Feljegyzések a fotelból – Szintkülönbség
Egy, a felhőkarcolók árnyékában megbúvó Manhattan-i graffiti szerint aki edzésképpen fel szeretni futni bármelyik égig magasodó toronyház tetőteraszára először mindig nézze meg, hogy valójában hány emeletes, nehogy kellemetlen meglepetésben legyen része. Ennek is van ellentéte, ott van Sziszüphosz király története a kőszikláról, mely az akarat és az emberi teljesítőképesség csodás története és bár végül a sziklatömb “győz”, a történet évezredek óta példa arról, hogy soha, de soha nem szabad feladni, legyen bármennyire is sziszifuszi a feladat. Az igazság a felhőkarcolók és a kőtömb között valahol középen van, néha kell az óvatosság, néha tudni kell hol a helyünk, de feladni mégsem szabad soha. Tegnap este, amikor 11 óra magasságában az M6-s autópályán robogtunk hazafele a szokásosnál csendesebb hangulatban, ez a két, egymástól teljesen különböző “történet” ötlött fel és bár próbáltam elhessegetni a belőlük szűrődő tanulságokat, de azok nem csak az autóban, de egész éjjel ott motoszkáltak a fejemben. Hiszen a szívem bármennyire is hitt abban, hogy a mai jegyzet címe “háromból három” is lehet, de belül éreztem és tudtam is, hogy a mostani Ludogorec már nem az a csapat, akit a nyáron oda-vissza vertünk ki a BL-selejtezőből. Akkor az igazi ünnep volt, egy út biztató kezdete, megágyazva a végső célnak, a csoportkörnek, melyre már 15 éve vártunk epekedve. Arra még a néha túlagyalt gondolataim sem számoltak, hogy ilyen simán, valójában minden erőlködés nélkül kapjunk egy hármast úgy, hogy közel 50 percig emberelőnyben játszhattunk. Mert így egy kicsit kínos még akkor is, ha a két csapat nemzetközi kupákban való eredményessége és anyagi lehetősége a bolgár bajnok felé billentik a mérleg nyelvét. Nekünk marad a dicsőséges múlt, de azt nem elég csak olvasgatni, abból építkezni is kéne, és a feladat előtt nem az emeletek számát nézegetni, hanem fogni a kősziklát és megpróbálni a lehetetlent.
Akkor is becsapnánk magunkat, ha a bolgár bajnok legyőzését sziszifuszi feladatnak álcáznánk. Egyrészt kétszer már sikerült még akkor is, ha az akkori csapat egészen más felfogásban játszott, másrészt a tegnapi Ludogorec nem mutatta a legyőzhetetlenség jeleit. írhatnám, hogy csak kihasználták a hibáinkat, belőtték a helyzeteiket, mi meg épp az ellenkezőjét tettük, nem használtuk ki az emberelőnyt, és nem lőttük be a helyzeteinket. Melyből nem volt sok, de a közel 20 kapu felé történő próbálkozásból illett volna legalább egy-két gólt begyötörni. Akkor is kikapunk, de mégis csak jobb lenne az összkép, mert így a Zagreb elleni 0-4 mellé egy 0-3 hazai környezetben nem mutat valami fényesen. Pedig egy kis jóindulattal mondhatjuk, hogy végig partiban voltunk, és ha nem kapunk gólt az első percben és nem kapunk egy “Roberto Carlos bombát”, talán másképp alakul a történet.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a Ludogorec játékban is teljesen mást produkált mint néhány hónapja. Akkor egy primadonnákkal teletűzdelt, egyénieskedő, a csapatjátékot suba dobó ellenfelet győztünk le kétszer is, tegnap meg egy remekül felépített rendszerben játszó, a csapatjátékot előtérbe helyező, “no-primadonna” játékosok alkottak egy remek tizenegyet. Gondoljunk csak Lukokira és Marcelinhora, akik tegnap olyan alázattal játszottak, hogy szinte észre sem vettük őket, hogy a pályán vannak. Lukoki azért lőtt egy gólt, a beállós Forster meg kettőt, akit nem tudom mikor szereztek, mert a nyáron egyik meccsen sem lépett a pályára.
De hagyjuk a Ludot, nézzünk inkább magunkba, vajon mi változott, vajon miért nem tudtuk azt a játékot produkálni, amit a nyáron, vagy amit Barcelonában mutattunk az első félidőben. Szinte biztos voltam benne (újfent tévedtem), hogy az Espanyol elleni csapat kezd, a mai európai fociban a középpálya szerepe döntő, elől meg három gyors és kreatív játékosra van szükség. Jó lenne egy “gólvágó” is, de azok sajnos vagy elmentek, vagy formán kívül (igaz mellőzve) ücsörögnek a kispadon. Akiket meg helyettük hoztunk, azok inkább már gátjai a gólszerzésnek, de a csapat játékának is. És ha már igazolások, tegnap este hazafele zötykölődve az autópályán elkezdtük “kisiskolás” módjára, az ujjainkkal számolgatni a nyári igazolásainkat: Gróf, Civic, Ihnatenko, Skvarka, Priskin csak a kispadon, egyedül Zubkov és Boli a kezdőben, miközben a tavaszi bajnokcsapatból távozott Nando, Petrjak, Lanzafame és Böde. És ha ehhez hozzávesszük, hogy Boli eddig csak egyszer villant, Zubkov meg meccsről meccsre tompább, egyből “furcsán” kezd kilengeni a nyári átigazolási mérlegünk.
Természetesen nem szeretnék itt a megmondó ember képében tetszelegni, hiszen az nem nehéz feladat, főleg háromgólos vereség után, de a homokba sem akarom dugni a fejem, mert az egy idő után fulladáshoz vezethet. Addig meg nem szeretnék eljutni, ráadásul vasárnap folytatódik a bajnokság, elkezdünk egy kimondottan nehéznek ígérkező sorozatot, miközben még négy EL-meccsen is át kell küzdenünk magunkat, egy moszkvai és egy razgradi utazással spékelve. Számomra eddig is a bajnokság volt az első, az EL csak hab a tortán. Tegnap egy kicsit kesernyés lett a tejszín, de ettől még egy élvezetes meccset láthattunk, ahol voltak jó időszakaink, volt mikor teljesen beszorítottuk a Ludot, voltak helyzeteink is, de utólag már kár siránkozni, ezen a szinten ha eredményesek akarunk lenni, legalább a lehetőségeink egy részét értékesíteni kell. Ahogy az ellenfél tette, valójában az első góljuk volt csak kidolgozva, a második egy bombagól, a harmadik meg egy remek csúsztatás eredménye. Ezeken kívül másra nem nagyon emlékszem, igaz azt nem tudjuk, milyen játékot képviseltek volna, ha nem lőnek gólt már az első percben.
Ez meghatározta a mérkőzés további menetét, bár az is hiba lenne, ha ezzel magyaráznánk a vereséget. Ami nem is szorul magyarázatra, mert sajnos nagyon egyértelmű volt. A játék minden részében jobbak voltak a bolgárok még emberhátrányban is tudták mit kell játszani, átálltak egy négy védős, öt középpályás rendszerre, ami ellen nem nagyon volt ellenszerünk. Egyedül Tokmac (ki más?) próbált egy az egyben próbálkozni és néha Isael kerülte meg a védőket, de a lövései általában a tábort célozták meg és nem a kaput. Zubkov számomra egy kicsit érthetetlenül Boli környékén mozgott, ahelyett, hogy a számára fehér festékkel kijelölt vonal mellett próbálta volna meghúzni a szélt. Boli tegnap sem váltotta meg a világot, ahogy a helyére érkező Szihnyevicsnek sem volt egyetlen értékelhető megmozdulása sem. Középpályánk sem villogott, Sigér és Skvarka sem tudta gólt érdemlően segíteni a támadásokat.
Mindezek vezettek egy sima vereséghez, mely az összképet nézve talán túlzó arányú, de ha figyelembe vesszük, hogy közel 50 percig emberelőnyben játszhattuk és ebben az időszakban is kaptunk gólt, akkor nem szabad szépíteni egyetlen percet sem, a Ludogorec teljesen megérdemelten gyűjtötte be a három pontot, mellyel nagy lépést tett a továbbjutás felé.
Nekünk meg maradt a tanulság a Manhattan-i graffiti és Sziszüphosz kőtáblájának árnyékában. Nem sikerült szintet lépnünk.
18 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Szintkülönbség bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Tisztelt szurkolótársak! Csak egy mondat csatárok nélkül ezt a játékot játszani nem lehet közel negyven gól eltűnt (Böde,Lanzafame,Varga) De azért HAJRÁ FRADI!
’69: Leeds 0:3, ’95: Ajax 1:5.
és akkor mi van?
Vasárnap nyerünk!
Csak annyi, hogy azokat Leedsnek meg Ajaxnak hívták. Meg aktuálisan épp VVK- és BL-győztesnek. Ezt meg Ludogorecnek és bolgár bajnoknak…
Plusz: a Leeds angol bajnok volt a 68/69-s idényben. Azt se felejtsük el, hogy 1968-ban meg velük játszottunk VVK döntőt. Akkor is kikaptunk (volt is siránkozás), de mégis csak egy döntőben úgy, hogy a “selejtezők” során olyan csapatokat ütöttünk ki, mint a Bilbao, a Zaragoza, a Bologna és a Liverpool (!).
Az Ajax meccs meg BL csoportkör volt, azt ne is hasonlítsuk össze az EL csoportkörrel.
… és a világbajnokot ekkortájt Angliának hívták.
Az az ajax a 90-es évek egyik meghatározó csapata volt, ahogyan az a Ferencváros szerintem nem is említhető egy lapon a mai gárdával.
Az az Ajax akkor a világ legjobb csapata volt.
Én sokszor védtem meg a csapatot mostanában. Az EL-be is bejutottunk,elégedett voltam. De ez a tegnapi meccs….. sajnos s lanyha Nb1-es tempó visszaütött. Nem láttam azt a szintkülönbséget amit gondolkodásban kellett volna megtennünk az nb 1 után az EL szintjére lépve. Mindegyik gól tragikus volt. Most leszek kíváncsi Rebrov lépéseire. Elvileg az EL-ben minden reményünk elszállni látszik (ha volt egyáltalán), az nb1-ben pedig most jönnek a rázósabb ellenfelek. Ha nem változtat valamit, mindenhol elszállhatunk. Nem kéne. Eddig az eredmények őt igazolták, még ha néha nyögvenyelősen is. Hajrá Fradi!
Már elég régen szóltam hozzá a csapat szerepléséhez, de most már nem tudom megállni. Tegnap kiütközött a tudásbeli különbség. A csapat vezetői és játékosai a két selejtezős meccsből indultak ki, nem vették figyelembe, hogy azokon a Ludo játékosok az edzőt égették, a kirúgását készítették elő (mosoly lecseréléskor, mosoly a kispadon a Fradi gólnál…). Ettől függetlenül az eredmény lehetett volna szorosabb, ha 10 ember ellen a helyzeteket berúgjuk.
Nem vagyok szakember, csak egy szomorú szurkoló, de engedtessék meg nekem, hogy azt mondjam, ha egy Kisvárda ellen nem tud felpörögni a csapat, akkor egy jobb ellenfél ellen is képtelenek lesznek. Sajnos, néhány játékosunk túl nagy sztárnak képzeli magát, és megengedi magának a lötyögést, lezserkedést.
Lehet, hogy csak én látom úgy, hogy Gorriaran, Spirovski hiányzik a csapatból? Ha jó pénzért eladtuk őket, akkor miért nem tudunk helyettük olyan szintű játékosokat igazolni, mint a Ludogorec?
Mindezek ellenére Hajrá Fradi!
Tisztelt hozzászólók!
Én személy szerint Csupi véleményével értek egyet.
Kiegészíteném a következőkkel: -1 percen belül gólt kapni az szégyen,
– aki látta a mérkőzést annak hasonló véleménye kell, hogy legyen,
– a 10 ember is soknak bizonyult, ” nem a 11″ és lalolib még azt írja …” a végső ítélethozatalt még elnapolnám.” …Miért, milyen biztatót látott? a kapus kivételével minden poszt csődöt mondott,
– az építkezéshez valós, reális helyzetfelmérés kell, ezt a csapatot Rebrov rakta össze, Bocsánat pontosítok: Ő verte szét, az Ő elképzelése valósult meg, az eredmény azt mutatja,
-Én fordulóról – fordulóra nem látok fejlődést, szerintem már csak új edzővel várható -(ne legyen igazam),
– a két gólzsákunkat elküldte / olyan helyzetet teremtett, hogy el kellett menniük, az új játékosai
alacsony szintet ütnek,
– rotációs összeállítás ezt eredményezte, és ilyen széteső játékot mióta emlékszem a Ferencvárostól nem láttam,
– Sürgőssen lépni kell, amíg nem késő, mert a 2019/2020. évi bajnokság is elúszik,
– egy orvosi hasonlattal szeretnék élni: …”a gyógyításhoz, pontos, valós és reális diagnózis kell.” …
Ha ez a tendencia marad ami most van, sikereket nem remélek.
Kedves Sándor!
Sok biztatót én sem láttam, ahogy ősszel sem túl sokat, de én még reménykedem. Mert szurkoló vagyok, mert mást nem nagyon tehetek. Bár egy kicsit kezdek belefáradni ebbe az állandó reménykedésbe, de ha visszatekintek (és nem csak Rebrov időszakára), azért voltak kellemes, örömteli időszakok is. Most valami megbicsaklott, ez tény, a kritika érthető, én sem írtam túl sok jót a tegnapi mérkőzésről. Számos megjegyzésem lenne még, de mélyen szakmai értékelésekbe nem szoktam belemenni, mert csak egy lelátóra felülő szurkoló vagyok, bár tegnap én is eleresztettem a hangom és próbáltam pl. Zubkovot a szélre “parancsolni”, de ő csak ment és ment…befele, Boli nyakára. Ahogy idegesítő volt Heister védekezése is, ő is folyamatosan középre helyezkedett, teret engedve a felfutó bolgár csatároknak…Továbbra is vesszőparipám a középpálya fontossága, azt olyan játékosokkal, akiknek a védekezése abból áll, hogy csak “kergetik” a labdát, reménytelen vállalkozás. Miközben Nandót és Spirovszki elengedtük.
Mindezektől függetlenül nem írnám le a csapatot, van benne potenciál, csak valami elromlott és jó lenne minél hamarabb megjavítani, mert akkor tényleg az lesz amit írtál, hogy a bajnokságnak annyi mint a befőttnek.
Rég írtam, hosszan kéne – nincs kedvem. Röviden: nincs a csapatnak vezére. Se pályán, se azon kívül. A bajnokikon a veterán Leandrónak kell magára vállalnia, az EL-ben ő nincs (újabb remek döntés), hát nincs is gerinc. Sajnos több értelemben. Ha nem tudunk kínlódva nyerni-ikszet hozni, akkor becstelen, megalázó vereséget szenvedünk, véletlen se emelt fővel, hősiesen, egyenes derékkal. Nem tudom ünnepelni ezt a csoportkört, hiába vártuk annyira – ez a csapat nem szerethető, és csak annyiból mondom közömbösnek és nem más jelzősnek, mert a Fradiról van szó. Ami belül van tartalom, ahhoz semmi közöm. És most megint ez lesz x évig, hiszen láttuk, Doll is meddig kapott szabad kezet…
Már a Kisvárda elleni meccs után szerettem volna tollal megközelíteni a játék eredményeként, hogy milyen elképzelés nélkül játszik a gárda. Sajnos a meccset bentről követtem, majd ” egész éjjel ” gyűjtöttem az infót hogyan mondjam el, ami bánt.
Lalolib egy szóval megfogalmazta a címben: SZINTKÜLÖNBSÉG!!!
Sajnos, de ezt is lehet kompenzálni, ha van mellette tudás, kreativitás, lelkesedés.
Ami számomra egyértelműen kijött, hogy a személyesen megtapasztalt Dinamo elleni és a felvételről látott tegnapi meccsen, hogy nyomás alatt és nem arra gondolok, hogy tudják hogy ez nemzetközi meccs, hanem a játékosok helyezik nyomás alá az ellenfelet, nem tudnak mit kezdeni.
És ebben a baromi hosszú szakmai kispad felelőssége is felmerül.
CSKA MOSZKVA szerintem egy 5-st rúg nekünk ha a tegnapi meccs hozzáállása lesz az alap…
A korai gól ugyan meghatározta a továbbiakat, meg szerencsénk sem volt, de az hogy emberelőnyben sem tudtunk szépíteni, az bizony elszomorító. Én is azt vártam, hogy hasonló felállásban kezdünk, mint Barcelónában. Nem értem miért volt szükség Boli csapatba állítására, miért nem azok kezdtek elől, akik az Espanyol ellen. Boli eddig nem bizonyított, nem tudni mi volt az elképzelés vele. Zubkov sem találta a helyét. Középpályán nagyon lassúak voltunk, különösen Sigér. Nem lehet a labdát dajkálgatni. Sok eladott labdánk is volt, ebben Blazic jeleskedett. A védekezésben is sokat hibáztunk. Azt elfogadom, hogy egyénileg képzettebbek a Ludogorec játékosai, de ezt ki lehetett volna egyenlíteni egy jó csapatjátékkal, különösen az emberelőny bírtokában, de úgy látszik a játékosok sem hitték el, hogy lehet esélyük. Ez nem a tapasztalat hiánya, hanem sokkal inkább felkészítési hányosság. Még hátra van négy mérkőzés, remélem fejben is jobban felkészülünk és akkor még örömünk is lehet. Hajrá Fradi!
Szerintem ezt az egész EL csoportkör egy tanulmányi kirándulás,, tapasztalat szerzés és persze pénzkereset. Az EL-ben mi vagyunk a legalacsonyabbak rangsorolva, de már egy pontot szereztünk.
A bajnokság és a kupa megnyerése a legfontosabb, utána talán léphetünk egyet előre a nemzetköziben.
Igen, erről beszéltem már kora tavasz óta, de most sokkal nagyobb a baj. Rebrov teljes futball-stratégiája összeomlott, a lecsupaszított, lerövidített kispadról pedig kiderült, hogy semmire sem elég. Elengedtük (elkergettük?) szinte az összes, kreatív játékra alkalmas játékosunkat, akik maradtak, azok csak ennyit tudnak, vagy olyan poszton szerepelnek csereként, ahol a tudásuk negyedére sem képesek. A “remekül összerakott” védekezésünk összeomlott, a középpálya nulla, a csatárok még az NB I-ben is kevesek. (Ha mondjuk a Moniz-féle csapattal összehasonlítjuk a mostaniakat, akkor legfeljebb Dibusz jobb Jovánál, de még a Doll-csapat játékosainak egy része is felülmúlja a jelenlegieket.) Rossz a taktika, rossz az egész koncepció, rossz a játékosállomány. Rebrov senkiben sem bízik, talán még magában sem, nála szerintem még Máté Csaba is jobb lenne! És ne feledjük el: amikor még Csukics hozta a játékosokat, Gorriaranok érkeztek, amióta Hajnal Tomi, azóta Szihnevicsek… Lépni kéne, mielőtt még nagyobb lesz a baj! Előbb kellene egy olyan vezető, aki meghatározza a Fradi játékstílusát, és utána ahhoz kellene edzőt keresni…
Keményen fogalmazol. Több dologban egyet is értünk, de azért ne felejtsd el, hogy sem Moniz, sem Doll idejében nem értünk oda a csoportkörbe, sőt még a közelébe sem.
Minden edzőt az eredményei minősítik, kezdetektől fogva azt mondom, nekünk mindig pont “aranyat” ér az EL csoportkörben, hiszen a 48-s rangsor utolsó helyén állunk.
Ettől még lehetne jobb a foci, a tegnapi produkcióval én sem volt megelégedve, bíráltam is a csapatot, a felállást és a nyári igazolások kudarcait is (plusz alapjátékosok “elengedését”), de a végső ítélethozatalt még elnapolnám.
Most jön egy keménynek ígérkező sorozat, ha ebből legalább bajnoki szinten jól jövünk ki, én meg leszek elégedve. Az EL még túl nagy falat, ezt fogadjuk el, még ha nem is könnyű.
Igazad van, de nem tudtam ennél lágyabban fogalmazni. Igen, most ott vagyunk a csoportkörben, de tegnap talán Frimpong volt az egyetlen védőnk, aki egy az egyben is le tudott venni (néha) egy-egy ellenfelet, a többiek ketten-hárman sem boldogultak. A nyári felkészülési és selejtező mérkőzéseken jól működött a védelem, és bár a középpályánk erősen döcögött, azért elől úgy-ahogy rendben voltunk. Azóta hányan is mentek el?… (Még.)
Rebrov pedagógusként nulla, csak a parancsszóra működő ukrán iskolát ismeri. Ami ott rendben is van, hiszen kevés a fazont adni tudó játékosuk. Ne felejtsd el, hogy Moniz idény közben, a 9. helyen vette át a csapatot, és a következő idény közben kellett távoznia, Akeem halála után, ő nem játszhatott a csapattal nemzetközi kupameccset, még csak selejtezőt sem. Doll esetében pedig azért a a Midtjylland ellen 2-0-ra vezettünk, remek játékkal, és ha akkor a játékvezető Kochot nem állítja ki a 11-esnél, nem hiszem, hogy kikaptunk volna! És a Partizani ellen is, ha 1-0-nál megkapjuk a jogos 11-est Dani buktatásáért, más lett volna a vége! Az ilyen helyzeteket azonban sem akkor, sem most nem tudjuk kezelni, nem tudunk úgy felállni a padlóról, mint mondjuk a Salzburg! Rebrovval és ezzel a kerettel én nem hiszem, hogy bármi is változna… Csak nehogy ez a kiszámítható, buta és gyáva játék még megalázóbb eredményekre vezessen!