dr. Dékány Ferenc

Mindössze két játékosról tudunk a Ferencvárosban, aki átfutballozta a klub történetének legí­nségesebb, leggyászosabb korszakát, az 1950 és 1960 közötti „sötét” időszakot. Az egyik Dalnoki Jenő, a másik pedig a szurkolók által előszeretettel csak Pofinak hí­vott dr. Dékány Ferenc, aki 1961-es visszavonulásáig, a gárda szí­ve, lelke, motorja volt.

Pofi 1945-ben a Fradi kölyökegyüttesében kezdte pályafutását.

– Sohasem felejtem el azokat a mondatokat, amelyeket gyerekfejjel — az elragadtatástól tátott szájjal ámulva – hallgattam, amikor méltónak találtak arra, hogy bevegyenek az FTC nagy családjának akkori gyerekcsoportjába. „Ne kezitcsókolomozz itt, öcskös! Egyet jegyezz meg:

Itt nincs nagy és kis fradista, itt mindenki egyforma. Mert akit itt találsz, annak mind egyformán ver a szí­ve a Ferencvárosért!”

Serdülő majd ifjúsági bajnokcsapat tagja lett. Tehetsége és szorgalma már akkor szembetűnő volt. Tizenkilenc évesen szerepelt először a felnőtt csapatban. Első bajnoki meccsére már 20 évesen készülődhetett, méghozzá az Üllői úti szentélyben, az akkor rangadónak számí­tó Csepel elleni találkozóra.

Egy „bomba” Fradiban játszotta élete első bajnoki kilencven percét és győztek 1-0-ra: Henni – Rudas, Kispéter, Szabó — Dékány, Lakat – Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor. Jó szereplését „zsinórban” kilenc elsőcsapatbeli meccsel honorálták. Közöttük volt a legendás prágai 9-1-es diadal is! Ettől az időtől kedve kirobbantani sem lehetett a Fradiból.

A fedezetpár egyik embere mindig Dékány volt. A társak pedig több, mint egy évtized alatt rendre változtak: Lakat, Kéri, Szabó, Gerendás, Vilezsál, Kocsis György. Az 1954-es évben Ő volt a legjobb balfedezet. Olyan neveket előzött meg a Népsport rangsorában, mint Zakariás, Kotász vagy Bundzsák.

Két figyelemre méltó erénye volt.

– Különleges érzék fejlődött ki bennem – mondta Dékány. Előre sejtettem, hogy a velem szemben közeledő vagy álló ellenfél hová rúgja a labdát. Csak oda kellett tennem a lábamat és már szereltem is. Másik adottságom a labda mellel való levétele volt. Ez egyébként képsorozattal és magyarázó kí­sérő szöveggel együtt bekerült dr. Csanádi Árpádnak a Labdarúgás cí­mű világhí­rű könyvébe. Büszke voltam és vagyok erre… Azért bevallhatok valamit. Egyszer edzésen kétkapuztunk. Albert Flórián a második csapatban játszott. Helyzetem vele szemben reménytelenül alakult. Hát bizony nála még véletlenül sem találtam el, hogy merre rúgja majd a labdát. Szóltam is neki: „Ne bolondozz, Flóri, még nevetségessé teszel a fiatal játékosok előtt.”

És büszke és boldog voltam, ahogy fiatal játékosként a Fradiban velem bántak. Nagyon szegény családból származom. Egy MÁV szolgálati lakásban laktam, úgy játszottam az NB I-ben. A Fradi vezetősége új lakásba költöztetett, amely már nemcsak egy szoba-konyhából, hanem fürdőszobából, vécéből és éléskamrából is állt. A ruháztatásomról is gondoskodtak. A klubtól, de még a B-középtől is kaptam öltönyt, lódenkabátot…

Dékány Ferenc

Dékány pályafutása alatt négy gólt  szerzett. Időrendben: Pöstyénben egy nemzetközi meccsen, 1949. Sztálinvárosban bajnoki találkozón, 1954. szeptember 8. – majd szeptember 12-én a Népstadionban: a dorogiak elleni bajnoki meccsen! A búcsúgól az 1957-es SZEAC elleni MNK meccsen esett.

Dékány hagyományos dicsőséglistája szerény, hiszen „rossz időben” szerepelt a klubban: Pár hónappal később került be ahhoz, hogy tagja lehetett volna az 1948/49-es bajnokcsapatnak és röviddel előbb visszavonult, hogy az 1962/63-as aranyérmet nyert gárda tündökölt… Az 1958-ban MNK-t nyert csapattal azonban ő is beí­rta nevét a Fradi kupagyőztesei közé.

Ami a cí­meres mezt illeti, nos 3-3 alkalommal volt ifjúsági és utánpótlás válogatott, tizenkétszer pedig a B-válogatottban kapott helyet (1950-56). A nagyválogatottnál „csak” a kispadig jutott… Hosszú pályafutása alatt a bí­rók egyszer sem állí­tották ki! (Egyszer ő is bí­ráskodott, az 1959-es Üllői úti SZUR-on. Friedmanszky volt a vezetőbí­ró, Albert és Dékány a két partjelző.)

Éveken át az FTC csapatkapitánya, a csapat szószólója volt. 1961-ben 33 évesen vonult vissza az aktí­v játéktól.

– Számomra egyetlen csapat létezett. Csak a Ferencváros. Mindig ott akartam játszani, sohasem kí­vánkoztam el onnan, és sehol máshol nem léptem többé pályára, amikor eljöttem a zöld-fehérektől, pedig hí­vtak, nem is egy helyre. Szegény megboldogult Bukovi Marci bácsi, aki visszavonulásom után a Spartacusnál tevékenykedett, mondta:

– Gyere hozzánk, nagy szükség lenne, egy ilyen tapasztalt, rutinos rókára. Itt legalább levezetsz, túl fiatal vagy még a visszavonulásra.

Én meg mondtam, köszönöm Marci bácsi, de maga is nagyon jól tudja, hogy nálam csak egy csapat van és volt. És ez az egy maradt és maradni fog. Annak emlékébe nem keveredhet más…

Sok nehéz, küzdelmes mérkőzés résztvevője volt a 12 év alatt, amí­g az első csapatban játszott. Véleményére, megjegyzéseire mind a játékostársak, mind a vezetők odafigyeltek.

1961-től ügyvédként dolgozott. 1967-ben edzői oklevelet szerzett a TF-en, majd 1971-ben az FTC elnökségének tagja lett. 1973-tól 1976-ig a Ferencváros labdarúgó szakosztályának elnökeként tevékenykedett. Hosszú évek után az ő elnöksége idején nyert bajnokságot a Ferencváros!

Volt egyszer egy jó futballista, aki megtanulta a törvénykönyv valamennyi paragrafusát, és akitől nem egy í­ratlan futballtörvényt mások tanulhatnak meg. A legelsőt úgy hí­vjuk: klubszeretet…

2008. november 23-án hunyt el az FTC örökös bajnoka. A temetési szertartására – végakarata szerint – az Üllői úti Albert Stadionban került sor 2008. december 14-én. A Springer-emlékmű előtt szórták a földbe hamvait.

(Várkonyi Sándor, Nagy Béla és Hegyi Tamás í­rásainak felhasználásával)