Opata Zoltán
Opata Zoltán
Opata (Ormos, Patai) Zoltán (1900. szeptember 24., Budapest – 1982. május 19., Budapest) az MTK, a Hungária FC (1920-34: 144 bajnoki / 57 gól; hat bajnok-, és két kupagyőztes csapat tagja), közben a miskolci Attila FC (1929-30) csatára 1922 és 1930 között 17 válogatott mérkőzésen szerepelt és 6 gólt ért el. Tagja volt az 1924. évi olimpiai játékokon részt vett magyar együttesnek. A sokoldalú csatár a támadósor minden helyén szerepelt nemcsak az MTK-ban, hanem a válogatott csapatban is. Leggyakrabban középcsatárt játszott. Az MTK örökös tagja.
Anekdoták: Opata Zoltán
Kísért a múlt
Opata Ormos Zoltán egyike volt a régi, bohém focistáknak. Járta a kávéházakat, szerette az italt, és ha éjszaka kimaradt, egy számmal kisebb gallért vett fel, hogy kipiruljon az arca.
Később megváltozott az életmódja, szigorú edző lett belőle, akit nehéz volt átejteni. Még játszott (meg trénerkedett) a miskolci Attilában, amikor az egyik bajnoki mérkőzésen a fiatal Belesik nem bírt vele. Tehetetlenségében többször is belecsimpaszkodott, nehogy a center elmenjen mellette. Amikor újfent megismétlődött a jelenet, dühösen fakadt ki az egyik miskolci néző:
— Miért fogja meg? Nem kell támogatni… Nem részeg… Hja, a múltat nehéz elfeledni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Fradista anekdoták: Takács I. Géza
Bő szoknyaként lebegő, hatalmas klottnadrágjának köszönhette Takács I Géza a „Mari néni” becenevet. Ez aztán úgy ráragadt, hogy olykor a tudósításokban is ,,lemarinénizték”.
A rendkívül népszerű ferencvárosi hátvéd úgy tervezte, hogy sosem hagyja abba a focit, de harmincadik életéve után egyre jobban sajgott a bal bokája. Szinte kéthetente került sérültlistára. Egy újságíró érdeklődött hogyléte felől. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1959 – Albert címeres mezben
1959. január 1. Tunisz, MAGYARORSZÁG B-TUNISZ 3:0 (B válogatott mérkőzése)
Góllövők: Tichy(2), Göröcs
Magyarország: Török (U. Dózsa) – Rajna (U. Dózsa), Sipos (MTK), Novák (Haladás) – Szojka (SBTC), Kovács III. (MTK) – Bukovi (MTK), Göröcs (U. Dózsa), Tichy (Honvéd), Pál (Csepel), Gerencsér (BVSC)
Csere: Kisuczky (Csepel) Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Az Üllői úti stadion: 1940-1949
Félidőben 4. a Ferencváros
A Horváth, Gyetvai balszárnnyal kísérletezik vasárnap a Fradi
Opata Zoltán: ” Nem bűn, ha egy hírneves edző kis csapathoz megy… „
Ideiglenesen Urbancsik vezeti a Ferencváros edzéseit
Opata Zoltán megvált a Ferencvárostól
1947.VIII.30. Vasas ETO – Ferencváros 3:1
Ki lesz Opata utóda a Ferencvárosban?
A Fradi nem gördít akadályt az edző távozása elé
Hazaérkezett a Fradi a mexikói portyáról
Opata Zoltán túrabeszámolója: Egy kattintás ide a folytatáshoz....