2025.VIII.31. DVSC – Ferencváros: 0-3
Ez sima volt – a Ferencváros három góllal győzött Debrecenben
Varga Barnabás duplázott, a bajnokságot remekül kezdő Loki a címvédő dolgát már nem tudta megnehezíteni.
A labdarúgó NB I 6. fordulójának vasárnapi záró mérkőzésén a címvédő Ferencváros simán, 3–0-ra győzött a Debrecen vendégeként.
Nyilatkozatok:
Robbie Keane: — Ugyan megnyertük a meccset a Qarabag ellen, mindenki kiválóan teljesített, de kiestünk egy góllal, viszont a hozzáállás az kiváló volt. Természetesen ettől még csalódottak vagyunk, hogy nem éltünk a lehetőséggel, hiszen minden játékos, illetve edző a legmagasabb szinten akar teljesíteni. Gyorsan át kell állítanunk a fókuszt, vasárnap egy olyan csapat ellen játszunk a bajnokságban, amely az előző idényben a kiesés ellen küzdött, most pedig a tabella elején van. Tavaly kemény meccset vívtunk ellenük, ez most is így lesz, de biztos vagyok benne, hogy a srácok készen állnak erre.
A mérkőzés:
DVSC — Ferencváros: 0-3 (0-2)
Debrecen, Nagyerdei stadion, 20:00. 10.674 néző.
Vezette: Rúsz Márton (asszisztensek: Albert, Vígh-Tarsonyi; Videóbíró: Pintér Csaba; VAR asszisztens: Becséri; VAR operátor: Szőts; tartalékjv.: Kovács I.)
DVSC: Varga Á. — Mejías, Lang, Hofmann (Vajda B., 46.), Kulbachuk — Szűcs T. (Cibla, 85.), Batik — Szécsi M. (Gordic, 71.), Dzsudzsák (Djokic, 71.), Kocsis D. — Bárány (Sissoko, 85.)
kispad: Pálfi, Komáromi, Szuhodovszki, Lopez de la Manzanara, Youga, Tercza, Bermejo
vezetőedző: Sergio Navarro
Ferencváros: Dibusz — Gartenmann, Raemaekers, Szalai G. — Cadu (Makreckis, 85.), Keita (Levi, 70.), Tóth A. (Ötvös, 70.), Kanichowsky, Nagy B. (O’Dowda, 85.) — Pesic (Gruber, 57.), Varga B.
kispad: Gróf, Arzani, Zachariassen, Botka, Cissé, Madarász, Joseph
vezetőedző: Robbie Keane
Gól: Varga B. (14., 40.), Gruber (88.)
Sárga lap: Szűcs T. (46.), Szécsi M. (69.), Lang (78.) illetve —
A vártnál eredményesebben kezdte a bajnokságot a DVSC, nem csoda, hogy a városban, ahol a kétezres évek első másfél évtizedében hét bajnoki címet ünnepelhettek a szurkolók, újra kitört a futball-láz. A Ferencváros érkezése előtt napokig téma volt a mérkőzés, régen voltak annyian a Nagyerdei Stadionban NB I-es meccsen, mint ezen a vasárnap estén.
Miközben az időjárás-jelentéseket böngésztük – Kecskeméten vihar miatt szakadt félbe a Honvéd elleni másodosztályú találkozó –, a Fradi bejelentette a nigériai Bamidele Yusuf érkezését. A Vojvodinától szerződtetett 24 éves támadó az Európa-ligában nagy segítségére lehet a magyar bajnoknak, a debreceni bajnokit azonban természetesen még csak a televízión követte.
A Debrecen összeállítását böngészve úgy tűnt, hogy a Loki három belső védővel áll fel a Ferencváros ellen, ám a pályán kiderült, hogy Josua Meíjas a védelem jobb oldalán szerepel majd. A vendégeknél az volt a legfontosabb kérdés, hogy a hétközi, azerbajdzsáni túra és persze a Qarabag elleni Bajnokok Ligája-rájátszás visszavágója mennyit vett ki a csapatból. Az biztos, hogy a fővárosiak figyeltek arra, nehogy úgy járjanak, mint a két együttes decemberi debreceni bajnokiján: a DVSC 5–4-re verte meg a toronymagas esélyes Fradit, s azon a meccsen Bárány Donát a 17. percben már a harmadik gólját szerezte.
Nos, ezúttal a 17. percig nem lépte át háromszor a felezővonalat a házigazda, a Ferencváros ugyanis bekezdett. Alekszandar Pesics ziccerben keresett a jobbnál is jobb lehetőséget, majd a szerb csatár fejesénél Varga Ádám védett, Gabi Kanikovszki lövésénél pedig a kapufa mentette meg a hazaiakat. Aztán a 14. percben Tóth Alex szöglete után Varga Barnabás fejelt, s ekkor már a kapufa és Varga Ádám sem segíthetett.
Továbbra is nyomasztó fölényben futballozott a Fradi, s újabb gólt is szerzett, ám Cadu megmozdulásánál Pesics lesen volt, ezért a VAR-vizsgálat után érvénytelenítették a gólt. Ez sem szegte a vendégek játékkedvét, nem sokkal a szünet előtt Nagy Barnabás beadására érkezett Varga Barnabás, és nem hibázott. Sakk-matt helyzet volt, s maga a könnyedség, ahogyan a Ferencváros eljutott a ziccerig, jól jellemezte az első játékrészben történteket.
A szünetben Sergio Navarro változtatott, Maximilan Hofmann nem folytatta, helyére Vajda Botond érkezett, Mejías húzódott be középre, és Szécsi Márk lett a jobbhátvéd. Ennél is fontosabb, hogy a debreceniek spanyol mesterének sikerült feltüzelni játékosait, a piros-fehérek ugyanis néhány perc leforgása alatt több veszélyt jelentettek a vendégek kapujára, mint a komplett első félidőben. Sőt, a 49. percben Kocsis Dominik középére passzolt labdájából Bárány Donát be is talált, de a VAR-szobában lest láttak, így maradt a kétgólos ferencvárosi előny.
Jót tett a mérkőzésnek, hogy a DVSC feladta első félidei játékát és bátran ment előre. Helyzetekig eljutott a hazai együttes, a szépítés azonban nem jött össze. Sőt a 88. percben a csereként pályára lépő Gruber Zsombor lőtte ki a bal alsó sarkot. Így Ferencváros 3–0-ra nyert Debrecenben, s ezzel megelőzte a piros-fehéreket.
További képek: Farkas Zsolt, fradi.hu, nso.hu, Sportfotók
Nyilatkozatok:
Sergio NAVARRO, a DVSC vezetőedzője
– A felcsúti bravúr után ezúttal pont nélkül maradtak. Csalódott?
– Sajnálom a vereséget, hiszen sokat készültünk erre a mérkőzésre. Az első félidőt uralta a Ferencváros, szünet után aztán megmutattuk igazi önmagunkat. Akadtak helyzeteink, lőttünk egy gólt, amelyet sajnos visszavontak.
– Miben látja az okát, hogy ilyen nagy különbség volt a két félidőben mutatott csapatteljesítmény között?
– Sokszor előfordul, hogy nem tudunk magyarázatot találni a történésekre, ez is ilyen eset.
– A hat meccsen szerzett tíz ponttal elégedett?
– Örülünk a tíz pontnak, ezt nem volt könnyű összegyűjteni. Szeretnénk minden meccset megnyerni, ennek szellemében dolgozunk.
Robbie KEANE, a Ferencváros vezetőedzője
– Elégedett csapata teljesítményével?
– Az első félidő rendben volt, uraltuk a meccset, ezt szerettem volna látni a folytatásban is, ami aztán nem sikerült. De ez nem is csoda, amilyen hét áll mögöttünk.
– Sokan arra számítottak, hogy az utazás és a BL-selejtező után fáradt lesz együttese. Ehhez képest pazar első félidőt produkáltak.
– A felkészülés során jó munkát végeztünk, tudtam, hogy fittek lesznek a srácok.
– Válogatott szünet következik, Írország Magyarországot fogadja a vb-selejtezőben. Mire számít ezen a találkozón?
– Jó meccsre, mert két hasonló képességű csapat csap össze. A legjobbakat kívánom az összes futballistámnak, aki a magyar együttesben játszik, de természetesen nem hazám válogatottja, Írország ellen…
(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a DVSC hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)







51 éve köteleztem el magam a Fradi mellett, sok edzői nyilatkozatot olvastam az elmúlt időben, de ilyen zavaros, önellentmondásos hablatyolásra nem emlékszem. Ez bőven túlmegy saját mottómon „Csak egy meccset játszottak, de annyi meccsemlék van, ahányan látták”.
Összefoglalók:
https://www.youtube.com/watch?v=PFJIZlYHWMs
PERCRŐL PERCRE
90+4′
VÉGE
VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS! A Debrecen nem tudta szorossá tenni a találkozót, a Ferencváros megérdemelten, simán nyert három góllal a Nagyerdei Stadionban. Köszönjük a figyelmet!
A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJÁT ITT OLVASHATJA!
90+3′
A beívelést kifejelte Raemaekers, majd még a Ferencváros kontrázhatott, de Gruber elpasszolta magát.
90+2′
Kocsis még elvégezhet egy szabadrúgást.
90′
Három perc lesz a hosszabbítás.
89′
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
88′
A csereként beállt játékos megkapta a labdát, tolt rajta kettőt, majd húsz méterről, majdnem középről a kapu bal alsó sarkába lőtt. 0–3
87′
GÓL
GÓÓÓL! GRUBER SZERZI A FERENCVÁROS HARMADIK GÓLJÁT!
86′
Veszélyes helyzet
Majdnem ott a harmadik! Raemaekers keveredett a debreceni kapu elé, a közeli lövését nagy bravúrral védte Varga.
85′
CSERE
Sissoko pedig Bárány helyett.
85′
CSERE
A Debrecennél Cibla jön Szűcs helyett.
84′
CSERE
Nagy helyett pedig O’Dowda érkezik.
84′
CSERE
Cadu helyett Makreckis folytatja a Ferencvárosnál.
82′
Robbie Keane megcsúszott, majd a földre került az első félidőben (Fotó: Czinege Melinda)
81′
Veszélyes helyzet
Gruber indult meg üresen a bal oldalon, a középen érkező Vargát kereste passzával, Lang azonban lefülelte az átadást. Nagy mentés volt.
80′
Fotó: Czinege Melinda
80′
A második félidő sokkal kiegyenlítettebb, mint volt az első. A Debrecen többet támad, a Ferencváros pedig úgy tűnik, már nem igazán erőlteti, és leginkább már a meccs végét várja.
79′
Sárga lap
Lang is besárgul, miután belenyúlt Varga arcába.
77′
Djokic máris helyzetbe került, 15 méterről, pont szembe a kapuval lőhetett, de nem volt benne elég erő – inkább egy gyenge emelés lett belőle, így Dibusz gond nélkül védett.
75′
10 ezer 674 néző a Nagyerdei Stadionban – jelenti be a hangosbemondó.
73′
Veszélyes helyzet
Debreceni lehetőség! Szűcs lőtt 11 méterről futtából, pont középre ment a labda, Dibusznak kellett védenie.
71′
CSERE
Gordic pedig Szécsit váltja.
71′
CSERE
Kettős csere a hazaiaknál is: Dzsudzsák helyett Djokic jön.
70′
CSERE
Tóthot pedig Ötvös váltja.
70′
CSERE
Keita helyett Levi a pályán a Ferencvárosnál.
68′
Sárga lap
Szécsi húzza vissza Nagyot, villan a sárga.
66′
Kanikovszki balról a kapu felé ívelt, de Varga kilépett a kapujából és kiütötte a labdát.
65′
Gruber osztott ki egy kötényt Mejíasnak, aki aztán szabálytalankodott. Veszélyes helyről rúghat szabadrúgást a Ferencváros.
61′
Kanikovszki elszánta magát egy távoli lövésre, a labda lepattant Lang lábáról.
58′
Mejías rúgott egy nagyot Szalaiba, megússza sárga nélkül.
57′
CSERE
Pesics helyett Gruber a pályán a Ferencvárosnál.
52′
VAR
De ezt is videózzák, és ezt sem adják meg! Kocsis lesen volt a gól előtt.
50′
Kocsis maradt üresen a bal szélen, aki okosan visszajátszotta a labdát, a középen üresen érkező Bárány pedig 11 méterről könnyedén lőtt a hosszú alsóba.
49′
GÓÓÓL! SZÉPÍT A DEBRECEN BÁRÁNY RÉVÉN!
46′
CSERE
Egyet cserélt a szünetben a Debrecen, Vajda Botond érkezett Hofmann helyett.
46′
ELKEZDŐDÖTT A MÁSODIK FÉLIDŐ!
46′
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
45+4′
Szünet
VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ! Minden megerőltetés nélkül két góllal vezet a Ferencváros a szünetben.
45+3′
Szép labdakihozatal végén Kocsis passzolt Batikhoz, aki a tizenhatoson kívülről lőtt, de rosszul találta el a labdát, amely így elgurult Dibusz kapuja mellett.
45′
Három perc lesz a ráadás az első félidőben.
40′
Nagy bal oldalról középre passzolt, ahol egyedül érkezett Varga, aki tíz méterről jobbal a kapuba belsőzött. 0–2
40′
GÓL
OTT A MÁSODIK FERENCVÁROSI GÓL! VARGA BARNABÁS! ÉS EZT MÁR MEGADJÁK…
39′
Bárány vagy 28 méterről megpróbálta, kellemetlenül tartott a labda a rövid alsó felé, Dibusznak kellett védenie.
38′
Pesics készítette le mellel a labdát Kanikovszkinak, aki 15 méterről egyből lőtt – fölé.
37′
Tóth most a jobb oldalról végzett el egy szögletet, ezt kifejelték a debreceni védők. De folyamatosan a vendégek birtokolják a labdát.
34′
Keita ugratta ki Vargát, aki azonban túl hosszan vette át a labdát, és a passz pillanatában már lesen is állt.
31′
Egyértelműen a Ferencváros irányítja a meccset, a Debrecennek eddig momentuma sem nagyon volt.
27′
VAR
ÉRVÉNYTELEN A GÓL! Pesics minimális lesen állt Cadu gólja előtt.
26′
VAR
De vizsgálja a VAR, mert Pesics lehet lesen volt a gól előtt.
25′
GÓÓÓL! CADU NÖVELI KÉTGÓLOSRA A FERENCVÁROS ELŐNYÉT!
23′
Veszélyes helyzet
A másik oldalon Varga munkában! Tóth készítette le a labdát Cadúnak, akinek az élesen belőtt labdáját kellett kiütnie a debreceni kapusnak.
21′
Szécsi majdnem lekapta a levegőből Dzsudzsák hosszú indítását, de végül Dibuszé lett a labda.
19′
A Ferencváros vendégként még veretlen, hiszen az MTK otthonában elért 1–1 után 4–1-re nyert Nyíregyházán. Idegenbeli bajnoki mérkőzésen legutóbb február 9-én a Puskás Akadémiától kapott ki (0–1), azóta 7-szer győzött és 2-szer ikszelt.
15′
Tóth Alex bal oldali szögletére Varga Barnabás érkezett a rövid oldalon, a csúsztatott labda a felső léc, és Varga Ádám kapus érintésével vágódott a hazaiak kapujába. 0–1
14′
GÓL
GÓÓÓL! VEZET A FERENCVÁROS! VARGA BARNABÁS TALÁL A DEBRECEN KAPUJÁBA.
13′
Veszélyes helyzet
Újabb nagy ferencvárosi lehetőség! Kanikovszki kapáslövésénél a kapufa segítette ki a Debrecent, majd Pesics fejesét Varga Ádám tolta ki a léc alól.
13′
A DVSC hazai teljesítménye eddig felemás: előbb elsősorban az éppen az FTC-től kölcsönkapott kapusa, Varga Ádám védéseinek köszönhetően 1–0-ra megverte az MTK-t, majd egy 90. percben bekapott góllal 2–1-re alulmaradt a Nyíregyházával szemben, pedig 1–0-ra még vezetett.
10′
Veszélyes helyzet
Pesics került teljesen tiszta helyzetbe, hat méterről lőhetett volna, de helyette Varga Barnabást kereste egy passzal, Mejías azonban becsúszva nagyot mentett.
9′
Batik futtatta meg jó alaposan Dzsudzsákot, aki azonban már nem tudta a pályán belül tartani a labdát.
7′
A DVSC otthonában 53-szor találkoztak és a piros-fehérek lényegesen jobban állnak: 25-ször született hazai diadal, 15-ször nyert az FTC, a döntetlenek száma 13. Debrecenben az előző 7 bajnokijukon egyszer sem ikszeltek: 3-szor győzött a Loki, 4-szer a Ferencváros, legutóbb márciusban Alekszandar Pesics góljával 1–0-ra.
5′
Nagy Barnabás bal oldalról, Mejías szorításában próbálta beívelni a labdát, de lecsúszott a lábáról.
3′
Dzsudzsák a félpálya közeléből, jobb oldalról ívelt be egy szabadrúgást, Tóth Alex kifejelte a labdát.
2′
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
Meccs indítása
ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!
Zöld-fehér csíkos felsőben, fehér nadrágban játszik a Ferencváros, tiszta pirosban a Debrecen.
A mérkőzés játékvezetője Rúsz Márton, a két partjelző Albert István és Vígh-Tarsonyi Gergő. A videónál Pintér Csaba, a tartalék játékvezető Kovács Imre.
A két csapat tavaly decemberi debreceni meccse igencsak emlékezetesre, sőt, feledhetetlenre sikeredett:
Az FTC 2 elvesztett tétmeccs után szerdán ugyan 3–2-re nyerni tudott a Bajnokok Ligája rájátszásának visszavágóján a Qarabag otthonában, ám így sem jutott tovább, és az Európa-liga alapszakaszában folytatja. A 4 bajnoki fellépése alatt már 5 pontot hullajtott el (2 győzelem, 1 iksz, 1 vereség).
Az előző idényben 4–4 pontot gyűjtöttek egymás ellen, az NB I-es párharcuk előző 10 meccséből pedig 6-ot nyertek meg a ferencvárosiak és csak kettőt a debreceniek. 2023 májusában a Groupama Arénában úgy győztek 3–1-re Dzsudzsák Balázsék, hogy a zöld-fehéreknek már a kezdéskor biztos volt a bajnoki címük, majd tavaly decemberben Debrecenben emlékezetes meccsen Bárány Donát klasszikus mesterhármasával, valamint Brandon Domingues duplájával 5–4-re nyert a Szalai Gábor kiállítása miatt a 31. perctől emberelőnyben játszó Loki. A francia légiós a Loki játékosaként 7 tétmeccsen összesen 3 gólt szerzett és 3 gólpasszt adott az FTC ellen, mielőtt nyáron a spanyol Oviedóhoz szerződött.
Először 1943-ban találkoztak az élvonalban, azóta 108-szor mérték össze erejüket és az örökmérleg jelentős ferencvárosi fölényt mutat: 30 Loki-győzelem, 27 döntetlen, 51 FTC-siker. (Ebben az 1944–1945-ös félbeszakadt bajnokságban 2:1-es hazai győzelemmel végződő debreceni bajnoki is benne van).
Rangadóval zárul az NB I 6. fordulója: perceken belül kezdődik a Nagyerdei Stadionban a bajnokságot remekül kezdő Debrecen és a címvédő Ferencváros összecsapása. Tartsanak velünk online közvetítésünkben!
Üdvözöljük kedves olvasóinkat!