2020.II.29. Ferencváros – DVSC: 2-0

Ferencváros: könnyű győzelem a Debrecen ellen

A vendégek az első félidőben két óriási védelmi hibával gyakorlatilag eldöntötték a mérkőzést.
Hazai pályán a Ferencváros 2–0-ra legyőzte az elképesztő védelmi hibákat vétő Debrecent a labdarúgó NB I 23. fordulójának záró mérkőzésén.


Nyilatkozatok:

Szerhij Rebrov: — Ezen a héten arra koncentráltunk, hogy elemezzük a szombati ellenfelünk, a Debrecen taktikáját, és kijaví­tsuk a saját hibáinkat. Sokat változott a Debrecen játéka, de mi csak a saját taktikánkra akarunk koncentrálni. Részletesen elemeztük a Loki hibáit, és ki akarjuk használni azokat. Remélem, hogy a csapat most még motiváltabban lép pályára, de nemcsak azért, mert pontokat veszí­tettünk múlt héten, hanem mert a saját szurkolóink előtt játszhatunk a hétvégén, és természetesen meg akarjuk nyerni a bajnoki cí­met. 

Vitelki Zoltán: — Az elmúlt két bajnokinkon sajnos nem tudtunk nyerni, de nagy különbség van a két vereség között. A héten kielemeztük a hibákat, épí­tettük a jót, és csak arra fókuszáltunk, hogy hogyan tudjuk sikerrel venni a Ferencváros elleni mérkőzést, melyet minden játékos nagy elszántsággal vár. Azt kértük a labdarúgóktól, bátran futballozzanak, és ne úgy lépjenek pályára, hogy eleve a zöld-fehérek az esélyesek. Biztos vagyok benne, hogy jó hozzáállással, maximális motivációval, egy szép stadionban, egy jó csapat ellen, szép számú szurkoló előtt játszunk majd. A DVTK elleni agresszí­v és kemény játékra törekszünk most is, hisz szeretnénk meglepni a Ferencvárost.

A mérkőzés:

Ferencváros — DVSC: 2-0 (2-0)
Groupama Aréna, 19:30. 8.579 néző.
Vezette: Pintér Csaba (asszisztensek: Szert, Bornemissza; alapvonali jv.: Erdős, Lovas; tartalékjv.: Lémon)

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Blazic, Frimpong, Civic — Haratin, Sigér — Zubkov, Isael (Varga R., 72.), Nguen (Vécsei, 88.) — Boli (Szihnyevics, 83.)
kispad: Gróf, Leandro, Botka, Lódico
vezetőedző: Szerhij Rebrov

DVSC: Nagy S. — Kusnyí­r, Szatmári Cs., Kinyik, Ferenczi J. — Haris — Bódi, Csősz (Kundrák, 77.), Varga K. — Szécsi M., Garba (Adeniji, 80.)
kispad: Hrabina, Milunovic, Barna, Baráth, Trujic
vezetőedző: Vitelki Zoltán

Gól: Kinyik (6. – öngól), Boli (39.)
Sárga lap: Csősz (45.), Kinyik (59.), Bódi (64.)

A kezdésnél néhányan csak pislogtak…

A debreceniek heten sorakoztak fel a felezővonalon, és amint a labda útjára indult, mindannyian meglódultak a Ferencváros kapujának irányába. Hogy mi volt a terv, nem derült ki, hiszen a második passz már rossz volt, mindenesetre nem zárható ki, a vendégek felbuzdultak a múlt heti mezőkövesdi taktikán, és lerohanással próbálták (volna) zavarba hozni a zöld-fehéreket.

A bátor kezdés nem sokáig tartott. A Loki a 6. percben gólt ajándékozott a hazaiaknak, a kapus Nagy Sándor és Kinyik Ákos traccsparti keretén belül megvitathatták volna, ki bikázza ki a labdát a mezőnybe, ehelyett a védő alighanem az idény potyagólját szerezte. Elnézve az ezt követő fél órát, az volt az érzésünk, a Ferencváros némileg „belealudt” a mérkőzésbe, a korai gól túlságosan megnyugtatta, és nemigen tudott a legmagasabb sebességi fokozatba kapcsolni.

Már-már unalomba fulladt a mérkőzés, amikor a szünet előtti percekben Franck Boli villant egyet, és 17. NB I-es találkozóján megszerezte hatodik gólját. A mesteri mozdulat aligha tetszett a vendégeknek, nem sokkal később a középpályás Csősz Richárd akkorát rúgott a csatárba, hogy kis túlzással a kispadig repült, Szerhij Rebrov vezetőedző a fejét fogva lódult meg a játékvezető irányába, aki sárga lapot adott a debreceni játékosnak a túlzott vehemenciáért.

A félidői statisztika ritkán látható számokat mutatott: a Fradi úgy vezetett 2–0-ra, hogy egyetlen kaput eltaláló lövése volt. Érdekes volt látni, hogy a vendégek a mezőnyben a fordulást követően is egyenrangú ellenfelei voltak a zöld-fehéreknek, ám hiába vezettek néhány szép támadást, a gól sehogy sem jött össze. Kétgólos hátrányban sem zuhantak össze, a kispad elől Vitelki Zoltán próbált életet lehelni együttesébe, ám az idő ellenük dolgozott, a percek pedig szépen lassan leperegtek.

A Ferencváros legutóbbi három hazai mérkőzésén nem kapott gólt, a Paksot (4–0), a Honvédot (0–0) és a Mol Fehérvárt (1–0) nullázta le, ezúttal a Loki sem tudta bevenni a kapuját – nem akármilyen mutató ez. Az FTC összességében könnyedén letudta a házi feladatot, hazai pályán felülmúlta a kiesés elől menekülő debrecenieket.

Az eredmény némileg csalóka, a mezőnyben nem volt nagy különbség a két együttes között, ám a Loki félig-meddig önmagát intézte el. A Ferencváros hazai veretlenségi sorozata tovább nyúlik, a zöld-fehérek már 48 bajnoki mérkőzés óta nem találtak legyőzőre a Groupama Arénában.

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sas Gábor, Sportfotók

Nyilatkozatok:

A DVSC vezetőedzője, Vitelki Zoltán elárulta: szerették volna meglepni a Ferencvárost.

„A korán kapott gól viszont átí­rta a forgatókönyvet, menni kellett az eredmény után. Azt éreztem a csapaton, hogy van bennünk tartás, tudtuk azt játszani, amit eltervezünk: támadásban voltunk, magasan védekeztünk, domináltunk szituációkban, csak hát a Ferencváros rúgott két gólt. Bosszús vagyok, mert elkerülhető gólokat kaptunk, védekezésben hibáztunk, az ellenfél pedig könyörtelenül kihasználta.”

Az FTC trénere, Szerhij Rebrov szerint a bajnokságban nincs könnyű találkozó számukra.

„Látszott, hogy a Debrecen kielemezte a Mezőkövesd elleni mérkőzésünket, és próbált preszingelni minket. De megfelelően reagáltunk, és nyilván a gyors gól is segí­tette a csapatot. Örülök, hogy a csapat érti azt, hogy tiszta lap, sikerült összeszednie magát védekezésben, és több helyzetet is kialakí­tottunk.”

A Nemzeti Sport újságí­rója megjegyezte, hogy a két gól ellenére visszafogottabbnak tűnt a Ferencváros támadójátéka.

„Alakí­tottunk ki helyzeteket, de a pálya nem megfelelő kondí­ciói nehezí­tették a dolgunkat. Ennek ellenére egy felkészült csapatot sikerült legyőznünk” – reagált Rebrov a felvetésre.

Franck Boli, a Ferencváros elefántcsontparti támadója a bal lábát egy sérülés miatt tanulta meg használni. Jó formáját annak is köszönheti, hogy egyre inkább az otthonának érzi Budapestet.

– Édesapja, Fulbert Boli szintén futballista volt, egyszer az elefántcsontparti válogatottban is pályára léphetett. Sokat beszélgetnek a labdarúgásról?

– Igen, különösen az utóbbi években – felelte a 26 esztendős Franck Boli. – Annak idején ellenezte, hogy futballista legyek, a létező összes trükköt bevetette, hogy a sport helyett a civil életet válasszam. Csakhogy azzal nem számolt, hogy nem adom fel. Végül látta, hogy ügyes is vagyok, onnantól támogatott mindenben. Tizenkét éves lehettem.

– Ő is csatár volt?
– Állí­tólag nem is akármilyen. Sokat beszélgetünk a futballról, a legjobb tanácsokat tőle kapom. Na és a nagybátyámtól, aki Franciaországban él. Ők a legnagyobb rajongóm, mindig elmondják, mit kellett volna másképp tennem, s hogyan helyezkedjek legközelebb, hogy még veszélyesebb legyek.

– Elnézve a hétvégi, Debrecen elleni gólját, felettébb jó tanácsokat osztogathatnak.
– A szombati gólom azért volt különösen fontos, mert alaposan meg kellett szenvednünk a győzelemért. A Debrecen jól adogatott a mezőnyben, nem hagyott bennünket kibontakozni, és többször a saját térfelünkön támadott le. De ezzel nem lepett meg, hiszen az összecsapás előtt vezetőedzőnk többször is felhí­vta a figyelmünket rá, hogy a Mezőkövesd után a Debrecen is hasonló stí­lusban futballozik, s biztos benne, hogy nem húzódik vissza a tizenhatosa előterébe.

– Jobblábas, a Debrecennek mégis ballal lőtte a gólját. Gyakran találja el ilyen jól a labdát?
– Néhány barátom viccelődik is, mondván, szerintük nem jobb-, hanem ballábas vagyok. Kétségtelen, hogy nem csak támaszkodásra használom a gyengébbik lábamat. Évekkel ezelőtt volt egy sérülésem, Norvégiában futballoztam, minden egyes labdaérintés irtózatos fájdalommal járt. Akkor tanultam meg használni a bal lábamat. Az edzéseken kizárólag a gyengébbikkel értem a labdához, ennek a hasznát most élvezem ki.

– A hétvégi volt a hatodik gólja az idényben. Elégedett a mutatóval?
– Időre volt szükségem, hogy elkapjam a fonalat, beépüljek a csapatba. Éreztem, hogy nem vagyok még az igazi, ám mostanra utolértem magam, az önbizalmam is egyre nagyobb. A téli volt a második felkészülésem a csapattal, most már minden sokkal könnyebb, mint amikor ideérkeztem. De nem szeretnék hat gólnál megállni, sokkal többet akarok szerezni.

– Elképzelhetőnek tartja, hogy szombaton az újonc Zalaegerszeg is nekiront a Fradinak?
– Most már senki sem lephet meg bennünket. Már néztünk néhány videofelvételt leendő ellenfelünkről, az alapos felkészülés most sem marad el. De a legfontosabb szerintem, hogy továbbra is odafigyeljünk, és ne forduljon elő még egyszer, hogy az ellenfél jobban akarja a sikert. A ZTE otthonában az ősszel alaposan megszenvedtünk, úgy nyertünk, hogy két perccel a rendes játékidő vége előtt még az ellenfél vezetett. Mindennek mondhattuk, csak éppen könnyed sikernek nem. Ezúttal sem számí­thatunk sima mérkőzésre, de ha bajnokok szeretnénk lenni, ezúttal is három pontot kell szereznünk.

– Augusztusban lesz egy éve, hogy a Ferencvároshoz szerződött. Megkedvelte, megszerette Magyarországot?
– Boldog vagyok itt, és jól érzem magam a bőrömben. Azt hiszem, ezzel válaszoltam is a kérdésre. Budapest gyönyörű város, nem kicsi és nem is túl nagy. A családom néha hiányzik, apámék odahaza élnek Elefántcsontparton, néhány családtagom Párizsban. De szerencsére gyakran meg tudnak látogatni, és a bajnoki szünetben én is szoktam Franciaországba utazni. Egy sportolónál rendkí­vül fontos, hogy lelkileg rendben legyen. Ha a hétköznapokban nem érzi jól magát, a pályán sem tud jól teljesí­teni. Talán nem véletlen, hogy én is egyre jobb formába lendülök.

– Bajnok lesz a Ferencváros?
– A harmincadik bajnoki cí­m megszerzéséből kimaradtam, a harmincegyedikből nem szeretnék.

A 23. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Demjén (ZTE) 6 — Bolla (ZTE) 6, Polgár (DVTK) 6, Rubus (Kisvárda) 6, Bedi (ZTE) 6 — Mitrovic (ZTE) 7, Márkvárt (DVTK) 7 — Hasani (DVTK) 7, Knezevic (Puskás Akadémia) 7, Petrjak (MOL Fehérvár) 7 — Ivanovski (DVTK) 7
A forduló játékvezetője: Solymosi Péter (Újpest — Puskás Akadémia) 9 — Szalai Balázs, Aradi József, Bognár Tamás, Kulcsár Katalin

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a DVSC hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

3 hozzászólás a(z) 2020.II.29. Ferencváros – DVSC: 2-0 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+2.

    PERC
    EZZEL VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+2.

    PERC
    Vécsei kicselezi Ferenczit, majd ballal a léc fölé lő 22-ről.

    90+2.

    PERC
    Szécsi lő jobbal nagyon gyengén a kapu elé az ötös jobb sarka elől.

    90.

    PERC
    Bódi szabadrúgásánál lesre fut Szatmári.

    89.

    PERC
    Három perc a ráadás.

    87.

    PERC
    A légiós nehezen veszi észre, hogy le kell jönnie, a sorfalban állt már.

    86.

    PERC
    Nguen le, Vécsei Bálint be a hazaiaknál.

    86.

    PERC
    Nguen ellöki kézzel Bódit, abszolúte fölöslegesen, szabadrúgás a 16-os bal sarka elől.

    85.

    PERC
    Szécsi emelne Adeniji elé a 16-oson, Blazic fejjel ment az ék elől.

    84.

    PERC
    A Sigér indí­totta Civic ad be balról ballal, Nagy lekapja a levegőből a labdát.

    84.

    PERC
    LUXUS. Somália, Heister, Otigba, Skvarka, Georgijevics, Csonka, Szánthó és Szerető csak a lelátón.

    82.

    PERC
    Adeniji: 20 bajnoki, 6 gól, 2 gólpassz.

    81.

    PERC
    Boli le, Mikalaj Szihnyevics be, ékcsere.

    81.

    PERC
    Bódi passzol Adeniji elé, aki kissé jobbról 23-ról nagyon a jobb alsó mellé lő.

    81.

    PERC
    Lovrencsics beadása is Kinyik fején csattan.

    80.

    PERC
    Sigér beadását kifejeli Kinyik Boli elől az ötösről.

    79.

    PERC
    Kundrák a góljait a Fradi szí­neiben a Budafok ellen szerezte, a gólpasszait meg a Koroncó ellen.

    78.

    PERC
    Garba le, Tunde Adeniji be, ékcsere.

    77.

    PERC
    Kundrák a Fradiban: 9 meccs, 2 gól, 3 gólpassz.

    75.

    PERC
    Kundrák Norbert váltja Csőszt, szűrő helyett ék.

    73.

    PERC
    Varga K. ballal 22-ről a jobb alsó felé lő, Dibusz eléri a labdát egy kényelmes vetődéssel.

    72.

    PERC
    Bódi jelentkezik egy újabb pocsék beadással.

    72.

    PERC
    Varga R. kap jó passzt jobbról, de elvéti a labdát az ötösön! Megelőzte saját magát a labdalevétel után…

    71.

    PERC
    A hazai tábor csoda lelkes, szól a Mindent bele!

    70.

    PERC
    Isael le is megy, Varga Roland váltja.

    70.

    PERC
    Isael bal oldali beadása sem különb.

    70.

    PERC
    Haris szereli nagyon szépen és keményen Isaelt, Szécsit futtatja, aki elszórja. Talán Garbát akarta indí­tani, középen.

    67.

    PERC
    Lovrencsics passza nagyon rossz, de társai sem különbek, Rebrov nagyon ideges.

    67.

    PERC
    A Ferencváros 2017. április 15. óta nem veszí­tett hazai pályán bajnoki mérkőzést, akkor a Vasas győzte le 2–1-re. A veretlenségi sorozat immár 47 meccset ölel fel (36 győzelem, 11 döntetlen). A 47 mérkőzésen alig volt olyan vendégcsapat, amelyik kapott gól nélkül úszta volna meg az Üllői úti látogatást: a DVSC-nek és a Honvédnak sikerült megőriznie kapuja érintetlenségét.

    67.

    PERC
    Szatmári bajban, Zubkov nekimegy, a védő ennek nagyon örül most.

    67.

    PERC
    A DVSC 46 kí­sérletből csupán 4 találkozót nyert meg, ha a Ferencváros volt a pályaválasztó. Első fővárosi mérkőzésüket 1943-ban játszották, ám a Loki 1999-ig nem nyert a Fradi vendégeként. A négy siker: 1999 (0–1), 2001 (0–1), 2002 (0–1) és 2012 (1–2). A 2012-es Loki-győzelem óta a Fradi kilencmeccses veretlenségi sorozatban van.

    63.

    PERC
    Bódi Ádám kap sárga lapot, eladta a labdát a tőle egy méterre (!) álló Civicnek, majd felrúgta hátulról a védőt.

    62.

    PERC
    Zubkov beadását Nagy kivetődve középre öklözi, de megússza, csak az övéi érkeznek ott.

    61.

    PERC
    A hazai tábor a Zetét élteti.

    58.

    PERC
    Kinyik Ákos kap sárga lapot reklamálásért. Sigér ráfeküdt mellel a labdára, nem fért hozzá, azt reklamálta.

    57.

    PERC
    Isael emel balról Zubkov elé, akit könnyedén lefut a 16-os előtt Szatmári.

    56.

    PERC
    Bódi jobb oldali beadása annyira rossz Garbának, hogy a mögötte érkező Szécsinek lesz jó, Blazic becsúszva kornerre ment. Bódi balról jobbal az oldalhálóba tekeri a labdát.

    55.

    PERC
    Sigér arca és bal lába fáj, Csősz odakönyökölt neki, ellökte, majd ráesett. A lokis szűrőnek érik a piros lap.

    55.

    PERC
    A DVSC volt a legutóbbi csapat, amely vezetni tudott bajnoki mérkőzésen a Groupama Arénában – 2018. október 6-án! Nyerni a kétszeri vezetés ellenére sem sikerült neki, a találkozó 2–2-es döntetlenre végződött.

    54.

    PERC
    Blazic passza rossz, Frimpong szereli becsúszva Szécsit, utolsó védőként!

    53.

    PERC
    Isael lő ballal 24-ről a léc fölé, Garba ballal az ötös bal sarka elől a kapu túlsó alsó sarka mellé talál, 10-ről.

    49.

    PERC
    Garba elesik lövés közben, 15-ről í­gy is Dibusz ölébe talál.

    49.

    PERC
    Kusnyí­r odakönyökölt Nguennek, nincs sárga.

    48.

    PERC
    Varga lő ballal a jobb alsó mellé 14-ről, Szécsi remek előkészí­tése után.

    46.

    PERC
    CSERE NINCS, FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    A Ferencvárosé a legjobb hazai mérleg a mezőnyben, 7 győzelem, 3 döntetlen. A Fradi kapta a legkevesebb gólt pályaválasztóként, ötöt. A Debrecen nem remekel idegenben, mérlege 3 győzelem, 1 döntetlen, 6 vereség.

    FÉLIDŐ

    flashscore.com

    FÉLIDŐ

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    A Fradi a legutóbbi három hazai mérkőzésén nem kapott gólt, a Paksot (4–0), a Honvédot (0–0) és a Fehérvárt (1–0) nullázta le.

    FÉLIDŐ

    Igen gólgazdagok a Debrecen bajnoki mérkőzései, a Loki találkozóin 3.52 a gólátlag ebben az idényben, ez magasan a legtöbb az NB I-ben. Csak három olyan mérkőzésük volt a debrecenieknek, amelyen kettőnél kevesebb találat esett.

    FÉLIDŐ

    E párharc legjobb góllövői a közelmúltból
    Adamo Coulibaly 6
    Varga Roland 5
    Böde Dániel 5
    Szakály Péter 4
    Dalibor Volas 3

    FÉLIDŐ

    Szerencse nélkül. A büfében a farsangi fánkhoz tombolát is adnak, a szurkolók Fradi-mezt és VIP-jegyet is nyerhetnek. A csapat szombati győzelméhez azonban nem kell szerencse, meglepne, ha még egyszer olyan gyenge napot fogna ki, mint egy hete Mezőkövesden. Franck Boli visszatér a kezdőbe, két gól is lesz a lábában. BORBOLA Bence a mérkőzés előtt.

    FÉLIDŐ

    Rebrov piros lapot reklamál, joggal…

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+2.

    PERC
    Haratin passza nagyon rossz Civicnek a balon.

    45.

    PERC
    Kettő perc a ráadás.

    45.

    PERC
    Minimum sárga…

    44.

    PERC
    Csősz Richárd kap sárga lapot Boli nagyon csúnya felökleléséért.

    44.

    PERC
    Ferenczi gondol egyet, ballal 24-ről kapura lő, véd a léc alatt szép robinzonáddal Dibusz. Majd övé Ferenczi kornere is.

    42.

    PERC
    Egy ajándéklabdát Bódi passzol Szécsihez, aki betör a 16-oson belülre, majd gyorsan elesik Civic mellett.

    42.

    PERC
    Zubkov: 19 meccs az NB I-ben, 8 gól, 2 gólpassz.

    41.

    PERC
    Boli: 16 meccs, 6 gól, 0 gólpassz.

    40.

    PERC
    Zubkov emel jobbra Boli elé, odalép Kinyik, bedobás.

    38.

    PERC
    KETTŐ NULLA: egy ártatlan Blazic-felí­velést Szatmári térddel lekészí­t a 16-os elől Zubkovnak, aki jobbal balra passzol, és FRANCK BOLI ballal 19-ről, középről a bal alsó sarokba lő. 2–0!

    37.

    PERC
    Isael futtatja Civicet, a beadása Nagyé, de már kint volt.

    35.

    PERC
    Nguen kontrázik, Ferenczi becsúszva szereli.

    35.

    PERC
    Jön a 3. DVSC-korner, Bódi adja be balról jobbal, Dibusz kiüti, középre, de Boli kisegí­ti.

    32.

    PERC
    Bódi beadása után kirúgás következik.

    30.

    PERC
    A DVSC Vitelki Zoltánnal kiválóan kezdte a 2020-as évet, ám a legutóbbi két meccsén kikapott. így már nem olyan szép a mérleg: az előző öt találkozójából csak egyet nyert meg. Vendégként háromszor győzött eddig a Loki az idényben, a Honvéd, a ZTE és a Diósgyőr ellen (mlsz.hu).

    30.

    PERC
    Az első fordulóban nem játszották le az ebben a párosí­tásban kií­rt mérkőzést, áprilisra halasztották. így a két csapat eddig csak egyszer, Debrecenben találkozott, ahol a vendégek történelmi vereséget mértek a Lokira. A Fradi hazai mérlege továbbra is kiváló, lassan hároméves lesz a bajnoki veretlenség, ugyanakkor a legutóbbi hat hazai meccséből hármat nyert meg.

    29.

    PERC
    Szécsi szereli a balon Blazicot, megkötőzi, majd elveszí­ti.

    29.

    PERC
    A jobb oldali, ballábas Ferenczi-kornert a Dibuszt megelőző Garba négy méterről nem sokkal fejeli a jobb alsó sarok mellé!

    28.

    PERC
    Szécsi jobb oldali beadására már emeli a lábát a kapu torkában Garba, de szereli őt a bevetődő Frimpong!

    28.

    PERC
    Civic bal oldali beadása mindenkinek magas, Zubkov ad be a másik oldalról, kivágja Kinyik.

    27.

    PERC
    Csősz szereli a jobbon Harist, bedobás…

    27.

    PERC
    Visszaállt a Fradi, mezőnyfölényben a Loki, mert nagyon-nagyon pontatlan a házigazda.

    25.

    PERC
    Bódi lő jobbal 24-ről, középről, méterekkel a bal felső fölé.

    25.

    PERC
    Az FTC múlt szombaton rangadót veszí­tett Mezőkövesden, az Üllői úton azonban még veretlen az idényben, sőt 2017 áprilisa óta nem kapott ki pályaválasztóként. Hazai mérlege 7–3–0, a Mezőkövesddel, a PAFC-cal és a Honvéddal játszott döntetlent. A Debrecen idegenben nem remekel, kétszer annyi meccset bukott el, mint ahányat megnyert (3–1–6). A Honvédnál, Zalaegerszegen és Diósgyőrben győzött, Felcsúton ikszelt. A debreceniek legutóbb 2012 márciusában nyertek bajnokit a zöld-fehérek vendégeként. FTC–Debrecen 2016–2017: 3–1, 0–0, 0–0, 2017–2018: 2–1, 0–0, 1–1, 2018–2019: 2–2, 2–1, 1–2, az ősszel: 6–1

    23.

    PERC
    Ez Haris 7. meccse a Fradi ellen, kanadai pontot nem jegyez, 1 sikert és 4 vereséget ellenben igen.

    23.

    PERC
    Civic beadását mellre veszi az ötösön Szatmári, majd elrúgja a labdát Boli elől. Nguen elfut a balon Civic passzával, de les.

    21.

    PERC
    Haris távolija távolról sem jó.

    20.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    19.

    PERC
    Garba 22 méteres lövését blokkolja a bevetődő Blazic.

    18.

    PERC
    Nagy majdnem szögletre ejt maga mellé egy távoli, harmatos Boli-lövést.

    18.

    PERC
    Haris anno 3 meccsen játszott a Fradiban, 2 gólt lőtt, 1 gólpassz mellett! Mindet a Nagyecsed ellen, Magyar Kupa-meccsen.

    14.

    PERC
    Haris szereli Zubkovot, előtte ellökte Bolit.

    13.

    PERC
    Civic folytatja, elkapja Bódi passzát Kusnyí­r elől.

    13.

    PERC
    Isael szerel a balhátvéd posztján most, Kusnyí­r elől.

    13.

    PERC
    Folytatjuk, Civic nélkül. Szédül.

    11.

    PERC

    11.

    PERC
    A négy éve egy autóbalesetben elhunyt társaknak üzennek. Fotók: Nagy-Pál Tamás

    11.

    PERC

    11.

    PERC
    A stadionban a hangulat fergeteges.

    11.

    PERC
    Ápolni kell a védőt, a pályán. Az előbb Lovrencsics fájlalta a lábát.

    11.

    PERC
    Civic a földön, Harissal fejelt össze.

    7.

    PERC
    Akinek a testvére, Gergő a Fradi harmadik számú kapusa.

    7.

    PERC
    Garba bal oldali beadását a jobb oldali kapufa mellől a jobb sarok mellé gyötri két lépésről a bevetődő Szécsi!

    7.

    PERC
    Nagy rúg el egy beadást Nguen orra előtt.

    6.

    PERC
    A második középkezdésnél is előremegy Szatmári, de hiába.

    5.

    PERC

    5.

    PERC
    DE MI EZ AZ ELTOLT KEZDÉSHEZ KÉPEST! Civic bal oldali, ballábas beadását KINYIK ÁKOS az ötös elől jobbal a kapu közepébe helyezi, kapusa bal lába mellett! 1–0!

    4.

    PERC
    Nguent szereli a 16-oson belül Kusnyí­r.

    3.

    PERC
    Lovrencsics futtatja a jobbon Zubkovot, a ballábas beadás Nagy kapusé.

    3.

    PERC
    Lovrencsics lövését blokkolja az ötös előtt Kinyik.

    1.

    PERC
    A hivatalos nézőszám: 8579.

    1.

    PERC
    Ellenben Bódi frizurája nagyon érdekes.

    1.

    PERC
    Heten rohantak volna előre a debreceniek közül a kezdés után azonnal, még Szatmári is, de Bódi gyorsan eladta a labdát.

    01.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak zöld-fehér mezben és zöld nadrágban, a vendégek tiszta fehérben.

    Megemlékeznek a stadionban Göröcs Jánosról és a Fradi-drukker Csukás Istvánról is, de előtte a volt ferencvárosi Székely Évára emlékezünk.

    „Minden együttes szokott veszí­teni, ez benne van a játékban. A csapat tökéletesen tisztában van azzal, mit kell tennie a következő mérkőzésen, hogy újra nyerjünk. Ezen a héten arra koncentráltunk, hogy elemezzük szombati ellenfelünk, a Debrecen taktikáját, és kijaví­tsuk a saját hibáinkat. Remélem, hogy a csapat most még motiváltabban lép pályára, de nemcsak azért, mert pontokat veszí­tettünk múlt héten, hanem mert a saját szurkolóink előtt játszhatunk a hétvégén, és természetesen meg akarjuk nyerni a bajnoki cí­met – í­gy Rebrov a fradi.hu-n. – Valóban sokat változott a Debrecen játéka, de mi csak a saját taktikánkra akarunk koncentrálni. Részletesen elemeztük a Loki hibáit, és ki akarjuk használni azokat.”

    „Az elmúlt két bajnokinkon sajnos nem tudtunk nyerni, de nagy különbség van a két vereség között. A héten kielemeztük a hibákat, épí­tettük a jót, és csak arra fókuszáltunk, hogy hogyan tudjuk sikerrel venni a Ferencváros elleni mérkőzést, melyet minden játékos nagy elszántsággal vár – fogalmazott a dvsc.hu-n Vitelki Zoltán. – Azt kértük a labdarúgóktól, bátran futballozzanak, és ne úgy lépjenek pályára, hogy eleve a zöld-fehérek az esélyesek. Biztos vagyok benne, hogy jó hozzáállással, maximális motivációval, egy szép stadionban, egy jó csapat ellen, szép számú szurkoló előtt játszunk majd. A DVTK elleni agresszí­v és kemény játékra törekszünk most is, hisz szeretnénk meglepni a Ferencvárost.”

    Elég foghí­jas egyelőre a lelátó. Nagy üdvrivalgás fogadta a hí­rt, hogy az Újpest 3–2-re kikapott a Puskástól.

    Egy kis örökmérleg: 93 élvonalbeli mérkőzés, 42 fradis és 26 lokis sikerrel, 150, ill. 102 rúgott góllal.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Debrecenhez:
    2019, Kundrák Norbert
    2016, Holman Dávid, 200 000 euró
    2014, Aleksandar Jovanovic, ingyen
    2011, Aranyos Mózes, i.
    2006, Leandro, i.
    2005, Dragan Vukmir, i.
    1983, Mörtel Béla
    1960, Kertész Tamás
    1957, Takács Lajos
    A Debrecentől a Ferencvároshoz:
    1995, Arany László
    1983, Kerekes György
    1947, Kispéter Mihály

    Eltiltott: a debreceni Pávkovics (öt sárga lap).

    A hazaiaktól Dvalin kí­vül mindenki bevethető, a vendégektől Haris (vállszalaghúzódás). Kosicky, Habovda és Tőzsér (bokaműtét után) sérült.

    4 alkalommal tudott bajnoki meccset nyerni a DVSC a Ferencváros otthonában.

    47 mérkőzés óta tart a Fradi hazai bajnoki veretlensége.

    Sok munkára készülnek a debreceni védők a ferencvárosi csatárokkal szemben?
    A Fradi ellen játszunk idegenben, aligha unatkozunk – mondta lapunknak Kinyik Ákos, a DVSC 26 éves védője, aki fejsérülését kiheverve ismét ott lehet a
    Loki-hátvédsor tengelyében. – Ismerjük az ellenfelet, remek támadókkal kell majd
    szembenéznünk, de ennek a mérkőzésnek is úgy vágunk neki, mint az összesnek:
    győzni akarunk. A Mezőkövesd megmutatta, ez nem lehetetlen, de kétszer egymás után ritkán szenved vereséget a Fradi.
    Rosszkor kapott ki a listavezető az önök szempontjából?
    Ez utólag kiderül, nyilván még keményebben harcol majd, de mi is kikaptunk
    Pakson, ugyanúgy javí­tanánk. Sok hasznos tapasztalata lehet nekünk is az FTC mezőkövesdi mérkőzésének.
    Novemberben már találkoztak a zöld-fehérekkel…
    Annak a meccsnek is volt sok tanulsága: hat egyre kaptunk ki. Szétestünk. Fájó emlék az a mérkőzés, nyilván soha többé nem akarunk hasonlót átélni. Remélem, sok néző és remek hangulat lesz a Groupama Arénában, az ilyen légkörű mérkőzésekért érdemes futballozni, engem valósággal felvillanyoz az ilyen miliő.

    A keretbe a télen Vécsei Bálint személyében védekező középpályást (is) igazolt a Fradi, kí­váncsiak voltunk, Sigér Dávidnak eszébe jutott-e, hogy ki is szorulhat a kezdőcsapatból. „Amikor bejelentették Vécsei Bálint érkezését, átgondoltam, miben érinthet engem az átigazolás, ám aztán sokáig nem filozofáltam rajta. Inkább dolgozom keményen tovább. Ha rászolgálok arra, hogy hétről hétre ott legyek a kezdőben, Szerhij Rebrov úgyis betesz a csapatba.”

    A zöld-fehérek az ősszel 6–1-re kiütötték a DVSC-t a Nagyerdei Stadionban, ebben a bajnokságban eddig ez a legnagyobb különbségű győzelem. A ferencvárosi öltözőben azonban nem emlegették sokat azt a találkozót. „Az ősszel minden sikerült, kijött a lépés, ám nincs két egyforma meccs. Akkor sem leszek elégedetlen, ha csupán egy nullára győzünk.”

    29 éves játékosnak különleges lesz a szombati, DVSC elleni ütközet, hiszen a debreceni utánpótlásban nevelkedett, a jelenlegi keretben vannak olyan futballisták, akikkel együtt rúgta a labdát. „Amikor még nagyobb hagyománya volt a téli teremtornáknak, a debreceni Real Team-kupára rendszeresen visszajártam, ilyenkor összejöttünk a régiekkel, Bódi Ádámmal, Ferenczi Jánossal, Bényei Balázzsal és a többiekkel, s felidéztük a szép időket. Sajnos ezek az összejövetelek megszűntek, és már én sem kockáztatok sérülést a teremben. Ha szombaton összefutunk a meccs után a Groupama Arénában, nyilván váltunk néhány szót, ennyi.”

    „Pofonként éltem meg a Mezőkövesd elleni mérkőzést – mondta Sigér Dávid, a Ferencváros védekező középpályása. – Kicsit olyan volt, mint amikor a bokszolót földre viszik, és néhány pillanatig azt sem tudja, hol van… De egy igazi sportoló ilyenkor feláll a padlóról, és csak azért is megmutatja, hogy ennél sokkal többre képes.”

    Szerhij Rebrov, az FTC vezetőedzője úgy fogalmazott: a csapat túl van a mezőkövesdi fiaskón, és a 3–0-s vereségnek annyi hozadéka lehet, hogy a futballistákat kimozdí­totta a komfortzónájukból.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A FERENCVÁROS–DVSC NBI-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETíTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK