2020.XI.14. MK, Bicskei TC – Ferencváros: 0-5

Öt gólig meg sem állt a kupamérkőzésen a Ferencváros

A válogatottba behívott játékosai nélkül is fölényesen győzött Bicskén a Fradi, Baturina mesterhármast szerzett.
A labdarúgó MOL Magyar Kupában a Ferencváros 5–0-ra nyert az NB III-as Bicske otthonában, ezzel teljessé vált a sorozatban a legjobb 32 csapat mezőnye.

Nyilatkozatok:

Dragan Vukmir: — Nagyon örültünk, amikor a sorsolásnál kiderült, az ország legnépszerűbb csapata érkezik hozzánk, borzasztóan sajnáljuk, hogy időközben úgy alakult, szurkolók nélkül kell lejátszanunk a meccset. Bicskén az emberek nagyon szeretik a futballt, és rengetegen akarták látni, mire megyünk azzal a csapattal, amely a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepel. Óriási bravúr, hogy a Fradi idáig eljutott, ugyanakkor nem tagadom, a legutóbbi, Juventus elleni hazai mérkőzésétől kicsit többet vártam, még ha sztárklub is volt az ellenfél. Nyáron tizenhat labdarúgó érkezett hozzánk, fiatal csapatunk van, és mint mindig, ezúttal is azt mondom majd a srácoknak: becsületesen harcoljanak, aztán meglátjuk, ez mire lesz elég! Bajnokságot nyertünk, a Magyar Kupát kétszer hódítottuk el, az UEFA-kupában eljutottunk a csoportkörig a Fradival: felejthetetlen emlék mind, jó szívvel gondolok vissza arra az időszakra. Rengeteg barátot szereztem a Ferencvárosnál, figyelemmel követem a csapat szereplését, és bár tisztában vagyok a realitásokkal, mindent megteszünk annak érdekében, hogy szombaton megnehezítsük a dolgát. A televízió adja a meccset, sokan látnak bennünket, biztos vagyok benne, játékosaink sok év múlva is örömmel idézik majd fel ezt a párharcot.

A mérkőzés:

Magyar Kupa, 7. forduló (a 32 közé kerülésért):

Bicskei TC — Ferencváros: 0-5 (0-1)
Bicske, 14:45. Zártkapus mérkőzés.
Vezette: Oláh Gábor (asszisztensek: Horváth Z., Kovács G.; tartalékjv.: Bodzay)

Bicskei TC: Szűcs L. — Radó D., Sötét (Török D., 82.), Vékony — Kákonyi, Dencinger, Peinlich (Németh J., 60.), Lencsés B. — Farkas M. (Varga Zs., 69.), M. Filipovics (Lassú, 69.), Pekowski (Varga Z., 60.)
kispad: Kertész, Bajor, Kürti
szakmai igazgató: Dragan Vukmir

Ferencváros: Szécsi G. — Somália, Frimpong, Csontos, Heister (Leandro, 75.) — Isael (Szabó L., 78.), Vécsei, Skvarka, Nguen (Katona B., 68.) — Boli (Mazzonetto A., 75.), Baturina (Ramadan, 78.)
kispad: Őri, Szabó R.
vezetőedző: Szerhij Rebrov

Gól: Baturina (17., 59., 72.), Boli (66.), Skvarka (90+1.)
Sárga lap: Pekowski (34.)

Nem tagadta meg önmagát Szerhij Rebrov, a Ferencváros ukrán vezetőedzője, aki a válogatott keretekbe behívott játékosait nélkülözve a harmadosztályú Bicske ellen a lehető legjobb csapatát állította ki, igaz, a kispadon ott ült a tartalékok közül átirányított, 38 éves Leandro is.

Az ellenfélnél ifjabb Szűcs Lajos és Vladan Filipovics fia, a szerb korosztályos válogatott Marko Filipovics a két legismertebb játékos, és a többiek is hajtottak, küzdöttek becsületesen a bajnoki címvédő ellen, csak éppen a fővárosiak győzelméhez egy másodpercig sem fért kétség.

A horvát Roko Baturina mesterhármast szerzett, és egy nagy védelmi hiba után Franck Boli is betalált. A hazaiak közül Farkas Máté járt a legközelebb a gólhoz, de pattogós lövését elérte a jobb sarok előtt Szécsi Gergő.

Beállt a hajrában Leandro, mellette Ammar Ramadan, Mazzonetto Alessio, Szabó Levente és Katona Bálint is, utóbbi kétszer is gólt lőhetett volna, de nem járt szerencsével, ellenben a 91. percben az első félidőben büntetőt rontó Michal Skvarka szabadrúgása kis szerencsével a bal alsó sarokban kötött ki.

Öt góllal nyert tehát a tartalékos Ferencváros Bicskén, így teljessé vált a legjobb 32 csapat mezőnye a MOL Magyar Kupában.

További képek: fradi.hu, nso.hu

Nyilatkozatok:

Dragan Vukmir:Kipróbálhattuk, mire képesek ezek a fiatal srácok. Nyár óta ugye új a csapat, sok a fiatal. Megpróbáltuk zárni a területeket, miközben tudtuk, hogy minőségi, profi játékosok az ellenfeleink. Az első félidő nem is volt rossz, pontrúgás után kaptuk a gólt, de azért a második már más volt. A hozzáállással soha nem volt probléma, viszont a koncentrációra jobban oda kell figyelni. Tanulsággal szolgált a mérkőzés.

Szerhij Rebrov: — Az első gól megszerzéséig volt a legnehezebb, ezt követően a szünetben azt kértem a csapattól, hogy mielőbb lője meg a másodikat is, hiszen tudjuk, hogy egy ilyen mérkőzésen bármi megtörténhet. Végül magabiztos győzelmet arattunk. Rokónak nagyon jól megy a MOL Magyar Kupában, de ezúttal sem csak őt emelném ki, az egész csapat jól teljesített. Mindig jó látni, amikor a fiatalok be tudnak illeszkedni a csapatba, jó látni rajtuk a folyamatos fejlődést.

Roko Baturina:

November 14., szombat különleges nap volt Szécsi Gergő életében, hiszen a tavaly nyáron szerződtetett 31 éves kapuvédő ekkor, a Bicskei TC elleni győztes MOL Magyar Kupa-meccsen debütált tétmérkőzésen az FTC férfi labdarúgócsapatában.

– Minden meccs előtt van bennem egy kis drukk, szombaton nyilván egy kicsivel több volt, hiszen a Ferencvárosban mindenki jó teljesítményt nyújtva szeretne bemutatkozni. Ezt az izgalmat az első néhány labdaérintésnél sikerült leküzdenem, nem volt probléma. Nagyon örülök, hogy sikerült tétmeccsen is bemutatkoznom a Ferencváros színeiben – kezdte kapusunk. – Legyen szó bármilyen sorozatról, szerintem megtiszteltetés a Fradi kapuját védeni. Külön öröm számomra, hogy sikerült kapott gól nélkül lehoznunk a bicskei kupameccset. Magabiztos győzelmet arattunk, és bár egy ilyen sikert nem szabad túlértékelni, mivel az első tétmérkőzésem volt a Fradiban, nekem mindenképpen emlékezetes marad.

Az élvonalbeli csapatunk mellett az NB III Közép-csoportjában szereplő FTC II-nél is dolgozó Szécsi Gergő a profi karrierje mellett félszemmel már az edzői pályafutására is koncentrál.

– Nemrég befejeztem egy féléves kapusképzői alapszakot – mondta ezzel kapcsolatban Szécsi. – Nagyon sokat tudok meríteni abból is, hogy látom Tonót (Balogh Tamás, kapusedző) munka közben, gyakran felírom, hogy milyen gyakorlatokat végeztet velünk, ez hasznos számomra is. A harmadosztályú csapatnál már tartottam kapusedzést, emellett a nagycsapatnál is próbálok segíteni, ha fiatalabb kapus is velünk készül.

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Bicske hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111100100ejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    Baturina: 7 meccs az idényben, 5 gól és 2 gólpassz. De a hét kanadai pontból hét az MK-ban született.

    90+2. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+1. PERC ITT AZ ÖTÖDIK, MICHAL SKVARKA balról jobbal a kapu elé teker egy szabadrúgást, középen Szabó és Katona sem éri el a labdát, amely így a bal alsóban köt ki. 0–5!

    85. perc Skvarka jobb oldali beadását az ötösről ballal kapura rúgja Katona, Szűcs szép vetődéssel eléri a labdát a bal sarok előtt.

    83. perc A Szabó indította Ramadan beadását a bal sarok mellé sodorja közelről Katona. ZICCER!

    82. perc Török Dávid be, Sötét le.

    Egy kis mezőnyharc maradt még hátra ebből a párharcból.

    78. perc Ammar Ramadan be, Baturina le, Szabó Levente Isaelt váltja.

    75. perc Leandro be, Heister le, Bolit meg a magyar-olasz Mazzonetto Alessio váltja. Leandro és Vukmir egykori csapattársak, váltanak is pár szót az oldalvonal mellett. Régi barátom – mondta róla később a mester.

    Az eredményjelző órája 4 percet késett, ezért a spori azt kérte, inkább nullázzák le.

    73. perc Baturina hatról a bal alsó mellé fejeli Boli ballábas, balról jövő beadását.

    71. PERC ROKO BATURINA öt méterről, középről, ballal a bal alsóba lő, éppen neki ütötte Heister ballábas, balról jövő, 14 méteres lövését Szűcs. Isael labdaszerzésével indult az akció. 0–4!

    69. perc Lassú Zsombor és Varga Zsombor be, Filipovics és Farkas jön le.

    68. perc Katona Bálint be, Nguen le.

    66. PERC FRANCK BOLI betalál, Szűcs az ötös jobb sarka elé üti ki a bal alsó elől Heister a 16-os bal sarkáról leadott ballábas lövését, Boli jobbal kifacsart testhelyzetből is a bal alsóba lő. 0–3!

    Filipovics apja Vladan Filipovics. Vasas-nevelés, de játszott az Újpestben is. Szerb U-válogatott.

    64. perc Farkas lő ballal 26-ról kapura, pattog a labda, de eléri azt vetődve a jobb sarok előtt Szécsi. ZICCER, Szécsi kezéből kicsorog Sötét szép ballábas emelése az ötösön, FIlipovics bal lábáról a jobb alsó mellé perdül a labda. HAZAI HELYZETEK!

    62. perc Sötét nem tudja levenni az ötös előtt Dencinger szép bal oldali beadását.

    60. perc A volt vasasos, mostani házi gólkirály Varga Zoltán és Németh János be, Peinlich és Pekowski le a hazaiaknál.

    Füstölögnek a hazai drukkerek ismét.

    59. PERC ROKO BATURINA ballal a bal sarokba emel tíz méterről, középről, Nguen balról érkező szép indítása után. 0–2!

    55. perc Szécsi rosszul lő el egy labdát lábbal az ötösről, a 16-oson éppen csak nem tudja azt lekezelni Peinlich!

    52. perc Kontra, Farkas felbőrözi Csontos, aki akasztja őt a 16-os előtt… tovább!

    51. perc Boli lő Isael passza után ballal kapura az ötös jobb sarka elől, de véd jobb lábbal Szűcs, a labda középre csorog, de Baturina elengedi, mert azt hiszi, jó lesz passznak valakinek mögé. De nem.

    A 31 éves Kákonyi korábban játszott Nyíregyházán, Kövesden, Vácon és Békéscsabán is, az MTK neveltje.

    48. perc Boli lő a kapu mellé a 16-os előteréből.

    47. perc Hazai helyzet, ment Fimpong az ötös és Filipovics elől Kákonyi jobb oldali, jobblábas beadása után.

    46. PERC CSERE NINCS, FOLYTATJUK!

    A történtekről kedden a Király SE is beszámolt a hivatalos Facebook-csatornáján: az agyrázkódás gyanújával kórházba vitt Reseterits Bálint már a szombat éjszakát is otthonában tölthette, néhány nap pihenőt írtak elő számára az orvosok. A vonatkozó Fb-poszt egyébként arról is tudósít, hogy ő lett a hónap legjobbja a Király SE felnőttcsapatánál.

    „Tisztelt Sportvezetőség! Szeretnénk megköszönni masszőrüknek a tegnapi napon, Szombathelyen nyújtott segítségét! Hálás szívvel gondolunk rá! A fiunk jól van! További sok sikert kívánunk a Bicske csapatának a kupában és a bajnokságban! Reseterits Bálint szülei” – idézi a bicskei klub Fb-oldalának küldött szülői köszönetet a blog.

    Az ilyen ütközéseknél gyakran előfordul, hogy hátracsúszik a nyelv (a sérült gyakorlatilag „lenyeli a nyelvét”), elzárva a légzés útját, de Sulyok Barna szakszerűen közbelépett. Mire a mentők megérkeztek, a fiatal játékos már magához tért – természetesen megfigyelésre kórházba szállítottak.

    A 3–2-es bicskei győzelemmel végződő mérkőzés első félidejének hajrájában a hazai csapat 17 éves focistája, Reseterits Bálint egy kemény ütközés után eszméletlenül terült el a gyepen. A nagy ijedtségben hamar reagált Sulyok Barnabás, felismerve a helyzetet, odaszaladt a vendégkispadról, és a Dombi Olivér játékvezetőtől kapott segédeszközzel szétfeszítette a játékos száját – eleveníti fel a néhány nappal korábbi esetet a bicskei portál, a 2060.blog.hu.

    Életet mentett Sulyok Barnabás, az NB III-as Bicskei TC masszőre a labdarúgó Magyar Kupában szeptemberben Szombathelyen, a Király SE ellen lejátszott mérkőzésen. Az eszméletét vesztő 17 éves labdarúgó jól van, még aznap hazamehetett a kórházból.

    45. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    44. perc Sötét ment Boli elől a 16-oson Isael jobb oldali beadását követően, hatalmas rúgással.

    41. perc Somália távoli lövése sem jobb, de egyébként is kezezett a neki passzoló Isael.

    40. perc Frimpong ívelése rossz Barutina és Isael felé középre, kirúgás.

    Fotó: Nagy-Pál Tamás.
    Két ember egyébként egy ötemeletes panel tetejéről figyeli a meccset. Szurkolás közben kék-sárga füst is előkerült.

    34. perc Isael jobbról éles szögből kapura lő, véd jobbra kivetődve Szűcs, majd a lengyel légiós, Michal Pekowski kap sárga lapot Heister buktatásáért.

    33. PERC DE MINDEGY, MICHAL SKVARKA jobbal félmagasan a jobb sarok mellé lő. Szűcs balra el.

    32. PERC BÜNTETŐ! Heistert ellöki az ötös bal sarka előtt Radó, miután Boli elvette tőle a labdát. Véleményes sokak szerint, nagy erővel rohant neki a támadó.

    29. perc Vécsei jobb oldali beadását kifejelik, indítását lelopja Kákonyi Heister elől a balon.

    Baturina: 7 meccs az idényben, 3 gól és 2 gólpassz. De az öt kanadai pontból öt az MK-ban született.

    26. perc Hopp, Lencsés balról ballal majdnem a jobb felsőbe emel 26-ról, Szécsi véd azonban szép vetődéssel, a kornert eléri az ötösön fejjel Sötét, de nagyon találja el a labdát.

    25. perc Kákonyi emel szépen a 16-os elé, Szécsi kijön, és fejjel ment Filipovics elől.

    21. perc Boli tízről, kissé balról a bal alsó mellé fejeli Nguen jobb oldali beadását.

    Nagyon nyom a Fradi továbbra is, de ez nem csoda. Ellenben igen pontatlanul futballozik a fővárosi csapat.

    17. PERC VEZET A FRADI, Isael jobb oldali szöglete Somáliáról ROKO BATURINA elé pattan, aki megelőzi a védőjét, és az ötösről, középről ballal a léc alá lő. 0–1!

    16. perc Sötét egyszerre löki, és le is rántja Baturinát a 16-os előtt.

    11. perc Radó ellöki Frimpongot, szabadrúgás középről, 29-ről, Skvarka ívelése nagyon rossz.

    10. perc Frimpong ívelése és Heister beadása is jó, de ment fejjel az ötösön egy védő Baturina elől.

    Jó ötvenen állnak már a kerítés előtt.

    7. perc Szűcs kap le egy kósza beadást.

    3. perc Skvarka odább lép, Isael ballal a sorfalba lő egy 22 méterről, kissé jobbról járó szabadrúgást. Isael beadását kifejeli Radó Frimpong elől.

    1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak sárga-kék csíkos mezben és kék nadrágban, a vendégek zöld-fehér mezben és zöld nadrágban.

    A hazaiaktól eltiltott Mlinárcsik, sérült Madarász, beteg Valentics és Horváth.

    Vukmir már fehér maszkban, az úton egyelőre harmincan. A hazaiak kapusedzője egy bizonyos Józsa Miklós.

    Az egyik útról belátni a pályára, Vukmir olyan maszkot villantott, aminek az egyik fele fradis, a másik fele bicskés.

    Fotó: Nagy-Pál Tamás
    Csúcs! A kispadon a 38 éves Leandro is, a tartalékból.

    A szlovén Miha Blazic az Azerbajdzsán elleni felkészülési összecsapáson (0–0) nem kapott szerepet, a kispadon ült. A szlovák Róbert Mak az északírek elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn (1–1-es rendes játékidő után a hosszabbításban 2–1) kezdőként futballozott, s csapatával kijutott az Eb-re. A grúz Lasa Dvali kezdőként lépett pályára az Észak-Macedónia elleni Eb-pótselejtezőn, s csapatával vereséget szenvedett (0–1). A hiányzóktól függetlenül persze nem is lehet kérdés, a mérkőzés toronymagas esélyese a fővárosi együttes.

    Több kulcsjátékosára sem számíthat Szerhij Rebrov,   a Ferencváros vezetőedzője a Bicske elleni MK-mérkőzés előtt válogatottbeli kötelezettségek miatt. A magyar csapatnál négyen szerepelnek: Botka Endre, Dibusz Dénes, Lovrencsics Gergő és Sigér Dávid. Myrto Uzuni az albán válogatottban remekelt a Koszovó elleni (2–1) felkészülési mérkőzésen, gólt szerzett és gólpasszt adott. A két ukrán, Olekszandr Zubkov és Ihor Haratin a lengyelek ellen (0–2) futballozott felkészülési találkozón, Zubkov kezdőként, Haratin csereként jutott lehetőséghez.

    „Minden szülő szorít a gyerekének  – mondta Szűcs Lajos, aki októberben távozott a Kaposvári Rákóczi kapusedzői pozíciójából. –   Nem mindennapi összecsapás vár a fiamra, még jobb lett volna, ha szurkolók előtt éli át ezt az élményt. Nagy esélyt kaphat, mert a televízió közvetíti a mérkőzést, ország-világ előtt bizonyíthatja, mire képes. Tudom, szinte lehetetlen, de ki kell zárnia azt, hogy a Ferencváros ellen áll a kapuban. Meglátjuk, sikerül-e.”

    Ifjabb Szűcs Lajos édesapja, az NB I-ben 486 alkalommal védő kapus adott tanácsokat fiának az MK-összecsapás előtt.

    „Mondanom sem kell, mindenki hozzá jár megigazíttatni a haját, így garantálhatom, a sérókkal nem lesz gond szombaton sem. Zsolt amúgy a legjobb barátom, a Ferencvárosban is együtt futballoztunk. Nagy élmény vár ránk a Bajnokok Ligája-szereplő Ferencváros ellen, szeretnénk minden percét élvezni.”

    A bicskei együttesben a legtöbben dolgoznak és tanulnak a futball mellett, valaki gimnáziumba, más egyetemre jár, de akad utánpótlásedző és üzletben dolgozó futballista is. A „legnépszerűbb” Kürti Zsolt, ő ugyanis fodrász.

    „Szerepeltem a Fradiban, ellene azonban csak egyszer: amikor távoztam a klubtól, a Fehérvárhoz kerültem, s éppen a zöld-fehérek ellen mutatkoztam be új csapatomban. Jól ment a védés, nem született gól az U19-es meccsen: ezt az eredményt szombat délután is elfogadnám. Naponta többször beszélek édesapámmal, persze a kupameccs is szóba kerül. Azt mondja, úgy kell hozzáállnom a mérkőzéshez, mint egy bajnokihoz, s akkor nem lehet gond. Szerencsére jól megy a játék, hétről hétre én védek, elkerülnek a sérülések, vagyis minden stimmel. Remélem, édesapám büszke lesz rám a kupamérkőzés után.”

    Ifj. Szűcs Lajos is játszott korábban a Ferencvárosban, védett az U17-es, az U18-as és az U21-es együttesben.

    „Nagyon vártuk a sorsolást, s amikor kiderült, hogy a Ferencváros ellen játszunk, mindenki boldog volt, valóra vált az álmunk    – mondta lapunknak az NB III Nyugati csoportjában a 10. helyen álló Bicskei TC kapusa. –    Külön öröm ez nekünk, hiszen az egész család fradista… Nyilván nem mi számítunk esélyesnek, ez nem is lehet kérdés, de jó lenne megszorongatni a Fradit.”

    Szűcs Lajos a Ferencváros ellen védhet! Nem, nem a 47 esztendős, háromszoros válogatott tért vissza a pályára, hanem a korábbi Fradi-kapus fia, a 23 éves ifjabb Szűcs Lajos futballozhat a zöld-fehérek elleni Mol Magyar Kupa-mérkőzésen

    A 42 esztendős szakemberről alighanem sokan tudják, első magyarországi klubja éppen a Ferencváros volt (aztán játszott Debrecenben, a Budapest Honvédban és az MTK Budapestben is), már csak
    ezért is várja nagyon az összecsapást. „Bajnokságot nyertünk, a Magyar Kupát kétszer hódítottuk el, az UEFA-kupában eljutottunk a csoportkörig a Fradival: felejthetetlen emlék mind, jó szívvel gondolok vissza arra az időszakra – folytatta Dragan Vukmir. – Rengeteg barátot szereztem a Ferencvárosnál, figyelemmel követem a csapat szereplését, és bár tisztában vagyok a realitásokkal, mindent megteszünk annak érdekében, hogy szombaton megnehezítsük dolgát. A televízió adja a meccset, sokan látnak bennünket, biztos vagyok benne, játékosaink sok év múlva is örömmel idézik majd fel ezt a párharcot.”

    „Nagyon örültünk, amikor a sorsolásnál kiderült, az ország legnépszerűbb csapata érkezik hozzánk, borzasztóan sajnáljuk, hogy időközben úgy alakult, szurkolók nélkül kell lejátszanunk a meccset –
    mondta Dragan Vukmir, a bicskeiek edzője. – Bicskén az emberek nagyon szeretik a futballt, és
    rengetegen akarták látni, mire megyünk azzal a csapattal, amely a Bajnokok Ligája csoportkörében
    szerepel. Óriási bravúr, hogy a Fradi idáig eljutott, ugyanakkor nem tagadom, a legutóbbi,
    Juventus elleni hazai mérkőzésétől kicsit többet vártam, még ha sztárklub is volt az ellenfél. Nyáron tizenhat labdarúgó érkezett hozzánk, fiatal csapatunk van, és mint mindig, ezúttal is azt mondom majd a srácoknak: becsületesen harcoljanak, aztán meglátjuk, ez mire lesz elég!”

    Kétszer nyerte meg a Magyar Kupát a Ferencvárossal Dragan Vukmir, most a Bicskei TC-vel igyekszik megfricskázni korábbi csapatát a sorozatban. Egyetlen lépésre van a Bicskei C attól, hogy a Magyar Kupában bejusson a legjobb harminckét csapat közé, azonban az NB III-as klubnál mindenki tisztában van vele, óriási szenzációt jelentene, ha szombaton nem érne véget a szereplése a sorozatban. A csodához ugyanis az élvonal listavezetőjét, a Ferencvárost kellene elbúcsúztatnia, ez bravúr lenne a javából.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A BICSKE–FERENCVÁROS MOL MAGYAR KUPA-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK