2024.X.20. Ferencváros – Fehérvár FC: 2-0

A Ferencváros legyőzte a Fehérvárt, és újra a tabella élére ugrott

Saldanha és Kady révén már két góllal vezetett az FTC, amikor kiállították a hazaiaktól Kehindét. A Fehérvár nagy akarattal küzdött, de nagyokat hibázott, és emberelőnyben sem tudott gólt szerezni.
A labdarúgó NB I 10. fordulójában a Ferencváros a Fehérvárt fogadta, és kétgólos győzelmet aratott. Még úgy is, hogy Kehinde kiállítása miatt majdnem félórát emberhátrányban játszott. Ezzel a zöld-fehérek felugrottak a tabella élére, míg a Fehérvár a kilencedik.

Nyilatkozatok:

Pascal Jansen: —  Javulnunk kell, hiszen nem teljesítettünk jól az előző bajnoki mérkőzésünkön. Azért dolgozunk, hogy az elkövetett hibákat korrigáljuk, és tovább fejlődjünk. A csapatszellemünk nagyon jó, elégedett vagyok a játékosaim hozzáállásával és a munkájával egyaránt. Azt érzem rajtuk, hogy rendkívül elszántak. Ez alapfeltétele annak, hogy sikerüljön előre lépnünk. Minden edzésen és meccsen úgy kell teljesítenünk, hogy jobbak legyünk, mint az előző alkalommal.

Pető Tamás: — Tudjuk, hogy nem mi vagyunk a vasárnapi bajnoki esélyesei, a Ferencváros rendkívül erős és bő kerettel rendelkezik. Ennek ellenére nem feltartott kézzel utazunk az Üllői útra. Az előző fordulóban a Paks megmutatta, hogy igenis lehet meglepetést okozni az FTC ellen, ami jó példa kell, hogy legyen számunkra. Sikerre éhesen kell kimennünk a pályára, és nagyon motiváltan játszva szeretnénk jó eredményt elérni a Groupama Arénában.

A mérkőzés:

Ferencváros — Fehérvár FC: 2-0 (1-0)
Groupama Aréna, 17:45. 11.105 néző.
Vezette: Antal Péter (asszisztensek: Vígh-Tarsonyi, Bornemissza; Videóbíró: Bogár Gergő; VAR asszisztens: Tóth II. V.; VAR operátor: Szőts; tartalékjv.: Káprály)

Ferencváros: Dibusz — Makreckis, Cissé, Gartenmann, Civic — Rommens, Maiga (Abu Fani, 46.) — Traoré (Zachariassen, 73.), Kady (Misidjan, 67.), Kehinde — Saldanha (Varga B., 67.)
kispad: Varga Á., Szécsi G., Knoester, Ben Romdhane, Pesic, Botka, Gruber, Ramírez
vezetőedző: Pascal Jansen

Fehérvár FC: Dala — Simut (Kovács P., 76.), Huszti, Serafimov, Spandler, Holender — Kovács M. (Stefanelli, 59.), Csongvai, Bedi (Katona M., 84.), Szabó I. B. (Kalmár Zs., 76.) — Gradisar
kispad: Nagy G., Veszelinov, Larsen, Milicevic, Kovács B., Lakatos K., Tóth T., Babos
vezetőedző: Pető Tamás

Gól: Saldanha (23.), Kady (56. – 11-esből)
Sárga lap: Gartenmann (40.) illetve Simut (14.), Bedi (31.)
Kiállítva: Kehinde (62.)

A CSATÁRSORBAN Matheus Saldanha. Nem visszavont támadóként, nem is Varga Barnabás mellett, hanem egy személyben. A válogatottból visszatérő gólkirály ezúttal a kispadon kezdett (a 66. percben állt be csereként), erre legutóbb több mint fél éve nem volt példa, helyét a szeptember hónap legjobb Fradi-játékosának választott brazil foglalta el elöl. Miután Matheus Saldanha átvette Kubatov Gábor elnöktől az elismerést, az első adandó alkalommal ismét a kapuba talált. Kezdjük megszokni tőle: feleslegesen egyetlen métert sem fut, nem szalad hátra őrült tempóban védekezni, de még csak az összjátékból sem veszi ki kényszeresen a részét, viszont ha elé kerül a labda, reszkethet az ellenfél.

Jött is a Saldanha-gól!

Többet birtokolta a labdát a Ferencváros, aktívabb volt támadásban, több próbálkozása is akadt, elsöprő hazai rohamokról mégsem lehetett beszélni. A vezetést is fehérvári segítséggel szerezték meg, Nikola Szerafimov jókora hibája kellett a találathoz, Matheus Saldanha pedig higgadtan értékesítette a ziccert, negyedik NB I-es mérkőzésén ötödik gólját szerezte. A Fradi irányította a játékot, és a szünet előtt ritkán látható jelenet is volt a pályán, az egyik játékmegszakításnál Dibusz Dénes csapatkapitánynak még arra is jutott energiája, hogy kiszaladjon az oldalvonal mellé az egyik labdaszedőhöz, és felhívja a figyelmét, legközelebb ne dőljön be a fehérvári trükknek, mert ha száraz labdát ad neki, azzal sokkal nagyobbat tud a Fradi kapuja elé dobni.

A szünetig a megszokottnál többet állt a játék. Rendkívül sok volt a fejsérülés, rögtön a második percben Habib Maiga maradt úgy a földön, hogy lepedőkkel eltakarva ápolták (a szünetben lecserélték), majd Kady fejelt össze az egyik fehérvárival, a második félidőben pedig Tosin Kehinde bűnhődött: arcon talpalta Simut Mario Lucast, mire Antal Péter játékvezető azonnal kiállította. A Fradi addigra azonban már két góllal vezetett, nem sokkal korábban éppen Tosin Kehinde kapu felé tartó lövésébe ért bele Nikola Szerafimov keze, hogy a tizenegyes elvégzéséért külön brazil háziverseny induljon.

Kady és Matheus Saldanha különcsatájából előbbi került ki győztesen, és higgadtan gurított a fehérvári kapuba. A piros lapot követően azonban nem kis szerencséje volt a Ferencvárosnak, rövid időn belül kétszer is a kapufát találták el a vendégek – ha valamelyiknél a labda befelé pattan, nehéz hajrá elé nézett volna a magyar bajnok. A Pető Tamás edzette Fehérvár FC vérszemet kapott, a vezetőedző is űzte-hajtotta előre játékosait, hátha sikerül megszorongatni a Fradit, de a zöld-fehérek védelme ezt követően már jól zárt. Fontos győzelmet aratott a Ferencváros, és a sikerrel járó önbizalom nem is jön rosszul, hiszen csütörtökön újabb mérkőzés vár az együttesre: az Európa-ligában a francia Nice-t fogadják a zöld-fehérek, a nizzaiak 18.45 órától szerepelnek a Groupama Arénában.

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

Pascal Jansen, a Ferencváros vezetőedzője

– A kétgólos előny megszerzése vagy megtartása volt nehezebb?
– A Fehérvár – a Groupama Arénába érkező ellenfelek többségével ellentétben – bátor volt, mert labda nélkül letámadott, de ha akcióba lendültünk, szervezetten védekezett. Ellenfelünk nyíltabb játékra kényszerült hátrányba kerülve, de még így is nehéz volt megduplázni az előnyünket. A piros lap után változtatnunk kellett a stratégiánkon, és ez meglátszott a játék további menetén.

– Úgy tűnt, a középpályán Philippe Rommens és Habib Maiga szerepeltetésével körülményesebb a játék: nem lát rizikót abban, ha egyszerre vannak a pályán?
– Egyáltalán nem. Habib Maiga remekül szerez labdát, jól szerel, fejjel is erős, atletikus futballista, Philippe Rommens a kapocs a középpálya és a védelem között, míg Kady az, aki a támadást tovább tudja görgetni. Sok támadónk volt a pályán, ráadásul Eldar Civic és Cebrail Makreckis is támadó szellemű játékos, szükség volt egyensúlyra a sorok között. Rommens ráadásul a bal oldalon többször is jól indította Kadyt, ezáltal gyors volt a játékunk, a védelem mögé tudtunk kerülni.

– Mit lehet tudni Habib Maiga állapotáról?
– Balszerencsés volt, hogy a meccs korai szakaszában megsérült. Olyan információt kaptunk a csapattársaitól, hogy nincs minden rendben vele, ezért is kellett lecserélnünk. A mérkőzés után kórházba szállították, ahol természetesen alaposan kivizsgálják.

Pető Tamás, a Fehérvár FC vezetőedzője

– Mit remélt és mit kapott attól, hogy együttesét ötvédős felállásra állította át?
– Jóval nagyobb stabilitást tudtunk adni a csapatnak. A meccs egészében jól működött a taktikánk, szervezetten védekeztünk, ám egy technikai hiba után ellenfelünk betalált. Jó néhány lehetőséget kidolgoztunk, hogy fordítsunk, a második félidőt ziccerrel kezdtük, majd volt két kapufánk, ami balszerencsés. Ezzel együtt rendkívül elégedett vagyok a csapattal, megdicsértük a játékosokat, mentalitásban azt kaptuk tőlük, ami elvárható.

– Emberelőnybe kerülve úgy futballozott a csapat, ahogyan szerette volna?
– Próbáltuk kihozni a maximumot a mérkőzésből, kivinni a szélre a labdát, hogy minél több beadásunk legyen, ennek szellemében cseréltünk és támadtunk két centerrel. Nem könnyű a megfogyatkozó Ferencváros ellen sem játszani, mert erős csapat, de voltak helyzeteink, lesgólt szereztünk, szóval visszajöhettünk volna a meccsbe.

– A DVSC elleni bajnoki roppant fontos lesz együttesének a következő fordulóban…
– Nem lehet más az elvárás, mint a győzelem. Ha a hozzáállásunk olyan lesz, mint most a Ferencváros ellen, nem lehet nagy gond a következő találkozókon, de nagyon kell figyelnünk, mert ott vagyunk a tabella alján.

Matheus Saldanha: „Az ilyen helyzetekben mindig próbálok nyugodt maradni. Ha a kapu közelében elém kerül a labda, azonnal felmérem a helyzetet, és minden idegszálammal a gólszerzésre összpontosítok. A mostani találatomnál is gyorsan kellett döntenem, Kady passza után váratlanul került elém a labda, hiszen az ellenfél védője könnyedén felszabadíthatott volna, de ha már ott volt, kapura fordultam, megnéztem a kapus helyezkedését, mozgását, és nyugodtan lőttem a hálóba.”

Kady Borges:

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Fehérvár FC hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2024.X.20. Ferencváros – Fehérvár FC: 2-0 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+4′
    VÉGE
    Vége a meccsnek, a Ferencváros két góllal nyert, és újra a tabella élére ugrott. 2–0

    90+2′
    Ívelget a Fehérvár, de ezeket a labdákat könnyen kifejelik a védők.

    90′
    4 perc a hosszabbítás.

    88′
    Huszti kapott egy jó passzt fejjel, úgy gondolta, az ötös bal sarkáról kapásból fog nagy gólt lőni, ehelyett egy nagy fölé lett belőle.

    85′
    A Ferencváros házigazdaként 4 találkozó után még hibátlan az NB I-ben, és csak egy gólt kapott, a tavaszi szezont is beszámítva pedig már 6-os győzelmi szériában van. Otthon legutóbb április 20-án a Kisvárda ellen vesztett pontot (0–0), vereséget pedig 11 hónappal ezelőtt éppen a Fehérvártól szenvedett el. Azóta 11 győzelem és 3 döntetlen a hazai mérlege.

    84′
    Stefanelli tört előre, nem tudták megállítani, passzolás helyett inkább lőtt, 9 méterről nem sokkal a bal alsó mellé.

    83′
    CSERE
    Még egyet cserélt a Fehérvár, Bedi helyére jött Katona Mátyás.

    78′
    A legutóbbi 4 tétmérkőzéséből 3-at elvesztett a Ferencváros – kettőt az Európa-ligában, egyet az NB I-ben –, és csak a Puskás Akadémiát tudta legyőzni, igaz, 3–0-ra. Ennél is rosszabb sorozatuk legutóbb még Sztanyiszlav Csercseszov irányítása alatt volt a zöld-fehéreknek, amikor a 2022–2023-as bajnokság utolsó 3 találkozóján alulmaradtak, majd a feröeri Klaksvík elleni Bajnokok Ligája-párharcot is nyeretlenül bukták el (0–0 és 0–3)

    78′
    A Fehérvár támad, hátha sikerül emberelőnyben kiegyenlíteni.

    76′
    CSERE
    Szabó Bálint helyett Kalmár Zsolt jött.

    76′
    CSERE
    Simut helyett Kovács Patrik a pályán.

    73′
    CSERE
    FTC-csere: Traoré helyére jött be Zachariassen.

    72′
    ÚJABB KAPUFA! Jobb oldali beadás jött, Bedi 11 méterről fejelt, a jobb kapufa mentett.

    68′
    KAPUFA! Holender húzott bal oldalon az alapvonal felé, majd a rá jellemző módon éles szögből lőtt, egy védő lábán megpattant a labda, amely így meglepte Dibuszt, aki csak nézte, ahogy a bal kapufa kisegíti.

    67′
    CSERE
    Kady helyett Misidjan is a pályán.

    67′
    CSERE
    Ferencvárosi csere, Saldanha helyett Varga Barnabás.

    63′
    Pascal Jansen azt magyarázta a negyedik játékvezetőnek, hogy Simut túlságosan mélyre hajolt, de ettől még nem változott az ítélet.

    62′
    Piros lap
    Kehinde találta el Simut fejét a lábával, miközben a labdáért harcolt ezért azonnal kapott egy piros lapot.

    59′
    CSERE
    Cserélt a Fehérvár, Kovács Mátyás helyett Stefanelli a pályán.

    56′
    11-es
    GÓÓÓÓL! A tizenegyest Kady végezte el, és lazán a jobb alsóba gurított, miután Dala a másik oldalra dőlt el. 2–0

    54′
    TIZENEGYEST KAPOTT A FERENCVÁROS! Szerafimov kezére pattant rá Kehinde lövése.

    50′
    Kady cselezett a fehérvári tizenhatoson belül, de a saját csapattársát, Kehindét nem tudta kicselezni…

    49′
    Újabb nagy védelmi hiba után Traoré lőhetett, Dala spárgázva védett, a kipattanó Saldanha elé került, aki ívelve szeretett volna betalálni, Dala viszont visszaért, és mentett.

    47′
    Kovács Mátyás került helyzetbe, a lövését Dibusz könnyen védte.

    46′
    Második félidő
    Elkezdődött a második félidő.

    46′
    CSERE
    A szünetben Maiga helyett Abu Fani jött a Fradiba.

    45+4′
    Szünet
    Vége az első félidőnek, kiegyenlített a játék, a Ferencváros egy góllal vezet. 1–0

    45′
    Maigának kínálták le lövésre a labdát, 18 méterről magasan fölélőtt.

    45′
    4 perc a ráadás.

    42′
    11 105 néző figyeli a helyszínen az eseményeket.

    41′
    A fehérváriaknak bajnoki mérkőzésen 13-szor sikerült győzniük az FTC vendégeként, 10 iksz és 31 vereség mellett. Legutóbb – tízéves szünet után – tavaly novemberben Szabó Levente fejes góljával nyertek 1–0-ra. Élvonalbeli találkozón ez volt a fehérváriak első sikere a 2014-ben átadott Groupama Arénában.

    41′
    A szabadrúgást hosszas tanakodás után Csongvai lőtte el laposan, nem volt benne nagy erő, Dibusz könnyen fogta meg.

    39′
    Sárga lap
    Próbálkozik a Fehérvár rendületlenül, ráadásul Csongvai némi cselezgetések után szabadrúgást is kiharcolt valamivel a tizenhatos vonala elől. Gartenmann sárgát is kapott.

    32′
    Kady gurította le a vele elkövetett szabálytalanság utáni szabadrúgást Rommensnek, aki eléggé fölélőtt 12 méterről.

    30′
    Sárga lap
    Bedi gáncsolta el a megiramodó Civicet, ezért kapta a sárgát.

    29′
    Hatalmas fehérvári bedobás után Spandler fejelte tovább Gradisarnak, aki az ötös jobb sarka közeléből fejelt volna a léc alá, ha Dibusz nem tolja a labdát a léc fölé.

    23′
    GÓL
    GÓÓÓÓL! VEZET A FERENCVÁROS! Óriási védelmi hibából szerzett vezetést a Ferencváros. Kadí indította Saldnhát, Szerafimov lefülelte a labdát, de elpattant előle, épp Saldanhához, aki 14 méterről a kapu közepébe lőtt. 1–0

    22′
    Na, ez már valami! Traoré tört be jobbról a vendégek tizenhatosán belülre, egy csel után a kapu közepét vette célba, Dala azonban védett.

    18′
    Egyelőre nem hozza lázba a közönséget a látvány. Mondjuk nincs is miért…

    14′
    Sárga lap
    Simut kapott sárga lapot, mert durván rálépett Civic lábára.

    9′
    Kovács Mátyás lőtt el 17 méterről egy labdát, a középre tartó lövést Dibusz megfogta.

    6′
    Az előző idényben rendre az éppen aktuális vendégcsapat nyert, Fehérváron tavaly augusztusban 5–3-ra, majd legutóbb, februárban Varga Barnabás góljaival 2–0-ra nyert a Ferencváros. A válogatott csatárnak bajnokin mostanáig ez az utolsó duplája.

    5′
    Maiga visszatért, és folytatta a játékot. Közben folyamatosan a Fehérvár támadott, még szögletet is rúghatott – eredménytelenül.

    3′
    Maiga talpra állt, még az is lehet, hogy rendben lesz.

    3′
    Baj lehet, mert eltakarják a többiek.

    2′
    Maiga esett nagyot, méghozzá nagyon rosszul, ezért ápolni kellett.

    Meccs indítása
    Elkezdődött a találkozó, a Ferencváros zöld-fehér csíkos mezben, fehér nadrágban, a Fehérvár piros-kékben játszik.

    Eddig 113-szor találkoztak a legfelső osztályban, a párharcban az utóbbi években a zöld-fehérek domináltak, így az örökmérlegben is lényegesen jobban állnak: 54 FTC-győzelem, 31 döntetlen, 28 Vidi-siker.

    Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK