Simon Tibor

Simon Tibor

Serdülőként a Pénzügyőrben, ifistaként a KSI-ben nevelkedett, aztán próbajátékra jelentkezett a Fradinál, de elutasí­tották, í­gy Ferencváros helyett Zugló következett: rövid ideig a BVSC játékosa volt.

Saját bevallása szerint sem volt „istenáldotta tehetség”, de futni, focizni és nyerni nagyon szeretett és az sem zavarta, ha mérkőzésről-mérkőzésre más poszton kap játéklehetőséget, a lényeg a játék volt, lehetőleg zöld-fehérben.

1985 (más források szerint egy évvel korábban) elején újra bejelentkezett a Fradinál, végül Vincze Géza „igazolta” le a junior-csapathoz (1985. február 20-án lett a klub igazolt-, de csak 1987 februárjától lett szerződtetett játékosa).

Először Dalnoki Jenő kezei alatt, ’85 nyarán került az első csapat közelébe, augusztusban játszott először az „egyben”, novemberben az NB I-ben is bemutatkozott.

Ahogy a kezdetekben sem ment minden simán, úgy a folytatás is nehézkes volt: 1988 áprilisáig mindössze 6 bajnokin és 4 kupameccsen kapott szerepet… jellemzően Mucha József csapatában, a juniorok közt szerepelt, időközben katonaidejét is letöltötte.

1988. április 2-től lett alapembere a Fradinak, rendszerint jobbhátvédként, néha beállósként volt a kezdőcsapat tagja. A tavaszi idény végén már az előkelő 4. helyre került Rákosi Gyula „osztályozókönyvébe”.

Az 1988/89-es idényben a bajnokság legjobbjai közt végzett a játékos-rangsorban. Boskovics Jenő í­rta róla a Labdarúgásban: „Az év kellemes meglepetései közé tartozik. Amikor a játékát nézzük, a megalkuvást nem ismerő, gyors, energikus, munkabí­ró, kemény nyugati védők jutnak az eszünkbe. Hasonlí­t rájuk annyiban is, hogy a mai úgynevezett oldaljátéknak megfelelően nemcsak védekezik, hanem van ereje és elképzelése is ahhoz, hogy felfusson és a támadójátékban is aktí­v, sikeres szerepet vállaljon. Fejlődnie szükséges a kombinatí­v játékban, javulásra szorul rúgótechnikája, fejjátéka is, feltétlenül higgadtabbá kellene válni bizonyos esetekben. Hasznára válik, ha nem mindig technikai megoldásokon töri a fejét… „

’89 őszén ismét a Fradi legjobbjai között végzett Rákosi „osztálynaplójában”, teljesí­tményére Bicskei Bertalan szövetségi kapitány is felfigyelt és Spanyolország ellen már a cí­meres mezt is magára öltötte Sevillában. 1995-ig tizenhat alkalommal lépett pályára a válogatottban: Bicskei Bertalan után Mészöly Kálmán, Glázer Róbert, Jenei Imre, Puskás Ferenc és Verebes József egyaránt küldött neki meghí­vót. A kapitányok közül Jenei Imrénél számí­tott elsősorban alapembernek, az erdélyi szakember irányí­tása alatt hét válogatott mérkőzésen szerepelt 1992-ben.

1990 novemberétől 10 hónapon át egyetlen válogatottbeli tétmeccsen lépett pályára. Aztán a következő idényben már egyszer sem hiányzott: Lipcseivel és Telekkel a bajnokcsapat minden meccsén pályán volt.

1992 és 1996 között háromszor volt bajnok-, kupagyőztes-, és Szuperkupa-győztes csapat tagja. A Bajnokok Ligája selejtező- ill. csoportkörében négyszer lépett pályára. A BL-ből a Grasshoppers elleni idegenbeli 3-0-s siker a legemlékezetesebb mérkőzése: Simi törött karral, gipsszel, fáslival futballozta végig – hiba nélkül – a kilencven percet.

1996 tavaszán már csak hat bajnokin volt a csapat tagja, utolsó tétmeccsét ’96 augusztusában játszotta Novák Dezső csapatában, 1997 januárban még egyszer pályára lépett Varga Zoltán kezei alatt.

1997 tavaszán a BVSC-ben rúgta tovább a labdát, majd Nyilasi visszatérésével Simi is visszakerült az Üllői útra. A régi sikerek már elmaradtak: mindössze hét tétmeccsen lépett pályára 1998-ban.

1999 tavaszán már Marijan Vlak mellett dolgozott pályaedzőként. Később a BVSC, majd a REAC játékos-edzője lett. A Sopron kispadján mutatkozott be az élvonalban, mindössze kilenc mérkőzésen vezette csapatát.

Harminchét évesen brutális, halálos támadás érte.

Klubjai (játékosként): Pénzügyőr (1974-77), KSI (1978-84), BVSC (1984), FTC (1985-97: 188 bajnoki / 2 gól), BVSC (1997: 10 bajnoki), FTC (1997-98: 6 bajnoki), BVSC (1999-2001), REAC (2001)
Válogatott: 1989-95: 16 mérkőzés
edzőként: FTC (1999), BVSC (1999-2001), REAC (2001), Sopron (2001/02: 9 bajnoki)

*

„Nem ő volt minden idők legjobb ferencvárosi labdarúgója, de az egyik legfontosabb, az biztos” – mondta róla Nyilasi Tibor.

„Olyan játékos volt, akire mindig lehetett számí­tani, nem ismert elveszett labdát. Mindig magával tudta ragadni a többieket, és ezzel nagyon sokat segí­tett edzőinek is. Róla soha nem lehetett azt mondani, hogy rosszul játszott, mert, ha nem is volt jó passzban, lelkesedése mindig kisegí­tette, és mindig megoldotta a feladatát” – emlékezett rá Novák Dezső.

15 hozzászólás a(z) Simon Tibor bejegyzéshez

  • Mennyire hiányzik! Manapság tudhatjuk csak igazán…

  • Az utolsó IGAZI, í­zig-vérig FRADISTÁK egyike volt … sajnálom, hogy Varga Zolival nem jöttek ki … de ma már egyiküket sem tudjuk megkérdezni … 😥

  • Már akkor sem voltam mai csirke (kakas), de, amikor egy választás kellő közepén bemondta a hí­radó, hogy életveszélyes sérülést szenvedett Simon Tibor, az FTC volt labdarúgója … majdnem elsí­rtam magam … csak sok kolléganő volt körülöttem … Isten nyugosztaljon, Simi, „svájci bank”!!! Ha még emlékeztek a feliratra … ? Simi … 😥

    • A felüljáró egyik pillérén volt,ahogy a Ferencvárosnak is.

      Nyugodj békében!

      Mindig nézem a youtube-on feltett interjúkat Róla.
      A mai és vissza lehet menni nyugodtam min. 10 évet.játékosok nem nyilatkoznak még hasonlókat sem,,mert fogalmuk nincsen mi az a FERENCVÁROS!

      Ő TUDTA!

  • Isten nyugosztaljon SIMI!

  • Kettős érzésem van.
    Megható,mert ma lett a Kisfiam első osztályos ill szomorú ,mert tiszteltünket,elismerésünket már csak szavakban a temetőben,vagy társaságban mondhatjuk el, személyesen már 13 éve nem.Kegyetlen az élet.

    Örökké velünk maradsz.!!!!

  • 13 év.Amí­g ez az oldal létezik vagy amí­g élek mindig í­rok,mert sok 30-as évei elején járóknak Te voltál/Vagy a példakép a FERENCVÁROS.

    Ezek a patkányok sajnos fizikailag kivégezek ,de Számunkra mindig velünk vagy!!!

    Nyugodj békében.

  • Sajnos tegnap nem tudtam í­rni.
    TE VAGY/VOLTÁL nekem Nekünk az igaz Fradi szí­v.
    Nem múlnak el hetek hónapok ,hogy ne nézzek videókat,ahol játszottál és a szomorúság felvételeit is sokszor megnézem és el sem hiszem,hogy ez í­gy megtörtént.

    Nyugodj békében SIMI!

  • 12 év ,egyszerűen borzasztó….!

    Ma is Kint voltam Nálad,

    Mégegyszer Köszönjük Neked a sok szép pillanatot!

    Nyugodj békében!

  • Drága Simikém!
    Nyugodj békében!
    Csupa szí­v játékodat soha nem felejtem el!
    A mai napig egyszerűen borzalmas és felfoghatatlan, hogy nem vagy már köztünk!
    Akik Veled ezt a szőrnyűséget tették, mind amaqi napig nyugodtan lelkiismeretfurdalás nélkül élik az életüket!!!!
    Soha nem feledünk!!!!!!!!

  • Isten nyugosztaljon Simi!

    Schmeichel gondolatai nagyon szí­vhez szólóak,egyszerűen mindent belefoglalt.
    Ezért-remélem nem baj- 1-2 személyes gondolatot í­rok le

    Szerencsére sok személyes élményem van ,mivel Édesapáink ismerték egymást.Nusi néni kis falatozója,a Hegedűs Gyula utcai étterem az ajándékok a belépők ,amit Tőled kaptam/kaptunk.
    Azon a tragikus este előtti napon én is ott voltam azon a bizonyos helyen egy társasággal és a mai napig nem nyugszom meg,hogy miért nem találkoztunk akkor is ,hátha tudtunk volna segí­teni….
    Most is a könnyeimmel küszködök.

    Ma is ott voltam Nálad és Édesapámnál a Farkasréti temetőben – már 11 éve sajnos-,és életem végéig í­gy teszek,hiszen emlékedet í­gy is meg kell őrizn.
    Ez a minimum ,amit én/mi adni tudunk, azért a sok szép pillanatért,amit Te adtál nekünk!

    Mégegyszer nyugodj békében Drága Simi!

  • Nyugodj békében drága Simikém!
    Emléked örökre a szí­vünkben él!
    Egyszerűen mai napi felfoghatatlan ami veled történt, még ennyi idő távlatából is!
    Gondoljunk csak bele, hogy a tettesek ezt a kegyetlen gyilkosságot ilyen enyhe büntetéssel megúszhatták! Ez legalább olyan felfoghatatlan mint a Simi halála!
    Elvesztésével olyan mintha a szí­vemből téptek volna ki egy darabot, és mai napig egy hatalmas űr tátong, ami úgy gondolom soha nem fog beforrni! Nincs olyan meccs amikor ne jutna eszembe, az emlékét örökké ápolni kell!Nekem Simi testesí­tette meg a FERENCVÁROST!!!!!!

  • Örökké emlékezni fogunk rád! Nagyszerű megemlékezés, méltó Simi emlékéhez.

  • Méltó megemlékezés. Csak az a kérdés, hogy manapság a Simon Tibizésen túl érdekel-e valakit a tragédiája, a múltja, és minden amit elért a Ferencvárosban. Ahogy láttam, az ftc.hu oldalon van róla néhány sor.

    Kb. 50 sor. Ma 2011-ben ennyit ér egyeseknek Simi emléke. És van képük a Fradi hivatalos honlapjának tartani magukat. Sajnos ez jellemzi ma azt a közeget mely körülveszi a Fradit.

  • …és valóban nem tudjuk, hogy a tettes/ek/ ül/nek/-e?????

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK