Hazaérkezett a Fradi a mexikói portyáról

Opata Zoltán túrabeszámolója:

— A prágai repülőtér térképeit vizsgálgatta minden játékos és vezető, és együttesen tették azt a megállapí­tást, hogy ilyen nagy távolságot vonat és hajóutazással együtt 30 napon belül sem érhetünk el. Természetesen amikor tudomásunkra hozták, hogy 1—2 órás megszakí­tásokkal együtt ezt az utat 38—40 óra alatt fogja hatalmas négymotoros Clipperünk megtenni, bizony borzongott a hátunk. Azonban itt már nem volt más választás, a kiváló amerikai pilótaszázados vezénylő szava elhangzott: beszállni!

Halálsápadtak lettünk majdnem mindannyian, 2—3 bátor, elszánt fiú kivételével. (Lakat Karcsi, aki 8 napos házas volt, neki igazán mindegy volt…)

Amikor elfoglaltuk a kijelölt helyünket, elindí­tották a motorokat, bemelegí­tettek. Majd gépünk elindult, emelkedik fel és mi mindannyian egymás tekintetét keressük. Bizony sokatmondó ez a néhány perc. Félelem, kétségbeesés, aggódás, azonban voltak olyanok is a fiúk között, akik örültek, hogy kissé kiszabadulnak a mindennapi szürke, megszokott életből.

A Clipperünknek 12 fő személyzete van: 4 pilóta, 2 rádiós, 4 steward és 2 szerelő. A gépünk 48 személyt szállí­t, ezen a gépen csak amerikai utas utazik rajtunk kí­vül. Az óceánt átrepülve mikor New Fouland partjait jelentette a steward, az öröm szinte pánikszerű volt a ferencvárosi expedí­cióban, hogy elértük a várva-várt szárazföldet. Az amerikai utasok nem tudták elképzelni, miért újjonganak a fiúk. Mint utólag mondták, az amerikai utasok azt hitték, hogy főnyereményt nyert valaki közülünk. Ök nem tudták, hogy a mi szempontunkból már az is főnyeremény, hogy egy ilyen repülőutat simán, baj nélkül megúszunk …

Texason keresztül Mexikóba repültünk. Este 9-kor érkeztünk a fővárosba. Felejthetetlen élmény volt az érkezésünk. Gyönyörűen kivilágí­tott repülőtér, rengeteg ember várt bennünket. Ilyen ünnepélyes fogadtatásban soha nem volt részem. Nem hittem a szememnek, nem gondoltam arra, hogy ilyen nagyra becsülnek bennünket. Hála ezért a 15 évvel ezelőtt itt járt Sabáriának és Hungáriának, de különösen az ott élő magyar sportoktatóknak, Biró Gyuszinak, Grósz Lajosnak, legfőképpen pedig Orth Györgynek.

Természetesen a Ferencváros csapatának játéka és a játékosoknak a pályán és az életben való viselkedése csak öregbí­tette a jó hí­rnevünket. Büszkén és bátran merem állí­tani, hogy az adott körülmények között egyetlen egy másik csapatnak sem lett volna olyan hallatlan nagy sikere Mexikóban, mint a Szusza, Puskás és Mészáros trióval megerősí­tett Ferencváros csapatának volt.

A Ferencváros eredményei időrendben: Vera Cruz válogatott 2:3, Moctezuma 5:1, Atlas 2:2, Mexikó válogatott 3:3, Guadalajara 1:2, Atalante 3:2, Atlas 6:4, Mexikó válogatott 3:4.

A Ferencváros minden mérkőzésen erős csapat ellen játszott. Állandóan 5—6 kölcsönkért dél-amerikai játékos szerepelt ellenfeleink csapataiban. Mondhatom prí­ma labdarúgók, labdazsonglőrök.

Mivel az éghajlat olyan, hogy rendszerint minden nap délután 4 órától este 8-ig csendesen esik az eső, a mérkőzéseket délben a legnagyobb hőségben játszottuk. Mivel Mexicó City 2400 m magasan fekszik a tenger szintje felett, a levegő ritka. Ezt bizony nagyon nehéz volt megszoknunk. Ezt 10—12 napi ott tartózkodás után kezdtük úgy megszokni, hogy minden nap edzést tartottunk déli 12 órakor! Szegény fiúk csak hápogtak! Minden gyakorlat után szüneteket tartottam az első időben, mert magam is erősen éreztem a levegő ritkaságát. Még ilyen nehéz körülmények között is sikerrel szerepeltünk Mexikóban. Aztán elindult gépünk New Yorkba, hogy túránk utolsó mérkőzését lejátszuk a Hungária FC ellen. Bár megerősí­tették a csapatot, í­gy is nagyon csalódtam az észak-amerikai labdarúgásban. Fölényesen játszogatva, biztosan győztünk 12:1-re…

Pénteken délután indultunk haza ismét egy 4 motoros géppel. Prágába szombaton este 10 órakor érkeztünk. Ott töltöttük az éjszakát és vasárnap reggel 9 órakor érkeztünk meg a budaörsi repülőtérre. Harmincöt éve élek a labdarúgásnak. Volt már éppen elég felejthetetlen emlékem, de ez a mexikói út mindenen túltett. Mégis azt mondom: a legboldogabbak akkor voltunk, amikor a budaörsi repülőtéren végre ismét hazai főidre tehettük lábunkat és magunkhoz ölelhettük a hozzátartozókat!”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK