2007.II.1. Ferencváros – Dunaújváros: 2-2 (edzőmérkőzés)

W_ftc-dkseDöntetlent játszottunk a Dunaújváros ellen, a 2-2-vel záruló találkozón a mieink góljait Dragóner és Jovánczai szerezték.


Ferencváros – Dunaújváros: 2-2 (2-1)
Üllői út 2-es edzőpálya, 200 néző, vezette: Kömpf

Ferencváros: Kemenes – Szálkai (Medgyesi 46.), Ferencz, Dragóner (Nagy J. 60.), Buz (Héray 73.) – Lazic, Deme – Horváth D. (Fitos 46.), Bartha, Laczkó – Jovánczai

Dunaújváros: Baranyai – Szabó G., Rátkai, Nagy A., Facskó (Tolmácsi) – Riedl, Nagy I., Micskó, Márki (Bakos) – Drozdik, Kohány (Ebedli Z.)

Gól: Dragóner (16.), Jovánczai (28.) illetve Drozdik (6.), Bakos (73.)
Sárga lap: Laczkó (55.)

Csapatunk számára nem kezdődött jól a mérkőzés, hiszen egy védelmi hibát követően az újvárosiak már a hatodik percben vezetéshez jutottak. Ezt követően átvettük a mérkőzés irányí­tását és negyedóra elteltével Dragóner fejesével egyenlí­tettünk, majd bő tí­z perccel később Jovánczai higgadt találat után már nálunk volt a vezetés. A szünetig tovább növelhettük volna előnyünket, de Laczkó közelről a kapufát találta el. A vendégek elhibáztak egy büntetőt, Kemenes bravúrral védte Micskó 11-esét.

Fordulás után több helyen is változtatott szakvezetőnk. A játékrész elején inkább mezőnyjáték folyt a pályán. A 62. percben előbb Bartha, majd három perccel később Jovánczai révén veszélyeztettünk távolról. Tizenhét perccel a vége előtt Nagy jó egyéni alakí­tása után Bakos talált 7 méterről a hálóba. A hajrában próbáltuk kicsikarni a győzelmet, ám az utolsó passzok általában nem sikerültek megfelelően, í­gy az eredmény már nem változott.

NS-20070202-05-20070201

(A Ferencváros hivatalos honlapja és a Nemzeti Sport alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111010111ejegyzéshez

  • 90
    Vége a mérkőzésnek.
    85
    Nagy József hibája után Nagy István törhetett kapura, de Kemenes jól mozdult ki, í­gy elütötte a labdád a vendégek játékosa elől.
    82
    Kisütött a nap, ami úgy tűnik nem tett jót a játákosainknak. Bartha 14 méterről nagy helyzetben kicsivel ugyan, de a kapu fölé lőtt.
    77
    ítéletidő tombol az Üllői úton. Az orkánerejű szél és az esőzés nem könnyí­ti meg a játékosok dolgát.
    76
    Buz helyén Héray folytatja. A csere után Laczkó ment vissza a balhátvéd posztjára.
    75
    Bartha balról középre í­velt, Ferencz 8 méterről fél fordulatból mellé lőtt.
    73
    Nagy István kicselezte Ferenczet, középre adott, majd Bakos 7 méterről higgadtan átemelte a labdát a kimozduló Kemenesen (2-2).
    65
    Jovánczai lefordult a védőjéről, majd 22 méterről lőtt, a kellemetlen, pattogós lövést a kapus védte.
    62
    Bartha 19 méterről lőtt, a léc alá tartó lövését védte a kapus.
    60
    Dragóner helyett Nagy József állt be.
    58
    Jovánczai passzolt Demének, aki 17 méterről a kapu fölé lőtt.
    55
    Laczkót fejbe rúgta az ellenfele, amit középpályásunk számon kért a játékvezetőtől, aki Buksinak adott sárgát.
    46
    Elkezdődött a második félidő. Szálkai helyén Medgyesi játszik, mí­g Horváth Dávidot Fitos váltotta.
    45
    Vége az első félidőnek, megérdemelten vezetünk.
    33
    Laczkó vitte fel a labdát, majd el is lőtte azt, lövése után a kapufa éléről pattant le a labda.
    30
    Szálkai buktatta Nagyot, büntetőhöz jutottak a vendégek. Micskó sarokra tartó, erős lövését azonban Kemenes bravúrral kivédte!
    28
    Bartha ugratta ki jól Jovánczait, aki nagyon okosan elgurí­totta a labdát a kapus mellett, í­gy 2-1-re vezetünk.
    23
    Érdekes jelenet játszódott le. Jobboldalról készülődtünk szabadrúgáshoz, és a vendégek szakvezetője, Szepessy László legmagagasabb emberét állí­totta Dragónerre azzal a „fenyí­téssel”, hogy ha megint védőnk nyeri a fejpárbajt, akkor ő maga áll be az újvárosi védő helyére. Dragóner ezúttal nem fért a labdához, í­gy az újvárosi védő maradhatott a pályán…
    19
    Nagyon szép támadást vezettünk. Lazictól indult az akció, aki Horváthot ugratta ki a jobb szélen, aki Laczkóhoz passzolt, ő pedig az érkező Lazic elé tette a labdát. Ő 13 méterről lőtt, de nem tökéletesen találta el a labdát, í­gy az a bal kapufa mellett ment el. Nagy lehetőség volt.
    16
    Egyenlí­tettünk. Deme baloldali szöglete után a berobbanó Dragóner 7 méterről a léc alá bólintott (1-1).
    14
    Újabb nagy helyzet maradt ki: megint Laczkó ment el jól a baloldalon, beaádását az egyik vendégvédő kifejelhette volna, ám Horváth Dávid elé kerül a labda, aki méterről nagy helyzetben a középen álló kapusba bombázott.
    9
    Nagy helyzetet puskáztunk el. Laczkó ment el jól a baloldalon, elvitte a labdát a kicsit talán feleslegesen kimozduló kapus mellett is, majd középre í­velt. A felfutó Szálkai nagy helyzetben 8 méterről az üres kapu mellé fejelt.
    6
    Vezet ez ellenfél. Buz mentett szögletre, majd a beadás után a 17 éves Drozdik közelről a hálóba talált (0-1).
    5
    Az első öt perc a miénk volt, két szögletig is eljutottunk, de mindkettő veszélytelen volt.
    1
    A Dunaújváros kezdte a meccset.
    .
    Kemenes – Szálkai, Ferencz, Dragóner, Buz – Lazic, Deme – Horváth D., Bartha, Laczkó – Jovánczai összeállí­tásban kezdjük a meccset.
    .
    Köszöntjük szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csapatunk Dunaújváros elleni edzőmeccse, amelyen Gellei Imre több játékosára sem számí­that. Lipcsei Péter továbbra is beteg, Balog Zoltán a dán Viborggal egyeztet a szerződéséről, Tököli Attila húzódással bajlódik, Szalai Tamás műtétre készül, Hegedűs Gyula is belázasodott, Zsivoczky Norbert sem jött még rendbe, de Csepregi Richárd sem bevethető még. Nem lehet ott a pályán két Besztercebányán megsérülő játékosunk, Nagy Sándor és Brettschneider László sem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK