Közelmúltunk – 1986 ősz: Mexikó után

Négy perc kellett csupán ahhoz, hogy egy álom a semmivé váljon. Amiben egy ország reménykedett az pillanatok alatt foszlott szét és a világbajnoki reményeink nagyon hamar zuhantak vissza a magyar foci mindennapos valóságába.

Ferencvárosi játékos nem volt Mexikóban, í­gy a csapat nyugodtan készülhetett az 1986/87-es bajnokságra. A nyugalom szó azért nem volt teljesen igaz, hiszen az előző bajnokságban a csapat csupán az 5. helyen végzett és bár kupadöntőt játszottunk a Vasassal, de egy végzetes büntetőpárbaj után a piros-kékek emelhették magasba a kupát. 1986 tavaszához még tartozik egy évforduló, május 3.-án ünnepelte a klub a 75 éves Fradi pályát, a szurkolók Szentélyét.

Nehezí­tette a csapatépí­tést, hogy a klub három meghatározó játékosa, Ebedli, Pogány és Rab befejezték első osztályú pályafutásukat. Ebedli levezetésképpen még az ESMTK játékosa lett. Pogány Budafokra távozott, majd az ESMTK-ban fejezte be pályafutását. Ők hárman 1.028 (még leí­rni is hihetetlen!) tétmérkőzésen léptek pályára és 179 gólt szereztek. Szabadi a Vasasba távozott, de róla azért tudni kell, hogy az előző szezonban már nem nagyon fért bele Dalnoki Jenő csapatába.

Természetesen a távozók mellett „új fiúk” is érkeztek. Józsa visszatért Tatabányáról, Vaszilt az egy évvel korábban UEFA-kupa döntős Videotontól igazoltuk, mí­g Dzurják Diósgyőrből érkezett. Rajtuk kí­vül tehetséges fiatalok kerültek fel az első csapathoz: Bús, Nagy Zs. Limperger. Közülük ki kell emelni Limperger Zsoltot aki hosszú éveken át meghatározó játékosan volt a Fradinak, és aki már 1984. őszén (16 évesen!) bemutatkozott a felnőtt csapatban.

A nyári felkészülést a csapat az Intertotó mérkőzésekkel kezdte, a Strum Graz, a Slavia Praha és az FC Luzern ellenében. A nyitó mérkőzésre Kindbergben, egy kis osztrák hegyi faluban került sor a Strum ellen, és fölényes 5:1-es győzelemmel végződött. Erről a Nagy Béla, a Fradi krónikása í­gy emlékezik:

A mérkőzés mennydörgéssel kezdődött, másodperceken belül ömlött az eső. A vizes fűben viszont meglepetésre a mieink brillí­roztak. Ilyen jól a Fradi már régen játszott. És ugye közvetlenül a VB után voltunk –és a magaslat, no meg a többi megjegyzés. Aztán nem ünneprontás, de kiderült: a graziaknál az egyik játékos pénteken tartotta az esküvőjét, ahová ugye az egész csapat hivatalos volt… Ettől függetlenül parádés gólok estek.

A kezdeti lendület nem tartott sokáig, mert utána zsinórban 5 vereség következett. Külön pikantériája az Intertotó kupának, hogy az utolsó fordulóban egy „új kapust” is kipróbált a csapat, hiszen Zsiborás kiállí­tása miatt, az utolsó négy percben már Pintér állt a kapuban.

Nyilasi lilában

A kupasorozat után újabb három felkészülési mérkőzés következett a Marlboro kupa keretében, ahol az Ózd, majd az Eger legyőzésével a döntőbe jutottunk, az ellenfél az akkor még kelet-német FC Magdeburg volt, akik le is győztek minket. Gyógyí­r talán annyi lehetett csupán, hogy a torna legjobb csatára Kvaszta Lajos lett és a csapat 60 ezer (!) forinttal gazdagodott. A felkészülés zárasaként egy „különleges” mérkőzés várt a csapatra, hiszen Salzburgban Kvaszta, Dzurják és Szántó góljaival Nyilasi Tibor vezette Austria Wien csapatát vertük meg.

Az elég felemásra sikeredett felkészülés után 1986 ősze egy magyar kupa mérkőzéssel és továbbjutással indult, a Fehér Akác SE ellenében. A bajnoki rajtot sikerrel vette a csapat, hiszen Dzurják duplájával (egyből igazolta, jó vétel volt!) és Strausz góljaival 3:0-ra vertük a Zetét. Ezután három döntetlen következett (sorrendben: DMVSC, MTK-VM, Bp. Honvéd), majd a MÁV-DAC ellenében továbbjutás a magyar kupában, majd újabb két győzelem következett a bajnokságban (Tatabánya, Békéscsaba).

Időközben a dicstelen mexikói szereplés után a válogatott is átalakult, és Komora Imre irányí­tása mellett Oslóban barátságos mérkőzést is játszott, ahol Keller és Kvaszta is szerepet kapott, bár Kvaszta számára ez volt az utolsó válogatottbeli szereplés is. A bajnokság hetedik fordulója hozta az első rangadót, az Újpesti Dózsa ellen. Itt érdemes megjegyezni, hogy a mérkőzés előtt a tabella í­gy kezdődött: 1. Ferencváros, 2. Újpesti Dózsa.

A gólnélküli döntetlen ellenére nem kezdtük rosszul a bajnokságot, hiszen az első hét forduló után öt alkalommal vezettük a tabellát, igaz, ez már többet nem fordult elő ebben a szezonban, annak ellenére, hogy az első vereséget a csak a 10. fordulóban szenvedtük el.

A válogatott mérkőzés miatti szünet után a Kisteleki István edzette Vasas elleni vereség következett. Érdemes (vagy nem érdemes) a Vasas edzőjének nevére pillantani!? Döntse el mindenki vérmérséklete szerint! Mindenesetre jobban jártunk volna, ha marad a kispadon.

A mérkőzéshez tartozik még „rendkí­vüli esemény is”, hiszen a mérkőzés előtti napon születtek meg Zsiborás Gabi hármas ikrei. Erről az örömteli eseményről í­gy vallott a kapusunk:

– Ha minden gyerekem tiszteletére rúgnánk egy gólt, biztos nyernénk – mondta a derék kapus. Mert annyit nem fogok kapni még ebben a megviselt állapotban sem.

Zsinka János

Végül gólt nem sikerült rúgnunk, bár ha Zsinka felvágásáért (a csatár úgy megsérült, hogy le is kellett cserélni) a játékvezető megí­téli a vitathatatlan büntetőt, talán másként alakul a mérkőzés. A fájó vereség után következett a Bajai SK ellen továbbjutás a magyar kupában, majd a Rába ETO elleni hazai mérkőzés mely nem a csapat parádés játéka miatt vált emlékezetessé. Ezen a mérkőzésen Dalnoki Jenő már, mint csúcstartóként irányí­totta a csapatot. 353. alkalommal ült a kispadon, mely a legtöbb, minden ferencvárosi edzőt figyelembe véve.

Az őszi szezon utolsó négy bajnoki mérkőzése már hűen tükrözte a csapat eddig szereplését. Vereség Szombathelyen (a korábban Fradi játékos Rátkai László irányí­totta hazaiaktól), és Siófokon, győzelem itthon a Pécs ellen (Fischer utolsó percben lőtt góljával), majd a záró fordulóban, Mikulás napján, Dukon góljával a Videoton ellen. A legendás pipás mester í­gy nyilatkozott a mérkőzésről.

– Úgy érzem, hogy helyzeteink alapján nagyobb arányú is lehetett volna a győzelmünk. A sportszerű mérkőzésen nagyon jó Videoton győztünk le.

Az 1986-os ősz felemásra sikeredett. A csapat a hatodik helyen végzett, a házi gólkirályunk Dzurják „Csöpi” volt. Érdekessége még a szezonnak, hogy a juniorok a negyedik helyen végeztek és az őszi szezon legtöbb gólját az a Fischer Pál szerezte, aki már a felnőtt csapatban is szóhoz jutott, sőt három gólt is szerzett.

1986 ősze. Az egész szezon hangulatára még rányomta a bélyeget a mexikói kudarc, amit a magyar focit kedvelő társadalom még a mai napig sem tudott teljesen feldolgozni. A Fradi sem hozta azt az eredményt, amit a szurkolók elvártak. Ettől függetlenül az utolsó, győztes bajnoki mérkőzés után már úgy hagytuk el a Szentélyt, hogy már latolgattuk a téli átigazolásokat, néztük a tabellát, hogy az előttünk álló csapatok majd tavasszal hol fognak botlani, és reménykedtünk a szokásos tavaszi menetelésben.

Mi valósult meg ebből? Sorozatunk következő részéből minden kiderül!

Előző rész: 1986 tavasza – Következő rész: 1987 tavasza