapus fölött átemelve, a hálóba küldte a labdtát.

    57.

    PERC
    DimechPulis
    57.

    PERC
    Zubkov kissé kiszorí­tott helyzetből lőtt, Bonello pedig jól zárta a szöget, í­gy el tudta ütni a labdát.

    57.

    PERC
    Cserélt a Valletta, Pulis helyére Shaun Dimech állt be.

    56.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    55.

    PERC
    A védés után Dibusz indí­totta a kontrát, Lanazafame a bal oldalon indult meg, lapos, nem túl erős lövését azonban könnyedén megfogta a kapus.

    55.

    PERC
    Egy jobb oldali beadás után Nwoko fejelt, de Dibusznak ez könnyű zsákmány volt.

    52.

    PERC
    Zerafa
    52.

    PERC
    Joseph Zerafa kapott is egy sárga lapot, csúnyán letalpalta Ihnatenkót, akit ápolni is kellett.

    52.

    PERC
    Zerafa és Ihnatenko csúszott össze egy szabad labdára, útóbbi a földön is maradt.

    51.

    PERC
    Loverncsics beadása után Nguen próbált a kapu felé fordulni, majd lőtt is, a labda azonban elakadt egy máltaiban.

    50.

    PERC
    Zubkov indult meg nagy lendülettel a saját térfeléről, de a felezővonalnál megállí­tották és szabályosan szerelték.

    47.

    PERC
    Zubkov indí­tása után Nguen szöktette magát hosszan.

    47.

    PERC
    Böde Dániel is a helyszí­nen van:

    46.

    PERC
    Csere egyik oldalon sem történt.

    46.

    PERC
    Újra útjára indult a labda, a ferencvárosiak kezdték a második félidőt.

    A mérkőzés góljai:

    Véget ért a mérkőzés, a Ferencváros két góllal legyőzte a Vallettát.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    Véget ért az első félidő, a szünetben 2–0-ra vezet az FTC.

    45+2.

    PERC
    Zubkov a saját térfeléről egy gyorsan elvégzett szabadrúgással indí­totta Nguent, aki két igazí­tás után 18 méterről lőtt, a kapus azonban védett.

    45+1.

    PERC
    Lanzafame maradt a földön, ápolni is kellett.

    45.

    PERC
    Két perc a ráadás.

    45.

    PERC
    Egy labdavesztés után kontrát indí­tott a Valletta, ám DIbusz figyelt, és a tizenhatoson kí­vül lábbal szerelt.

    44.

    PERC
    Egy jobb oldali máltai beadás után Dibusz jó ütemben lépett ki a kapujából, majd megfogta a labdát.

    43.

    PERC
    Zubkovot látta szabálytalannak a tizenhatoson belül a játékvezető, ez természetesen nem tetszik a hazai közönségnek.

    42.

    PERC
    Zubkov indí­totta volna Nguent, de a norvég támadó a háta mögé kapta a passzt.

    41.

    PERC
    A mérkőzés hivatalos nézőszáma: 18 603 fő.

    40.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    39.

    PERC
    Lanazafame az ötödik nemzetközi kupameccsén az első gólját szerezte az FTC-ben. ”‹Amúgy tétmeccsen legutóbb május 19-én a Puskás Akadémia elleni 1–1 -es döntetlen alkalmával lőtt gólt Lanzafame, akkor kihagyta a 11-est, de a kipattanóból már nem hibázott.

    38.

    PERC
    Kevin Tulimieri is besárgult, ő Lovrencsiccsel szemben szabálytalankodott.

    38.

    PERC
    Tulimieri
    36.

    PERC
    GÓÓÓL!!! Lanzafame (2–0)
    36.

    PERC
    GÓÓÓL! BENT VAN! A sértett, Davide Lanzafame állt a labda mögé, és nagyon magabiztosan, jobb belsővel a bal alsó sarokba passzolta a labdát. A kapus a másik irányba vetődött, nem volt esélye a védésre. 2–0

    36.

    PERC
    Nicholas Pulis be is sárgult az eset után.

    35.

    PERC
    Pulis
    35.

    PERC
    Tizenegyest kapott az FTC! Zubkov szabadrúgása után Pulis rántotta le Lanzafamét a tizenhatoson belül.

    34.

    PERC
    Muscot szabálytalankodott Lovrencsiccsel szemben a jobb szélen, szabadrúgást kapott az FTC.

    34.

    PERC
    Zubkov kiugratása után Lanzafame próbálta középre juttatni a labdát kissé jobbról, a kapus azonban lábbal tisztázott.

    32.

    PERC
    Lovrencsics jobb oldali lapos beadásáról csak centikkel maradt le a becsúszó Lanzafame.

    31.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    29.

    PERC
    Ápolni kellett, de már vissza is tért a pályára az ukrán középpályás.

    28.

    PERC
    Ihnatenko maradt a földön, egy fejpárbaj után rosszul fogott talajt, csúnyán a hátára esett.

    27.

    PERC
    Nwokót állí­tották meg elsen.

    25.

    PERC
    A Győr-Moson-Sopron megyei Lébényből is érkeztek fradisták.

    24.

    PERC
    Zubkov szöglete nem volt igazán veszélyes.

    23.

    PERC
    Lanzafame tört be a tizenhatoson belülre, majd kiszorí­tott helyzetből lőtt, de Bonello jól zárta a szöget, szögletre pattant róla a labda.

    21.

    PERC
    Az UEFA hivatalosan Dvalinak adta a gólt, de a visszajátszások alapján ez egyértelműen öngól volt.

    20.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    19.

    PERC
    GÓÓÓL!!! Bonello (1–0)
    19.

    PERC
    GÓÓÓL! VEZETÉST SZERZETT AZ FTC! Skvarka bal oldali szöglete után Dvali csúsztatott, a máltaiak kapusát, Henry Bonellót megzavarta a saját védője, í­gy nem tudta elütni a labdát, amely a fejéről a saját kapujába pattant. 1–0

    18.

    PERC
    Blazic indí­tása után Nguen sarokkal készí­tette le a labdát Lanzafamének, aki indí­totta Zubkovot. A beadásába azonban belevetődött egy máltai, szöglet jön.

    17.

    PERC
    Packer jobb oldali szabadrúgása után sikerült elrúgnia a labdát a hazaiaknaka tizenhatoson belülről.

    17.

    PERC
    Lovrencsics mentett óriásit egy remek ütemű becsúszással – ha nem érkezik, az FTC csapatkapitánya, Nwoko ziccerben léphetett volna ki.

    16.

    PERC
    Skvarka szabadrúgása veszélytelen volt.

    16.

    PERC
    Jean Borg sárgult be, a meginduló Lanzafamét buktatta a máltai kaputól 35 méterre.

    15.

    PERC
    Borg
    13.

    PERC
    Nguent szerelték szabályosan a máltai tizenhatos előterében.

    10.

    PERC
    Skvarka bal oldali szabadrúgása után Bonello könnyedén megfogta a labdát.

    10.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    9.

    PERC
    A Dinamo Zagreb megfigyelője is a helyszí­nen van.

    8.

    PERC
    Zubkov sarokrúgás veszélytelen volt.

    7.

    PERC
    Lanazafame indí­tása után Zubkov az alapvonalról középre passzolt, ám Nguen szögletre mentett egy máltai.

    6.

    PERC
    Ihnatenko adta el a labdát a kezdőkörben, majd a máltai támadás végén egy jobb oldali beadás után mindenki feje fölött elszállt a labda.

    4.

    PERC
    Nguen esett el a tizenhatoson belül egy máltai mellett, de a játékvezető nem látott szabálytalanságot.

    3.

    PERC
    Nwoko kissé kiszorí­tott helyzetből ballal lőtt a tizenhatoson belülről, de nem találta el a kaput.

    2.

    PERC
    A hangulat remek, nagyjából 18-19 ezren vannak a Groupama Arénában.

    2.

    PERC
    A Ferencváros zöld-fehér csí­kos mezben, a máltaiak tiszta piros szerelésben léptek pályára.

    1.

    PERC
    Egy jobb oldali beadás után Lovrencsics nem tudott felszabadí­tani, de a szöglet után nem tudtak helyzetet kialakí­tani a vendégek.

    01.

    PERC
    Elkezdődött a mérkőzés, a vendégek indí­tották útjára a labdát.

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    A magyar bajnoknál változás a Ludogorec elleni párharchoz képest, hogy Marcel Heister és Priskin Tamás helyére Eldar Civic és Davide Lanzafame került be. A magyar csatár a máltaiak ellen a meccskeretben sem kapott helyet.

    A KEZDŐCSAPATOK ÉS A KISPADOK
    Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Civic – Haratin, Ihnatenko – Zubkov, Skvarka, Nguen – Lanzafame
    Vezetőedző: Szerhij Rebrov
    A kispadon: Gróf (k), Frimpong, Sigér, Szihnyevics, Bőle, Heister, Isael
    Valletta: Bonello – Zerafa, J. Borg, S. Borg, Pena Beltre – Pulis – R. Muscat, Packer, Tulimieri, Nwoko – Fontanella
    Vezetőedző: Darren Abdilla
    A kispadon: Cini (k), R. Camilleri, Monticelli, Piciollo, Dimech, Tonna, Yuri

    Friss hí­r az FTC-vel kapcsolatban, hogy augusztus 4-éről későbbre halasztják az NB I első fordulójába kisorsolt Ferencváros–Derbrecen bajnoki mérkőzést. Részletek itt!

    A vendégcsapat kedd esti sajtótájékoztatóján Darren Abdilla vezetőedző elmondta, hogy alaposan elemezték az FTC–Ludogorec párharc mindkét mérkőzését.

    „Két jó meccset láttunk, véleményem szerint a magyar csapat új játékosai nagyon jól teljesí­tettek. Elemeztük a hibákat is, amelyeket remélhetőleg ki tudunk használni szerdán” – nyilatkozta.

    A májusban kinevezett tréner hozzátette, a labdarúgásban semmi sem lehetetlen, nagyon jó csapat ellen készülnek, kemény csatára számí­tanak, de jó meccset szeretnének játszani.

    Fél órával a kezdés előtt:

    A zöld-fehérek kapusa, Dibusz Dénes is nagyban hozzájárult a Ludogorec elleni továbbjutáshoz, hiszen a visszavágón büntetőt hárí­tott.

    „Akarva akaratlanul is belefutok a védésem ismétlésébe, hiszen a tévében is találkozom vele, de jó újra látni. Nem bánnám, ha holnap kevés dolgom lenne. Biztosan más tí­pusú mérkőzés lesz, mint a bolgárok ellen, hiszen a máltaiak inkább a kontrajátékban bí­znak, ugyanakkor arra is felkészültünk, hogy le is támadhatnak minket, mert ez is hozzátartozik a kontrajátékukhoz. Az első mérkőzésen szeretnénk olyan előnyt szerezni, mely alapján joggal bí­zhatunk a továbbjutásban.”

    Fél órával a kezdés előtt:

    A Ferencváros vezetőedzője, Szerhij Rebrov szerint arra csak mentálisan tudnak készülni, hogy a Valletta kemény, sokat szabálytalankodó csapat hí­rében áll.

    „Biztosan kemény meccs vár ránk, hiszen a BL-ben minden csapat országa legjobbja. A máltaiak erős, agresszí­v stí­lust képviselnek, de nem a legjobb kvalitású játékosokból állnak. Nekünk a saját játékunkat kell játszanunk, a legjobb formákat hoznunk, és kihasználnunk ellenfelünk gyengeségeit.”

    Az ukrán tréner nemrég szerződést hosszabbí­tott a Ferencvárossal, erről is ejtett néhány szót.

    „Boldog vagyok a klubban, örülök, hogy itt lehetek, van jövőkép, illetve remek kapcsolatot alakí­tottam ki nemcsak a játékosokkal, de az elnökséggel, a stábbal és az egész klubbal.”

    A mérkőzés játékvezetője a román Radu Petrescu lesz.

    A párharc továbbjutója minden bizonnyal a Dinamo Zagrebbel találkozik a harmadik selejtezőkörben, miután a horvátok 2–0-ra nyertek az első mérkőzésen a grúz Szaburtalo Tbiliszi otthonában. Részletek itt!

    A visszavágót jövő hét kedden 20 órától rendezik meg Máltán.

    A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetí­ti.

    Az első mérkőzést Budapesten, a Groupama Arénában rendezik meg.

    Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Ferencváros–Valletta párharc első mérkőzése a Bajnokok Ligája második selejtezőköréből. Tartsanak velünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK