2025.III.23. Nemzetek Ligája Play-off, Magyarország – Törökország: 0-3

Ismét kikaptunk a törököktől: oda a két és fél éves hazai veretlenség és az A-ligás tagság az NL-ben

A magyar válogatott kihagyta a helyzeteit, a vendégek pedig két perc leforgása alatt kétszer találtak be az első félidőben, amivel eldöntötték a párharcot.
A labdarúgó Nemzetek Ligájában az osztályozó visszavágóján a magyar válogatott 3–0-ra kikapott odahaza Törökországtól, így nem tudta megfordítani a párharcot az idegenbeli 3–1-es vereség után, ezzel pedig kiesett a B-ligába, míg a törökök feljutottak a legmagasabb divízióba. A mieinknek emellett megszakadt a két és fél éves hazai veretlensége is – 13 mérkőzés után.

NEMZETEK LIGÁJA, OSZTÁLYOZÓ AZ A-LIGÁÉRT, VISSZAVÁGÓ

MAGYARORSZÁG — TÖRÖKORSZÁG 0-3 (0-2)
Budapest, Puskás Aréna, 59.236 néző.
vezette: Felix Zwayer (asszisztensek: Kempter, Dietz; tartalékjv.: Badstübner; VAR: Bastian Dankert, VAR asszisztens: Hanslbauer – németek)

MAGYARORSZÁG: Dibusz — Fiola (Nego, 46.), Orbán, Dárdai M. (Szalai At., 60.) — Bolla, Dárdai B. (Nikitscher, 46.), Vécsei (Csoboth, 74.), Kerkez — Szoboszlai, Gazdag (Tóth A., 60.) — Varga B.
kispad: Gulácsi, Szappanos, Osváth, Balogh B., Szabó L., Kata M., Sallai R.
Szövetségi kapitány: Marco Rossi

TÖRÖKORSZÁG: Cakir — Elmali, Bardakci, Akaydin, Müldür — Yüksek (Özcan, 46.), Calhanoglu — Aydin (Gül, 71.), Güler (Kahveci, 64.), K. Yildiz (Akcicek, 82.) — Aktürkoglu (Yilmaz, 64.)
kispad: Sengezer, Özer, Topcu, Karazor, Can Uzun, Mor, Baniya
Szövetségi kapitány: Vincenzo Montella

Gól: Calhanoglu (37. – 11-esből), Güler (39.), Bardakci (90.)
Sárga lap: Fiola (21.), Dárdai M. (52.), Orbán (59.), Varga B. (73.), Szalai Ádám (87.) illetve Yüksek (30.), Aktürkoglu (43.), Bardakci (72.)

A párharc győztese: Törökország, kettős győzelemmel, 6–1-es összesítéssel

Végre újra hazai válogatott meccs! Régen volt már november 19., amikor legutóbb a Puskás Arénában szurkolhattak a magyar futballrajongók a nemzeti csapatnak. Annak a németek elleni Nemzetek Ligája-meccsnek (1–1) az utolsó mozzanatából, Szoboszlai Dominik amilyen szemtelen, olyan parádés panenkás tizenegyesgóljából erőt lehetett meríteni erre a mérkőzésre is. A drukkereket a jelek szerint nem tántorította el, hogy az NL-osztályozó első mérkőzését 3–1-re elveszítette a magyar nemzeti csapat Törökországban, természetesen ezúttal is megtöltötték a Puskás Arénát, ahol 2022 szeptembere óta nem talált legyőzőre a Marco Rossi szövetségi kapitány irányította együttes. Ezúttal viszont mindenki tisztában volt azzal, hogy a veretlenségi sorozat meghosszabbítása még nem feltétlenül jelenti a célok elérését, hiszen kétgólos hátrányt kellett ledolgozni. Ehhez adott pluszerőt az is, hogy meg lehetett ünnepelni méltón a hatalmas mérföldkőhöz érkezést, hiszen az isztambuli osztályozó volt válogatottunk 1000. hivatalos mérkőzése, de arra idegenben került sor, most hazai pályán lehetett emlékezni a korábbi nagy sikerekre és az 1902 óta megtett nagy útra, a Puskás Aréna óriáskivetítőjén megható képsorok idézték meg nagy idők nagy magyar góljait.

Három helyen változtatott a csütörtöki, isztambuli kezdőcsapaton Marco Rossi, egyben újoncot avatott Dárdai Bence személyében, aki ugyanúgy a 18-as mezszámban lépett pályára, mint édesapja, Dárdai Pál akkor, amikor a Hertha BSC-hez szerződött. A másik változtatás szintén a középpálya közepén történt (ahonnan ugyebár sérülés miatt kiesett előbb Callum Styles, majd eltiltás miatt Schäfer András is), a Paksi FC játékosa, Vécsei Bálint került be, aki csaknem napra pontosan két éve, 2023. március 27-én volt legutóbb válogatott (akkor 3–0-ra nyert a csapat Bulgária ellen Európa-bajnoki selejtezőn, épp ő szerezte az első gólt). Sajnos beigazolódtak azok a félelmek, miszerint a visszavágón sem tudja vállalni a játékot az épp Törökországban, a Galatasaraynál légióskodó Sallai Roland, az ő posztján az első meccsen Nagy Zsolt játszott, aki viszont öt sárga lap miatt az eltiltását tölti, így most Gazdag Dániel kapott lehetőséget Varga Barnabás mögött, Szoboszlai Dominik mellett. A szokásos 3–4–2–1-es rendszer volt ez, de gyakran állt át a csapat 4–2–3–1-es formációra, amelyben Fiola Attila, Willi Orbán, Dárdai Márton és Kerkez Milos alkotta a védőnégyest, és Bolla Bendegúz volt a jobbszélső támadó. Sőt, olykor 4–4–2-es felállás is kirajzolódott, olyankor Gazdag Dániel ment fel Varga Barnabás mellé. S a 4. percben majdnem összejött a vezetés: Szoboszlai Dominik ívelt középre a bal oldalról, a hosszún Gazdag Dániel levette a labdát, középre lőtte, ahol Varga Barnabás tette bele a lábát, de nem tudta irányítani, a kapu mellé pattant róla a labda.

A 10. percben némiképp szokatlan jelenet miatt állt a játék, bár az utóbbi időben lehetett már rá látni példát külföldön: akkor ment le a nap, és a muszlim böjtöt, a ramadánt tartó török játékosoknak a napfelkelte óta először adódott alkalmuk ételt magukhoz venni, erre kaptak pár perc lehetőséget.

Az első negyedóra a magyar válogatotté volt, a vendégek nem tudtak veszélyeztetni, pedig papíron erősödtek is a csütörtöki meccs óta, hiszen visszatérhetett Vincenzo Montella szövetségi kapitány csapatába Arda Güler, a Real Madrid sztárja. Igaz, a törököknek nem kellett feltétlenül kockázatot vállalniuk, ők játszhattak kivárásra. A 27. percben viszont kis híján sikerült egyet faragni a hátrányon, amikor Gazdag Dániel ziccerben tört kapura, sajnos olyan gólt akart rúgni, amilyet Wolverhamptonban szerzett az angolok elleni 4–0 során, de nyolcméteres finom emelését követően a kilépő Ugurcan Cakir kapus jobb kézzel stoppolta a labdát. A 29. percben pedig remekül megiramodott Szoboszlai, szinte már gólhelyzet volt, de az őt lerántó Ismail Yüksek csak sárga lapot kapott. A 24 méterről járó szabadrúgásból aztán a Liverpool ásza a léc tetejét találta el a labdával.

A következő percekben eldőlt a párharc két gyors török góllal: előbb tizenegyeshez jutottak a vendégek, miután Kerem Aktürkoglu passza után Fiola Attila buktatta Ismail Yükseket, Hakan Calhanoglu pedig kíméletlen ítéletvégrehajtónak bizonyult. S még magához sem tért a csapat a sokkból, amikor két perccel később Arda Güler nézte meg magának Dibusz Dénes kapujának jobb alsó sarkát, és oda is lőtte a labdát tíz méterről. Ahogy Isztambulban négy, most két perc alatt kapott a csapat két olyan ütést, amely földre vitte.

Abban a tudatban kellett lejátszani a második félidőt, hogy az A-ligában maradásra nincs reális esély, így akár még kísérletezésre is lehetőség nyílhat, bár az 52. percben Calhanoglu életerős lövése (Dibusz védett) jelezte, hogy a nagyobb különbségű vereséget sem feltétlenül érdemes kockáztatni. A második játékrész második fele nem tartogatott már sok izgalmat, jobbára a pálya közepén zajlottak az események, a játékosok a biztonsági passzokra törekedtek. A magyar csapatban nem volt meg az átütőerő, a törökök pedig nem törték össze magukat azért, hogy még jobban kiszolgálják a vendégszektorban helyet foglaló, kisszámú szurkolótáborukat. Ők már megkapták azt, amiért jöttek, a sztároknak pedig hosszú még az idény, többen még a Bajnokok Ligájában is érdekeltek. A meccs leült, a magyar szurkolótábor ettől függetlenül a lefújásig ugyanazzal a lelkesedéssel támogatta a csapatot, mint a kezdőrúgás pillanatában, pedig megszakadt a 2022 szeptembere óta tartó hazai veretlenségi sorozat is. Igazi okuk az ünneplésre a törököknek volt, akik először jutottak fel az A-ligába, de ezzel együtt még hátravolt a feketeleves, ugyanis a 90. percben újabb vendéggól született Abdülkerim Bardakci révén…

Két gyönyörű ciklust töltött el egymás után a Nemzetek Ligája A-ligájában, a legjobbak között a magyar válogatott, több emlékezetes mérkőzést játszva ott Európa legerősebb csapatai ellen, most egy szintet vissza kell lépnie, a folytatás a B-ligában jön majd. Előtte még következik egy sokkal fontosabb sorozat júniustól, a világbajnoki selejtező, immár arra kell fókuszálni. 0–3

További képek: Farkas Zsolt, mlsz.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

„A lélektanon dolgoznunk kell a következő időszakban. Isztambulban és itthon is két-két gólt kaptunk pár perc leforgása alatt. Ezt ki kell javítani a játékunkban, mert nem is emlékszem, hogy történt-e már ilyen korábban… Hiába kapunk gólt, nem állhatunk meg, mégis megtettük, ráadásul kétszer. Rá kell jönnünk, mi ennek igazából az oka” – kezdte értékelését Marco Rossi, aki beszélt a rengeteg elpuskázott lehetőségről is.

„Ami a helyzetkihasználást illeti, ezen a két meccsen bebizonyosodott, hogy hiába dolgozunk ki gyakorlatilag ziccereket, nem tudjuk őket kihasználni. Ki kell javítani, amit lehet, de van ebben balszerencse is. Ugyanakkor persze, ha kettővel kikapunk Isztambulban, hárommal itt, akkor nem lehet csak a balszerencsére fogni. Átmenetekből kaptunk gólokat ismét, amire fel voltunk készülve, mégis hibáztunk” – mondta, majd arra a kérdésre reagált, miért maradt ki mindkét meccsen a kezdőből Balogh Botond, s miért nem kapott kerettagságot Nagy Ádám.

„Úgy láttátok, hogy rosszul játszott ma este Fiola Attila? Kapott egy sárgát, ezért cseréltem le, de megcsinálta, amit kértem tőle. A válogatottban Fiola Attila mindig jó teljesítmény nyújt, így tette ezt ma és Isztambulban is. Tíz játékosunk az NB I-ből érkezik, azért jönnek, hogy kapjanak lehetőséget. Ami Nagy Ádámot illeti… Mindig kritikát kaptam, ha meghívtam a keretbe. Most nem hívtam meg, ezért kritizálnak. Nem a képességei miatt nem küldtem neki meghívót, hanem mert ugyan visszatért, de sokáig sérüléssel küzdött. Kulcsemberek hiányoztak ma nálunk, ami bizony bekéri az árát. Ha azt gondoljátok, van három-négy olyan játékos, akit csak úgy előhúzok a kalapból, amikor sérültjeink vannak, akkor nyugodtan üljetek ide a helyemre” – jegyezte meg válogatottunk szövetségi kapitánya, aki a debütálókról is beszélt, majd a taktikai utasításait és a kiesés tényét foglalta össze.

„Ami az újoncokat illeti: Dárdai Bence jól kezdett, de aztán elfáradt, kevésbé volt energikus. Hasonló pozitívumokat tudok elmondani Tóth Alexről, benne is van potenciál a jövőre nézve.”

„Ma este bizony volt olyan, hogy átálltunk négy védőre, próbálkoztunk ezzel is, többször belenyúltam a meccsbe. Minden felelősséget vállalok. Az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de mindent megtettünk, amit csak tudtunk, ami az erőnkből kitelt. Sok körülmény ellenünk szólt, ezek vezettek idáig, de ezek nem kifogások. Megpróbáltunk taktikailag mindent, ami lehetséges.”

„Sokan mondták, hogy ez nem fontos sorozat, amikor nagy győzelmeket arattunk benne. Most, hogy kiestünk, mégis fontos? Kiváló lehetőség volt, hogy az A-ligában szerepelhettünk, de a B-divízió is remek kihívás lesz. Nem tudtunk benn maradni, mert a török válogatott erősebb volt nálunk, ezt el kell ismernünk” – zárta a sajtótájékoztatót Rossi.

„Nagyon büszke vagyok a játékosaimra. Minden edzésen odatették magukat, követték az utasításaimat, remekül összekovácsolódtunk, s elértük a kitűzött célt: legyőztük Magyarországot, s feljutottunk az A-ligába!” – kezdte Vincenzo Montella.

„Az elmúlt másfél évben rengeteg sikert értünk el, elég ha csak az Európa-bajnokságról vagy erről a párharcról beszélünk. Épp ezért megérdemeljük, hogy Európa legjobb csapatai ellen lépjünk pályára, ezt pedig megtehetjük az A-ligában. Nagyon fiatal csapatunk van, de nagyon erős is, amely egyre jobb és jobb lesz” – értékelt a törökök olasz szövetségi kapitánya.

A második török gólt szerző Arda Gülerről elmondta: „Ő az egyik legfontosabb játékosunk, reménységünk, s ma is megmutatta, mekkora lehetőségek rejlenek benne, szenzációs futballista. Ugyanakkor más nevében nem szeretnék nyilatkozni arról, miért nem játszik a Real Madridban.”

„Ami az ellenfelet illeti, Marco Rossival hosszú ideje ismerjük egymást, nagyon jó munkát végez a magyar válogatott élén, ráadásul immár hét éve, most is remek volt a csapata ellen játszani, vele pedig kétszer is találkozni – mondta Montella, majd egy török újságíró kérdését illetően arra is reagált, hogy a magyar válogatott kapitánya a vereség után honfitársáénál hevesebb sajtótájékoztatót tartott: – Mi mediterrán vérmérsékletű emberként magas temperamentummal rendelkezünk, ezt meg kell érteniük, nincs ebben semmi meglepő.”

Tóth Alex:

Gülert és Montellát méltatták a török lapok; a magyar szurkolók is kaptak kritikát – lapszemle

Fanatik

A nemzeti csapat két perc alatt eldöntötte a magyarok elleni meccset – az isztambuli lap szerint az első félidő hajrájában gyors egymásutánban szerzett két gól megpecsételte Magyarország sorsát, s kiemelik az Arda Gülernek gólpasszt adó Oguz Aydint is, aki mindössze másodszor lépett pályára a török válogatottban.

Sabah

„Történelmi győzelem Budapesten!” – harsogja a Sabah sportrovata. S hogy miért történelmi? A török válogatott először jutott fel az NL A-ligájába. A lap megjegyzi, kulcspillanat volt az első félidőben Ugurcan Cakir védése Gazdag Dániel ziccerénél, ahogyan azt is, hogy a magyar játékosok nem viselték jól a vereséget, hiszen sokszor szabálytalankodtak.

SporX

A sportlap a szokásos összefoglaló mellett leírta, hogy a török ifjúsági és sportminiszter, Osman Askin Bak a helyszínen nézte meg Törökország A-ligába jutását, a lap emellett botrányosnak minősítette a magyar szurkolók viselkedését, amiért füttyszó hallatszott a török himnusz alatt.

FotoMac

A török portál egyik szakírója, Mustafa Culcu meccs utáni tudósításában arról értekezett, hogy a magyarok agresszíven kezdték a találkozót, és a csapat karmesterét, Arda Gülert kemény belépőkkel próbálták megfélemlíteni. Kiemelte azt is, hogy csak az első 20 percben nyolc szabálytalanság történt, s ezek közül hetet a magyarok követtek el. A portál másik szakírója, Zeki Uzundukuran pedig így fogalmazott: „Gyermekeink történelmet írtak a Puskás Arénában.” A portál valamennyi krónikása dicsérte továbbá a török szövetségi kapitány, Vincenzo Montella taktikáját.

Hürriyet

„A török válogatott 19 év után nyert idegenben Magyarország ellen!” – írta szalagcímében az egyik legismertebb török napilap, a Hürriyet. Emlékeztettek arra, hogy ezt megelőzően 2006. október 7-én tudtak győzni a törökök Magyarországon, azóta három találkozót is elveszítettek.

Milliyet

A másik neves török napilap Arda Güler teljesítményét emelte ki az egyik meccs utáni értekezésében. Mint írták, a törökök 20 éves karmestere játékával és góljával üzenetet küldött a Real Madrid vezetőedzőjének, Carlo Ancelottinak, hogy talán több játéklehetőséget érdemelne a spanyol együttesben.

Marca

A világ egyik legismertebb sportlapja, a madridi Marca is foglakozott a találkozóval, nem meglepő módon Arda Güler vonatkozásában. Úgy fogalmaztak, hogy a fiatal játékos volt a törökök gyöngyszeme a találkozón, s góljával „elhallgattatta a budapesti közönséget és kioltotta Magyarország reményeit a fordításra.”

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, valamint az UEFA hivatalos honlapja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111101001ejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+5′
    ÖSSZEFOGLALÓ, FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    90+5′
    Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

    90+4′
    VÉGE
    Vége a mérkőzésnek! A magyar válogatott 3–0-ra kikapott, így a párharcot a törökök 6–1-es összesítéssel megnyerték. Mi kiestünk a B-ligába, a törökök jönnek a helyünkre a legmagasabb divízióba.

    90+4′
    Bolla jobb oldali beadása után a hosszún Kerkez Akaydinba lőtt.

    90′
    3 perc a ráadás.

    90′
    ÚJABB TÖRÖK GÓL… Egy kis szöglet után Yilmaz adott be balról az alapvonal közeléből, a hosszún pedig Bardakci 5 méterről teljesen üresen fejelhetett – a bal alsóba bólintott! 0–3

    87′
    Sárga lap
    A kispadon Szalai Ádám kapott sárgát reklamálásért.

    82′
    CSERE
    Az utolsó török változtatás: Yildiz helyett Akcicek a pályán.

    76′
    VAR
    NINCS TIZENEGYES – LES MIATT. Szalai indította Csobothot, aki megtolta a labdát Müldür mellett, majd elesett a tizenhatoson belül, és a játékvezető hiába ítélt elsőre tizenegyest, rögtön mutatta az asszisztens, hogy les volt. Ezt utólag a VAR is megerősítette.

    74′
    CSERE
    Az utolsó magyar csere: Vécseit váltotta Csoboth.

    72′
    Sárga lap
    Páros sárga: Bardakci borította fel Vargát, ami után a két játékos kakaskodni kezdett, így mindkettőnek felmutatta a lapot a játékvezető.

    71′
    CSERE
    Aydin helyett jött Gül a vendégeknél.

    64′
    CSERE
    És lement Aktürkoglu is, Yilmaz váltotta.

    64′
    CSERE
    A törökök is cseréltek, Güler helyén Kahveci.

    60′
    CSERE
    Illetve Dárdai Márton helyére érkezett Szalai Attila.

    60′
    CSERE
    Kettős csere a magyar csapatnál: Gazdag lejött, Tóth Alex debütál.

    59′
    Sárga lap
    Orbán pakolt oda hátulról Aydinnak, ezért utólag sárgát kapott.

    56′
    Veszélyes helyzet
    Jó lövés! Kerkez adott be a bal oldalról, Bardakci felfejelte a levegőbe a labdát, amely lehullott, Nego pedig 10 méterről kapásból középre bombázott, Cakir kiütötte!

    53′
    Calhanoglu lőtt 18 méterről középre, Dibusz magabiztosan fogta.

    52′
    Sárga lap
    Dárdai Márton csúszott rá feleslegesen Gülerre, meg is kapta a sárgát érte.

    50′
    Aktürkoglu lövését blokkolta Orbán.

    46′
    CSERE
    A törökök is változtattak, Yüksek helyett Özcan folytatja.

    46′
    CSERE
    Valamint Dárdai Bencét váltotta Nikitscher.

    46′
    CSERE
    Kettőt cseréltünk a szünetben: Fiola helyén Nego.

    46′
    Második félidő
    Folytatódott a mérkőzés!

    46′
    A törökök két gólja ide kattintva tekinthető meg.

    46′
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    45+4′
    Szünet
    Vége az első félidőnek! Kétgólos hátrányban vagyunk a szünetben…

    45′
    4 perc a ráadás.

    43′
    Sárga lap
    Aktürkoglu kapott sárgát, miután rácsúszott Vécsei lábára.

    42′
    Ezt megúsztuk! Aktürkoglu tekert 20 méterről a bal kapufa mellé!

    41′
    Veszélyes helyzet
    Kimaradt! Bolla adott be jobbról, Varga érkezett az ötösön, belepöckölt, de nem találta el a kaput!

    39′
    OTT A MÁSODIK… Aktürkoglu tette ki jobbra a labdát, Aydin adott középre a hosszúról, Güler pedig 10 méterről a jobb alsóba lőtt! 0–2

    37′
    BENT VAN… Calhanoglu állt oda a labda mögé, laposan a bal alsóba lőtt, Dibusz jobbra ment, nem volt esélye! 0–1

    36′
    Veszélyes helyzet
    TIZENEGYEST KAPNAK A TÖRÖKÖK! Fiola buktatta Yükseket, teljesen jogos a büntető, és még örülhetünk, hogy a magyar csapat védője nem kapta meg a második sárga lapját!

    35′
    Veszélyes helyzet
    Dibusz! Güler lőtt 20 méterről laposan, a magyar válogatott kapusa kitolta a bal alsó elől a labdát! A játékvezető nem látta, hogy Dibusz beleért, így kirúgással jöttünk.

    33′

    Szoboszlai Dominik (középen) eddig kapufáig jutott (Fotó: Árvai Károly)

    31′
    Veszélyes helyzet
    KAPUFA! Szoboszlai végezte el a szabadrúgást 25 méterről, a labda a jobb felsőnél a lécen megcsúszva szállt a kapu fölé!

    30′
    Sárga lap
    Szoboszlai meglódult, Yüksek visszahúzta egy sárga lap árán! Ígéretes támadást akadályozott meg.

    27′
    Veszélyes helyzet
    ZICCER! Orbán ugratta ki Gazdagot, aki szembe került a kapussal, megpróbálta átlöbbölni felette a labdát, ám Cakir jobb kezében elakadt!

    27′
    Szoboszlai játszott össze Vargával, majd indította Bollát, akinek a lövésébe belelépett Elmali.

    22′
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    21′
    Sárga lap
    Fiola besárgult, miután hátulról fellökte Yildizt – és ez nem az első faultja volt.

    17′
    Kerkez szabálytalankodott, majd Szoboszlai és Güler került szóváltásba, a játékvezető elbeszélkedett mindkét játékossal.

    16′
    Szoboszlai indult meg egy jó csellel Aktürkoglut becsapva, majd 17 méterről a jobb alsó mellé lőtt néhány méterrel.

    14′
    Fiola pakolt oda Yildiznek, szerencsére lapot nem kapott érte.

    14′
    A kezdeti magyar nyomás után most inkább a törököknél a labda, de hátul járatják.

    11′
    Egy perc szünet után folytatódott a játék.

    10′
    Rövid ivószünet, a ramadán miatt a törökök magukhoz vettek egy kis elemózsiát. A mieink is kihasználták persze a pihenőt, gyorsan frissítettek.

    8′
    Ezzel az élőképpel készültek a magyar szurkolók.

    Fotó: Árvai Károly

    4′
    Veszélyes helyzet
    Helyzet! Szoboszlai ívelt középre a bal oldalról, a hosszún Gazdag üresen levette a labdát, középre lőtte, ahol Varga tette bele a lábát, de nem tudta irányítani, a kapu mellé pattant róla a labda.

    1′
    Meccs indítása
    Elkezdődött a mérkőzés! A törökök indították útjára a labdát, akik fehér szerelést viselnek, míg a mieink meggypiros mezükben játszanak.

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    Pár perc múlva kezdünk. Fantomas is ott van a lelátón, további 60 ezer magyar szurkolóval együtt.

    Fotó: Árvai Károly

    Sallai Roland egyelőre a padon, azt egyelőre nem tudni, milyen állapotban van, bedobja-e majd Marco Rossi csereként. Botka Endre viszont nincs ott a keretben ezúttal.

    Fotó: Koncz Márton

    A magyar válogatott 2022. szeptember 26. óta nem kapott ki hazai pályán, immár 13 meccse veretlen otthon. Akkor az olaszok tudtak 2–0-ra nyerni a Puskás Arénában.

    A találkozót az a Felix Zwayer vezeti, akit korábban kenőpénz elfogadásáért fél évre felfüggesztettek. Bővebben itt.

    A mieinknél Schäfer András és Nagy Zsolt eltiltott, a törököknél Orkun Kökçü nem léphet pályára a sárga lapjai miatt.

    A törökök kezdőcsapata: a Real Madridban játszó Arda Güler is ott lesz a pályán.

    Dárdai Bence debütál a magyar csapatban, bekerült Vécsei Bálint és Gazdag Dániel is – olvasóink kezdőcsapata négy helyen tér el attól, mint amit Marco Rossi szövetségi kapitány felküld majd a pályára.

    OLVASÓINK KEZDŐCSAPATA TÖRÖKORSZÁG ELLEN
    Gulácsi Péter (3971, 67.7%) – Balogh Botond (2819, 48%), Willi Orbán (5725, 97.6%), Dárdai Márton (4889, 83.3%) – Bolla Bendegúz (3092, 52.7%), Dárdai Bence (3537, 60.3%), Nikitscher Tamás (3632, 61.9%), Kerkez Milos (5577, 95%) – Szoboszlai Dominik (5719, 97.5%), Sallai Roland (5319, 90.6%) – Varga Barnabás (5251, 89.5%)

    A törökök nem készülnek külön Szoboszlai Dominikra – Vincenzo Montella mellett Ismail Yüksek válaszolt az újságírói kérdésekre a találkozó előtti sajtótájékoztatón.

    Marco Rossi és Vécsei Bálint mérkőzés előtti gondolatait ide kattintva lehet elolvasni.

    Az első mérkőzésen 3–1-es vereséget szenvedett a magyar csapat, innen kellene fordítani az A-liga-tagság megőrzéséért.

    Köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdődik a Magyarország–Törökország visszavágó (Tv: M4 Sport) a Nemzetek Ligája osztályozójában!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK