1998.III.25. Ausztria – Magyarország 2-3

Szerdán Bécsben minden a 2004-es labdarúgó Európa-bajnokság osztrák-magyar közös megrendezésének elősegí­tése jegyében zajlott. Egy fogadás keretében bemutatták az ORF televí­zió által készí­tett propaganda videoklipet, majd a rangos esemény előkészületein tevékenykedő bizottságok képviselői í­rtak alá újabb együttműködési megállapodást.

Találkozott a két nemzet labdarúgó szövetségének elnöke, a fogadáson jelen voltak államtitkárok, egykori legendás labdarúgók, többek között Puskás Ferenc is. Beppo Mauhart, az osztrák szövetség első embere köszöntötte a vendégeket, majd egy labdarúgót ábrázoló, rézből készült szobrocskát nyújtott át magyar kollégájának, Kovács Attilának. Mauhart beszédében kihangsúlyozta: sok minden összeköti a két nemzetet, az 1989-ben végbement változások Európa határainak kitolódását jelentették, amit az európai sportági vezetőknek is figyelembe kell venniük. Biztosí­tani kell a két kisebb államnak az esélyt a futball nagyhatalmakkal szemben. Az osztrák szövetség elnöke arról is szólt, hogy a kormányok vezetőinek április 30-ig újabb, immáron visszavonhatatlan szándéknyilatkozatot kell aláí­rniuk, amivel biztosí­thatnák az anyagi feltételeket a stadionok felújí­tásához, illetve új létesí­tmények megépí­téséhez.

Ausztriában véglegessé vált, hogy Graz után Innsbruckban új stadiont épí­tenek, s meg van erre az esélye St. Pölten városának is.

A magyar delegáció nevében Pongrácz Antal, a Szerencsejáték Rt. elnöke szólt. Beszédében kiemelte: meggyőződése, hogy két nemzet eséllyel veheti fel a küzdelmet a rendezési jog elnyeréséért. Biztos abban, hogy április végéig a két ország kormánya is véglegesí­ti pályázatot.

A közös cél legszebb pillanata volt, amikor a Práterben lévő modern stadion elé begördült az MLSZ által indí­tott 25 autóbusz, rajtuk több száz magyar szurkolóval.

Ausztria – Magyarország 2-3 (2-2)
Ernst Happel-stadion, 25 000 néző, V: Markus Merk (német)

Ausztria: Konsel – Feiersinger – Schöttel (Pfeffer 46.), Hiden – Schopp, Kühbauer (Reinmayer 66.), Mahlich, Herzog (Stöger 46.), Amerhauser – Vastic, Polster

Magyarország: Király – Sebők V. – Fehér Cs., Hrutka, Mátyus – Lisztes, Halmai, Illés, Korsós A. (Hamar 85.) – Herczeg M. (Kovács Z., 82.), Horváth F. (Tóth N. 88.)

Gól: Vastic (10.), Amerhauser (21.) illetve Horváth F. (4.), Illés (32., 53.)
Sárga lap: Feiersinger (72.) illetve Herczeg (49.), Fehér (70.)
Jók: Király, Hrutka, Mátyus, Lisztes, Illés, Horváth illetve Schopp, Amerhauser

Gyors góllal kezdett a fiatal magyar válogatott. A 4. percben Illés jó ütemben ugratta ki Horváth Ferencet, aki 14 méterről, a balösszekötő helyéről a bal alsó sarokba csavart (0-1). Két perc múlva egyenlí­thettek volna a hazaiak. Hrutka buktatta a 16-osnál Vasticot, a játékvezető úgy í­télte meg, hogy az eset a büntető területen belül történt, a 11-es pontra mutatott. A büntetőből Polster célozta meg a bal alsó sarkot, lövését azonban Király bravúrral hárí­totta. A 10. percben Polster javí­tott, tiszta gólhelyzetbe hozta Vasticot, aki 7 méterről középről, Király fölött a magyar kapuba emelt (1-1). A 21. percben egy távoli lövés Fehér Csabáról Amerhauser elé pattant, az osztrák játékos 8 métes lövése után a labda a bal kapufáról pattant a hálóba (2-1). A 32. percben egy gyors ellentámadást eredményesen fejezett be Illés. Lisztes jó ütemben passzolt Illés elé, aki pár lépést követően középről, 13 méterről a bal alsó sarokba helyezte a labdát (2-2).

Jól kezdte a második játékrészt a magyar válogatott. Horváth Ferenc gurí­tását követően a gólvonal elől vágta ki a labdát Schopp. Az 53. percben gólt hozott a magyar fölény. Korsós a jobb oldalról í­velt keresztbe egy szabadrúgást, a túloldalon Illés remekül helyezkedett, s ballal 6 méterről a bal alsó sarokba lőtt (2-3). Fegyelmezetten, s jól játszottak Lisztesék nem engedték kibontakozni a hazaiakat. A pálya közepén dúlt a csata, az osztrákok alig-alig jutottak el a vendégek 16-osáig. A találkozó utolsó 10 percében a vendéglátók kerültek fölénybe, de a magyar válogatott megőrizte előnyét.

A fiatal magyar válogatott bravúros győzelmet aratott a világbajnoki résztvevő osztrák nemzeti csapat otthonában. A két válogatott 134. mérkőzésén Magyarország 65. győzelmét érte el, a 29 döntetlen mellett 40 vereség szerepel.

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Bicskei Bertalan, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: – Nagy sikernek tartom, hogy egy európai hí­rű csapatot otthonában tudtunk legyőzni. Ez az újrakezdés első lépése lehet, azonban nem szabad túlértékelni az eredményt. A védekezésben előforduló hibáinkat, valamint az állóképesség területén még javí­tanunk kell. Az osztrákok komolyan vették a mérkőzést, de az is igaz, hogy a két meghatározó játékosuk Polster és Herzog nem játszott igazán jól.

Herbert Prohaska, az osztrák válogatott szövetségi kapitánya: – Nagyon rosszul kezdtünk, csak csodálkoztunk a magyarok teljesí­tményén. Később ritmust tudtunk váltani, s akkor már veszélyesebben támadtunk, a vezetést is megszereztük. A második félidőben érthetetlen volt csapatom gyenge teljesí­tménye. A magyaroktól erre számí­tottam, amire különben felhí­vtam a játékosaim figyelmét is, s akik, mint az eredmény is mutatja, nem teljesen értették meg. Sokat kell még dolgoznunk.

Harcsár István államtitkár, az OTSH elnöke: – Egy nagyon jó felfogásban játszó magyar csapat ért el nagy sikert. Különösen a támadójátékunk volt figyelemre méltó. Gratulálok a csapatnak, s a fantasztikus szurkolótábornak. A kezdet nagyon biztató. Sok munka vár még a válogatottra, de ez eredményes lehet, ha azt olyan hittel végzik el, mint ami jellemezte a csapatot szerda este.

Kovács Attila, az MLSZ elnöke: – Gratulálok a válogatottnak, különösen értékesnek tartom, hogy a győzelmet három, idegenben lőtt góllal érte el.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK