2024.III.10. Fehérvár FC – Ferencváros: 0-2

VARGA BARNABÁS DUPLÁZOTT SZÉKESFEHÉRVÁRON, A TABELLA ÉLÉRE UGROTT A FERENCVÁROS

A Fehérvárnak kevés lehetősége volt, a zöld-fehérek uralták a mérkőzést. A hazaiak immár három egymást követő meccsen nem szereztek gólt.
A labdarúgó NB I 24. fordulójában Székesfehérváron a Ferencváros Varga Barnabás két góljával 2–0-ra legyőzte a Fehérvár FC-t.

Nyilatkozatok:

Bartosz Grzelak: — Erős csapategységünk van, amit mindenképp ki kell használnunk a vasárnapi mérkőzésen. A játékosaink harcolnak egymásért, biztos vagyok benne, hogy ezt ezúttal is látjuk majd a pályán. Mindenek előtt saját magunkra kell fókuszálnunk, de természetesen semlegesítenünk kell a Ferencváros erősségeit is. Sok mindenre kell figyelnünk, de azt gondolom, jól sikerült a felkészülésünk a mérkőzésre.

Dejan Stankovic: Úgy várom a Fehérvár elleni mérkőzést, mint minden egyes találkozót. Nagy erővel és jó fizikális állapotban készülünk, és persze okosnak kell lennünk. Természetesen a három pontért utazunk, hiszen minden egyes mérkőzésen ez a legfőbb célunk. Jó helyzetben vagyunk, a csapatszellem is nagyon jó és hatékonyan tudtunk dolgozni és regenerálódni egy ilyen hosszú hét után. Mindent elvégeztünk és készen állunk az összecsapásra. Hosszú idő után nyugodtan tudtunk készülni, hiszen korábban háromnaponta játszottunk itthon és a nemzetközi kupában is tétmérkőzéseket. A pihenésre és a feltöltődésre is jutott idő, majd megnyomtuk a hetet, így azt tudom mondani, hogy 100 százalékban felkészültünk a Fehérvár ellen és folytatnánk remek sorozatunkat.

A mérkőzés:

Fehérvár FC — Ferencváros: 0-2 (0-1)
Székesfehérvár, Sóstói stadion, 15:30. 8.061 néző.
Vezette: Berke Balázs (asszisztensek: Szert, Csatári; Videóbíró: Erdős József; VAR asszisztens: Buzás; VAR operátor: Kovács I.; tartalékjv.: Karakó)

Fehérvár FC: Tóth B. — Bese, Serafimov, Spandler (Simut, 60.), Csongvai, Gergényi — Christensen (Tóth T., 60.), Sigér (Berki, 88.), Katona M. — Gradisar (Kovács P., 88.), Stefanelli (Pető, 69.)
kispad: Rockov, Veszelinov, Fiola, Rúben Pinto, Karamoko
vezetőedző: Bartosz Grzelak

Ferencváros: Dibusz — Makreckis (Botka, 79.), Wingo, Cissé, Civic — Abu Fani, Maiga — Loncar, Zachariassen, Marquinhos (Sevikyan, 79.) — Varga B. (Pesic, 79.)
kispad: Varga Á., Besic, Kodro, Abena, Pászka, Aaneba, Ramírez
vezetőedző: Dejan Stankovic

Gól: Varga B. (42., 51.)
Sárga lap: Katona M. (22.), Serafimov (50.) illetve Varga B. (59.)

Érkezett a labda a fehérvári kapu elé, Varga Barnabás ugrott, és…

És vezetett a Ferencváros!

A zöld-fehérek csatára, ahogy a legutóbbi idegenbeli mérkőzésen – az Újpest ellen 5–0-ra megnyert derbin –, ezúttal is első helyzetéből betalált, akkor 37, ezúttal 42 perc kellett neki első gólja megszerzéséhez. A helyzetkihasználás – legalábbis ami a kaput eltaláló lövéseket, fejeseket illeti –, százszázalékos volt ebben a pillanatban, ez volt ugyanis a vendégek első olyan lehetősége, amely valóban eltalálta Tóth Balázs kapuját. Varga Barnabásnak nem sok hely kellett, Marquinhos bal oldali beadása után nagyszerű ütemben ugrott fel, és közelről védhetetlenül bólintotta a labdát a kapuba.

A meccsen először, de nem utoljára!

Ahogy Újpesten, ezúttal is duplázott, a szünet után mindössze néhány perc kellett neki, hogy ismét a kapuba fejelje a labdát. A „kezdő oldal” ezúttal is a bal volt, a feladó változott, Eldar Civic középre tekerését fejelte előrevetődve a bal sarokba. Parádés csatárteljesítmény volt, a Ferencváros a kétgólos előnye tudatában végképp megnyugodhatott. Az első félidő gyenge színvonalat hozott, sok hibával játszottak a csapatok, még egymás rossz megmozdulásait sem tudták kihasználni, előnyt kovácsolni belőlük. Az első kaput eltaláló lövésig nem kevesebb, mint 39 percet kellett várni, az első lehetőség a hazaiak előtt adódott.

A fordulást követően a szemerkélő esőtől csúszóssá váló talajon némileg felgyorsult a játék, és bár az első félidőben is a Ferencváros birtokolta többet a labdát, a játék Varga Barnabás második találatát követően még inkább áttolódott a fehérváriak térfelére. Tóth Balázsnak a kapuban egyértelműen több dolga volt, Zachariassen, Marquinhos is gólt szerezhetett volna, Abu Fani pedig szögletből tekert a kapujára. A fordulás után gyorsan kapott gól láthatóan megzavarta a fehérvári fejeket, noha Dibusz Dénesnek is kellett nyújtóznia egyszer-kétszer, az átütőerő egyértelműen hiányzott a hazaiak játékából. A statisztika is a Ferencváros fölényét mutatta, a zöld-fehéreknek volt több veszélyes támadásuk, több kaput eltaláló lövésük, több kapu mellé szálló lövésük, fejesük, és a labdabirtoklási mutatójuk is végig jobb maradt. A találkozó hajrájában Varga Barnabás lesről talált be, Berke Balázs játékvezető okkal nem adta meg a gólt.

A hazai ultrák negyedórával a találkozó vége előtt Dibusz Dénes kapuja mögött tucatnyi füstbombát gyújtottak, és tűzijátékot lőttek a magasba, aligha Varga Barnabás idénybeli 16. és 17. gólját ünnepelték. A pirotechnikai eszközök füstje ködként ereszkedett a pályára, ám szerencsére nem volt olyan sűrű, hogy a bíró megszakítsa a mérkőzést.

A Ferencváros újabb fontos mérkőzést nyert meg, kihasználta, hogy a rivális Paks a Debreceni VSC ellen döntetlent játszott, és a tabella élére állt.

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

„Motivált ellenféllel találkoztunk. Azt mondtam a fiúknak: legyenek türelemmel, nem nyerjük meg a meccset öt perc után, a századikig is ki kell tartani” – mondta el a Ferencváros vezetőedzője, Dejan Sztankovics, aki mindkét gólt látványosan megünnepelte a kispad mellett.

„Állandóan nyomás alatt játszunk, győzelmi kényszer alatt vagyunk. A góloknál és a lefújást követően adódik az egyetlen alkalom arra a hét során, hogy ünnepeljünk. Tizenöt-húsz perccel a meccs után már a következő ellenfélre kell koncentráljunk. A helyzetünk remek a tabellán, de még nem ért véget a bajnokság” – jelentette ki a szerb tréner.

„Nagyon jól játszottunk és a szurkolás is remek volt. A fanatikusaink együtt éltek a mérkőzéssel” – hálálkodott Sztankovics, aki azt is elárulta, a mérkőzésen duplázó Varga Barnabás játékában az egyik legszimpatikusabb számára, ahogyan a csatár labda nélkül is küzd a pályán.

„Először is, gratulálok a Ferencvárosnak a győzelemhez. Erős ellenféllel volt dolgunk, a maximumot kellett kihoznunk magunkból. A lehetőségeink a vezető gól előtt megvoltak. Tudtuk, hogy vigyáznunk kell a beadásaikkal, illetve időnként egy kis szerencse is kell ahhoz, hogy a labda jó helyre pattanjon” – kezdte értékelését a Fehérvár mestere, Bartosz Grzelak.

„Rossz dolog pont a szünet előtt gólt kapni, ráadásul egy teljesen rendben lévő első félidő után. Ezt követően kissé kinyílt a csapatom, több pozíciót adott az FTC-nek. De hát, mi mást tehettünk volna hazai pályán, a vendégek egygólos előnyénél…” – mondta el a svéd-lengyel szakvezető.

„Csalódást keltő, hogy három mérkőzés óta nem találtunk be. A Diósgyőr elleni 4–0-t külön kezelném, hiszen ott sokat játszottunk emberhátrányban. Az Újpest ellen sok helyzetünk volt, most is volt néhány lehetőségünk – jobban aggódnék a gólképtelenségünk miatt, ha mindig csak kevés lehetőséget alakítottunk volna ki.”

A Nemzeti Sport kérdésére a Vidi edzője elmondta, a télen a támadósorba érkezett Nejc Gradisarnak és Nicolás Stefanellinek még szoknia kell egymást.

„Az edzések alapján úgy tűnik, fejlődik a kapcsolatuk, és ma is volt mindkettőjüknek gólszerzési lehetősége. Meg kell történnie a ketchup-hatásnak – ez egy svéd kifejezés. Tudják, előfordul az, amikor hosszasan nyomkodni kell a ketchupos flakon oldalát, hogy aztán végre kifröccsenjen belőle a ketchup. Kettejük esetében is ennek kell történnie, még tenni kell azért, hogy előjöjjön az, amit szeretnénk.”

„Kevés helyzet adódott a mérkőzésen, ilyenkor jól kell sáfárkodni ezekkel, örülök, hogy sikerült kétszer is betalálnom. Most már egyre közelebb vagyok a százszázalékos formához, fizikailag jól érzem magam, összjátékban lehetnék még jobb” – mondta Varga Barnabás, aki videónkban mindkét fejes gólját felidézi.

„A héten többször eszembe jutott, hogy a Ferencváros ellen fogok pályára lépni, de igazából onnantól kezdve, hogy csatlakoztam a Vidihez, ezek az érzelmek átfordultak, el tudtam ezt az egészet engedni. Könnyebbség volt, hogy itthon játszottunk, és onnantól kezdve, hogy a kezdő sípszó elhangzott, ugyanolyan mérkőzés volt, mint a többi. Nem munkálkodott bennem plusz motiváció, düh, vagy bármi olyan, ami kizökkenthetett volna. Tényleg csak sajnálom, hogy nem sikerült megvalósítani hazai pályán, amit elterveztünk” – mondta Sigér Dávid az NSO Tv-nek.

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Fehérvár FC hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

3 hozzászólás a(z) 2024.III.10. Fehérvár FC – Ferencváros: 0-2 bejegyzéshez

  • Végignézve a meccset – bár eddig is éreztem – sajnálkozva állapítottam meg, hogy ez a Sigér már nem az a Sigér aki négy éve Glasgowban tündökölt. A súlyos sérülése után leszálló ágba került, ahonnan nagy akaraterővel még valamennyire visszakapaszkodott, de már csak középcsapatba jó. De legalább úri módon, sértődés és harag nélkül távozott. De a sérülése után ugyanúgy leépült Owusu és Tokmac is. Felvillanásaik voltak, de már nem a régiek. A profi foci pedig kegyetlen, a létszám pedig kötött.
    A meccsen feltünt nekem Makreckis gyenge teljesítménye, rengeteg labdát elszórt, dehát Sztankovics tudja, hogy miért nem hozta le előbb.
    Kellemes, a hazai fociban szokatlan tény, hogy Sztankovics és Karakó tisztázták a dolgot.
    A Felcsút következik, de Hornyák a múltkori hazugságaival kimutatta a foga fehérét, és félek, hogy ez még jobban szabadjára engedi játékosai durvaságait.

  • PERCRŐL PERCRE

    95′
    VÉGE
    Vége a meccsnek, a Ferencváros nyert, és a tabella élére ugrott. 0–2

    90′
    Négy perc a hosszabbítás.

    88′
    CSERE
    A végére még két fehérvári csere, Sigér helyett Berki.

    88′
    CSERE
    Valamint Gradisar helyett Kovács Patrik.

    87′
    Bese vette észre, hogy ha azonnal lő, akkor jó lehet, de a lövés nagyon lecsúszott a lábáról.

    85′
    Az utóbbi percekben inkább a Fehérvár aktív, talán a Ferencváros már zsebben érzi a három pontot.

    78′
    CSERE
    Ferencvárosi cserék… Először Varga Barnabás helyett Pesics.

    78′
    CSERE
    Aztán Makreckis helyett Botka…

    78′
    CSERE
    Végül Marquinhos helyett Szevikjan.

    76′
    Katona próbálkozott lövéssel 18 méterről, de csúnyán ellőtt a jobb felső mellett-fölött.

    75′
    Maiga kapott a lábához egy szerelés után, majd botladozva talpra állt, és végül folytatni tudta a játékot.

    70′
    Csongvai végezhetett el szabadrúgásst 24 méterről, a kapu jobb oldalába tartó labdát Dibusz kiütötte.

    70′
    Jönnek a fiatalok a Fehérvárban. Így nehéz lesz fordítani…

    69′
    CSERE
    68′
    Tavasszal egyedül az FTC hibátlan még az NB I-ben – igaz, a DVTK elleni otthoni meccsét elhalasztották, így csak 5 meccset játszott. A zöld-fehérek amúgy 6-os győzelmi sorozatban vannak a bajnokságban, és ezeken a találkozókon mindig legalább 2 gólt értek el. Úgy tűnik, a sorozat folytatódik…

    67′
    A hazai védelem hozzá sem tudott szagolni a labdához, Marquinhos kapott szép labdát, majd balról, 7 méterről rásuhintotta, Tóth Balázs bravúrral védett.

    62′
    Marquinhos óriási meglátása volt, hogy Zachariassen magányosan érkezik a tizenhatoson belülre, adta a labdát, a norvég kapásból ellőtte, Tóth Balázs azonban szépen védett.

    60′
    CSERE
    Cserélt a Fehérvár, Spandler helyére Simut érkezett.

    60′
    CSERE
    Újabb fehérvári csere, Christensen helyett Tóth Tamás játszik tovább.

    59′
    Sárga lap
    Varga Barnabás kapott sárga lapot, mert rossz becsúszással elkaszálta Csongvait.

    58′
    A szöglet teljesen veszélytelen volt.

    57′
    Zachariassen tört be a jobb oldalról a tizenhatoson belülre, Spandler azonban szögletre szerelte.

    56′
    A Fehérvár a legutóbbi két bajnokiját úgy bukta el, hogy még gólt sem szerzett (0–4 Diósgyőrben, majd 0–2 Újpesten). Zsinórban legalább két NB I-es meccset előzőleg az idény elején vesztett el, akkor az újpesti 1–2 és a kecskeméti 0–1 között 5–3-ra maradt alul otthon az FTC-vel szemben, bár akkoriban még Kovács Dániel volt a kapusa.

    55′
    8061 néző figyeli a helyszínen az eseményeket.

    53′
    Katona tekert remekül balról középre, az érkező Stefanelli egy leheletnyivel lemaradt, pedig biztos gól lehetett volna.

    52′
    GÓL
    GÓÓÓÓL! KÉT GÓL A VENDÉGEK ELŐNYE! Civic kapta a labdát a bal oldalon, ballal középre tekert, Varga Barnabásról megint megfeledkeztek, ő pedig 6 méterről, előrehajolva fejelt a bal alsóba. 0–2

    52′

    Ferencvárosi gólöröm (fotó: Szabó Miklós)

    50′
    Abu Fani vállalta el 16 méterről, a fehérvári tizenhatos jobb sarka közeléből, a lövése nem találta el a kaput.

    46′
    Második félidő
    Elkezdődött a második félidő.

    45+2′
    Szünet
    Vége az első félidőnek, vezet a Ferencváros. 0–1

    45+1′
    Abu Fani lőtte rá messziről, bár ketten is integettek neki, hogy adjon be, a labdát könnyen fogta Tóth Balázs.

    45′
    Két perc a ráadás.

    43′
    Varga Barnabás a 16. gólját szerezte a bajnokságban. Nagy forma.

    42′
    Az FTC még a fehérváriak pályaválasztása mellett megrendezett bajnokijaikat tekintve is eredményesebb, hiszen 22-szer nyert, 21-szer ikszelt és csak 15-ször kapott ki a piros-kékektől. A Vidi otthon legutóbb csaknem 4 évvel ezelőtt, 2020 júniusában Juhász Roland búcsúmérkőzésén tudta legyőzni a Ferencvárost (1–0), amely akkor már biztos aranyérmesként lépett pályára.

    42′
    GÓL
    GÓÓÓÓL! VEZET A FERENCVÁROS! Marquinhos indult meg a bal oldalon, az ötössel egy magasságban visszafordult, és remekül adott középre, az érkező Varga Barnadás megelőzte Csongvait, és 5 méterről a hálóba fejelt. 0–1

    41′
    Varga lőtt kapufát 10 méterről, estében, viszont lesről indult, ezért ha gól, akkor nem adják meg.

    39′
    Sigér cselezgetett a ferencvárosi tizenhatos előterében, úgy tűnt, szerelik, de a labdát éppen Gradisar elé passzolták, aki 16 méterről a bal alsóba csavart volna, ha Dibusz merész vetődéssel nem ment.

    32′
    Maiga ütközött Katonával, fájlalta is a lábát. Sárgás megmozdulás volt, de nem kapott lapot a hazai játékos.

    31′
    Marquinhos húzott befelé a fehérvári tizenhatos bal oldala közeléből, majd lövéssel próbálkozott – magasan fölé.

    28′
    Civic az alapvonal közeléből gurított középre, Gergényi menteni tudott, a kipattanót Loncar lőtte rá, ebbe meg Sigér tette bele a lábát.

    28′
    Már csak két olyan csapat van az NB I-ben, amely ellen még nem szerzett pontot Dejan Sztankovics irányításával a Ferencváros. Az egyik a Fehérvár, a másik a Paks. A Vidi vezetőedzőjének, Bartosz Grzelaknak a mérlege viszont kiegyenlített a zöld-fehérek ellen (1 győzelem, 1 iksz, 1 vereség).

    27′
    Úgy tűnt, Zachariassen jobbról remekül teker a tizenhatoson belülre, Loncar azonban lemaradt róla.

    23′
    Sárga lap
    Katona Mátyás kapott sárga lapot, mert felrúgta a megiramodó Varga Barnabást.

    22′
    Csongvai ívelt balról szabadrúgást a hosszú oldalra, érkezett Stefanelli, aki a kapu torkából Civic hátára fejelt.

    19′
    Legutóbb az azóta már DVTK-játékos Szabó Levente fejes góljával meglepetésre a Fehérvár 1–0-ra nyerni tudott a Groupama Arénában, és ezzel megszakította a bajnokikon a zöld-fehérekkel szemben 10 mérkőzés óta tartó nyeretlenségi szériáját (3 iksz, 7 fiaskó).

    17′
    Abu Fani lekészítését Makreckis lőtte 17-ről, jobbal kissé fölé.

    14′
    A beadást könnyedén kivágták a védők.

    13′
    Katona Mátyás lőtte el 19 méterről, Cissé lábán megpattant a labda, jöhetett az újabb szöglet.

    11′
    A szögletből nem lett semmi…

    10′
    Stefanelli lőtt egyet 19 méterről, beleért egy védő, így szöglettel jöhetett a Fehérvár.

    9′
    Inkább a fehérvári térfélen pattog a labda, helyzetig azonban nem jutott el a Fradi.

    2′
    Bal oldalról végezhetett el szögletet a Ferencváros, Abu Fani beadása a rövidre szállt, kivágták a védők.

    Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdődik Székesfehérváron a Fehérvár–Ferencváros mérkőzés. Tartsanak velünk!

    Eddig 112-szer csaptak össze a legfelső osztályban, a párharcban az utóbbi években a zöld-fehérek domináltak, így az örökmérlegben is lényegesen jobban állnak: 28 fehérvári siker, 30 döntetlen, 53 Fradi-győzelem.

    Meccs indítása
    Elkezdődött a találkozó, a Fehérvár piros-kékben, a Ferencváros zöld-fehér mezben, fehér nadrágban játszik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK