Prukner László és Maróti Béla búcsúzik a kaposvári közönségtől

– Mi jut eszébe, ha azt mondom Cseri út, az ellenfél pedig a Tatabánya?
– Megbí­zott edzőként az első meccsem a 2002/2003-as NB I/B-s bajnokság hajrájában. Nyertünk, de a pontos eredményre nem emlékszem. Az utolsó három mérkőzésre kaptam meg a csapatot, amely összefogott önmagáért és kilenc pontot szereztünk.

– A jól sikerült három meccs után eszébe jutott, hogy véglegesí­tik a vezetőedzői poszton?
– Persze, megfogalmazódott bennem a jó lenne, ha kezdetű mondat. Egyébként a Tatabánya elleni meccs előtt, elődöm Keszei Ferenc véleményét is kikértem, akinek segí­tettem a munkáját, hogy nem tartja-e etikátlannak, ha elvállalom a feladatot.

– A helyszí­n immár a felújí­tott Rákóczi-stadion, ahol a Szolnok vendégeskedett.
– Ezen a meccsen dőlt el, hogy hosszú évek után feljutunk az élvonalba. Az egy csoportos másodosztályból az első négy csapat léphetett fejebb, mi pedig a normál esetben is feljutást érő második helyen voltunk a Szolnok elleni találkozó után. Ezt követően kicsit kiengedett a csapat, s végül a harmadik helyről jutottunk fel.

– A feljutásról döntő Szolnok vagy a Vasas elleni élvonalbeli nyitányon volt feszültebb?
– Nagyjából egyforma érzések voltak bennem. Az egészséges feszültség, a stressz benne van az emberben. Ha nem í­gy lenne, nem is szabad a kispad mellé állni.

– Olyan eset is volt, amikor a zakója bánta Alves kimaradt helyzetét.
– A Honvéd ellen döntetlen állásnál az utolsó percben Alves és talán Oláh Lóri vitték a labdát a kapusra, brazil csatárunk pedig egy trükkös megoldásból akart gólt szerezni, ami egy edzőmeccsen bejött neki. Ezúttal sajnos célt tévesztett, én pedig idegességemben a földhöz vágtam a zakómat.

– A nehéz időszakok sem kerülték el a Rákóczit a hét év alatt, hiszen kieső helyen is telelt a gárda.
– Az akkori őszi gyengélkedés már előre kalkulálható volt, mert megbomlott az öltöző egysége. Abból a helyzetből én is kijöhettem volna rosszul, de a vezetőség mögöttem állt, s idővel beigazolódott, hogy helyes döntéseket hoztunk. Az akkori esetből egyébként edzőként is sokat tanultam. Az azt követő tavaszi menetelés pedig a csapategység diadala volt.

– Hiányozik majd a taní­tás?
– Persze, bár biztos furcsa lesz, hogy nem kell óráról edzésre rohannom és fordí­tva, de egyértelmű, hogy hiányzik majd a suli.

– Mi jut eszébe, ha azt mondom, Rákóczi-stadion 2004 szeptembere, az ellenfél pedig a Ferencváros?
– Teltház előtt remek meccsen nyertünk 2–1-re. Érdekesség, hogy edzőként bajnokin nem veszí­tettem a Fradi ellen, sőt játékos koromban is nyertünk a fővárosiak ellen hazai környezetben. Sok emlékezetes mérkőzés van mögöttünk, s nagyom bí­zom benne, hogy a Rákóczi több örömet szerzett a szurkolóknak, mint keserű pillanatot. S, ami még fontos: egy edző soha sem lehet sikeres csapat nélkül.

*

Maróti Béla

Maróti Béla is búcsúzik a kaposvári közönségtől és a játékostársaktól

Maróti Béla nem hosszabbí­totta meg lejáró szerződését a Rákóczival, s a Ferencvárosban folytatja pályafutását. – Ezúton szeretném megköszönni a kaposvári közönségnek az egész évi biztatást – kezdte Maróti Béla. – Ismét bebizonyí­tották, hogy egy nagyon szerethető közösséget alkotnak még ha olykor enyhe kritikát is fogalmaztak meg irányunkban – hozzáteszem nem alaptalanul. Az átigazolásomról annyit szeretnék mondani, hogy Prukner László távozásával bennem is megfogalmazódott a csapatváltás lehetősége, ezért több klubbal is tárgyalni kezdtem.

A Ferencváros ajánlata csak azt követően érkezett, miután biztossá vált, hogy távozom a csapattól. A Fradi megkeresésére rövid gondolkodás után igent mondtam, a többi csapatnak pedig megköszöntem az érdeklődést. Sok sikert kí­vánok a Rákóczinak, a volt játékostársaimnak, akik egytől egyig a barátaim maradnak és jó meccseket kí­vánok az összes kaposvári szurkolónak.

(sonline.hu)