2026.IV.5. DVSC – Ferencváros: 0-2
Corbu duplájával nyert a Ferencváros Debrecenben
Ebben a párosításban harmadszor is az idegenben játszó csapat nyert, vége a hajdúságiak ötmeccses veretlenségi sorozatának.
A Ferencváros 2–0-s győzelmet aratott Debrecenben a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi játéknapján. A mérkőzés hőse a duplázó Marius Corbu volt; a Loki öt veretlen bajnoki után maradt pont nélkül.
Nyilatkozatok:
Robbie Keane: — A válogatott szünet most jól jött, a csapat nagy részének volt egy kis pihenője, ilyenkor tudnak egy kicsit feltöltődni. Ez kellett, főleg, hogy kezdődik a hajrá és egyből egy ilyen fontos meccsel nyitunk, így szükségünk van arra, hogy mindenki a lehető legfrissebb legyen, mert mindenkitől a legjobb formát várjuk. Jó csapat az ellenfelünk, a keretét pedig sok technikás labdarúgó alkotja, akik gólveszélyesek. Ugyanakkor nekünk is remek csapatunk van minőségi játékosokkal. Természetesen sok felvételt megnéztünk a debreceniekről, láttuk az erősségeiket, a gyengeségeiket és meg kell tervezünk, mit szeretnénk a pályán. A kulcs az az lesz, hogy a játékra kell koncentrálnunk, intenzíven kell futballoznunk, ehhez hozzá kell tennünk a minőséget is, és ha ezek megvannak, akkor szerintem bárkit képesek vagyunk legyőzni.
A mérkőzés:
DVSC — Ferencváros: 0-2 (0-0)
Debrecen, Nagyerdei stadion, 17:00. 16.876 néző.
Vezette: Bogár Gergő (asszisztensek: Tóth II. V., Szert; Videóbíró: Karakó Ferenc; VAR asszisztens: Vígh-Tarsonyi; VAR operátor: Takács T.; tartalékjv.: Dr. Csonka)
DVSC: Erdélyi — Kusnyir (Tercza, 88.), Lang, Mejías, Vajda B. — Szűcs T., Youga (Cibla, 66.) — Kocsis D. (Odey, 76.), Dzsudzsák (Patai, 76.), Gordic — Szuhodovszki (Komáromi, 66.)
kispad: Demjén, Batik, Camarasa, Pálfi, Lopez de la Manzanara, Hofmann, Bermejo, Dacosta
vezetőedző: Sergio Navarro
Ferencváros: Dibusz — Gómez, Raemaekers, Szalai G. — Madarász, Abu Fani (O’Dowda, 76.), Kanichowsky (Júlio Romao, 90+1.), Corbu, Nagy B. (Gruber, 76.) — Yusuf (Makreckis, 76.), Kovacevic (Joseph, 82.)
kispad: Varga Á., Acolatse, Levi, Zachariassen, Cadu, Lisztes, Rommens
vezetőedző: Robbie Keane
Gól: Corbu (53., 60.)
Sárga lap: — illetve Keane (32.), Szalai G. (59.), Abu Fani (63.)
Legutóbb 2014 májusában voltak ennyien bajnoki mérkőzésen a Nagyerdei Stadionban. A megnyitóünnepség után az aktuális szezonból még két hazai fellépése volt hátra a DVSC-nek, s mind az Újpest, mind a Honvéd ellen zsúfolásig megtelt az aréna, ami már azért sem volt meglepő, mert a debreceni együttes akkor szerezte meg hetedik – máig utolsó – aranyérmét.
A jelenleg is zajló bajnokságban a nyolcadik aranyról nem álmodozhatnak a debreceniek, de Sergio Navarro a tavaly még kiesés ellen küzdő együttesből dobogóra esélyes csapatot formált, ennek is köszönhető, hogy egyre többen vannak a debreceni stadion lelátóin. A telt házhoz persze kellett, hogy az ellenfél a Ferencváros legyen, no meg a remek időpont és a tavasziasra fordult időjárás is nézőcsalogatónak bizonyult, 16 876-an váltottak jegyet a DVSC–Ferencváros rangadóra.
A vendég zöld-fehéreknek fontos volt a három pont megszerzése, ennek megfelelően a Fradi lépett fel támadólag, Franko Kovacevic előtt adódott is egy hatalmas lehetőség, ám a horvát támadó hibázott. Az első játékrészből hátralevő időben pedig a fővárosi fölény ellenére is a Loki állt közelebb a gólszerzéshez, de Kocsis Dominik lehetőségénél és Josua Meijas szöglet utáni helyzeténél is elmaradt a gól.
A szünet után érződött, hogy Robbie Keane alapos fejmosást tartott az öltözőben (ezt a mérkőzés után maga az ír szakember is megerősítette), s valószínűleg ennek köszönhető, hogy a Ferencváros két fokozattal feljebb kapcsolt a második játékrészre. Előbb az 53., majd a 60. percben érkezett Marius Corbu egy-egy balról jövő passzra, mindkettőből gól született, amivel a Ferencváros el is döntötte a mérkőzést. A hazaiak mindent megpróbáltak, Sergio Navarro cserékkel próbált frissíteni csapatán, mindhiába. Corbu duplájával nyert Debrecenben a Fradi, és nem került lépéshátrányba a bajnoki címért folyó harcban. 0–2
További képek: fradi.hu, nso.hu
Nyilatkozatok:
Sergio Navarro, a DVSC vezetőedzője: – Az első félidő valóban kiegyensúlyozott játékot hozott, kemény mérkőzés volt, hiszen a liga legjobb játékosai ellen léptünk pályára. A Ferencváros kihasználta az első helyzetét, aztán megpróbáltunk betalálni, de nagyon nehéz volt, ezért szeretnék gratulálni a Ferencvárosnak. Fejlődnünk kell és tovább kell dolgoznunk. Tiszteljük az ellenfelünket, a mérkőzés olyan volt, mintha a Ferencváros egy döntőt játszott volna, ami jó hír a csapatunk számára. Egyértelműen problémáink voltak a támadásaink felépítésével, és a Fradi nagyon nyomott. Valamilyen szinten sikerült megoldást találnunk ezekre a problémákra, Kocsis Dominik megszerezhette volna a vezetést, talán akkor máshogy alakul az összecsapás.
Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője: – Az ellenfél nagyon jól teljesített ebben az idényben, és igazi minőséget képvisel. Őszintén úgy gondolom, hogy az első félidőben nem játszottunk jól, lőhettünk volna két gólt, de nem sikerült. A szünetben néhány dolgon változtattunk, és utána már úgy gondolom, hogy teljesen jogosan született ez az eredmény. Túlzott mélységekbe nem mehetek bele, de apró dolgokon kellett változtatnunk, főleg a középpályán. Még húsz-harminc százalékot hozzá kellett tennünk, a legnagyobb kihívás, hogy a második félidei teljesítményt már az első félidőben tudjuk hozni. Mondtam is a srácoknak, ne várjuk, hogy történjen valami a meccsen, az első félidőben is ugyanúgy álljunk hozzá.
(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a DVSC hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)


Összefoglalók:
https://www.youtube.com/watch?v=1yi0sgOjtew
https://www.youtube.com/watch?v=PWyybd-i4jA
PERCRŐL PERCRE
90+3′
VÉGE
Vége a mérkőzésnek.
90+1′
CSERE
Kanikovszki helyén Julio Romao.
90′
Három perc a ráadás.
89′
Patai ballábas lövése jó egy méterrel kerülte el a bal sarkot.
88′
CSERE
A lábát fájlaló Kusnyír helyén Tercza a pályán.
86′
A Debrecenből két játékos is bemutatkozott a válogatottban Szlovénia ellen, Szűcs Tamás és Bárány Donát Görögország ellen is pályára lépett. Utóbbi azonban sérülés miatt nem bevethető az FTC ellen.
83′
Cibla távolról rábombázta a labdát, de a lövés magasan a kapu fölött szállt el.
81′
CSERE
Kovacevic helyén Joseph.
79′
Fórum, hozzászólás itt!
78′
A debrecenieknél csak Dzsudzsák Balázs szerepelt mind a 27 bajnokin, ezeken nyolcszor volt eredményes.
76′
CSERE
Patai pedig Dzsudzsákot.
76′
CSERE
A másik oldalon Odey váltja Kocsist.
75′
CSERE
Yusuf helyett Makreckis.
75′
CSERE
Abu Fani helyett O’Dowda.
75′
CSERE
Nagy Barnabás helyett Gruber.
74′
Egy hosszú előreívelést Yusuf elvitt a messze, de rossz ütemben kifutó Erdélyi mellett, majd kapura gurított, a labda azonban a jobb kapufáról kifelé pattant. A másik oldalon Vajda lövését fogta Dibusz.
72′
Először 1943. szeptember 5-én találkoztak a csapatok az NB I-ben, akkor a Ferencváros hazai pályán 4:0-ra verte a hajdúságiakat. A vb-ezüstérmes Sárosi György mellett az ekkor balösszekötőként játszó Lakat Károly is duplázott, utóbbi később a DVSC-t is irányította.
69′
16 846 néző a mérkőzésen.
67′
CSERE
Youga helyett pedig Cibla a pályán.
66′
CSERE
Debreceni cserék: Szuhodovszki helyett Komáromi…
66′
Abu Fani parádés kiugratásával Kovacevic lódult meg, Kusnyírtól szorongatva még el tudta helyezni Erdélyi mellett a labdát, a kapust azonban kisegítette a bal kapufa.
65′
(Fotó: Kovács Péter)
63′
Sárga lap
Abu Fani lépett rá Kusnyír lábára, ő is besárgult.
60′
GÓL
Labdát szerzett az FTC a debreceni térfélen, Nagy Barnabás lőtte középre balról a labdát, ott Corbu mélységből érkezve kapura továbbította a beadást, Erdélyi csak belenyúlni tudott, hárítani nem. A labda a bal kapufa mellett került a hálóba. 0–2
59′
Sárga lap
Szalai kapott sárga lapot reklamálásért.
57′
Fórum, hozzászólás itt!
54′
Corbunak ez volt az első bajnoki gólja FTC-játékosként.
53′
GÓL
VEzet az FTC! Abu Fani kényszerítőzött Kanikovszkival, a visszakapott labdát levitte az alapvonalig, ott középre gurított. Yusufnak nem volt jó a labda, de Corbunak igen, és a középpályás hat méterről a kapuba lőtt. 0–1
50′
Dzsudzsák meglehetősen szabadon törhetett előre a félpályától, 23 méterre a kaputól lőni próbált, de a labda felpattant előtte, így a lövés is nagyon lecsúszott.
49′
A Loki 6–3–4-es mérlegével a középmezőny elején foglal helyet a hazai tabellán, 2026-ban otthon még veretlen (2 győzelem, 2 iksz). Legutóbb december 21-én a Kisvárda tudta elvinni tőle a 3 pontot (0–1).
46′
Második félidő
Elkezdődött a második félidő. Egyik oldalon sincs csere.
45+2″
A mérkőzés játékvezetője Bogár Gergő, akinek ez az idénybeli 19. NB I-es mérkőzése, összességében a száznegyvenkettedik. A 34 éves salgótarjáni születési játékvezető 2020 óta FIFA-kerettag, a Debrecennek Nyíregyházán (3–0), a DVTK ellen (3–2) és Újpesten (1–2), utóbbin Szűcs Tamást kiállította. Az FTC-nek kétszer az MTK otthonában (1–1, 3–1), a DVTK ellen (2-2), Újpesten (1–1), ahol a végén Gróf Dávidot kiállította, a Kisvárda ellen (3–0) és Pakson (1–0) vezetett.
45+2′
Fórum, hozzászólás itt!
45+2′
Szünet
Félidő.
45′
Két perc a ráadás.
44′
Kocsis a jobbösszekötő helyéről lőtt, a labda Szalairól vágódott szögletre.
41′
Dzsudzsák szöglete után a rövidre érkező Mejíasról a kapufára pattant a labda, majd Yusuf felszabadított.
38′
Fotó: Kovács Péter
38′
Szűcs jobblábas lövése megpattant Dibusz előtt, de a kapus biztosan fogta a labdát.
36′
Fórum, hozzászólás itt!
32′
Sárgát kap a reklamáló ferencvárosi edző, Robbie Keane.
30′
A vizsgálat lezárult, nincs büntető.
30′
VAR
Kovacevic került földre Youga mellett, a támadót ápolni kell, lehetséges büntetőt vizsgál a VAR.
29′
A Ferencváros 10–3–1-es mutatóval úgy vezeti fölényesen a vendégtáblázatot, hogy a legkevesebb gólt kapta a mezőnyben, 14 meccsen mindössze 11-et (0.79-es átlag).
28′
Ígéretes ferencvárosi támadás végén Kovacevic szolgálta ki remekül Corbut, aki 16 méterről ballal kicsit eltörte a labdát, ami a bal kapufa mellett pattogott el.
23′
Varga Ádámot a Ferencváros ősszel kölcsönadta a Debrecennek, de Dibusz Dénes sérülése miatt a télen visszarendelte. Varga 18 bajnokin védett a Lokiban, de a DVSC mostani keretében Batik Bence is megfordult a Ferencvárosban.
20′
Kocsis iramodott meg, meg is kapta a védők mögé bepasszolt labdát, ám kisodródott helyzetből, Gómez szorításában veszélytelenül lőtt.
18′
Fórum, hozzászólás itt!
17′
Robbie Keane ezúttal nem számíthat a válogatott Osváthra, aki sárga lapok miatt hiányzik.
16′
Abu Fani szögleténél Gómez fejelt, de jócskán kapu mellé. Talán a mögötte helyezkedő Raemakersnek jobb lett volna a labda…
14′
Hatalmas helyzet! Rosszul oldotta meg a kirúgást a DVSC, Corbu elszedte a labdát Yougától, Kovacevic viszont nyolc méterről ballal a jobb sarok mellé lőtt.
14′
Nagy Barnabás beadása után Corbu 12 méterről a kapu fölé fejelt.
12′
Debreceni szögletvariáció, Dzsudzsák visszagurított a hátulról érkező Szűcshöz, aki azonban az égbe bombázott.
10′
Az előző 4 egymás elleni bajnokijukon két-két győzelemmel kiegyenlített a párharcuk, ráadásul úgy, hogy a legutóbbi 3 találkozójukon rendre az aktuális vendégcsapat győzött. Decemberben az Üllői úton a múlt héten a válogatottban is bemutatkozott, ám kedden lesérült Bárány Donát góljával 1–0-ra a Debrecen nyert. Ha a fordulót a harmadik helyről kezdő Loki egymást követő két meccsükön legyőzné a zöld-fehér gárdát, olyan fegyvertényt hajtana vége, amelyre legutóbb a 2011–2012-es idényben volt példa (1–0 és 2–1).
8′
Kovacevic ugrott ki a jobb oldalon, a lövése lepattant a blokkról, Madarász 16 méterről ismételt, de a jobb sarok mellé lőtt.
7′
Bárány Donát a lelátón, a válogatottban megsérült támadó helyén Szuhodovszki Soma játszik csatárt.
4′
Youga beadásánál Kusnyír túlugrotta Nagyot, de nem tudta helyezni a labdát, jócskán a bal kapufa mellé fejelt.
2′
Először 1943-ban találkoztak az élvonalban, azóta 110-szer mérték össze erejüket és az örökmérleg jelentős ferencvárosi fölényt mutat: 31 Loki-győzelem, 27 döntetlen, 52 FTC-siker. (Ebben az 1944–1945-ös félbeszakadt bajnokságban 2:1-es hazai győzelemmel végződő debreceni bajnoki is benne van).
Meccs indítása
Elkezdődött a mérkőzés.
Fórum, hozzászólás itt!
A forduló eddigi eredményei: ZTE–Kisvárda 2–0, Paks–Kazinbarcika 5–1, Újpest–MTK 2–2, DVTK–Puskás Akadémia 1–2. Vasárnap még ETO FC–Nyíregyháza mérkőzést is rendeznek.
A DVSC kezdője:
A Ferencváros kezdője:
Köszöntjük olvasóinkat! 17 órakor kezdődik a Debrecen–Ferencváros mérkőzés a labdarúgó NB I 28. fordulójából.