2024.VIII.10. DVTK – Ferencváros: 0-2
BEN ROMDAN KÉT GÓLJÁVAL VERTE MEG A FERENCVÁROS A DIÓSGYŐRT
Az első félidőben helyzetbe sem került a DVTK, és a másodikban sem sok lehetősége adódott, így a Fradi megérdemelten nyert.
A labdarúgó NB I 3. fordulójában a Ferencváros Diósgyőrbe látogatott, és a találkozón szinte végig fölényben játszva Ben Romdan két góljával megnyerte a találkozót.
Nyilatkozatok:
Vladimir Radenkovic: — A Ferencvárost nem kell bemutatni senkinek, az elmúlt évek aranyérmei magukért beszélnek, és most is rendkívül erős a játékoskeretük. Az új szakmai stáb átalakította az FTC játékát, mert a védekezés ugyan nagyon hasonló, de támadásban egészen más szerkezetben játszanak. És ehhez még társul Marquinhos eligazolása, valamint Varga Barnabás sérülése, akik alapvetően meghatározták a tavalyi Ferencváros játékát, idén pedig más típusú játékosokkal próbálják pótolni őket. Ennek mind hatása van a játékukra, amire nekünk fel kell készülni. Természetesen láttuk a kupamérkőzést, és elmondhatom, hogy az első félidőben a Ferencváros helyzeteket alakított ki, ám nem volt szerencséje a befejezésekkel. A második játékrész alapján viszont megérdemelten várja előnyben a visszavágót a dán csapat. Nekünk is megvan a saját elképzelésünk arról, hogyan lehetünk eredményesek az FTC ellen, és azt próbáljuk megvalósítani szombaton délután. Küzdeni fogunk, kiadjuk a maximumot magunkból, és majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Bízom benne, minél többre, amihez bátran kell játszani, és megmutatni a szurkolóinknak, hogy büszkén viseljük a klub címerét a mezünkön.
Pascal Jansen: — Nemrég értünk haza Dániából és ki kellett elemeznünk az ott történteket, ez egy-másfél napot is igénybe vett. Most azonban a DVTK elleni meccsre kell koncentrálnunk, a teljes keret együtt edzett. Végig mentünk minden opción, amire csak szükség lehet. A csapat készen áll a következő kihívásra. Nagy várakozások előzik meg ezt a meccset, hiszen győzelemmel kezdtük a bajnokságot, az a cél, hogy továbbra is hibátlanok legyünk. Nem foglalkozunk mással, csak ez a találkozó jár a fejekben, és az, hogy győzzünk! A Fradinak meg kell nyernie minden meccset, a srácok alig várják már ezt a bajnokit, a dániai vereség után jót tenne mindenkinek a győzelem.
A mérkőzés:
DVTK — Ferencváros: 0-2 (0-1)
Diósgyőr, 16:00. 8.050 néző.
Vezette: Káprály Mihály (asszisztensek: Szert, Horváth R.; Videóbíró: Karakó Ferenc; VAR asszisztens: Albert; VAR operátor: Szőts; tartalékjv.: Zierkelbach)
DVTK: Sentic — Gera D., Lund, Szatmári, Sanicanin — Holdampf — Varga Zé. (Bényei, 61.; Fekete, 81.), Klimovic (Jurek, 78.), Feuillassier (Rharsalla, 61.), Edomwonyi — Rakonjac (Kampecisz, 61.)
kispad: Odincov, Danilovic, Chorbadzhiyski, Bárdos, Ferencsik, Huszár, Gluscevic
vezetőedző: Vladimir Radenkovic
Ferencváros: Dibusz — Makreckis, Cissé, Raul Gustavo, Civic (Ramírez, 60.) — Maiga (Rommens, 60.), Abu Fani — Ben Romdhane, Kady (Zachariassen, 60.), Traoré (Pappoe, 88.) — Bassey (Kehinde, 90+4.)
kispad: Varga Á., Radnóti, Knoester, Gruber, Kaján, Katona B., Sevikyan
vezetőedző: Pascal Jansen
Gól: Ben Romdhane (21. – 11-esből, 90+3.)
Sárga lap: Sanicanin (20.), Szatmári (42.), Edomwonyi (64.), Gera D. (83.), Lund (90+5.) illetve —
Alaposan belenyúlt kialakulófélben lévő „alapcsapatába” Pascal Jansen. A Ferencváros nyáron érkező holland vezetőedzője a Midtjylland elleni BL-selejtezős párharc első és második mérkőzése közé beékelődött, Diósgyőr elleni idegenbeli bajnokin öt labdarúgót jelölt a kezdő tizenegybe, akit korábban még egyszer sem: Eldar Civic, Mohammed Abu Fani, Mohamed Ben Romdan és Kady mellett némi meglepetésre Fortune Basseyt, aki 2022. július 31-e után volt ott ismét az első perctől kezdve a pályán a Fradiban. A felforgatott összetétel alapján arra lehetett következtetni, az edzői húzás a keddi nemzetközi kupacsatának szól, az jelenti a magyar rekordbajnoknak a prioritást, és ez a játékán (és a vendégszurkolók létszámán) is érződött – sok volt a pontatlan, hosszú átadás, kevés volt a dinamikus mozgás, a tizenhatoson kívüli lövések rendre méterekkel hagyták el a kaput, kevés volt a váratlan megoldás a támadóharmadban. Persze, nem könnyítette meg a zöldek dolgát a házigazda, amely biztonsági játékra törekedett, védelmi vonalát gyakran húsz-huszonöt méterre húzta meg saját kapujától. Vladimir Radenkovics vezetőedző kétcsatáros felállás mellett tette le a voksát, azonban a négyvédős hadrendje Holdampf Gergő visszamozgásával gyakran átalakult három belső védősre, míg labdakihozatalnál Gera Dániel egy sorral előrébb húzódott, amivel a 3–2–3–2-es formáció képe rajzolódott ki.
A Ferencváros dolgozta ki a meccs első jelentősebb helyzetét, amire negyedórát kellett várni, ám Mohammed Abu Fani tizenhatoson belüli lövésébe beleértek, így be kellett érje szöglettel. Négy perccel később az addig szinte észrevehetetlen, látszólag a pályán még idegenül mozgó Kady esett nagyot a tizenhatoson belül Sinisa Sanicanin mellett, Káprály Mihály pedig szabálytalannak látta az esetet. Miután a VAR-viszgálat sem talált kivetnivalót – a véleményesnek tűnő – ítéletében, Mohamed Ben Romdan hidegvérrel értékesítette a büntetőt, előnyhöz juttatva a vendégeket. A ráadásra fordulva a bal szélen szerepeltetett tunéziai középpályás megduplázhatta volna a Fradi előnyét, ám az Artem Odincov helyét két forduló után átvevő Karlo Sentic bravúrral védett – beszédes, hogy az említett lehetőségen kívül nem jegyezhettünk fel egyéb, említésre méltó helyzetet a félidőben.
Az 51. percben Gera Dániel a semmiből egyenlíthetett volna, az előremerészkedő jobbhátvéd az ötösön belülről bevetődve a bal oldali kapufára lőtte a labdát. Pár perc után kijött a szorításból az FTC, és sorra alakított ki helyzeteket: az 55. percben Kady, az 57. percben pedig Mohamed Ben Romdan lövése után védte Karlo Sentic a job alsó sarok felé tartó labdát, míg az 59. percben Raúl Gustavo fejese után a lécen csattant a labda. Ezzel együtt a Ferencváros támadófutballja nem volt meggyőző, Jansen hármas cserével reagált együttese játékára, amely a változtatás után labdabiztosabb lett. A DVTK erejét felemésztette a védekezés, kontratámadásokra sem futotta tőle, ami meglepő volt, mert a fővárosiak magasan feltolt védelme mögött nyíltak üres területek, amit be lehetett volna játszani.
A Ferencváros a hajrában a kockázatvállalást kerülve, ugyanakkor fegyelmezetten futballozott, a ráadás perceiben pedig egy óriási egyéni hibát kihasználva Mohamed Ben Romdan révén megduplázta előnyét, így magabiztos győzelmet aratott. Ezzel együtt lényegesen több kell a zöld-fehérektől, ha tovább akarnak jutni a Bajnokok Ligája rájátszásába, játékosainak magasabb fordulatszámon és összeszedettebben kell futballozniuk. 0–2
További képek: Farkas Zsolt, fradi.hu, nso.hu, Sportfotók
Nyilatkozatok:
Vladimir RADENKOVICS, a DVTK vezetőedzője:
– Több volt a meccsben?
– Kihoztuk magunkból a maximumot a nagyon erős ellenféllel szemben. Mély elemzést igényel, miért adunk rendszeresen ajándékokat az ellenfélnek. A labdát megszerzetük a védőharmadban, ám kétszer is eladtuk, és ezekből lett a gól. Bényei Ágostonnal szerettem volna stabilitást adni a csapat középpályásjátékának, ám öt perc után megsérült, ami a fordulópontot jelentette.
– A kétcsatáros felállás nem hozta meg a kívánt eredményt, gyenge volt a támadójáték. Mi hiányzott?
– Mivel a Fradi legalább hatvanöt százalékban birtokolja a labdát, az volt az elképzelésünk, hogy a két erős csatárunk többet hozzátesz a játékunkhoz a rögzített helyezeteknél, a felíveléseknél, megtartják a labdát, zavart kelthetnek és bíztam benne, hogy megoldjuk a gyors átmeneteket. Több kapu elé küldött labdára lett volna szükség, így a támadók nem tudták kamatoztatni az erényeiket.
– Hogy sült el a kapuscsere?
– Őszintén mondom, mindkét kapusommal elégedett vagyok. Artem Odincov az első két fordulóban öt gólt kapott, a legtöbbet védelmi hiba előzte meg, és ez megtépázta az önbizalmát. Beszéltünk vele, úgy láttam, az a legjobb, ha cserélek a poszton, mert Karlo Sentic is kiváló kapus. A teljesítményével elégedett vagyok, örültem a játékának.
Pascal JANSEN, a Ferencváros vezetőedzője:
– A végére magabiztos lett a győzelem.
– Nem teljesítettünk jól kedden a Bajnokok Ligájában, ezért az volt a célunk, hogy a vereség után csapatként álljunk helyt – úgy gondolom, ez sikerült. Lehetett volna magasabb a játékunk színvonala, annak ugyanakkor nagyon örülök, hogy nem kaptunk gólt és szereztünk kettőt, azzal együtt, hogy a második félidőben több helyzetből is betalálhattunk volna. Innentől kezdve készülünk a Midtjylland elleni visszavágóra.
– Mit remélt és mit kapott a hármas cserétől?
– Tervben volt, hogy egy óra elteltével belenyúlok a meccsbe. A változtatásokkal azt akartam elérni, hogy továbbra is uraljuk a középpályát. Cristian Ramirez és Philippe Rommens beállítása maximálisan szolgálta ezt a célt, frissességet hoztak, míg Kristoffer Zachariassentől azt reméltem, a védelem mögé kerül. Sajnos, a helyzeteink többsége így is kimaradt, a második gól sokat váratott magára.
– Meglepte, hogy ilyen kitartóan védekeznek az ellenfelek az NB I-ben a Ferencváros ellen?
– Egyáltalán nem, mert ha valaki a Fradi ellen játszik, tudja jól, hogy az ország egyik legjobb csapata ellen lép pályára, és szeretne minél kevesebb gólt kapni. Nagy kihívás, hogy megteremtsük a helyzeteinket ilyen körülmények között, örülök, hogy ezen a bajnokin sikerült lerombolnunk a falakat. Hollandiában is hasonló volt a helyzet, fel kellett törnünk az ellenfelek védekezését, ám eddigi tapasztalataim alapján ott könnyebben kinyíltak a csapatok, mint Magyarországon.
(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a DVTK hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)
Összefoglalók:
https://www.youtube.com/watch?v=XkQ7-4OTlFs
PERCRŐL PERCRE
90+7′
VÉGE
Vége a meccsnek, a Ferencváros vitte el a három pontot. 0–2
90+5′
CSERE
Bassey helyett Kehinde a pályán.
90+3′
GÓL
GÓÓÓÓL! BENT VAN A MÁSODIK ZÖLD-FEHÉR GÓL! Bassey került helyzetbe, de 5 méterről nem tudta belőni, Sanicanin megpróbált felszabadítani, de Holdampfot találta el, akinek a hátáról Ben Romdan elé került a labda, ő pedig 5 méterről a bal felsőbe lőtt. 0–2
90+3′
Még mindig többet próbálkozik a Ferencváros, de újabb gólt egyelőre nem tud szerezni.
90′
Hét perc a hosszabbítás.
88′
CSERE
Cserélt a Ferencváros, Traoré helyére Pappoe állt be.
87′
Zachariassen indította kiválóan Traorét, aki kétszer is a védőket találta el. A kipattanót összeszedte Abu Fani, aki Traoréhoz passzolt, de a mali játékos ezt már nem lőtte el, inkább Zachariassenhez passzolt, aki 10 méterről Szatmárit találta el.
83′
Sárga lap
Ramírez szerzett labdát a saját térfelén, majd ütközött, és lent maradt a földön, mert Gera csúnyán helyretette egy bodicsekkel. Sárga lapot kapott a hazai játékos.
81′
CSERE
A sérült Bényeit letámogatták a pályáról, Fekete Vince jött be a helyére.
78′
Közben Bényei, aki nemrég jött be, jelezte, hogy cserét kér.
78′
CSERE
Cserélt a Diósgyőr, Klimovics helyett Jurek a pályán.
77′
Abu Fani gondolta úgy, hogy egy átlövéssel meglepi a kapust, a labdája azonban vagy egy méterrel ment el a bal kapufa mellett.
75′
Nagyon beszorult a Diósgyőr, egymás után jönnek a helyzetek, most éppen Bassey fejelt fölé 10 méterről.
73′
Ivószünet.
72′
Bassey került nagy helyzetbe 6 méterre a kaputól, a lövése Szatmári lábáról ment szögletre.
66′
8050 néző figyeli az eseményeket a helyszínen.
64′
Sárga lap
Edomwonyi kapott sárgát, mert rátalpalt Raúl Gustavo lábára.
60′
Lássuk, a cserék után hogy változik a játék képe…
60′
CSERE
Varga Zétény helyett Bényei Ágoston.
60′
CSERE
Rakonjac helyett Kampecisz.
60′
CSERE
Cserék a Diósgyőrben: Franchu helyett Rarszalla.
59′
CSERE
Maiga helyett Zachariassen.
59′
CSERE
Kady helyett Rommens.
59′
CSERE
Ferencvárosi cserék: Civic helyett Ramírez.
58′
KAPUFA! Most a ferencvárosiak találták el! Bal oldali szöglet után Raúl Gustavo fejelt 3 méterről a lécre.
57′
Ben Romdan tizenhét méteres lövését paskolta szögletre Sentic.
56′
Szép védés! Kady került helyzetbe a diósgyőri tizenhatoson belül Abu Fani labdájával, de a jobb alsóba tartó, 11 méteres gurítását Sentic vetődve kitütötte.
54′
Az előző kapufánál azt reklamálták a hazaiak, hogy Ben Romdan szabálytalankodott a tizenhatoson belül, de a videobíró nem volt egy véleményen a drukkerekkel.
53′
Magához tért a DVTK, már több lehetősége volt, mint az egész első félidőben összesen.
52′
KAPUFA! Nagyon szép beadás jött a bal oldalról, Dibusz nem érte el a labdát, Gera bevetődött, és 3 méterről a bal kapufát találta el.
49′
A szöglet után átkerült a labda a jobb oldalra, de az újabb beadásból nem lett helyzet.
48′
Ben Romdan indult be jól a bal oldalon, kapta is a labdát, majd az alapvonal közeléből középre adott, szögletre mentettek a védők.
46′
Második félidő
Elkezdődött a második félidő.
45+2′
Szünet
Vége az első félidőnek, vezet a Ferencváros. 0–1
45+1′
Hű, mi maradt ki?! Ben Romdan indult be a diósgyőri tizenhatoson belülre, remekül kapta a labdát Civictől, majd 6 méterről a léc alá lőtt volna, ha Sentic nem véd óriási bravúrral.
44′
Traoré kapott kiváló indítást, jobbról középre húzott, de nem passzolt, inkább 14 méterről lőtt, szögletre vágódott a labda.
44′
Bassey lövése érkezett 18 méterről, a csavart labda Sentic kezében nyugodott meg.
42′
Sárga lap
Szatmári Csaba kapott sárga lapot, mert ellökte és felrúgta Kadyt.
38′
Kady kapott jó nagyot Holdampftól a félpályán, de nagy nehezen összeszedte magát.
32′
Sűrű a diósgyőri védőfal, ezért nem jut át rajta a Ferencváros, de az biztos, hogy a hazaiaknak a látott teljesítménynél többet kell nyújtaniuk.
32′
Beszorult a Diósgyőr, Makreckis többször is jónak tűnő helyről adhatott volna középre, de egyszer sem sikerült nei.
31′
Mivel áprilisban a Magyar Kupában is összekerültek, így az előző idényben négy tétmérkőzést vívtak. A kupameccs 2–0-ra, a három bajnokiból kettő 2–1-re lett a ferencvárosiaké, a már említett negyediket a diósgyőriek nyerték.
30′
Civic ment el a bal oldalon, felnézett, mielőtt beadott volna, Traoré inkább passzolt, nem tört kapura, hamarosan oda is lett a helyzet.
27′
Egyelőre nem sokat tud mutatni a Diósgyőr, jobban játszik a Ferencváros
26′
Ivószünet.
23′
Gera akadt fenn Civicen 18 méterre a ferencvárosi kaputól, de hiába szeretett volna valamilyen ítéletet a hazai játékos, nem kapott…
21′
11-es
GÓÓÓÓL! VEZET A FERENCVÁROS! A tizenegyest Ben Romdan végezte el, és jobbal élesen a jobb alsóba lőtt. Sentic érezte az irányt, de nem védhette. 0–1
20′
Sárga lap
TIZENEGYEST KAPOTT AZ FTC! Védelmi hiba után Kady indult meg a kapu felé, Sanicanin belerúgott a tizenhatoson belül, ez bizony tizenegyes.
15′
Legutóbb a tavaszi 32. fordulóban meccseltek a DVTK otthonában, és a házigazdák 2–0-ra győztek, megszakítva ezzel a zöld-fehérekkel szembeni négyes hazai vereségszériájukat. A címvédő FTC-nek NB I-es találkozókon 2024-ben ez az egyetlen veresége – igaz, a zöld-fehérek már biztos aranyérmesként léptek pályára. Azon a találkozón Varga Ádám állt a zöld-fehérek hálója előtt, most viszont újra Dibusz Dénes védi a kaput, tehát ez a 375. élvonalbeli mérkőzése, egyben a 24. a DVTK ellen, utóbbival klubrekorder.
15′
A kis szöglet után Makreckis lőtt távolról, elég számottevően fölé…
14′
Abu Fani csinálta meg magának a lehetőséget, 14 méterről lőtt fölé, de mivel egy láb beleért, jöhetett a szöglet.
12′
Jól indult meg jobb oldalon Traoré, középre húzott, és Kady elé tálalt, a kapáslövés azonban gyenge volt, jócskán mellément.
7′
Bal oldali FTC-szöglet után Bassey fejesét mentették a védők, kontrával indulhatott volna a DVTK, de elakadt a próbálkozásuk. Jó lehetőségnek tűnt, nem éltek vele a hazaiak.
5′
Sokáig kellett várni, de végre megjött az első lövés is, Abu Fani gyenge próbálkozása ment mellé.
Meccs indítása
Elkezdődött a találkozó, a Diósgyőr tiszta pirosban, a Ferencváros zöld-fehér csíkos mezben és fehér nadrágban játszik.
A Diósgyőr pályaválasztásával kereken 50 találkozójuk volt az első osztályban, eddig 16-szor született hazai siker, 9 döntetlen és 25 ferencvárosi győzelem mellett.
1940 óta 107-szer csaptak össze az élvonalban, az örökmérleg a ferencvárosiak nagy fölényét mutatja: 21 diósgyőri győzelem, 17 döntetlen, 69 FTC-siker. A döntetlen mostanában nem jellemző ebben a párosításban, legutóbb 2017 áprilisában, a Groupama Arénában fordult elő (1–1), azóta 12-szer nyertek a zöld-fehérek és csak 3-szor a miskolciak.
Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat!