2021.XI.25. EL-csoportkör: Real Betis – Ferencváros: 2-0

Továbbra sincs pontszerzés, kétgólos FTC-vereség a sevillai esőben

Tello révén már az ötödik percben előnyhöz jutott a hazai csapat, majd jött Canales bombagólja.
A Ferencváros 2–0-ra kikapott Sevillában a Real Betistől a labdarúgó Európa-liga G-csoportjának ötödik fordulójában, így továbbra is pont nélkül áll a kvartettben.

Nyilatkozatok:

Szinte napestig lehet arról értekezni, mitől olyan magával ragadó Sevilla. A mediterrán éghajlatú városban könnyű megszokni az időjárást, november vége felé is 16-20 Celsius-fok napközben a hőmérséklet. Barátságossá teszi, hogy fák garmadája borítja a közterületeket, az ember jószerével bármerre néz, növényzetet lát. Szinte minden utcát áthat a történelem, a leginkább gót és mór stílusú épületek a felújítások ellenére különleges hangulatot varázsolnak – ez persze nem meglepő annak fényében, hogy Sevillát több mint kétezer éve alapították. A megannyi műemlék bűvöletében pikk-pakk repülnek el az órák, ahogyan a helyi presszókban is néhány pohár fehér bor vagy sör mellett. A városban egész nap tele vannak a kisebb bisztrók, az asztaltársaságokról lerí a jókedv.

A várost kettészelő Guadalquivirről is lehetne mesélni, milyen lebilincselő látványt nyújt, ám érdemes más vizekre evezni, elvégre a Ferencvárosnak csütörtökön jelenése van a nevét a folyam római kori nevéből eredeztetett Betis otthonában – mi több, a magyar csapat küldöttsége már szerda délután megérkezett Spanyolországba, az Európa-liga idei kiírásának utolsó idegenbeli mérkőzésére.

A Ferencvárosnak, mondhatnánk, le sem kellene játszania az összecsapást, hiszen már matematikai esélye sincs nemhogy a továbbjutásra, még a 3. hely megszerzésére sem, mert nincs pontja, és az együttest oda-vissza legyőző Celticet már nem előzheti meg. Csakhogy a csütörtöki kilencven perc presztízskérdés az egyesületnek, amely az előző két évadban a nemzetközi porondon mutatta meg versenyképességét. Noha a lényegi kérdés eldőlt, a találkozót nem veszi félvállról a csapat, szeretné megszerezni első pontjait. Kérdés, mi töltené el elégedettséggel a vendégek trénerét?

„Az eddigi négy fordulóban viszonylag rendben volt a teljesítményünk, voltak jó momentumaink, úgy, ahogy elégedett lehettem a látottakkal, ám most már mindenképpen pontokat akarunk szerezni – nyilatkozta az FTC vezetőedzője, Peter Stöger hivatalos sajtótájékoztatóján, amelyen lapunk is képviseltette magát. – Mindez nem lesz egyszerű, hiszen a Betisre is fontos meccs vár, aligha éri be győzelemnél kevesebbel. Már csak ezért is kemény mérkőzésre számítok, remélem, a teljesítményünk elegendő lesz a pontszerzéshez.”

A sevillai együttesnél aligha lesznek motivációs gondok, ha ugyanis három pontot szerez, míg a Celtic kikap Leverkusenben, továbbjut. A házigazdát mintegy harminckét-negyvenezer hazai drukker biztathatja a helyszínen, a szervezők ennyire saccolják a nézőszámot – noha háromezer belépőt bocsátottak rendelkezésükre (17 ezer forintos egységáron), a magyar szurkolók csupán 287 belépőt váltottak.

„Szeretem, ahogyan a Betis futballozik – méltatta csütörtöki ellenfelét az osztrák szakember. – Játékosai jók az összjátékban, technikásak, minden téren magas szintet képviselnek. Nem lesz sétagalopp pontot szerezni, de minden meccs új esélyt kínál rá. Az elmúlt hetekben kis lépéseket tettünk az általam helyesnek gondolt irányba, ám nem tudhatjuk, ez elegendő lesz-e csütörtökön ilyen kaliberű rivális otthonában.”

Pokolian nehéz feladat vár a ferencvárosi védekezésre, a Betisben ugyanis a La Liga leghatékonyabb támadópárosa szerepel. A Mundo Deportivo gyűjtése alapján a Willian José, Juanmi duónak 11 gólja van a spanyol élvonalban, előbbinek 11, utóbbinak 15 lövésre volt szüksége hat, illetve öt találathoz, hatékonyságuk tehát 40, illetve 55 százalékos. A harmadik Betis-csatár, Borja Iglésias 14 lövéséből három gólt ért el, ami 21 százalékos hatékonyságot jelent. Összehasonlításképpen: a La Liga-góllövőlistát tíz góllal vezető Karim Benzema lövéseinek 26 százalékából lett gól, a nyolcgólos Vinícius Júnior 33, a hétgólos Memphis Depay és Raúl de Tomas 22, illetve 16 százalékos mutatóval büszkélkedhet. Ennek kapcsán felvetődik a lapunkat érdeklő kérdés: hogyan tervezi hatástalanítani a spanyol élvonal legkíméletlenebb támadóit?

„Kizárólag csapatszinten tudunk ilyen szintű játékosok ellen védekezni, egy emberként nem tudjuk őket kivenni kilencven perc erejéig a játékból – válaszolta meg a Nemzeti Sport kérdését Peter Stöger. – Az elmúlt hetekben egyre jobban védekeztünk, négy, kapott gól nélkül megvívott magyar bajnoki van a hátunk mögött. Ez biztosan növeli a hátvédek önbizalmát, ám azt vallom, a védekezés a csatároknál kezdődik, a Betis ellen is az egész csapatnak kell melóznia. Ám nemcsak hátul kell összpontosítanunk, a támadójátékra is hangsúlyt kell fektetnünk, nem védekezhetjük végig a meccset. Arra kell törekednünk, hogy jobb döntéseket hozzunk, mint az előző Európa-liga-mérkőzéseinken. Emlékezhetünk, megvoltak a helyzeteink, ám azokat nem használtuk ki, hátul pedig hibákat követtünk el, amelyekért nagy árat fizettünk – ebben a sorozatban ilyen megingások mellett nem lehet pontot szerezni.”

Jó kérdés az is, ki szerez gólt a Betis otthonában? A Mol Fehérvár ellen betaláló Zubkov és Uzuni sérülés miatt nem tarthatott Sevillába a csapattal, ami nagy érvágás. Bár két fontos játékosát nélkülözni kényszerül, Peter Stöger bizakodó.

„Jól teljesítettek, nyilván hiányoznak majd, de az előző hetekben különböző felállásokban és összetételben léptünk pályára, s voltunk sikeresek. Mivel csapatszinten egyre jobban megy a szekerünk, azt gondolom, nélkülük is megállhatjuk a helyünket.”

A mintegy negyedórás médiaeseményen a 68 éves chilei szakvezető a Ferencvárosról is szót ejtett.

Magyarország legnagyobb, legerősebb csapata a Ferencváros, amelyet kreatív, támadó szellemű játék jellemez, ennélfogva alaposan fel kell készülnünk az ellene vívott összecsapásra – nyilatkozta Manuel Pellegrini. – Azt azonban nehéz lenne meghatározni, mire menne a La Ligában, mert másfajta futballt játszanak az itteni csapatok, mint a magyarok, már csak emiatt sem bocsátkoznék komolyabb összehasonlításba. Annak ellenére, hogy négy játéknap után nyeretlen az Európa-ligában, jó játékosokkal rendelkező, kemény ellenfélnek tartom, amely szoros, kiélezett meccseket játszott a sorozatban. Nem tudnám azonban egyetlen játékosát sem kiemelni, a Ferencvárosról mint csapatról tudok csak beszélni. Hogy négy vagy öt védővel áll fel ellenünk, nem tudom, de ez nem is foglalkoztat minket, a saját játékunkra összpontosítunk.”

Manuel Pellegrini kitért arra is, mit szeretne látni együttesétől, illetve mit gondol, csapata odaérhet-e még csoportja első helyére, amelytől jelenleg három pont választja el.

Természetesen mint minden mérkőzés esetében, most is van egy tervünk, ami az elképzeléseink szerint sikerre vezethet. Erősen akarunk kezdeni, támadószellemben, kreatívan szeretnénk futballozni. Nem is lehet más a szándékunk, hiszen Magyarország legerősebb együttesével állunk szemben, amely hozzászokott ahhoz, hogy sorra nyeri a meccseit. Nyerni akarunk, hogy megcsípjük az első helyet, ám hangsúlyozom, fontos megőriznünk a nyugalmunkat – nem bízhatjuk el magunkat a záró forduló előtt akkor sem, ha nyerünk. Van néhány sérültünk, többek között William Carvallho és Rodri Sánchez sincs bevethető állapotban, ám biztos vagyok benne, hogy a hadra fogható játékosok gondoskodnak a megfelelő játékról, egy-két hiányzó aligha befolyásolja ránk nézve negatívan a mérkőzés kimenetelét.”

A mérkőzés:

Európa Liga, G-csoport, 5. forduló:

Real Betis — Ferencváros: 2-0 (1-0)
Sevilla, Estadio Benito Villamarín, 18:45. 30.132 néző.
Vezette: Ruddy Buquet (asszisztensek: Debart, Mugnier; tartalékjv.: Leonard; VAR: D. Willy – franciák; VAR asszisztens: Di Bello – olasz)

Real Betis: Bravo (R. Silva, 72.) — Bellerín, Bartra, E. González, Miranda — G. Rodríguez, Canales — Joaquín (Lainez, 72.), Rober (Guardado, 67.), Tello — Iglesias
kispad: Rui Silva, Rebollo Franco, Akouokou, Victor Ruiz, Juanmi, Willian José, Álex Moreno, Guardado, Lainez, Aitor Ruibal
vezetőedző: Manuel Pellegrini

Ferencváros: Dibusz — Blazic, Kovacevic, S. Mmaee — Botka (Wingo, 79.), Zachariassen (Gavric, 88.), Vécsei (Laidouni, 71.), Loncar, Cabraja — Nguen (Szánthó, 88.), R. Mmaee (Mak, 71.)
kispad: Bogdán, Mergl
vezetőedző: Peter Stöger

Gól: Tello (5.), Canales (52.)
Sárga lap: — illetve Botka (42.), Vécsei (49.), Laidouni (79.)

Kellemes, tavaszias időben tehette meg délelőtti sétáját a Ferencváros küldöttsége Sevilla lenyűgözően szép és rendezett óvárosában. A magyar rekordbajnok játékosai a Guadalquivir folyó partján felhőtlenül andalogva még aligha sejtették, hogy délután, a mérkőzés kezdetét megelőző órákban olyan időjárás köszönt be Andalúzia fővárosába, mint amilyennel legutóbb Glasgow-ban, a Celtic elleni Európa-liga-csoportmeccsükön szembesültek. Sőt leszakadt az ég, ráadásul épp amikor a csapat terepszemlét tartott a Benito Villamarín Stadion távolról szemlélve kifogástalannak tetsző gyepszőnyegén. Nem is tartott sokáig a nézelődés, a játékosok rövid idő elteltével az öltözőbe vonultak.

Nem csak a nagy eső hátráltatta a jó játékot: a Ferencváros ezen az összecsapáson nem számíthatott a legutóbb november 4-én, a Celtic elleni hazai találkozón pályára lépő Somáliára, valamint a klubbal Sevillába tartó, ám harcképtelen Eldar Civicre sem a szintén sérült Myrto Uzuni és Olekszandr Zubkov mellett. Szűkös cseresort nevezett Peter Stöger vezetőedző a mérkőzésre, két kapus mellett öt mezőnyjátékost ültetett le a kispadra. Az osztrák tréner a Betis elleni hazai összecsapáshoz hasonlóan ezúttal is három belső védős hadrendben küldte pályára csapatát – nem a levegőbe beszélt, amikor azt mondta, elégedett volt együttese teljesítményével azon a csoportmeccsen.

Valóban, a Ferencváros nem játszott alárendelt szerepet a korábbi találkozón, csak a végjátékban jött ki a két együttes közötti elvitathatatlan különbség a spanyolok javára. S ha már őket említjük! A túloldalon is volt hiányzó szép számmal, Manuel Pellegrini sérülés miatt nem számíthatott hét labdarúgójára, ahogy a Leverkusen ellen piros lapot érően szabálytalankodó, világbajnok Nabil Fekirre sem, akit három nemzetközi mérkőzéstől tiltott el a szövetség. A chilei szakvezető a legjobbjait pihentette, nem jelölte a kezdőbe a La Liga idényének leghatékonyabb csatárduóját: Willian José és Juanmi is csere volt, a ferencvárosiak némi megkönnyebbülésére.

A valamelyest tartalékos csapatok meccsén így sem várt könnyű feladat a vendégekre, mégiscsak a spanyol első osztályban ötödik helyen álló otthonában kellett megküzdeniük a pontszerzésért az Európa-ligában. Noha a már biztosan csoportja utolsó helyén végző magyar együttes teher nélkül léphetett pályára, már az első percekben nehéz helyzetbe hozta magát: egy védelmi megingás következtében védelme bal oldala mögé került Héctor Bellerín, a hátvéd középre gurított labdájára a teketóriázó vendégek gyűrűjében Cristian Tello csapott le, és a kapuba emelt. Bár megvolt az esély a gyors egyenlítésre, a lövőhelyzetbe kerülő Ryan Mmaeénak nem maradt ereje a befejezésre, Claudio Bravo hárított. Ezt látva eszünkbe jutottak Stöger meccs előtti szavai, hogy ebben a sorozatban nagy árat kell fizetni a megingásokért és a kihagyott helyzetekért.

A Fradinak kellett némi idő, mire felocsúdott a kapott gól jelentette sokkból. Amint megnyugodtak a játékosok, olykor hidegvérű gurigázással hozták ki a labdát, az viszont bosszantó volt, hogy a labdaszerzésekkel nem tudtak mit kezdeni, pedig nemegyszer előfordult, hogy az egyébként labdabiztos ellenfél is elszórta a labdát a csúszós talajon, s voltak bejátszható területek a gyors ellentámadáshoz. Ezért is lett volna dühítő, ha a Ferencváros kirúgás után kap gólt, ami a hátvédsor könnyelműsége miatt majdnem megtörtént, ám Borja Iglesias kissé nyegle volt, Dibusz Dénes pedig nagyot védett.

Nem volt eget rengető a két csapat közötti különbség. Noha az első félidőben a Ferencváros lényegesen kevesebbet, 38 százalékban birtokolta a labdát, ellenfele több mint kétszer annyi sikeres passzt hajtott végre, s a vendégcsapat játékosai csak elvétve tudtak betörni a Betis tizenhatosán belülre. Mégis az lehetett az érzésünk, hogy ha a magyar csapat rá tud tenni egy lapáttal, még bármi kisülhet a hátralévő negyvenöt percből. Azt vártuk, hogy Peter Stöger futballistái nagyobb elánnal, bátrabban futnak ki a második félidőre, ehhez képest a fordulás után az első játékrész kezdetét láthattuk megelevenedni: kevesebb mint hét perc elteltével a ferencvárosi védelem bal oldalán, Marijan Cabraja átjátszása után Sergio Canales lövőhelyzetbe hozta magát, és nagyszerűen kivitelezett átlövése nyomán a labda a tehetetlen Dibusz Dénes kapujába vágódott – bár Eldar Civic sincs élete formájában, ezen az összecsapáson kiütközött a hiánya.

Ezután a Betis színezte a játékot, amennyire csak tudta, a hazaiak azt érezhették, a három pont a zsebükben van. Szurkolói magasabb hangerőre kapcsoltak, megelőlegezett győzelmi mámorban teremtettek nagyszerű hangulatot a nem kifejezetten jó akusztikájú stadionban. Alighanem „felrobbant volna” a lelátó népe, ha a 63. percben Tello megszerzi második gólját, ám a remekül futballozó Barcelona-nevelés életerős lövésénél Dibusz óriásit védett, leért a bal alsó sarokba tartó sistergős labdára. A Fradi kapusát percekkel később a másik gólszerző is megdolgoztatta, ám ő sem járt sikerrel – beszédes, hogy ezen a találkozón a 19-szeres magyar válogatott volt csapata legjobbja. Ha nem is gól miatt, de ovációban tört ki a Betis szépszámú közönsége: az idény végén minden bizonnyal visszavonuló Joaquín lecserélésekor a népszerű középpályást éltette. Sokan hajlongtak, hogy kifejezzék tiszteletüket.

A vendégek támadójátéka voltaképpen értelmezhetetlen volt, Tokmac Nguenék elvétve jutottak el ellenfelük tizenhatosának előterébe, s a helyzeten Aissa Laidouni és Róbert Mak becserélése sem változtatott. A második kapott gól után nem tudott egyetlen épkézláb támadást sem vezetni az NB I listavezetője, amely, ha nem is nagy különbségű, sima vereséget szenvedett utolsó idegenbeli El-csoportmeccsén. Győzelmével a Betis révbe ért, ugyanis a Celtic kikapott Leverkusenben, így eldőlt, melyik két csapat végez továbbjutó helyen – sajnos a versenyfutásban a sorozatban nyolcadik nemzetközi kupameccsén vereséget szenvedő Ferencvárosnak esélye sem volt, ám német vetélytársa ellen valamelyest kozmetikázhat El-szereplésén, egy esélye maradt a pontszerzésre. 2–0

AZ ÁLLÁS
1. Leverkusen 5 4 1
14–4 +10  13
2. Betis 5 3 1 1 10–9 +1  10
3. Celtic 5 2 3 9–13 –4 6
4. FERENCVÁROS 5 5 4–11 –7 0

A csoport másik mérkőzésén: Bayer Leverkusen (német)–Celtic (skót) 3–2

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

„A kilencven perc alapján nem vagyok elégedett a nyújtott játékkal – fogalmazott Peter Stöger, a Ferencváros vezetőedzője. – Szörnyen kezdődött a meccs egy erős csapat otthonában. Nehéz volt visszakapaszkodni, de az első félidőben megfelelő volt a letámadásunk, hibára késztettük az ellenfelet, voltak lehetőségeink, ám a gólszerzés ezúttal is gondot jelentett. A második félidőben szerettük volna folytatni azt, amit elkezdtünk, de hamar jött az újabb gól. A jobb csapat nyert.”

A Celtic elleni hazai meccs után most is néhány perc elteltével hátrányba került az FTC, amire Stöger szerint nem egyszerű magyarázatot adni.

„A meccs előtt hosszasan átbeszéltük, hogy az első perctől koncentráltan kell védekeznünk és támadnunk, mégis hibákat követtünk el, védekezésben rossz döntéseket hoztunk. A Betisnek fontos volt a pontszerzés, játékosai nagy nyomást helyeztek ránk a mérkőzés elején, amivel nem tudtunk mit kezdeni – folytatta Stöger. – A második gól megpecsételte a sorsunkat, visszavetette az önbizalmunkat. Próbáltunk hatékonyan védekezni, s kontrákat vezetni, szabadrúgásokhoz jutni, de ha egy ilyen ellenfél kettővel vezet, nem tudunk tökéletesen játszani, hiányzik a csapatból, hogy kontrolláljunk egy ilyen helyzetet. Kicsit csalódott vagyok, amiért könnyelmű hibákból kaptunk gólokat, de kilencven percig dolgozott a csapat, ezért nem lehet keserű a szám íze.”

„Pozitív véleménnyel vagyok a látottakról, jól teljesítettünk, olykor remekül játszottunk – kezdte értékelését Manuel Pellegrini, a Betis vezetőedzője. – Nagyon örülök annak, hogy két gólt szereztünk, s a következő körben folytathatjuk. Sergio Canales gólja mellett nem tudok elmenni szó nélkül, gyönyörű találatot szerzett, az egész meccsen kiválóan teljesített.”

„Nem volt könnyű győzelem a mai, nagyon jól teljesített a magyar csapat – folytatta a spanyol csapat trénere. – Az első félidőben sok labdát vesztettünk, de meg kell hagyni, jól védekeztünk. A vezetés birtokában sem adtunk alább a teljesítményünkből, így megérdemelten győztünk. Ma is bizonyították, jó játékosok alkotják a Ferencvárost, csapatként játszottak szoros meccseket Leverkusenben meg a Celtic ellen is, minden tiszteletem az övék!”

Pellegrini a lehető legjobb helyezésre törekszik az Európa-ligában is, de a folytatás a jövő zenéje: „Hogy kivel játszanék leginkább a következő körben, nem tudom megmondani, egyelőre csak a hétvégi erőpróbánkra koncentrálunk.”

El: „A Betis elvégezte a házi feladatot” – spanyol lapszemle

A barcelonai Sport napilap úgy fogalmaz, a Betis „nyugodt, békés körülmények között” nyert a Ferencváros ellen, amely jól reagált a mérkőzés elején kapott gólra, felbátorodott Cristian Tello találata után, és Tokmac Nguen, valamint Ryan Mmaee révén két helyzetig is eljutott. A második félidőben aztán már „nem gyűlt meg a baja” a magyar csapat támadásaival a hazai védelemnek. Hozzáteszik, a három pont begyűjtésének köszönhetően a sevillai együttes teher nélkül utazhat Glasgow-ba a Celtichez az utolsó csoportmeccsre.

„A Betis elvégezte a házi feladatot és a továbbjutással teljesítette az első célját” – összegez a Marca, amely ugyancsak kiemeli, hogy az FTC hamar tudott váltani a korai gól után, ám ezt követően Manuel Pellegrini csapata lépésről-lépésre átvette a játék irányítását.

A másik madridi sportlap, az AS azt írja, a Betis magabiztos győzelmet aratott az alapvetően ártalmatlan Ferencváros ellen, amely csak ritkán tudta felgyorsítani a játékát. Az újság nem fukarkodik a dicsérő jelzőkkel Sergio Canales gólja kapcsán, aki mind a négy eddigi találatát a tizenhatoson kívülről rúgta az Európa-ligában.

Az Estadio Deportivo beszámolója szerint a sevillaiak annak ellenére is könnyedén nyertek, hogy rajta tartották volna a lábukat a gázpedálon, és – a Ferencváros fellángolásai ellenére is – végig kézben tartották a mérkőzést.

Mundo Deportivónál úgy látták, a Betis minden gond nélkül nyert és kényszerítette rá az akaratát Peter Stöger csapatára, míg az EFE spanyol hírügynökség arról ír, a találkozó végén a hazai szurkolók figyelmét már inkább a Leverkusenben történtek kötötték le, ahol a Bayer a hajrában fordított a Celtic ellen, s tette ezzel biztossá a csoportelsőségét.

A Betisre csoportmásodikként a Bajnokok Ligája egyik csoportharmadikja vár majd az Európa-liga egyenes kieséses szakaszának első fordulójában. A tét a 16 közé jutás lesz.

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, az UEFA, a Ferencváros és a Real Betis hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2021.XI.25. EL-csoportkör: Real Betis – Ferencváros: 2-0 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+2.

    PERC
    VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK! A Betis 2–0-ra legyőzte a Ferencvárost.

    90.

    PERC
    Két perc a ráadás.

    90.

    PERC
    Laidouni lőtt távolról, megtornáztatta Rui Silvát, de újabb védést mutatott be a hazaiak cserekánt beálló hálóőre.

    88.

    PERC
    Szánthó Nguen
    86.

    PERC
    Lainez tört be a tizenhatoson belülre, lőtt, de elakadt, majd visszapattant rá a labdája – a Fradinak sikerült tisztáznia.

    85.

    PERC
    Cabraja lőtt a tizenhatoson kívülről, kapura ment, de Silva védett.

    83.

    PERC
    Tokmac adott remek passzt Maknak, ő középre tette volna a labdát, de belenyúltak, így szöglet. A sarokrúgás után Zachariassen fejelt, de simán fogta Rui Silva.

    80.

    PERC
    Bő tíz perc van hátra a sevillai összecsapásból.

    79 .

    PERC
    Wingo Botka

    78.

    PERC
    Laidouni ütött oda ellenfelének csúnyán, járt a sárga lap.

    75.

    PERC
    Ezúttal a Betis ért fel a kapuhoz, Guardado fejelhetett – fölé.

    74.

    PERC
    Botka beadása után máris dolga akadt a frissen beállt Rui Silvának, de magabiztosan lehúzta a labdát. Pár másodperccel később Mak támadta le agresszívan a friss kapust, de nem szerezte meg a labdát a Fradi.

    72.

    PERC
    Öt percen belül összesen ötöt cseréltek a csapatok. A Ferencváros kettőt változtatott, a Betis hármat – utóbbinál kapuscsere is történt.

    71.

    PERC
    Lainez Joaquín
    71.

    PERC
    Silva Bravo
    71.

    PERC
    Mak Mmaee
    70.

    PERC
    Laidouni Vécsei
    67.

    PERC
    Guardado R. González
    66.

    PERC
    Canales lőtt ismét távolról, Dibusz ezúttal rajta volt, védte.

    66.

    PERC
    Az utóbbi percekben egyértelműen a Betis irányítja a játékot. Ha meg is szerzi a labdát az FTC, nem tud támadásokat vezetni.

    64.

    PERC
    Tello cselezte át magát a Fradi védelmét, közel került Dibusz kapujához, lőtt, de a magyar válogatott kapus hárított. A szöglet után megint Tello próbálkozott, de fölé.

    57.

    PERC
    A hivatalos nézőszám: 30.132

    54.

    PERC
    Sergio Canales senkitől sem zavartatva vezette a labdát a jobb oldalról befelé, majd nagyjából 20 méterről lőtt egy bődületesen nagy gólt a felső sarokba – Dibusznak esélye sem volt.

    52.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (2–0) Canales bombájával megduplázza előnyét a Betis.

    49.

    PERC
    Vécsei Bálint kaszálta el ellenfelét, Robert – járt a sárga lap.

    46.

    PERC
    Tokmac gyorsult volna fel a labdával, de buktatták a félpályán.

    46.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÁSODIK FÉLIDŐ!

    FÉLIDŐ

    A Betis egyértelműen jobban kezdett, gyorsan vezetést is szerzett, ezt követően azonban összekapta magát és jó párszor veszélyeztetett is a Ferencváros. A játékrész második felére sokat lassult a játék, de ekkor mar a Betis is csak ritkán tudta hosszabb időre megtartani a labdát.

    FÉLIDŐ

    FÉLIDŐ

    A Ferenváros 37 százalékban birtokolta a labdát az első félidőben, s öt lövéssel próbáálkozott, melyből 2 talált kaput. Az FTC nagyjából fele annyit passzolt mint ellenfele.

    FÉLIDŐ

    VÉGE AZ ELSŐ JÁTÉKRÉSZNEK!

    45+2.

    PERC
    Loncar ívelt Botka felé, de Bravo érkezett és lehúzta a labdát.

    45+1.

    PERC
    Egy perc van hátra az első félidő rendes játékidejéből.

    43.

    PERC
    Botka buktatta Mirandát a kaputól nagyjából negyven métrre, övé a meccs első sárga lapja.

    42.

    PERC
    Előbb Cabraja, majd Vécsei ívelt be középre egy labdát, utóbbi után pedig Tokmac próbálkozott meg egy lövéssel, de az elakadt a blokkban.

    41.

    PERC
    Most lassítja a játékot a Betis, hosszan tartja a labdát a Ferencváros térfelén.

    39.

    PERC
    Nagyjából elállt az eső a Benito Villamarín Stadion felett, már csak szemerkél.

    33.

    PERC
    ZICCER VAN, ÚJABB GÓL NINCS A BETISNÉL! Canales passza után Igleasias lőhetett tisztán, nagyjából 11 méterről, a próbálkozás pedig minden bizonnyal a kapuban kötött volna ki, de Mirandában elakadt.

    31.

    PERC
    DIBUSZ NAGYOT VÉDETT! Bravo hatalmas kirúgásából iramodott meg Borja Iglesias, Samy Mmaee nem tudta szerelni, így lőhetett a spanyol, de a magyar válogatott kapus tudott menteni.

    28.

    PERC
    Guido Rodríguez terült el a földön a lábát fájalva, de nem szólt a síp – egy idő után felállt

    26.

    PERC
    Bátran futballozik egyelőre a Ferenváros, sok támadást próbál vezetni a magyar bajnok – több, kevesebb sikerrel. A Betis jól tartja meg a labdát, de nem ül rajta, szintén támadószellemben futballozik, nem lehet panasz az iramra.

    23.

    PERC
    Zachariassen lódult meg a jobb oldalon, de középre tenni már a Betis védői miatt nem tudta – szöglet.

    21.

    PERC
    Canales lőtt el nagyjából 23 méterről egy lecsorgó labdát, jól is találta el, felgyorsult a vizes füvön, de elkerülte Dibusz kapuját – még ha centikkel is.

    18.

    PERC
    Negyedórát követően több mint 70 százalékban birtokolja a labdát a hazai csapat, de a Betis és a Ferenváros is 2 lövést eresztett el eddig, melyből 1 találta el a kaput.

    16.

    PERC
    Joaquín passza után ezúttal is Tello próbálkozott meg egy lövéssel, de elkerülte Dibusz kapuját.

    14.

    PERC
    Botka lőtte be a labdát a tizenhatoson belülre, de a Betis védői menteni tudtak Zacchariassen elől.

    13.

    PERC
    Joaquín ívelt be egy labdát Borja Iglesias felé, de magas volt a spanyol centernek.

    11.

    PERC
    ÚJABB HELYZET AZ FTC ELŐTT! Mmaee futotta meg a Betis védelmét, szembe került Bravóval, a hosszú sarkot célozta meg lövésével, de a chilei kapus hárítani tudott.

    9.

    PERC
    Megvolt az első ferenvárosi lehetőség is: Tokmac tört be a tizenhatoson belülre, megforgatta a védőket, majd lőtt, de nem találta el Bravo kapuját, elment keresztbe a labda.

    6.

    PERC
    Vezet a Betis! A hazaiak első igazán veszélyes akciójánál Joaquín átadása után Bellerín iramodott meg a jobb oldalon, majd a középre tett labdára a budapesti meccsen is betaláló Tello érkezett és közelről a kapuba passzolt.

    5.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (1–0) Tello talált be.

    3.

    PERC
    Vécsei Bálint követte el a meccs első szabálytalanságát – a félpályánál lökte fel ellenfelét.

    2.

    PERC
    A Betis végezhette el a mérkőzés első szögletét – kirugás lett belőle. Sevillában továbbra is zuhog az eső.

    2.

    PERC
    A hazaiak kezdőcsapatában mindössze két légiós kapott helyet, a Fradiéban nyolc.

    1.

    PERC
    A Ferencváros fekete-zöld szerelésben, a Betis zöld-fehér mezben lépett pályára.

    1.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A csapatok most vonulnak ki a Benito Villamarín Stadion gyepére.

    Sevillában szakad az eső bő negyedórával a meccs kezdete előtt. A játékvezető a francia Ruddy Buquet lesz.

    Félóra múlva kezdetét veszi a mérkőzés!

    „Nincs rajtunk nyomás az előző, három egyes vereséggel végződő hazai meccs miatt, hiszen nem játszottunk rosszul. Csütörtökön ugyanazzal a hozzáállással kell pályára lépnünk, mint a Groupama Arénában, mert az a célunk, hogy megszerezzük első pontunkat a sorozatban” – ezt az FTC amerikai légiósa, Henry Wingo nyilatkozta lapunknak a meccs előtt.

    A Magyarországon kevésbé ismert Kuzman József Sevillába igazolásáról osztott meg lapunkkal érdekes történetet Juan Salas Rubio, a Betis múzeumának vezetője, amit IDE KATTINTVA olvashat el. A Képes Sportban pedig a sevillaiak 40 éves szélsőjéről Joaquínról olvashat IDE KATTINTVA.

    „Magyarország legnagyobb, legerősebb csapata a Ferencváros, amelyet kreatív, támadó szellemű játék jellemez, ennélfogva alaposan fel kell készülnünk az ellene vívott összecsapásra – nyilatkozta Manuel Pellegrini a Real Betis vezetőedzője a meccs előtt – Azt azonban nehéz lenne meghatározni, mire menne a La Ligában, mert másfajta futballt játszanak az itteni csapatok, mint a magyarok, már csak emiatt sem bocsátkoznék komolyabb összehasonlításba. Annak ellenére, hogy négy játéknap után nyeretlen az Európa-ligában, jó játékosokkal rendelkező, kemény ellenfélnek tartom, amely szoros, kiélezett meccseket játszott a sorozatban. Nem tudnám azonban egyetlen játékosát sem kiemelni, a Ferencvárosról mint csapatról tudok csak beszélni. Hogy négy vagy öt védővel áll fel ellenünk, nem tudom, de ez nem is foglalkoztat minket, a saját játékunkra összpontosítunk.”

    A Ferencárosnál is hiányoznak kulcsemberek, hsizen Olekszandr Zubkov és Myrto Uzuni sem léphet pályára – ahogy természetesen a régóta sérült Sigér Dávid sem.

    Az eddigi négy fordulóban viszonylag rendben volt a teljesítményünk, voltak jó momentumaink, úgy, ahogy elégedett lehettem a látottakkal, ám most már mindenképpen pontokat akarunk szerezni – nyilatkozta az FTC vezetőedzője, Peter Stöger hivatalos sajtótájékoztatóján, amelyen lapunk is képviseltette magát. – Mindez nem lesz egyszerű, hiszen a Betisre is fontos meccs vár, aligha éri be győzelemnél kevesebbel. Már csak ezért is kemény mérkőzésre számítok, remélem, a teljesítményünk elegendő lesz a pontszerzéshez.”

    A két csapat egymás elleni, budapesti mérkőzésén 3–1-re nyert a Betis a Groupama Arénában. Akkor Nabil Fekir góljával szereztek vezetést a spanyolok, majd Myrto Uzuni a 44. percben egyenlített. A második félidőben Henry Wingo öngóljával újra a Betishez került az előny, a 95. percben pedig a korábbi Barca-játékos Christian Tello döntötte el a három pont sorsát.

    Elkanyarodva az El-től: az FTC 13 fordulót követően, 12 meccset lejátszva vezeti a labdarúgó NB I tabelláját, három ponttal megelőzve a Puskás Akadémiát. Az ellenfél az 5. helyen áll a spanyol La Ligában, mindössze hat ponttal lemaradva a listavezető Real Madridtól, miközben a 7. Barcelonát négy ponttal (és eggyel több lejátszott meccsel) előzi meg.

    Az ellenfél, a Betis négy meccsen eddig 7 pontot gyűjtött, ezzel a kvartett második, továbbjutó helyén áll. A spanyolok győzelem esetén bebiztosítanák helyüket az Európa-liga egyenes kieséses szakaszában.

    Négy forduló telt el az Európa-liga csoportköréből, az pedig már biztossá vált, hogy a magyar bajnok FTC tavasszal nem folytatja menetelését az európai kupaporondon. A Ferencváros eddig 0 pontot szerzett (4–10-es gólkülönbséggel), így már a csoportharmadik Celticet sem előzheti meg, hogy kvalifikálja magát az Európa-konferencialiga egyenes kieséses szakaszába.

    Üdvözöljük olvasóinkat a Real Betis–Ferencváros labdarúgó-mérkőzés élő, szöveges tudósításában!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK