2021.X.16. Ferencváros – ZTE: 1-2

A Ferencváros kikapott odahaza a Zalaegerszegtől!

Emlékezetes gólok, bravúrok, kihagyott büntető és több nagyon fontos VAR-döntés: itt a forduló meglepetése?
A Ferencváros nagy meglepetésre 2–1-re kikapott odahaza a Zalaegerszegtől a labdarúgó NB I 9. fordulójában.


Nyilatkozatok:

Peter Stöger:Hazai pályán természetesen dominálni szeretnénk a mérkőzésen, remélem, hogy sok helyzetet tudunk majd kialakítani, de ami még fontosabb, hogy hideg fejjel oldjuk meg a vendég kapu előtti szituációkat, és akkor a helyzetkihasználásunk is jobb lesz. Amire vigyáznunk kell majd, azok az ellenfél kontratámadásai, azt gondolom, hogy a vendégek elsősorban ezekből próbálnak majd meg gondot okozni nekünk. Éppen ezért a visszarendeződésünknek gyorsnak kell lennie, illetve a védelmünknek is jól kell majd zárnia. Meg kell próbálnunk minél kevesebb esélyt adni az ellenfélnek a saját kapunk előtt. Ha ezekre odafigyelünk és a kapu előtt is higgadtak leszünk, meglesz a három pont. 

A mérkőzés:

Ferencváros — ZTE: 1-2 (1-2)
Groupama Aréna, 17:00. 8.169 néző.
Vezette: Farkas Ádám (asszisztensek: Garai, Szalai; Videóbíró: Bognár Tamás; VAR asszisztens: Tóth II. V.; VAR operátor: Hanyecz; tartalékjv.: Csonka)

Ferencváros: Bogdán — Wingo, Blazic, S. Mmaee, Botka (Cabraja, 46.) — Besic, Vécsei (Laidouni, 51.) — Zubkov, (R. Mmaee, 46.) Nguen (Marin, 77.), Mak (Uzuni, 68.) — Boli
kispad: Mergl, Somália, Kovacevic, Zachariassen, Dvali, Loncar, Gavric
vezetőedző: Peter Stöger

ZTE: Demjén — Lesjak, Serafimov, Kálnoki-Kis, Bedi (Gergényi, 79.) — Meshack (Grezda, 85.), Sankovic, Halilovic (Tajti, 85.), Skribek (Babati, 46.) — Koszta, Spoljaric (Bakary, 54.)
kispad: Gyurján, Zimonyi, Huszti A., Milovanovikj, Sebestyén, Németh D.
vezetőedző: Waltner Róbert

Gól: Vécsei (45.) illetve Serafimov (7.), Koszta (23.)
Sárga lap: Vécsei (10.), Mak (29.), Botka (36.), R. Mmaee (56.), Wingo (76.) illetve Meshack (40.), Sankovic (65.), Serafimov (71.)

Edző–játékos ölelkezéssel kezdődött a mérkőzés. Még a kezdőrúgás előtt ölelte meg egymást látványosan az oldalvonal mellett Peter Stöger ferencvárosi vezetőedző és Franck Boli, a csapat elefántcsontparti csatára, és ebből az összeállítás ismerete nélkül is következtetni lehetett volna arra, véget ért a második mosolyszünet is közöttük, Boli visszatér a csapatba – több mint egy hónap száműzetés után. Így is történt, a kezdőbe várt Ryan Mmaee helyett ő kapott lehetőséget.

A másik nagy edző–játékos ölelkezés pedig a 7. percben történt, amikor Nikola Szerafimov, a ZTE északmacedón védőjátékosa kapaszkodott mestere, Waltner Róbert nyakába, és szorította magához – örömében, merthogy nagy meglepetésre vezetést szerzett a vendégcsapat!

Érzelmekben tehát nem volt hiány – és taktikázásban sem! Amíg Peter Stöger Boli kezdőbe állításával keltett meglepetést, Waltner Róbert azzal, hogy ezúttal kétcsatáros játékot választott, 4–4–2-es játékszisztémát és csapata bátran futballozott. Ennek meg is lett az eredménye, mert a félidő derekán 2–0-s előnyre tett szert a Zalaegerszeg, amikor Koszta Márk is betalált fejjel a sérült Dibusz Dénest helyettesítő Bogdán Ádám kapujába.

A mérkőzést felvezető cikk tudósítói esélylatolgatásában azt írtam, akkor volna esélyük a zalaiaknak, ha a Ferencváros már a keddi, Celtic elleni glasgow-i Európa-liga-meccsre tartalékolna. Nos, az összeállítás alapján ennek kevés jele volt (noha Aissa Laidouni és Myrto Uzuni csak csereként állt be), de fejben mintha sokáig nem a stadionban lettek volna a zöld-fehérek. Lényegében „iskolás” gólt kaptak: a jobbról érkező beadásból a labda üresen találta a középütt, az ötösön üresen álló Koszta Márkot. A Celtictől ilyen beadás biztosan lesz vagy harminc kedden, szóval, ezt látva aligha lehetett nyugodt Peter Stöger.

Nem volt átütőerő a Ferencváros támadásaiban, hiába volt 62 százalékban a labda a hazaiaknál, a Zalaegerszeg okosan védekezett és nyugodtan játszott. A ZTE szerezte a gólokat, a Fradi gyűjtötte a sárga lapokat – tehát minden fordítva történt, mint ahogyan várni lehetett. Ám a szünet előtti utolsó percben Vécsei Bálint gólja visszahozta a hazai együttes reményeit, így nyílt maradt a második félidő. Egyébként április 4. óta először szerzett magyar játékos gólt a Ferencvárosban bajnoki meccsen, előzőleg Sigér Dávid talált be a Budafok ellen.

A fordulás után néhány perccel máris majdnem egyenlített a Ferencváros, a csereként pályára lépő Ryan Mmaee nagy védelmi hiba után ziccerbe került, és öt méterről ballal a lécet találta el. Két perccel később pedig ugyanő tizenegyest akart kiharcolni, miután a tizenhatoson belül elesett Nikola Szerafimov mellett, de ő kapott sárga lapot műesésért. Farkas Ádám játékvezető a VAR segítségét is kérte az esetnél, és maradt a döntése mellett.

Uralta a második félidőt az FTC, voltak nagy helyzetei (a 64. percben Tokmac Nguen lőtt kevéssel a jobb alsó sarok mellé, két perccel később a 17 méterről, középről járó, Ryan Mmaee által elvégzett szabadrúgás után csattant a lécen a labda), de őrizték előnyüket a vendégek.

A 69. percben az eddigi magyar VAR-történelem talán legkülönösebb esete zajlott le: Farkas Ádám játékvezető egyszer csak a videobírós visszanézés alapján megadott egy büntetőt a Ferencvárosnak a percekkel korábbi esetért, miután már vagy tízen labdába értek azóta, hogy Szerafimov keze a labdához ért a tizenhatoson belül. Mindenesetre Ryan Mmaee gyenge tizenegyesét védte Demjén Patrik, ezzel győzelemhez segítette a kiesés ellen küzdő csapatát a listavezető otthonában.

Óriási meglepetés!

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

A ZTE FC trénere, Waltner Róbert természetesen boldogan nyilatkozott a sajtótájékoztatón.

„Számunkra ez egy nagyszerű nap. A Fradi ellen idegenben játszani mindig nehéz. Magyarország egyik legjobb csapatáról beszélünk, amelyik nemzetközi szinten is jó teljesítményt nyújt. Próbáltam a játékosokat úgy felkészíteni, hogy tekintsék ajándéknak ezt a találkozót, hogy ilyen csodálatos stadionban egy nagyszerű csapat ellen játszhatnak. Próbálják kiélvezni minden másodpercét. Nem feltartott kézzel érkeztünk, mert minden meccsen győzni szeretnénk. Szerencse is kellett, ami az elmúlt fordulókban nem volt meg, most igen.”

Arról is megkérdezték: mennyire volt fontos neki ez a siker abból a szempontból, hogy a hírek arról szóltak, edzőváltás lehet Zalaegerszegen.

„Én is csak a sajtóban olvastam erről, de nem változtattam semmin, ugyanúgy készítettem fel a csapatot. Nem tudtam, mit hoz a jövő, úgy voltam vele, hogy amíg maradok, addig beleadok száz százalékot. A játékosoknak is elmondtam, hogy ne foglalkozzanak ezzel, csak a mérkőzésekkel. Az MTK ellen már jól néztünk ki, az a győzelem hitet adott, és felszabadultabb volt a felkészülésünk a Fradi ellen.”

A Nemzeti Sport kérdésére válaszolva a VAR-ral kapcsolatban elmondta: tanult kollégái, Bognár György és Horváth Ferenc nyilatkozataiból, és kommentálás helyett inkább nyel két nagyot.

A Ferencváros vezetőedzője, Peter Stöger azzal kezdte, hogy gratulált a Zalaegerszegnek.

„Két-három helyzetben sem voltunk elég következetesek védekezésben. Gyakorlatilag az első pillanattól kezdve voltak lehetőségeink, két-három kapufánk, tizenegyesünk, jó helyzeteket dolgoztunk ki, csak nem tudtuk befejezni őket. Kicsit a szerencse is hiányzott. A csapat mindent megtett a győzelemért, kicsit csalódottak vagyunk, hogy ez nem sikerült.”

A Nemzeti Sport kérdésére válaszolva elárulta: egyáltalán nem tartalékoltak a Celtic ellen, mindössze a válogatott terhelés miatt pihentetett néhány játékost.

Szóba került Franck Boli is, aki ezen a meccsen térhetett vissza a Ferencváros kezdőjébe.

„Nagyon motivált volt, nagyon akarta a sikert, ezért is kívántam neki, hogy szerezzen gólt. Ami elvárható tőle, azt megtette. Néhány hetet nem edzett a csapattal, de megbeszéltük, tisztáztuk a helyzetet. Vannak szabályok, amiket mindenkinek be kell tartania. A döntésemet megértette és sohasem kérdőjelezte meg. Szerintem mindenki megérdemel egy második lehetőséget, ezért is hoztuk vissza, és most együtt haladunk előre.”

Vécsei Bálint:

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és az ZTE hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

3 hozzászólás a(z) 2021.X.16. Ferencváros – ZTE: 1-2 bejegyzéshez

  • Nem tudom elfogadni Stőger úr nyilatkozatát. Egy olyan kerettel, mint az FTC minden probléma nélkül hozni kellett volna a meccset. Rengeteg pénz áll a csapatban,semmilyen sérülés sem lehet magyarázat a vereségre. Már pofozózsák szerepét kaptuk a nemetközi porondon, s most a magyar szintet sem tudjuk tartani. El kell gondolkozni azon, hogy Stőger úr miért jó a Fradinak. Szerintem sokkal rosszabb helyzetben vagyunk, mint az előző tréner esetében.
    Egy Fradi nem engedheti meg a drága jàtékosokkal a hazai pályán a vereséget, s ha mégis akkor az edzőnek le is út fel is út!

  • PERCRŐL PERCRE:

    90+6.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+6.

    PERC
    Besic beadását kifejeli Szerafimov.

    90+6.

    PERC
    Bizony les.

    90+6.

    PERC
    De a VAR ketyeg természetesen.

    90+5.

    PERC
    Már a Kosztát kiugrató Lesjak lesen volt. Nincs reklamálás.

    90+5.

    PERC
    Grezda gólt lő Koszta átadása után, de les.

    90+4.

    PERC
    Wingo jobb oldali beadása magas az ötösön nem túl magasra felugró Bolinak.

    90+4.

    PERC
    Marin jobb oldali beadása Gergényi fején csattan.

    90+3.

    PERC
    Wingo kissé jobbról, 25 méterről jobbal a léc fölé lő.

    90+1.

    PERC
    Nincs bent! Uzuni az ötös jobb sarka elől Gergényibe lő! Boli csúsztatott fejjel a szélső elé egy bal oldali szöglet után.

    90.

    PERC
    Hat perc lesz a ráadás!

    90.

    PERC
    Nincs büntető.

    89.

    PERC
    Inkább támaszkodás.

    89.

    PERC
    Videobíró.
    89.

    PERC
    Uzuni bal oldali beadása után Boli elterül az ötös és Kálnoki-Kis előtt… Volt ütés?

    87.

    PERC
    Cabraja elcseni Grezda lapos passzát a jobbon a körülményes Tajti elől.

    83.

    PERC
    Eros Grezda be, Meshack elfáradt nagyon.

    83.

    PERC
    Tajti Mátyás be, Halilovic le, karmestercsere.

    81.

    PERC
    Kálnoki-Kis ment becsúszva Boli előtt, a kaputól 2 méterre, Wingo lapos indítása után.

    79.

    PERC
    Gergényi Bence be, Bedi le. Balbekkcsere.

    79.

    PERC
    R. Mmaee: 17 meccs az idényben, 11 góllal és 6 gólpasszal.

    78.

    PERC
    De kanadai pontjainak felét a BL első köreiben szerezte.

    77.

    PERC
    Nguen: 16 meccs az idényben, 4 góllal és 4 gólpasszal.

    76.

    PERC
    Marko Marin be, Nguennek nagyon nem ment ma.

    76.

    PERC
    Waltner odaszól S. Mmaeének, aki nem hagyja magát.

    76.

    PERC
    Waltner Róbert háromszor dirigálta korábbi csapatát, a Kaposvárt az FTC ellen, és mindannyiszor alulmaradt, 2–9-es összesített gólkülönbséggel.

    75.

    PERC
    Az első félidei eredmények alapján a mezőny legjobb gárdája csap össze a legrosszabbal: a Ferencváros ezalatt 15, míg a ZTE csak 8 virtuális pontot gyűjtött.

    75.

    PERC
    Henry Wingónak sárga lap, Meshack megrúgása miatt.

    74.

    PERC
    Demjén hét büntetőt védett már ki az NB I-ben!

    72.

    PERC
    Demjén a harmadik 11-est fogja már a Fradi ellen.

    72.

    PERC
    DEMJÉN PATRIK megfogja a bal alsó előtt RYAN MMAEE jobblábas, gyenge lövését. A támadó megállt okosan futás közben a „levegőben”, de a kapus nem ment el semerre.

    71.

    PERC
    Videobíró.
    70.

    PERC
    Nikola Szerafimovnak sárga lap is.

    70.

    PERC
    És lőn!

    70.

    PERC
    Szerintünk igen.

    69.

    PERC
    Szerafimov kezezett R. Mmaee előtt az ötös bal sarkánál. De a kéz kereste? Ez a kérdés.

    69.

    PERC
    Jelzett a VAR, Farkas a kis monitor előtt, ez rendszerint 11-esbe torkollik.

    68.

    PERC
    Videobíró.
    68.

    PERC
    BÜNTETŐ LESZ!

    67.

    PERC
    Myrto Uzuni be, Mak le, szélsőcsere.

    67.

    PERC
    Meshack gyönyörű csellel indul meg, majd még egy flikk-flakk, de nincs, akit indítson.

    66.

    PERC
    13 lövés itt, 4 ott. De 1 gól itt, 2 ott.

    65.

    PERC
    LÉC, BRAVÚR! Szabadrúgás középről, 18 méterről, R. Mmaee jobbal a lécre lő, Demjén is belepiszkált még.

    64.

    PERC
    Bojan Szankovics kap sárga lapot Laidouni megrúgásáért.

    64.

    PERC
    Besic eladja, de Boli előtt a labda Koszta pocsék hazaadása után, a támadó az ötös jobb sarka elől a túlsó alsó mellé lő. A becsúszó védő, Kálnoki-Kis is beleért még.

    63.

    PERC
    Mak beadásai nem az igaziak mostanában, Laidouni emelése sem sikertörténet. Kirúgás.

    60.

    PERC
    Babatunde Fatusival készített interjút a FradiMédia. Az FTC olimpiai bajnoka felidézte a zöld-fehérekkel kapcsolatos emlékeit.

    59.

    PERC
    Demjén Mak bal oldali beadását Laidouninak öklözi oda, aki ballal 17-ről visszaadja neki a labdát. Gentlemanek egymás között.

    58.

    PERC
    Boli emel az ötös bal sarkára R. Mmaee elé, aki bátortalan, Szerafimov szereli őt lövés közben. Ez a sárga lap hatása lehetett.

    57.

    PERC
    A Zete idegenben szoros meccseket játszik, az eddigi mérlege 50 százalékos (1 diadal, 1 iksz, 1 vereség), mind a háromszor rúgott is, kapott is gólt, és egygólosnál nagyobb különbség sosem alakult ki a találkozói végén.

    57.

    PERC
    Az FTC a legutóbbi három hazai találkozóját úgy nyerte meg, hogy legkevesebb három gólt szerzett.

    55.

    PERC
    És kirúgás!

    55.

    PERC
    Aki eldönti: a VAR.

    55.

    PERC
    Videobíró.
    55.

    PERC
    Ryan Mmaee kap sárga lapot műesésért, holott Szerafimov lába tényleg hozzáért. De mennyire, ez itt a kérdés.

    54.

    PERC
    Mmaee Sárgalap.
    53.

    PERC
    Bakary Nimaga be, Spoljaricnak nem ment ma.

    53.

    PERC
    Laidouni lepattanó lövését Cabraja ballal 12-ről, kissé balról nem sokkal vágja a túlsó felső sarok fölé!

    52.

    PERC
    Babati megindul a jobbon, Besic érkezik egy acélkemény becsúszással.

    52.

    PERC
    LÉC! Mak jobb oldali beadása után elesik középen Kálnoki-Kis, R. Mmaee köszöni szépen, de öt méterről jobbal a lécre lő! A kipattanó, illetve most lepattanó pedig Demjéné.

    50.

    PERC
    Aissa Laidouni be, Vécsei le. Nem örül.

    50.

    PERC
    R. Mmaee megindul a jobbon, tízről, éles szögből Szerafimovba lő.

    48.

    PERC
    Lesjakot ápolni kellett, most tért vissza.

    46.

    PERC
    Mármint a hazaiak horvát védőjének.

    46.

    PERC
    Ez a horvát védő első bajnokija itt.

    46.

    PERC
    Cabraja elesik, majd utánrarúg Lesjaknak. Ez nem sárga lap?

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    Fotó: Szabó Miklós

    FÉLIDŐ

    Ryan Mmaee be, Zubkov le, szélsőcsere.

    FÉLIDŐ

    Babati Benjamin váltja Skribeket.

    FÉLIDŐ

    Marijan Cabraja be, Botka le.

    FÉLIDŐ

    FÉLIDŐ

    A ZTE hárommeccses nyeretlenségét (1 döntetlen, 2 vereség) szakította meg az MTK legyőzésével (2–0). Először fordult elő ezen az őszön, hogy nullára tudott lehozni egy bajnokit, de a Pakssal együtt még így is a legtöbb gólt kapta a mezőnyben, 18-at.

    FÉLIDŐ

    Az április 17-i kisvárdai 0–0 óta már 22 tétmeccsen nem játszott döntetlent a Ferencváros, eközben 16-szor győzött és 6-szor vesztett, de ebből a bajnokságban csak egyszer, még a nyitányon, szintén a Kisvárdától kapott ki.

    FÉLIDŐ

    Az FTC a legutóbbi hat bajnokiját kivétel nélkül megnyerte, ez a leghosszabb aktív győzelmi széria jelenleg az NB I-ben.

    FÉLIDŐ

    A Ferencváros pályaválasztása mellett 36 NB I-es meccset játszottak, 25-ször nyertek a fővárosiak, 8-szor ikszeltek és csak 3-szor tudtak győzni a zalaiak: 1983-ban (0–2), 1987-ben (1–3) és legutóbb 2001-ben (0–1). Ez utóbbi vendégsiker annak az idénynek a nyitó fordulójában volt, amelynek végén eddigi egyetlen bajnoki címüket nyerték meg a zalaiak.

    FÉLIDŐ

    A Zete csaknem 11 évvel ezelőtt, 2010. november 6-án, hazai pályán tudta legutóbb legyőzni a Ferencvárost, akkor a 89. percben értékesített tizenegyes döntött a kék-fehérek javára (2–1), akik kilencmérkőzéses nyeretlenségi sorozatban vannak az FTC-vel szemben.

    FÉLIDŐ

    E párharc legjobb góllövői a közelmúltból
    Lipcsei Péter 6
    Igor Nicsenko 4
    Albert Flórián 4
    Radu Sabo 3
    Horváth Ferenc 3

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+1.

    PERC
    Egyetlen perc a ráadás.

    45.

    PERC
    Ó, MEKKORA GÓL! VÉCSEI BÁLINT ballal a jobb felsőbe rúgja kissé balról, 23 méterről a labdát, Nguen passza után. Demjén nem állt most a helyzet magaslatán, de így is szép gólt volt. 1–2!

    45.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (1–2) Vécsei
    43.

    PERC
    Bolit szereli a 16-oson egy merész belépővel Skribek… tovább!

    42.

    PERC
    Skribek kicselezi az ötös bal sarkán Wingo után Mmaeét is, de közbelép az utolsó pillanatban Blazic!

    41.

    PERC
    Stögernek nem tetszik, amit lát.

    41.

    PERC
    Mak újabb kornerét elméri Demjén, de megússza, kintről jött vissza a labda.

    41.

    PERC
    Zubkov 22 méteres lövését Szankovics blokkolja, derékkal.

    39.

    PERC
    Ubochioma Meshack kap sárga lapot Vécsei felökleléséért.

    35.

    PERC
    Botka Endre kap sárga lapot a kontrázó Meschack ellökéséért.

    35.

    PERC
    A ZTE-nek három idegenbeli bajnoki találkozója volt eddig a szezonban, a mérlege egy győzelem, egy döntetlen, egy vereség. Érdekes, hogy a csapat mindhárom mérkőzésen két gólt szerzett (mlsz.hu).

    35.

    PERC

    A zöld-fehérek hazai vereséggel kezdték a bajnoki idényt, de a Kisvárda elleni botlás óta pályaválasztóként hibátlan a mérlegük. Azóta a Groupama Arénában minden bajnoki meccsükön legalább három gólt szereztek.

    34.

    PERC
    Már csak 57 százalékban a hazaiaké a labda, 6 lövés a kapura itt, 4 ott.

    33.

    PERC
    MELLÉ! Szép támadás, Vécsei, Mak, majd Botka ad be balról ballal, laposan, Zubkov bevetődve jobbal két méterről a jobb alsó sarok mellé lő, de méterekkel!

    32.

    PERC
    Ez a 13. meccse a Fradi ellen, és a 2. gólja. Gólpassza nincs.

    32.

    PERC
    Koszta: 9 bajnoki ebben az idényben, 5 góllal és két gólpasszal.

    30.

    PERC

    30.

    PERC
    Róbert Mak bedob egy műesést az ötösön Szerafimov előtt, nem is hiába! Kap egy sárga lapot.

    29.

    PERC
    Sárga lap.

    29.

    PERC
    82 mérkőzés óta nem vezetett magyar csapat a Fradi ellen ebben a stadionban.

    28.

    PERC
    Nguen ellöki Halilovicot, picike kakaskodás aztán.

    28.

    PERC
    A Wingo indította Mak szép indítását Boli hat méterről, két védő közül a léc fölé fejeli, nem is sokkal.

    27.

    PERC
    Vécsei passzát elveszi Bolitól a 16-oson Szerafimov.

    26.

    PERC
    Wingo jobb oldali beadására kivetődik szépen Demjén.

    26.

    PERC
    Skribek bal oldali beadását kifejeli Mak Kálnoki-Kis elől, majd Koszta passzát Spoljaric jobbal nem sokkal szúrja a léc fölé középről, 22-ről.

    22.

    PERC
    EZ ÁM A MEGLEPETÉS! KOSZTA MÁRK is betalál, Lesjak jobb oldali beadását két méterről a kapu közepébe fejeli a támadó! Mmaee aláfutott, Bogdán a gólvonalon ragadt, Wingo lemaradt, Botkát meg kicselezte a gólpasszt adó jobbhátvéd a beadása előtt: 0–2!

    22.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (0–2) Koszta
    22.

    PERC
    Lesjak bokán rúgja a balon Botkát, Mak adja be a szabadrúgást, Vécsei elől ment fejjel Koszta, Besic jobbal nagyon a bal felső mellé tekeri 21-ről, középről a lecsorgó labdát.

    20.

    PERC
    65 százalékban a Fradié a labda eddig, 2-2 lövés a kapura, és mindkettő elment a kapuig.

    19.

    PERC
    Halilovic szereli zseniális becsúszással a 16-os előtt Nguent, aki ráesik a szűrőre, a feje fáj, ápolás.

    18.

    PERC
    Halilovic emel szép csel után Meshack elé jobbra, a beadás azonban kapuscsemege.

    16.

    PERC
    Wingo jobb oldali beadása Halilovic fejéről a kapusához pattan.

    12.

    PERC
    Demjén aláfut Mak kornerének, de védői kisegítik.

    11.

    PERC
    Vécsei Bálint kap sárga lapot, ellökte még az előző akció közben Spoljaricot.

    11.

    PERC
    HELYZET: Koszta passzol középről jó ütemben Skribek elé, aki az ötös elől ballal feladja a labdát Bogdánnak!

    10.

    PERC
    Szerafimov vállal ellökte őt.

    10.

    PERC
    Boli az ötös előtt, egy csel után elesik Lesjakék előtt… tovább.

    10.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    7.

    PERC
    VEZET A ZTE! A hazai védelem csődöt mond, a jobb oldali beadást az ötös bal sarka előtt rosszul találja el fejjel Lesjak, de így jó passznak Kosztának, aki hat méterről ballal Blazicba lő, a kipattanó NIKOLA SZERAFIMOVÉ, aki jobbal kapásból, szép mozdulattal kilövi a bal felső sarkot. Középről, 11 méterről, nagy erővel, Mmaee elől. 0–1!

    7.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (0–1) Szerafimov
    7.

    PERC
    Koszta megy kapura Spoljaric remek emelése után, de kisodródva Blazicot találja el, jobbal.

    6.

    PERC
    Skribek jobb oldali beadását elcsípi a kivetődő Bogdán a labdára szintén rárepülő Spoljaric elől.

    5.

    PERC
    Wingo jobb oldali beadását Boli az ötös elől, középről a földre fejeli le, a labda onnan Demjén kezébe pattan.

    3.

    PERC
    Boli harcol még a kipattanóért, szabadrúgás kifelé.

    3.

    PERC
    DE NAGY VÉDÉS! Vécsei majdnem a jobb felsőbe fejel egy bal oldali, jobblábas Mak-beadás után, hét méterről, kissé balról, de Demjén elképesztően nagyot véd.

    1.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    „Álé, álé, Fradi, ZTE, álé” – éneklik most a fradisták, jelentik a helyszínről.

    A két tábor ezúttal nem szídja egymást, sőt: éltetik egymást, hiszen, mint tudjuk, igen jó kapcsolatot ápolnak egymással. A hírek szerint a mérkőzés előtt is közösen vonultak a stadionhoz.

    Orosz Pál köszönti Besicet, aki a Paks ellen játszotta 50. bajnokiját a Fradi színeiben.

    A hazaiak zöld-fehér mezben és fehér nadrágban, a vendégek kék-sötétkék mezben és sötétkék nadrágban.

    Ma biztosan nem lesz telt ház: ez már a meccs előtt egy órával érezhető volt, ugyanis viszonylag közel lehetett még parkolni a stadionhoz. Ez egy telt vagy közel telt házas derbin vagy nemzetközi meccsen elképzelhetetlen – jelentik a helyszínről.

    6 UTÓBBI BAJNOKIJÁT MEGNYERTE A FERENCVÁROS AZ IDÉNYBEN, JELENLEG EZ A LEGHOSSZABB AKTÍV GYŐZELMI SOROZAT A MEZŐNYBEN.

    11 ÉVE, 2010 NOVEMBERÉBEN NYERT LEGUTÓBB A ZTE IDEGENBEN AZ FTC ELLEN, MÁR KILENCMÉRKŐZÉSES A NYERETLENSÉGI SZÉRIÁJA A ZÖLD-FEHÉREKKEL SZEMBEN.

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    Fotó: Nagy-Pál Tamás

    Nincs elérhető leírás.

    Az FTC elnöke Kubatov Gábor (szürke felsőben mutat előre) jóval a meccs előtt kiment a B-középpel szemközti lelátóra, ahonnan a gyerekek (Green Kids) szoktak szurkolni.

    Egy kis örökmérleg: most jön a 75. találkozójuk az NB I-ben, az örökmérleg: 39 ferencvárosi diadal, 21 döntetlen és 14 zalaegerszegi siker, 162, ill. 82 rúgott góllal.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Zalaegerszeghez:
    2020, Szánthó Regő, kölcsönbe
    2019, Bőle Lukács, k.
    2015, Ágoston Donát, ingyen
    2006, Sorin Botis, i.
    2004, Selei András, i.

    Eltiltott nincs.

    A hazaiaktól Dibusz (bokaszalag-húzódás) és Sigér D. (térdműtét után) sérült, a vendégektől Petar Borukov, Bobál D. (alkartörés) és Huszti A. (csuklótörés) maródi.

    Skribek Alen kétgólos az idényben, amivel nem elégedett, ám a lendületes, bátor játékával a Zalaegerszeg egyik legjobbja. „Egész jól elkaptam a rajtot. Elégedett sosem vagyok, ám úgy érzem, jó úton járok. Persze, minden meccsen szeretnék eredményes lenni, de az elsődleges célom, hogy jó játékkal segítsem a ZTE-t. A góljaim számával viszont abszolút nem vagyok kibékülve, azon vagyok, hogy ebben is javuljak.”

    A húszéves támadó FTC-nevelés, az U17-es korosztályig a zöld-fehéreket erősítette. „Fiatalon voltam a Fradinál, a felnőttcsapatban egyszer sem léptem pályára, ráadásul nem is váltunk el túl szépen… Azt viszont nem felejtem el, hogy a zöld-fehéreknél nevelkedtem, sok embert ismerek a klubnál, de ez a bajnoki meccs érzelmileg nem jelent nekem többet, mint bármelyik másik mérkőzés.”

    A ZTE FC kilencedik a tabellán, szombaton a bajnok Ferencvároshoz megy. Skribek Alen szerint extrát kell nyújtani, ám már az egy ponttal is elégedett lenne. „A Groupama Arénában teljesen más játszani, mint bármelyik másik pályán. Tisztességesen felkészültünk, jól tudjuk, hogy az FTC nagyon jó csapat, nem véletlenül szerepel az Európa-liga csoportkörében. Kiváló játékosaik vannak, de… Miért ne jöhetne össze a bravúr, miért ne nyerhetnénk? Mindenkinek a maximumot kell nyújtania, muszáj lesz extra teljesítménnyel kirukkolni. Nyilván reálisan kell nézni a helyzetet, a bajnokcsapat otthonába lépünk pályára, győzni akarunk, de az egy pontnak is örülnénk. Peter Stöger biztosan pihentet néhány játékost, sokan a válogatottnál voltak, kedden a Celtic ellen játszanak Euórpa-liga-mérkőzést, ám olyan erős a keretük, hogy két ugyanolyan erősségű csapatot is ki tudnak állítani.”

    A ZTE húszéves támadója, Skribek Alen nevelőklubja, a Ferencváros ellen lép pályára. KEZDŐKÉNT LÉPETT PÁLYÁRA Skribek Alen az U21-es válogatottban a lengyelek (2–2) és a németek (1–5) elleni Eb-selejtezőn, szombaton pedig már a Groupama Arénában a ZTE játékosaként bizonyíthat. „A lengyelek elleni meccset megnyerhettük volna – mondta lapunknak Skribek Alen. – Kicsit csalódottak is voltunk, de utólag már inkább örülünk az egy pontnak. A Németország elleni mérkőzésen benn maradtunk az öltözőben, ám a szépítő gólunk után azt éreztem, hogy ki is egyenlíthetünk, aztán kaptunk egy buta gólt… Nem szeretném bírálni a védőket, de úgy érzem, csapatszinten rendben volt a védekezésünk, súlyos egyéni hibák vezettek a vereséghez. Csalódott vagyok, úgyhogy novemberben Lettország és Izrael ellen kötelező hat pontot szereznünk.”

    – Hazai pályán természetesen dominálni szeretnénk a mérkőzésen, remélem, hogy sok helyzetet tudunk majd kialakítani, de ami még fontosabb, hogy hideg fejjel oldjuk meg a vendég kapu előtti szituációkat, és akkor a helyzetkihasználásunk is jobb lesz – mondta Peter Stöger a FradiMédiának. – Amire vigyáznunk kell majd, azok az ellenfél kontratámadásai, azt gondolom, hogy a vendégek elsősorban ezekből próbálnak majd meg gondot okozni nekünk. Éppen ezért a visszarendeződésünknek gyorsnak kell lennie, illetve a védelmünknek is jól kell majd zárnia. Meg kell próbálnunk minél kevesebb esélyt adni az ellenfélnek a saját kapunk előtt. Ha ezekre odafigyelünk és a kapu előtt is higgadtak leszünk, meglesz a három pont.

    Boli két hónapja nem játszott az NB I-ben. Az NB III-ban azonban igen, még ha a két ligát nem is lehet egy lapon említeni – tapasztalhatta, milyen érzés a Mohács, a Cegléd, a Dunaújváros és a Dabas ellen pályára lépni, utóbbi mérkőzésen gólt szerzett és piros lapot kapott.

    „Hogy Franck Boli kerettag lesz-e a Zalaegerszeg elleni mérkőzésen? Meglátjuk, bármi megtörténhet – nyilatkozta Peter Stöger vezetőedző a klub hivatalos honlapján, a fradi.hu-n. – A meccs hetében mindenesetre újra számítottam rá az edzéseken, így elképzelhető, hogy a szombati bajnoki találkozó keretében helyet kap.”

    Remek játékossal „erősödött” a Ferencváros első kerete, erre bizonyíték, hogy az afrikai csatár az előző két bajnoki idényben tíz-tíz gólig jutott, míg az idén augusztusban duplázott a Young Boys elleni Bajnokok Ligája-rájátszás első, idegenbeli összecsapásán (2–3). A zöld-fehérek 27 éves játékosa a bajnoki idényben duplázott a Mezőkövesd ellen (4–1).

    Visszatért a Fradi felnőttkeretéhez Franck Boli – az elefántcsontparti csatár kemény időszakot tudhat maga mögött. Mint beszámoltunk a hírről, a légiós engedély nélkül utazott el, így körülbelül egy hónapja kikerült az Európa-ligára nevezett keretből. Akkor Peter Stöger, a Ferencváros vezetőedzője elmondta, büntetés gyanánt döntöttek így, miután nem ez volt az első problémás eset a támadóval. Elismerte, a keret ezáltal gyengült, de mindenki számára egyértelművé kell tenni, vannak bizonyos szabályok, amelyeket be kell tartani. A szakember hozzátette: a labdarúgónak meg kell értenie, mit szabad tennie és mit nem, profi hozzáállást kell mutatnia, ez fontos az együttes szempontjából. Az osztrák edző bízott benne, hogy néhány hét múlva ismét az első csapatnál láthatják – nos, a büntetési idő lejárt, Boli újra szerepet kaphat.

    A Ferencváros labdarúgócsapatát irányító Peter Stöger egy hónapja kitette a keretből Franck Bolit, ám a csatár most már ismét az első kerettel készül.

    A TELJES INTERJÚ ITT!

    „Közepes nagyságú város a miénk, nagyjából harmincezren élnek ott – mondta lapunknak a Ferencvároshoz júliusban érkező bosnyák válogatott középpályás. – Egyébként nyugodt, csendes hely, a mostari Öreg híd nagyjából húszpercnyi autóútra van a házunktól, csodás építmény, különleges szépségű. Ha otthon vagyok, gyakran elmegyek oda.”

    Gyönyörű hely közelében nőtt fel. Gyerekként sokszor átsétált a Neretva folyó fölött átívelő Öreg hídon (Stari most), amely Bosznia-Hercegovina egyik legfőbb turistanevezetessége. Stjepan Loncar családja még most is Siroki Brijegben lakik, ahol a futballista felnőtt.

    Mesebeli helyen nőtt fel, ám Budapest is lenyűgözte. Stjepan Loncar, a Ferencváros bosnyák válogatott középpályása korábban lőtt már gólt skót csapatnak, kedden a Celtic ellen ismételne.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ FTC–ZTE NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK