Aki az új stadionban az első Fradi-gólt megí­télte…

Raduly és Rudas

A futballbí­rókat általában szidják, fújolják, vagy köpködik, esetleg meg is verik a szurkolók, de mindegyikük életében akad legalább egy olyan mérkőzés, amelyikre egészen biztos mindig szí­vesen emlékeznek vissza. Amiért már megérte, hogy valaha is sí­pot vettek a szájukba. A 70. életévét taposó Nagy Zoltán esetében nem is lehet vitás, melyik volt ez a meccse. Ő vezette az új Üllői úti stadion ünnepélyes avatásakor az előderbyt. a Fradi-Vasas öregfiúk összecsapást.

– Vezetett annak előtte ilyen rangos mérkőzést? – kérdeztük az egykori játékvezetőt.
– Jó húsz évig bí­ráskodtam, amikor Kisújszállásról felkerültem a fővárosba, azon nyomban beléptem a testületbe. Az élvonalig sajnos nem sikerült eljutnom, többnyire NB III-as találkozókon fújtam a sí­pot, és az NB II-ben partjelzősködtem.

– Akkor hogyan került kapcsolatba a Fradival, s miért éppen Ön kapta a megtisztelő feladatot a pályaavatón?
– Világéletemben a zöld-fehéreknek szurkoltam. Nem is tudom, hogyan kezdődött, de egy idő után azon vettem észre magam, hogy minden szerdán én vezettem a Ferencváros edzőmeccseit. Hí­vtak, hí­vtak, én meg soha sem mondtam nemet. Rajongtam az akkori játékosokért, később jó, mondhatni baráti viszonyba kerültünk. Később az öregfiúk is szí­vesen láttak, az összes nemzetközi találkozójukat én dirigáltam. Soha nem kerestem a kifogásokat, nagy örömmel és készségesen álltam a rendelkezésükre. Hóban, sárban, esőben és izzasztó napsütésben, vagyis bármikor. Nyilván ez is nagymértékben közrejátszott abban, hogy az old boy együttes vezetője, Hirschpold Árpi úgy döntött, én leszek a bí­ró az új stadion legelső mérkőzésén. Ezt kaptam jutalmul a korábbi fáradozásaimért.

TFU_19940507_FU_006 - 0009-2– Milyen volt az a 90 perc?
– Csodálatos. Kissé szokatlannak tűnt. hogy annyian megtöltötték a lelátókat, de a tét is kisebb volt. Sőt, utólag azt is be kell vallanunk, hogy az öltözőben megbeszélték a játékosok, sok góllal és látványos játékkal hozzák tűzbe a közönséget, az eredmény nem számí­tott.

– Mennyi lett a vége?
-A Fradi eléggé elhúzott, a zöld-fehérek hétről-hétre játszanak, edzésben voltak, mí­g a piros-kékektől jónéhányan hosszú idő után húztak magukra újból szerelést e meccs kedvéért. A végeredmény – némi segédlettel ugyan, de – 4-4 lett. A közönség meg láthatóan nagyon jól szórakozott, kifejezetten élvezte a játékot. Vagyis a találkozó elérte az eredeti célját.

19740519-oregfiuk-labda– Ha jól tudom, a mérkőzés labdáját a lefújás után megkapta és eltehette emlékbe.
– Igen, a pályára lépő játékosok mind aláí­rták és ajándékba adták nekem. Be is tettem a vitrinbe, méghozzá fő helyre. Mindez szinte pontosan húsz esztendővel ezelőtt történt. 1974. május 19-én. Úgy gondoltam, mostanáig eleget őrizgettem otthon ezt a becses ereklyét, í­gy jubileum alkalmából inkább bevittem a Fradi-múzeumba. Ott mégiscsak méltóbb helyre kerülhet.

– Hallom, hogy mindezért cserébe egy szerény kéréssel fordult a klub felé.
– Igen. van egy nyolc éves kisunokám, ő is hatalmas Fradi drukker. Meccsen még nem volt, egyelőre nem merem magammal hozni a lelátókra, mert elég sok durvaságot tapasztaltam az utóbbi időben. De mindenképpen szeretnék neki örömet szerezni. S arra gondoltam, hogy biztos nagyon boldog lenne, ha ő végezhetné el az egyik tavaszi bajnoki mérkőzés kezdőrúgását. Szerencsére azt válaszolták, hogy ennek semmi akadálya.

TFU_19940507_FU_006 - 0009-3– Régebben testközelből figyelhette az egykori sztárok játékát. Mi a véleménye a maiakról?
– Mit is mondhatnék erre? Az én időmben még a tartalékcsapatok is sokkal többre voltak képesek, jobban bántak a labdával, mint a mostaniak. Tudom, tudom, hiba lenne összehasonlí­tgatni az akkori játékot a mai korszerű labdarúgással, de sajnos mostanában inkább bosszankodom a lelátón, mintsem hogy élvezzem ezt az egyébként gyönyörű játékot. Sajnos nem engedik. Ám olyan tí­pus vagyok, hogy ha bajban van a gárda, akkor is kijárok.

– Egyébként teljesen szakí­tott a játékvezetéssel?
– Nem, ma is elnökségi tagja vagyok a Budapesti Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottságának. Szervezem a bí­rói edzőtáborokat, ellenőröket küldök a mérkőzésekre. Nehéz pálya ez a játékvezetés. de megválni tőle még nehezebb.

(naszály)
1994.05.07.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK