2025.X.5. Ferencváros – Paks: 2-2
Őrült hajrá és döntetlen a Ferencváros és a Paks rangadóján
Két gólt, vitatott döntéseket, elpuskázott ziccereket, két Böde-helyzetet és egy hatalmas Dibusz-bravúrt hozott a zöld-fehér rangadó záró negyedórája.
A Ferencváros 2–2-re végzett odahaza a Pakssal a labdarúgó NB I 9. fordulójának nagy rangadóján, vasárnap.
Nyilatkozatok:
Robbie Keane: — Az európai porondon mindig nehéz játszani, ezt a csütörtöki végeredmények is mutatják, több nagy csapat is vereséget szenvedett. Az, hogy három ponttal tudtunk hazatérni, feltöltötte a srácokat, kiváló csapatteljesítmény volt, különösen a második félidőben, még dominálni is tudtuk talán egy kicsit a mérkőzést, a csapatban megvan az önbizalom a vasárnapi meccsre, remek hetünk van. A csapategység, a hangulat kiváló, izgatottan várjuk a vasárnapot. Ismerjük a Paks erősségeit, szeretnek hosszú labdákkal játszani, szeretnek második szándékból focizni, sok beadással dolgoznak, éppen ezért tökéletes védekezést kell nyújtanunk. Tudjuk, mik az erősségeik, de a gyengepontokkal is tisztában vagyunk, készen állunk harcolni is, ha kell, de persze a saját játékunkra készülünk, dominálni akarunk, amennyire lehetséges, és persze a cél a győzelem.
A mérkőzés:
Ferencváros — Paks: 2-2 (1-1)
Groupama Aréna, 16:30. 14.071 néző.
Vezette: Dr. Csonka Bence (asszisztensek: Albert, Belicza; Videóbíró: Zierkelbach Péter; VAR asszisztens: Georgiou; VAR operátor: Szőts; tartalékjv.: Kulcsár)
Ferencváros: Dibusz — Gartenmann, Raemaekers, Szalai G. — Makreckis, Levi (Abu Fani, 54.), Ötvös (Gruber, 83.), Kanichowsky (Tóth A., 68.), Nagy B. — Joseph (Yusuf, 46.), Varga B. (Pesic, 68.)
kispad: Gróf, Keita, Arzani, Zachariassen, Cadu, Botka, Cissé
vezetőedző: Robbie Keane
Paks: Kovácsik — Hinora (Hahn, 88.), Lenzsér, Kinyik, Szabó J., Silye — Balogh B., Windecker — Haraszti (Böde, 65), Pető (Horváth K., 65.) — Tóth B. (Osváth, 80.)
kispad: Simon B., Vécsei, Gyurkits, Zeke, Szekszárdi, Galambos
vezetőedző: Bognár György
Gól: Varga B. (31.), Pesic (87.) illetve Pető (21.), Windecker (90+3. – 11-esből)
Sárga lap: Szalai G. (19.), Ötvös (47.), Yusuf (54.), Abu Fani (90+2.), Tóth A. (90+2.), Robbie Keane (90+2.) illetve Kinyik (19.), Haraszti (40.), Balogh B. (43.), Hahn (90+8.)
Emlékezetes pillanat Varga Barnabás életében: századik tétmérkőzésén lépett pályára vasárnap a Ferencvárosban. A kiváló csatár 2023 nyarán a Pakstól érkezve írt alá a Fradihoz, amelynek legfontosabb mezőnyjátékosa lett az elmúlt alig több mint két évben. Szórja a gólokat, vezérletével kétszer nyert bajnokságot az együttes, a Konferencialigában nyolcaddöntőig menetelt, és az Európa-ligában is túljutott a ligaszakaszon, ráadásul maga a 2023–2024-es idényben húsz találattal gólkirály lett. A honi rekordbajnoknál Magyarország legjobb csatárává nőtte ki magát, a válogatottban megkérdőjelezhetetlen a helye a kilences posztján – vakarhatja a fejét Marco Rossi szövetségi kapitány, kivel helyettesítse eltiltását töltő kulcsemberét október 11-én, az Örményország elleni hazai vb-selejtezőn. Sokkal hamarabb nem jöhetett volna össze neki a jubileum, hiszen amióta aláírt a Ferencvároshoz, huszonhét mérkőzést hagyott ki, döntő többségét sérülés vagy eltiltás miatt (csak a Mol Magyar Kupában, a DVSC és a Budafok ellen fordult elő, hogy meccskeretbe nevezték, de nem kapott szerepet).
A sors fintora, hogy éppen korábbi klubja ellen jött össze neki a jubileumi 100. mérkőzés. Sokat köszönhet a paksiakat irányító Bognár György vezetőedzőnek, mert a keze alatt tizennégy összecsapáson tizenöt gólt szerzett, kirobbanó formája gólkirályi címhez, egyúttal ferencvárosi szerződéshez segítette – egészen elképesztő, hogy 2020-ig még Ausztriában, alsóbb osztályokban futballozott.
Hiába játszott a Ferencváros csütörtökön Európa-liga-mérkőzést Belgiumban, és landolt hajnali négy körül a Genk elleni bravúros 1–0-s győzelem másnapján Ferihegyen, Robbie Keane vezetőedző nem engedhette meg azt a luxust, hogy Varga Barnabást jegelje, már csak azért sem, mert csapata a listavezetőt fogadta az NB I-ben. A fordulót megelőzően négy pont volt a különbség a felek között (igaz, a címvédő eggyel kevesebb bajnokit játszott), ezért az ír szakember igyekezett a lehető legerősebb csapatát a pályára küldeni. Öt helyen azért így is változtatott a nemzetközi kupameccshez képest. Az eltiltását letöltő Cadu helyett Cebrail Makreckis jobbhátvédként szerepelt, a combsérülést szenvedő Callum O’Dowda helyét Nagy Barnabás vette át, a középpályáról kikerülő Tóth Alexet és Naby Keitát Ötvös Bence, illetve Gabi Kanikovszki váltotta, és hogy meglegyen az öt magyar a csapatban, Szalai Gábor is bekerült, amit Ibrahim Cissé bánt. A paksiak összetétele meglepetésre tartalékos volt, az alapemberek közül Vécsei Bálint, Hahn János, Osváth Zsolt és Horváth Kevin csak a cserék között kapott helyet, akárcsak Böde Dániel.
A mérkőzés előtt nemes ügy került középpontba. Az állatok jogainak és jólétének nemzetközi cselekvési napján a ferencvárosi és a paksi játékosok menhelyi, örökbe fogadható kutyákkal kezükben vonultak pályára, ezzel is támogatva a mozgalmat. Ezután Varga Barnabás vehette át a szeptember hónap legjobbjának járó díjat, majd útjára indult a labda – nem kellett sok idő ahhoz, hogy eljusson Kovácsik Ádám kapujáig. Tizennyolc másodperc elteltével Lenny Joseph centerezése volt pontatlan, majd még az első percben a francia-haiti támadó ígéretes pozícióból estében lőtt a kapu fölé.
Aki azt gondolta, a Fradi sorra alakítja majd ki a lehetőségeket, tévedett. A Jonathan Levi, Ötvös Bence és Gabi Kanikovszki alkotta középpálya ugyan jól zárt védekezésben, de nehezen juttatta el az elöl lévőkhöz a labdát. Helyzetek híján a játékosok különcsatái perzselték a hangulatot. Szalai Gábor és Kinyik Ákos szögletet megelőző dulakodása sárga lapot ért mindkettejüknek, majd Lenzsér Bence és Varga Barnabás faragta egymást, többször is keményen odaléptek egymásnak. Az egyik ilyen párharcban a ferencvárosi csatár követett el szabálytalanságot volt csapattársával szemben, és, mint utóbb kiderült, a megmozdulást vendéggól követte: szabadrúgás után Cebrail Makreckis nem tudott felszabadítani, Pető Milán pedig a házigazda kapujába lőtt – Dibusz Dénest az előtte álló Toon Raemaekers zavarta a kilátásban. A 19 éves támadó középpályás először kezdett a paksiaknál, ezzel a villanással hálálta meg a bizalmat.
Ötvös Bence a 25. percben megelégelte együttese teketóriázását, 27 méterről lőtt, Kovácsik Ádám a levegőben úszva védett. Fél óra elteltével az addig rossz megoldásokat választó Nagy Barnabás a védelem mögé került a bal szélen, és első jó beadásának meg is lett az eredménye: a jubiláló Varga Barnabás a kapuba bólintotta a labdát. A harmincéves támadó klasszisa ismét kidomborodott, az idényben ez volt a kilencedik fejes gólja – úgy fest, nem lehet belőle felkészülni.
Robbie Keane aligha volt elégedett az első félidőben látottakkal, a szünetben lecserélte a semmi hasznosat sem csináló Lenny Josephet, majd a nem sokkal később becserélt Mohamed Abu Fanitól várta, hogy térnyerő passzaival átjátssza a paksi középpályát. Nem tetszett a hazaiaknak a vendégek harcmodora, akik – szokásukhoz híven – magasan letámadtak, keményen mentek bele a párharcokba, saját tizenhatosuk előterében jól bekkeltek. A 61. percben Kinyik Ákos hozta kellemetlen helyzetbe fejesével Kovácsik Ádámot, a kapus a földről feltápászkodva szögletre ütötte a labdát.
Mivel a Paks szinte semmi veszélyt sem jelentett a Ferencvárosra, Böde Dániel és Horváth Kevin is csatasorba állt. Ezzel sem változott a meccs képe, a Fradi kezdeményezett. A 72. percben az ősz akciója végén kerülhetett volna előnybe a házigazda, Alekszandar Pesics azonban ziccert rontott.
A hajrában felpörögtek az események: Yusuf Bamidele a kapufát találta el, majd Alekszandar Pesics második nagy lehetőségét már gólra váltotta a 87. percben. Amikor már sokan azt hitték, behúzza a meccset a címvédő, Tóth Alex szabálytalansága után, a VAR segítségével tizenegyeshez jutott a Paks, Windecker József pedig nem hibázott. Az utolsó percekben jöhetett volna a dráma, ám Böde Dániel lövése után szöglet, fejesét követően pedig Dibusz Dénes-bravúr következett, így az izgalmas, feszült mérkőzés végén megmaradt a négypontos különbség az éllovas Paks és a(z egy meccsel kevesebbet játszó) címvédő között. 2–2
További képek: Farkas Zsolt, fradi.hu, nso.hu, Sportfotók
Nyilatkozatok:
„Hogyan volt ez tizenegyes?” – ezt a kérdést Robbie Keane a Ferencváros–Paks játékvezetőjének, Csonka Bencének szerette volna feltenni, mint ahogy az elhangzott a 2–2-re végződött meccs utáni sajtótájékoztatón. Az FTC vezetőedzője úgy fogalmazott, értetlenül áll az ítélet előtt, huszonöt éves pályafutása során ilyen döntést még nem látott. Mint ismert, a Paks a 89. percben a VAR-vizsgálatot követően azért rúghatott büntetőt, mert Tóth Alex a tizenhatoson belül lekönyökölte Windecker Józsefet, aki végül be is lőtte a tizenegyest.
Bognár György nem ment bele részletesebb értékelésbe, mint mondta, a Paks nem érdemelt győzelmet, de a Ferencváros sem. A döntetlennel elégedett.
„Sok futballt ma sem láttunk a pályán. De hát a Paks elleni meccseken ezt már megszokhattuk. És hát vannak, akik asszisztálnak is ehhez. Innen is köszönjük nekik. Győzelmet érdemeltünk volna. A Paksnak momentuma sem volt, mi próbáltunk futballozni, sajnos nem voltunk elég hatékonyak. Érthetetlen, Lenzsér Bence hogyan maradhatott végig a pályán, ismerem, játszottam vele, biztos vagyok benne, hogy az öltözőben ő is csak mosolygott” – fogalmazott az M4 Sport kamerái előtt Varga Barnabás.
(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Paks hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)






Összefoglalók:
https://www.youtube.com/watch?v=_ArXrgWEblk
https://www.youtube.com/watch?v=j_K9CfnF0Cc
PERCRŐL PERCRE
90+12
VÉGE
VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!
90+11
MEKKORA VÉDÉS! Böde az ötös elől a bal felső sarokba fejelné a bal oldali Hahn-beadást, de vetődve hatalmasat véd Dibusz!
90+10
BÖDE, MELLÉ! Hahn jobb oldali beadását Böde 12-ről jobbal kapura rúgja, de hatalmasat blokkol Tóth.
90+10
Kinyik ellöki Pesicset, szabadrúgás balról, Fani beadását kifejeli Böde.
Fani emel balról az ötösre… Szalai ballal kapásból nem találja el a labdát.
90+8
Sárga lap
Hahn János kap sárga lapok Gartenmann lekönyökléséért.
90+7
Gruber remek emelését Nagy a bal sarok elől a kapushoz sodorja testtel, de les volt előtte. Yusuf volt lesen.
90+6
Tóth szereli Bödét a 16-os előtt.
90+6
Sajnos maradt idő néhány minősíthetetlen, lelátói kórusműre is…
90+5
Lesz még pár perc ráadás.
90+3
11-es
WINDECKER JÓZSEF jobbal a jobb alsó sarokba lő, Dibusz balra el. 2–2!
90+2
Sárga lap
Mohammad Abu Fani kap sárga lapot, nem ment ki a 16-osról a rúgás előtt.
90+1
Sárga lap
Tóth Alexnek jár egy sárga lap is.
90′
Na nézzük… 11-es! Keane nem hiszi el.
89′
Spori a kis TV előtt, ez általában 11-est jelent.
89′
Hat perc a ráadás.
89′
VAR
Nézi is a VAR…
89′
Tóth lekönyökli Windeckert egy bal oldali szöglet után, látványosan…
87′
CSERE
És gól a gól!
Hahn János be, Hinora le, védő helyett ék.
87′
VAR
Ha a VAR is így látja.
86′
GÓL
Kontra, Fani remek indítását ALEKSZANDAR PESICS ballal a jobb alsóva tekeri az ötös bal sarka elől, 8 méterről. 2–1…
86
ÉS ITT A BÜNTETÉS!
86′
Silye bal oldali beadását Horváth ellövi, kis tétovázás után, ennyi éppen elég, hogy blokkoljon a bevetődő Gartenmann. A labda a bevetődő Raemaekers kezére pattan, de tovább…
85′
Bamidele Isa Yusuf 24 éves, a Nagyszombat vette meg a nigériai Obazztól, Estoril, Radnicski Nis, Vojvodina, a Fradi 2.5 millió eurót adott érte.
84′
Fani jobblábas beadását Yusuf ötről a léc fölé fejei!
84′
Yusuf bal oldali beadása Osváthé, de sarokrúgás következik.
84′
Három csatárral a Fradi.
83′
CSERE
Ötvös Bence helyén Gruber Zsombor, szűrő le, csatár be.
83′
Ballal, kissé balról.
82
Yusuf kecsegtető helyzetből a jobb alsó mellé lő, a 16-os előteréből.
80′
Ez Osváth 22. meccse a Fradi ellen, karriercsúcs. 5 kanadai pontot jegyez a fővárosi zöld-fehérek ellen.
79
CSERE
Osváth Attila be, Tóth le, ék helyett jobb oldali mindenes.
73′
Horváth és Gartenmann összerúg, ápolás.
73′
Fani bal oldali szabadrúgását Pesics 10-ről a bal sarok felé fejeli meg, de véd könnyedén a kapus, vetődnie sem kellett érte.
72′
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
72′
A paksiaknál eltiltás nem játszhat a középpályás Papp Kristóf, aki a teljes NB I-es mezőnyből elsőként gyűjtött be öt sárga lapot.
72′
A tolnai csapat idegenben 3 győzelem után legutóbb 1–1-et ért el Nyíregyházán, és eddig minden találkozóján rúgott is és kapott is gólt.
72′
Ujjheggyel védett. Bravúr.
71′
Tóth megvillan, Yusuf passzol aztán kiválóan Pesicshez, aki az ötös jobb sarkáról kapura lő, jobbal… Kovácsik vetődve véd, a labda a túlsó alsó mellé pattan. Kirúgás.
71′
Fotó: Török Attila
70′
Fotó: Török Attila
70′
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
69′
Az FTC otthon eddig közepesen teljesített, hiszen 3 hazai bajnokijából csupán egyet tudott megnyerni, még az elsőt, az újonc Barcika ellen. Ezután jött a Puskás Akadémia elleni kudarc (1–2), majd a DVTK-val szemben is csak Gruber Zsombor 91. percben lőtt góljával tudta elkerülni az újabb vereséget. (2–2).
69′
A mezőnyben egyedül veretlen Paks szombaton a 86. percben még vesztésre állt odahaza a Puskás Akadémiával szemben, ám innen is ki tudta harcolni a győzelmet (3–2). Bognár György csapatának ez volt az első fordítása a bajnokságban. Emellett két bajnokiját sikerült döntetlenre mentenie, így hátrányból a Nyíregyháza (6) után a Paks szerezte eddig (5) a második a legtöbb pontot.
69′
Fani passzát Pesics 14-ről jobbal Kinyikbe vágja, Szabó rossz helyre passzol, a labdát a jobb alsó mellé rúgja ballal 14-ről, kissé balról Nagy.
68′
Ötvös jobbal nagyon a léc fölé lő 20-ról.
68′
CSERE
Varga Barnabás le, Alekszandar Pesics be. Cserék posztokra.
67
CSERE
Kanikovszki helyén Tóth Alex.
67′
Böde: 237 meccs a Fradiban, 103 góllal és 55 gólpasszal.
66′
CSERE
Horváth Kevin be, Pető le. Csere posztra és fiatalszabályra…
65
CSERE
Böde Dániel be, Haraszti le.
63′
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
63′
Tóth jobban van. Ellöki légi párharc közben Gartenmannt, ápolás.
62′
A Ferencvárosra egy héten belül a második olyan bajnoki csata vár, amelyben egy nemzetközi porondra kijutó csapat az ellenfele. A fővárosi zöld-fehéreknek vasárnap az ETO-t sikerült megfosztaniuk a veretlenségétől, most ugyanezt megtehetik a Pakssal szemben is. Dibusz Dénesék védekezését dicséri, hogy nemcsak Győrben (2–0), hanem csütörtökön a genki Európa-liga mérkőzésükön sem kaptak gólt (1–0).
62′
A Ferencváros pályaválasztóként 11-szer győzte le a Paksot és 7-szer végzett vele döntetlenre, legutóbb 2018 augusztusában, amikor még Thomas Doll irányított a kispadról (1–1). Az atomvárosiak eddig 3-szor tudtak győztesen távozni a Groupama Arénából: 2016 novemberében (1–2), 2022 februárjában (0–3), majd legutóbb idén februárban, amikor Böde Dániel duplájával lett 0–2 a végeredmény. Rajtuk kívül csak a Puskás Akadémia tudott már 3 bajnokit megnyerni a 2014 augusztusában átadott létesítményben, így most Bognár György együttese lehet az első, amelynek ez negyedszer is sikerül.
62′
Szalai összefejel Tóthtal, ápolás.
62′
Kanikovszki jobb oldali beadását Kovácsik Kinyik elé üti kivetődve, a bekk hétről a bal alsóba fejelné a labdát véletlenül… de nagyot véd visszanyúlva Kovácsik. Érdekes jelenet volt.
60
Fani bal oldali beadását kissé jobbról, 6-ról a kapushoz fejeli. Les.
53′
Kanikovszki szereli a balon becsúszva Tóthot.
53′
VARGA: 100 meccs a Fradiban, 63 góllal és 19 gólpasszal.
53′
CSERE
Jonathan Levi sokat vállalt, de Mohammad Abu Fani váltja. Karmestercsere.
52′
Sárga lap
Yusuf Bamidele kap sárga lapot, elvihette volna a labdát a 16-oson Kinyik mellett, de inkább elesett.
51′
Kedvenc ellenfél. Tóth: 10 meccs a Fradi ellen, 3-3 góllal és gólpasszal.
51′
Levi jobb oldali kornerét kifejeli a kapu elől Tóth.
51′
A legutóbbi 7 élvonalbeli ütközetükből viszont 4-szer az atomvárosiak kerültek ki nyertesen és csak 3-szor a IX. kerületiek.
50
Bár a legutóbbi tétmérkőzésük, a májusi Mol Magyar Kupa-döntő nemcsak a rendes játékidő, hanem a 2×15 perces hosszabbítás után is egálra állt (1–1 után tizenegyesekkel 4–3-ra a tolnai csapat nyert), bajnoki találkozón a 2020. júniusi, paksi 2–2 óta nem játszottak döntetlent. Onnantól kezdve 10-szer győzött a Fradi és csak 5-ször a tolnai gárda.
48′
Silye ballábas, 15 méteres, lapos lövése Ötvösé.
48′
Hinora jobb oldali beadását elsodorja az ötösön az érkező Tóth elől Gartenmann.
48′
Sárga lap
Ötvös Bencének sárga lap Pető ellökéséért.
47
Ötvös jobbal a jobb alsó mellé lő kissé jobbról, 14-ről, egy szép cselt követően.
47
Második félidő
FOLYTATJUK!
46
CSERE
Lenny Joseph helyén Yusuf Bamidele a Fradiban.
46′
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
46′
63 százalékban volt a hazaiaknál a labda ma, 6-szor lőttek kapura, 2-szer annak a felületére, 6/1 ez az arány a másik oldalon.
46
E párharc legjobb góllövői:
Böde Dániel 11
Franck Boli 6
Tokmac Chol Nguen 6
Varg Roland 6
Varga Barnabás 6
46
FRISSEBBEK LESZNEK a paksi játékosok a Groupama Arénában, mint a csütörtökön Genkben nyerő hazaiak, mégis úgy érzem, a Fradi érvényesíti a papírformát, megmutatkozik a két csapat közti különbség: 3–1-re nyer a Ferencváros. BORSOS László a mérkőzés előtt.
45+2
Szünet
VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!
44′
Fotó: Török Attila
44
Egy perc a ráadás!
43′
Varga üresen a 16-oson, de túl erős neki a Levi indította Joseph passza.
43′
Makreckis jobb oldali beadása Kovácsiké.
42
Sárga lap
Balogh Balázs kap sárga lapot, miután Windecker lökte Vargát.
40
Sárga lap
Windecker felrúgja Vargát, sárga lapot kap Haraszti Zsolt… mert akadályozza a szabadrúgás elvégzését.
39′
Fotó: Török Attila
37′
Szabó fejel a jobb alsóba Haraszti jobb oldali kornere után, de lökték előtte Szalait, szabadrúgás kifelé.
35
Levi bal oldali beadása után Varga 8-ról a bal alsó mellé fejeli a labdát.
31
GÓL
VARGA BARNABÁS EGYENLÍT, Nagy bal oldali, ballábas beadását a kapu közepébe fejeli négy méterről, picit jobbról. Hinora, Lenzsér és Szabó sem állt a helyzet magaslatán: 1–1!
31′
Windecker passzol Harasztihoz, a beadása kiperdül Lenzsérről, kirúgás.
30
Szalairól leperdül a kirúgás, Tóth 38-ról jobbal nagyon a bal sarok mellé lő. A hazai közönség örül.
30
Nagy bal oldali beadása a kapusé.
30
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
26′
A Paks még veretlen, öt győzelem, három döntetlen a mérlege. Bognár György legénysége legutóbb nyert a Groupama Arénában (mlsz.hu).
26′
A forduló, talán az ősz rangadója. Az első találkozik a másodikkal. A bajnokcsapat a múlt héten a Viktoria elleni Európa-liga-mérkőzés után Győrben játszott rangadót, s nyert. Most a genki kupatalálkozó után egy másik, vagy talán még nagyobb rivális, a Paks következik. Nem túl jó a csapat hazai mérlege a hazai ligában, egy győzelem után vereség, majd döntetlen.
26′
Kovácsik Lenny fejére üti Levi bal oldali szögletét, a labda felperdül, de már szabadrúgás.
25′
Joseph megindul, nem passzol az ötös előtt, közbelép Kinyik.
24
Ötvös távoli, 28 méteres, jobblábas lövését kikapja vetődve a jobb felső elől Kovácsik.
22′
Pető jobb oldali beadása Dibuszé.
21′
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
21′
VAR
Hosszas VAR-ozás, de gól a gól.
21
GÓL
VEZET A PAKS, PETŐ MILÁN! Balogh jobb oldali, ballábas beadását Joseph középre fejeli ki, Makreckis a levegőbe felugorva Pető mellére rúgja a labdát, aki kissé balról, 14-ről ballal a jobb alsóba lő. Dibusz vetődik, de csak belekapni tud a labdába, amely még megpattant aztán a kapufán is: 0–1!
20
Lenzsér bedob egy remek cselt a jobb szélen, szereli becsúszva a visszafutó Varga, de kezez.
19
Levi jobb oldali beadását 11-ről nagyon a kapu jobb felső sarka mellé fejelu Raemaekers.
18
Sárga lap
… és Szalai Gábor is kap egy-egy sárga lapot, szabadrúgás előtti dulakodásért.
18′
Sárga lap
Kinyik Ákos…
16
Levi távoli lövése nem veszélyes.
13′
Tóth védekezik hátul remekül Gartenmann ellen, kirúgás.
Fotó: Török Attila
12′
Haraszti mérlege a Fradiban: 7 meccs, 1 gól.
12′
Haraszti emelését Szabó a 16-os jobb sarka elől ballal a túlsó alsó mellé emeli.
11′
Silye anno egy meccsen játszott a Fradiban.
11′
Silye passza hosszú Tóthnak, jön Dibusz.
10
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
9′
Vécsei meg ugyebár nem is olyan régen kezdett a válogatottban. A bőség zavara.
8′
Bödével egyetemben.
7′
A paksiak két házi gólkirálya, a 4-4 gólos Hahn és Gyurkits kispados.
7′
Balogh bal oldali beadását nem találja el jobbal 10-ről Tóth, félfordulattal.
7′
Windecker indítása hosszú Hinorának, kirúgás.
6
Elkezdődött a szurkolás…
2′
Keane mérgesen reagált.
1′
Levi okos passzát Varga remekül balra pörgeti, az ötös sarka elől Joseph jobbal a léc fölé lő.
1′
Joseph lő jobbal egy csel után laposan kapura a 16-os jobb sarka elől, jobbra vetődve fogja a labdát Kovácsik.
1
Meccs indítása
ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!
A hazaiak zöld-fehér mezben és fehér nadrágban, a vendégek tiszta feketében.
Varga lett szeptember legjobbja.
Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája
Egy kis örökmérleg! Az utóbbi évek talán legizgalmasabb NB I-es párharcában 42-szer találkoztak a felek, és összecsapásaik több mint a felét, 23-at a ferencvárosiak nyerték meg, a paksi győzelmek száma 9, a döntetleneké 10. Az előző 20 találkozójuk közt csak kettő olyan volt, amelyen 3-nál kevesebb gól esett, így nem meglepő, hogy a gólátlag itt is magas, 3.5 meccsenként.
JÖTTEK-MENTEK!
A Ferencvárostól a Pakshoz:
2019, Böde Dániel, ingyen
2019, Holczer Ádám, i.
2016, Rácz Gergő, i.
2012, Kulcsár Dávid
2007, Tököli Attila, ingyen
2005, Nógrádi Árpád, i.
A Pakstól a Ferencvároshoz:
2025, Ötvös Bence, 900 000 euró
2023, Varga Barnabás, 800.000 euró
2015, Haraszti Zsolt
2012, Böde Dániel, 200.000 euró
2008, Márkus Tibor, ingyen
2011, Pölöskei Péter, i.
Eltiltott: a paksi Papp K. (öt sárga lap).
A hazaiaktól Maiga, O’Dowda (mindkettő combizomhúzódás), Júlio Romao és Lisztes sérült, a vendégektől Ádám (térdműtét után), Szendrei Á. (lábközépcsonttörés) és Vas G. (vállműtét után).
Jubilál Varga Barnabás: a harmincéves támadó a századik ferencvárosi mérkőzésére készül. A válogatott első számú középcsatára 2023 júliusában igazolt Paksról a magyar rekordbajnokhoz, amelynek színeiben eddig 62 gólt szerzett és 19 gólpasszt adott, valamint két bajnoki címet nyert.
A ferencvárosi középpálya fontos láncszeme lehet Ötvös Bence. A 27 éves futballista a nyáron érkezett a Pakstól a címvédőhöz, amelynek színeiben 14 mérkőzésen játszott az idényben. Teljesítményével kivívta Marco Rossi szövetségi kapitány bizalmát, immár kétszeres válogatott, és októberben Örményország, valamint Portugália ellen is lehetőséget kaphat. Noha jól kezdte az évadot (a Bajnokok Ligája selejtezőjében meggyőzően futballozott), augusztus végi kisebb sérülése óta visszaesett a formája – erről ő maga is beszélt a Genk elleni találkozót követően a vegyes zónában, hozzátéve, nem tudja, mi ennek az oka, mindenesetre kőkeményen dolgozik, hogy visszaszerezze helyét a kezdő tizenegyben. Mivel a Ferencvárosban kevés a magyar labdarúgó, és meg akar felelni az NSMI élvonalbeli klubokra és kiemelt akadémiákra vonatkozó szabályának és ajánlásainak, borítékolható a bevetése. Motiválhatja, hogy korábbi társai ellen bizonyíthat, valamint az is, hogy erősségeit megvillantva (megelőző szerelések, védekező légi párharcok, labdavezetések, labdabiztosság, progresszív és támadópasszok, valamint helyzetkialakítás) kulcsfigurává léphet elő, ami biztosan elősegítené, hogy pályára lépjen a vb-selejtező októberi meccsein.
Robbie Keane vezetőedző irányításával sem sziporkázik a Fradi Bognár György csapata ellen, három egymás elleni mérkőzésből csupán egyet nyert meg, egyet elbukott, a Mol Magyar Kupa-döntőben pedig döntetlen után tizenegyesek döntöttek a paksiak javára. A forduló előtt második helyezett fogadja a listavezetőt – kérdés, marad-e a négy pont a felek között, vagy csökken, esetleg nő a különbség. Éppen ezért biztosak lehetünk benne, hogy a hazaiak a lehető legerősebb összetételükben lépnek pályára, már csak azért is, mert nincs mire tartalékolniuk a válogatott szünet előtt.
Lendületből venné a Ferencváros a Paksi FC jelentette akadályt. A budapesti zöld-fehérek a meccsdömping közepette éppen formába lendülnek, az elmúlt napokban az ETO FC otthonában nyertek 2–0-ra, majd az Európa-ligában Genkben győztek 1–0-ra. Csakhogy az éllovas Paks mumusa a magyar rekordbajnoknak, amely az utóbbi kilenc egymás elleni összecsapásból mindössze hármat nyert meg.
Az FTC az európai kupasikere után a bajnoki tabellán faragna hátrányából, ehhez a mumusának számító, éllovas Paksot kellene legyőznie.
Varga Barnabás fejesével Belgiumban aratta első El-alapszakasz-győzelmét a Ferencváros
Vezéráldozattal járt a Paks szombati győzelme (3–2) a Puskás Akadémia ellen, hosszú időre elvesztette egyik alapemberét, Vas Gábort. A huszonkét esztendős középhátvédnek az első félidő hajrájában egy párharcot követően kiugrott a válla, és bár még a játéktéren magától visszacsúszott a helyére, nem tudta folytatni a játékot. Mivel nem érzett fájdalmat, a hét elején a csapattal edzett, ám az MRI-vizsgálat megállapította a vállában tok-és tokszalagszalag-szakadása, valamint ínszakadása van. Műtét, valamint várhatóan öt hónapos kihagyás vár rá.
„Nincs hiányérzetem, hiszen megnyertük a meccset, és ezzel elléptünk egyik riválisunktól – mondta lapunknak a paksiak 23 esztendős középpályása. – Nem kezdtünk jól, elkerülhető gólt kaptunk, ugyanakkor húsz-huszonöt perc után felvettük a ritmust, jobban futballoztunk a Puskás Akadémiánál. Lélektanilag jól jött, hogy még a szünet előtt egyenlítettünk, más kérdés, hogy a fordulás után, amikor ellenfelünk először jött el a kapunkig, mindjárt gólt kaptunk. Nyilván sok minden megfordul a fejünkben, miért alakul úgy, hogy nekünk van helyzetünk, mégis hátrányba kerülünk, de ilyenkor nem tehetünk mást, menni kell tovább előre, és ez meg is hozta az eredményt. Nagyon örülök, hiszen kétszer is betaláltam, a szombati győzelmünk örökre emlékezetes marad a pályafutásomban, akárcsak a Ferencváros ellen megnyert Magyar Kupa-döntő.”
Aki ott volt szombaton a Paksi FC–Puskás Akadémia mérkőzésen, biztosan nem bánta meg. Az előző idényben a bajnoki címért az utolsó pillanatig versenyben lévő felcsúti együttes rögtön az első lehetőségét kihasználta, mi több, volt esélye előnye növelésére, ám Lukács Dániel ziccerben rosszul vette át a labdát. Sohasem derül ki, a vendégek 2–0-s vezetésénél miként alakult volna a találkozó, mindenesetre a Paks annak ellenére fordítani tudott, hogy 1–1 után újra az ellenfele szerezte meg a vezetést – ebben elévülhetetlen érdemeket szerzett Gyurkits Gergő, aki pályafutása első dupláját jegyezte az első osztályban.
Először duplázott az élvonalban Gyurkits Gergő a Puskás Akadémia hétvégi legyőzésekor. A Paks 23 éves középpályása egyre markánsabb szerepet tölt be csapatában, és egy pillanatig sem bizonytalanodik el, ha felelősséget kell vállalni.
A Fradi becsült értékcsökkenésének másik fő oka pedig, hogy a piaci portál az ezen a nyáron érkező játékosokat összességében kevesebbre tartja, mint a távozókat. A brazil Matheus Saldanha tavaly nyáron nyolcmilliós becsült értékkel abszolút rekordernek számított az NB I-ben, de még a mostani, ötmillió eurós eladási árával is, és a legértékesebbnek számító játékosok közül az FTC eladta a mali támadót, Adama Traorét is (két éve 4.5 millió euróval még ő volt az NB I 2. legértékesebb játékosa). Az érkezők közül a legdrágább és legértékesebb (a teljes NB I szintjén) a nigériai Yusuf Bamidele 2.5 millió euróval.
Itt a változások egyik oka, hogy a Fradi ezen a nyáron négy lejáró szerződésű, tehát ingyen igazolható légióst szerződtetett (ebbe a sorba tartozik az ausztrál Daniel Arzani, a brazil Cadu, az izraeli Gavriel Kanikovszki és a svéd Jonathan Levi is), míg tavaly nyáron csak egyet, ezért is fordulhat elő, hogy míg egy éve az FTC nyári kiadásainál 8.25 millió eurót tüntetett fel a TM, addig idén közel négymillió euróval kevesebbet, 4.4 milliót.
A Transfermarkt (TM) jelenleg 16.47 millióval kevesebbre teszi az NB I becsült összértékét, mint tavaly ilyenkor, aminek fő oka, hogy a legértékesebb Ferencváros becsült értéke 15.15 millió euróval csökkent 2024-hez képest, 44.18 millió euróra, ami a 2023-as 48.2 milliós becslésnél is alacsonyabb. Azonban azt is hozzá kell tenni, hogy a TM számai alapján új magyar rekordot jelentő 16.922 millió eurós eladási bevétel hatvan százaléka, 10.08 millió euró is a Ferencvároshoz kötődik, az új játékosokra az NB I-es csapatok által elköltött 9.5 millió eurónál pedig 46 százalék esik az FTC-re (4.4 millió euró).
Az NB I becsült értéke csökkent, de csúcson a játékoseladásból származó bevétel.
ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT!