2024.VIII.17. Ferencváros – Újpest: 1-0

KEHINDE DÖNTÖTT A 92. PERCBEN – A FRADI SOROZATBAN 17. ALKALOMMAL GYŐZTE LE AZ ÚJPESTET!

Tovább tart a lila-fehérek 2015-ben kezdődött pocsék sorozata, most a hajrában a csereként beálló Kehinde gólja döntötte el a derbit.
A 242. derbit rendezték a labdarúgó NB I 4. fordulójában, az Újpest sorozatban 17. alkalommal kapott ki a Ferencvárostól a bajnokságban.

Nyilatkozatok:

Pascal Jansen: Nagyon különleges meccs lesz az Újpest elleni, tudom, mennyit jelent ez a meccs a szurkolóknak, a csapatnak, a klubnak. Több YouTube-videót is megnéztem a korábbi évekből, egytől egyig minden meccsen lenyűgöző volt a hangulat. A legjobb formánkat kell nyújtanunk, ha nyerni akarunk, ahogy azt tette a csapat a korábbi években az Újpest ellen. Megvan a saját filozófiánk, amit követünk minden egyes edzésen, minden egyes meccsre készülve. Ez ráadásul nem csak egy meccs a sok közül, ahogy mondtam, tisztában vagyok vele, hogy mit jelent a szurkolóknak. Fel kellett töltődnünk, regenerálódnunk kellett a keddi meccs után, amit meg is tettünk. Bízunk a szurkolóinkban, hogy ezúttal is ott lesznek a stadionban, és folyamatosan buzdítanak minket, ahogy tették azt az előző mérkőzéseinknek is.

A mérkőzés:

Ferencváros — Újpest: 1-0 (0-0)
Groupama Aréna, 19:30. 18.751 néző.
Vezette: Bogár Gergő (asszisztensek: Albert, Buzás; Videóbíró: Szőts Gergely; VAR asszisztens: Szalai B.; VAR operátor: Kovács I.; tartalékjv.: Pillók)

Ferencváros: Dibusz — Makreckis, Cissé, Raul Gustavo, Ramírez — Abu Fani (Pappoe, 78.), Rommens (Maiga, 62.) — Gruber (Traoré, 62.), Zachariassen (Kady, 78.), Ben Romdhane (Kehinde, 62.) — Varga B.
kispad: Varga Á., Szécsi G., Gartenmann, Knoester, Civic, Bassey, Sevikyan
vezetőedző: Pascal Jansen

Újpest: Piscitelli — Duarte, Joao Nunes, Gergényi — Bese, Tajti (Radosevic, 80.) Ljujic (Dénes A., 90+3.), Geiger (Tóth Á., 90+3.), Tamás K. — Brodic, Mucsányi (Keita, 61.)
kispad: Genzler, Banai, Babós, Simon K., Dékei, Baranyai N., Karamoko, Kaczvinszki
vezetőedző: Bartosz Grzelak

Gól: Kehinde (90+2.)
Sárga lap: — illetve Gergényi (36.), Bese (90+4.), Tamás K. (90+7.), Joao Nunes (90+12.)
Kiállítva: Abu Fani (90+12.) illetve Zarko Milovanovic (90+13.)

VARGA BARNABÁS A KEZDŐCSAPATBAN – futótűzként terjedt a hír körülbelül hetven perccel a kezdő sípszó előtt a Groupama Aréna lelátóin. Meglepő lehetett az információ, hiszen mindenki tudta, a Ferencváros csatára június 23-án a Skócia elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzésen súlyos arcsérülést szenvedett, legkorábban szeptemberre prognosztizálták a visszatérését. Az is igaz, hogy az új idényben a ferencvárosi támadók közül Alekszandar Pesics és a korábban egyszer már elküldött Fortune Bassey (akire vélhetően az idén sem számítanak a zöld-fehérek) kimondottan gyenge teljesítményt nyújtott, így a IX. kerületben nagyon várták a 29 éves játékos visszatérését – aki mellett a Puskás Akadémiától szerződtetett, a tavasszal kölcsönben Zalaegerszegen futballozó Gruber Zsombor is helyet kapott a kezdő tizenegyben.

Már két órával a mérkőzés előtt is óriási volt a készülődés a stadion környékén. Csaknem ezer védőruházatba öltözött rendőr zárta le főleg a vendégszektor felé vezető utakat – az ember inkább bele sem gondol a délutáni fülledt melegben, milyen „kellemes” viselet ez a rendőröknek.

Amikor pedig a hangosbemondó ismertette a csapatokat, nagy taps köszöntötte a hazai játékosokat, és a többiekhez képest sokszoros hangerővel dübörgött a lelátó, amikor Varga Barnabás került sorra – a csatár természetesen az arcát védő maszkban érkezett a pályára.

Amint arra számítani lehetett, a szurkolók nagyon készültek a kezdésre, látványos élőképekkel, füstbombákkal, petárdákkal alapozta meg mindkét oldal a találkozó hangulatát. A játéktéren pedig a hazaiak azonnal nekiestek az újpestieknek.

Alig telt el két perc, amikor Gruber Zsombor közeli fejesét nagy bravúrral védte Riccardo Piscitelli, a kipattanóra Mohamed Ben Romdan érkezett, ekkor már az olasz kapus sem segíthetett volna, de a második kísérletet a léc mentette. Pillanatok alatt kétszer is gólt kaphatott volna a lila-fehér együttes… De megúszta!

A jelenet talán ébresztő volt Bartosz Grzelak vezetőedző csapatának, mert a folytatásban próbált fegyelmezetten, szervezetten védekezni, és bár minden bizonnyal az volt a IV. kerületiek elképzelése, hogy a labdát megbecsülve kontratámadásokat vezetnek, a meccs első periódusában a felezővonalat alig lépték át.

Óriási ferencvárosi mezőnyfölényben zajlott a mérkőzés, a bajnoki címvédő félpercenként indított támadást, ám az Újpest átvészelte a nehéznek tűnő időszakot. Húsz perc elteltével valamelyest alábbhagyott a ferencvárosi nyomás, de ezt meg lehetett érteni, mert addig óriási tempót diktáltak a zöld-fehérek, volt is esélyük arra, hogy már a találkozó első részében vezetést szerezzenek. Dibusz Dénes munka nélkül ácsorgott a hazai kapuban, az újpestiek minden energiáját lekötötte, hogy valamilyen módon megállítsák az ellenfél akcióit, és ha lehet, néhányszor egymáshoz passzolják a labdát. A ferencvárosi letámadások miatt hosszú indításokkal próbálkoztak, azonban a levegőben érkező labdákat könnyedén visszafejelték a házigazda védői.

Jó volt az iram, a színvonal meghaladta a magyar bajnokság átlagát – a hangulat pedig pláne. Az első félidő végére az Újpest már többször is eljutott a ferencvárosi tizenhatosig. A három belső védő mellé a két szélső védő zárt vissza, középen Tajti Mátyás volt a legközelebb a belső védőkhöz, ő szedte össze a saját térfélen, főleg a tizenhatos előterében a labdát, s kezdte el építeni a vendégek akcióit. A szünet előtt a lila-fehérek szögletekből próbálták veszélyeztetni Dibusz Dénes kapuját. Az FTC-nél volt többet a labda, ám az első húsz percben látott elsöprő lendület már hiányzott a játékból, így a fegyelmezetten, szervezetten védekező vendégek az első félidő második részében már nem is engedték helyzetbe kerülni a ferencvárosiakat.

A szünet után úgy tűnt, a Ferencváros megpróbálja fokozni a tempót és ugyanolyan lendülettel kezdi a második játékrészt, mint az elsőt. A labdabirtoklási fölény megvolt, de az újpestiek szemlátomást elhitték, eredményre vezethet a fegyelmezett védekezés. A hazai együttes próbálkozott jobbról, balról, középen is áttörte volna a védőfalat, de amikor a zöld-fehérek körbeadogatták a labdát, sokan helyezkedtek a tizenhatos vonalánál, ott nem tudtak átjutni. Aztán formás vendégtámadás futott végig a jobb oldalon, Bese Barnabás beadása után Fran Brodic fejelt kapura. A beadásban nem volt elég erő, így a fejesben sem lehetett, Dibusz Dénes könnyedén védett, ám a jelenet figyelmeztető lehetett a zöld-fehéreknek: ha nem figyelnek, bajba kerülhetnek.

Tekintettel arra, hogy az FTC kedden nemzetközi kupamérkőzést játszott és a jövő héten is pályára lép hét közben, egyáltalán nem volt meglepő, hogy egy óra elteltével hármat cserélt Pascal Jansen vezetőedző. A Ferencváros keretének erejét jelzi, hogy a kispadról márkás játékosok álltak be a meccs utolsó harmadára, és Adama Traoré beadását követően a VAR vizsgálta: újpesti kézre pattant-e a labda. A válasz „nem” volt, majd Traoré fejelhetett közelről, de Riccardo Piscitelli védett.

Újabb VAR-vizsgálat, újabb lehetséges kezezés miatt állt a játék, azonban itt sem láttak szabálytalanságot a játékvezetők. Ki bírja jobban a végét erővel és idegekkel? A fáklyák, pirotechnikai eszközök füstje miatt percekre meg kellett állítani a játékot, mert semmit sem lehetett látni, majd következett a harmadik VAR-vizsgálat: Joao Nunes kezét érinthette a labda, de a védő becsúszva próbált menteni és közben természetes mozdulatot téve tette le a földre a kezét, amelyet érinthetett a labda. Bogár Gergő megvizsgálta a szituációt, s a lassítások megtekintése után is úgy gondolta, ezért nem kell büntetőt adni.

A mérkőzés utolsó szakaszában is a Ferencváros játszott mezőnyfölényben, csakhogy az Újpest stabilan állt a lábán és ha labdát szerzett, négy-öt játékosa is megpróbált felzárkózni a támadásokhoz, bizony volt néhány veszélyes helyzet Dibusz Dénes kapuja előtt. A labdarúgók utolsó erőtartalékaikat is mozgósították, és amikor már úgy tűnt, az Újpest elvisz egy pontot az Üllői útról, a Ferencváros gólt szerzett. Tíz perc hosszabbítást jelzett a játékvezető, és az egész meccsen fegyelmezett vendégcsapat súlyos hibát követett el, Joao Nunes a vendégek kispadja előtt kezdett cselezgetni, de elveszítette a labdát, Tosin Kehindét pedig nem lehetett utolérni – a cserejátékos a léc alá zúdította a labdát.

A Ferencváros sokat tett azért, hogy sorozatban tizenhetedszer is megverje ősi riválisát, győzelme megérdemelt. Ugyanakkor nem lett volna érdemtelen az Újpest pontszerzése sem, mert rengeteget dolgoztak a lilák a döntetlenért, viszont egyetlen felelőtlenségért súlyos árat kellett fizetniük.

További képek: Farkas Zsolt, fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

Pascal Jansen, a Ferencváros vezetőedzője:

– Mit érzett, amikor meglátta, hogy tíz perc hosszabbítást jeleznek a játékvezetők?
– Örültem neki. Bíztunk a jó eredményben, és örülünk, hogy sikerült megszerezni a győzelmet jelentő gólt. Sokat hallottam arról, milyen egy derbi, milyen mérkőzéseket vív egymással ez a két csapat, és most ízelítőt kaptam belőle! Minden megtörtént, ami csak elképzelhető, helyzetek, kapufák, vitatott szituációk, feszültség – én pedig próbáltam nyugodt maradni, mert úgy gondolom, így tudok leginkább segíteni a csapatomnak.

– Varga Barnabás és Gruber Zsombor is a kezdőcsapatban szerepelt. Hogyan értékeli a teljesítményüket?
– Zsombor keményen megdolgozott az edzéseken minden pályán töltött percért, tudjuk, mennyire veszélyes a kapu előtt. Varga Barnabás szörnyű sérülést szenvedett az Európa-bajnokságon, boldogok voltunk, hogy Ausztriában az edzőtáborban már csatlakozott hozzánk, keményen küzdött azért, hogy visszatérjen. Úgy gondoltam, ezen a mérkőzésen hatvan perc elég lehet neki, de folyamatosan kérlelt, hadd maradjon a pályán, és hallgattam rá, nem cseréltem le.

– A hétközi BL-selejtező nem úgy alakult, ahogyan a szurkolók szerették volna, és nem sok hiányzott, hogy a derbin is pontokat veszítsen a Fradi – mit jelent önnek és a csapatnak ez a gól?
– A keddi mérkőzést lezártuk. Pontosan tudtuk, ez is nehéz meccs lesz, igazi rangadó, és az újpesti védők nem állnak félre, hogy besétáljunk a kapujukba. Szűken védekeztek, fegyelmezetten játszottak, de mi is mindent megtettünk.

Bartosz Grzelak, az Újpest vezetőedzője:

– Milyen érzésekkel ment be az öltözőbe?
– Nem könnyű megélni, hogy szinte az egész mérkőzésen jól teljesít a csapat, de az utolsó percekben kikap. Megvolt a tervünk erre az összecsapásra, pontosan tudtuk, hogy a Ferencváros milyen erős kerettel büszkélkedhet, különösen a támadói nagyon veszélyesek. Számítottunk rá, hogy a meccs eleje nehéz lesz, és valóban, az első húsz percben szinte csak védekeznünk kellett. De meg tudtuk őrizni a nyugalmunkat nagy nyomás alatt is, és a játékosok egyre jobban kezelték a helyzetet, fokozatosan javult a játékunk.

– Elégedett a csapatával?
– Igen, nagyon büszke vagyok a srácokra, meggyőződésem, hogy ezzel a koncentrációval, ilyen mentalitással még sok pontot szerezhetünk még akkor is, ha ezen az estén egyet sem sikerült. A csapatunk és a szurkolótáborunk is többet érdemelt ezen az estén nulla pontnál.

– Beszéljünk egy kicsit a mérkőzés egyetlen góljáról. Kívülről úgy tűnt, Joao Nunes indokolatlanul megy ki az újpesti kispad elé egy bedobásnál, ott elveszítették a labdát és a Ferencváros megindult…
– Az valóban nem az ő pozíciója, balszerencsés szituáció volt, ahogy ide-oda pattogott a labda, és azt végül a hazaiak játékosa szerezte meg. Ilyen a futball: Joao Nunesnak ötszáz nehéz szituációt kellett megoldania, négyszázkilencvenkilenc esetben jó döntést hozott, itt nem, és ezzel elveszítettük a mérkőzést. Örömteli, hogy sokan jó teljesítményt nyújtottak, külön kiemelném a tizenkilenc éves Geiger Bálintot, aki nagyszerűen helytállt a felfokozott hangulatú rangadón egy nagyon erős rivális ellen.

*

Csereként, a rendes játékidő letelte után, a 90+2. percben szerzett góljával döntötte el az Újpest elleni mérkőzést. Az 1–0-ra megnyert derbin a gólöröménél a kupac alján a túlélésért küzdött, de vajon miért lesz örökké emlékezetes ez a találat Tosin Kehinde számára?!

– Hogy aludt a derbit követően?!
– Nagyon jól – vágta rá lapunknak adott interjújában Tosin Kehinde, a Ferencváros 26 esztendős légiósa, akinek góljával sorozatban tizenhetedik derbijét nyerték meg a zöld-fehérek.

– Azt hittem nehezen jött álom a szemére egy ilyen este után…
– Kétségtelen, jó ideig forgolódtam, de olyan kellemes érzések voltak bennem, amit egyszer élete során mindenkinek át kellene élnie. Magam is azt hittem, hogy hajnalig a plafont nézem majd, de végül még a megszokottnál is könnyebben aludtam el.

– A hatvankettedik percben Adama Traoréval és Habib Maigával közösen álltak be. Látszott, mielőtt a pályára futott, Pascal Jansen vezetőedző valamit még a fülébe súgott. Lehet tudni, mit mondott?
– Csak annyit, hogy a lehető legtöbbet támadjam a kaput. A „direkt” kifejezést használta, azaz hogy első szándékból támadjam a kaput, ne akarjak mindenáron passzolni.

– Elnézve a gólját, megfogadta a tanácsát.
– Amikor a bal oldalon a felezővonal közelében Kadytól megkaptam a labdát, csak az járt a fejemben, hogy a lehető leggyorsabban felérjek az újpesti kapu elé. Megiramodtam a labdával, figyeltem a velem szemben álló védő mozgását, és csak arra összpontosítottam, hogy valahogyan lövőhelyzetet alakítsak ki.

– Középen Varga Barnabás és Adama Traoré is érkezett, nem is fordult meg a fejében, hogy középre adja a labdát?
– Őszintén?! Nem. Úgy éreztem, ha oda kerülök, ezúttal mindenképpen lőni kell. Nem tudom honnan jött ez a megérzés, de végül is a lényeg, hogy bejött. Amikor a labda elhagyta a lábamat, éreztem, tökéletes helyre megy, nehéz lesz védeni. Ezt követően már csak arra emlékszem, hogy a kupac alján a túlélésért küzdök.

– Pechjére a kispadhoz közeli szögletzászló irányába indult ünnepelni, így nem csak a pályán lévők, a cserepadon ülők is maguk alá temették.
– Megijedtem, hogy nem kapok rendesen levegőt, de ha ez az ára egy ilyen gólnak, ám legyen…! Állok elébe. Álmodni sem mertem róla, hogy első ferencvárosi gólomat éppen egy derbin szerzem, és ekkora eufóriát okoz majd.

– Kiböjtölte ezt a találatot, hiszen több mint egy éve érkezett az Üllői útra.
– Nehéz időszakon vagyok túl. Miután aláírtam a Ferencvároshoz, olyan balszerencsés voltam, hogy az első felkészülési mérkőzésünkön megsérültem és operálni is kellett. A sérülés sosem jön jókor, de hogy az első edzőmeccsen ilyen peches legyek… Amikor kiderült a diagnózis, hirtelen nem akartam elhinni. A felépülésem több mint öt hónapot vett igénybe, de végig hittem benne, eljön az én időm. Sokat vártam erre a gólra, de megérte!

– A győztes derbit követően milyen volt a hangulat az öltözőben? Ha jól sejtem, ott is kapott még néhány vállveregetést.
– Az öltözőbe érve ünnepeltünk, énekeltünk kicsit, és mindenki gratulált a fontos gólhoz. Mindenki tudta, nem csak a klub számára volt ez különösen fontos találat. Pascal Jansen érkezésével mindenki új esélyt kapott a bizonyításra, számomra különösen jól jött ez. Végképp magam mögött hagyhattam a balszerencsés időszakot. A felkészülés első napjától száz százalékon pörögtem, izgatottan vártam az új idényt, és éreztem, végre a szakmai stáb is bízik bennem. Nigériában születtem, hat éves voltam, amikor a családommal Angliába költöztünk, onnantól arról álmodtam, hogy zsúfolt lelátók előtt gólokat szerzek. Akkoriban Manchesterben olyan sztárok futballoztak, mint Cristiano Ronaldo, Ryan Giggs, vagy éppen Ruud van Nistelrooy, példaképből nem volt hiány. A mostani gól az önbecsülésemnek is rendkívül jót tett, remélem, mostantól jön a többi gól is.

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Újpest hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

5 hozzászólás a(z) 2024.VIII.17. Ferencváros – Újpest: 1-0 bejegyzéshez

  • Mint már többször említettem, 70 éve köteleztem el magam a Fradi mellett, és azóta láttam igen jó játékvezetést (Zsolt István, Palotai Károly, Puhl Sándor), meg igen rosszat is (mint tegnap). írhattam volna azt is, hogy a spori “indiszponált volt”, de ez nem igaz, mert akkor a téves ítéletei egy formán oszlottak volna meg a két fél kárára. Szerintem egyszerűen nem értette a labdarúgás lényegét. De ez nem az ő hibája, hanem a FIFA bűne, mert a “korhatárosdival” lehetetlenné tette az egykori játékosoknak – akik belülről ismerik a játék lényegét –, hogy játékvezetővé válhassanak. De a jelek szerint a FIFA nem a labdarúgás, hanem a bankbetétje pártján áll.
    Hogy az NS a játékvezető teljesítményét 9-re értékelte, amikor szerintem legföljebb 5? A tudósítás ugyanolyan szubjektív beszámoló, mint a napló, az emlékirat vagy magánlevél, amelyeket kutatómunkám során eleget használtam. Erre is igaz saját >bölcsességemmi lett volna ha< kezdetű magyarázkodások kedvelőinek csak azt tudom mondani, amit annakidején történelemórákon annyiszor elmondtam: "a történelmet nem feltételes módban írják”.
    Az utókor számára csak a tények maradnak.

    • Javítás I
      Hogy az NS a játékvezető teljesítményét 9-re értékelte, amikor szerintem legföljebb 5? A tudósítás ugyanolyan szubjektív beszámoló, mint a napló, az emlékirat vagy magánlevél, amelyeket kutatómunkám során eleget használtam. Erre is igaz saját >bölcsességem< ”csak egy meccset játszottak, de annyi meccsemlék van, ahányan látták”. Ha ő így látta, lelke rajta. Csak ne sértődjön meg, ha más véleménnyel találkozik.

      • Javítás II
        A >mi lett volna ha< kezdetű magyarázkodások kedvelőinek csak azt tudom mondani, amit annakidején történelemórákon annyiszor elmondtam: "a történelmet nem feltételes módban írják”.
        Az utókor számára csak a tények maradnak.

  • PERCRŐL PERCRE

    103′
    VÉGE
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    103′
    Sárga lap
    Joao Nunes megússza sárga lappal.

    103′
    Piros lap
    Mohamed Abu Fani piros lapot kap!

    102′

    102′
    ÖSSZEFOGLALÓ, KÉP, TABELLA, FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    102′
    Kiáll valaki az újpesti padról, mert kevesellte valaki keresetlen szavakkal a ráadás hosszát. Zsarko Milovanovics kapott piros lapot.

    102′
    Fani az egyik főszereplő, nem adta vissza a labdát Nunesnek, aki ellökte őt, és jöttek a többiek.

    101
    Dulakodás még nem volt a derbin. Eddig.

    98′
    Radosevics ismét bizonytalan, mint a gól előtt, Kady passzát az ötös bal sarkáról ballal most a kapusba vágja Kehinde.

    96′
    Sárga lap
    Tamás Krisztiánnak sárga lap Kehinde lerántásáért.

    96′
    Gergényi nagy bedobása Pappoe fején csattan.

    95′
    Ramírez folytatja.

    94′
    Sárga lap
    Bese Barnabás kap sárga lapot Ramírez ellökéséért. Ápolás.

    93′
    CSERE
    Dénes Adrián be, Ljujics le.

    92′
    Nunes eladta a labdát a felezőnél, Duarte nem helyezkedett eléggé közel a gólszerzőhöz, Piscitelli meg csak belekapott a labdába. Kadyé a gólpassz.

    92′
    GÓL
    TOSIN KEHINDE eldönti a derbit? Az ötös bal sarkáról ballal nagy erővel a léc alá lő. 1–0!

    90
    Tíz perc a ráadás!

    86′
    GYŐZELMI SOROZATOK A DERBI TÖRTÉNETÉBEN

    16 mérkőzés: FTC (2019–)

    15 mérkőzés: FTC (1905–1916)

    5 mérkőzés: Újpest (2005–2010)

    85′
    Folytatjuk.

    84′
    Bogár mutatja, nyugodtan, de beszámítja az időt.

    83′
    Kady passzát Traoré ballal a jobb felső fölé nyesi 18-ról, középről. Piscitelli ápolást kér.

    82′
    Kehinde megindul, de szereli őt az ötös bal sarkán Nunes.

    81
    CSERE
    Ognjen Radosevics be, Tajti le.

    76′
    MELLÉ! Ljujics szabadrúgását ötről a bal alsó mellé fejeli Tajti!

    74′
    CSERE
    Kady Borges, 10-ez mezben, be, Zachariassen le.

    74′
    CSERE
    Isaac Pappoe váltja Fanit.

    73′
    Ivószünet.

    73′
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    72′
    Fani passzát Varga jobbról a kapus kezéhez emeli, 11-ről.

    72′
    A lila-fehérek vendégként 4-es vereségszériában vannak az NB I-ben, és 2024-ben házon kívül még egyszer sem ikszeltek. Nyerni legutóbb március utolsó napján Pakson tudtak (2–1).

    72′
    A Fradi 2024-ben odahaza még nem vesztett bajnokit, 8 győzelem és 3 iksz a mérlege. Magyar csapatok közül legutóbb tavaly november 12-én a Fehérvárral szemben maradt alul (0–1) a Groupama Arénában.

    72′
    Maiga szereli a kontrázni akaró, de megijedő Geigert. Könnyedén.

    71′
    Ramírez beadása majdnem a léc alatt köt ki, de Piscitelli egyet visszalép, és a lécre tolja a labdát!

    70′
    Brodic elől Traoré elfejeli az ötösön Lujics szabadrúgását.

    69′
    ÉS NINCS 11-ES! „Természetes mozgásában találta el a kezet a labda” – tudósít az M4 a video(bíró)konferenciáról.

    68′
    Spori a kis TV előtt. Tudjuk, mit jelent ez általában.

    67′
    A szándék lesz itt a lényeg.

    67′
    VAR
    A labda Nunes bal tenyerén csattant, de estében ért oda a labdához a légiós.

    67′
    Traoré otthagyja Tajtit, Zachariassenhez passzol, aki kissé jobbról középre ad, a bevetődő Nunesen megpattan a labda, amelyért kivetődik Piscitelli.

    Fotó: Török Attila

    65′
    Vagyis hogy nem lőn büntető.

    65′
    VAR
    És lőn.

    65′
    Duarte vállal szed le a levegőből egy ívelést, ez sem lesz 11-es.

    64′
    Makreckis jobb oldali beadását kissé jobbról, 4 méterről a kapushoz fejeli gyengén Traoré!

    64′
    Traoré jobb oldali beadása Gergényi könyökén csattan… de nincs 11-es.

    62′
    Brodic kap egy könyököst Maigától, de nincs sárga lap.

    62′
    CSERE
    Tosin Kehinde be, Romdan le, szélsőcsere.

    61′
    CSERE
    Adama Traoré be, Gruber le, szélsőcsere.

    61′
    CSERE
    Habib Maiga be, Rommens le, motorcsere.

    60
    CSERE
    Aboubakar Keita be, Mucsányi Márk le. Támadó helyett szűrő.

    57′
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    57′
    Az Újpest az előző körben vezetőedzője, Bartosz Grzelak korábbi együttese, a Vidi ellen aratta idénybeli első diadalát (4–1). A legutóbbi 10 bajnokija során azonban ez csupán a második győzelme volt – a másik a DVTK elleni 7–0 –, míg 8 alkalommal vesztesen hagyta el a pályát.

    57′
    A dán Midtiylland elleni hazai 1–1-gyel a Bajnokok Ligája-selejtezőjétől 1–3-as összesítéssel búcsúzó Ferencváros a bajnokságban egyedüliként még gólt sem kapott (1–0 a KTE ellen, majd 2–0 Diósgyőrben). Ha most a lila-fehér gárda nyer, pontszánban beéri, és egygólos siker esetén több szerzett góllal, nagyobb győzelem esetén jobb gólkülönbséggel meg is előzi az eggyel kevesebb bajnokit játszó zöld-fehéreket. Derbi után legutóbb 2017 júliusában állt az Újpest a Fradi előtt a táblázaton.

    56′
    A FTC az előző 13 hazai bajnokiját megnyerte a lilák ellen a Groupama Arénában, ezeken összesen 26 gólt ért el, és csupán négyet kapott. Az Újpest legutóbb csaknem nyolc éve, a 2016. szeptember 24-én 3–3-mal záruló derbin tudott pontot rabolni a Groupama Arénából.

    56′
    Bese jobb oldali beadását Dibuszhoz fejeli a 11-espont környékéről Brodic. Újpest-helyzet!

    55′
    Rommens bal oldali beadása magas Vargának, majd kirepül és öklöz Piscitelli.

    54′
    Gruber a mellkasánál fogva lökte el őt.

    54′
    Nem.

    54′
    VAR
    Lehetséges piros lap?

    53′
    Fani bal oldali beadása rossz, Ljujics elterül a földön. Ápolás a pályán.

    53′
    Makreckis keresztpasszát nem lövi el az ötös bal sarkáról Romdan, majd ballal közelről Nunesbe vágja a labdát.

    52′
    Folytatjuk.

    51′
    Áll a játék a hatalmas füst miatt.

    50′
    Bese indítja Mucsányit, de kivetődik elé Dibusz.

    50′
    Geiger a 16-os előtt, de szereli őt a sokkal harciasabb Zachariassen.

    49′
    A hazai táborból.

    49′
    Nagy füst és láng a vendégkapu előtt.

    49′
    Romdan a jobb alsóba lőne 16-ról, jobbal, Makreckis jobb oldali beadása után, de vetődve véd Piscitelli.

    47
    Második félidő
    FOLYTATJUK!

    46
    A zöld-fehér együttes sorozatban a 17. bajnoki derbit nyerheti meg szombaton, és ezzel tovább nyújthatja a 2019-ben kezdődött sikerszériáját. Sokáig a párharc elején, 1905-től 1916-ig, 15 meccsen át tartott győzelmi sorozat jelentette a rekordot, amely 1917. június 24-én egy 4:1-es újpesti sikerrel tört meg, majd a lila-fehérek először 1920-ban tudtak bajnokit nyerni az FTC otthonában is (1:3). Az Újpest leghosszabb diadalszériája 2005 és 2010 között jött össze, amikor megszakítás nélkül 5 győzelmet aratott a bajnoki meccseiken (az FTC közben három idényen át az NB II-ben szerepelt).

    46
    A lila-fehér gárda mostanáig utoljára 2019 februárjában, hazai pályán szerzett pontot (1–1) az FTC ellen, amely legutóbb a májusi záró fordulóban két nyáron távozott játékosa, Marquinhos és Lisztes Krisztián góljával 2–0-s győzelmet aratott a Groupama Arénában. A lila-fehérek így már három bajnoki óta gólképtelenek a ferencvárosiakkal szemben. Máig utolsó derbis találatukat tavaly május 1-jén a Szusza Ferenc Stadionban Simon Krisztián érte el, aki a 93. percben azzal szépített 2–3-ra.

    46

    Fotó: Koncz Márton

    46
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    46′
    65 százalékban volt a hazaiaknál a labda, 9-szer lőttek kapura, 4-szer annak felületére, a másik oldalon ez az arány 1/0.

    46′
    E párharc legjobb góllövői a közelmúltból
    Varga Roland 6
    Rajczi Péter 5
    Franck Boli 5

    46
    BIZAKODÓ LEHET az Újpest a Vidi legyőzését követően, de a Ferencváros más szint: hosszú évek kellenek még ahhoz, hogy a lilák megközelítsék a zöld-fehéreket. A két klub között egyelőre fényévnyi a távolság, és bár ezt a pályán a legkönnyebb eltüntetni, a Fradi dominál és meg is szerzi a három pontot. SOMOGYI Zsolt a mérkőzés előtt.

    45
    Szünet
    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    44
    Három perc a ráadás.

    41′

    Fotó: Koncz Márton

    40′
    Tamás beadása kapuscsemege.

    40′
    Jön Gergényi megabedobása, Fani Makreckis elé fejeli a labdát, ő balra, Brodichoz.

    39′
    Ljujics szöglete Gruberé.

    39′
    A hivatalos nézőszám: 18 751.

    38′
    Mezőnyharc, Verga felbőrözi Tajtit, de kontra, rossz Brodic-passza.

    37′
    Újabb hazai ziccer!

    37′
    Rommens ad be jobbról, négyről kifejeli a labdát Zachariassen elől Nunes, bravúros mozdulattal, Gruber kissé balról, négyről a léc fölé lő!

    36
    Sárga lap
    Gergényi Bence lerántja a jobb szélen meginduló Grubert, sárga lap.

    35′
    Varga passzol Gruberhez, aki kissé bizonytalan, kivetődve elüti előle a labdát az ötös jobb sarkán Piscitelli. A becsúszó Gergényi majdnem gólpasszt adott, a lövés előtt ő ért utoljára labdába.

    34′
    Talán azt, hogy miért lett rossz Gruber jobb oldali beadása Vargának.

    34′
    Marco Rossi magyaráz valamit Csányi Sándornak.

    33
    Az újpestiek legutóbb több mint nyolc és fél éve, 2015. december 12-én, Nebojsa Vignjevics irányításával tudták bajnokin legyőzni a Ferencvárost, akkor a Groupama Arénában – a magyar csapatok közül elsőként – a szenegáli Mbaye Diagne szöglet utáni fejes góljával nyertek 1–0-ra. Azóta az NB I-ben a mérleg: 25 derbin 20 FTC-siker és 5 döntetlen.

    27′
    Gruber jobb oldali beadása a kapusé.

    25′
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    25′
    Jelentős kihagyás vár Fehér Csanádra, az Újpest FC 22 éves belső védőjére. A lila-fehérek bejelentése szerint edzésen szenvedett térdsérülést, a rehabilitáció előreláthatóan több hónapot vesz igénybe. A klub kötelékéhez 2020 nyara óta tartozó bekk az OTP Bank Liga előző kiírásában 12 mérkőzésen lépett pályára, nyolcszor kezdőként, a nyáron kinevezett Bartosz Grzelak vezetőedzőtől azonban nem kapta meg eddig a bizalmat, a cserék közé nevezte, amikor bevethető volt.

    24
    Ivószünet.

    A Ferencváros az OTP Bank Ligában még százszázalékos, az Újpest két vereség után 4–1-re legyőzte a Fehérvárt. A Fradi 2016 eleje óta nem kapott ki az Újpesttől, sőt, 2018. február 9. óta minden mérkőzését megnyerte a lila-fehérek ellen. Az Újpest egyetlen gólt sem tudott szerezni a Ferencváros ellen a 2023–2024-es idényben (mlsz.hu).

    15′
    Makreckis két csel után ballal kapura lő az ötös jobb sarka elől, de rosszul találja el a labdát, az Piscitelli elé csorog. Kapuscsemege.

    14′
    Varga okos visszapasszát Fani ballal a léc fölé vágja kissé balról, 18-ról.

    13′
    Makreckis megindul, a beadást elhalássza középen Nunes Varga elől.

    13′
    Mezőnyharc.

    12′
    Jobbal a jobb alsóba lőne Rommens kissé balról, 23-ról, Piscitelli vetődve véd.

    11′
    Fani bal oldali beadása Duartéé.

    10
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    4′
    Fani Tajti mellől a bal sarok mellé lő, a 16-os előteréből.

    4′
    Fani bal oldali beadását Gruber kapura fejeli ötről, Piscitelli kifejeli (!) a labdát a gólvonalról, jobbal kissé balról, három méterről a lécre teszi a kipattanó labdát Ben Romdan.

    EZT HOGYAN HAGYTA KI A LÉGIÓS?! Rejtély.

    3′
    Helyzet és léc!

    2′
    Pászka, Botka, Esiti Anderson, Owusu, Aaneba, Loncar, Gojak és Katona sincs a hazai keretben.

    1
    Meccs indítása
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak zöld-fehér mezben és fehér nadrágban, a vendégek lila-fehér mezben és fehér nadrágban.

    Gyászszünettel kezdünk Komora Imre emlékére.

    A két szurkolótábor kitett magáért.

    Fotó: Pusztai Viola

    Fotó: Pusztai Viola

    Egy kis örökmérleg! A 242. bajnoki derbi következik szombaton a zöld-fehérek és a lila-fehérek között. Az örökmérlegben egyre jelentősebb a ferencvárosiak fölénye, hiszen négy siker híján kétszer annyi győzelmet arattak, mint ellenfelük: 118 FTC-diadal, 62 döntetlen, 61 újpesti siker. Ezek között három olyan – döntetlennel végződő – találkozó volt, amelyet félbeszakadt bajnokságokban, 1944–1945-ben, illetve 1956-ban játszottak.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól az Újpesthez:
    1928, Aknai János
    1929, Huber Dezső
    1941, Kalocsay Géza
    1950, Deák Ferenc
    1950, Henni Géza
    1984, Kerekes György
    1985, Haaz Ferenc
    1985, Ebedli Zoltán
    1994, Wukovics László
    1998, Mogyorósi József, i.
    1998, Miriuta László
    2002, Kőhalmi András, ingyen
    2005, Balajti Ádám
    2004, Szalai Vilmos
    Az Újpesttől a Ferencvároshoz:
    2005, Grósz Róbert
    2003, Rósa Dénes, i.
    2003, Csurka Zoltán, i.
    1999, Eszenyi Dénes, i.
    1997, Kun György
    1994, Kecskés Zoltán
    1992, Sorin Cigan
    1985, Ebedli Zoltán
    1985, Palkovics István
    1951, Gulyás Géza
    1944, Szabó Ferenc

    Eltiltott nincs.

    A hazaiaktól Pesics (bokaszalag-húzódás) és Varga B. (agyrázkódás) sérült, a vendégektől Ganea (térdműtét után) és Fehér Cs. (térdsérülés) maródi.

    „Csak azokat a megoldásokat vállaljuk, amelyeket nyugodt körülmények között is felelősséggel meg merünk csinálni! – emelte ki Joao Nunes. – A Ferencváros elleni találkozó nyilván más, már csak a meccs rangja miatt is, mint az eddigi három bajnokink. De ez nem jelenti azt, hogy változtatunk a mentalitásunkon. Nem lesz könnyű összecsapás, jó játékosai vannak az ősi riválisnak, ezzel együtt letámadással, érett, hatékony futballal készülünk.”

    „Nem túlzás azt állítani, hogy hétről hétre szebb, magabiztosabb a csapat játéka – fogalmazott a klub honlapjának adott interjújában Joao Nunes. – Az első két fordulóban ez nem párosult eredménnyel, a Fehérvár ellen viszont nyertünk, és továbbra is stabilak voltunk. Egyetlen csapat sem tud az első héttől kezdve az elvárt szinten játszani – nálunk ráadásul hatalmas változások voltak a nyáron –, de hosszú a bajnokság, mi pedig jó irányba haladunk. A meccsek uralása az egyik legfontosabb cél, a letámadásunkkal szeretnénk minél több hibára kényszeríteni az ellenfeleket a saját védekezőharmadukban.”

    HALMOSI Péter, 3-szoros magyar bajnok, 35-szörös válogatott labdarúgó: – Bármilyen állapotban is legyen a két együttes, a derbi az derbi. Sajnos gyakran megesett, hogy a nagy nyomás rányomta a bélyegét a játékra, remélem, szombaton más lesz a helyzet. Papíron a Fradi jóval erősebb, ám Újpesten is elkezdődött egy pozitív folyamat, így akár meg is szakadhat a vendégek Fradi elleni rossz sorozata.

    MUCHA József, a Fradi korábbi labdarúgója, vezetőedzője: – Kedden a Midtjylland ellen nem tűnt valami acélosnak a csapatunk, ám nem lenézve a szombati ellenfelet, nem jelenthet gondot az Újpest legyőzése, ugyanis egyelőre jóval erősebb a keretünk. Tapasztalható, hogy az Újpest is elindult egy úton, s biztos vagyok benne, hogy a tavalyihoz hasonló gondjai nem lesznek többet. A csapat erősödése mindenképpen hasznos a magyar labdarúgásnak, s a derbik színvonalát is emeli.

    55 NAP UTÁN… Fotó: Koncz Márton

    VÁRHIDI Péter az Újpest korábbi labdarúgója, vezetőedzője: – Bár pozitív változásokról érkeznek hírek Újpestről, nagy a különbség a két klub között. Az Üllői úton évek óta tart egyfajta építkezés, amelynek célja a nemzetközi porond, s ennek érdekében minőségi labdarúgókat szerződtetnek, akik közül akad, aki beválik, s akad, aki nem. Vélhetően hosszú távon az Újpest is kiegyenesedik, s akkor méltó riválisa lehet a Fradinak, bár egy-egy meccsen így is elérhető jó eredmény.

    Fran Brodic a horvát élvonal egyik legjobb csatáraként érkezett Magyarországra. A 27 éves, jobblábas futballista az xfb Analytics adatalapú, játékidőt figyelembe vevő jellemzése szerint a horvát bajnokság előző évadában a posztriválisaihoz viszonyítva kiemelkedően teljesített a lövései számában és minőségében egyaránt, ami jó ajánlólevél egy kilencestől, akárcsak az, hogy sokszor ki lehetett ugratni a védelem mögé adott passzokkal. Csak egy középcsatár került nála többször nagy helyzetbe, és a liga egyik legpontosabban célzó játékosaként az elithez tartozott a kaput eltaláló lövések arányában is. A helyzetkialakításban, a légi párharcok megvívásában, a tizenhatoson, illetve a támadóharmadbeli jelenlétben a jobbak között volt, és a védekezésben is hasznos lehet a szerelési képessége és a gyorsasága miatt. A cselei, a beadásai, a labdaszerzéseinek száma és a labdabiztonsága alapján hozta az átlagot, míg a támadó légi párharcokat, fegyelmezettséget, megelőző szereléseket, labdavezetést tekintve elmaradt az átlagtól.

    NB I-es kiírásban huszonhárom mérkőzésből mindössze egyet játszott végig és 932 játékperc során öt gólt lőtt. Vérbeli, nem utolsósorban egészséges befejezőre volt tehát szükség Újpesten, és úgy tűnik, augusztusra fordulva olyan profilú labdarúgót szerződtettek a lilák, aki sokra viheti az OTP Bank Ligában.

    Az átigazolási idényben előbb a korábbi Fehérvár-játékos Mamoudou Karamokót vette kölcsön a klub a dán Köbenhavntól. A 25 éves támadóval mozgékony, jó felépítésű befejező csatár érkezett, akinek a labdabiztosságára, cselezőkészségére, megiramodásaira és sok jó lövésére lehet számítani amellett, hogy sokszor szerez labdát, a védekezésben is hasznos. Ugyanakkor nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy az előző

    Muszáj volt középcsatárt szerződtetnie a nyáron az Újpestnek, mert elég szűkös volt a lehetősége az ék posztján. Az előző idény csapatából Peter Ambrose piacképesnek, Franklin Sasere pedig könnyűnek találtatott, előbbi a hírek szerint háromszázezer euróért a skót ­Aberdeenhez, utóbbi pedig a máltai élvonalba igazolt. Mivel a kényszerből akár legelöl is elboldoguló Csoboth Kevin magyar viszonylatban jelentős összegért a svájci St. Gallenhez szerződött, George Ganea pedig áprilisban szenvedett ­térdsérülése miatt nem bevethető, a klub lépéskényszerben volt, hiszen nem maradt egészséges futballistája a posztra.

    A 26 esztendős középpályás idényrajtja felemásan alakult: hiába számított az elmúlt évadban alapembernek a Ferencvárosban, a nyáron érkező Pascal Jansen vezetőedző eleinte többször a cserék közé nevezte, csupán a legutóbbi, Diósgyőr elleni bajnokin (0–2), valamint a Midtjylland elleni keddi BL-selejtezőn (1–1) játszott kezdőként.

    „Nem lehet okom panaszra – mondta lapunknak mosolyogva Mohammed Abu Fani, aki 2023 júniusában szerződött az Üllői útra, azóta 31 NB I-es mérkőzésen négy gólt szerzett. – Megérkezésemet követően augusztusban játszottam első meccsemet a Ferencvárosban, október végén pedig következett életem első magyarországi derbije. Finoman fogalmazva sem sikerült rosszul, hiszen góllal és gólpasszal vettem ki a részem a sikerből, a hangulat magával ragadott, több mint húszezren voltak a Groupama Arénában. Remélem, most is sokan lesznek a lelátókon, és ha nem is olyan könnyedén, de legyőzzük az Újpestet.”

    Nem kellett sokat várni az idény első derbijére. A Ferencváros és az Újpest szombat este 19.30-tól egymásnak feszül, a legutóbbi évad bajnoka és tizedik helyezettje a Groupama Arénában csap össze. A közelmúltban nyújtott teljesítmény alapján (a lilák legutóbb a 2019. február 9-én játszott 1–1-es döntetlennel szereztek pontot a zöld-fehérek ellen) egyértelműen a Fradi számít a kilencven perc esélyesének, ám azért a újpestieknek is van miben reménykedniük.

    Az elmúlt tizenhat magyar labdarúgó-bajnokságban rendezett derbi a zöld-fehérek győzelmével zárult, a lilák legutóbb öt éve szereztek pontot az ősi rivális ellen – a többek között Fran Brodiccsal megerősített csapat ezt a rossz sorozatot próbálja megtörni.

    Hazai pálya – Somogyi Zsolt jegyzete

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK