2020.XII.12. Ferencváros – ZTE: 2-0

Amikor kellett, megrázta magát a Ferencváros, és győzött is

Sokkal veszélyesebben kezdett a bajnok otthonában a Zalaegerszeg, de végül a szépítésre sem volt esélye.
A bajnoki címvédésre hajtó Ferencváros megrázta magát a második félidőben, két gólt szerzett, így könnyedén nyert (2–0) odahaza a Zalaegerszeg ellen a labdarúgó NB I 14. fordulójában.


Nyilatkozatok:

Szerhij Rebrov: — Sosem könnyű a ZTE ellen játszani, eddig mindig szoros mérkőzéseket vívtunk ellene. A ZTE intenzív futballt játszik, most is erre készültünk. Véget ért a nemzetközi kupaszereplésünk, mostantól a hazai bajnokikra és a kupamérkőzésekre kell koncentrálnunk. Szombaton is győznünk kell, ha szeretnénk megvédeni a címünket és újra eljutni a Bajnokok Ligájába.

Boér Gábor: — Egy nehéz összecsapás előtt állunk, ahol pontosan tudjuk, hogy az ellenfelünk milyen játékerőt képvisel. Tiszteljük is az eredménysorát, ettől függetlenül sportemberek vagyunk és nyerni szeretnénk. Igyekszünk kompenzálni a különbségeket és meglátjuk, hogy ez mire lesz elegendő. Nem is egy mérkőzésben gondolkodunk, 10 nap leforgása alatt 4 találkozót kell lejátszanunk. Fontos, hogy jól összeállítsuk a stratégiánkat és olyan döntéseket hozzunk, hogy mindegyik összecsapáson a lehető legjobb állapotban legyen a csapat. Elengedhetetlen, hogy ezt a két hetet eredményesen teljesítsük és jó érzésekkel zárjuk le az őszi szezont, illetve nyugodtan készülhessünk a tavaszra. A hétvégi meccsel kapcsolatban biztos vagyok, hogy mindenkinek plusz motivációt jelent, hogy egy ilyen minőségű csapat ellen, egy ilyen szép stadionban játszhat. Magabiztos játékot várok a srácoktól!

A mérkőzés:

Ferencváros — ZTE: 2-0 (0-0)
Groupama Aréna, 17:00. Zártkapus mérkőzés.
Vezette: Káprály Mihály (asszisztensek: Georgiou, Bornemissza; alapvonali jv.: Iványi, Szilasi; tartalékjv.: Király)

Ferencváros: Dibusz — Botka, Blazic, Dvali, Heister — Somália (Haratin, 80.), Laidouni — Isael (Zubkov, 60.), Nguen (Sigér, 71.), Mak (Uzuni, 80.) — Boli (Baturina, 60.)
kispad: Bogdán, Frimpong, Lovrencsics G., Kovacevic, Vécsei, Skvarka, Varga R.
vezetőedző: Szerhij Rebrov

ZTE: Demjén — Lesjak (Kovács B., 76.), Szépe, Bobál D. — Vass P., Favorov (Tajti, 71.), Sankovic, Bedi, Gergényi (Németh E., 76.) — Babati (Zimonyi, 71.), Dragóner F. (Könyves, 56.)
kispad: Köcse, Gyurján, Szalai D., Koszta, Goncalves, Tanasin, Papp
vezetőedző: Boér Gábor

Gól: Laidouni (68.), Baturina (70.)
Sárga lap: Laidouni (72.) illetve Sankovic (28.), Boér Gábor (52.), Szépe (66.), Németh E. (81.)

Mit érez egy édesapa?

Nemrég volt húsz esztendeje, hogy 2000. november 30-án, az évszázad utolsó Újpest–Ferencváros rangadóján Dragóner Attila fejese döntött (0–1). A Fradi-szurkolók egykori kedvence szombat délután furcsa érzésekkel nézhette egykori csapatát, hiszen a Zalaegerszeg kezdőcsapatába bekerült idősebb fia, Dragóner Filip (a kisebbik testvér, Áron az FTC U19-es csapatának játékosa). Aligha kétséges, a korábbi védő ma is fradista, de apaként elsősorban a fiának szorított – aki talán némi meglepetésre kiszorította a válogatott támadót, Könyves Norbertet az egerszegiek kezdőcsapatából.

Ezzel együtt aligha a ZTE támadósora okozta, hogy egészen hajmeresztő hibákat követtek el a ferencvárosi védők. Olyanokat, és annyit, amennyit egész ősszel, vagy talán a naptári évben sem láttunk tőlük. A hetek óta sokat rontó Miha Blazic rövid hazaadása vezette fel a mérkőzést, hajszálon múlt, hogy a vendégegyüttes nem szerezte meg azonnal a vezetést. Aztán Marcel Heister rossz passza után Babati Benjámin került lövőhelyzetbe – kívülről úgy tűnt, a hónapok óta tartó erős terhelés, a Bajnokok Ligája selejtezői és a csoportkör meccsei nagyon megviselték a játékosokat, akik mintha mentálisan fáradtak volna el. Az első félidőben úgy tűnt, a ZTE a vártnál komolyabb kihívás elé állítja a magyar bajnokot. Boér Gábor három belső védőt és öt középpályást küldött pályára, a vonalak mellett játszó Vass Patriknak és Gergényi Bencének kulcsszerep jutott, nekik labdavesztést követően azonnal vissza kellett sprintelniük a védővonalba, hogy lezárják a területeket a ferencvárosi támadók elől. Ugyanakkor szó sem volt arról, hogy a ZTE védekezni érkezett volna a fővárosba, mert már a saját tizenhatosánál letámadta ellenfelét, és bizony úgy tűnt, ez nagyon nem ízlik a ferencvárosiaknak. Rengeteg pontatlanság, rossz átadás jellemezte a zöld-fehérek játékát, nem volt meglepő, hogy Szerhij Rebrov idegesen toporgott a kispad előtt. Nyilván a keddi, kijevi BL-meccs után senki sem számíthatott arra, hogy a legjobb állapotban lesznek a játékosai, de erre szokták mondani, azért bő a keret, hogy ilyenkor is minőségi és kipihent játékosok lépjenek pályára. Ennek jegyében Lovrencsics Gergő, Ihor Haratin, Myrto Uzuni vagy Olekszandr Zubkov csak a kispadon kezdett.

Az első félidő alapján inkább a ZTE állt közelebb ahhoz, hogy vezetést szerezzen, Demjén Patrik kapuja alig forgott veszélyben, az FTC nem nagyon tudott mit kezdeni a szervezett, jól záró egerszegi védelemmel.

Jó tempóban folytatódott a mérkőzés a szünetet követően, és természetesen arra voltunk kíváncsiak, mit próbáltak változtatni a szakvezetők. Nos, az FTC megpróbált gyorsítani a játékán, s miközben a ZTE oldalán pályára léphetett a gólérzékeny Könyves Norbert, addig kettős cserével frissített a házigazda is, Olekszandr Zubkov és Roko Baturina szállt be. A lecserélt ferencvárosiak cseréje indokoltnak tűnt, hiszen Isael és Franck Boli is visszafogottan teljesített.

Somália, majd nem sokkal később a frissen beálló Roko Baturina szerezhetett volna gólt, de Demjén mindkét alkalommal menteni tudott, ez azonban már jelezte, hogy sokkal aktívabb Ferencváros volt a pályán ebben az időszakban. A ZTE ekkor már jobbára csak a védekezésre tudott összpontosítani, nem tudták megtartani a labdát a vendégek játékosai, és nem volt meglepő, hogy Aissa Laidouni megszerezte a vezetést a Ferencvárosnak.

A gól megfogta a vendégeket, s két perc sem telt el, már el is dőlt a mérkőzés: Roko Baturina maradt egyedül, és ezt ki is használta a horvát támadó. Természetesen szó sem volt arról, hogy két perc alatt verte volna meg a Ferencváros a Zalaegerszeget, de a második félidőben már nagyon sokat tett a sikerért a hazai csapat. 20

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

A ZTE trénere, Boér Gábor nehezen találta a szavakat, mert még élénken élt benne a mérkőzés.

„Az első félidőben jól és agresszíven támadtunk le, megvoltak a lehetőségeink. Sajnos ezekkel nem jól gazdálkodtunk, nem tudtunk vezetést szerezni. Nagy erőket mozgósított a csapat abban a periódusban, ami sokat kivett a srácokból. Amikor pedig próbáltunk volna frissíteni, érkeztek a gólok. Tudtuk, hogy nem bírjuk kilencven percen keresztül, ezért szerettük volna a cserékkel újult erővel folytatni. Sajnálom a srácokat, mert közel álltak a bravúrhoz, biztosan fel kell őket rázni. Sok melót beleraktak, kijárt volna nekik a bravúr. Az öltözőben is mondtam nekik, hogy ebből kell erőt merítenünk a hátralévő három idei meccsünkre.”

Az FTC vezetőedzője, Szerhij Rebrov elismerte: a Zalaegerszeg ellen nehéz játszani.

„Sokat fejlődtek ebben a szezonban zalaiak, nagyon agresszívek, feljebb is lehetnének a tabellán. Fontos három pontot szereztünk ma. Nem volt egyszerű a játékosokat visszaállítani a bajnokságra és a kupára, de most már tényleg csak erre a két sorozatra koncentrálunk.”

A Nemzeti Sport ezután arról kérdezte: mit reklamált annyira hevesen a 70. perc környékén, amikor még a pályára is belépett?

„Az volt a problémám, hogy még az én szemszögemből is látszott: a szabadrúgásnál a távolság a fal és a labda között tizenöt méter volt.”

„Meg tudta vele beszélni ukránul?” – kérdezte kollégánk utalva arra, hogy az ungvári születésű Káprály Mihály vezette a meccset.

„Örültem az ukrán szónak a pályán, nem számítottam rá.”

Aissa Laidouni:

Roko Baturina:

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a ZTE hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

3 hozzászólás a(z) 2020.XII.12. Ferencváros – ZTE: 2-0 bejegyzéshez

  • 2020 végén kizárólag az ÖRÖMnek, a GRATULÁCIÓnak van helye.
    Nincsenek szavak a C S A P A T méltatására !

  • PERCRŐL PERCRE

    90+3.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+3.

    PERC
    Szépen passzolgat a Fradi.

    90+2.

    PERC
    Három perc a ráadás.

    89.

    PERC
    Vass beadását kifejeli Baturina az ötös elől.

    89.

    PERC
    Könyves jobb oldali beadásába belelép Blazic, korner.

    88.

    PERC
    Botka jobb oldali beadását mellel teszi ki kornerre Bobál.

    86.

    PERC
    Bedi két jó csel után bead balról, Blazic fejjel ment, majd Bedi passzát Kovács jobbal 17-ről feladja Dibusznak, laposan.

    85.

    PERC
    Heister bal oldali beadását éppen csak nem éri el a jobb alsó és a kapus előtt Uzuni.

    84.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    83.

    PERC
    Csökken. A ZTE mérkőzésein esett eddig a legtöbb gól a 2020–2021-es idényben, az átlag 3.58.

    81.

    PERC
    Somália le, Ihor Haratin be, szűrőcsere.

    81.

    PERC
    Németh Erik nem lámpalázas, kap egy sárga lapot belemenésért. Uzunit rúgta fel.

    80.

    PERC
    Makot Myrto Uzuni váltja.

    76.

    PERC
    A lesérült Lesjakot pedig Kovács Barnabás.

    76.

    PERC
    Gergényit Németh Erik váltja a Zetében.

    75.

    PERC
    Zubkov célba veszi a bal felső sarokot 27 méterről egy szabadrúgásból, Demjén véd látványos légi út végén.

    75.

    PERC
    A Ferencváros 11 bajnokin csupán 5 gólt kapott, minden más csapat már legalább 14 kapott gólnál tart (hogy mennyire más kávéház a Bajnokok Ligája az NB I-hez képest, azt jól mutatja, hogy az FTC a hat BL-meccsén összesen 17 gólt kapott, csak a Barcelona elleni idegenbeli találkozón annyi gólt szedett be, mint a 11 NB I-es mérkőzésén összesen).

    75.

    PERC
    A forduló előtt. A ZTE kapta eddig a bajnokságban a második legtöbb gólt (22), ám meglepő módon idegenben csak a Ferencváros védelme kapitulált kevesebbszer (a ZTE 7, a Fradi 4 gólt kapott vendégként). Plusz két gól, plusz három pont?

    74.

    PERC
    A Ferencváros hazai pályán százszázalékos még ebben az idényben a bajnokságban (5 győzelem, 14–1-es gólkülönbség), a ZTE idegenbeli mutatója 2 győzelem, 1 döntetlen,2 vereség.

    73.

    PERC
    Tajti jobbal kissé jobbról, 23-ról kapura lő, Dibusz vetődve véd a bal alsó sarok előtt!

    72.

    PERC
    Sárga lap egy szabadrúgás előtt Aissa Laidouninak.

    71.

    PERC
    Laidouni az első gólját szerezte a Fradiban, Baturina a nyolcadikat.

    71.

    PERC
    Favorovot pedig Tajti Mátyás.

    71.

    PERC
    Babatit Zimonyi Dávid váltja a vendégeknél.

    71.

    PERC
    Nguent Sigér Dávid váltja, szélső helyett szűrő.

    70.

    PERC
    ROKO BATURINA is betalál, eldőlni látszik, Zubkov remek passzát ballal a jobb alsóba teszi kissé jobbról, tíz méterről. 2–0!

    67.

    PERC
    VEZET A FRADI, AISSA LAIDOUNI egy bal oldali Mak-szöglet után ballal a kapu közepébe lő öt méterről, kapásból, Bedi mellől. 1–0!

    67.

    PERC
    KIMARAD, Mak passzát Baturina ballal hétről a kivetődő kapusba lőtte! A passz átcsusszant a bevetődő Lesjak lába között.

    66.

    PERC
    Szépe János kap sárga lapot Nguen lerántásáért.

    66.

    PERC
    Lesjak okosan beáll Mak elé a balon, jő Demjén.

    65.

    PERC
    Az FTC ebben az idényben csak BL-mérkőzéseken szenvedett vereséget, bajnoki veretlenségi sorozata az előző idény végéről húzódik át, és 12 mérkőzést számlál (10 győzelem, 2 döntetlen). A listavezető megnyerte legutóbbi négy bajnokiját.

    65.

    PERC
    Babati bal oldali beadására kényelmesen kiér Dibusz, fogja is a labdát.

    63.

    PERC
    Nguen távolija távolról sem jó.

    62.

    PERC
    Fotók: Szabó Miklós

    62.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    62.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    61.

    PERC
    A Ferencváros az MTK elleni hazai örökrangadót is sikerrel vette, így klubcsúcsot jelentő bajnoki veretlenségi sorozata immár 59 mérkőzést számlál, most lehet meg a hatvanadik. A Fradi legutóbb 2017. április 15-én kapott ki a Groupama Arénában NB I-es mérkőzésen (1–2 a Vasas ellen). Azóta 48 győzelem, 11 döntetlen… Európában két csapatnak van hosszabb hazai bajnoki veretlenségi szériája, a szerb Crvena zvezdának (2017. április 18. óta 65 mérkőzés) és az angol Liverpoolnak (2017. április 23. óta szintén 65 mérkőzés). A labdarúgás statisztikáival és történelmével foglalkozó RSSSF a Real Madrid 1957–1965 közti hazai bajnoki veretlenségi sorozatát tartja nyilván rekordként, ez a széria 121 mérkőzést számlált. A top tízbe nyolcvan fölötti hazai veretlenségi sorozattal lehet bekerülni. Tegyük hozzá: maga az RSSSF is megjegyzi, a lista nem teljes.

    61.

    PERC
    Szélső- és ékcsere a Fradiban.

    60.

    PERC
    Boli le, Roko Baturina be.

    60.

    PERC
    Isaelnek nem ment ma, Olekszandr Zubkov váltja.

    56.

    PERC
    Dragónernek nem ment ma, Könyves Norbert váltja.

    51.

    PERC
    A hevesen reklamáló Boér Gábor kap sárga lapot, Botka megrúgta Gergényit, de ő kapott szabadrúgást.

    49.

    PERC
    Lesjak ballal 33-ról Dibusz ölébe lő.

    48.

    PERC
    Isael jobb oldali kornerét kifejeli az ötösről Bobál, Heister ballal laposan kapura lő, Demjén a rövid sarok előtt kiejti a labdát, Somália ballal egy méterről a kapusba lő!

    47.

    PERC
    Szépe ment Boli elől, Nguen beadását követően.

    46.

    PERC
    CSERE NINCS, FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    Adventi Kalendárium: most a lányoknál a labda, az FTC futbalistái üzennek – videó.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    Ferencváros otthonában a ZTE 35 kísérletből csak háromszor tudott nyerni, 1983-ban (0–2), 1987-ben (1–3) és legutóbb 2001-ben (0–1).

    FÉLIDŐ

    ZTE bajnoki mérkőzésen 2010. november 6. óta (2–1 Zalaegerszegen) nem tudta legyőzni a Ferencvárost, hétmérkőzéses nyeretlenségi sorozatban van az FTC ellen.

    FÉLIDŐ

    Ferencváros nagy európai kalandja véget ért, mostantól a zöld-fehéreknek a hazai porondon van csak teendőjük. Az FTC játékoskeretének erősségét mutatja, hogy a Bajnokok Ligája-szereplés mellett (nem úgy, mint 1995–1996-ban) nem került lépéshátrányba az NB I-ben, sőt, hétpontos előnye van és egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint a második helyezett Fehérvár. A Ferencváros a mezőny egyetlen veretlen csapata.

    FÉLIDŐ

    Habos kávé. A Fradi legendás játékosa, edzője, Nyilasi Tibor mondta mindig: aki egyszer megízleli a habosat, annak utána sohasem lesz ízletes a cikóriakávé. A zöld-fehérek ezután mindig az ősszel megélt BL-csoportot célozzák majd, ehhez pedig kell az NB I aranyérme: hazai pályán a Fradi-győzelem a papírforma.
    SOMOGYI Zsolt a mérkőzés előtt.

    FÉLIDŐ

    E párharc legjobb góllövői a közelmúltból:
    Igor Nicsenko 4
    Lipcsei Péter 4
    Radu Sabo 3
    Tokmac Nguen 3
    Horváth Ferenc 3

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS ELSŐ FÉLIDEJE!

    70.

    PERC

    68.

    PERC

    42.

    PERC
    Vass jobb oldali szöglete megtalálja az ötösön Szépe fejét, de magas kicsit a labda, veszélytelen a fejes!

    41.

    PERC
    Favorov labdát szerez, amelyet Bedi ballal 23-ról kapura küld, Dibusz balra elmozdulva kiüti oldalra a labdát.

    40.

    PERC
    Nguen húszméteres lövését becsúszva blokkolja az ötös előtt Bobál.

    40.

    PERC
    A ZTE a legutóbbi négy idegenbeli mérkőzéséből kettőt megnyert. Augusztus 21. óta nem játszott döntetlent az OTP Bank Ligában (mlsz.hu)

    40.

    PERC
    A listavezető Ferencváros minden eddigi hazai bajnoki mérkőzését megnyerte az idényben, hazai veretlenségi sorozata az élvonalban 2017. április 15. óta tart. A legutóbbi tizenhárom bajnokiját kivétel nélkül megnyerte, mindössze két gólt kapva.

    36.

    PERC
    Laidouni ballal laposan középre ad, ment a rövid sarok előtt Lesjak, Nguen túlfutott a labdán.

    35.

    PERC
    Adventi Kalendárium: szívből jövő szurkolói pillanatok a Fradi és a Veszprém lelátóiról – videó.

    34.

    PERC
    Boli: 10 bajnoki, 3 gól, 840 perc alatt. Nulla assziszttal.

    33.

    PERC
    Ez Mak 13. meccse a Fradiban, gólt még nem szerzett, de négy asszisztot igen. 377 játékperc alatt.

    32.

    PERC
    Bedi bal oldali beadását kifejeli Somália.

    30.

    PERC
    Boli rossz passzára lecsap Babati, de nem indul meg, hátrafelé passzol, majd Bedi indítása Dibuszé.

    30.

    PERC
    Boli beadása kapuscsemege.

    29.

    PERC
    Vass eldobja a labdát, megússza, nincs sárga lap.

    28.

    PERC
    Bojan Szankovics odarúg Laidouninak, sárga lap. A francia hatalmasat ordított, de folytatja, semmi baja már.

    28.

    PERC
    Fotó: Szabó Miklós

    28.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    27.

    PERC
    Mak igen bátran megindul, két jó csel után meglepő módon Lesjakhoz passzol, ő meglepő módon visszaadja, Mak nem tud lőni 13-ról, mert hosszan szökteti magát…, ment előle éppen Lesjak!

    26.

    PERC
    Dvali rúgja fel Gergényit, a távoli Vass-szabadrúgás Dibuszé.

    23.

    PERC
    Nguen passzát Mak kissé balról, 21-ről a bal alsó mellé tekeri, Demjén vetődve biztosított.

    20.

    PERC
    A vendégeknél Könyves a házi gólkirály, 4 góllal, ennyi gólpassznál jár a zalai listavezető, Gergényi.

    20.

    PERC
    Fotó: Szabó Miklós

    20.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    19.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    19.

    PERC
    Nguen emelésére megindul Isael, de jő a kapus, Bobál meg biztosított.

    15.

    PERC
    Mak passzát balról középre adja Heister, Isael középről Demjénhez fejeli a labdát, négy méterről! MICSODA ZICCER!

    10.

    PERC
    Babati lő jobbal 19-ről Dvaliba.

    9.

    PERC
    Dibusz Babati fejéről rossz helyre üt egy Vass-szögletet, Lesjak az ötös bal sarka elől jobbal a léc fölé lő! Mintegy 10 méterről. ÚJABB ZTE-HELYZET!

    9.

    PERC
    Bedi kapura tör, de lassú is, gyámoltalan is, Somália harcosan, férfiasan odalép, és szereli őt a 16-oson belül.

    8.

    PERC
    10 éve nem tudja megverni a Fradit a ZTE az NB I-ben.

    5.

    PERC
    Babati könnyedén gólt lőhetett volna, de éppen a másik irányba indult el, mint amerre a levegőből leesett a labda.

    3.

    PERC
    Blazic rossz hazaadását Dibusz az ötös bal sarka elől Babatiba rúgja, a labda a kapuba pattanna, de nagy üggyel-bajjal ment a gólvonal elől Dvali!

    2.

    PERC
    Gergényi bal oldali beadása Dibuszé.

    01.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak zöld-fehér mezben és zöld nadrágban, a vendégek tiszta feketében.

    Fotók: Nagy-Pál Tamás

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    Egy kis örökmérleg: 72 élvonalbeli mérkőzés, 38 ferencvárosi és 14 zalaegerszegi sikerrel.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Zalaegerszeghez:
    2020, Szánthó Regő, kölcsönbe
    2019, Bőle Lukács, k.
    2015, Ágoston Donát, ingyen
    2006, Sorin Botis, i.
    2004, Selei András, i.

    Eltiltott nincs.

    A hazaiaktól Civicen kívül mindenki bevethető, a vendégektől éppen Szánthó sérült le az utolsó pillanatban.

    „Kétségtelen, nehéz összecsapás előtt állunk – nyilatkozta a fiatal szakember a ztefc.hu oldalnak. – Jól tudjuk, hogy ellenfelünk milyen játékerőt képvisel. Tiszteljük is az eredményeit, de sportemberek vagyunk, és nyerni szeretnénk. Igyekszünk kompenzálni a különbségeket, és meglátjuk, hogy ez mire lesz elegendő. Nem is egy mérkőzésben gondolkodunk, ugyanis tíz nap leforgása alatt négy találkozót kell lejátszanunk. Fontos, hogy jól állítsuk össze a stratégiánkat, és olyan döntéseket hozzunk, amelyek segítenek abban, hogy mindegyik összecsapáson a lehető legjobb állapotban legyen a csapat. Elengedhetetlen,
    hogy ezt a két hetet eredményesen teljesítsük, és jó érzésekkel, nyugodtan készülhessünk a tavaszra. Biztos vagyok benne, mindenkinek pluszmotivációt jelent, hogy a Bajnokok Ligájában szereplő bajnok ellen, szép stadionban játszhat.
    Azt várom a labdarúgóktól, hogy a Fradi ellen is legyen önbizalmuk.”

    Szurkolók szombaton nem lehetnek jelen, de ha már itt tartunk: 1987-ben éppen egy FTC–ZTE (1-3) volt Dalnoki Jenő utolsó NB I-es mérkőzése: a vereség után lemondott, és soha többé nem ült kispadra az egykori 14-szeres válogatott balhátvéd. A ZTE különleges mezben lép pályára az Üllői úton, a klub és játékosai tiszteletüket szeretnék kifejezni a koronavírus-járvány ellen vívott harcban résztvevők iránt. A labdarúgók által viselt mez az összecsapás után megvásárolható lesz a ZTE-shopban és a ZTE Megastore-ban. Az értékesítésből befolyó összeget a klub a Zala Megyei Szent Rafael Kórháznak ajánlja fel. A zalaegerszegiek szerint a felajánláson kívül szép ajándék lenne a listavezető legyőzése is, ehhez valamennyi labdarúgónak a maximumot kell nyújtania – tisztában van ezzel Boér Gábor, a csapat vezetőedzője is.

    „Csodálatos este volt, minden részletre emlékszem – mondta bemutatkozásáról Dzurják „Csöpi”, aki aztán 1990-ben gólkirály lett a Fradi csatáraként. – Gyerekkori álmom teljesült azzal, hogy a Ferencváros csatáraként lettem élvonalbeli játékos, és rögtön két gólt szereztem. A meccs előtt volt egy kisebb sérülésem, az edzőnk, Dalnoki Jenő nyugtatott meg: te vagy a centerem, ne izgulj, játssz nyugodtan! Az első gólt a Springer-szobor felőli kapuba lőttem az első félidőben, Szántó Gábortól kaptam a labdát, és a kivetődő Balázs Zsolt felett a bal sarokba emeltem, a második félidőben Zsinka János adott be balról, átvettem a labdát, mielőtt berúgtam volna – utána az akkori B-közép előtt ünnepeltünk a drukkerekkel. A meccs végén a szurkolók a levegőbe dobáltak, felejthetetlen nap volt!”

    A két csapat a múltban több emlékezetes csatát vívott: a ZTE története egyetlen bajnoki címét éppen egy Ferencváros elleni 1–1-es döntetlennel tette biztossá, és indulhatott a BL selejtezőjében (az első mérkőzésen Koplárovics Béla góljával 1–0-ra legyőzte az angol Manchester Unitedet), 1986 augusztusában az első fordulóban találkozott a két csapat, a Fradi az NB II-ből szerződtetett Dzurják József két góljával szerzett vezetést, a 3–0-s végeredményt Strausz László állította be.

    A Ferencváros éppen Zalaegerszegre adta kölcsön Szánthó Regőt.

    „Természetesen figyelemmel kísérem a szereplését, látom, hogy jól formában futballozik, az előző fordulóban is gólt szerzett – mondta a támadóról az edző. – Játékban van és fejlődik, most ez a legfontosabb. Biztos vagyok benne, hogy duplán motivált lesz ellenünk.”

    „Sosem könnyű a ZTE ellen játszani, eddig mindig szoros mérkőzéseket vívtunk vele – kezdte a felvezetést a Ferencváros hivatalos honlapján a vezetőedző, Szerhij Rebrov. – A ZTE intenzív futballt játszik, most is erre készülünk. Véget ért a nemzetközi kupaszereplésünk, mostantól a hazai bajnokikra és a kupamérkőzésekre kell koncentrálnunk. Szombaton is győznünk kell, ha meg akarjuk védeni a címünket, márpedig ez a cél, hiszen csak ebben az esetben indulhatunk ismét a Bajnokok Ligájában.”

    Otthon, édes otthon. A Bajnokok Ligájától Kijevben elbúcsúzó Ferencváros teljes figyelmét megint az NB I-re összpontosíthatja. A Groupama Arénában a ZTE FC lesz a bajnok ellenfele, és kérdés, milyen fizikai állapotban, ennek tükrében milyen összeállításban játszik a zöld-fehér csapat.

    Az FTC korábbi gólkirálya, Dzurják József és a ZTE vezetőedzője, Boér Gábor is ugyanazt mondja: LELKESEDÉS NÉLKÜL NINCS EREDMÉNYES FUTBALL.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ FTC-ZTE NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK