2024.IV.3. MK, DVTK – Ferencváros: 0-2

ZACHARIASSEN VOLT A FŐSZEREPLŐ, GYŐZÖTT A FRADI A DIÓSGYŐR ELLEN

A kapura sokkal veszélyesebb zöld-fehérek jutottak így be a Magyar Kupa elődöntőjébe.
A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében a DVTK 2–0-ra kikapott odahaza a Ferencvárostól, így a vendégek jutottak be az elődöntőbe.

Nyilatkozatok:

Vladimir Radenkovic: Szerda este a Magyar Kupában lépünk pályára, azt szeretném látni a srácokon, hogy mindenki maximálisan komolyan veszi ezt a sorozatot is. Sportemberek vagyunk, szeretnénk itt is nyerni. Az FTC sok szempontból kiemelkedik a magyar mezőnyből, biztos vagyok benne, hogy Diósgyőrbe is a továbbjutás vágyával érkeznek. A legutóbbi bajnoki fordulókban láthattuk, hogy milyen kiváló formában játszanak, és ellenünk is biztosan motiváltan lépnek pályára, hogy megmutassák, milyen focit tudnak játszani. Az FTC kerete rendkívül erős, nem okoz számukra gondot, hogy vasárnap bajnoki Mezőkövesden, szerdán kupameccs Diósgyőrben, szombaton pedig bajnoki csúcsrangadó otthon a Paks ellen. Biztos vagyok benne, hogy ellenünk a lehető legerősebb csapattal állnak fel.

Az előző idényben Vladimir Radenkovic és Dejan Stankovic együtt dolgozott az FK Crvena zvezda csapatánál, és ha az FTC nem kéri az DVTK elleni bajnoki elhalasztását, akkor a diósgyőri szakvezető volt kollégája ellen mutatkozott volna be új csapata élén. De ami késik, az nem múlik.

— A közös munkát követően is jó viszonyban maradtunk Dejan Stankoviccsal, ami persze semmit nem jelent majd szerda este. Akkor az ellenfél csapatának az edzője lesz, akiket le akarunk győzni. Megadjuk neki a tiszteletet, de mindent megteszünk azért, hogy mi jussunk a következő körbe.

Dejan Stankovic: A kupában eddig is nehéz mérkőzéseket vívtunk, ez egy teljesen más sorozat, mint a bajnokság, minden csapat tudja, hogy csupán egy esélye van továbbjutni. Az eddigi akadályokat sikerrel vettük, persze voltak nehézségeink, de mindig az utolsókig küzdöttünk, soha nem adtuk fel, és ennek rendszerint meglett az eredménye. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal is, hogy a Diósgyőr komoly játékerőt képvisel, főleg hazai pályán. Vladimir Radenkovic és stábja minőségi munkát végez, és az sem zavarhat meg minket, hogy az előző fordulóban nagyarányú vereséget szenvedtek a bajnokságban. Készen állunk a megmérettetésre, de tudjuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk. Minden sorozatban, így a kupában is a végső győzelemre törekszünk, csak ez a cél lebeg a szemünk előtt, duplázni szeretnénk, nyernünk kell!

A mérkőzés:

MAGYAR KUPA, FŐTÁBLA, 6. FORDULÓ, A 4 KÖZÉ JUTÁSÉRT:

DVTK — Ferencváros: 0-2 (0-1)
Diósgyőr, 20:00. 11.114 néző.
Vezette: Andó-Szabó Sándor (asszisztensek: Tóth II. V., Bornemissza; Videóbíró: Erdős József; VAR asszisztens: Becséri; VAR operátor: Szőts; tartalékjv.: Antal P.)

DVTK: Odincov — Gera D., Szatmári, Lund, Stephen Bitok (Bokros, 70.) — Vallejo (Klimovic, 64.), Holdampf — Jurek (Szabó L., 64.), Bényei, Pozeg Vancas (Pernambuco, 70.) — Acolatse (Kampecisz, 83.)
kispad: Bánhegyi, Danilovic, Chorbadzhiyski, Edomwonyi, Popadiuc, Demeter
vezetőedző: Vladimir Radenkovic

Ferencváros: Varga Á. — Botka, Wingo, Cissé (Makreckis, 83.), Ramírez — Maiga, Ben Romdhane (Tóth A., 90.) — Sevikyan (Traoré, 70.), Abu Fani, Zachariassen (Marquinhos, 70.) — Kodro (Varga B., 70.)
kispad: Dibusz, Civic, Pászka, Loncar, Aaneba, Katona B., Lisztes
vezetőedző: Dejan Stankovic eltiltása miatt Nenad Sakic

Gól: Zachariassen (37.), *Lund (46. – öngól)
Sárga lap: Holdampf (45.), Vallejo (45+1.), Gera D. (65.) illetve Abu Fani (45.), Marquinhos (84.)

ÚTLEZÁSÁROK, TERELÉSEK, fokozott ellenőrzések – persze nem volt meglepő, hiszen a DVTK a Ferencváros ellen játszott, a tét a Mol Magyar Kupa elődöntőjébe jutás volt! Már kedden érkezett a hír, hogy aki még nem vett belépőt, igyekezzen, mert csak néhány száz maradt – ilyet is ritkán lehet leírni idehaza. Majdnem telt ház, több mint tízezer ember ült vagy inkább állt a stadionban. Alig lehetett moccanni az utcákban, érkezett apa a fiával, szerelmespár kézen fogva, a meccsre mindenki kíváncsi volt a városban – egy gombostűt sem lehetett leejteni, például az aréna melletti Bakterház kocsmában sem (mint Demkó Norbert diósgyőri sajtófőnöktől megtudtuk, a névválasztás nem véletlen, hiszen régen valóban bakterházként funkcionált). Lehet, egy italt a lefújás után a két vezetőedző, a diósgyőri Vladimir Radenkovics és a ferencvárosi Dejan Sztankovics is elfogyasztott egy asztalnál, miután az előző idényben még együtt dolgoztak a Crvena zvezdánál, s a hazai tréner elmondása szerint megmaradt a jó kapcsolatuk. A pályán viszont nem találkozhattak, a Fradi edzője ugyanis eltiltását töltötte (természetesen ott volt a stadionban, a lelátóról nézte a meccset), helyette Nenad Szakics másodedző meccselt.

Majd egy órával a kezdés előtt érkezett az összeállítás, s bizony némi meglepetésre a vendégcsapatból csak a cserepadon kapott helyet a kulcsemberek közül Dibusz Dénes, Marquinhos és Varga Barnabás is. Ennek ellenére a ferencvárosiak kezdték jobban az összecsapást, többet birtokolták a labdát, a hazaiak az első tíz percben gyakorlatilag nem lépték át a felezővonalat. Varga Ádám csak azért nem unatkozott, mert a védők olykor visszagurították neki a labdát… A DVTK próbált kitörni a sündisznóállásból, de ritkán sikerült neki, míg a zöld-fehérek mezőnyfölénye meddőnek bizonyult, mert egy-egy hiba, rossz passz rendre becsúszott, így odalett a sansz a gólszerzésre. Ha a hangulat nem lett volna átlag feletti, néhányan biztosan elbóbiskoltak volna – de a ferencvárosi gól mindenkit felrázott, ugyanis a 37. percben a Mohammad Abu Fani remek beadására érkező Kristoffer Zachariassen szép gólt fejelt.

A fordulás után még bizakodva jöttek ki a pályára a hazaiak, de továbbjutási esélyeik mindössze 23 másodperc (!) után kezdtek szertefoszlani: Bitok Stephen gyengén szabadított fel, odafejelte a labdát Kristoffer Zachariassennek, aki köszönte a lehetőséget, és megduplázta saját meg csapata góljai számát. A mérkőzés addigi képe alapján nehezen lehetett elképzelni, hogy a DVTK egyenlít, s a következő időszakban sem jutott el igazán nagy helyzetig – a 72. percben Szabó Levente próbálkozott fejjel, de a labda elsuhant a bal oldali kapufa mellett.

Az eredmény nem változott, a Diósgyőr jövő hét szerdán visszavághat a Fradinak, a csapatok akkor pótolják a februárban elhalasztott bajnokit az Üllői úton. A vendégek jogosan jutottak be a legjobb négy közé, így megmaradt az esélyük arra, hogy 2022 után újra duplázzanak idehaza, vagyis első helyen végezzenek az NB I-ben és a Mol Magyar Kupában egyaránt, míg a diósgyőriek szomorúan térhettek be – mondjuk, a Bakterházba… 0–2

További képek: Farkas Zsolt, fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

Vladimir Radenkovic: — Büszke vagyok a játékosaimra, mert végig küzdöttek, az ötözőben is azt mondtam nekik a találkozót követően, hogy bátran nézzenek a tükörbe. Egy igen erős csapattal találkoztunk am, amelyik egy szinttel előttünk jár. Az első félidőben próbáltunk szervezetten védekezni, és lezárni a területeket az ellenfél elől. Többet birtokolták a labdát, ám igazán nagy helyzeteket nem dolgoztak ki. A szünet után nagyjából egyenlő erők küzdelmét látta a közönség. Azt terveztük, hogy az utolsó félórában sorra cseréljük be a támadó játékosokat, akik a javunkra tudják eldönteni a mérkőzést, ami addig a pontig megvalósult, megvalósult, hogy mi is alakítottunk ki helyzeteket, ám azokat nem értékesítettünk, így nem maradt más hátra, mint gratulálni a Ferencvárosnak a győzelemhez.

Leandro de Almeida: — Nagyon jó hangulat uralkodott a meccsen, mert nagyon sok diósgyőri jött ki a stadionba, és a mi szurkolóinknak is jár a dicséret, mert szép számban kísértek el minket szerda este. Ilyen körülmények között a játékosok is könnyebben felpörögnek a meccsre. Amit elterveztünk, az jól sikerült, a mi akaratunk érvényesült. Arra számítottunk, hogy a DVTK szeret dominálni, de ellenünk inkább visszaállnak. Próbáltuk a saját kezünkben tartani a meccset, és ha az első félidőben pontosabban játszunk a támadó harmadban, pontosabbak a beadások, akkor hamarabb is gólt lehetett volna szerezni. De így is nagyon jó időben jött a két gólunk a félidő végén és a második játékrész elején, amivel szinte lezártuk a mérkőzést.

„Remek meccset játszottunk a nagyszerű erőkből álló Diósgyőr ellen  – mondta Kristoffer Zachariassen, a Ferencváros harmincesztendős norvég középpályása a ferencvárosiak hivatalos honlapjának. A futballista előbb Mohammad Abu Fani kitűnő beadására érkezett jó ütemben, s fejjel, a kapufa segítségével szerzett vezetést az első félidőben, majd a második félidő huszonharmadik másodpercében duplázott, immáron lábbal. – Számítottunk arra, hogy a hazaiak nem hagynak sok területet számunkra, úgy is történt, ezért kellett sokat járatnunk a labdát. Ilyenkor türelmesnek kell lenni és várni az adódó lehetőségekre. A vezető gólunk kulcsmomentumnak bizonyult, utána jobban kinyílt a hazai védelem, így előttünk is több lehetőség adódott. Összességében jól futballoztunk, úgy, ahogyan idegenben kell. Rendkívül fontos győzelmet arattunk, s bejutottunk az elődöntőbe.”

Érezni lehetett, hogy Kristoffer Zachariassen és Mohmmad Abu Fani játékkapcsolata magyar szinten extra, a második gól előtt is az izraeli adott középre, de a diósgyőri Bitok Stephen rosszul szabadított fel, a norvég labdarúgó pedig megduplázta a vendégek előnyét.

„Remekül megértjük egymást, lassan már egy éve futballozunk együtt. Topjátékos, lenyűgöző, mire képes a labdával! Pontosan tudtam, ha nála van a labda, akkor egy feladat van: érkezni, a remek beadás pedig úgyis jön majd… Ki kell emelnem, hogy nagyszerű ilyen társakkal együtt futballozni!”

*Az MLSZ jegyzőkönyvében Lund öngóljaként, a nso.hu és a klubok hivatalos honlapjain Zachariassen góljaként szerepel.

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a DVTK hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2024.IV.3. MK, DVTK – Ferencváros: 0-2 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    19:54
    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT!
    19:54
    DZURJÁK
    A kétszeres magyar bajnok és gólkirály Dzurják József kötődése közismert a Ferencvároshoz és a Diósgyőrhöz is, őt faggattuk a kupameccs esélyeiről. „Mindkét csapat a szívem csücske – mondta lapunknak a 62 éves korábbi csatárklasszis. – Gyermekkorom óta Fradi-szurkoló vagyok, és ott értem el a legnagyobb sikereimet, de Diósgyőrben ismert meg az ország, edző is voltam ott többször, a párom is miskolci. Jó meccset várok, de úgy gondolom, a Fradi nyer. Néhány héten belül háromszor is megmérkőzik egymással a két csapat, mert a bajnokságban is hamarosan pótolják az elmaradt meccsüket, nem lepne meg, ha a mind a hármat a Fradi nyerné meg. A bajnokságban már nagyon jól áll az együttes, és úgy vélem, fontos neki a Magyar Kupa megnyerése is, szerintem a legjobb csapatával áll ki. Varga Barnabástól várok sokat, de szerintem Adama Traoré is lehetőséget kap, hogy utolérje magát. A Diósgyőr az új edzőjével eddig figyelemre méltó eredményeket ért el, de a következő hetekben válik majd el, mire képes vele a csapat.”

    19:55
    SZERENCSÉS
    KIVÉTELESEN SZERENCSÉS EMBER vagyok, mondta egyszer Dzurják József, lapunk állandó szakértője, nem sokkal azután, hogy halálos betegséggel küzdött. S akit amúgy Józsefnek talán a nővérei sem hívtak soha – ő Csöpi, így ismeri mindenki. Amikor vissza­kérdeztünk, nem a csodával határos gyógyulását, a világot körbejáró utazásait említette indokként, hanem a következőt mondta: „Engem a diósgyőri és a ferencvárosi közönség egyformán szeretett, magyar futballista ennél többet nem remélhet”. BŐVEBBEN ITT!

    19:58
    12 000 NÉZŐ
    Nagyjából ennyien vannak a stadionban, majdnem telt ház.

    19:58
    A HAZAI MESTER

    19:59
    SZTANKOVICS

    20:00
    SÉRÜLT
    A hazaiaktól Baco, Farkas, Franchu és Bárdos. A vendégektől S. Mmaee, Halmai, Besic, Gojak, Pesics és Kehinde sincs a keretben.

    20:00
    ELTILTOTT
    A vendégektől Abena, és Sztankovics mester.

    20:02
    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Diósgyőrhöz:
    2022, Gera Dániel, ingyen
    2019, Rui Pedro
    2016, Busai Attila, játékoscsere
    2009, Zsivóczky Norbert
    2005, Berki Krisztián
    2002, Németh Gábor, ingyen
    1999, Páling Zsolt
    1988, Kvaszta Lajos
    A Diósgyőrtől a Ferencvároshoz:
    2016, Bognár István, jcs.
    2006, Jeremías Emanuel Buz
    1999, Kulcsár Sándor
    1986, Dzurják József
    1982, Szántó Gábor

    20:02
    EGY KIS ÖRÖKMÉRLEG
    A Diósgyőr pályaválasztásával 49-szer csaptak össze az első osztályban, 15-ször született piros-fehér diadal, 9 döntetlen és 25 ferencvárosi győzelem mellett. A Fradi Miskolcról több mint 9 éve, 2014 októberében távozott vesztesen.

    20:02
    1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!
    A hazaiak piros-fehér mezben és piros nadrágban, a vendégek zöld-fehér mezben és fehér nadrágban.

    20:03
    2. PERC
    Lund kifejeli az ötösről Ramírez bal oldali, ballábas beadását.

    20:06
    5. PERC
    Rázendít a hazai tábor is, remek a hangulat a stadionban!

    20:06
    6. PERC
    Acolatse kézzel emeli át Ramírezen a labdát a bal szélen, szabadrúgás. Ramírez emel előre, Zachariassen ballal éles szögből, öt méterről a kapusba lő.

    20:07
    JÓL JÖTT KI ODINCOV
    20:14
    10. PERC
    Kodro kap egy jó passzt, de les.

    20:15
    14. PERC
    Szevikjan kétszer is megindul a jobb szélen, de mindkétszer szereli őt Stephen.

    20:15
    15. PERC
    Jurek megindul a jobb szélen, szereli őt azonnal Cissé.

    20:22
    22. PERC
    Fani második 28 méteres szabadrúgása hal el Odincov kesztyűi között. Vetődnie sem kellett a kapusnak.

    20:23
    23. PERC
    Gera jobbal kapura lő Holdampf passza után a 16-os jobb sarkáról, Fani lábáról Varga ölébe pattan a labda.

    20:25
    25. PERC
    Fani labdát szerez a 16-os előtt, és 24-ről jobbal kapura lő… fogja magabiztosan a labdát Odincov. Az a feje elé érkezett éppen.

    20:26
    26. PERC
    Zachariassen bal oldali, ballábas beadása Geráról a kapus elé pattan.

    20:29
    GERA
    Anno 8 meccset játszott a Fradiban. És éppen a Diósgyőr ellen debütált.

    20:29
    29. PERC
    Jurek jobb oldali beadását kifejeli az ötös jobb sarkáról Maiga.

    20:34
    34. PERC
    Fani indítása, majd Ben Romdan beadása sem az igazi. Kirúgás.

    20:39
    37. PERC VEZET A FRADI!
    KRISTOFFER ZACHARIASSEN kissé jobbról, hatról a bal felső sarokba fejeli Fani jobb oldali, jobblábas beadását, Szatmári mellől. Odincovnak esélye sem volt, a labda a kapufát is érintette. 0–1!

    20:40
    40. PERC
    Bényei passzol jobbra Vallejónak, felrúgja őt Wingo. Szabadrúgás jobbról. Vancas beadása a védőké, az ismétlés Zachariassené.

    20:42
    ZACHARIASSEN
    41 tétmeccs az idényben, 12 góllal és 7 gólpasszal. 3300 perc alatt.

    20:42
    42. PERC
    Zachariassen passzol Ramirez elé, odalép neki Gera, aki megbúbolja a légiós fejét, akinek ez nem tetszik, a földön fekva odakap Gera lábához. Rangadó.

    20:43
    43. PERC
    Fani bal oldali beadása Acolatseéé, a kipattanó Szevikjané, de eladja.

    20:44
    FANI
    39 meccs az idényben, 5 góllal és 16 gólpasszal, 2850 perc alatt.

    20:45
    44. PERC
    Jurek felbőrözi Maigét, aki felrúgja a szélsőt… tovább.

    20:46
    45. PERC
    Ki is tör az első kis pogó, Zachariassen odarúgott Bényeinek, Holdampf Gergő ellöki a légióst hátulról, Mohamed Abu Fani meg odalép hozzá. Nagyon pici dulakodás, sárga lap ide és oda is.

    20:46
    KÉT PERC A RÁADÁS
    20:47
    45+1. PERC
    Alex Vallejo lerántja Ben Romdant a felezőnél, sárga lap. És ápolás.

    20:48
    45+3. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!
    20:49
    E PÁRHARC LEGJOBB GÓLLÖVŐI
    Böde Dániel 12
    Varga Roland 6
    Wukovics László 5
    Bükszegi Zoltán 3
    Szabics Imre 3

    20:50
    STAT
    34 százalékban volt a hazaiaknál a labda, 1-szer lőttek kapura, 1-szer annak felületére, a másik oldalon ez az arány 4/4.

    Fotó: Árvai Károly

    21:02
    46. PERC FOLYTATJUK!
    Csere nincs.

    21:04
    46. PERC
    KRISTOFFER ZACHARIASSEN betalál, 25 másodperccel a kezdés után. Fani bal oldali beadását Stephen az ötös jobb sarkáról középre fejeli, a norvég jobbal hatról kapura teszi a labdát, estében, Lund is beleér, de a labda félmagasan a bal sarokba hullik. 0–2!

    21:07
    48. PERC
    Gera orron csapja a bal oldalon Fanit, szabadrúgás.

    21:09
    52. PERC
    Egy csel után ballal a jobb sarok mellé lő 18-ról Szevikjan.

    21:10
    53. PERC
    Acolatse Bényei passzát jobbal a jobb alsóba lőné, 25-ről, de vetődve fogja a labdát Varga.

    21:10
    54. PERC
    Botka remek keresztpasszát balról ballal beadja Ramírez, Lund elfejeli a labdát Kodro elől.

    21:17
    60. PERC
    Kissé jobbról, 17-ről a sorfalba lő egy szabadrúgást, jobbal.

    21:18
    60. PERC
    Fani-szöglet jobbról, Maiga és Gera összekap, a beadást Ben Romdan ballal 15-ről, kissé balról kapura teszi, blokkol az ötös jobb sarkán álló Stephen.

    21:18
    61. PERC
    Fani újabb beadása Geráé.

    21:20
    63. PERC
    HELYZET, Szevikjan elmegy a jobb szélen Stephen mellett, jobbal középre ad, Zachariassen jobbal 11-ről Odincov ölébe lő, kapásból.

    21:22
    64. PERC
    Szabó Levente Jureket, Vladiszlav Klimovics Vallejót váltja.

    21:22
    66. PERC
    Gera Dániel felrúgja kegyetlenül Zachariassent, sárga lap.

    21:24
    67. PERC
    Szabó löki Cissét, aki megrántja Szabó mezét, és összeszólalkoznak. Szóbeli figyelmeztetés.

    21:26
    69. PERC
    Ramírez passzát Fani jobbal a léc fölé vágja kissé balról, 19-ről.

    21:30
    70. PERC
    Kodrót Varga Barnabás, Szevikjant Adama Traoré, Zachariassent Marquinhos váltja.

    Pernambuco Pozeg Vancast, Bokros Szilárd meg Stephent váltja a hazai oldalon.

    Gera hátulról ellöki Ramírezt, majd ordít a játékvezető felé. Piros lap lesz? Nem.

    21:30
    72. PERC MELLÉ!
    Gera jobb oldali, jobblábas, tökéletes beadását ötről a bal alsó mellé fejeli Szabó!

    21:31
    73. PERC
    Marquinhos az ötös jobb sarkán, a beadását blokkolja bevetődve… ki más, mint Gera?!

    21:31
    74. PERC
    Pernambuco jobb passzát Szabó jobbal a jobb alsó mellé rúgja, középről, 22-ről, középről előtte a jobb alsóba lőtt volna a másik kapu előtt Maiga, vetődve védett Odincov.

    21:33
    76. PERC
    Traorét szereli a jobb szélen becsúszva Bokros.

    21:35
    78. PERC
    Perbambuco jobbról ballal az ötösre ível egy szabadrúgást, Klimovics a jobb sarok elé fejeli a labdát 8-ról, véd a kapus.

    21:37
    81. PERC ZÖLD-FEHÉR TIKI-TAKA A PÁLYÁN
    21:38
    81. PERC
    Gera szereli becsúszva Marquinhost, korner.

    21:39
    82. PERC
    Fani kornere Acolatséé.

    21:40
    83. PERC
    Cabrail Makreckis be, Cissé le. Bekkcsere.

    Argirisz Kampecisz be, Acolatse le. Ékcsere.

    21:41
    84. PERC
    Marquinhos odacsúszik a balon Gerának, sárga lap.

    21:42
    85. PERC
    Pernambuco ballal az ötösre emel… Maigáé. Bényei visszaemeli a labdát az ötösre, Varga B. beleér, nincs kezezés, Maiga takarít. Szatmári a jobb alsóba lőne jobbal, 22-ről, középről, vetődve véd Varga.

    21:47
    89. PERC MEZŐNYHARC
    Tóth Alex be. Ben Romdan le, az utolsó mai csere.

    21:47
    HÁROM PERC A RÁADÁS
    21:49
    90+2. PERC
    Ramírez megharcol a labdáért a bal szélen, a beadását Fani jobbal 17-ről, középről nem sokkal tekeri a bal alsó sarok mellé!

    21:50
    90+4. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK