2019.VIII.13. BL-selejtező: Ferencváros – GNK Dinamo Zagreb: 0-4

Csak a szurkolás volt BL-szintű: négy gólt kapott odahaza a Fradi!

Hiába az idegenbeli döntetlen, hamar vezetést szerzett a Dinamo Zagreb, majd a szünet után hengerelt.
Hiába az idegenbeli döntetlen, a Ferencváros labdarúgócsapata hazai pályán súlyos, négygólos vereséget (0–4) szenvedett a Dinamo Zagrebtől a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik körének visszavágóján. A horvátok még egy büntetőt is kihagytak a hajrában. A magyar bajnok az Európa-ligában folytatja, ott a csoportkörért mérkőzik meg, egy, a mostaninál sokkal gyengébb ellenféllel.

Nyilatkozatok:

A Ferencváros vezetőedzőjétől, Szerhij Rebrovtól azt kérdezték először horvát újságí­rók, hogy vajon még mindig a Dinamo Zagreb számí­t-e a favoritnak, mint a párharc első meccse előtt?

„Szeretem mindig megvárni az első találkozót, elemezni, és aszerint készülni a visszavágóra. Nem szoktam azzal foglalkozni, ki a favorit: a Valletta ellen mi voltunk az esélyesek, ez nagy nyomást helyezett ránk, mí­g a Ludogorec ellen nem, mégis mi jutottunk tovább. Csak koncentrálnunk kell a saját játékunkra.”

A Zagrebről elmondta: ilyen kemény ellenfelük még nem volt a selejtezősorozatban, főleg a Dinamo támadójátéka erős, de a foci nem csak a támadásról szól. Elárulta: mindenképp változtat a stratégián a horvátországi meccshez képest.

Az ukrán szakember természetesen kapott kérdést Davide Lanzafame távozásáról is.

„Ez egy normális helyzet, a játékosok néha jönnek, néha mennek, de most abszolút a holnapi meccsre koncentrálunk.”

A szurkolók is szóba kerültek, hiszen telt ház lesz a Groupama Arénában.

„Ők nagyon fontosak, hiszen értük játszunk. Egy telt házas meccsen igazi érzelmek szabadulnak fel, sokkal jobbak ki tudnak teljesedni a futballisták. A Fradi szurkolói a legjobbak Magyarországon, ezt láthattuk Zágrábban is, tisztelet nekik.”

A horvát újságí­rók arra is kí­váncsiak voltak, a zöld-fehérek miért halasztották el az első két bajnokijukat az NB I-es szezonból.

„Tudnánk két meccset is játszani hetente, de a szövetség erre lehetőséget ad, ezért élünk vele. Szeretnénk bejutni a csoportkörbe, ehhez adunk meg a játékosoknak mindent, ha éppen pihenésre van szükségük, akkor azt.”

A kedd esti Ferencváros–Dinamo Zagreb Bajnokok Ligája-selejtező előtt a hazaiak vezetőedzője, Szerhij Rebrov után a vendégek trénere, Nenad Bjelica is elmondta a várakozásait a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón.

„Nagyon jó formában van a csapat – kezdte a sajtótájékoztatót a zágrábi csapat vezetőedzője.– Tökéletesen koncentráltak és magabiztosak vagyunk. Az edzések során maradéktalanul elégedett voltam a játékosok teljesí­tményével. Nagyon erős ellenféllel szemben lépünk pályára kedd este, de nincs ok a találgatásokra, hiszünk a győzelemben. Akár a mérkőzés elején, akár a végén kell ledolgoznunk a hátrányunkat, készen állunk.”

A horvát újságí­rók feltüzelt szurkolókra és telt házra számí­tanak, ám Nenad Bjelica szerint csapata hozzá van szokva az ehhez hasonló körülményekhez, í­gy nem kell attól tartaniuk a vendégek drukkereinek, hogy esetleg meg lennének illetődve a játékosok.

A horvát tréner a Nemzeti Sport Online kérdésére, hogy Davide Lanzafame távozásával gyengült-e a Ferencváros, tisztelettudóan válaszolt.

„Az ő eladása az FTC döntése volt. Úgy gondolom, nem ő az egyetlen veszélyes támadójuk, Mikalaj Szihnyevics, valamint Priskin Tamás legalább olyan jó, mint Lanzafame.

A kedd esti BL-selejtező-visszavágó előtt a horvát Vecernji list megszólaltatta a korábban a Ferencvárosnál, a Dinamo Zagrebnél, a Vasasnál és a Fehérvárnál is dolgozó Marijan Vlakot. A 63 éves edző mindkét klubot jól ismeri, és kimondottan pozití­van nyilatkozott a magyar bajnokról.

„Folyamatosan figyeltem őket az előző idényben, sokat léptek előre, nemcsak infrastrukturális szempontból, hanem a csapatépí­tés terén is – idézi a lap Marijan Vlak véleményét a Ferencvárosról. – Biztos vagyok benne, hogy egy-két éven belül versenyképesek lesznek Európában. Évek óta nem értek el jó eredményeket a nemzetközi kupákban, ezért is annyira fontosak nekik ezek a meccsek. De elképzelhető, hogy a szurkolók által támasztott elvárások és a hatalmas nyomás a Dinamo malmára hajtja a vizet. Biztosan remek mérkőzést játszik a két csapat, de ha a Zagreb hozza azt, amit tud, továbbjut.”

A mérkőzés:

Bajnokok Ligája, 3. selejtező kör, visszavágó:

Ferencváros — GNK Dinamo Zagreb: 0-4 (0-1)
Groupama Aréna, 20:00. 19.356 néző.
Vezette: Ruddy Buquet (asszisztensek: Debart, Pacelli; tartalékjv.: Schneider – franciák)

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Civic — Sigér, Haratin — Zubkov, Skvarka (Heister, 71.), Nguen (Varga R., 65.) — Szihnyevics (Boli, 84.)
kispad: Gróf, Frimpong, Ihnatenko, Bőle
vezetőedző: Szerhij Rebrov

GNK Dinamo Zagreb: Livaković — Stojanović, Dilaver, Perić, Leovac — Moro — I. Hajrović (Majer, 77.), Ademi (Gojak, 69.), Dani Olmo (Š itum, 84.), Oršić — Petković
kispad: Zagorac, Gavranović, Théophile-Catherine, Lesković
vezetőedző: Nenad Bjelica

Gól: Ademi (16.), Petković (47.), Dani Olmo (55.), Gojak (79.)
Sárga lap: Civic (24., 69.), Heister (89.) illetve Ademi (26.), I. Hajrović (28.), Majer (90+1.)
Kiállí­tva: Civic (69.)

Továbbjutott: a Dinamo Zagreb, 5–1-es összesí­téssel.

Lehűlés… A hétfői kánikulát követően a két csapat és a Groupama Arénát teljesen megtöltő szurkolók nagy örömére jelentősen lehűlt a hőmérséklet, í­gy ideális időjárásban kezdődhetett a BL-visszavágó. Szerhij Rebrov egy, Nenad Bjelica két helyen változtatott az előző héthez képest: a ferencvárosiaknál Marcel Heister helyett Eldar Civic került be a védelem bal oldalára, a Dinamóban pedig Nikola Moro, valamint a zöld-fehér szurkolók által jól ismert Emir Dilaver lett a kezdőcsapat tagja.

Fantasztikus volt a hangulat a stadionban, amikor a francia Ruddy Buquet jelet adott a mérkőzés elkezdésére.

Túlzás nélkül í­rhatjuk: magyar pályán ritkán látható, elképesztő iramban kezdődött a találkozó. Még egy perce sem ment a játék, máris kiderült, mi lehet a Ferencváros fegyvere, amí­g továbbjutásra áll: Tokmac Nguen egy mélységi indí­tással kilépett, lefutotta a védőket, ám Dominik Livakovic védeni tudott. Válaszképpen két veszélyes horvát helyzet is kialakult Dibusz Dénes kapuja előtt. Három és fél perc alatt három jelentős lehetőség, nem spóroltak az energiával a futballisták.

Pillanatok alatt kirajzolódott a két edző haditerve: az FTC a megszokott 4–2–3–1-es hadrendben futballozott, mí­g a Dinamo a négy védő előtt egy szűrővel, valamint az ék mögötti négy középpályással kezdett.

Alig negyedórán keresztül érezhette magát továbbjutónak a Ferencváros, amikor a Sigér Dávidról balszerencsésen az ellenfélhez kerülő labdát Dani Olmo megkaparintotta, és mert a védők nem léptek ki idejében, Arijan Ademi könnyedén megszerezhette a vezetést a zágrábi együttesnek. Ebben a pillanatban bizonyossá vált, hogy a Ferencvárosnak fel kell adnia a kontratámadásokra épí­tő játékát. Az iram nem csökkent, ám a kí­vülállónak az lehetett az érzése, mindkét csapat szervezetten, fegyelmezetten teszi a dolgát, csak a Dinamo futballistái egy sebességi fokozattal gyorsabban járatják a labdát. Éppen ezért kulcsfontosságú volt, hogy a Ferencváros ne adjon területet az ellenfelének, ám az első félidőben a zöld-fehérek nemigen tudtak a Dinamo kapuja elé kerülni. Feltűnő volt ugyanis, hogy az irányí­tó pozí­cióban szereplő Michal Skvarka alig-alig ér labdába. Vagy a feje fölött szállt el a labda, vagy a szélen próbálkozott a Ferencváros, a szlovák légiós elszigetelten vergődött, s bár sokat futott, hosszú perceken át képtelen volt játékba avatkozni. Márpedig neki (is) kellett volna szerveznie az akciókat…

Talán mondani sem kell: fantasztikus hangulatban zajlott a mérkőzés, noha a Dinamo gólja után a horvát csapat állt továbbjutásra, a hazai drukkerek lelkesedése mit sem csökkent, folyamatosan zúgott a tábor, és a nézők próbáltak erőt adni a játékosoknak.

Az első félidő hajrájában a Ferencváros egyre többször próbált a labdát a földön tartva épí­tkezni, ahogy Szerhij Rebrov érkezése óta egyre gyakrabban láthattuk a zöld-fehérektől. A labdakihozatalnál a szélső középpályások középre indultak, hogy területet nyissanak a vonal mellett felfutó szélső védőknek, í­gy megbontva az ellenfél védekezését. Ám az is látszott, hogy a Dinamo jól felkészült erre a taktikai húzásra, játékosai lezárták a szélek melletti területeket, hatástalaní­tva az egyik legveszélyesebb ferencvárosi fegyvert.

Az első félidő utolsó perceiben egyáltalán nem tűnt verhetetlennek a Dinamo. Mintha a Fradi megtalálta volna a saját játékát, Sigér Dávid kapufát lőtt – és elkezdtünk reménykedni.

Aztán alig kezdődött el a második félidő, máris mindennek vége volt.

A belső védő, Lasa Dvali rossz indí­tása, Sigér határozatlansága után „kirobbantak” a horvátok, játszi könnyedséggel átmentek Miha Blazicon is, végül Bruno Petkovic góllal fejezte be az akciót (0–2). Döbbent csend ült a stadionra, csak a sarokban félmeztelenre vetkőző horvát szurkolók tomboltak. A kemény ütéstől megrogyott a Ferencváros, és percekig nem is tért magához – jött is a következő, immár a harmadik zágrábi gól. Dani Olmo villant, már lövésre számí­tottak a védők, amikor ő még kényszerí­tőzött egyet Ademivel, mielőtt a sarokba helyezett volna (0–3). Gyönyörű támadás volt, még ha nekünk nem is feltétlenül tetszett.

Több mint fél óra volt hátra a mérkőzésből, de négy ferencvárosi gólra lett volna szükség. Senkinek sem voltak kétségei, a Ferencváros a második félidő elején elköszönt a BL-álmaitól. A második mérkőzés jelentős részében egyértelműen a Dinamo volt a jobb, a gyorsabb, a képzettebb játékosokat felvonultató csapat, ezért a nézők nem tettek szemrehányást a ferencvárosi játékosoknak (Eldar Civic kiállí­tása ugyanakkor bosszantó volt…). Kár azon keseregni, hogy a zágrábi mérkőzés második félidejében többet is elérhetett volna az FTC. Hiába tűnt jó eredménynek az 1–1-es döntetlen, várható volt, hogy a Dinamo nem játszik még egyszer olyan mélyen a tudása alatt, mint egy héttel ezelőtt.

A Fradi ment előre becsülettel, próbálkozott, egyre többet birtokolta a labdát (persze az is lehet, hogy a Dinamo jelentős előnye tudatában visszaállt, és hagyta passzolgatni az ellenfelet), de érezni lehetett, a ferencvárosi futballisták szí­vesen lemondanának az utolsó fél óráról – és inkább eltűnnének az öltöző mélyén. A negyedik zágrábi gólt két Dinamo-cserejátékos hozta össze, no meg Dibusz Dénes, akiről nagyon messzire pattant a labda egy távoli lövést követően. Bruno Petkovic gondoskodott arról, hogy ne legyen 0–5: kihagyta a zágrábiaknak megí­télt tizenegyest. 0–4

Lehűlés… A vereség bizony hideg zuhany volt.

https://www.youtube.com/watch?v=2H49Ia3yKyA

További képek: fradi.hu, MTI, Farkas Zsolt, Sas Gábor, Sportfotók

Nyilatkozatok:

A Ferencváros vezetőedzője, Szerhij Rebrov szerint „sajnos ilyen vereség előfordul a futballban”.

„Ha az első félidőben gólra tudtuk volna váltani a lehetőségeinket, akkor más lenne a helyzet. A második gólnál elment a meccs. Köszönet a szurkolóknak, fantasztikus volt a buzdí­tás. Most már készülünk a bajnokságra és az Európa-ligára.”

Rebrov hozzátette: nagyon komolyan felkészültek a mérkőzésre, de a horvátok hatalmas nyomást helyeztek rájuk.

„A legnagyobb különbség a gyorsaságban volt, ez döntötte el a mérkőzést. Topszinten játszottak a labdarúgóim, de a Dinamo más szintet képviselt.”

A Dinamo Zagreb trénere, Nenad Bjelica azzal kezdte, hogy gratulált játékosainak.

„Öt-hat napig törtük a fejünket azon, hogyan készüljünk fel. Közben játszottunk is egy bajnokit, de végig erre a meccsre készültünk, mert a klubnak, Zágrábnak és egész Horvátországnak fontos volt, hogy nyerjünk. Reálisan nézve jobbnak éreztük magunkat, ezért győznünk kellett, és ez sikerült is. A mai egész pályafutásom három legkedvesebb győzelme közé tartozik.”

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, az UEFA, a Ferencváros és a Dinamo Zagreb hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2019.VIII.13. BL-selejtező: Ferencváros – GNK Dinamo Zagreb: 0-4 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+2.

    PERC
    Véget ért a mérkőzés.
    90+1.

    PERC
    Majer
    89.

    PERC
    Petkovic
    89.

    PERC
    Lovro Majer odacsúszik Sigérnek, sárga lap.

    89.

    PERC
    Heister
    88.

    PERC
    BRUNO PETKOVIC jobbal a léc fölé lő. IGAZSÁG.

    86.

    PERC
    Marcel Heister kap sárga lapot.

    86.

    PERC
    Kamutizenegyes…

    86.

    PERC
    Persze, Heister egy szúrós tekintettel ellöki a 16-oson belül Orsicot, BÜNTETŐ A VÉGÉRE.

    85.

    PERC
    Elázás után csak ne legyen El-ázás…

    85.

    PERC
    Az egek is megsiratják a végére a magyar kupacsapatokat.

    84.

    PERC
    BoliSignevich
    84.

    PERC
    Š itumOlmo
    83.

    PERC
    Szihnyevicset pedig Franck Boli váltja. Újoncavatás.

    81.

    PERC
    Olmo le, Mario Situm be.

    81.

    PERC
    Moro távolija Dibuszé.

    80.

    PERC
    Szemmel elég jól látható tömegmozgás – jelentik a távozók számáról helyi alakulataink.

    79.

    PERC

    79.

    PERC
    Mi vagyunk a Ferencváros! Zengi a lelátó.

    79.

    PERC
    GÓÓÓL!!! Gojak (0–4)
    78.

    PERC

    GNK Dinamo
    œ”
    @gnkdinamo
    79′ GOOOOOOOOOOOOOOOOOOOL! Ferencvarosi – Dinamo 0:4. Gojak #dinamozagreb #UCL š½ï¸

    Kép megtekintése a Twitteren
    48
    21:37 – 2019. aug. 13.
    Twitter Ads-információk és Adatvédelem
    Tekintsd meg GNK Dinamo egyéb Tweetjeit is
    78.

    PERC
    NULLA NÉGY, mert harcolnak a kezdőért: Majer távoli lövését AMER GOJAK jobbal 18-ról a jobb alsóba rúgja. Szitált a ballábas, 31 méteres lövés, becsapta a magyar kapust, Gojak befejezése mesteri: 0–4!

    77.

    PERC
    MajerHajrovic
    75.

    PERC
    Hajrovic le, Lovro Majer be.

    75.

    PERC
    Gojak jobbal 23-ról a léc fölé lő, nagyon magasan.

    75.

    PERC
    Pár magyar drukker a lábával szavaz…

    74.

    PERC

    Stand your ground!
    @Ultramaniaticos
    #UCL
    Ferencvaros Dinamo Zagreb.
    ️ 13/08

    Kép megtekintése a TwitterenKép megtekintése a TwitterenKép megtekintése a TwitterenKép megtekintése a Twitteren
    1
    21:29 – 2019. aug. 13.
    Twitter Ads-információk és Adatvédelem
    Tekintsd meg Stand your ground! egyéb Tweetjeit is
    74.

    PERC
    Ahol Gojak Heister elől jobbal három lépésről kapura gyötri a labdát, de Dibusz figyel. Nagyon harcos volt a csereember a rossz Olmo-passz után.

    72.

    PERC
    Rossi mester nem túl vidáman mutat sapkájával a pályára.

    71.

    PERC
    HeisterŠ kvarka
    70.

    PERC
    Heister azonnal szereli Stojanovicot a jobbon.

    69.

    PERC
    GojakAdemi
    69.

    PERC
    Civic
    69.

    PERC
    Skvarka le, Marcel Heister be. Feláldozta karmesterét Rebrov, bár ahogyan futballozott ma a szlovák fiú…

    67.

    PERC
    Ademi le, Amer Gojak be a zágrábiaknál. Szűrő helyett középső középpályás.

    67.

    PERC
    Ez El-mérkőzésen Heister lesz tehát a balhátvéd. A kezdőben, mert most beáll.

    67.

    PERC
    NA, EZ NEM HIÁNYZOTT… Második sárga lappal kiáll ELDAR CIVIC, lekönyökölte bizony a levegőben Petkovicot.

    66.

    PERC
    Varga passzát középre teszi Civic, Szihnyevic nem éri el. Talán ha bevetődik…

    65.

    PERC
    VargaNguen
    65.

    PERC
    Skvarka passzát Varga a jobb alsó sarok mellé teszi gyengén. 18-ról.

    64.

    PERC
    Az első csere: Nguen le, Varga Roland be. Szélsőcsere.

    62.

    PERC
    Nguen elsőre Pericbe lő, aztán jobbról éles szögből, 11-ről keresztbe el a kapu előtt. Laposan.

    62.

    PERC
    Éledezik a hazai tábor is.

    62.

    PERC
    Nguen első csele jó, aztán szereli Moro.

    62.

    PERC
    A jobbhátvéd Stojanovic pedig végigsprintelte mellette a pályát. Neki nem fér be a félgőz háromgólos előnyben sem…

    61.

    PERC
    Olmo ezt elkapkodja, a 16-os elől célt téveszt lövése.

    61.

    PERC
    Skvarka ravaszul rárúgja a labdát ellenfelére, de a labda még ravaszabb, visszapattan rá. Horvát dobás.

    60.

    PERC
    Nguen passzát Civic ballal 12-ről, éles szögből a rövid felső sarok mellé lövi, beleért Stojanovic is. Skvarka beadása most sem az igazi aztán, a másodikat kivágja Leovac.

    59.

    PERC
    Továbbjut a Zagreb. Vlak mester megmondta!

    58.

    PERC
    Nem lehetetlen. Hogyan lehet sikeres futballklubot felépí­teni Közép-Európában?

    56.

    PERC
    Civic megrúgja Ademit, szabadrúgás.

    55.

    PERC

    GNK Dinamo
    œ”
    @gnkdinamo
    55′ GOOOOOOOOOOOOOOL! Ferencvarosi – Dinamo 0:3. @daniolmo7 #dinamozagreb #UCL š½ï¸ Ma tooooooo!

    Kép megtekintése a Twitteren
    96
    21:12 – 2019. aug. 13.
    Twitter Ads-információk és Adatvédelem
    20 ember beszél erről
    55.

    PERC
    GÓÓÓL!!! Olmo (0–3)
    55.

    PERC
    Sajnos sokadszor is bebizonyosodott: ha nincs meg a hazai bajnokságban a vérre menő harc, ha a csapatba kerülésért sem kell foggal-körömmel küzdeni, ha belefér hétről hétre a félgőz, akkor… akkor ez történik velünk Európában évről évre…

    54.

    PERC

    54.

    PERC
    Mint késben a vaj, a végén két sárga mezest fogott volna öt zöld-fehér mezes legény. Csak ne olyan távolról tették volna…

    54.

    PERC
    NULLA HÁROM, LEFŐTT A KÁVÉ! DANI OLMO passzolgat kényelmesen a 16-oson belül, majd jobb hí­ján a jobb alsó sarokba lő, középről, 14 méterről. 0–3!

    49.

    PERC
    Zubkov jobbról középre cselezi magát, de ballal ő is a kapust találja el, 20 méterről.

    48.

    PERC
    Nguen ballal 24-ről feladja a labdát a kapusnak. Laposan…

    48.

    PERC
    Olmo passzát Orsic balról ballal 10-ről kapura teszi, félmagasan, véd Dibusz a rövid sarok előtt!

    47.

    PERC

    47.

    PERC
    Hatan fogtak volna hármat, Rebrov a tenyerébe rejti a fejét, nem hiszi el.

    47.

    PERC
    Hiányolták a leí­rásból a Fradi-védőket? Ott voltak, álltak, nézelődtek…

    47.

    PERC
    GÓÓÓL!!! Petkovic (0–2)
    47.

    PERC
    BORZALMAS KEZDÉS! Orsic nagyon könnyedén elfut a balon, jobbal laposan középre ad, BRUNO PETKOVIC meg estében jobbal a jobb alsó sarokba lő, tí­z méterről, középről. 0–2!

    46.

    PERC
    Felbukkant a stadionban Böde Dániel is.

    46.

    PERC
    CSERE NINCS, FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    GNK Dinamo
    œ”
    @gnkdinamo
    45’+1 HT Ferencvarosi – Dinamo 0:1 (Ademi 16.) #UCL #dinamozagreb š½ï¸

    Kép megtekintése a TwitterenKép megtekintése a Twitteren
    29
    20:46 – 2019. aug. 13.
    Twitter Ads-információk és Adatvédelem
    Tekintsd meg GNK Dinamo egyéb Tweetjeit is
    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    Ki nem találná, hol is nézik ezt a mérkőzést…

    FÉLIDŐ

    Eközben LANZAFAME…

    FÉLIDŐ

    Nikola Lipovac, a Jutarnji List sportújságí­rója. „A Dinamónál úgy kalkulálnak, egy gólt biztosan szereznek Budapesten is . De azzal is tisztában vannak, a Ferencváros van olyan jó csapat, hogy hazai pályán lőjön egyet. A reális eredmény a kettő egyes horvát győzelem lenne. Egy biztos, a Dinamónak kezdeményeznie kell, ami az összes horvát csapatra igaz, beleértve a válogatottat is. Ez valahogy sokkal jobban fekszik nekünk. A mentalitásunk ilyen, sohasem adjuk fel, nem ismerünk lehetetlen helyzetet, és ezt szeretjük is bizonyí­tani. Ez a feladat Budapesten is.”

    FÉLIDŐ

    „A Dinamónál úgy kalkulálnak, egy gólt biztosan szereznek Budapesten is – folytatta a horvát sportújságí­ró. – De azzal is tisztában vannak, a Ferencváros van olyan jó csapat, hogy hazai pályán lőjön egyet. A reális eredmény a kettő egyes horvát győzelem lenne. Egy biztos, a Dinamónak kezdeményeznie kell, ami az összes horvát csapatra igaz, beleértve a válogatottat is. Ez valahogy sokkal jobban fekszik nekünk. A mentalitásunk ilyen, sohasem adjuk fel, nem ismerünk lehetetlen helyzetet, és ezt szeretjük is bizonyí­tani. Ez a feladat Budapesten is.”

    FÉLIDŐ

    A Sportske Novosti hozzáteszi, a horvátok természetesen tudják, hogy nem tarthatják meg sokáig legjobbjukat, ám abban is biztosak, hogy egy esetleges BL-csoportkör elérését követően némileg drágábban adhatnák el. A portál ennek kapcsán megjegyzi, csoportkör esetén a Dinamo 15 millió eurót kapna alapból, í­gy ha vár a spanyol elpasszolásával, sokkal jobban járna, mintha most elengedné mondjuk 30 millió euróért.

    FÉLIDŐ

    A Sportske Novosti konkrétumokat is tudni vél: a lap szerint a Manchester United, az Everton és a Bayern München is ajánlatot tett a 21 esztendős spanyol utánpótlás-válogatott Olmóért a horvát együttesnek – előbbi állí­tólag 25, utóbbi kettő 28 millió eurót fizetett volna a támadóért a Dinamo Zagrebnek, ám a horvát klub a hí­rek szerint azért utasí­totta el a szóban forgó megkereséseket, mert mindenképp be akar jutni a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ehhez pedig szüksége lenne legjobb játékosára.

    FÉLIDŐ

    Olvassunk a szünetben Olmo kérőiről!

    FÉLIDŐ

    A vendégek csak fázhatnak, gyújtanak egy görögtüzet.

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+2.

    PERC
    KAPUFA! Nguen passzát Sigér egy jó csel után ballal 21-ről a jobb oldali kapufa tövére küldi, a labdának veszélyes gellert adó Moro segí­tségével. MAJDNEM EGY EGY!

    44.

    PERC
    Civic ment Moro és a 16-os előtt, Blazic nem mer indí­tani, kirúgja oldalra. Egy perc lesz a ráadás.

    44.

    PERC
    Lovrencsics kanyarint jobbal középre ismét, Skvarka marad most le Dilaver mögött, majd szabadrúgás, Blazic ellökte Petkovicot.

    43.

    PERC
    A horvát szurkolók a góljuknál levették a pólojukat, azóta sem fáznak, félmeztelenül énekelnek.

    42.

    PERC
    Lovrencsics vezet kontrát, a csel jó, Skvarka nem éri el, Nguen érkezik az ötös bal sarkánál, de ment becsúszva Petkovic!

    40.

    PERC
    Civic beadása nem jó Szihnyevicsnek.

    38.

    PERC
    Olmo szabadrúgása jó, de Dilaver hátrafelé 12-ről csak Dibuszhoz tudta csúsztatni a labdát, egykori játékostársához. Fejjel.

    37.

    PERC
    VÁLTANI KELLETT. „Stratégiát kell váltanunk – mondta Szerhij Rebrov a meccs előtt. – Természetesen elemeztük a zágrábi mérkőzés tapasztalatait, és egy hete próbáljuk kidolgozni a modellt, amellyel sikeresek lehetünk a visszavágón. Egyértelmű, hogy a Dinamo Zagreb a legerősebb csapat azok közül, amelyekkel a Bajnokok Ligája selejtezőjében eddig találkoztunk. Kimondottan erős a támadójátéka, de a futball nem csak támadásokból áll – összeszedettnek, szervezettnek kell lennünk ahhoz, hogy kiví­vhassuk a továbbjutást. Igyekszünk felkészülni minden eshetőségre. Arra is, hogy az ellenfél nyomás alatt tartja a kapunkat, arra is, ha mi szerezzük meg a vezetést, arra is, ha kontratámadásokra kényszerülünk, és akár arra is, ha hátrányba kerülünk – ez
    Zágrábban is megesett velünk, mégis úgy éreztem, megfelelően tudtunk reagálni arra a helyzetre is. Úgy készülünk, hogy bármi történik is a pályán, arra legyen válaszunk.”

    36.

    PERC
    Zubkov adja be, ballal, jobbról, de Dilaveré.

    36.

    PERC
    Zubkov passza Nguené, kilép rá Ademi, de korner.

    36.

    PERC
    Viharban a Dinamo, mágneses viharban csak forog a dinamó, mint a vasorrú bába, de hiába a sok támadás, ha egyik végén sem pontos a „gyilkos passz”.

    34.

    PERC
    Majdnem! Lovrencsics zseniális passzt ad a jobbon Zubkovnak, aki már az ötös jobb sarkánál jár, de nem lő, nem passzol, hanem belefut Dilaverbe… DE KÁR ÉRTE!

    31.

    PERC
    Olmo-szöglet balról, kicsi, kicsit rossz, Hajrovic beadása Haratiné.

    28.

    PERC
    Hajrovic
    28.

    PERC
    Nguen ennek örömére megindul, Izet Hajrovic azonnal hatalmasat rúg bele. Sárga lap is!

    28.

    PERC
    Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 2015 novemberében négy évre tiltotta el Ademit, mert két hónappal korábban az Arsenal ellen 2–1-re megnyert Bajnokok Ligája-csoportmeccs után adott mintájának elemzése során az A- és B-próba is pozití­v eredményt hozott: az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololra bukkantak a szervezetében. Aztán felezték a büntetést.

    27.

    PERC
    Ademi csak az UEFA nagylelkűsége miatt léphet pályára.

    26.

    PERC
    Ademi
    26.

    PERC
    Sárga lap is.

    26.

    PERC
    Hajrovic szabadrúgása pontatlan, majd Civic megindul a balon, azonnal ellöki őt a felezőnél Arijan Ademi.

    24.

    PERC
    Civic
    23.

    PERC
    Eldar Civic kap sárga lapot, felrúgta Olmót a 16-os jobb sarka előtt, Lovrencsics pocsék keresztpassza után.

    23.

    PERC
    Remény. 53 százalékban birtokolta a labdát a Ferencváros az első, idegenbeli mérkőzésen, amely azt jelenti, hogy – miután felocsúdott a korai hazai gól után – nem csak a védekezésre összpontosí­tott.

    23.

    PERC
    Nguen passzát kapura teszi középtávolról Haratin, blokkol azonban Ademi. A minden lében kanál.

    22.

    PERC
    Szihnyevicsé az ellencsapás joga, jobbal 21-ről a bal alsó mellé talál.

    22.

    PERC
    Egyre jobban nyom a Dinamo, Olmo két beadását kis mentik Dvaliék, majd Orsic vált Leovaccsal, aki éles szögből ballal 10-ről az oldalhálóba lő.

    17.

    PERC

    17.

    PERC

    GNK Dinamo
    œ”
    @gnkdinamo
    16′ GOOOOOOOOOOOOOOOOOOL! Ferencvarosi – Dinamo 0:1. Ademi #dinamozagreb #UCL AJMOOOOOOOO!

    Kép megtekintése a Twitteren
    63
    20:17 – 2019. aug. 13.
    Twitter Ads-információk és Adatvédelem
    17 ember beszél erről
    17.

    PERC
    Külön pechként Sigér tette oda Leovac rossz beadását Olmo elé.

    17.

    PERC
    Ademi a két középső védő közül bombázott az ötös bal sarkáról a kapu túlsó felső sarkába. VÉDHETETLEN!

    17.

    PERC
    EJJNYE, VEZET A DINAMO. A csapatkapitány ARIJAN ADEMI talál a hálóba ballal az ötösről, Olmo passza gyönyörű, lapos, 16-os előtti passza után. 0–1!

    16.

    PERC
    GÓÓÓL!!! Ademi (0–1)
    16.

    PERC
    23 alkalommal vették célba a ferencvárosi kaput a zágrábiak az első mérkőzésen, hatékonyságukról mindent elárul, hogy csak kilenc lövés vagy fejes találta el Dibusz Dénes kapuját.

    15.

    PERC
    Orsic középre ad, Olmo indí­t… kirúgás.

    13.

    PERC
    Sigér í­velése nem jó, de Dilaver elszámolja, ám beéri aztán Nguent, és rárúgja a labdát. Ápolás.

    11.

    PERC
    Civic beadása a szépen kilépő kapusé, nem Zubkové.

    10.

    PERC
    A 2 legutóbbi tétmérkőzésén nyeretlen maradt a Dinamo Zagreb, a Ferencvárossal 1–1-et, az NK Osijek együttesével gól nélküli döntetlent játszott – előtte azonban öt tétmeccsét egytől egyig megnyerte.

    10.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    8.

    PERC
    NGUEN… A szélső kap nagy passzt Sigértől, nagyon gyors, de jobbra fut, és jobbal 12-ről telibe találja a kapust, a kipattanó a méterekre lemaradó Pericé.

    7.

    PERC
    Orsicot elengedi Lovrencsics, szerencsére rossz a beadás.

    7.

    PERC
    A hangulat parádés, zeng az aréna. 1200 a vendégnéző.

    7.

    PERC

    A horvát tábor

    6.

    PERC
    Olmo szögletét majdnem eléri a kapu előtt a bevetődő Moro, de Dvali ugrik a legmagasabbra.

    6.

    PERC
    Hajrovic kornere aztán már rossz.

    5.

    PERC
    Hűha, a ravasz szöglet rossz, de Olmo passza zseniális, ám Ciciv szereli a kicsit lassú Hajrovicot, de Haratin aztán eladja a labdát a kapu előtt, Hajrovic jobbábas, 12 méteres lapos lövését kipiszkálja a bal alsó elől Dibusz!

    3.

    PERC
    Ademi helyzetben Olmo passza után, de blokkolja a jobbábas, hétméteres lövést Dvali!

    3.

    PERC
    A szögletet kifejeli Ademi, kontra, Orsic lövését blokkolja Dvali.

    2.

    PERC
    Kissé lassan mozgott a támadó, Dilaver utolérte és megzavarta.

    2.

    PERC
    MAJDNEM! Blazic emelését szépen kezeli le Nguen, de jobbal 14-ről nem talál a bal alsóba, mert odaér nagyot vetődve a kapus.

    1.

    PERC
    A hivatalos nézőszám: 19 365.

    1.

    PERC
    Szihnyevics eladja máris.

    01.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak zöld-fehér mezben, a horvátok tiszta sárgában.

    A hazai tábor fantasztikus élőképpel készült!

    Buquet legutóbb a francia élvonal nyitó mérkőzésén, a Monaco–Lyon rangadón (0–3)bí­ráskodott, s a videoszoba riasztása, a felvételek megtekintése után piros lapra változtatta Cesc Fabregas sárga lapos figyelmeztetését.

    A francia Ruddy Buquet lesz a játékvezető.

    A 42 éves, 2011 óta FIFA-kerettag Buquet eddig nyolc BL-csoportmeccsen és négy selejtezőmérkőzésen működött közre játékvezetőként. Magyar csapatnak eddig egyszer vezetett, 2013-ban a Vojvodina–Budapest Honvéd (2–0) találkozón ugyan kiállí­totta a hazaiak egyik játékosát, ám Marco Rossi együttese í­gy is kettős vereséggel búcsúzott az Európa-ligától.

    Tí­z perccel a kezdés előtt a két tábor már tartott egymásnak egy kis erődemonstrációt, szigorúan csak hangpróba volt, elég jól szólt mindkét oldal – jelenti a helyszí­nről Nagy-Pál Tamás kolléga.

    „A legfontosabb, hogy ne kövessünk el buta hibákat – folytatta a fehérorosz támadó. – Nem szabad egyénieskedni, mindenkinek a csapat érdekeit kell néznie, és egységesen kell futballoznunk. A vezetőedzőnk még egy fontos utasí­tást adott: ne menjünk bele felesleges kakaskodásba az ellenféllel, nehogy emiatt kapjunk lapokat. A horvátok valószí­nűleg ezzel is próbálkoznak majd. Ami a zsúfolt lelátókat illeti, már az első két fordulóban, a Ludogorec, valamint a Valletta elleni meccsre is rengetegen kijöttek, de kedden még jobb hangulatra számí­tok.”

    „Nagyon kemény mérkőzést játszottunk – utalt a keddi meccsre a fradi.hu-n Mikalaj Szihnyevics, a zöld-fehérek 27 esztendős csatára. – Az európai kupasorozatokban teljesen más az iram és a hangulat, a játékosoktól sokkal nagyobb összpontosí­tást igényel egy-egy összecsapás. Az egy egyes döntetlen remek eredménynek számí­t a Dinamo Zagreb otthonában. Persze akadtak hibáink, de a lényeg, hogy jó helyzetből várhatjuk a visszavágót. Ugyanakkor a vezetőedzőnk is elmondta, hogy még csak a párharc első félidején vagyunk túl, nem szabad elkényelmesedni az eredmény tudatában.”

    Kedden a Ferencváros révbe érhet a Bajnokok Ligájában, Mikalaj Szihnyevics szerint azonban hiba lenne elkényelmesedni a zágrábi döntetlen után.

    Isael a Valletta elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-selejtezőmérkőzésre sem utazott el a Ferencváros labdarúgócsapatával egy héttel ezelőtt, most pedig a Dinamo Zagreb elleni meccskeretében sem szerepel a zöld-fehérek 31 éves légiósa.

    A brazil támadó eddig egyetlen selejtezőn sem lépett pályára a jelenlegi kií­rásban. Bulgáriában eltiltás miatt nem is játszhatott volna, a Valletta elleni visszavágó előtt pedig kisebb sérülést szenvedett. A jelek szerint Isael még mindig nincs százszázalékos állapotban, í­gy kedden, a Dinamo Zagreb ellen sem lép majd pályára. A csatár helyett a Ferencváros új igazolása, az elefántcsontparti Franck Boli kapott helyet a keretben, ám sem ő, sem pedig Priskin Tamás nem utazott el a csapattal Horvátországba.

    A zágrábiak védője, Marin Leovac szerint nem lepte meg őket a Ferencváros az első meccsen, tudatában voltak annak, hogy milyen játékerőt képvisel. A horvát újságí­rói kérdésre, miszerint a holnapi összecsapáson láthatják-e a szurkolók a Dinamo igazi arcát, szűkszavúan és magabiztosan azt mondta, hogy igen.

    A horvát tréner a Nemzeti Sport Online kérdésére, hogy Davide Lanzafame távozásával gyengült-e a Ferencváros, tisztelettudóan válaszolt.

    „Az ő eladása az FTC döntése volt. Úgy gondolom, nem ő az egyetlen veszélyes támadójuk, Mikalaj Szihnyevics, valamint Priskin Tamás legalább olyan jó, mint Lanzafame.”

    „Minden bizonnyal Budapesten is inkább visszaáll a Dinamo, amit a(z állí­tólagos) gyengébb csapatok ellen is szeret alkalmazni. Főképp úgy, ha még gólt is szerezne. A zágrábiak védelme azért tud hibázni, í­gy ez az elgondolás nem biztos, hogy mindig célravezető. Nenad Bjelica taktikája, legyen az ellenfél a Benfica, a grúz Szaburtalo, vagy a magyar bajnok Ferencváros, ugyanaz. Ha gólt lősz, és érzed, hogy az ellenlábas nem kimondottan jobb, nem lett volna szabad visszaállni, hanem továbbra is gólra törően kellett volna futballozni, a szerencsefaktort pedig kizárni. Nem í­gy cselekedett, í­gy gyakorlatilag önmaga csapdájába esett.”

    Ivica Medo, a gol.hr zágrábi elemzője több érdekes összefüggésre hí­vta fel a figyelmet a zágrábiak és a gárda vezetőedzője kapcsán.

    „Bjelica az új szerződése aláí­rása után talán már úgy érezte, olyan rivális ellen, mint a Ferencváros, biztosra mehet, és az sem szokványos, hogy valaki idegenben biztos győzelmet vizionál – í­gy a sportportál, egyben a Nova TV munkatársa. – Rebrov azzal is kihúzta a horvát bajnok méregfogát az első meccsen, hogy balhátvédként az inkább előrehúzódó Eldar Civic helyett a jobban védekező Marcel Heistert játszatta, ráadásul ott volt a kezdőben Sigér Dávid, valamint a nagyobb nemzetközi rutinnal bí­ró Mikalaj Szihnyevics is. Persze a Ferencvárosnak is más lesz a hazai találkozója, mindenesetre az ukrán szakvezető tudta, hogy a Dinamo játékát a széleken kell megfogni. ”

    Nenad Bjelica már az odavágó után hangoztatta, miért ne juthatna tovább csapata a hazai 1–1-es döntetlen után. Magabiztossága a horvát főváros repülőterén sem csökkent.

    „Mindannyian abban bí­zunk, hogy mi kerülünk tovább a következő körbe, és ezért az elmúlt napokban mindent meg is tettünk – mondta az eszéki származású 47 esztendős tréner. – Minden játékosom maximálisan koncentrált állapotban végezte a feladatát az edzéseken, tisztában vannak vele, hogy nem azt nyújtották az első találkozón, amire valójában képesek. Én már tudom, hogy a meccs egyes fázisaiban mit szeretnénk játszani, és bí­zom abban, hogy ez eredményre is vezet.”

    A szurkolók is szóba kerültek, hiszen telt ház lesz a Groupama Arénában.

    „Ők nagyon fontosak, hiszen értük játszunk. Egy telt házas meccsen igazi érzelmek szabadulnak fel, sokkal jobbak ki tudnak teljesedni a futballisták. A Fradi szurkolói a legjobbak Magyarországon, ezt láthattuk Zágrábban is, tisztelet nekik.”

    A horvát újságí­rók arra is kí­váncsiak voltak, a zöld-fehérek miért halasztották el az első két bajnokijukat az NB I-es szezonból.

    „Tudnánk két meccset is játszani hetente, de a szövetség erre lehetőséget ad, ezért élünk vele. Szeretnénk bejutni a csoportkörbe, ehhez adunk meg a játékosoknak mindent, ha éppen pihenésre van szükségük, akkor azt.”

    A Zagrebről elmondta: ilyen kemény ellenfelük még nem volt a selejtezősorozatban, főleg a Dinamo támadójátéka erős, de a foci nem csak a támadásról szól. Elárulta: mindenképp változtat a stratégián a horvátországi meccshez képest.

    Az ukrán szakember természetesen kapott kérdést Davide Lanzafame távozásáról is.

    „Ez egy normális helyzet, a játékosok néha jönnek, néha mennek, de most abszolút a holnapi meccsre koncentrálunk.”

    A Ferencváros vezetőedzőjétől, Szerhij Rebrovtól azt kérdezték először horvát újságí­rók, hogy vajon még mindig a Dinamo Zagreb számí­t-e a favoritnak, mint a párharc első meccse előtt?

    „Szeretem mindig megvárni az első találkozót, elemezni, és aszerint készülni a visszavágóra. Nem szoktam azzal foglalkozni, ki a favorit: a Valletta ellen mi voltunk az esélyesek, ez nagy nyomást helyezett ránk, mí­g a Ludogorec ellen nem, mégis mi jutottunk tovább.Csak koncentrálnunk kell a saját játékunkra.”

    A találkozó előtt egy nappal az FTC vezetőedzője, Szerhij Rebrov és labdarúgója, Tokmac Nguen tartott sajtótájékoztatót. A mérkőzésen kí­vül természetesen Davide Lanzafame távozása is szóba került.

    Nem törődik a kritikákkal a zöld-fehérek vezetőedzője, Szerhij Rebrov, aki szerint az első, zágrábi mérkőzésen mindennél fontosabb volt a jó eredmény, a visszavágón ugyanakkor még agresszí­vabb horvát ellenfélre számí­t.

    A B-közép egyenfehérben.

    A magyar bajnok Ferencváros 1–1-es döntetlenre végzett a Dinamo Zagreb otthonában.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A FERENCVÁROS–DINAMO ZAGREB BL-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETíTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK