2026.II.23. MTK – Ferencváros: 1-3
Az MTK nem tudta megnehezíteni a Ferencváros dolgát a bajnoki örökrangadón
A zöld-fehérek kétgólos győzelemmel hangoltak a csütörtöki, Ludogorec elleni El-visszavágóra. A 19 éves Madarász Ádám első élvonalbeli gólját szerezte.
A labdarúgó NB I 23. fordulójában a Ferencváros 3–1-re nyert az MTK otthonában. Az első félidőben egy komoly védelmi hiba után szereztek vezetést a zöld-fehérek, akik a második játékrész közepén már háromgólos előnyben voltak. A hazaiak erejéből a hajrában csupán a szépítésre futotta.
Nyilatkozatok:
Robbie Keane: — Jól ismerjük az ellenfelet, sosem könnyű ellene játszani, hiszen egy helyi derbiről beszélhetünk. Akárhányszor az MTK ellen szerepelünk, a rivális jó csapat benyomását kelti, amely szeretne jó focit játszani. Az előző fordulóban vereséget szenvedtünk, noha szerintem Zalaegerszegen a piros lap és az ellenünk megítélt tizenegyes is nevetséges volt. Összességében fel kellett volna állnunk ebből is, hiszen húsz percen át briliánsan játszottunk. Javítanunk kell, de készen állunk.
A mérkőzés:
MTK Budapest — Ferencváros: 1-3 (0-1)
Hidegkuti Stadion, 20:00. 4.872 néző.
Vezette: Bogár Gergő (asszisztensek: Bornemissza, Szécsényi; Videóbíró: Berke Balázs; VAR asszisztens: Garai; VAR operátor: Kovács I.; tartalékjv.: Rúsz)
MTK Budapest: Hegyi — Szépe, Beriashvili, Kádár, Vitályos (Kovács P., 72.) — Varju (Zejlkovic, 62.), Horváth A. (Bognár I., 62.) — Molnár Á., Németh H., Kerezsi (Jurek, 72.) — Polievka (Németh K., 62.)
kispad: Fadgyas, Balázs J., Jurina, Széles, Átrok, Armalas
vezetőedző: Pinezits Máté
Ferencváros: Varga Á. — Gómez (Makreckis, 71.), Raemaekers, Szalai G. — Osváth, Zachariassen (Rommens, 78.), Júlio Romao, Corbu (Madarász, 64.), Acolatse (O’Dowda, 78.) — Gruber, Kovacevic (Yusuf, 64.)
kispad: Gróf, Keita, Levi, Abu Fani, Cadu, Joseph, Nagy B.
vezetőedző: Robbie Keane
Gól: Jurek (87.) illetve Kovacevic (34.), Acolatse (57.), Madarász (74.)
Sárga lap: Szépe (41.), Németh H. (69.), Németh K. (72.), Beriashvili (79.), illetve Corbu (39.), Stephen Glass (41.), Osváth (76.)
Jelentősen felforgatta kezdőcsapatát Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője a múlt hét csütörtöki, Ludogorec elleni Európa-liga-rájátszás első felvonása után: mint ismert, a bolgárok hazai pályán 2–1-es előnyre tettek szert. A szakember nyolc (!) helyen változtatott, csak Mariano Gómez és Toon Raemaekers maradt a védelemben, míg a csatársorban Franko Kovacevic kapott helyet – Ibrahim Cissé semmiképpen sem játszhatott volna, hiszen a legutóbbi, ZTE FC elleni (1–3) bajnokin piros lapot kapott, így az eltiltását töltötte. A kapuban Varga Ádám állt, aki előzőleg decemberben védhetett bajnokin, a Debrecen színeiben a Kisvárda ellen (0–1) – a csütörtöki El-visszavágón már bizonyára újra Gróf Dávid kap szerepet.
De bárkinek is szavazott bizalmat Robbie Keane, csapatának mindenáron nyernie kellett, mert a továbbra is remeklő éllovas ETO FC már hatpontos előnyre tett szert a tabellán vele szemben. A hazaiaknak is fontos bajnoki következett, csak a kék-fehérek nem éremért, hanem a biztos bennmaradásért küzdenek: Pinezits Máté vezetőedző csapata a hétfő esti mérkőzés előtt mindössze két ponttal szerzett többet, mint a már kieső, 11. pozícióban álló Diósgyőr.
Ennek fényében parázs örökrangadó elé néztünk. Az MTK-nál Pinezits Máté is változtatott, az öt sárga lapos csapatkapitány, Kata Mihály helyett Varju Benedek kapott helyet, a védő így egy sorral feljebb, védekező középpályásként bizonyíthatott.
Lagymatag tempóban kezdődött a mérkőzés, mindkét oldalon sok hiba csúszott a játékba, nagy helyzetet nem láthattunk – Szépe János kényszerült időnként futóversenyre Elton Acolatséval, s bizony minden megtett méteren érezni lehetett, ez nemigen kedvez az MTK védőjének… A félidő közepén Júlio Romao került középpontba: a Ferencváros középpályása kecsegtető helyzetben majdnem lyukat rúgott, borzalmasan találta el a labdát, az egyik hazai drukker viccesen meg is jegyezte, a Hungária körútról kellett visszahozni a légiós lábát…
Semmi érdemleges nem történt a pályán, így a sajtóhely melletti lépcsőn álldogáló gyerekeket a meccs helyett sokkal inkább lázba hozta Gedeon, a hazaiak liba formájú kabalaállata, aki különböző ajándékokat osztogatott – az egyik kissrác ezt azzal „hálálta meg”, hogy a kezében tartott zsíros, pirospaprikás, lila hagymás kenyérrel majdnem összemaszatolta a jelmezt.
Hirtelen a pályán sem „maszatolást” tapasztalhattunk, Franko Kovacevic megszerezte a vezetést a vendégeknek, igaz, ezt megköszönhette a kapujából rosszul kimozduló Hegyi Krisztiánnak és a gyengén felszabadító, gyakorlatilag így gólpasszt adó Ilia Beriasvilinek is. Szépe János egyenlíthetett volna, de nagy helyzetben a kapu fölé fejelte a labdát.
A második félidő elején elkezdett szakadni az eső, a helyzetek azonban nem záporoztak: az MTK próbálkozott, de nem talált fogást a vendégeken, a Ferencváros pedig érezhetőn kissé óvatosabban futballozott, ez persze a minimális előny birtokában érthető volt. Az előnyt aztán megduplázták a zöld-fehérek, Elton Acolatse ugyanis újfent gyorsabbnak bizonyult Szépe Jánosnál, és gyönyörű gólt lőtt.
A 19 éves Madarász Ádám aztán megszerezte az első NB I-es találatát az FTC-ben (és pályafutása során), s bár Jurek Gábor szépített, összességében magabiztosan nyert az FTC, s tapad az első helyezett ETO-ra. Az MTK-nál pedig egyre nagyobb a baj, az utóbbi négy bajnokiján mindössze egy pontot szerzett. 1–3
További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók
Nyilatkozatok:
Pinezits Máté, az MTK Budapest vezetőedzője
– Sima vereséget szenvedtek az örökrangadón…
– Az első félidőben összeszedettek voltunk, megfogadtuk, nem ássuk be magunkat a kapunk elé, nem akartunk csak a védekezésre összpontosítani. A második kapott gól után már megmutatkozott a minőségi különbség, a Ferencváros kézben tartotta a meccset. Szerettünk volna bátrabban játszani, ez időnként sikerült is, szép gólt szereztünk.
– Mennyire bosszantó azt megélni a kispadon, hogy a semmiből, a kapus és a védő nagy hibájából kapnak gólt és kerülnek hátrányba?
– Nagyon, hiszen a Fradi addig valóban nem okozott zavart a védelmünkben.
– A csapat továbbra is a veszélyzónában van, hogyan lehetne onnan minél hamarabb ellépni?
– Nem szabad letérni az utunkról, nem változtatunk a felfogásunkon, bízom benne, ennek meglesz az eredménye a következő mérkőzéseken. Ha a betegeink és a sérültjeink visszatérnek, el kell indulnunk felfelé a tabellán. Reálisan látjuk a helyzetünket, így természetesen nemcsak előre, hanem hátra is nézünk.
Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője
– Magabiztos sikert arattak.
– Szinte az egész kezdőcsapatot kicseréltük a múlt heti, Ludogorec elleni mérkőzéshez képest, a sűrű program miatt erre szükség is volt. De készen álltunk az örökrangadóra, értékes győzelmet arattunk. Ha nem lenne a magyarszabály, időnként más lenne a kezdőnk, de szem előtt tartjuk ez azt ajánlást.
– Miként látja az ETO-val folytatott, bajnoki címért zajló csatát? Jelenleg három pont a hátrányuk.
– Nem foglalkozom ezzel, mindig csak a következő mérkőzésre figyelek, csak az számít.
– Csütörtökön újabb tétmérkőzés következik, egygólos hátrányból várják a Ludogorec elleni El-rájátszás budapesti visszavágóját. Mennyi esélyt lát a továbbjutásra?
– Remek csapat ellen lépünk pályára, de tovább kell jutnunk. Jó meccset várok, itthon, saját szurkolóink előtt ki kell harcolnunk a nyolcaddöntőbe kerülést.
Elton Acolatse, az FTC támadója: „Amint a labda elhagyta a lábamat, éreztem, hogy gól lesz. Nagyon jó érzés, hogy ilyen kiváló klubban, mint a Fradi, végre betaláltam, és hogy győztünk. Szeretem az egy az egy elleni helyzeteket, a szakmai stáb kérte is, hogy támadjak a szélről.”
Madarász Ádám, az FTC középpályása: „Nagy támogatást kapok a társaktól, a gólnál mindenki jött gratulálni és velem örülni. Nem feltétlenül a gólért küldött be Robbie Keane, de láttam a területet és odaértem. Felnőttmeccsen korábban sohasem találtam a kapuba, a győzelemmel együtt ez óriási élmény. Teljes mértékben megoldottuk a feladatot, jól teljesített a csapat.”
(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és az MTK hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)



Összefoglalók:
https://www.youtube.com/watch?v=yQJhckNR_cE
https://www.youtube.com/watch?v=PfCGlKzrAtM
PERCRŐL PERCRE
90+2′
VÉGE
Vége a mérkőzésnek! A Ferencváros könnyed győzelmet aratott. Köszönjük a figyelmüket!
90′
Minimum kettő perc hosszabbítással zárul a találkozó.
87′
O’Dowda passza után Madarász vesztette el a labdát, melyet Bognár passzolt Németh Krisztiánhoz. Németh Jurekhez passzolt, aki jobbról befelé tolta a labdát és 10 méterről, ballal a jobb alsóba lőtt. 1–3!
87′
GÓL
GÓÓÓÓL! SZÉPÍTETT AZ MTK!
84′
Veszélyes helyzet
Németh Hunor elcsúszott, így Rommens szabadon törhetett kapura a labdával, de 16 méterről csúnyán a léc fölé lőtt.
79′
Sárga lap
Beriasvili kaszálta el Yusufot, sárga lap.
78′
CSERE
Zachariassent Rommens váltotta.
78′
CSERE
Kettőt cserélt a Ferencváros: Acolatse helyére O’Dowda állt be.
77′
Veszélyes helyzet
Jurek passza után Zeljkovic 19 méterről lőtt a kapu jobb oldala mellé.
76′
Sárga lap
Osváth tartotta fel Kovács Patrikot sárga lap.
74′
Labdát vesztett saját térfele közepén az MTK. Yusuf a megszerzett labdát Gruberhez passzolta, aki 17 méterről lőtt, Hegyi védett. A kipattanó azonban Madarász elé került, aki 11 méterről, ballal a bal alsó sarokba lőtt. A lövésbe Hegyi még beleért, de menteni már nem tudott. 0–3!
74′
GÓL
GÓÓÓÓÓÓL! HÁROMMAL VEZET A FRADI!
72′
Sárga lap
Villant egy újabb sárga lap. Ezt most Németh Krisztián kapta, amiért rátartott Zachariassen lábára.
71′
CSERE
Vitályost Kovács Patrik váltotta.
71′
CSERE
Az MTK kettőt cserélt: Kerezsi helyére Jurek állt be.
71′
CSERE
Cserélt a Ferencváros: Gómez helyére Makreckis állt be.
69′
Sárga lap
Németh Hunor lépett oda keményen Grubernek, sárga lap.
65′
CSERE
Kovacevic helyére Yusuf állt be.
65′
CSERE
Kettőt cserélt a Ferencváros: Corbu helyére Madarász állt be.
62′
CSERE
Polievka helyére Németh Krisztián jött be.
62′
CSERE
Horváth Artúrt Bognár István váltotta.
62′
CSERE
Hármat cserélt az MTK: Szépe helyére Zeljkovic érkezett.
60′
57′
Gruber passzolt Acolatséhoz, aki balról betört a 16-oson belülre és 14 méterről a bal alsó sarokba tekert. 0–2!
57′
GÓL
GÓÓÓÓÓL! KETTŐVEL VEZET A FERENCVÁROS!
55′
Balról elvégzett ferencvárosi szöglet után Raemaekers fejese levágódott a védelemről, majd Raemaekers lábbal ismételt, de a kapu mellé tekert.
53′
Kerezsi az alapvonalról próbált centerezni, Vargáról szögletre pattant a labda.
52′
Tavaly áprilisban a Mol Magyar Kupa elődöntőjében is összecsaptak, akkor az FTC hazai pályán 3–1-re diadalmaskodott.
47′
Szakadó esőben folytatódott a játék.
46′
Második félidő
Folytatódott a mérkőzés, nem volt csere a szünetben.
45+1′
Fotó: Árvai Károly
45+1′
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
45+1′
Szünet
Véget ért az első félidő. Kovacevic találatával a Ferencváros vonulhatott előnnyel az öltözőbe.
45′
Egy perc hosszabbítással zárul a félidő.
45′
Megint Romao égbe lőtt labdája hozta zavarba Beriasvilit, aki Gruber elé fejelte a labdát. Gruber 19 méteres lövése egy hazai védő lábáról szögletre vágódott.
41′
Sárga lap
Szépe könyökölte le Kovacevicet, sárga lap.
40′
Veszélyes helyzet
Kádár remekül tekerte jobbról a labdát az ötösön belülre, Szépe jól szakadt el védőitől, de négy méterről a kapu fölé fejelt.
39′
Sárga lap
Corbu labdát vesztett, majd lerántotta a rátámadó Kerezsit, sárga lap.
37′
34′
Romao vaktában rúgta előre a labdát, melyet Beriasvili elfejelt ugyan Kovacevic elől, de Hegyi is kifutott a 16-oson kívülre, így a védő által elfejelt labdát Kovacevic 15 méterről az üres kapuba gurította. 0–1!
34′
GÓL
GÓÓÓÓL! VEZET A FERENCVÁROS!
30′
Kiegyenlített a játék képe, az utóbbi hetekben gyengébben teljesítő MTK egyáltalán nincs alárendelt szerepben.
25′
Gruber kapu elé ívelt szabadrúgása után Hegyi nem tudta fogni a labdát, Szalai lövését azonban blokkolta a hazai védelem.
23′
Az MTK legutóbb csaknem 4 éve, 2022 májusában, a Groupama Arénában tudta legyőzni a zöld-fehéreket (3–0). A meccs különlegessége az volt, hogy miközben a kék-fehérek akkor a bennmaradásért küzdöttek, a ferencvárosiak már biztos bajnokként léptek pályára. Azóta az NB I-es csatáikon 6 ferencvárosi siker és 2 döntetlen született, utóbbi kettő 2025-ben. November 1-jén a Groupama Arénában 4–1-re győzött a Ferencváros.
18′
Jobbról végeztek el kicsiben szögletet a hazaiak. Molnár Ádin az alapvonal közeléből emelte a labdát Polievkához, aki 11 méterről a jobb felső sarok fölé pörgetett.
16′
Veszélyeztettek a hazaiak. Egy szabadrúgás után a beívelt labdát Kádár és Beriasvili sem tudta kapu felé irányítani majd Vitályos lövése egy ferencvárosi lábról szögletre vágódott.
12′
Ferencvárosi támadás végén Acolatse 23 méterről, laposan lőtt, Hegyi könnyedén védett.
10′
Acolatse már sokadjára verte meg szélen Szépét, most élesen középre is passzolt, de a kivetődő Hegyi tisztázni tudott.
6′
Valamennyi tétmeccset figyelembe véve eddig 282 örökrangadót játszott egymással az MTK és az FTC. A klubok nyilvántartása szerint most a 230. bajnoki találkozójuk jön, bár a különböző adatbázisokban más-más adatok szerepelnek. Az eltérés oka két 1925-ös mérkőzés, az országos bajnoki döntő – 0:0 és 4:1-es MTK-siker –, de ezeket a bajnokságon kívül bonyolították le a vidék legjobbjainak részvételével. A 229 élvonalbeli összecsapásukból 79-et nyertek meg a kék-fehérek, 54 döntetlen és 96 ferencvárosi siker mellett.
1′
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
1′
Meccs indítása
Elkezdődött a mérkőzés, a Ferencváros indította útjára a labdát.
Pályán a csapatok. A hazaiak kék-fehérben, a vendégek zöld-fehérben.
Köszöntjük Önöket! A labdarúgó NB I 23. fordulója az MTK és a Ferencváros örökrangadójával zárul. Tartsanak velünk!