Feljegyzések a fotelból – Kínos főpróba

Színházi berkekben szokás mondani, hogy ha a “bemelegítő” főpróba nem sikerül, akkor az előadás biztosan tapsviharral fog befejeződni, a kritikusok sem vitriolba mártják a pennájukat, hanem egyből Tony-díjra jelölik a rendezőt és a színészeket. Ez persze csak egy védekező magyarázkodás, amire Szinetár Miklós, a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakja mondta, hogy ez butaság, mert apró hibákat még ki lehet küszöbölni, de ha néhány nappal a főelőadás előtt nem működik az egész, jobb ha egyéb okokra hivatkozva elhalasztják a bemutatót. Amit a színészek betegség vagy technikai okok miatt nem is tehetnének (volt is rá már példa), de vajon mit szólnának most Glasgowban, ha a tegnapi vereség után Stöger mester nem csak a ZTE jó teljesítményét említi, hanem németes nyugodtsággal közölné, hogy hát vannak problémáink hátul és elől is, látják kedves zöld-fehér skót barátaink a főpróba nagyon nem sikerült jól, ezért inkább halasszuk el a csoportkörös mérkőzésünket. Amire eleve csak hármat kell aludni, helyesebben csak kettőt, hiszen a ZTE elleni vereség után nehezen fog álom jönni a szemünkre, és ha jól belegondolok, idegen környezetben, egy idegen szállodában hétfőn sem fogjuk kialudni magunkat, így meg másnap délután pályára lépni egy számunkra nagyon fontos mérkőzésen, nem a legjobb előjel. Erre a felvetésre a meglepődő skót urak (természetesen kockás szoknyájukat viselve) csak annyit kérdeznének: és miért nem sikerült a főpróba?

Stöger mester a mérkőzés után szintén a rá jellemző nyugodtsággal gratulált az ellenfélnek, megjegyezve, hogy nekünk nem sikerült következetesen védekezni (ez vajon mit is jelent?), plusz több helyzetet is kihagytunk, köztük egy büntetőt is, volt két kapufánk és ne felejtsék el azt sem, hogy a második ZTE gólnál Bogdán lába letapadt a gólvonalon, ezért szólni is fogok a pályakarbantartó brigádnak, hogy legközelebb jobb minőségű mészport használjanak. Emellett ott van a válogatott Botka Enci is, aki “kényszer” balhátvédet játszott, bár a kispadon ott ül már hónapok óta egy nyáron igazolt balhátvéd, de mégis úgy gondoltam, egy kemény válogatott meccseken edződött hátvéd rutinból meg tudja oldani a feladatát és bedobásból nem téveszti össze a zöld-fehéret a kék-fehérrel. Természetesen nem Stöger mestert akarom a vádlottak padjára ültetni és a fenti mondatot is csak egy képzelt riport szüleményei, de csak kéne valamiféle magyarázatot találni a tegnapi produkcióra.

Mely elméletben olyan tisztának látszott. Még akkor is, ha tudtuk, nekünk a válogatott mérkőzések nem pihenőt jelentenek, hanem munkát, még a kispadunkról is kaptak behívót, 10 nap alatt Stöger mesternek nem volt nehéz feladat megszámlálni azokat, akiket edzésre vezényelhet. De erre büszkének kell lennünk, kifogásként még gondolati síkon sem szabad hivatkozni. Ráadásul – nem lebecsülve az ellenfelet – nem volt ember az országban aki úgy gondolta, a zalai alakulat simán elhozza a három pontot az Üllői útról. Bár Waltner mester tett utalást egy esetleges meglepetésre, de azt mindenki simán elkönyvelni edzői munkássága részének.

Köztük voltam én is. Persze, majd egy küszködő Zete fog minket megviccelni? Egy sima négyes, volt az általános megállapítás az Aréna agorájában a kezdő sípszó előtt. Úgy sétáltunk fel a lépcsőn, mint anno a római polgárok a Colosseum lelátóira és mikor elébünk tárult az aréna küzdőtere, egyből át is költöttük az amfiteátrum kétezer éves legendáját, miszerint amíg az Aréna áll, addig a Ferencváros itt mindig nyerni fog. Öt óra felé egy kicsit már éreztük az őszt, a nap is lassan ereszkedni lefele, ettől még pont a szemünkbe sütött, így az első félidő közepéig többet hunyorgattunk, mint ahányszor veszélybe került a kékek kapuja. Sajnos a mi térfelünkön zajló eseményeket már tisztán láttuk, bár legszívesebben behunytuk volna a szemünket.

Mert akkor nem látjuk, hogy Botka bedobásból színt téveszt, majd utána következő szögletből kapunk egy olyan gólt, amikor háromszor is felszabadíthattunk volna, de sikerült úgy ügyeskednünk, hogy a végén Bogdán hálójában landoljon a laszti. Ezt bár bosszúsan (már megint szögletből!) fogadtuk, legyintettünk hozzá, megszoktuk, ebben a szezonban divat az Üllői úton kapott góllal indulni és onnan fordítani. Mentünk is előre, a labdát nem nagyon adtuk át az ellenfélnek, de a ZTE köszönte szépen, nekik arra csak akkor volt szükségük, amikor gólt akartak lőni. Amit a 20. perc tájékán annak rendje és módja szerint el is értek. Újfent Botka oldaláról íveltek középre, Bogdán is földbegyökerezett lábbal szemlélte a labda útját, ahogy Mmaee fején átszállva a berobbanó zalai csatár Wingot megelőzve a kapunkba fejeli a másodikat.

Még ekkor is azt mondtuk, innentől szép a fordítás, de a székeken egyre több feszengő szurkolót láttam. Biztatásul egy gólt reméltünk a szünet előtt, majd 3-4 csere (ennyit a rotálás eredményességéről) és meg lehet nyerni ezt a meccset. Egy remek Vécsei bombával a szépítés meg itt jött, majd jöttek a cserék akiket Stöger mester már a keddi mérkőzésre tartalékolt. Csak az a fránya második, majd a harmadik gól nem akart érkezni. Mentünk előre rendületlenül, a második 45 percben a ZTE a saját tizenhatosáról sem tudott kijönni, de igazi gólhelyzete csak Ryannak volt, de az is egy lepattanó után került a csatárunk elé, aki öt méterről inkább a kapufát célozta meg és nem a hálót. Néhány perc múlva Ryan újfent a kapufát köszöntötte egy szabadrúgás után, majd negyedórával a vége előtt jött a VAR által megítélt büntető.

Most kell egy nagy levegőt vennem, várni néhány pillanatot és csak utána írni egy visszafogott, cenzúrázott mondatot: nagyon utálom az ugrabugra büntetőrúgásokat! Ezt az eszetlen végrehajtást Ramos és Bruno Fernandes “találta” fel, amit számos játékos átvett tőlük, mi sem maradhattunk ki a jóból. Már Haratinnál is láttunk ilyent, majd jött Uzuni, most meg Ryan. Természetesen büntetőt már mindenféle lövéstechnikával hagytak ki, ez benne van a fociban, de feláll a szőr a hátamon, mikor látom az ugrabugrát. Tegnap a szemem is becsuktam, látni sem akartam. A csalódott morajra nyitottam ki újra, a környezetem reakcióit inkább nem is idézem.

Volt még hátra 20 perc, de biztos voltam benne, innen már nincs kiút. Eszembe jutott a többször is idézet mondás, miszerint ha éjfélig játszunk akkor sem lőnénk gólt. “Szerencsénkre” nem kellett éjfélig várni, a bíró még rátett 6-7 percet, a végén voltak is apró helyzetecskéink, de ennyi. Összehoztuk a második hazai vereségünket, innen kell felállni, repülőre ülni és kedden pályája lépni a Celtic ellen, abban a reményben, hogy a főelőadás jobbra fog sikerülni, mint a főpróba.

Mert az nagyon kínosra sikeredett.