1911.V.7. Ausztria – Magyarország 3:1

Az osztrák válogatottak győzelme

Vereség Bécsben 3:1 (2:1)

A válogatott csapat szerdán először trení­rozott a MAC Margitszigeti pályáján. Hiányzottak azonban a legjobbak: Károly, Rumbold, Révész s még mások, ugy, hogy a MAC-nak két játékost kellett beállí­tani. Bodnár fényesen játszott, Schlosser és Borbás nemkülönben. Salamon igen gyönge formát mutatott. Hasonlóképpen Kertész. Csüdör – egyszerűen fényes volt. Kucsera habozó és gyönge.

(Nemzeti Sport, 1911. április 30.)

A XVII. osztrák-magyar match holnap délután 4 és 6 óra között dől el a wieni Hohe Warte pályán. Ez alkalommal a magyar sportközönség is méltóan lesz képviselve az osztrák fővárosban, mert már a ma délután Wienbe induló gyorsvonatok százszámra viszik fel a mérkőzésre a mi sportsmanjeinket; egyik laptársunk pedig holnap reggel különvonatot indí­t a kirándulók részére. Azt hisszük, hogy holnap több magyar lesz a Hohe Wartén, mint bennszülött. A két csapat a következőképpen áll fel:

Ausztria: Müller (WSC) — Kroyer (WSC), Tekusch I. (WAFC) — Wackenreuter (WSC), Kurpiel (DFC), Tekusch II. (WAFC) — Hussak (Amateur), März (DFC), Schwarz (I. Vienna), Fischera (WAFC), Mayringer (WSC).

Magyarország: Domonkos — Rumbold, Csüdör — Biró, Károly, Kürschner — Borbás, Schlosser, Koródy, Bodnár, Sebestyén.

Biró: Istace H. (Belgium). Határbirók: Trinks és Schmied.

Mi a magyar csapatot nem tartjuk teljesen szerencsésen összeválogatottnak. A vakmerően és energikusan védő Fritzet (ki ne emlékeznék a FTC-EW matchre?) egy olyan elkalandozó backpár mögött (Csüdör-Rumbold) inkább szerettük volna. Rumbold a right man of the right place. Csüdörrel Szendrő jelenlegi akcióképtelensége miatt kénytelenek vagyunk megelégedni, csupán igen nagy veszedelmet látunk abban, hogy a két back ritkán szokott a helyén lenni, ami könnyen végzetessé válhatik a magyar teamre. Biró és Károly posztjaikon a lehető legjobbak, Kürschner helye azonban jobban lett volna betölthető. A csatársorban csak a két inside-csatár: Bodnár és Schlosser van tip-top formában. Már Koródy helyén szí­vesebben látnok Salamont a BAK-ból, ki jelenleg elsőrangú erő és bár Koródy általánosságban jobb nála, az adott körülmények, valamint a legutolsó matchek játékmenetének figyelembevételével mi nem haboztunk volna Koródy mellőzésével Salamont a centerbe állí­tani. Jobbszélen a leghasznavehetőbb játékos Bodnár mellett csak Szeitler. Sebestyén beállí­tásától mi semmi jót nem várunk s azt hisszük, hogy Bodnár-Sebestyén nem igen fogják egymást megérteni, ami viszont az egész csapatot képességeinek kifejtésében némileg gátolni fogja. Balszélre Tóthot tettük volna a NSC-ból, kinek kitűnő önálló akciói csapatunk győzelmi chanceait nagyban emelték volna.

Ami a riválisok XVII. találkozásának eredményét illeti, az — sajnos — nézetünk szerint aligha lesz reánknézve kedvező, aminek okát mi a védelmünk egyes gyengéiben látjuk. Azt hiszszük, hogy két goalkülönbséggel győz az osztrák csapat s igen kellemesen volnánk meglepődve egy eldöntetlen eredmény vagy különösen magyar győzelem esetén.

Ha holnap a magyar tizenegy nagy lelkesedéssel, cupstileben dolgozna a háromszinü trikolor dicsőségéért, akkor talán: all right, lehetünk optimisták.

Lapzártakor értesülünk, hogy az utolsó pillanatban változások állottak be úgy a magyar, mint az osztrák csapatban. Nálunk Koródy, ellenfeleinknél pedig Fischera és Kurpiel nem játszik. Csatársorunk most hir szerint a következő lesz: Szeitler, Bodnár, Kelemen, Schlosser, Borbás.

(Sport-Világ, 1911. május 6.)

Együtt a magyar XI. Nem valljuk, hogy elkésett a válogató-bizottság. Azt tartjuk, hogy az ő metódusuk helyesebb, mint az osztrákoké. Vár, mig a legutolsó formát látja s a szerint határoz. Igy nem okoz elkedvetlenedést, ami pedig elkerülhetlen volna, ha valakit a letört formája miatt a csapatból kiraknia kellene és nem következhetik be az a még nagyobb baj, hogy babonából, gyöngédségből, szerencsevadászásból bent tartja a leromlottat, abban a reményben, hogy jó az Isten.

Azt hisszük, hogy a válogatás ellen semmiféle fölzúdulás nem lesz. Még az esetre se, ha ami elég valószí­nű — vereséggel jövünk haza. A bizottság igazán tekintetbe vett minden irányú közérdeket és ahol nem tudott tisztán látni, ott a sajtóbarát MTK javára billentette a mérleget, nehogy a vereség ódiuma a bizottságon száradjon.

Az elébb mondottakból következik, hogy mi az osztrák győzelmet valóbbszinünek tartjuk. Oka ennek az, hogy az osztrák csapat igen fényes, saját otthonában játszik és a saját publikuma segit neki. A magyar csapat ugyan a lehetőségig elég jól van összeválogatva, de a balszerencse kidöntött a sorból egy hatalmas védelmi játékost, a halfsorban árnyékot látunk és a csatársor sem ment attól egészen. Azonban, ha Csüdör visszavedlik a régi játékossá, Biró megtalálja a volt formáját és Bodnár bí­rja a tempót, akkor a mérkőzés sorsa nyí­lttá válik.

Mindenesetre sokat lendí­t majd a magyar csapat győzelmi esélyén, ha valóra válik, hogy impozáns számú magyar nézőközönség vonul át Bécsbe drukkolni. Az a biztatás, amit a fiuk az itthoniaktól ott a helyszí­nen kapnak, talán megfordí­tja a mérkőzés sorsát.

Rendre véve az egyes választottakat, itt adjuk véleményünket róluk:

Domonkos. A sajtó és a sportközönség nagy tábora állandóan őt tartja a legjobb magyar kapusnak. Kétségtelenül kigyóember sok ötletességgel s amióta a párizsi túrára mellőzve lett in vino való rendetlen élete miatt s amióta okulva ezen, igazi sportember módjára tartja a diétáját, még sokkalta jobb. Ellenfele: Sipos a kezén nem rég esett sérülése miatt még bizonytalan labdafogásu és mostanában talán a rávetésnek sem eléggé embere.
Csüdör. Nagy idők tanuja. Valaha igen hí­res volt, a legjobb. Aztán lecsúszott a csapata a II. osztályba és ő félkedvvel játszott tovább. Ujabban nyilvánvaló lett, hogy a Postások csapata feloszlik s ugy volt, hogy a BTC-be lép be. Állí­tólag Csüdör volt a legnagyobb akadálya ennek az egyesülésnek, mert a szive vissza-húzza az. MTK-ba. Már fait accomplinak állí­tják, hogy maga után rántotta a csapatot, meg a vezetőséget az MTK-ba. Legyen í­gy vagy ugy a dolog, egy bizonyos: hogy Csüdör az osztály-változás szelit érezve, egyszerre megint igen jó kezdett lenni s amikor a bizottság megtudta, hogy Szendrő erről a rá nézve holtbiztos helyről a lábbaja miatt lemondani kénytelen, Csüdörre vetette a szemét. Hogy nem érdemetlenül, azt az első tréningen bemutatta. Nem olyan jó, mint Szendrő lett volna, de az adott helyzetben a viszonylag legjobb.
Rumbold. Csak haza kellett jönnie, hogy rövid idő alatt ismét elfoglalja régi pozí­cióját. Mérkőzésről-mérkőzésre javult a formája s ma ő a megnyugtatóbb a bekk sorban. S miután Csüdör is jó, ezzel meg van mondva minden.
Kürschner. Kiváló half. Önzetlen, energikus, lelkes, fáradhatatlan. Csakhogy rendesen center-halfot játszik, a válogatottban meg balhalfot, ami határozottan a teljesí­tmény rovására esik. Ezen a helyen Medgyessy és Takács vannak otthon. Az elvtől alighanem az MTK-imádó sajtótól való félszből történt eltérés; bár ismételjük, hogy Kürschner minden tekintetben, mint játékos és mint ember egyformán a legszimpatikusabbak közül való s talán jobb is lesz, mint a másik két jelölt.
Károly. Másról szó se lehetett.
Biró. Rokonszenves játékos; jelenleg formán kivül. Ő a csapat leggyöngébb része ma. Szerencséje, hogy nincs ellene más jelölt, mert Krempelsz az egyetlen, aki komolyan szóba jöhetett volna rajta kivül, még nem eléggé kipróbált half ahhoz, hogy vinni lehessen ilyen súlyos mérkőzésre.
Borbás. Egy évtizedet meghaladó idő óta a legjobb magyar balszélső. Mostanában mégis ingadozni kezdett a trónusa. Részint, mert igen nagy forma-labilitást mutatott, részint, mert Tóth, az. NSC kedvelt Potyája, erősen ostromolta a helyét. Azt hisszük, hogy a Schlosserrel való összejátszottsága vitte be a csapatba, mert ha ez nem lenne, mi a helyén Tóthot sokkal nagyobb megnyugvással láttuk volna. Mert Tóthot nem lehet tacsra vágni és mert Tóth mindig brilliáns formát mutat.
Schlosser. Mellette másról beszélni nem lehet.
Kelemen. Régi játékos, tipikus centercsatár. Korody megbetegedése után egyedül ő jöhetett komolyan szóba, nagy testi ereje, éles lövései és rutinja folytán. Ha jó napja van, nagyot tud mutatni. Bár nem ideális a helyén, de megbí­zható. Ellenjelöltje: Salamon a tréningkor, valószí­nűleg elfogultságból, mizerábilis játékot produkált.
Bodnár. A szerencsétlen afférje miatt sandán néznek rá. A klub-marakodások közepette nem nézik benne a naiv vidéki ifjút, apró kotyogásaiért, meg azért a merészségért, hogy a MAC-ba mert vándorolni, általános inszimpatiának örvendett. Most is hosszú ideig haboztak azon, hogy ne mással töltsék-e be a helyét; és azért nagy megnyugvással vették tudomásul, hogy nincs a formája tetőpontján. De mikor az első tréningen látták a másik jelölt keserves vergődését, ezzel szembe állí­tva meg a Bodnár óriási klasszisát; azt a zsonglőrszerü, kissé önző, de az ellenfelet megbolonditó labdamanipulációt, amit a gyepen összekóklereskedett, akkor egyszerre nyilván-valóvá lett, hogy más nem jöhet mellette számba. Ha birni fogja a tempót, akkor a magyar csapat győzelmi sánsza nagygyá válik. Jól teszi azonban Herczog kapitány, ha nyomatékosan figyelmezteti őt a paszjáték pihentető előnyeire.
Szeitler. Uj ember a csapatban, okos és megbí­zható játékával feltétlenül meg fogja állni helyét.

(Nemzeti Sport, 1911. május 7.)

1911. május 7., 16:00, Bécs, Hohe Warte, Ausztria — Magyarország 3:1 (2:1)
vezette: Hubert Istace (belga)
nézőszám: 7 – 8 000
*Ausztria: Müller (WSC) — Krojer (WSC), Tekusch I. (WAF) — Wackenreuter (WSC), Kurpiel (DFC), Weber (Vienna) — Hussak (Amateure), Merz (DFC), Schwarz (Vienna), Schmieger (WSC), Meiringer (WSC)
Magyarország: Domonkos (MTK) — Rumbold (FTC), Csüdör (Postás)  — Biró (MTK), Károly (BAK), Kürschner (MTK) — Szeitler (FTC), Bodnár (MAC), Kelemen (MAC), Schlosser (FTC), Borbás dr. (FTC)
Gól: Hussak  (35.), Merz (38., 79.) illetve Bodnár (20.)
A válogató bizottság összetétele: Iszer Károly, Járik Gyula, Missuray Ágost, Vida Henrik, Zuber Ferenc
Szövetségi kapitány: Herczog Ede

Az osztrák válogatottak győzelme.

Vereség Bécsben 3:1 (2:1).

A rossz előérzet nem tagadta meg magát. Amit a „N. Sp.” előre megjósolt: a vereség bekövetkezett. A prófécia nem is volt magában álló: a lapok sub rosa többé-kevésbbé besúgták balsejtelmeiket, a beavatott sport-emberek ugyaní­gy vélekedtek. Bizonyos fokig ez még hiba is: az önbizalom hiánya átragad a játékosokra s fogy vele a győzelem esélye.

Megható volt azonban a magyar közönség példátlan nagyarányú résztvétele a mérkőzésen s az a maga bí­zás, ami az arcokon látható volt. A publikum az ő kedvenceiben bizott mindhalálig; a vereségünket, hosszú orral bár, mentegetni igyekezett. S ez a nagy szeretet a mi erős várunk: hogy ezt igy megőrizhetjük magunknak, az kész győzelem.

A vereség okai. Elmondhatjuk, hogy megvert bennünket az időjárás, a bécsi közönség és a saját halfsorunk. Az időjárás komisz volt. Egész nap s előző éjjel folyvást zuhogott az eső. A pálya, ez a kis nyomorúságos fürösztő-teknő megtelt ví­zzel. A széleken araszos fű, lucskos, mint a kivert kutya, a középen ragadós agyag. Képzelhetni, mit lehetett ilyen pályán produkálni! A labdát a bekkek innen is, tul is nem egyszer 3—4 méterre tudták csak rúgni, mert a rátapadt agyag miatt nehéz volt s lecsúszott a lábról. Amellett nem tudtak rajta startolni a mieink, akik eféle krudelis pályához nincsenek szokva. A bécsi társaság ellenben vigan cuppogott benne, elemiben volt, mint Merkúr a tolvajságban, nekik az a pálya olyan rossz, mint a legtöbb bécsi pálya.

A publikumuk meg igen felnőtt. 7—8000 főnyire dagadt, dacára a mizerábilis időnek s dacára annak, hogy régebben ilyenkor ugyanannyi száz ember látogató ha volt. Mi azt hittük, mikor az egyik hétfői sportlap okos és élelmes módon különvonatba gyűjtötte az embereket, hogy a magunk pár száz főnyi táborával úrrá leszünk a pályán. Hej, de a derék bécsiek, ez a finom, udvarias és tapintatos faj, amelyik még a taps iránt is türelmetlen, olyan vész-üvöltésekkel biztatta embereit, amihez foghatót csak Dante ir le a poklában. Mi volt ahhoz pár száz ember hang-tornája!

A harmadik ok: a halfsor, jobban mondva a két szélső half, a három között talán a legjelentékenyebb. És ez annyival inkább fájó, mert előre tudtuk. A N. Sp. meg is irta, hogy egyénileg akármilyen kedves uri gyerekek azok, akikről szó van, ma még sem a válogatottba valók, mert nincsenek formában. Amikor a bécsiek a szombat esti diskurálás közben meghallották, hogy Biró lesz a jobb half, leplezetlenül megmondták, hogy tőle sokat nem várnak, mert látták előtte való héten fönt játszani s az a játék jó nem volt. Ugyancsak formán alul van Kürschner is. Hogy mégis betette a válogató-bizottság a két játékost, azt — mint a N. Sp. irta — jó részt a MTK-imádó sajtótól való félszböl cselekedte, mert nem akart maga ellen felháborodást kiváltani vereség esetére.

Igaz, hogy ma a sajtó elég jelentékeny része velünk együtt konstatálja a két half gyöngeségét. De ez egyrészt nem vigasztalás, másrészt erősen szordinóval csinálják hozzá a zenét, csak éppen a tessék-lássék muszáj-igazság kedvéért. Arra, hogy a két half gyengeségét a sportemberek tudták, nincs korholó szó.

Hogy röviden vázoljuk a halfsor szereplését, elég annyit mondani, hogy folyvást a védelmet támogatták, nem a támadást. A két szélső hátrament bekknek, Károly egymaga három helyett nem dolgozhatott. A következmény tehát az lett, hogy ha a magyar csatársor kiszabadult, nem követte a half-sor s ha a csatároktól elvették a labdát, az egyszeriben megint a magyar kapu előtt termett.

És ez nem taktikai hiba volt: ez a két half ön-gyöngeségének tudatából eredt. Ha néha fölvonultak a bécsi kapu elé, a legminimálisabb kapcsolásokkal adósak maradtak. Megint csak a magyar kapu elé került a labda és mentett a két bekk vagy a kapus. Nem is a halfok, mert azok az osztrák csatárokat lehúzni nem tudták. Futásképességben is klasszisdifferenciával voltak elmaradva tőlük.

A halfsoron dőlt el tehát a mérkőzés sorsa, nem a csatársoron, mint azt a fél-laikusok látták és az egész rosszhiszemüek vallották. Mert minden csatár hibáz, hibáztak a mieink is, de nem sürün, mert sürün nem is kaptak labdát. Mi más lett volna a képe a munkának, ha a halfok tudják tömni labdával a csatárokat! Akkor majd kifulladt volna az osztrák védelem, ezzel egyenes arányban megnőtt volna a magyar csatárok önbizalma és összjátékra való hajlama. így ez meg nem történhetett, mert a csatárok labdaéhesek voltak folyvást s ha magukhoz kaparithatták a labdát, nem tudták elereszteni.

Az osztrák csapat. Legjobb két védelmi emberük volt Tekusch és Wackenreither. A centercsatáruk, a félelmetes Schwarcz nem sok kiválót adott, de dicséretes összmunkát produkált. A csatársorban Marz volt a legkimagaslóbb. Csatáraik önzés nélkül játszottak, ideális szép paszszjátékot, nagy rusht és kiváló energiát mutattak be.

A fedezetsoruk klasszis-fölényben volt a magyarok fölött s ez döntötte el a küzdelmet. Mi lett volna még ha nincs Károly és Domonkos! Gyorsak voltak. bátrak és pontos leadásokkal brillí­roztak.

A magyar csapat. Domonkos. Ami szépet és jót el lehet egy kapusról mondani, az mind talál rá. Nélküle a vereség sokkal súlyosabb lett volna.
Csüdör. Kis termetét észre se vettük. Olyan okosan és elszántan dolgozott, mint egy óriás.
Rumbold. A pálya megártott neki. Rúgásai és startjai nem voltak olyan bizonyosak, mint máskülönben. Sokat driblizett is. Az eredményben hibásnak azonban nem lehet mondani, mert a halfja is sokat nyomott rajta s mert eléggé hasznavehető volt, csak nem kiváló.
Kürschner. Igyekezett, de nem sok eredménynyel. Futásai gyöngék, kapcsolásai ritkák és zavarosak, leadásai bizonytalanok voltak. Az osztrák szélsőtől való féltében állandóan a magyar kaput támogatta.
Károly. Brillí­rozott. Kicsit szí­npadiasan mozgott, de rendkí­vül hasznosan. A fejelést sajnos módon tiszta helyzetekben is túlságba kezdi vinni.
Biró. Ugyanazt mondjuk rá, még fokozottabb mértékben, mint Kürschnerre.
Borbás. Jó volt, de nem a legjobb. Izgalmában közelről is biztos gólokat hibázott, a talaj sem konveniált neki; a pálya is rövid volt a számára. De meg alaposan le is volt fogva s azt ő nem szereti.
Schlosser. Domonkossal együtt a csapat két legkiválóbb embere. Rendkí­vül sokat, ötletesen és nagy stí­lben dolgozott. Hátra járt labdát kanalazni, ha másképp nem tudott hozzá jutni. Csak azt érezte, hogy ő most a magyar csapatot képviseli. Ismert szerény modora, áldozatkészsége jobban ragyogott, mint valaha.
Kelemen. Amit legkevésbbé hittünk volna róla, abban volt hibás: lámpalázas volt az első debűjén. így tul jót akart, iparkodott önzetlen lenni, de sokat adni nem tudott. Az első félidőben még hasznos volt, de a második félidőben a drukk már kifulasztotta. Lövéseivel — talán éppen a lámpaláz miatt — nem volt csöpp szerencséje sem.
Bodnár. Ő, a kikiáltott nagy mogul formáját nem mutatta be. Ujabb időben túlsokat bí­zik magához s ez az összjáték hátrányára van
Szeitler. Vékonyka ember, erő nélkül, hozzá első szereplése volt! Nem lehetett hasznát venni, mert semmi helyzetet ki nem dolgozott s ha labdát kapott, azon mód dropp-kikkből visszaadta, csakhogy el ne vegyék tőle.

Tanulságok. 1. Ha okosan akarunk válogatni, ne csak azt nézzük, ki a legjobb. Tekintettel kell lenni az erőre s a legjobbat kicserélni olyan tartalékkal, akinek a játéktermészete a rossz pályát jobban győzi.
2. Nem szabad előre elhatározni, hogy elveszí­tjük a mérkőzést. Ennélfogva nem szabad a sajtó által dédelgetett egylet játékosait okvetlen bevenni, ha rosszak is pillanatilag.
3. Nem szabad rossz hangulatot gerjeszteni a játékosok között előérzeteink leplezetlen elmondásával.

A mérkőzés leí­rása. Bécs kezd, az első percekben már két szabadrúgást itél a biró, az elsőt az osztrákok ellen, a másikat ellenünk. Az első komolyabb támadást az osztrákok intézik, de Schwarcz kiszökését Domonkos menti, a viszonzáskép intézett magyar támadást Kelemen éles lövése fejezi be, amely a kapu mellé megy. A következő percekben Wackenreutemek nyí­lik alkalma ügyessegét bemutatni. A 10-ik percben Csüdör kornert vét, amelyet Rumbold ment, a kivédett labdával Meyringer és Hussak lerohannak, de Hussak a gól mellé lő. Rögtön reá az osztrákok kornert érnek el, majd Hussak centerét Domonkos rávetéssel menti. Labdája azonban nem megy messze s csakhamar Bodnár kiszökik s Tekusch csak az utolsó pillanatban ment, Szeitler beadása ismét a kapust foglalkoztatja. A 20-ik percben Károly elveszi ellenfelétől a labdát s azt remekül kidolgozva Bodnárhoz juttatja, aki a hátvédek mellett kiugorva egy éles lapos lövéssel, mintegy 20 méterről a kapu bal sarkába helyezi a labdát. Az eredmény váratlan hatást szül, az eddig beszorí­tott osztrákok fölénybe kerülnek s állandóan foglalkoztatják a magyar védelmet. Meyringer lerohanását Rumbold akasztja meg, majd Károly miatt szabadrúgást itél meg a biró, a veszedelmesnek látszó labdát Domonkos fogja. A szorongatásból Borbás szabadí­tja ki a csapatot, aki végig viszi a labdát a pályán s azt remekül beadja Kelemennek, kinek éles lövése a gól mellett süvit el. Schmieger lövése ezután Domonkost foglalkoztatja, majd Schwarcz három lépésről biztos goalt hibáz. Hussak beadásába Schmieger lő, de Domonkos fogja, majd Schwarcz ismét hibáz s Merz lövését Domonkos védi. A 35-ik percben Borbás beadásából Kelemen tiszta helyzetben kapja a labdát, de Szeitler közbe ugrik s igy nehogy egymást rúgják meg, Kelemen kénytelen pár pillanatig várni, mire a reá rohanó védelem ellen már csak kornert tud elérni. Schwarcz Hussakhoz juttatja a labdát kinek beadása a bal kapufáról a goalba pattan.  A kiegyenlí­tés után is az osztrákok támadnak s a 39-ik percben Domonkosnak alkalma van mesterileg védeni. Meyringer támadását a biró off-side cimén lefütyüli, majd konstatálja hibáját; közvetlen a magyar gól előtt feldobja a labdát, mire az igy keletkezett kavarodásból Merz az osztrákok második gólját lövi. Félidő 2:1, kornerarány 3:1 az osztrákok javára.

A szünet szemmelláthatólag jót tett a magyar csapatnak. Friss erővel támad s az osztrákok védekezésre szorí­tkoznak, de ez alig öt percig tart. Rumbold hibájából Merz lövéshez jut, de hibáz. Egy-egy korner fejezi be a támadásokat, majd a Wackenreiter miatt megí­télt szabadrúgás teremt jó helyzetet. A 14-ik percben Borbás a mérkőzés folyamán már másodszor lő a kapufára, öt perccel később Szeitler beadását Schlosser remekül kanalazza át a kifutó Müller felett, de Wackenreiter menti az üres gól felé guruló labdát. A magyarok kornerét Kelemen nagy erővel az osztrák kapus kezébe fejeli, ezután az osztrákok támadnak, Schwarcz fejesét Domonkos kornerre menti, a beadásból Merz a 36-ik percben gólt lő. Rögtön reá Schmieger lövése ismét Domit fogtalkoztatja, majd a magyarok támadásánál Bodnár elbuktatása miatt megí­télt 11-est Schlosser Müllernek lövi, ki kornerre menti. Végeredmény 3:1 az osztrákok javára, a kornerarány pedig 4:3.

(Nemzeti Sport, 1911. május 14.)

Ausztria 3:1-re győzött.

— A XVII. osztrák-magyar mérkőzés. —

„Azt hisszük, hogy két gólkülönbséggel győz az osztrák csapat.« Ez volt a tippünk a match előtti napon megjelent lapszámban és ez sajnos teljesen bevált.

E sorok í­rója szombat este 1/2 7 órakor érkezett meg Wienbe aránylag elég szép időben s mikor másnap 5 órakor reggel kinézett a Kasznár-féle Grand Hotel National (II., Taborstrasse 18.) szobájának ablakán: — Wienben szakadt az eső. És ez igy tartott egész délelőtt s csak délután 3 órakor szűnt meg az eső.

A pálya a szakadó eső után elég jó állapotban volt és a két csapat 7500 néző (köztük 1000— 1200 magyar) éljenzése és hocholása közben a következőképpen állott fel;

Ausztria: Müller (WSC) — Kroyer (WSC), Tekusch I. (WAFC) — Wachenreuter (WSC), Kurpiel (DFC), Weber (IVFC) — Hussak (WASC), März (DFC), Schwarz (IWFC), Schmieger (WSC), Mayringer (WSC).

Magyarország: Domonkos (MTK) — Rumbold (FTC), Csüdör (Postás)  — Biró (MTK), Károly (BAK), Kürschner (MTK) — Szeitler (FTC), Bodnár (MAC), Kelemen (MAC), Schlosser (FTC), Borbás (FTC).

A mérkőzés méltatása előtt egynéhány főbb adatot emlí­tünk meg 4:00 Károly választja a magasabb térfelet és Schvarz kikje nyitja meg a játékot 4:20 Bodnár a 16-oson áttöri az osztrák védelmet és öt méterről védhetlen gólt lő a bal sarokba. 4:35 Hussak outside-right lerohan és éles lövése a bal kapuléc belső oldalát súrolva a gólba pattan. 4:38 Hussak lerohanását a bí­ró tévedésből off-side cí­mén megakasztván, a labdát a 16-osnál feldobja, amely Merzhez kerülvén, ez kapásból bevágja. 4:45. Halftime 2:1. 5:00 Kelemen kikje révén kezdődik meg ismét a játék. 5:34 Meiringer kornerrugásából Merz a hálóba fejeli a labdát. 5:45 Finish. Ausztria győzött 3:1-re. Biró Istace Hubert (Belgium.)

Amit a múlt számban a magyar csapatról elmondottunk, ahhoz ma a match után nagyon kevés a hozzáfűzni valónk. Nálunk csak Domonkos, Károly és Schlosser dolgoztak emberfeletti önfeláldozó módon. A többi az sajnos vagy nem tudott semmit vagy pedig kellőképpen nem foglalkoztatván, tudását nem fejthette ki.

Domonkos váratlanul kiváló jó formában volt és a régi idők legszebb napjaira emlékeztető módon hárí­totta el az osztrák csatársor veszélyesebbnél veszélyesebb lövéseit, mintha csak be akarta volna bizonyí­tani, hogy ő a legjobb magyar golkeaper. A kapott három gólt Domonkos nem védhette s hogy több nem esett, csakis rajta és nem a feladatáról úgyszólván teljesen megfeledkezett két backen múlott. Rumbold és Csüdör semmibe sem vette az osztrák támadást s Csüdör csak a II. félidőben, Rumbold azonban az egész match alatt különös gonddal ügyelt arra, hogy mindenütt, csak a helyén ne legyen. Ugy Rumbold, mint Csüdör elszedvén az osztrákoktól a labdákat a fedezetsor teljes negligálásával több í­zben levitték az osztrákok 16-osáig, ahol azután a labdát tőlük vagy elszedték vagy tulmagas kapulövéseikkel csak hiába elfecsérelték a játékidőt. Ha szép idő van és egy ilyen Rumbold lerohanásnál Tekusch visszaküldi a labdát a félvonalon álló igazán „repülő“ osztrák csatársorig, akkor Domi még ennyit sem menthetett volna s vereségünk még nagyobb gólarányban nyert volna kifejezést — hátvédeink jóvoltából. Rumbold kétségtelenül a legjobb magyar backek egyike, de elkalandozásai sajnos több veszélyt rejtenek magukban, mint a mennyi hasznot az ő kiváló képességei a magyar csapatnak hajthatnak. Csüdör kisebb tudással ugyanazon hibákat követte el és ezért erősen nélkülöztük Szendrőt, kit talán Csüdörnél még Manglitz is jobban helyettesí­tett volna, már csak azért is, mert ő ismervén Rumbold rossz szokását lehetőleg mindkét oldalon szemmel tartotta volna az osztrákok támadásait.

A fedezetsorban csupán Károly elégí­tett ki az ő rendkí­vül fölényes klasszisu centerhalfjátékával. Hogy a szünet után a magyar csatársor állandóan ott tanyázhatott Müller kapuja előtt, ez túlnyomórészt az ő munkájának az eredménye. Károly, miután belátta csatársorunk fejvesztett játékát, a match vége felé maga is több í­zben foglalkoztatta az osztrák kapust, ki azonban nagy szerencsével mindent mentett. Biró és Kürschner egyáltalában nem váltak be és a szédületesen gyors iramú osztrák támadásokat csak elvétve sikerült nékik megállí­tani. Weinber és Takács vagy Payer aránytalanul jobban váltak volna be e két ponton. Hogy az emlí­tett két fedezet nagyon is gyenge játéka a match eredményét még károsabban be nem folyásolta, ez Schlossernek és Bodnárnak, a mi két kitűnő összekötőnknek köszönhető, kik számos esetben sikeresen segí­tségére siettek a két tehetetlen külfedezetnek.

Térjünk végül át a csatársorra. Kelemen abszolúte nem vált be és támadásunk két szárnya benne éppenséggel nem nyerte azt a kitűnő összekötő kapcsot, amely előfeltétele egy csatársor sikeres szereplésének. Bodnár lőtte az egyetlen goalt és bár viszonylag nagyon jól dolgozott, rendkí­vüli önző játéka, nos meg 5—6 felesleges foultja nagyban gyengí­tette támadásaink erejét, sőt azokat úgyszólván győzelmi chance-aitól teljesen megfosztotta. Schlosser volt a csatársor legjobb embere s dacára annak, hogy állandóan ketten-hárman vigyáztak rá számos rendkí­vül veszélyes helyzetet teremtett Müller kapuja előtt, azonban erős pechje volt és még az 5 perccel a befejezés előtt, Krojer ártatlan handse miatt megí­télt penaltykicket sem birta goallá értékesí­teni, hanem azt nagy erővel Müller kezeibe rúgta, mintha a labdát a kapussal együtt akarta volna a hálóba továbbí­tani. A két összeköttőnk mint már a fedezetsor játékának kritikájánál megemlí­tettük, sokszor vált hasznára a mi halfjátékosainknak is. A szélsőnk sajnos nem igen birt érvényesülni. Borbást láthatóan akadályozta a sáros talaj képességeinek kifejtésében. Közismert dolog, hogy Borbás ideális pályán is csupán lefutásokra és centerezésekre szorí­tkozik, mert goalt lőni nem szokott s éppen ezért nem lepett meg bennünket, hogy sáros pályán több kitűnő helyzetet nem birt kellőképpen értékesí­teni. Szeitler, a FTC szimpatikus jobbszélsője, sajnos Bodnárnak az áldozata lett, mert az egész játékidő alatt nem kapott egy tucat labdát. Bodnár mindig csak végveszély idején, mikor már 3—4 osztrák szorongatta, próbálta Szeitlerhez juttatni a labdát, aki azonban ily körülmények között csupán egy-kétszer birta megmutatni képességeit. Szeitler 2—3 centere kitűnő helyzethez segí­tette belső csatárainkat, egy lövése pedig Müllert erősen foglalkoztatta.

Az osztrák csapat tagjairól helyszűke miatt csak rövidebben emlékezhetünk meg. A kapus Müller nem igen látszott Domi méltó vis-á-vis-jának és az a nézetünk, hogy a backek és a fedezetek erélyes védelmének köszönheti, hogy csak egy goalt kapott. Krojernek és Tekusch I-nek kitűnő napja volt és mind a kettő erősen ügyelt Müller kapujára úgy, hogy soha sem távozott egyikük sem 25—30 méterre a kaputól. A fedezetek közül kiemelkedik kitűnő technikájával a prágai Kurpiel, aki, bár nem éri el Károlyt, mégis óriási munkával Kelemen centerjátékát teljesen megfosztotta a siker minden lehetőségétől. Wackenreuther és a Tekusch II. helyett játszó Weber határozottan jóval felülmúlták magyar társaikat, de nem támogatták kellően csatáraikat, akik úgyszólván teljesen magukra voltak hagyatva és főleg Kurpieltől, meg Tekusch I-től kaptak labdát. A csatárok rendkí­vül gyorsak voltak és minden helyzetből rendkí­vül éles lövéseket küldtek Domi kapujára. Ők sokkal ritkábban támadtak mint mi, de backjeink hibájából lerohanásaik mind rendkí­vül veszélyesek voltak. Őket is láthatóan károsan befolyásolta a teljesen felázott sáros talaj. Meiringer és Hussak lerohanásai közül főleg Hussakéi voltak a veszélyesek, mert partnere, Merz félelmetes goallövéseivel több sikerrel operált, mint a szintén gyors, de kissé indiszponáltan játszó Schmieger. Schwarz, az osztrákok centerforwardsja mint labdaosztogató eléggé kifogástalanul működött, azonban lövései nem tanúskodtak semmiféle kivételes formáról, amely megérttette volna velünk, hogy miért hagyták ki Schwarz kedvéért a régi osztrák reprezentatí­v centereket.

Befejezésül csak annyit mondhatunk, hogy az osztrák győzelem, dacára a mi látszólagos fölényünknek, teljesen megérdemelt volt Domi jobb volt Müllernél, de már backjeink és halfsorunk nem állottak teljesen az osztrákok szí­nvonalán. Ugyanezt vagyunk kénytelenek konstatálni a csatárokról is. A látszótagos fölény onnan magyarázható, hogy mig náluk az egész halfsor állandóan a védelemben dolgozott, addig nálunk Károly mindig a csatársorral szoros kontaktusban maradt és Schlosser meg Bodnár is gyakran visszament labdát szedni. Száraz talajon, nézetünk szerint, még nagyobb vereséget szenvedtünk volna.

(C. N., Sport-Világ, 1911. május 13.)

*Illustriertes (Österreichisches) Sportblatt, 1913. április 26.