Dezső bácsi, a zöld-fehér szí­vünk éltessen!

Azzal már az elején tisztában voltam, hogy Novák Dezsőről, a játékosról, az edzőről, a hétköznapi emberről nem egy könnyű feladat bármit is í­rni. Nem mintha nem lehetne oldalakon keresztül sorolni az eredményeit, a bajnoki cí­meket, az olimpiákat, a VVK sikereket, a világválogatottat, melynek a csoportképéről kabaréba illő módon maradt le. Dezső bácsi sok mindent elért, és ha nincs a hatvanas évek könyörtelen politikai terrorja, ma minden bizonnyal az egyik legfontosabb személyiség lenne az Üllői út 129 alatt. „A Fradi az Fradi. Még akkor is ott vagyok, ha nem vagyok ott.” – mondta egyszer. Ebben a két rövidke mondatban meg benne van minden. Akik ismerik, akik éltek akkor és át is élték azokat a hatvanas éveket, azok tudják mi játszódhat le Dezső bácsi zöld-fehér lelkében. A mellőzést el lehet viselni, de a tények ismerete nélküli vádaskodást már nehezen. Pedig Dezső bácsi nem bújt el és talán mások helyett is felvállalta azt a múltat, melyre ő sem büszke.

„Cipelem magammal életem végéig. Fáj, hogy rajtam van egy bélyeg, amit én soha nem kértem. Tisztában vagyok azzal, hogy vannak, akik a mai napig elí­télnek emiatt, holott soha nem ártottam senkinek.” – nyilatkozta 2011 telén. Csendben, könnyeivel küszködve. Pedig sok minden előhozhatott volna, hiszen azóta már tényként kezelik azt is, hogy volt olyan játékostársa, aki őt figyelte, aki róla jelentett. De most hagyjuk el a politika játszóterét, mert ha Novák Dezsőről í­runk, ráadásul egy zöld-fehér oldalon, ott az előbbinél vannak sokkal, de sokkal fontosabb események is. De mivel ezek az évek annyi sikert hoztak számára, hogy most egy kicsit csapongva, néhány részletet kiragadva próbáljuk bemutatni egy csodálatos pályafutás legfontosabb állomásait.

1954-ben, csatárként figyeltek fel a tehetséges 15 éves egyházasrádóci balösszekötőre a Szombathelyi Postásnál. Bár nem volt egy nagy kiugrási lehetőség, de a kicsinyke település játékosa örömmel fogadta el a városi csapat invitálását. Egy évig volt a postások tagja, de ennyi elég volt, hogy a város „nagycsapata”, a Haladás is felfigyeljen rá. 1956-ban, 17 évesen be is mutatkozott az NB I-ben, de elmaradtak a gólok, a lendületes elfutások, í­gy bár többre volt képes, mégis majdnem megváltak tőle a Haladásnál. Ezzel valószí­nűleg ketté is tört volna a pályafutása, de egy „szerencsés” sérüléshullámnak köszönhetően, kényszermegoldásból lett „pandúr a betyárból”, a csatárból balhátvéd. Nyert is a csapat, mely végleg „megpecsételte” Novák Dezső további pályafutását. Gyorsan vált a Haladás meghatározó játékosává, 1957-ben már ifjúsági válogatott. Játékát a határozottság mellett a szertelenség is jellemezte.

„Valóban a játék hevében néha elfelejtkezem egy-két dologról, s felébred bennem a csatárvér. Ilyenkor azonban mindig bí­zok gyorsaságomban, ez kisegí­t. Nagyon szeretek cselezni, ez is elől ragadt rám, ott bizony nagy szükség volt ár, most pedig nehezen tudok leszokni róla.” – ismerte el a rá jellemző nyí­ltsággal és őszinteséggel.

Legendás szabadrúgásai és büntetői is a Haladás korszakában kezdődtek. Ha egy-egy szombathelyi mérkőzésen 30-40 méteres körzetben szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak, szinte egy emberként zúgott fel a lelátóról, hogy: Nováááááák! Nováááááák! Hátvédként már Szombathelyen is 12 gólt szerzett és 20 évesen már korának egyik legjobb szabadrúgás lövőjének tartották.

1959-ben a hazai bajnokság mellett kiemelt helyen szerepelt az olimpia válogatott kialakí­tása, melyben Novák Dezső mellett olyan játékosok kaptak helyet, mint Szentmihályi, Dalnoki, Solymosi, Göröcs, Albert, Rákosi és Keglovich. A római olimpián még nem sikerült a végső győzelem, de a megszerzett harmadik hely már előre vetí­tette, hogy ez a korosztály az elkövetkezendő években számos sikert fog még elérni.

Az olimpia után megtörtént az, amiről már előtte is beszéltek, hogy a valamikori egyházasrádóci balszélső a Ferencvároshoz igazol. 1961. július 30-án a Csepel ellen mutatkozott be a Fradiba. Szí­nt nem cserélt, de mezt és szí­vet már igen. A bemutatkozás „észrevétlenre” sikerült (a sajtó hármasra értékelte – ötös volt a legmagasabb osztályzat), de utána olyan 12 év következett, mert aranybetűvel í­ródik a Ferencvárosi labdarúgás történetében. 410 mérkőzés, 95 gól, 4 magyar bajnoki cí­m, 4 ezüstérem és 3 bronzérem, „búcsúként” magyar kupagyőzelem 1972-ben. 1962/63 évi VVK elődöntése, az 1964/65 évi VVK győztese, az 1967/68 évi VVK döntőse és az 1971/72 évi UEFA elődöntőse. Kétszeres olimpia bajnok (1964, 1968), EB bronzérmes 1964-ben. 1968-ban, a világválogatott tagjaként lépett a pályára Brazilia ellen… és maradt le a csapatképről, mert mire megtalálta a „folyóügyek” helyiségét, már elkészült a kép.

Játékosként az utolsó fellépésére Japánban került sor 1972. szeptember 10-én. „Hivatalosan” 1975. június 7-én búcsúztatták el a „régi” és szeretett játszótársakkal együtt. Novák Dezső mellett azon a napon húzta fel utoljára a játékos mezét Rákosi Gyula és Albert Flórián.

Novák Dezső amikor 1961-ben beköltözött a Ferencváros csónakházába talán ő sem gondolta, hogy olyan varázslatos időszak következik, melyről oldalakat lehetne í­rni. 22 éves volt, egy vidékről jött srác, aki mögött már voltak sikerek, de a nagybetűs élet még csak kopogtatott az ajtaján. A siker mellé egy csodás asszony is belépett az életébe, aki nem csak hű társa, de „dokumentum-rendezője” is lett az évek folyamán. Erzsébet asszony a házasságuk után egyből elkezdte a gyűjtést. „Férjem iránt érzett szeretetem jeléül” – véste rá az album első oldalára.

„Remek asszony. Sokan köszönhetek neki. Mindent megtesz azért, hogy minél felkészültebben lépjek pályára. Gondosan állí­tja össze az étrendet, megteremti a pihenés feltételeit, még az álmomra is vigyáz. És ha netán edzés után eltekergek, várja a telefonomat, s ha nem jön időben, fogja magát és rohan értem.” – mesélte, miközben folyamatosan Erzsébet asszonyon tartotta a szemét.

Erzsébet asszony aki valamikor ifjúsági válogatott volt atlétikában a férj mellett a foci szerelmesévé is vált. „Nálam a mérce a Liverpool… Akkor a VVK mérkőzésen Dezső úgy játszott, ahogyan az a nagykönyvben meg van í­rva. A tévé előtt vörösre tapsoltam a tenyerem.” – mesélte jókedvűen, de akkor elfátyolozott a szeme amikor szóba jött a játékosi búcsú, hiszen tudta, férjénél mennyit jelent a játék és a Ferencváros – „Csak akkor volt nagyon nekikeseredve, amikor az mondták róla, hogy öreg és félreállí­tották.”

Japán után, magyar földre lépve már arra készült, hogy rövid időn belül újra belépjen oda, ahová ezer szállal kötődött. Már nem játékosként, hanem edzőként. A TF tanulmányok mellett pályaedzőként dolgozott az Üllői úton, bár 1973-ban 6 mérkőzés erejéig megbí­zott edzőként ült a kispadon. Ettől függetlenül a távozó Csanádi Ferenc helyett a klub Dalnoki Jenőnek szavazott bizalmat. Diploma után a Dunaújváros edzője lett.

Az igazi visszatérésre 1980-ban került sor, amikor a „három tenor” foglalta el az Üllői utat. Novák Dezső lett a vezetőedző, Szűcs Lajos a pályaedző és Albert Flórián felelt az ifjúsági csapatért. Három kiváló játékos, három nagyszerű barát.

„A Ferencvárosnál csak győzni szabad. S ennek tudatában dolgozni, valóban nem könnyű dolog. Hogy mégis belevágtam? A magyarázat egyszerű: én is halandó ember vagyok, egyike azoknak, akik mindig többet, jobbat, látványosabbat akarnak produkálni. Ha egy embernek nincsenek tervei, vágyai, ha nem tűz maga elé nagy és nemes célokat, az azt hiszem nem él, csak vegetál. Én élni akarok.” – nyilatkozta a kinevezése után.

És Novák Dezső élt a felkí­nált lehetőséggel. 335 mérkőzés a kispadon, 3 bajnoki cí­m, 3 ezüstérem és 1 bronzérem. Magyar kupa és Szuperkupa győzelem 1994/95-ben. És természetesen a BL.

Novák Dezsőnek volt egy edzői hitvallása, amit sokszor lenyilatkozott és elmondott. Számára nem létezett az alku, amí­g ő volt a felelős a csapatért, amí­g őt szidta a közönség, amí­g neki kellett elvinnie a balhét, addig nem engedte, hogy bárki súgjon neki hátulról. Ami pedig a játékosokat illeti: alkudozás nincs – volt a jelszó.

Talán a „vesztét” is ez a fajta határozottság és eltökéltség okozta.

Hiába voltak a bajnoki cí­mek, hiába jutott el a Fradi először (és azóta sem sikerült) a Bajnokok Ligája csoportkörébe, kétszer is méltatlan körülmények között kellett felállnia a kispadról. Volt, hogy a játékosok „fúrták” meg, volt mikor a vezetőség akart a nyakába ültetni „felügyelőt”, és volt mikor a szurkolók „üzentek” a mesternek. De Novák Dezső kitartott edzői hitvallása mellett, nem engedte, hogy bárki beleszóljon a munkájába addig, amí­g ő felel a csapatért.

A legfájóbb az 1996-os távozása volt. A BL siker, és két bajnoki cí­m után ő volt „a bajnok edzője, az edzők bajnoka”, mégis az a vád érte, hogy „nem játszik látványosan” a Fradi.

„Tudom, hogy közhely, amit most mondok, de végtelenül boldog vagyok – nyilatkozta a második bajnoki cí­m után 1996-ban – Aki ismer, az tudja, hogy ezt én nagyon is komolyan gondolom. Rengeteg feszültségen és belső ví­vódáson vagyok túl. Lehet, hogy sokszor nem látszott rajtam, de bizony megviselt, amit a saját közönségünktől kaptam.”

1996. szeptember 4-én, egy győztes mérkőzés után Novák Dezsőnél elpattant egy húr. „Elegem van mindenből. Nem bí­rom tovább!” – fakadt ki keservesen. A magyar edzői kar talán leghalkabb, legszerényebb és legönkritikusabb edzője jutott el odáig, hogy felállt „élete padjáról”. Talán ha harsányabb, talán ha folyamatosan hangoztatja az örökké benne élő Fradizmusát, talán ha enged a közönségnek, minden másképpen alakul.

De ő a megalkuvás helyett a távozást választotta.

Azóta tudjuk, az akkori döntés végleges volt. Nem akart tovább edző lenni, mert az a légkör, ami körbevette a labdarúgást, már nem Novák Dezső világa volt. Úgy érezte, hogy amit az edzők nagy része csinál, annak már semmi köze a szakmához. A klubok is rendszeresen tartoztak az edzőknek és a játékosoknak is és amikor jön két vereség, máris repül az edző.

Fotó: Isza Ferenc

Azóta 18 év telt el. Novák Dezső ma ünnepli 75. születésnapját. Amikor elkezdtem í­rni az „ünnepi” jegyzetemet, a játékosi és az edzői sikerek emlí­tése előtt, személyes emlékek jöttek elő. A badacsonyi vendéglátás, az í­zletes körömpörkölt, a remek házi bor, Erzsi néni kedves mosolya, Dezső bácsi sziporkázó emlékezése, az unoka boldog futkározása az asztal körül és a rengeteg bekötött újság és fotó, mely alig fért bele a kocsinkba. Néhány óra volt csupán, de nekünk egy végtelennek tűnt.

Egy 1939. február 3-án, Jákon megkezdett élet, egy olyan 75 év amit a történelem viharai sem tudnak feledésbe borí­tani.

Dezső bácsi, a zöld-fehér szí­vünk éltessen nagyon sokáig!

– lalolib –