2026.II.23. MTK – Ferencváros: 1-3

Az MTK nem tudta megnehezíteni a Ferencváros dolgát a bajnoki örökrangadón

A zöld-fehérek kétgólos győzelemmel hangoltak a csütörtöki, Ludogorec elleni El-visszavágóra. A 19 éves Madarász Ádám első élvonalbeli gólját szerezte.
A labdarúgó NB I 23. fordulójában a Ferencváros 3–1-re nyert az MTK otthonában. Az első félidőben egy komoly védelmi hiba után szereztek vezetést a zöld-fehérek, akik a második játékrész közepén már háromgólos előnyben voltak. A hazaiak erejéből a hajrában csupán a szépítésre futotta.

Nyilatkozatok:

Robbie Keane: — Jól ismerjük az ellenfelet, sosem könnyű ellene játszani, hiszen egy helyi derbiről beszélhetünk. Akárhányszor az MTK ellen szerepelünk, a rivális jó csapat benyomását kelti, amely szeretne jó focit játszani. Az előző fordulóban vereséget szenvedtünk, noha szerintem Zalaegerszegen a piros lap és az ellenünk megítélt tizenegyes is nevetséges volt. Összességében fel kellett volna állnunk ebből is, hiszen húsz percen át briliánsan játszottunk. Javítanunk kell, de készen állunk.

A mérkőzés:

MTK Budapest — Ferencváros: 1-3 (0-1)
Hidegkuti Stadion, 20:00. 4.872 néző.
Vezette: Bogár Gergő (asszisztensek: Bornemissza, Szécsényi; Videóbíró: Berke Balázs; VAR asszisztens: Garai; VAR operátor: Kovács I.; tartalékjv.: Rúsz)

MTK Budapest: Hegyi — Szépe, Beriashvili, Kádár, Vitályos (Kovács P., 72.) — Varju (Zejlkovic, 62.), Horváth A. (Bognár I., 62.) — Molnár Á., Németh H., Kerezsi (Jurek, 72.) — Polievka (Németh K., 62.)
kispad: Fadgyas, Balázs J., Jurina, Széles, Átrok, Armalas
vezetőedző: Pinezits Máté

Ferencváros: Varga Á. — Gómez (Makreckis, 71.), Raemaekers, Szalai G. — Osváth, Zachariassen (Rommens, 78.), Júlio Romao, Corbu (Madarász, 64.), Acolatse (O’Dowda, 78.) — Gruber, Kovacevic (Yusuf, 64.)
kispad: Gróf, Keita, Levi, Abu Fani, Cadu, Joseph, Nagy B.
vezetőedző: Robbie Keane

Gól: Jurek (87.) illetve Kovacevic (34.), Acolatse (57.), Madarász (74.)
Sárga lap: Szépe (41.), Németh H. (69.), Németh K. (72.), Beriashvili (79.), illetve Corbu (39.), Stephen Glass (41.), Osváth (76.)

Jelentősen felforgatta kezdőcsapatát Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője a múlt hét csütörtöki, Ludogorec elleni Európa-liga-rájátszás első felvonása után: mint ismert, a bolgárok hazai pályán 2–1-es előnyre tettek szert. A szakember nyolc (!) helyen változtatott, csak Mariano Gómez és Toon Raemaekers maradt a védelemben, míg a csatársorban Franko Kovacevic kapott helyet – Ibrahim Cissé semmiképpen sem játszhatott volna, hiszen a legutóbbi, ZTE FC elleni (1–3) bajnokin piros lapot kapott, így az eltiltását töltötte. A kapuban Varga Ádám állt, aki előzőleg decemberben védhetett bajnokin, a Debrecen színeiben a Kisvárda ellen (0–1) – a csütörtöki El-visszavágón már bizonyára újra Gróf Dávid kap szerepet.

De bárkinek is szavazott bizalmat Robbie Keane, csapatának mindenáron nyernie kellett, mert a továbbra is remeklő éllovas ETO FC már hatpontos előnyre tett szert a tabellán vele szemben. A hazaiaknak is fontos bajnoki következett, csak a kék-fehérek nem éremért, hanem a biztos bennmaradásért küzdenek: Pinezits Máté vezetőedző csapata a hétfő esti mérkőzés előtt mindössze két ponttal szerzett többet, mint a már kieső, 11. pozícióban álló Diósgyőr.

Ennek fényében parázs örökrangadó elé néztünk. Az MTK-nál Pinezits Máté is változtatott, az öt sárga lapos csapatkapitány, Kata Mihály helyett Varju Benedek kapott helyet, a védő így egy sorral feljebb, védekező középpályásként bizonyíthatott.

Lagymatag tempóban kezdődött a mérkőzés, mindkét oldalon sok hiba csúszott a játékba, nagy helyzetet nem láthattunk – Szépe János kényszerült időnként futóversenyre Elton Acolatséval, s bizony minden megtett méteren érezni lehetett, ez nemigen kedvez az MTK védőjének… A félidő közepén Júlio Romao került középpontba: a Ferencváros középpályása kecsegtető helyzetben majdnem lyukat rúgott, borzalmasan találta el a labdát, az egyik hazai drukker viccesen meg is jegyezte, a Hungária körútról kellett visszahozni a légiós lábát…

Semmi érdemleges nem történt a pályán, így a sajtóhely melletti lépcsőn álldogáló gyerekeket a meccs helyett sokkal inkább lázba hozta Gedeon, a hazaiak liba formájú kabalaállata, aki különböző ajándékokat osztogatott – az egyik kissrác ezt azzal „hálálta meg”, hogy a kezében tartott zsíros, pirospaprikás, lila hagymás kenyérrel majdnem összemaszatolta a jelmezt.

Hirtelen a pályán sem „maszatolást” tapasztalhattunk, Franko Kovacevic megszerezte a vezetést a vendégeknek, igaz, ezt megköszönhette a kapujából rosszul kimozduló Hegyi Krisztiánnak és a gyengén felszabadító, gyakorlatilag így gólpasszt adó Ilia Beriasvilinek is. Szépe János egyenlíthetett volna, de nagy helyzetben a kapu fölé fejelte a labdát.

A második félidő elején elkezdett szakadni az eső, a helyzetek azonban nem záporoztak: az MTK próbálkozott, de nem talált fogást a vendégeken, a Ferencváros pedig érezhetőn kissé óvatosabban futballozott, ez persze a minimális előny birtokában érthető volt. Az előnyt aztán megduplázták a zöld-fehérek, Elton Acolatse ugyanis újfent gyorsabbnak bizonyult Szépe Jánosnál, és gyönyörű gólt lőtt.

A 19 éves Madarász Ádám aztán megszerezte az első NB I-es találatát az FTC-ben (és pályafutása során), s bár Jurek Gábor szépített, összességében magabiztosan nyert az FTC, s tapad az első helyezett ETO-ra. Az MTK-nál pedig egyre nagyobb a baj, az utóbbi négy bajnokiján mindössze egy pontot szerzett. 1–3

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és az MTK hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2026.II.23. MTK – Ferencváros: 1-3 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+2′
    VÉGE
    Vége a mérkőzésnek! A Ferencváros könnyed győzelmet aratott. Köszönjük a figyelmüket!

    90′
    Minimum kettő perc hosszabbítással zárul a találkozó.

    87′
    O’Dowda passza után Madarász vesztette el a labdát, melyet Bognár passzolt Németh Krisztiánhoz. Németh Jurekhez passzolt, aki jobbról befelé tolta a labdát és 10 méterről, ballal a jobb alsóba lőtt. 1–3!

    87′
    GÓL
    GÓÓÓÓL! SZÉPÍTETT AZ MTK!

    84′
    Veszélyes helyzet
    Németh Hunor elcsúszott, így Rommens szabadon törhetett kapura a labdával, de 16 méterről csúnyán a léc fölé lőtt.

    79′
    Sárga lap
    Beriasvili kaszálta el Yusufot, sárga lap.

    78′
    CSERE
    Zachariassent Rommens váltotta.

    78′
    CSERE
    Kettőt cserélt a Ferencváros: Acolatse helyére O’Dowda állt be.

    77′
    Veszélyes helyzet
    Jurek passza után Zeljkovic 19 méterről lőtt a kapu jobb oldala mellé.

    76′
    Sárga lap
    Osváth tartotta fel Kovács Patrikot sárga lap.

    74′
    Labdát vesztett saját térfele közepén az MTK. Yusuf a megszerzett labdát Gruberhez passzolta, aki 17 méterről lőtt, Hegyi védett. A kipattanó azonban Madarász elé került, aki 11 méterről, ballal a bal alsó sarokba lőtt. A lövésbe Hegyi még beleért, de menteni már nem tudott. 0–3!

    74′
    GÓL
    GÓÓÓÓÓÓL! HÁROMMAL VEZET A FRADI!

    72′
    Sárga lap
    Villant egy újabb sárga lap. Ezt most Németh Krisztián kapta, amiért rátartott Zachariassen lábára.

    71′
    CSERE
    Vitályost Kovács Patrik váltotta.

    71′
    CSERE
    Az MTK kettőt cserélt: Kerezsi helyére Jurek állt be.

    71′
    CSERE
    Cserélt a Ferencváros: Gómez helyére Makreckis állt be.

    69′
    Sárga lap
    Németh Hunor lépett oda keményen Grubernek, sárga lap.

    65′
    CSERE
    Kovacevic helyére Yusuf állt be.

    65′
    CSERE
    Kettőt cserélt a Ferencváros: Corbu helyére Madarász állt be.

    62′
    CSERE
    Polievka helyére Németh Krisztián jött be.

    62′
    CSERE
    Horváth Artúrt Bognár István váltotta.

    62′
    CSERE
    Hármat cserélt az MTK: Szépe helyére Zeljkovic érkezett.

    60′

    57′
    Gruber passzolt Acolatséhoz, aki balról betört a 16-oson belülre és 14 méterről a bal alsó sarokba tekert. 0–2!

    57′
    GÓL
    GÓÓÓÓÓL! KETTŐVEL VEZET A FERENCVÁROS!

    55′
    Balról elvégzett ferencvárosi szöglet után Raemaekers fejese levágódott a védelemről, majd Raemaekers lábbal ismételt, de a kapu mellé tekert.

    53′
    Kerezsi az alapvonalról próbált centerezni, Vargáról szögletre pattant a labda.

    52′
    Tavaly áprilisban a Mol Magyar Kupa elődöntőjében is összecsaptak, akkor az FTC hazai pályán 3–1-re diadalmaskodott.

    47′
    Szakadó esőben folytatódott a játék.

    46′
    Második félidő
    Folytatódott a mérkőzés, nem volt csere a szünetben.

    45+1′

    Fotó: Árvai Károly

    45+1′
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    45+1′
    Szünet
    Véget ért az első félidő. Kovacevic találatával a Ferencváros vonulhatott előnnyel az öltözőbe.

    45′
    Egy perc hosszabbítással zárul a félidő.

    45′
    Megint Romao égbe lőtt labdája hozta zavarba Beriasvilit, aki Gruber elé fejelte a labdát. Gruber 19 méteres lövése egy hazai védő lábáról szögletre vágódott.

    41′
    Sárga lap
    Szépe könyökölte le Kovacevicet, sárga lap.

    40′
    Veszélyes helyzet
    Kádár remekül tekerte jobbról a labdát az ötösön belülre, Szépe jól szakadt el védőitől, de négy méterről a kapu fölé fejelt.

    39′
    Sárga lap
    Corbu labdát vesztett, majd lerántotta a rátámadó Kerezsit, sárga lap.

    37′

    34′
    Romao vaktában rúgta előre a labdát, melyet Beriasvili elfejelt ugyan Kovacevic elől, de Hegyi is kifutott a 16-oson kívülre, így a védő által elfejelt labdát Kovacevic 15 méterről az üres kapuba gurította. 0–1!

    34′
    GÓL
    GÓÓÓÓL! VEZET A FERENCVÁROS!

    30′
    Kiegyenlített a játék képe, az utóbbi hetekben gyengébben teljesítő MTK egyáltalán nincs alárendelt szerepben.

    25′
    Gruber kapu elé ívelt szabadrúgása után Hegyi nem tudta fogni a labdát, Szalai lövését azonban blokkolta a hazai védelem.

    23′
    Az MTK legutóbb csaknem 4 éve, 2022 májusában, a Groupama Arénában tudta legyőzni a zöld-fehéreket (3–0). A meccs különlegessége az volt, hogy miközben a kék-fehérek akkor a bennmaradásért küzdöttek, a ferencvárosiak már biztos bajnokként léptek pályára. Azóta az NB I-es csatáikon 6 ferencvárosi siker és 2 döntetlen született, utóbbi kettő 2025-ben. November 1-jén a Groupama Arénában 4–1-re győzött a Ferencváros.

    18′
    Jobbról végeztek el kicsiben szögletet a hazaiak. Molnár Ádin az alapvonal közeléből emelte a labdát Polievkához, aki 11 méterről a jobb felső sarok fölé pörgetett.

    16′
    Veszélyeztettek a hazaiak. Egy szabadrúgás után a beívelt labdát Kádár és Beriasvili sem tudta kapu felé irányítani majd Vitályos lövése egy ferencvárosi lábról szögletre vágódott.

    12′
    Ferencvárosi támadás végén Acolatse 23 méterről, laposan lőtt, Hegyi könnyedén védett.

    10′
    Acolatse már sokadjára verte meg szélen Szépét, most élesen középre is passzolt, de a kivetődő Hegyi tisztázni tudott.

    6′
    Valamennyi tétmeccset figyelembe véve eddig 282 örökrangadót játszott egymással az MTK és az FTC. A klubok nyilvántartása szerint most a 230. bajnoki találkozójuk jön, bár a különböző adatbázisokban más-más adatok szerepelnek. Az eltérés oka két 1925-ös mérkőzés, az országos bajnoki döntő – 0:0 és 4:1-es MTK-siker –, de ezeket a bajnokságon kívül bonyolították le a vidék legjobbjainak részvételével. A 229 élvonalbeli összecsapásukból 79-et nyertek meg a kék-fehérek, 54 döntetlen és 96 ferencvárosi siker mellett.

    1′
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    1′
    Meccs indítása
    Elkezdődött a mérkőzés, a Ferencváros indította útjára a labdát.

    Pályán a csapatok. A hazaiak kék-fehérben, a vendégek zöld-fehérben.

    Köszöntjük Önöket! A labdarúgó NB I 23. fordulója az MTK és a Ferencváros örökrangadójával zárul. Tartsanak velünk!

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2026. január 10.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK