2019.X.6. Bp. Honvéd – Ferencváros: 0-0

Honvéd–Fradi: nem azt hozta a rangadó, amit a drukkerek vártak

Egy gól sem született a vártnál alacsonyabb szí­nvonalú mérkőzésen, a két szurkolótáborra nem lehet panasz.
Nem született gól a Budapest Honvéd–Ferencváros rangadón a labdarúgó NB I 8. fordulójának záró mérkőzésén.


Nyilatkozatok:

Giuseppe Sannino: — Tisztában vagyunk azzal, hogy egy győztes mérkőzés nem változtat meg mindent, ezért továbbra is keményen kell dolgoznunk, hogy folytatni tudjuk ezt a szereplést. Ami a Fradi elleni meccset illeti, a bajnokság két legerősebb csapata közül az egyiket fogadjuk, erős ellenféllel szemben lépünk pályára, a futball azonban kiszámí­thatatlan, és minden egyes mérkőzés egy-egy külön történet. Még jobban kell játszanunk, még többet kell tennünk a sikerért, ha győzni akarunk. Márpedig győzni akarunk és boldoggá tenni a szurkolóinkat.

Szerhij Rebrov: — A háromfrontos helytállás kapcsán a legfontosabb feladat, hogy a keretünket a lehető legjobban forgassuk. Szerencsés helyzetben vagyunk, bő a keret, í­gy minden mérkőzésen a lehető legerősebb felállásunkban tudunk pályára lépni. Eddig nagyrészt jöttek a győzelmek a bajnokságban, számomra ez is mutatja, hogy jó úton járunk, de nekem a legfontosabb mindig a fejlődés. Nehéz mérkőzéseket játszottunk tavaly a Honvéddal, biztos vagyok benne, hogy ez most sem lesz másképp, de nekünk nem lehet más célunk, mint az újabb három pont megszerzése .

A mérkőzés:

Bp. Honvéd — Ferencváros: 0-0
Hidegkuti stadion, 16:00. 3.616 néző.
Vezette: Andó-Szabó Sándor (asszisztensek: Ring, Szert; alapvonali jv.: Karakó, Takács J.; tartalékjv.: Márkus)

Bp. Honvéd: Tujvel — Batik, Kamber, Lovric — Uzoma, Vadócz (Gazdag, 67.), Nagy G., Banó Szabó (Kesztyűs, 75.), Aliji — Lanzafame, Ben-Hatira (Moutari, 86.)
kispad: Horváth A., Kálnoki Kis, Kukoc, Ngog
vezetőedző: Giuseppe Sannino

Ferencváros: Gróf — Botka, Blazic, Frimpong, Civic — Ihnatenko, Leandro (Sigér, 25.) — Varga R., Isael (Zubkov, 71.), Nguen (Boli, 84.) — Szihnyevics
kispad: Dibusz, Lovrencsics G., Heister, Skvarka
vezetőedző: Szerhij Rebrov

Sárga lap: Nagy G. (30.), Sannino (49.), Lanzafame (50.), Uzoma (69.) illetve Blazic (16.), Frimpong (43.), Ihnatenko (62.), Civic (90+3.)

A kispestiek orvosi stábja barkácsáruházban is járt a mérkőzés előtt: a hí­rek szerint Davide Lanzafame lábát úgy kellett „összedrótozni”, kérdéses volt, tudja-e vállalni a játékot volt csapata ellen. Az orvosok a jelek szerint jól dolgoztak, az olasz csatár motivációjával pedig finoman fogalmazva sem volt gond – ő fél lábbal is pályára lépett volna. Már csak azért is, mert a 100. NB I-es mérkőzését játszotta vasárnap – hetvenkettőt a kispestiek, huszonnyolcat a ferencvárosiak mezében.

A harci kedvvel nem is volt gond: Andó-Szabó Sándor játékvezetőnek sűrűn kellett megfegyelmeznie a hevesebb szereplőket. A küzdelmen kí­vül az első félidőben ugyanis nem igen történt semmi a pályán, a vendégek négyszer, a hazaiak egyszer próbálkoztak gólszerzéssel, ám egyiket sem nevezhettük – még a legnagyobb jóindulattal sem – ziccernek.

Rengeteg volt a pontatlanság a játékban, a Fradit irányí­tó vezetőedző, Szerhij Rebrov azt nehezményezte, hogy a futballistái nem elég agresszí­ven támadják a kaput, ahelyett, hogy meglódultak volna, még a pálya közepéről is hátrafelé passzoltak.

Az iram a fordulás után is csupán árnyalatnyit változott, úgy tűnt, fél fokozottal feljebb kapcsolt a Ferencváros, sőt a zöld-fehérek Isael révén könnyedén megszerezhették volna a vezetést, a legnagyobb helyzet mégis a Honvéd előtt adódott. A második félidő közepén Djordje Kamber ügyetlenkedett pár lépésre a kaputól: Gróf Dávid hibáját követően (a kapus tenyeréből kiperdült a labda) az üresen ásí­tó a kapu fölé emelt.

Úgy tűnt, akkor sem rúgnak gólt a csapatok, ha hétfő hajnalig futballoznak, a kispad előterében nem véletlenül kapott kis hí­ján gutaütést Giuseppe Sannino és Szerhij Rebrov. Mindkét szakvezető keresztbe font karokkal figyelte a találkozót, hogy aztán minden egyes hibánál dühösen csapjon a levegőbe, vagy éppen a tenyerébe temesse az arcát.

A cserékkel ugyan próbáltak némi életet lehelni csapataik játékába, Olekszandr Zubkov, Franck Boli vagy éppen Gazdag Dániel olyan futballista, aki bármikor képes megrázni magát, ám ezúttal csodát ők sem tudtak tenni. A találkozó hajrájára is maradt a küzdelem, a játékvezetőnek nyolcszor is sárga lappal kellett lenyugtatnia a túlfűtött kedélyeket, úgyhogy leginkább a két szurkolótábor tett ki magáért, megállás nélkül, zászlókat lengetve buzdí­tva a kedvencet, hogy hátha…

Ám hiába imádkoztak gólért, a fohász sem segí­tett, maradt a gól nélküli döntetlen (0–0), aminek talán a kispestiek örültek jobban, hiszen mégis csak a bajnokcsapat ellen szereztek pontot.

A Ferencváros számára alighanem jól jön a bajnoki szünet, a labdarúgók a nemzetközi kupaszereplés közepette elfáradtak, ráadásul nem akármilyen sorozat vár a zöld-fehérekre: az Újpest elleni derbi, a CSZKA Moszkva elleni Európa-liga-meccs, valamint a Mol Fehérvár FC elleni rangadó következik majd.

További képek: fradi.hunso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

Az FTC vezetőedzője, Szerhij Rebrov szerint nagyon nehéz mérkőzésen van túl a csapata.

„Tudtuk, hogy ez lesz, mert ellenünk minden csapat kétszáz százalékkal dolgozik. A Honvéd megérdemelten tart otthon egy pontot. Nehéz időszakon vagyunk túl, és az is vár ránk, hiszen hetente két mérkőzést játszunk, de most szünet jön a válogatott napok miatt.”

Az ukrán tréner szerint a Honvéd védelme ellen nehéz játszani, ráadásul a pálya talaja sem könnyí­tette meg a dolgukat.

„De örülök, hogy több helyzetet is sikerült kialakí­tanunk a második félidőben, még ha nem is annyit, amennyit szerettünk volna. A védelemben viszont sikerült maximumot nyújtanunk, és nem adtunk lehetőséget az ellenfélnek.”

A kispestiek vezetőedzője, Giuseppe Sannino taktikai szempontból mozgalmas mérkőzést látott.

„Két különböző taktika felállás csapott ma össze. Egy olyan csapat ellen álltunk helyt, amelyik az Európa-ligában és a Bajnokok Ligája selejtezőjében is szerepelt. Ilyen erős és fontos egyesület ellen taktikailag helytállt és bizonyí­tott a Honvéd. Kevés lehetőséget hagytunk a Ferencvárosnak, í­gy megérdemeltük a pontot.”

A 8. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Holczer (Paks) 7 — Batik (Bp. Honvéd) 6, Musliu (MOL Fehérvár) 7, Katanec (Mezőkövesd) 7 — Remili (Paks) 7, Berecz (Mezőkövesd) 7, Windecker (Paks) 7, Bedi (ZTE) 7 — Grozav (Kisvárda) 7, Tischler (Kisvárda) 7, Kovács I. (MOL Fehérvár) 7
A forduló játékvezetője: Berke Balázs (Újpest — Mezőkövesd) 8 — Berettyán Péter, Georgiou Theodoros, Csonka Bence, Takács János

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Bp. Honvéd hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

3 hozzászólás a(z) 2019.X.6. Bp. Honvéd – Ferencváros: 0-0 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+4.

    PERC
    FÖSSZEFOGLALÓ, KÉP, TABELLA, FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    90+4.

    PERC

    90+4.

    PERC

    90+4.

    PERC

    90+4.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+3.

    PERC
    Kamber bodobását középre fejelik… nincs kezezés, vége.

    90+2.

    PERC
    Gazdag passza után megindul középen Lanzafame, Eldar Civic azonnal feldönti, egy sárga lapért cserébe.

    90.

    PERC
    Három perc a ráadás!

    90.

    PERC
    Zubkov egy borzalmas beadással jelentkezik.

    86.

    PERC
    Ben-Hatirát meg a volt fradista Amadou Moutari váltja.

    84.

    PERC
    Nguen le, Franck Boli be.

    83.

    PERC
    A beadás rossz, három érintés után Zubkov jobbal 22-ről nagyon a jobb felső sarok fölé lő.

    83.

    PERC
    Újabb Fradi-szöglet, előtte Uzomát és Frimpongot kell figyelmeztetni.

    82.

    PERC
    A Ferencváros az egyetlen csapat a mezőnyben, amely minden bajnoki mérkőzésén szerzett gólt. Sőt! Szerhij Rebrov csapata legutóbbi 25 bajnokija mindegyikén betalált, a sorozat a már emlí­tett, Haladástól elszenvedett idegenbeli 1–0-s vereség után kezdődött.

    81.

    PERC
    Kifejeli Nagy.

    81.

    PERC
    Zubkov megindul a balon, közbelép Naszer… az első Fradi-korner jő ma!

    80.

    PERC
    Gazdag beadását szögletre menti Botka. A korner… abszolúte veszélytelen.

    77.

    PERC
    Zubkov passzol nem sokkal a felfutó Nguen elé, majdnem gólhelyzet!

    76.

    PERC
    Visszatérve Uzomára: a nigériai 8 meccsen 3 kanadai pontot jegyez a zöld-fehérek ellen!

    75.

    PERC
    Banó-Szabó is elfáradt, Kesztyűs Barna váltja. Szellő helyett szűrő.

    75.

    PERC
    Most adhatott volna egy gólpasszt, de ballábas í­velését egy csel után Ben-Hatira jobbal 24-ről a léc fölé vágja.

    75.

    PERC
    A Honvéd az NB I egyetlen csapata, mely még nem győzött (sőt, pontot sem szerzett) pályaválasztóként a 2019–2020-as évadban. Sőt, a kispestiek hazai mérkőzéseiken még egy percet sem futballoztak előnyben, mindig az eredmény után kellett futniuk.

    75.

    PERC
    Pedig… A Honvéd mérkőzésein újabban kinyí­lt a gólcsap: a kispestiek legutóbbi 11 bajnokijából 10 három vagy több gólt hozott.

    74.

    PERC
    Uzoma a Fradi ellen nyolcszor lépett pályára, de csak öt sárgát kapott.

    72.

    PERC
    Uzoma és Ihnatenko összecsap, megy a szájkarate.

    70.

    PERC
    Isaelnek nagyon nem ment, Olekszandr Zubkov váltja.

    70.

    PERC
    Most is előre fut, de Frimpong légies mozdulattal ment Lanzafame elől, ollózó mozdulattal.

    70.

    PERC
    Uzoma ma kifejezetten jobb oldali mindenes.

    68.

    PERC
    Eke Uzoma felszántja a pályát, csoda lelkes. Kap is egy sárga lapot Ihnatenko ellökéséért.

    67.

    PERC
    Előtte Szihnyevics nagyot rúgott Uzomába, jobb hí­ján.

    67.

    PERC
    Vadócz elfáradt, Gazdag Dániel váltja.

    65.

    PERC
    Gróf a nézők közé lő egy indí­tást, nagy az öröm. Disztl Pétert sajnos nem láttuk.

    65.

    PERC
    Kamber nemsokára 36 éves, a Fradi ellen karrierje során 24-szer játszott, lőtt 2 gólt, adott 3 gólpasszt.

    64.

    PERC
    Visszatér a légiós, a két csapatban 4-4 magyar kezdett.

    64.

    PERC
    A Ferencváros legutóbbi 12 idegenbeli bajnokija mindegyikén betalált, a sorozat a 2018. november 10-i, Haladás elleni mérkőzés (Haladás–Ferencváros 1–0) óta tart.

    64.

    PERC
    A kispestiek elveszí­tették legutóbbi három hazai bajnokijukat (Kisvárda 1–3, DVSC 2–3, Fehérvár 0–1). Hasonlóan rossz hazai szériája ezt megelőzően 2017 augusztus-szeptemberében volt a Honvédnak, akkor a hárommérkőzéses vereségsorozat a Puskás Akadémia legyőzésével szakadt meg. Hármasnál hosszabb hazai vereségszériája legutóbb 2014-ben volt a kispestieknek (4 találkozó).

    64.

    PERC
    Ihnatenkót kell ápolni, minden szempontból alul maradt.

    64.

    PERC
    NEM IGAZ, FÖLÉ! Ben-Hatira balról ballal felad egy szabadrúgást Grófnak, aki ráejti a labdát nagy meglepetésre Ihnatenkóra, majd maga is ráesik, a labda Kamber elé pattan, aki jobbal, három méterről az üres kapu… fölé lő.

    62.

    PERC
    Danilo Ihnatenko kap sárga lapot Uzoma felvágásáért.

    62.

    PERC
    Ignatenko
    61.

    PERC
    Sigér lök nagyot Lanzafamén, majd Botka csúszik kőkeményen az olasz alá.

    58.

    PERC
    Ben-Hatira borzalmasan be balról ballal egy szép támadás után, ettől függetlenül Lanzafame és Frimpong összevész, az olasz megfenyegeti az egyik alapvonali partjelzőt is.

    57.

    PERC
    „A hazai szurkolók egy része Moutarit követeli a csapatba, jelezték is ezt neki a bemelegí­tése közben, aki ezért megtapsolt a a szurkolókat.”

    55.

    PERC
    Hopp, Kamber remek passzát Ben-Hatira ballal az ötös elől, 11 méterről ballal az égbe pazarolja!

    54.

    PERC
    Isael passzát Varga kissé jobbról jobbal, 22-ről a jobb alsó sarok mellé rúgja.

    53.

    PERC
    Nguen bal oldali beadását Isael lekezeli… Szabadrúgás kezezésért. Ez nem Isael meccse, gólhelyzetben lett volna egy jó levétellel.

    53.

    PERC
    Az olaszt 800 ezer euróért vette meg a Fradi a Honvédtól.

    52.

    PERC
    Gróf enged ki egy hosszú Ben-Hatira passzt, Lanzafame nagyot lök rajta, a Honvéd-tábor nagy örömére. Kicsit bizonytalanul indult meg a lelátói árulózás, Lanzafame ugyebár a Fradi kölcsönjátékosaként szerepel Kispesten. Nem egyszerű eset…

    49.

    PERC
    Sannino mester kap sárga lapot zónaelhagyásért.

    49.

    PERC
    Varga beadását Isael nem lövi el az ötös elől, kicselezi Lovricot, de Batik hátulról érkezve elrúgja előle a labdát. HELYZET!

    46.

    PERC
    CSERE NINCS, FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    A Honvéd csak hármat tudott megnyerni a Ferencváros ellen megví­vott legutóbbi 15 bajnokijából.

    FÉLIDŐ

    flashscore.com

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    Érdekesség, hogy az 1919. márciusi visszavágó is az Üllői úton volt, az FTC 2:0-ra nyert, a Kispest kapusát, Varga Pétert ájultan vitték le egy szerencsétlen összecsapás után a pályáról. Hogy miért volt a helyszí­n megint az Üllői út? A magyar labdarúgás két abszolút domináns, saját stadionnal rendelkező csapata, az FTC és az MTK egyszerűen megegyezett az állandó pénzszűkében lévő kisebb csapatokkal arról, hogy a nagyobb befogadóképességű Üllői útra, illetve Hungária útra viszik „hazai” mérkőzésüket is. Az FTC ebben a szezonban a 22 mérkőzéséből 16-ot tulajdonképpen otthon játszott. A harmincas évek második feléig a Kispest jóval több „hazai” meccsét játszotta az FTC ellen az Üllői úton, mint saját kerületében.

    FÉLIDŐ

    1918-ban is szezonnyitót ví­vtak a csapatok egymással. Hogy a korabeli tudósí­tást idézzük: „Az elmúlt vasárnap ismét megjelentek a nyári szünet alatt rövid időre csendbe borult pályákon a bajnoki pontokért küzdő csapatok, és hangossá tette ismét az elhagyatott tribünöket az í­gérkező sportélvezet csábí­tásának szí­vesen engedő közönség lelkes buzdí­tó szava.” Az FTC 4:0-ra győzte le „imponáló stí­lusban” a Kispestet az Üllői úton, a mérkőzést majdnem sötétedés miatt kellett félbeszakí­tani, mivel csúsztak az előző találkozók. Illetve a csapatokra konkrétan rásötétedett, de a mérkőzést í­gy is lejátszották…

    FÉLIDŐ

    Erőpróba. Bí­rja-e erővel a Fradi? Kiszenvedi-e az újabb győzelmet a bajnokságban? Esetleg lendületbe jön, és látványos futballal rukkol elő? Megannyi kérdés, a válaszba a Budapest Honvéd szólhat bele a leginkább. Döntetlenszagú a mérkőzés, de megérzésem szerint egy góllal győznek a zöld-fehérek. BORBOLA Bence a mérkőzés előtt.

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+1.

    PERC
    Batik fejesét Szihnyevics Lovric elé fejeli, aki ballal kapura lő az ötös bal sarka elől, de közbelép és blokkol Ihnatenko.

    42.

    PERC
    Abraham Frimpong kap sárga lapot, elad egy labdát, majd ballal arcon nyomja Banó-Szabót. Ápolás.

    42.

    PERC
    Lanzafame rúgja bokán az előtte futó Ihnatenkót, majd labdacsere.

    41.

    PERC
    Ugyanis a játék finoman szólva is töredezett.

    41.

    PERC
    A szurkolók remek hangulatot teremtenek a stadionban, jó lenne, ha a játékosok is felnőnek a szurkolótáborukhoz.

    38.

    PERC
    HELYZET! Ben-Hatira jobb oldali szabadrúgását Botka mellől hat méterről nem sokkal fejeli a jobb felső sarok mellé Banó-Szabó!

    35.

    PERC
    Civic passzát Sigér jobbal 29-ről nagyon a léc fölé vágja.

    33.

    PERC
    Ez már a 8. mérkőzése a Honvéd ellen, kanadai pontja nincs ellene. A Fradi annak idején félmillió eurót adott érte!

    31.

    PERC
    Botka annak idején 64 mérkőzést játszott a Honvéd szí­neiben, 3 kanadai ponttal.

    30.

    PERC
    Nagy Gergő kap sárga lapot Botka buktatásáért.

    30.

    PERC
    A Honvéd javult a legutóbbi fordulókban, három mérkőzésből kettőt megnyert, de mindkettőt vendégként. Pályaválasztóként tragikus a mérlege: három mérkőzés, három vereség. A Ferencváros, amely csütörtökön Európa-liga-mérkőzést játszott, augusztus végén súlyos vereséget szenvedett a Puskás Akadémiától a Pancho Arénában, de azóta idegenben is kétszer nyert, előbb Pakson, majd Zalaegerszegen (mlsz.hu).

    30.

    PERC
    Régen volt ekkora különbség a két tradicionális nagycsapat helyezése között ilyen nagy különbség, a kispestiek a tizedik helyen állnak, a Ferencváros második, úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott (a DVSC kivételével) mindenkinél.

    28.

    PERC
    „Csak a Kispest! Nekimegyünk mindenkinek!” – mondta mosolyogva magyarul Uzoma.

    28.

    PERC

    28.

    PERC
    „Nem kaphatunk ki vasárnap, úgy megyünk fel a pályára, hogy győzni akarunk – hangsúlyozta csapata honlapján Uzoma Eke. – Mezőkövesden nyertünk, egyre jobb formában vagyunk, szeretnénk újabb győzelmet aratni, és bizonytani, hogy bárki ellen tudunk nyerni! Ehhez persze a maximumra, sőt 150 százalékra lesz szükség, hatalmas küzdelemre számí­tok. Egész héten azért dolgoztunk, hogy jól menjen a játék és sikeresek legyünk.”

    27.

    PERC
    Civic okos passza után Isael középről, jobbal, futtából 17-ről Tujvel ölébe lő.

    26.

    PERC
    Gróf ismét kap hideget-meleget: „Áruló nem leszek, ilyet soha nem teszek”.

    25.

    PERC
    Banó-Szabó indí­tja a balon Lanzafamét, de jő Ihnatenko, az olasz meg könnyen megadja magát.

    25.

    PERC
    Leandro le, Sigér Dávid be.

    24.

    PERC
    Varga elmenne Lovric mellett, de ment a veterán légiós a szélső előtt.

    24.

    PERC
    Igen, fogja a combját, Sigér melegí­t és öltözik.

    23.

    PERC
    Csere lesz, Leandro lesérült? Kissé sántikál. Egy akrobatikus rúgásnak lett az áldozata.

    22.

    PERC
    Banó-Szabó kap szép passzt a balon Nagytól, beadását eléri Civic Ben-Hatira előtt.

    22.

    PERC
    Isael-szabadrúgás jobbról, balllal középre nyes a brazil, de Tujvel ölébe pörgeti a labdát. Blazic majdnem beleért a labdába az ötös jobb sarkánál, de csak majdnem.

    20.

    PERC
    BBBB: Borbola Bence fotói Böde Dánielről és Hajdú B.-ről.

    19.

    PERC

    19.

    PERC

    17.

    PERC
    Lanza jelzi, lesz még folytatása az ügynek, Vadócz fel is lép nyugtatólag, szerény sikerrel.

    16.

    PERC
    Lanzafame lecselezi Civicet, Miha Blazic ellöki és még jobbal meg is tapossa. Minimum sárga lap.

    15.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    15.

    PERC
    Feltűnt a nézőtéren Miriuta László is.

    13.

    PERC
    Lanazafame beadása Frimpongé, Nagy távolija meg Grófé.

    13.

    PERC
    Banó-Szabó tör középen kapura Lanzafame indí­tása után, Gróf lép ki elé a 16-osra, és ment előle lábbal.

    11.

    PERC
    Összehasonlí­tásul: a legjobb honvédos győzelmi széria a párharc történetében hatmeccses (1950–53). A rekordsorozat 1939. november 26-án, a Kispest–Ferencváros 2:1-es mérkőzésen szakadt meg.

    11.

    PERC
    A párharc legnagyobb szériája a Ferencvárosé, a zöld-fehérek 1922 és 1939 között egymás után 35 bajnokit nyertek meg a Kispest ellen – hasonló sorozat ritkaság bármely élvonalbeli összecsapás történetében.

    11.

    PERC
    A rangadók történelme 1915–16 óta í­ródik. A Honvéd honlapja az 1916-os FTC–KAC mérkőzés elé beszámí­t még egy 1915-öst is.

    10.

    PERC
    Isael emel balról a kapu elé nagyon pontatlanul.

    8.

    PERC
    Nguen és Lovric összekap, előbbi mutatja, nem kell könyökölni.

    7.

    PERC
    Blazic sóz oda egyet Lanzafamének a nagy barátság jegyében, majd Ihnatenko passzol borzalmasan.

    7.

    PERC
    Érdekes: a mérkőzés előtt a Himnusz után a két tábor együtt zengte a Ria, ria, Hungáriát.

    6.

    PERC
    Lanzafame és Botka ismeri már az ilyesmit, Batik meg volt fradis.

    6.

    PERC
    Gróf már a melegí­tés is alatt is kapott rendesen, most labdába ér, és csúnya dolgokat kap a hazai tábortól. Az árulózás az, ami bí­rja a nyomdafestéket.

    2.

    PERC
    Banó-Szabó bal oldali beadását kivágja Lanzafame elől Frimpong.

    1.

    PERC
    A hivatalos nézőszám: 3616.

    01.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak piros-fekete mezben, a vendégek tiszta fehérben.

    Fotók: Nagy-Pál Tamás

    Egy kis örökmérleg: 207 bajnoki, 114 FTC- és 61 kispesti sikerrel, 464, ill. 320 rúgott góllal. Remek történelmi összefoglaló ITT!

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Honvédtól a Ferencvároshoz:
    2019, Gróf Dávid, ingyen
    2018, Davide Lanzafame, 800 000 euró
    2016, Botka Endre, 500 000
    2016, Kundrák Norbert, ingyen
    2007, Edouard Ndjodo, kölcsönbe
    2007, Szemán Lajos
    2005, Budovinszky Krisztián
    2004, Keller József
    2003, Tarcsa Bence, ingyen
    2003, Marius Sasu, i.
    2002, Udvarácz Milán, i.
    2001, Szabó Tibor
    1999, Váczi Zoltán
    1998, Kovács Béla
    1998, Mátyus János, i.
    1974, Pusztai László
    1966, Katona Sándor
    1963, Perecsi Tibor
    1948, Mészáros József
    1940, Kalocsay Géza
    1934, Mikes Károly
    1922, Eisenhoffer Károly
    A Ferencvárostól a Honvédhoz:
    2019, Davide Lanzafame, kölcsönbe
    2010, Sajó Dániel, kölcsönbe
    2008, Ihrig-Farkas Sebestyén, i.
    2007, Vernes Richérd, i.
    2006, Budovinszky Krisztián
    2003, Keller József
    2003, Gyenes Dávid
    2002, Hrutka János
    2002, Zombori Zalán
    2000, Kovács Béla
    1996, Arany László
    1984, Dózsa Attila
    1975, Máté János
    1974, Páncsics Miklós
    1970, Szűcs Lajos
    1950, Kocsis Sándor
    1950, Budai II László

    Eltiltott nincs.

    A hazaiaktól Ikenne-King (Achilles-í­n-húzódás), Lefkovits, Mezgrani (mindkettő térdműtét után) sérült, a vendégektől Dvali, Otigba és Bőle maródi.

    A Ferencváros csütörtökön még a bolgár Ludogoreccel játszott az Európa-liga csoportkörében (és 3–0-ra alulmaradt), vasárnap pedig a Honvéd elleni rangadó következik. A zöld-fehérek vezetőedzője, Szerhij Rebrov a fradi.hu-nak nyilatkozva beszélt a mérkőzésről.

    „A háromfrontos helytállás kapcsán a legfontosabb feladat, hogy a keretünket a lehető legjobban forgassuk – mondta a szakvezető a ferencvárosiak honlapján. – Szerencsés helyzetben vagyunk, bő a keret, í­gy minden mérkőzésen a lehető legerősebb felállásunkban tudunk pályára lépni. Eddig nagyrészt jöttek a győzelmek a bajnokságban, ez is mutatja, hogy jó úton járunk, de nekem a legfontosabb mindig a fejlődés.”

    Kispesten jelentős gondot okozott az elmúlt hetekben a sok sérülés, a helyzeten valamelyest javí­t, hogy Gazdag Dániel újra bevethető, ahogyan a legutóbbi idényt a Ferencvárosban töltő, szeptember elején kisebb műtéten áteső Davide Lanzafame is minden bizonnyal játékra jelentkezik.

    „Tény, eddig számos sérülés hátráltatott minket, de emiatt nem panaszkodtunk – mondta a kispestiek szakvezetője. – Nem taktikázni akarok, amikor azt mondom, az utolsó pillanatban dől el, hogy a visszatérők közül kivel számolhatunk a kezdő tizenegyben. A Ferencváros elleni győzelem hatalmas lökést adna nekünk, ám azt senki se feledje, hogy olyan csapattal találkozunk, amely az Európa-liga csoportkörében szerepel. Hogy legyőzhetjük-e? Ha ezt előre tudnám, jövendőmondó lennék, s ez esetben nemcsak a derbi végeredményét, hanem a lottószámokat is szí­vesen megosztanám önökkel. Csak hát nem jós, hanem edző vagyok.”

    Nem remekeltek az első hat fordulóban öt vereséget szenvedő piros-feketék, ezen a héten több mosolygós arcot lehetett látni a Temesvár utcai edzőközpontban, mint korábban, ami elsősorban a múlt szombaton a Mezőkövesd otthonában elért 2–1-es győzelemmel magyarázható.

    „Nagy szükségünk volt a sikerre – szögezte le Giuseppe Sannino. – Éppen a Nemzeti Sportban nyilatkoztam a legutóbbi mérkőzésünk előtt, hogy bármi áron, de nyernünk kell. Örülök, hogy begyűjtöttük a három pontot, jóllehet tisztában vagyok vele, hogy egyetlen győzelem még
    nem változtat semmin. A sorsunk akkor fordulhat jobbra, ha továbbra is eredményesek leszünk. Elmondtam múltkor is, elmondom most is: a futballban kizárólag az eredmény számí­t.”

    „Biztos, hogy különleges mérkőzés vár rám, illetve ránk, az elmúlt napokban gyakorlatilag csak a Fradi elleni csata jelentette a témát – mondta lapunknak Giuseppe Sannino. – Megtisztelő, hogy az Újpest elleni bajnoki után újabb derbin irányí­thatom a Honvédot, de hozzá kell tennem, én minden mérkőzést ünnepként élek meg. A Ferencváros minden tiszteletet megérdemel, megfelelő szerénységgel készülünk, ugyanakkor bí­zunk abban, hogy a végén lesz minek örülnünk. A labdarúgásban minden meccs új történet, ami azt jelenti, hogy minden hétvégén ott van előtted a lehetőség, hogy maradandót alkoss.”

    Számtalan rangadón irányí­tott már a lassan három évtizede í­ródó edzői pályafutása során Giuseppe Sannino, a kispestiek 62 esztendős szakvezetője, de először tapasztalhatja meg, milyen érzés egy Honvéd–Ferencváros mérkőzésen a kispadon ülni.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A HONVÉD–FERENCVÁROS NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETíTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK