1964.IX.9. VVK, Ferencváros – ZJS Brno 2:0

VVK 1965-2015: a kupagyőzelem 14 pillanata – út a döntőig

Rossz szájí­zzel indult az 1964-es év. A csapatok bár elfogadták a magyar foci irányí­tóinak, helyesebben a keleti blokk moszkvai „követőinek” döntését, miszerint újfent szakí­tunk a nyugati világ bevett ősz/tavasz bajnoki lebonyolí­tási rendszerével és visszatérünk az ötvenes években egyszer már bevezetett tavasz/ősz rendszerhez, de tudták, hogy a hatvanas évek elején elinduló európai kupasorozatban való részvételünket ez meg fogja bonyolí­tani. A legnagyobb érzelmi gondot a Ferencváros számára nem is ez a változás jelentette, hanem a kissé érthetetlen módon elvesztett 1963 (egyfordulós) őszi bajnokság, ahol az utolsó két meccsünkön csak egy pont kellett volna a cí­mvédéshez, helyette két vereség jött és harmadik hely. Pluhár István szavaival élve, „Gyenge bajnokság volt, az érdektelenség köde fedte be a magyar labdarúgást”. Ebből a ködből azonban, a kezdeti csalódáson túl, a zöld-fehér szurkolók már meglátták a kibukkanó napsugarakat is. Mészáros József keze alatt, hosszú évek után kezdett kialakulni egy újabb álomcsapat, melyet a szurkolók az 1962/63-s bajnoki cí­m után már „aranylábúaknak” becézett. Ezen nem is lehetett csodálkozni, hiszen utoljára az 1948/49-es idényben szereztünk bajnoki elsőséget, igaz, ebben a 15 éves „magányban” benne voltak az ötvenes évek. Ilyen előzmények után vágtunk neki az 1964-s bajnokságnak valamint az 1964/65-s VVK küzdelmeknek.

Nem véletlenül emlí­tettem az előbb az 1963 őszén elvesztett bajnokságot, hiszen az ott „megszerzett” harmadik helyünknek köszönhettük, hogy elindulhattunk az 1964/65-s VVK sorozatban. Ilyen esetben nem szokott aludni a kisördög: ha 1963 őszén, az utolsó két meccs egyikén szerzünk egy gólt és bajnokságot nyerünk, akkor a BEK-ben indulunk és nem a VVK-ben. Tovább nem is folytatom, hiszen a fociban, de az élet más területén sem létezik a „ha” lehetőség. Ezért maradjunk a valóságnál, ráadásul úgy gondolom, hogy a hatvanas évek eleji Fradi még a VVK-ra volt „hangolva”. Jó példa erre az első VVK indulásunk (1962/63), ahol is az elődöntőig jutott a csapat. Mely napról napra érettebb játékot mutatott, de mint általában a fiatal csapatoknál, könnyen jöttek a hullámvölgyek is. Ebből 1964-ben is jutott, hiszen a tavaszi sikersorozat után ősszel sikerült „izgalmassá” tennünk a bajnokságot (végül 3 ponttal nyertük a 19. bajnoki cí­münket). Ez a kissé hektikus forma az őszi VVK mérkőzésekre is átragadt…

1964. június 25-én Barcelonában sorsolták a VVK első (és egyúttal a másodikat is) fordulóját. A VVK küzdelmeit ekkor még nem az UEFA, hanem a FIFA irányí­totta. A sorsolásnál csoportonként négy csapatot sorsoltak össze és a két párharc győztesei játszottak a harmadik fordulóba jutásért. Az FTC az ötödik csoportba kapott besorolást a ZJS Brno, az SC Leipzig és a Wiener SC társaságában. Az induló 46 csapat közül a Ferencváros a ZJS Brno gárdáját kapta ellenfeléül.

1964. szeptember 9-én kezdtük meg a „nagy menetelést”, mely végül is a döntőig vezetett. Nem lebecsülve a ZJS Brno csapatát, a zöld-fehér szurkolók biztos továbbjutást vártak, csak azt nem tudták, hogy vajon a csapat melyik arcát mutatja majd. A formaingadozáshoz több tényező is hozzájárult, egyrészt a magyar válogatott tokiói szereplése miatt sűrű volt a program (meg is nyertük az olimpiát), másrészt tovább folytatódott a fiatalí­tás, ebben az évben olyanok kerültek a „nagyok” közé, mint Páncsics, Rátkai és Géczi. Ehhez jött még Albert Flóri sérülése is (10 bajnokit hagyott ki), és talán ezeknek is köszönhető, hogy 1964 őszére egy kissé „elfogyott” a csapat ereje.

Állnak (balról): Novák, Albert, Orosz, Perecsi, Fenyvesi, Varga, Fenyvesi II., Mátrai, Rátkai, Géczi, Dalnoki

Ezért is féltették a Fradit a csehszlovák csapattól (1963/64-s VVK sorozatban a negyeddöntőig jutottak), de biztató volt, hogy az egyre jobban összeszokó Varga-Albert kettős a kezdőben kapott szerepet, akik el is döntötték a mérkőzést. A 10. percben Varga Zoli egy remek szóló után (a vendég védők úgy dőltek, mint a kuglibábuk), a 26. percben meg Albert Flóri „úgy emelte ki a labdát a vetődő Spisiak elől, mint a háziasszony forróví­zből a gombócot”. Ezen túl sok minden érdemleges nem történt, a Brno vonalvédekezése meglepte ugyan a Fradit (a partjelzőnek el is fáradt a keze a sok les miatti integetéstől) és a csehet keménységért sem mentek a szomszédba. Volt a Fradi kapuja előtt is néhány forró jelenet, de azokat a 20 éves Géczi magabiztosan hárí­totta.

A két gólon kí­vül is voltak még helyzeteink, de ezek kimaradtak, í­gy maradt a 2:0, mely a továbbjutás szempontjából jó eredménynek számí­tott, de mindenki tudta, a visszavágó nem lesz egy sétagalopp.

Nem is lett az, de erről majd a következő „adásban” számolunk be részletesebben.

– Lalolib –

1964.09.09., Népstadion: Ferencváros – ZJS Brno: 2-0, VVK 1. forduló 1. mérkőzés